Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-06 / 30. szám

6 Ligeti Ernő emlékezete Ligeti Ernő romániai ma­gyar író, költő, újságíró, kri­tikus, szerkesztő Kolozsvárott, 1891. február 19-én született. Középiskoláit Kolozsvárott végezte, ugyanott jogtudomá­nyi doktorátust szerzett. Már diákkorában megjelen­tek versei és írásai az erdélyi napilapokban és folyóiratok­­­­ban. 1911-ben tanulmányai el­végzése után a Nagyváradi Napló című napilapnál lett Újságíró. Az első világháborút végig­harcolta, 1918 közepén haza­került Kolozsvárra és a Ko­lozsvári Hírlap munkatársa lett, majd 1918 decemberétől az új, haladó szellemű Keleti Újságnál tevékenykedett. Egyike azoknak, akik azonnal felismerték a megváltozott helyzet adta lehetőségeket és munkásságával hidat alkotott az erdélyi magyar irodalom előzményei és az első világhá­ború után megszülető romá­niai magyar irodalom között,­­ 1919-ben pedig az elsők kö­zött állt a megalakuló romá­niai magyar irodalom szolgá­latába. Minden irodalmi meg­mozdulásban részt vett. 1920­ .szeptember 15-én indult a Keleti Újság irodal­mi félhavi folyóirata, a Nap­kelet, melyet Ligeti Ernő szer­kesztett Kádár Imre, Paál Ár­pád és Szentimrei Jenő közre­működésével. Ez 1922 szeptem­berében megszűnt, mivel 1921-ben megindult a Pásztor­tűz című irodalmi és művésze­ti felhavi folyóirat. Ligeti Ernő a kolozsvári Új , Kelet című napilapnak is munkatársa lett. 1924-ben részt vett Kádár Imrével, Sós Károllyal, Nyírő Józseffel, Paál Árpáddal, Zágoni István­nal az Erdélyi Szépmíves Céh, az erdélyi magyar írói munka­­,­közösség könyvkiadó vállala­tának alapításában. A Céh ne­vét Kós Károly adta. Felelős kiadójaként Ligeti Ernő neve szerepelt. . ... 1928. július 18-án a Céh írói­­apák egy régebbi ötlete alapján Kemény János marosvécsi kastélyában összehívott há­romnapos írói találkozón si­került létrehozni a konzerva­tív és az ellenzéki irodalmi irányzat „áthidaló” szervét, az Erdélyi Helikont, amely védő­szárnyai alá vette az Erdélyi Szépmíves Céhet. A megalaku­lás külsőségei és dokumentu­mai idézték a résztvevők többségének ellenzéki felfo­gását. A Helikon első talál­kozójának résztvevői és annak megalapítói: Áprily Lajos, Bánffy (Kisbán) Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Endre Károly, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Ligeti Ernő, Molter­ Károly, Nyírő József, Szenemrei Jenő, Olosz Lajos, Tabéry Géza, Tamási Áron és Tomna L­ászló. (A felsoroltak­­ kö­zül ma már csak a 92 éves Endre Károly él­ Temesváron.) Pszha Jenő és a többi erdélyi magyar író később csatlako­zott — meghívás alapján — az Erdélyi Helikonhoz. A résztvevők elhatározták, hogy szabad munkaközösséget al­kotva vállalnak részt kultu­rális célok és feladatok el­végzésében. 