Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-08 / 32. szám
Péntek, 1985. február 8. HANGLEMEZFIGYELŐ Magyar előadóművészek „EGY EGÉSZ ZENEÉLET öltött testet művészéletében, egy eszményi zeneélet, melyben nem juthat szóhoz semmi, ami hazug és alacsony, melyben melengető otthonra talál minden, ami igaz és nemes.” Tóth Aladár írta e sorokat századunk egyik legnagyobb magyar énekese, Basilides Mária halálakor. Fiatalon, hatvan esztendősen halt meg, 1946 őszén, pontosan egy évvel Bartók elhunyta után. És ha ez az egyezés véletlennek tekinthető is, az semmiképpen sem az, hogy Basilides Mária. 35 esztendőn át oly sok operaszerep megstírmálója az elsők között vitte sikerre Bartók dalait. Bartók-művek ugyan nem hallhatók azon a lemezen, amely a Magyar előadóművészek sorozatában jelent meg; abban a gyűjteményben, amely e páratlan művészetű és műveltségű, nagy énekesnek állít emléket, a század magyar muzsikájából Kodály zenéje szólal meg. Három-három dalát adja elő zenekari, illetve zongorakísérettel : ez utóbbiak egyikén, a Három árva balladájában Bartók a partnere. Nehéz feladatra vállalkozott Oldal Gábor, amidőn megszerkesztette ezt a lemezt Basilides Mária ugyanis az operaszínpadon kívül — ahol csaknem hatvan híres altszerepet énekelt — korának egyik legkiválóbb oratóriuménekese volt, aki egyebek között Bach-, Beethoven-, Handel-, Kodály-, Liszt-, Mahler-, Mozart -, Rossini -oratóriumokban, kantátákban, rekviemekben működött közre. Ha ehhez számítjuk daléneklését is — e műfajban hallotta Budapesten a harmincas években Thomas Mann, s a munkásmatinék közönsége is —, akkor érthető, hogy nem kevés gondot okozott a válogatás. A munkát dicséri, hogy, mégis,viszonylag jó és hűséges képet kapunk Basilides Mária korszakos jelentőségű énekléséről. Részlet hallható Handel Nemeséből, Saint-Saens Sámson és Dániájából, valamint Kodály Székelyfonójából — e két utóbbi operából két-két ária is —, dalok Schuberttól, Brahmstól, Kodálytól. Bach Komin, Küsser Tod című kantátájában, amelyet orgonakísérettel ad elő, megcsodálhatjuk oratóriuménekesi művészetét, abban a részletben pedig, amelyben Beethoven Egmont kísérőzenéjéből énekel részletet, a stílusalkalmazkodás tökéletességében gyönyörködhetünk. Basilides Mária tündökletes pályafutását a maga korában rendkívül sok kritika méltatta — egyedül zenekritikus férje, Péterfi István nem írt sohasem róla, legföljebb, ha elkerülhetetlen volt, jelzők nélkül említette meg nevét — ehhez bánit, hozzátenni is szinte illetlenség volna. Inkább hallgassuk olyan áhítattal lemezét, amilyen alázatos áhítattal és szerényen ő az operaszínpadra, a Zeneakadémia és munkásotthonok pódiumára lépett, a dicsőséget az általa megszólaltatott komponistáknak engedve át. MEGKÉSETT születésnapi ajándéknak is fölfogható az a lemez, amelyen ugyancsak a Magyar előadóművészek sorozatában a nemrégiben hetvenedik születésnapját betöltött Warga Lívia hangja hallható. Mi tagadás, e dátumra nem volt könnyű rábukkanni, mert az alig húsz esztendei operaházi tagság után 1966-ban nyugdíjba ment nagy Wagnerénekesnő visszavonultan él, és, neve — minden bizonnyal saját elhatározásából — nemi szerepel a Ki kicsoda a ma, gyár zeneéletben? című kiad-:,ványban sem. Pedig ez a kiválói énekesnő, aki már viszonylag ifjan, 1949-ben elnyerte az Ér- demes Művész címet, működésének két évtizede alatt nagyon sok örömet szerzett a zenehallgatóknak Wagneren kívül Offenbach, Puccini, Mozart, Rossini, Verdi, Borodin, Goldmark és mások operái, bán. Ezeknek az adatoknak a lelőhelye a lemezborító, amelyen Abody Béla méltatja a tőle megszokott — de most indokolt — hevülettel Warga Lívia művészetét. Basilides Mária lemezével nem véletlenül párosítottuk a Warga Líviáét, mert kettőjükben sok a közös vonás. Művészetüket ugyanaz a mély áhítat, a zeneszerző és a mű iránti alázat jellemzi, amely a közönséget is sokra becsülő előadókra