Magyar Nemzet, 1985. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 50. szám

Mn övítr Nm mi é*­ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Értékm­egőrzés Hazánkban száz aktív dol­gozóra negyvennégy nyugdí­jas jut s ez a magas arány elgondolkodtató. Minden bi­zonnyal ez az összevetés is táplálja azt a téves nézetet, mely szerint a foglalkozta­tottak azért boldogulnak az elképzeltnél kevésbé, mert „az öregek sokba kerülnek”. Meglehetősen káros felfogás ez, ami ellen nem lehet elég­gé tiltakozni. A nyugdíj ugyanis nem halálig tartó végkielégítés, jótétemény vagy havonta rendszeresített szociális segély, hanem na­gyon is megszolgált illet­mény. Mi várható a készülő új nyugdíjtörvénytől? Találga­tások követik egymást s ezekben, ahogyan az lenni szokott, mindkét szélsőség előfordul. Az is, hogy hosz­­szabb időszak átlaga alapján állapítják meg a megélhetési alapot, s természetesen az is, hogy kedvezőbb lesz az el­bírálás, mint annak előtte. Nyilvánvaló, hogy a párt- és kormányzati szervek alapo­san mérlegelnek, , hiszen a tét nem kisebb, mint a né­pesség hozzávetőlegesen e­gyötödének a boldogulása. Tudomásul kell venni, hogy nyugdíjasaink tekintélyes hányadának öregkorát ez idő­­szerint nem tudjuk be­aranyozni, teljesen gondta­lanná tenni. Vonatkozik ez elsősorban a szerény jöve­delműekre s közülük is első­­so­ran azokra, akik minden rokoni támasz nélkül kény­­sze­ülnek leélni hátralevő életüket. A kíméletlen statisztika szerint a nyugdíjasok hetven százalékának kezébe a pos­tás háromezer forintnál ke­vesebb pénzt számol le s csaknem minden második nyugdíjasnak a kétezer­ötszáz forintot sem éri el a havi járandósága. Ugyanak­kor csak háromezer forintra kerekítés közel két­milliárd forintos többletki­adást jelentene a társada­lombiztosításnak, ami nyil­vánvalóan lehetőségen felü­li erőfeszítést igényelne. Mégsem mondhatunk le ar­ról, hogy a nyugdíjak annyit emlegetett reálérté­két megőrizzük. Nemrégi­ben egy publicisztikában azt mertem javasolni, hogy a rendelkezésre álló kétszáza­lékos emelést másképpen, differenciáltan kellene szét­osztani. Méghozzá úgy, hogy átmenetileg a kisnyugdíjas tekintélyesebb, a tehetősebb meg szerényebb előmenetel­ben részesülne. Még azt is el tudtam képzelni, hogy akik­nek a havonta esedékes vég­­kielégítése meghaladja a tíz­ezer forintot, azok egy ideig csak annyit kényszerüljenek beosztani. Akárha darázsfé­szekbe nyúltam volna. Több felháborodott levelet kap­tam, amelyekben az érintet­tek büszkén hivatkoztak ar­ra, hogy ők megszolgálták ezt a pénzt s ily módon an­nak ugyanúgy van reálérté­ke, mint a kisebb nyugdí­jaknak. Nem vitatom igazukat, mindössze azt kívánom meg­jegyezni, hogy a nyugdíja­soknak az a 15,5 százaléka, akiknek a jussa alatta ma­rad a kétezer forintnak (!), azok is becsületesen szolgál­tak aktív korukban. Ahogy közismert az is, hogy az öt­venes években nyugállo­mányba vonultak jelentős hányada igen szerény végel­számolásban részesült. Vagyis — ha tetszik, ha nem — a legkisebb és a legna­gyobb nyugdíjak között aránytalanul nagy a különb­ség. Jól példázza ezt a fog­lalkoztatottak világa, ahol a bérből és fizetésből élők jö­vedelmei között elképzelhe­tően öt-hatszoros a különb­ség. A tények azonban makacs dolgok. Az semmiképpen sem lehet