1934-ben a tőkés Minerva R. T. és az illetékes Erdélyi Magyar Párt vezetői hosszú és éles viták után elhatározták, hogy Ligeti Ernőt radikális cikkei és származása miatt el­tanácsolják a laptól. Dsida Je­nő, akivel ebben az időben az irodalmi rovatot is szerkesz­tették, hevesen tiltakozott és szolidaritást vállalt vele. En­nek ellenére a laptól meg kel­lett válnia. Ekkor indította meg saját nevén a Független Újság című új politikai és irodalmi heti­lapot. Ligeti Ernő szervezőké­pességével, külpolitikai tájé­kozottságával, rendkívüli kri­tikai érzékével Olyan tartal­mas politikai és gazdag iro­dalmi hetilapot szerkesztett, hogy az első szám is teljesen elfogyott. A lap hétről hétre nívósabb lett, az akkori zűr­zavaros politikai légkörben igen fontos szerepet töltött be, mert bár burkoltan, mégis bátran nyilvánosságra hozta egyes politikusok hibáit. Ez sok kockázatot rejtett magá­ban. Ligeti Ernő előre látta Románia és Magyarország jobbratolódását, ami ellen so­kat harcolt szóban és írásban. Ezt annál is inkább megtehet­te, mert Kolozsvár, Erdély, sőt egész Románia társadal­mának ismert és közmegbe­csülésnek örvendő tagja volt, írói, költői, újságírói gazdag és sokoldalú munkásságáért, igaz emberségéért, jó magyar­ságáért mindenki szerette és becsülte. Hétről hétre állan­dóan olyan kiváló külpolitikai tájékoztatást adott, hogy a nyílt árusításra került lappél­dányokat azonnal elkapkod­ták. Sajnos előfordult az is, hogy a lapot elkobozták, ami nagy anyagi nehézséget oko­zott Ligeti Ernőnek, a lap fő­­szerkesztőjének és tulajdono­sának.­­ 1937. év elejétől tevékenyen részt vett a „Vásárhelyi ‘Talál­kozó­’ előkészítésében. Az emlékezetes tanácskozás 1937. október 2-án Marosvásárhe­lyen került megrendezésre. Erdély minden részéből, Arad­tól Brassóig egyszáznyolcvan­­hét cselekvőkész fiatalember jött össze. A részvevők zöme ahhoz a korosztály­hoz tartozik, amely az el­ső világháború után érett férfiúvá, ezért a tanácskozást a harmincévesek parlament­jének is lehet nevezni. 1943 tavaszán családjával együtt Budapestre költözött, anyósához, Szántó Szerénhez, az akkor V„ Pozsonyi út 49. szám alé. Ezután a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetőjeként dolgozott. De hiába hagyta el szeretett szülővárosát, Ko­lozsvárt, itt is utolérte a vég­zet. 1945. január 10-én a ház­mester feljelentette és frrig aznap éjjel elhurcolták mind­­nyájukat a nyilasházba, az Andrássy út 60-ba, ahol meg­kínozták és még ugyanazon az éjszakán a Liszt Ferenc téren az egész családot meggyilkol­ták. Januárban múlt negyven éve, Károly nevű fia is több lövést kapott, de nem halt meg. A kivégzőosztag eltávo­zása után egy magyar katonai őrjárat észrevette, hogy még él. Elsősegélyben részesítették és elvitték a Vörösmarty ut­cai kórházba, ahol kilenc na­pot töltött. Felgyógyulása után kivándorolt. Ligeti Ernő halá­lának pontos adatait a fiától kaptam. Ugyanis a Magyar Irodalmi Lexikon, az Életraj­zi Lexikon és az irodalomtör­ténet is tévesen, 1944 novem­berére teszi halála időpontját. Irodalmi munkásságáról annyit, hogy több kötetre való verseiből rövid életpályája elején csak két verseskötete látott napvilágot: Magányosan ezer tavasz között (Nagyvá­rad, 1913.) és Én jót akartam (Szatmárnémeti, 1924.). „Köl­tészete gondos formákba öl­töztetett intellektuális líra” — írja