jellemző. Szerény életet élt Basilides Mária, és csöndben, távol a világ zajától él most is Varga Lívia. De ami sorsukban a leginkább közös: mindketten világkarriert futhattak volna be, de ők az itthon maradt énekesek sorsát vállalták. Pedig Basilides Máriának volt oka az aggodalomra a fasizmus éveiben férje származása miatt, Warga Líviát pedig feltehetően nem kevés sérelem érte a későbbiekben az Operaházban, ők azonban itthon maradtak, mert magyar művészeknek tartották magukat. Warga Lívia lemezén mindössze két szerző, Wagner és Borodin műveiből hallhatunk részleteket. Ez utóbbi komponista Igor herceg című operájából a Kertész Iván szerkesztette kitűnő válogatásban. A magyar opera színpad csillagai harmadik albumában Jaroszlavna áriáját a II. felvonásból énekli, míg a lemezen az I. felvonásból ad elő áriát. Wagner művészetét a Lohengrinből és a Tannhauserből kétkét részlet képviseli. E felvételek 1954-ben, illetve 1957- ben készültek — az Igor hercegé 1953-ban —, és a hallgató megbizonyosodhat arról, hogy milyen fénylő csillaga volt ebben az időben a budapesti operaszínpadnak Varga Lívia. FÉNYES KORSZAK volt ez az idő az Operaház életében is, hiszen e nagy művésznő partnereként a Lohengrin harmadik felvonásának kettősében Joviczky Józsefet, ezt a ma is köztünk élő, kitűnő tenoristát hallhatjuk. Sajnos, ő is azok közé tartozik, aki 52 esztendősen, mindössze 23 évi operaházi tagság után hagyta abba az éneklést. Most, hogy e felvételen fölcsendül ez a csodálatos fényű hang, őszintén sajnálhatjuk, hogy az ő önálló lemeze még méltatlanul várat magára. Varga Lívia, Joviczky József, valamint az Igor hercegben a Galickijként közreműködő Faragó András mellett emléket állít e válogatás többek között Vaszy Viktornak, a szegedi operajátszás megteremtőjének és Lukács Miklósnak, a Wagner-művek legodaadóbb hazai interpretátorának. Ők, valamint a zeneszerzőként is népszerű Kerekes János vezénylik átélt művészettel a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát és az Operaház együttesét. Gábor István HIDROAKTÍV KÚRA ÉS KRÉM ~ VITALIZÁLÓ KÚRA ÉS KRÉM ^ Mjj~ariv*niz~H Zöld emlékmű Berekméri Zoltán fotói az Ernst Múzeumban TÖBB MINT NEGYVEN ÉV fotóiból válogatta össze az Ernst Múzeumban megrendezett életműkiállítását Berekméri Zoltán, s e képek még a fotóművészet beavatottjai számára is újdonságnak számítanak. Pedig nem „őstehetségről”, „naiv fotósról” kell szó essék, ha Berekméri Zoltán tevékenységéről beszélünk: hivatásos fotós ő, aki a maga számára készített „művészképeivel”mégsem jelentkezet kiállításokon, albumokban, csak igen ritka alkalmakkor. Különösen ellentmondás: Berekméri Zoltán, a hivatásos fotós, ha a maga számára készít fényképfelvételt, amatőrré válik. „Amatőrön” most egy sajátos fotográfus szemléletet és gyakorlatot,értek. Az elmúlt 60—80 év folyamán ugyanis a fotóklubokba tömörülő vagy csak a maguk gyönyörűségére (és persze amatőr kiállítások számára) dolgozó műkedvelők nemcsak technikai kísérletezőkedvükben, hanem a fotó sajátszerűségéről vallót felfogásukban is igencsak különböztek hivatásos társaiktól, a riporterektől, a reklámfotósoktól. Számukra a szép kép nem a kreált vagy „telibe kapott” látvány volt, hanem a kompozíció révén megformált. ..talált” látvány. Az Art című fényképfelvétellel illusztrálhatjuk talán a legtalálóbban ezt a felfogást Berekméri Zoltán kiállításán. Ez a fotó — igen sajátos, kiegyensúlyozott felfogású felvétel — egy épület részletét mutatja, talán a Vidám Parkban, s az épület homlokzatán egy felirat töredékét: „art”. A szótöredék bizonyára egész más szövegösszefüggésből került ide, ám a képen jellegzetes módon értelmet változtat a francia és angol „művészet” szó miatti azonossággal. Szóvicc? Képi humor? Inkább különös eszmefuttatásnak nevezném mesterség és művészet kapcsolatáról. TÖBBSÉGÜKBEN ilyen „talált” felvételek Berekmeri Zoltán fotói. A többi fényképen