cél, hogy a meg­szerzett jogai bárkinek csor­buljanak. Az viszont nagyon is sürgető tennivaló, hogy a hátrányban levők valame­lyest felzárkózzanak. Ezt szorgalmazza az a jól bevált intézkedés, amely a nyugdí­jasok fokozott foglalkozását lehetővé teszi. Ismeretes, hogy 1983-tól évente már ezerkétszázhatvan órát tölt­hetnek munkával s ily mó­don a korábbi mellékjövede­lem kétszeresét kasszírozhat­ják évenként, maximálisan hatvanezer forintot. Más­részt kiteljesedett azoknak a szakmáknak a köre, ame­lyekben korlátozás nélkül lehet „továbbszolgálni”. Ilyen mentesítést kaptak az óvónők, a dajkák s az alsó fokú nevelőintézetek peda­gógusai s Budapest területén valamennyi fizikai munka­körben dolgozó nyugdíjas. A számok kétségtelen, munkakedvről hallanak, bár a motiváció nem derül ki belőlük. Az tudniillik, hogy ki miért szegődik el újra volt vagy utólag választott munkaadójához. Van, aki a nyugdíjas életforma elvisel­­hetetlensége miatt húzza fel esténként a vekkert, másokat egyszerűen nem tudnak nél­külözni, fittyet hányva elő­rehaladott korukra, megint másokat viszont a szükség késztet a munkára. Postá­sok, éjjeliőrök, kézbesítők lesznek egykor jobb na­pokat látott emberek s mégis valami különleges tűz lobog a tekintetükben. A legkisebb, mások által lené­zett feladatot is példamutató lelkiismeretességgel látják el. Tavaly több mint három­százezer nyugdíjas vállalt hosszabb-rövidebb időre munkát. Nyilvánvalóan nem valamennyien megélhe­tési gondjaikat enyhítendő álltak be újra a sorba. Kö­vetkezésképpen jóval több mint egymillió kisnyugdíjas nem élt, élhetett az itt-ott jelentkező lehetőséggel. Va­lamennyiüknek persze nem adódna egyik napról a má­sikra munka, ahogy nem is lehet az a cél, hogy minden­ki újra foglalkoztatottá le­gyen. Szép számmal vannak olyan öregeink is, akik jócs­kán elhasználódtak a negy­ven-negyvenöt éves szolgá­lat alatt s nekik semmilyen esélyt nem jelent az, hogy ..időkorlátozás nélkül végez­hetnek ezután fizikai mun­kát”. Kertész Péter Andrej Gromiko tárgyalásai a spanyol vezetőkkel Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó Párizsban A külpolitikai helyzet NÉGYSZEMKÖZTI MEGBESZÉLÉSSEL kezdődött csütörtö­kön Párizsban Mitterand és Kohl csúcstalálkozója. A nyugatné­met kancellár gépe a sűrű köd miatt kétórás késéssel érkezett a francia fővárosba. A hagyományos sorrendben immár negy­venötödik francia—nyugatnémet csúcs egyik központi témája a Közös Piac kibővítése volt. Az EGK mezőgazdasági minisz­tereinek huszonnégy órával korábban sikerült pontot tenniük a bor- és a tejrendtartás hónapok óta húzódó vitájára, amely már-már kétségessé tette Spanyolország és Portugália terve­zett csatlakozási menetrendjének a betartását. Párizs és Bonn is egyetért ugyan az Ibériai félsziget két országának a felvéte­lével, de jelentősek a nézeteltérések a közös piaci finanszírozás ügyében. Mitterrand és Kohl áttekintette a nemzetközi hely­zetet is, különös tekintettel a közelgő genfi Szovjet—amerikai tárgyalásokra. Megfigyelők szerint nem egységes a két fél álláspontja Reagan elnök „csillagháborús” tervéről. Bonn ked­vezőbben reagált rá, míg Párizs változatlanul bizonyos fenn­tartásokat hangoztat, noha a korábbinál tompítottabb for­mában. TŐZSDEI SZAKEMBEREK csak átmeneti hatásúnak