verseiről Benedek Mar­cell. Regényei: Belvedere; Az if­­jító szűz: A kék barlang: A kuruzsló: Az ő kis katonája; A két Böszörményi: A­z idegen, csillag: Jákob az angyallal; Rózsaszüret; Noé galambja; Egetverő György diák; A Szu­­manita; Mustármag: Az el­esettek­ összesen tizenöt re­génye jelent meg, amelyek­ben az erdélyi társadalmi éle­tet rajzolja kiváló megfigyelő képességgel. Elbeszéléskötetei: az Asz­szony, a Vonósnégyes és a Mo­dern Robinson. Politikai por­­nókötete: Erdély vallatása. Ta­nulmánykötete: A páneurópai mozgalom. Romániában és Magyarországon a legismer­tebb műve a Súly alatt a pál­ma című életrajzi regénye. Ebből megismerjük a két vi­lágháború közötti erdélyi ma­gyarság szellemi világának alakulását. Ligeti Ernő rövid életpályá­ja alatt kiváló és termékeny írói, újságírói és szervező munkásságával öregbítette az erdélyi és az egyetemes ma­gyar irodalom tekintélyét. Az irodalomtörténészek számára nem lenne érdektelen feladat irodalmi hagyatékát felkutat­ni és az eddig nyomtatásban meg nem jelent műveit kiad­ni. Bukarestben a Romániai Magyar írók-sorozatban újra kiadták egyébként A kék bar­lang és Az idegen csillag című regényét. Csiszér Alajos Győr Mastar Nemzet Göncpuszta vagy Göncruszka? Nemrégiben értesültünk arról, hogy a Magyar Nemzet december 19-i számában Hol van Gönc­puszta? címmel Morvay Péternek levele jelent meg. Köszönjük a levélírónak észre­vételét, amellyel ráirányította fi­gyelmünket arra, hogy a Zemplé­­ni-hegység északi részét bemuta­tó turistatérképünk hátoldalán Göncruszka helyett Göncpuszta olvasható. A sajtóhibát javítani fogjuk. Sajnos, a közölt levél egyéb kri­tikai megjegyzései tárgyi hibát és téves következtetéseket egyaránt tartalmaznak. Domokos György igazgató, Kartográfiai Vállalat Az Ü­VEGIPAR MŰVEK III IIA PEST­I AM PI LE AGYÁR­A felvesz: FÉRFI ÉS NŐI BETANÍTOTT munkásokat könnyű, tiszta, üvegipari fizikai munkára. Munkakör : gyógyszercsomagoló üveg gépi megmunkálás. Heti munkaidő: 40 óra, állandó szabad szombat, több műszakos munka. Kereseti lehetőség: 15 nap betanulási időre 15—17 forint órabér; betanulási idő letelte után teljesítménytől, műszakbeosztástól függően 4000—6000 forintig, plusz teljesítménytől függő 5 százalék prémium és meleg üzemi pótlék. Munkásszálláson elhelyezést, utazási térítést, üzemorvosi ellátást, étkeztetést biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest XIII., Váci út 99., munkaügyi osztály, telefon: 200-940 21-es mellék. A A­z egypercesek nemcsak az SX írás, hanem (főként) az észjárás műremekei. Örkény éppen csak egy csöppnyi va­lószínűtlent kever anyagába — és az ősöreg recept e gyön­géd fölbillantésétől máris füs­tölögni kezd a sztori antik technológiája, a műhely csu­pa szikra és villanás, s elő­tűnik — ha nem is a böl­csek köve, de a bölcsek ka­vicsa, az egyperces. Pedig nem történt semmi, csupán az elő­írt, csipetnyi galambepe he­lyett némi kis tinitrod­oluent kevert a masszába, borsónyi égboltot, halált, képtelen mo­solyt — és nem lassú tűzön keverte, hanem (esetleg) az abszolút