ugyan kerüli ezt a fajta fanyar iróniát, inkább fájdalmas mosoly érződik többük mögül, sőt néha némi érzelgősség is. Nem a felreppenő galambok, heroikus pózba helyezkedő faágak, poros úton ballagó öregasszonyok szűk-szavú képei az igazak meggyőzően, hanem azok, amelyeken még ennél is kevesebbet rögzít, semmiképp sem keresett szimbolikával. Az ilyen képein az idő múlása is kevésbé érződik. Igen érdekes megfigyelni, hogy a fotográfiák is hogyan őrzik elkészülésük idejét, korukat., Már messziről felismerhető, mely képvisel 1950-es vagy, 1960-as készülési évszámot. Ritka az, amikor egy felvétel valami módon kortalanná válik. Berekméri Zoltán néhány képe...ilyen, így a plakátonis szereplő Ablakomból vagy a varázslatos szépségű Zöld emlékmű. Ez utóbbi felvételnek lehetetlen megtalálni a titkát. Tulajdonképpen egyszerű tájkép: parkrészlet nyírott növényekkel, gyeppel, középütt egy gömbölyű bokorral. A kép távolról tűélesnek tűnik, közelebb hajolva derül ki, hogy érzékeny módon a levelek apró rezdüléseit-bemozdulásait is rögzíti. Egyszerre olyan, mint egy hosszú expozíciós idejű felvétel a századfordulóról, vagy egy dokumentarista, hűvös fogalmazású fotográfia egy-két évvel ezelőttről. Ami ugyanis közös a régi vagy a mostani törekvések egynémelyikében, s Berekméri legjobb felvételeit is jellemzi: erős, meggyőző kifejezés csakis a gondosan összeválogatott, megkeresett képelemek révén, valami különös lebegés a talált valóság hétköznapisága és a kreált valóság álomszerűsége között. (dán) Magánhadsereg a múló időben Maurice Bejárt no-rendezései „Mintha egy családi albumot lapoznék” — mondta egyszer Maurice Bejárt, amikor egy Japánról készült fotókötetet forgatott. Alighanem a japánok iránti tisztelete vezette, hogy megrendezze nemrégiben az Öt modern no-t, Yukio Misima műveit, a belgiumi Opera national és a párizsi Compagnie Renaud-Barrault közös vállalkozásában. A nagynevű táncművész nemegyszer megfordult társulatával a messzi keleti országban. Egyik táncosa például, Jorge Donit egy „fan club”-ot is nyitott ott, ahol balettjeik videokazettáit is árusítják. Egy útjuk alkalmával ajánlották Maurice Béjart figyelmébe Yukio Misima műveit. Az író özvegye arra iparkodott rávenni, hogy japán művészekkel játszassa el azokat. De az, aki szótlan táncosokhoz szokott, nehezen állt rá, hogy színészekkel dolgozzon, akik minden gesztusukhoz megfelelő lélektani magyarázatot igényelnek. Ám a tragikus sorsú, tévedéseiben is nagyformátumú Yukio Misima életműve, személyisége lebilincselte Maurice Béjart-t. A modern no-dráma megteremtője, a japán hagyományok és az európai stílus ötvözője nemcsak színműveket alkotott (például Racine Phedrájának vagy egy Maupassant-témának az ihletésére), hanem írt novellákat és regényeket is, szám szerint tizenhetet, operalibrettót két éjszaka alatt, konfessziót és útinaplót, rendezett színdarabot és filmet, játszott is filmeken. A no-kat 1955-ben, Tokióban mutatták be. Úgy volt, hogy 1957-ben, New Yorkban is műsorra tűzik. Erre az alkalomra Misima olyan összekötő jeleneteket írt, amelyek a hős újra- és újra inkarnálódását sugallják. Az amerikai produkció nem valósult meg. Most, több, mint negyedszázaddal később, az annak idején Dolores de Riónak szánt, Mme Rokujónak nevezett, többszörös szerepet Natasha Parrynak, Peter Brook feleségének adta Béjart. Egyébként a nő-hagyományok jegyében a női szerepeket is férfiakra osztotta. Az előadás azokkal a szavakkal kezdődik, amelyekkel idestova tizenöt esztendeje, a java férfikorában harakirit végző Misima búcsúzott a világtól: Tenno Heika banzai! azaz: Éljen a császári fenség! Tíz katona pedig — akik Misima egykori magánhadseregének, az úgynevezett Paizs társaságának uniformisát viselik — figyeli a no-játékokat mindvégig. Ők azok, akik másmás kosztümben megelevenítik a szcénákat. A szerző halála akkor következik be, ami-kor a játszók életet adnak a