tartják a nyugat-európai bankok szerdai összehangolt akcióját a dollár­­árfolyam leszorítására. Svájc kivételével valamennyi jelentő­sebb központi bank részt vett a „támadásban”, összesen másfél milliárd dollárt dobtak piacra, s ennek következményeként a valutatőzsdéken zuhanásszerűen esett a dollár árfolyama, ám a zárásra mindenütt ismét emelkedő tendenciát mutatott. Az akciónak szépséghibája, hogy az előzetes reményektől elté­rően az amerikai szövetségi bankrendszer, a FED nem csatla­kozott a dolláreladókhoz. Már­pedig megfigyelők véleménye szerint az amerikai valuta és a nyugat-európai pénznemek viszonyában a változás csak abban az esetben lehet tartós, ha a FED is tevékeny részt vállal a pénzpiaci beavatkozásokban. A KONTRÁK pénzügyi támogatásáról esedékes washingtoni döntést megelőzően Dániel Ortega nicaraguai államfő fontos bejelentést tett. Szerdán közölte, hogy a közeljövőben két rész­letben kivonnak az országból száz kubai tanácsadót, és Mana­­gua átmenetileg felfüggeszti fegyvervásárlásait. A sandinista parancsnok annak a reményének adott hangot, hogy egyoldalú lépésével ösztönzést ad a közép-amerikai országoknak a Con­­tadora-csoport rendezési javaslatainak a figyelembevételére. Ortega várhatóan részletesebben is tájékoztatja a latin-ame­rikai vezetőket Montevideóban, a tizenegy éves katonai rend­szertől a hatalmat átvevő polgári elnök mai beiktatásán. Meg­figyelők a rendkívül feszült nicaraguai—amerikai viszony elle­nére nem tartják kizártnak, hogy Schultz külügyminiszter, aki csütörtökön ugyancsak elindult Uruguayba, esetleg találkozik a sandinista vezetővel. Az amerikai törvényhozás tavaly októberben elutasította a kontráknak szánt tizennégymillió dolláros „titkos” pénzügyi segélyt, amelyet a Reagan-kormány a CIA-n keresztül kívánt továbbítani. A kérdés márciusban ismételten a honatyák elé kerül. Reagan elnök és Shultz külügyminiszter az utóbbi he­tekben rendkívül hevesen támadta a sandinista rendszert. A Pravda csütörtöki szerkesztőségi cikkében Schultz február 22-i beszédét vette vizsgálat tárgyává, s ennek kapcsán meg­állapította, hogy Washingtonban már nyíltan napirenden sze­repel a nicaraguai kormány fegyveres megdöntése. A szovjet külügyminiszter Rómából Madridba látogatott Madridból jelenti a TASZSZ. A spanyol kormány meghívá­sára csütörtökön kétnapos hi­vatalos látogatásra Madridba érkezett Andrej Gromiko, az SZKP PB tagja, a miniszter­­tanács első elnökhelyettese, szovjet külügyminiszter. Gro­­mikót a madridi Barajas re­pülőtéren. Fernando Marán, a spanyol diplomácia vezetője fogadta. A szovjet külügyminisztert a repülőtérről egyenesen a Moncloa-palotába kísérték, ahol Felipe Gonzalez-szel, a spanyol kormány miniszterel­nökével találkozott. A baráti jellegű megbeszé­lésen a felek kijelentették, hogy elégedettek a szovjet— spanyol gazdasági, tudomá­nyos, műszaki és kulturális együttműködés alakulásával, méltatták a két ország poli­tikai kapcsolatainak erősödé­sét. Gromiko bírálta az Egyesült Államok militarista politiká­ját és kijelentette: minden ál­lamnak aktív erőfeszítéseket kell tennie a nemzetközi biz­tonság megszilárdítására, a nukleáris katasztrófa elkerü­lésére. Meg kell akadályozni, hogy tovább növekedjen Euró­pában a konfrontáció — mon­dotta. González üdvözölte