mínusz hűtőkemen­céjébe vetette. Avagy fordít­va kapcsolta be a játékból, a gravitációt, nem lefelé, a Föld magva felé vonz, hanem a Göncöl hetedik csillagába ka­paszkodik Örkény kiemel egyetlen pálcikát a marokkó­halomból , és szerkezetpa­ródiává alakítja át az egész vízszintes Eiír'el-kazlat. Más­,­kor becsúsztat a kis rudak közé még egyet é s az las­san kúszni kezd, kígyózni döb­bent ikertestvérei között. A gömb ködösítése, mondanám, de hát a kihívóan valószí­nűtlent, mint a mű lehetsé­ges, szerves részét nem Ör­kény találta ki. A varázslók épp a hihetetlent igyekeztek elhitetni — a hozzátapasztott valóságosnak a segítségével: a bűvész is úgy fűrészeli ket­té fodros hölgyét, hogy köz­ben minden atellékeset ellen­őrzésre bocsát, fölmutat és megforgat: nem csalás, nem ámítás, tessék meglapogatni a dobozt, a hölgyet, a fűrészt... Örkény azonban megfordítot­ta a szemfényvesztés fölényes és alattomos logikáját. Nem a valós részletekkel fogadtat­ja el a hihetetlent — hanem fordítva! A csodaszerű kell neki ahhoz, hogy az olvasó elhiggye — a valót. A moralis­ta Örkény ugyanis tudja, hogy az olvasó cinikusan lá­zad minden pedagógia ellen: gyermekkorában kinevelték belőle a nevelés befogadásá­nak készségét. Dühösködik minden szószéki tanács és prédikáció ellen; gyanakvó, már a krisztusi, sőt, a mó­zesi parancsolatban is va­lami átejtést szimatolt, s az­óta is gyanús neki — nem éppen alaptalanul — minden szabály, rendelet, és tanmese: vajon nemcsak az ő kordá­ban tartására találták ki? S míg ő jámbor hívőként tisz­teli a játékszabályokat, vajon mások nem fosztogatják a per­selypénzt? Örkény, akárcsak Aesopusz, rájött, hogy az er­kölcsi okítás patetikus mód­jai koronként hitelüket vesz­tik, s különösen a nagyon realista látszatú időkben. Aki mindenáron meg akarja győz­ni igazáról a közgyűlést,, gyak­ran gúnyoros mosolyt fakaszt. Nem kell hát akarni meg­győzni — döntötte el Örkény —, gúny­osan mosolyogni kell! Sőt. Jobb, ha a szer­ző mintha maga is hihetet­lennek tartaná a históriát! Ne is álcázza képtelen voltát! Sőt, tegyen rá még tíz lapáttal. Igenis a rizsszemek beszélget­nek. Igenis a rezedaszál ki­­­ffibólyog a vécére, s az ülő­kén bökken rá, hogy nem rendelkezik az ott szokásos művelethez szükséges berende­zéssel ... S mit tesz erre az olvasó? Zavartan hunyorog Egyre gyamrabb neki a hihetetlen­ség. Hiszen a tamáskodó­s mindenben kételkedik: abban is, hogy nem szabad elhinnie a valószínűtlent. És felébred benne a valószínűtlen nosz­­talgiája. Mert közben ő, aki a hátukmált nyí­lván­valót nem hiszi *­1 — titkon csodákra vár Felébred benne a me­­sehallgató' »rtatlan bor''om­lás­­vágya: a bűnbeesés előtti én­re, amikor még nem kérdő­­jelezte meg sem 37 éjszakai, sem a nappali csodákat. A bűvész minden hamis 'áth alst azért kápráz*et rá a katonaélgye hogy élhitessé: -Csodát tesz. Mutatványa mit yom ér- Vig­g néz­ő nem­ tá­totta el a száját, nem bor­zongott és a hátán nem fu­tott végig az irracionális hi­deg. A varázsló mindent meg­tett, hogy az érzékszervi ta­pasztalat rá