szövegnek. „Öt no következik és nem hasonlítanak egymásra” — írja a Le Monde beszámolója. — „Béjart a rendezés különféle módozatainak skáláját kínálja. Ez gyakorlat, mint ahogy vannak könnyű és nehéz zongoradarabok. Gyakorolja a mesterséget. Megkétszerezi a szereplőket, kutat a lemeztárban és mindegyik nőnak megadja a maga muzsikáját: Strauss-keringőt, cirkuszi zenét, Izolda halálát.” Az egyik játék például: a Yorobosi — egy kamaszfiú története, aki az atomtámadáskor vesztette el szemevilágát és akiért valódi és örökbefogadó szülei vívnak küzdelmet. Az öt nő együtt azonban elvontabb témát vet fel, az idő témáját. „A szereplők korának hol van, hol pedig nincs jelentősége: megöregszenek és kortalanokká válnak. A pillanat, amikor egymásra lelnek, a percek, amikor el■ veszítik egymást, az időpont, amikor vagyunk — csak ezeknek van jelentősége, éspedig a szeretet vagy a bosszú ürügyén. Hiszen a szeretet, a bosszú csak az idő akciójának eredménye, csak álöltözete, álorcája az időnek.” Akik látták, úgy mondják: e színivilág legvonzóbb, egyszersmind legriasztóbb fantomja, Mme Rokuro minduntalan az órájára tekint. A múló időre int. A gácsi ellt kulturális intézmény nyílik Budán Az ünnepélyes megnyitó február 20-án lesz a tízezer négyzetméter alapterületű, példamutató gyorsasággal, tizenhét hónap leforgása alatt elkészült Budapest Kongreszszusi Központban, amely a Novotel Szálló szomszédságában várja immár napokon belül a látogatókat. A kongreszszusi központ elnevezés talán kissé félrevezető — mondotta a szálló és az új intézmény igazgatója, Bocsák László a sajtó képviselőinek —, hiszen az épületet tanácskozásokon kívül kulturális — főként komoly zenei — események fogadására is szánták. Ebben az esztendőben várhatóan harminckét kongreszszusnak és negyvenkilenc szórakoztató-művelődési rendezvénynek ad otthont a két hét múlva megnyíló létesítmény. A termek többségének bútorzata a célnak megfelelően változtatható. A legnagyobb, az ezernyolcszáz személyes, Pátria nevet viselő helyiség, amely tetszés szerint tanácskozó-, kiállító-, színház-, hangverseny-, illetőleg bálteremmé alakítható. Az innen sugározandó rádió- és tévéadások zökkenőmentességét beépített műszaki berendezések s közvetítőhelyiségek segítik elő. A Pátria-terem egyedül olyan színházi előadások fogadására alkalmatlan, amelyek komoly díszletezést igényelnek. A gazdag idei programból Köves Tamás, az intézmény rendezvényigazgatója és művészeti vezetője adott ízelítőt. A megnyitó napján este fél nyolckor kezdődő díszhangversenyen, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának tolmácsolásában, Lehel György vezényletével Kodály Psalmus Hungaricusa és Beethoven IX. Szimfóniája csendül fel. Az első hétvégén a Fővárosi Operettszínház művészeti vendégszerepelnek. Márciusban a Markos—Nádasduó lép fel, majd pedig a tavaszi fesztivál következzinek keretében kikerül "sor "a" kongresszusi központban Cziffra György zongoraestjére, az Állami Hangversenyzenekar koncertjére, Kórody András vezényletével, valamint Herczeg Csilla gyermekműsorára. Az év további kiemelkedő rendezvényei: a Benkó Dixieland Band és a King Sisters hangversenye, a Rockszínház vendégjátéka, a Hungaroton hanglemezhetek és a budapesti zenei hetek nyitóelőadásai; a könnyebb műfajból: nemzetközi tánc- és országos szépségverseny. Itt tartják majd az idei tévészilvesztert, s tárgyalnak arról,, hogy a jövőben a filmfesztiválokat és az országos filmbemutatókat is e helyütt rendezzék meg. A szórakoztató jellegű programokat jobbára a középosztálynak szánják. Bizonnyal e rétegnek a tetszését fogja leginkább megnyerni az Operett- kongresszus című — az ismertetés szerint az operett- és a musical párviadalát játékosan érzékeltető — vacsorával egybekötött nyári műsor is. A kongresszusi központ, lévén a Pannónia Szálloda és Vendéglátó vállalat tulajdona, egyelőre nem élvez a kulturáális szféra