a szov­jet—amerikai megállapodást a genfi tárgyalásokról. Mindkét fél reményét fejezte ki, hogy Genf meggátolhatja a világ­űr militarizálását és elvezet­het a nukleáris szembenállás szintjének csökkentéséhez, mind Európában, mind pedig az egész világon. Gromiko megújította a Gon­­záleznek szóló hivatalos meg­hívást a Szovjetunióba. Andrej Gromiko és Fernan­­do Marán konstruktív légkörű véleménycseréjén a legidő­szerűbb nemzetközi problé­mákról volt szó és behatóan áttekintették a szovjet—spa­nyol kapcsolatokat. Mindkét részről hangsúlyozták a legfel­sőbb szintű párbeszéd jelentő­ségét, amelyet szemléletesen tükröztek Konsztantyin Cser­­nyenko és I. János Károly találkozói és megbeszélései a spanyol király 1984 májusi szovjetunióbeli hivatalos láto­gatása során. A nemzetközi helyzet átte­kintésekor Gromiko kiemelte, hogy az­ Egyesült Államok folytatja a háborús előkészü­letek fokozására irányuló po­litikáját. Washington olyan parancsnoki állást próbál el­foglalni, ahonnan diktálhatná a feltételeit más államoknak. A Szovjetunió ezzel az agres­­ szív politikával szembeállítja a feszültség csökkentésére irá­nyuló politikáját. Fernando Marán a spanyol kormány nevében üdvözölte az űr- és nukleáris fegyverzetek kérdéseiről kezdődő szovjet— amerikai tárgyalásokról létre­jött megállapodást. A külügyminiszterek aggo­dalmukat fejezték ki a válto­zatlanul veszélyes közel-keleti helyzet miatt. A felek állás­pontjának bizonyos közelsége nyilvánult meg ezzel kapcso­latban. A Szovjetunió és Spanyol­­ország határozottan síkraszáll­­tak a közép-amerikai problé­mák békés úton történő ren­dezéséért, felemelték szavukat a térség országainak belügyei­­be való beavatkozás bármilyen formája ellen. Úgy vélik, hogy a Contadora-csoport államai­nak kezdeményezései megte­remtik a lehetőséget a Nica­ragua körüli helyzet békés po­litikai rendezésére. A találkozón más, kölcsö­nös érdeklődésre számottartó nemzetközi politikai kérdést is megvitattak. Gromiko olaszországi hiva­talos látogatását befejezve Rómából érkezett Madridba. Rómában — miként az MTI jelentette — olasz kollégájá­val, Andreottival, illetve Craxi miniszterelnökkel és Pertini államfővel a kelet­­nyugati kapcsolatokat, a lesze­relést és a kétoldalú együtt­működést érintő legfontosabb kérdéseket tekintette át. Gro­­mikó találkozott II. János Pál pápával és Alessandro Haltá­val, az OKP főtitkárával is. Előző nap, szerdán este a Szovjetunió római nagykövete, Viktor Lunykov fogadást adott Andrej Gromiko tiszteletére. A baráti légkörben lezajlott fogadáson megjelent Craxi és Andreotti mellett Cossiga, a szenátus elnöke, Spadolini hadügyminiszter, az OKP ve­zetőségének több tagja, az olasz üzleti, kulturális és tu­dományos élet számos képvise­lője. A fogadáson Róma polgár­­mestere átnyújtotta Gromikó­­nak a városi tanács határoza­tát, amelynek értelmében az olasz fővárosban utcát nevez­nek el Leninről. Mitterrand és Kohl sajtóértekezlete Párizsból jelenti az MTI:­­ Bonn és Párizs megegyezett a közös piaci költségvetés ki­egyensúlyozásának problémá­jában, s a francia kormány elfogadta azt a bonni köve­telést, hogy a költségvetési erő­források növelésének feltéte­leként Spanyolország és Por­tugália felvételét szabják meg, — ez tűnt ki Mitterrand elnök­nek és Kohl