ne cáfolhasson a csodára. Hihetetlen — dadog­ja elfúló lélegzettel a néző és rációját elfojtja a diadal­mas, képtelen empíria. De az­után hazamegy és hét évig csóválja a fejét: vajon mi le­hetett a mutatvány titka, trükkje,­­szemfényvesztő fogá­sa? Örkény kifordította és meg­­lódította az eszközt. Az ellen­kezőjére. A hihetetlent épp a maga leplezetlen, sőt, fölfo­kozott hihetetlenségében csa­varja bele a kompozíciónál Nem látja el valószínűsítő lát­szatokkal. Ellenkezőleg. A cso­da hiteti el velünk a valót. Örkény olyan kihívóan vál­lalja a valószínűtlent, oly ter­mészetesen és magától értető­dően, mint aki tudja: csak a rábeszélés hiánya ébreszt­heti föl az olvasóban az el­hinni vágyást. Elhesseget, hogy odatapadjunk. Nem igaz, amit mondok — kiáltja — lás­sátok be, legyen eszetek, ho­gyan beszélhetne örökké a hó­napos hetekről a Fülep-hegyi visszhang, akármit kiáltunk f­el­éje? S igazán marhaság, hogy a mézeshetes házaspár fölragad a légypapírra! S hogy valaki megvehesse a hol­napi lapot és abban saját va­lós halálhírét olvassa! S hogy a pirosbabos ágynemű néhány petéjét csecsemőnek nézzék, fölneveljék, s tudós legyen be­lőlük! Lássátok be, legyen eszetek, végtére is lehetetlen ! D­e nekünk nincs eszünk. Nem is jön meg. Azaz­hogy van —, s ahogy olvas­gatunk, olvasgatunk, egyre in­kább pont olyanná lesz az eszünk, amilyen ezekhez az írásokhoz kell. S már volt egy­szer ilyen, volt egyszer, hol nem volt — igaz, akkor pri­­kulicsok, boszorkányok, béka­hercegnők keringtek körülöt­tünk, nem könyvelők, nyug­díjasok és tócsák. Akik-amik egy darabig a leggyalogjáróbb pályán haladnak, átlagosan és unalmasan — aztán észrevét­lenül kisiklanak, amiként az ampex-technika hengerre gör­bítheti, megpörgetheti a kép­­ernyő arcait. Persze az Örkényi fordulat a képtelenbe nemcsak a fao­­talista célzatos trükkje. Elvég­re a valóságnak valóban: ré­sze a valószerűtlen. A ter­­mészetesség, amellyel Örkény beveszi a játékba a meghök­kentőt, közérthetővé teszi a közérthe­tetlent. Karteziánus magyarázatok helyett utóvég­­re olykor elég egy hangulat: a végső tanulság szublimálá­­sa a költői képben. A rajz gesztusa oly bravúrosan egy­szerű, hogy kitűnik: nem az ábra, hanem a modellje ka­rikatúra. A groteszk nem ab­ból fakad, hogy a józan né­zi, átkbiggyesztve, a részeget­é­s nem is abból, hogy a bódultak mulatnak az­ éssze­rűn. Vigyorgó halálfejet lát­tunk már, de itt a koponya állkapcsán meleg mosoly fut át! A rögeszme — a mora­lista rögeszméje is — komo­lyan veszi magát, de humor­ral. Az önállósuló részletek öröme és fintora delejjel fut­tatja be az addig semleges­nek, semmitmondónak érzett felületét is. Örkény a látha­tó mögött másfajta összefüg­géseket fedeztet fel velünk; nem evilágiakat, nem is túl­­világiakat , hanem a me­chanizmus alvilágából valókat, például olyanokat, amiket egyébként csak a cinikus prag­­ma, a mafiota-gyakorlat is­mer De Örkényben semmi ci­nizmus — csak részvét és szenvedő realizmus A bölcs, szellemes grimaszok mögül egy alapvetően érzelmes ma­gatartás síti ki: ha