más területein természetesnek számító anyagi támogatást — mondották a tájékoztatón. A belépődíjak átlagára mégsem haladja meg, a száz-százötven forintot. Az intézmény pénztára mindennap délután kettő és este nyolc óra között lesz nyitva s előre- láthatólag az itt fel nem lépő színházak előadásaira is árusít jegyeket. A rendezvények után a Novotel Szállóban színházi vacsora várja a közönséget. Az előadásokra esetleg késve érkezőknek kevésbé jó, de méltánylandó hírrel számolhatunk: a szünetig nem engedik be őket a terembe, a műsorban csak az előcsarnokban elhelyezett tévékészülékek segítésével gyönyörködhetnek. Nyáron a tervek szerint valóságos kulturális centrummá alakul a kongresszusi központot övező Jagelló-park. A gesztenyefákkal beültetett ligetben amfiteátrumszerűen alakítanak ki egy részt. A hétvégi délé:r5trő’:nn gyermekműsorokkal, délutánonként pedig muzsikával szórakoztatják az ide látogatókat. fm. zs.) Oscar-díj jelölések Milos Forman Amadeus és David Lean Út Indiába (Passage to India) című filmje kapta a legtöbb szavazatot —mindkettő tizenegyet — az idei Oscar-díjra jelölt legjobb filmek közül. A listát szerdán tette közzé az amerikai Filmművészeti Akadémia. Az 57.szer kiosztandó Oscar-díjakat (összesen 23 kategóriában) március 25-én ítélik oda. További két film, A gyilkos mezők (The Killing fields) Roland Joffe brit rendező műve, valamint A szív rejtelmei (Places in the Heart), a Kramer kontra Kramer rendezőjének Robert Bentonnak a munkája, ugyancsak a jelöltek között szerepelt. A legtöbb szavazatot elnyert négy film mellett szintén felkerült a listára az 1984-es év legjobb filmjei között emlegetett amerikai, Egy katona története (A soldier’s story), amelyben a rendező Norman Jewison második világháborús történetet dolgozott fel. A legjobb nem angol nyelvű film kategóriában a nevezettek között szerepel szovjet A harctéri regény, továbbá egy argentin, egy svájci, egy spanyol és egy izraeli film. Ez utóbbi, melynek címe a Falakon túl (Beyond the Walls) , politikai botrányt kavart Izraelben. A legjobb színészi alakításért járó Oscar-díjra jelölték az Amadeus két főszereplőjét: Murray Abrahamot (Sáliért) és Toni Hulce-t (Mozart). A szavazatok alapján még további három színészt neveztek a legjobb színészi alakítás díjára: Albert Finney-t az A vulkán alatt (Under the Volcano) című filmben nyújtott alakításáért, valamint Sam Waterstont A gyilkos mezőkben és Jeff Bridgest a Starmartben nyújtott alakításáért. A legjobb női alakítás díjának elnyerésére öt színésznek esélyes. Hárman közülük (Sally Field, Jessica Lange, Sissy Spacek) már korábbi Oscar-díjak birtokosai. Judy Davist az Út Indiába és Vanessa Redgrave-t a The Bostonians (A bostoniak) című filmben nyújtott színészi teljesítményéért jelölték. Meglepetésnek tartják, hogy David Lean, Milos Forman, Robert Benton és Roland Joffe mellett a legjobb rendezők díjára nevezettek között szerepel Woody Allen a Broadway Danny Rose című filmjéért. (1977-ben az Annie Hall című, nálunk is bemutatott filmjéért már kapott Oscardíjat.) NAPLÓ Kambodzsai fotókiállítás, nyílt meg csütörtökön a kőbányai Pataky István Művelődési Központ kamaratermében. A tárlaton felsorakoztatott fényképek Kambodzsa újjászületését, gazdasági és kulturális életét, annak fejlődését tükrözik. A kiállításhoz több kulturális program, valamint vetélkedő kapcsolódik. A kiállítás megnyitóján részt vett I Sok Sophorn, a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. ♦ Soltész György formatervező művész munkáiból tárlat nyílt meg csütörtökön a Dorottya utcai kiállítóteremben. ♦ Kultusz és kultúra címmel a Magyar Shakespeare-tükör kritikatörténeti tanulságáról tart beszélgetést és szakmai könyvbemutatót a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Modern Filológiai Társaság angolszász szakosztálya február 12-én, kedden, 3 órakor az ELTE bölcsészkarának tanácstermében. 7