kancellárnak a csütörtöki francia—nyugatné­met csúcskonferencia után tar­tott sajtóértekezleten elhang­zott kijelentéseiből. Helmut Kohl hét miniszte­re kíséretében csütörtökön a sűrű köd miatt az eredeti programhoz képest két órás késéssel, nem sokkal déli 12 óra után érkezett meg repülő­gépével Párizsba. Kohl a re­pülőtérről — ahol Fabius mi­niszterelnök fogadta — az Elysée-palotába hajtatott, ahol a programhoz képest több mint kétórás késéssel megkezdte négyszemközti megbeszélését Mitterrand elnökkel. A sajtóértekezleten a fran­cia elnök és a nyugatnémet kancellár egyaránt hangsú­lyozta azt is, hogy a két kor­mány szorosan együtt fog mű­ködni a Közös Piac politikai egységének, az úgynevezett po­litikai uniónak meggyorsítá­sa érdekében s a következő hónapokban közös kezdemé­nyezéseket fognak ebben az irányban tenni. Bár a csúcsértekezlet prog­ramján szerepelt a nemzetkö­zi helyzet áttekintése is, erről sem az elnök sem a kancellár nem nyilatkozott. Kohl kancel­lár csak annyit említett meg, hogy Reagan elnök legutóbbi beszédében felajánlotta a nyugat-európai országoknak, vegyenek részt az űrfegyverek fejlesztésére irányuló kutatá­sokban. A kancellár azt mon­dotta, hogy „hivatalos meghí­vást” még nem kaptak ilyen tárgyalásokra, ha Washington küld majd ilyen hivatalos meghívást is, azt „nagyon gondosan kell majd tanulmá­nyozni”. Megállapodtak, hogy a kö­vetkező két évben közös had­gyakorlatokat fognak tartani s továbbra is tanulmányozzák a közös fegyvergyártási terve­ket, így egy újabb harci repü­lőgéptípus és egy harckocsi­elhárító helikopter közös gyár­tását. Kohl kancellár március 25-én újabb látogatást tesz majd Párizsban, hogy a már­cius végén tartandó közös pia­ci csúcsértekezlet előtt ismét egyeztessék a két kormány álláspontjait. Mitterrand elnök bejelentette, hogy ebben az évben látogatást tesz majd Nyugat-Berlinben. A szocialista országok szóvivője a haderőcsökkentési javaslatról Bécsből jelenti az MTI. A szocialista országok haderő­csökkentési javaslatának elfo­gadása az első gyakorlati lépés lenne a tizenegy éve folyó bé­csi tárgyalásokon és megnyit­ná az utat átfogó megállapo­dás felé. Ezt hangsúlyozta a csütörtöki ülésen Ludek Handl csehszlovák nagykövet. A Varsói Szerződés országai a közelmúltban azt javasolták Bécsben, hogy húszezer fővel csökkentsék a Szovjetunió, s tizenháromezerrel az Egyesült Államok csapatainak létszá­mát a közép-európai térség­ben, majd ezt követően fa­gyasszák be mindkét oldalon, országonként és összességében a haderők létszámát. A komp­romisszumos javaslat figyelem­be veszi a NATO több koráb­bi igényét, köztük azt, hogy a felek szerződéses formában köteleznék magukat, hogy nem növelik haderőik befagyasztott létszámát. Az ülést követően a szocia­lista országok szóvivője han­goztatta: A szocialista orszá­gok ezúttal tudatosan nem tér­tek ki javaslatukban a tár­gyalások néhány fontos vita­tott kérdésére, mert ez csak bonyolítaná a megállapodást. A rész­egyezség bizalomépítő jellegű lenne. Egy év alatt vég­re lehetne hajtani a szovjet, il­letve az amerikai csapatok csökkentését, további két év alatt a létszámok befagyasztá­sát — ez idő alatt pedig a megenyhült légkörben érdem­ben előre lehetne haladni az át­fogó megállapodást célzó tár­gyalásokon.

Next