kifordí­tanánk paraboláit, tán még melodrámára is bukkanhat­nánk. A felületes olvasó szemében kezdetben mintha vigasz­talan kép állna össze a saj­nálatra méltó emberiségről. Aztán feszengés, türelmetlen­ség, várakozó bizsergés lesz úr­rá rajta — s nem egészen ér­ti, hogyan és miért? Pedig egyszerű. Váratlan fordulatai­val, édes valószínűtlenségeivel ez az életmű a meglepetések­re készít föl. Nemcsak abban az értelemben, hogy Örkény után nem lehet a világot unot­tan szemlélni — vagy utál­ni. Ez a meglepetés-világrend azt sugallja: van remény! Ha a törvényszerűből nem is kö­vetkezik — hát kibukhat a csodaszerűből. Örkény csak egyszer kacsint ránk. Amikor azt sugallja: tán még a tör­ténelmi happy end sem tel­jesen kizárt dolog. Sőt, az sem lehetetlen, hogy az emberiség holnapra egy angyalhajszál­­nyival jobb lesz. Tet­ézem a kötet vászonfedelén !s az aláírása nagy ö be­tűjét, a befejezetlen kör ka­ján szárát, fölötte a két pont rám meredő szempárját: bo­hócfej, békaherceg. Menő Ma­nó fölháborodott prezimitálá­­sa, mosoly előtti mérgessége — s nem hiszem, hogy csak én látom gúnyos, fájdalmas, kérdő arcát. (U. i.: A szöveg gondos szerkesztőjének, Radnóti Zsu­zsának és a könyv felelős szer­kesztőjének, Győri Jánosnak hálásak lehetünk — mindösz­­sze azt fájlalhatjuk, hogy az írások keletkezésének, vagy legalább első közlésének dá­tumaitól e kötet megfoszt, hol­ott Örkény fejlődéstörténetét épp így követhettük volna mélyebbről nyomon ) (Szép­­irodalmi) Bodor Pál Egyperces novellák Örkény István műveinek újabb kötete Szerda, 1985. február 6. KÖNYVESPOLC ÚJ KÖNYVEK MÓKA KIADÓ: Diósi Ágnes: Hetedíziglen Élő történelem — Történelmi mon­tázs (összeáll. Asperján György) Gál Farkas: Az úriszék előtt. Hernádi Sándor: Kis magyar he­lyesírás Krúdy Gyula: A törpe trombitás Marsuk, Sz.: Kölykök a ketrecben (Malis Kiadó, Moszkva) Németh György: Mesék Thészeusz­ról Nietiacki, Zbigniew: Autócska úr és a titkok titka Sabatini, Rafael: Blood kapitány viszontagságai Szép Ernő: Járok-kelek, megállók Szönyi György Endre: Új föld, új ég Weber, Tornáz: A vikingektől az űrhajósokig SZÉP­IRODALMI KIADÓ: Mátrai-Betegh Béla: Évadról évad­ra Csehszlovákiai magyar regényírók 1918—1943. Szép Angéla háza. (Madách) Keresztúry Dezső: Helyünk a vi­lágban Molter Károly: Ti­bold Mártort STATISZTIKAI KI­ADÓ : Idegenforgalmi évkönyv 1983. Időfelhasználás a mezőgazdasági kistermelésben I. ZRÍNYI KIADÓ: Arzenál 84* Dr. Bak József—dr. Csonkaréti Károly—Lévay Gábor—Sárhidai Gyula: Hadihajók Vajda Péter: Csontváz a kam­rában Válogatás szovjet hadtudományi írásokból ZENEMŰKIADÓ: Bónis Ferenc: Tizenhárom talál­kozás Ferencsik Jánossal Liebermann, Rolf: Életem az opera Rátonyi Róbert: Operett TV 17. Az UNIPACK IPARI SZÖVETKEZET. Budapest XIII., Petneházi utca 46—48., telefon: 401-770, felvételre keres: ÁRKALKULÁTORT, GÉPÍRÓ­ADMINISZTRÁTORT, GÉPKÖNYVELŐT, GÉPI SZÁMLÁZÓT, UTÓKALKULÁTORT, Robotron 5110-es programozó gép kezelésében jártas ÜGYVITEL­­TECHNIKAI DOLGOZÓT. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék