Magyar Nemzet, 1985. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-19 / 65. szám

u ­ Moszkvában hétfőn be­fejeződött a Tudományos Dol­gozók Világszövetségének ez évi ülésszaka. Az ötven or­szág tudósait tömörítő, londo­ni székhelyű nemzetközi szer­vezet háromnapos tanácskozá­sa úgy döntött, hogy a jövő évben Moszkvában rendezik meg a tudósok nemzetközi bé­kefórumát. — A kuvaiti 3. nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari kiállításon a Hungaro­­coop képviselői több mint egy-­ millió dollárról szóló szállítási szerződést írtak alá a kuvaiti partnerekkel. — Földünk ózonrétegének védelméről nemzetközi tanács­kozás kezdődött hétfőn Bécs­­ben. A bolygónk felett tíz- ötven kilométer magasságban fekvő ózonréteget, amely vé­di az életet az ibolyántúli su­gárzástól, az elmúlt évtizedek­ben különböző vegyi anya­gok károsították meg, amelyek főként gázzal töltött spray­­dobozokból kerültek a légkör­be. Az ózon minden egy­százalékos csökkenése követ­keztében négy százalékkal nő a bőrrákos megbetegedések száma, s az ózon ritkulása károsan hat a gabonafélék növeked­ésére is. K­ét magyar külkereske­delmi vállalatot tüntettek ki jubileumi oklevéllel Lipcsé­ben. A vásárigazgatóság az Elektroimpex, a Ferumion, a Hungarotex, a Kultúra és a Medimpex Vállalatnak ítélte oda ezt a kitüntetést abból az alkalomból, hogy az idén har­­mincötödször vettek részt a Lipcsei Nemzetközi Vásáron.­­ 1,3 millió forint értékű társadalmi munkát végeznek az idén, újabb műemlékeket, ér­tékeket mentenek meg a Szé­kesfehérvári Városszépítő Egyesület tagjai — hangzott el az egyesület hétfői, Székes­­fehérváron megtartott ünnepi ülésén. Folytatják a város év­százados értékeinek megóvá­sát, a Velence-szálló előtt ipar­­történeti érdekességnek szá­mító vaskandelábert újítanak fel, s felállítják a Stremeny­­féle diszkutat. — KERIPAR-kiállítás: a Kereskedelmi Gépeket és Be­rendezéseket Gyártó­ Vállalat tatabányai gyárának négy év­­tizedes fejlődését bemutató ki­állítást nyitottak hétfőn a KPVDSZ tatabányai művelő­dési házában. — Lébénymiklós és Kimle között március 19-én, kedden 8 órától 18 óráig felújítási, illetve karbantar­tási munkák miatt kikapcsolják a vasúti átjárókat biztosító fényso­rompókat. A MÁV kéri a gépjár­művezetőket, hogy óvatosan köze­lítsék meg a vasúti átjárókat. — Forgalomkorlátozások: Az I. kerületi Táncsics Mihály utcában elektromos kábelt fektetnek, ezért március 19-én, kedden 11 órától 22- én, pénteken 6 óráig tilos megáll­ni a Hilton Szállótól a Babits Mi­hály sétányig. — Aszfaltoznak, a XI., Budafoki úton a Karinthy Frigyes út és a Bertalan Lajos ut­ca között. A tilalom ellenére a munkaterületen várakozó személy­­gépkocsikat elszállítják.­­ A Kő­bányai úti vasúti híd átépítése m­iatt március 19-től 21-ig és 25- től 27-ig naponta többször teljes szélességben lezárják a Kőbányai­ utat a vasúti híd alatt. A terelő­­utat táblák jelzik. Március 19-én, kedden 12 és 14 óra között, már­cius 25-én, hétfőn pedig 10.30 és 13 óra között lezárják a Kőbányai utat a Kismartoni út és a Horog utca között.­­ A Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem tudományos bi­zottsága a Társadalomorvos­tani Intézet munkatársainak részvételével ma előadást ren­dez Szegeden, az Akadémiai Bizottság székházában a hazai egészségügyi ellátással kapcso­latos kérdésekről, a megbete­gedési viszonyokra ható de­mográfiai és szociológiai té­nyezőkről — a balassagyar­mati morbiditási vizsgálat alapján. Számok, tények és szovjet kutatások szerint a delfinek egymás megértésére csaknem annyi különböző jelet használnak, mint amekkora az egyszerű emberek hétköznapi szókincse. Ezekkel a delfinek képesek egymással a biológiai szükségleteket túlhaladó infor­mációkat cserélni. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Állatfejlődési Morfológiai és ökológiai Intézete tudósai rájöt­tek, hogy az egyes delfinjelek információs tartalma átfogóbb, mint az egyes emberi szavaké; átmenet a szó és a kifejezés között. Ezeket az igen sokrétű és bonyolult felépítésű beszéd­jeleket egyszerre négy hang­forrásból adják le nagyon ma­gas frekvencián, amely az em­beri fül számára már észlelhe­­tetlen. (v. ö.)­­ HÁROM fegyveres férfi hatolt be szombaton a floridai Deerfield Beachen egy ékszerár­­verésre, s tíz perc múlva ötmillió dolláros készpénz- és ékszer zsák­mánnyal távozott. Az aukción csak a személyzet volt még jelen, a rablók megkötözték őket, s kiürí­tették a páncélszekrényt. Itt ke­rültek egyébként eladásra Eliza­­beth Taylor és Mae West egyes ékszerei is.­­ Az Új Zene Nemzetközi Társaságának vezetőségi ülé­se hétfőn Budapesen befeje­ződött. Siegfried Palm, az NSZK-beli gordonkaművész elnökletével tartották meg a tanácskozást. A kétnapos ren­dezvényen a vezetőség elfo­gadta és jóváhagyta az 1986-os Liszt-emlékév alkalmából Bu­dapesten — a társaság égisze alatt megrendezendő —, nem­zetközi kortárs zenei fesztivál műsorát. OPERA — Azért van olyan ritkán előadás, hogy röpke 100 év alatt ne kopjon el a színpadi gépezet. (Brenner György rajza) NEM ! — Megújul, bővül a keszt­helyi kórház. A 283 millió fo­rintos költségvetésű első ütem során — a tervek szerint 1987-re — felépül a szülészetnek, illet­ve a gyermekgyógyászati rész­legnek helyet adó, ötszintes pavilon. Ezután a sebészetet, majd a további osztályok épü­letét hozzák rendbe és kor­szerűsítik. A négy ütemben el­végzendő rekonstrukció után a kórházban egyszerre 400 be­teget gyógyíthatnak majd, a jelenleginél lényegesen jobb körülmények között. — Díszhalkiállítást rendez­ már­cius 23-tól 31-ig a Füvészkert nagy Pálmaházában, (Budapest, Vill., Illés utca 25.), a XV. kerületi Cso­konai Művelődési Házban működő Budapesti Akvaristák Klubja és az Egyetemi Botanikus Kert. — MEGJELENT AZ ÉDES ANYANYELVÜNK idei első szá­ma, amely több cikkben is fog­lalkozik nyelvi érdekességekkel, meglepő és stílusrontó kifejezé­sekkel. Kürti András sportbéli nyelvbotlásokra hívja fel a fi­gyelmet, Bicskei Dezső középis­kolások modoros beszédtöltelékei­re. Kurdi Péter a katonaság nyelvi ízlésnevelő munkájáról szól, Grétsy László a lévén szó torz szerepmódosulását elemzi, Rácz Endre a költői kétértelmű­ség néhány szép példáját sorolja föl, Raisz Rózsa pedig azt vizs­gálja, milyen szellemesen hasz­nálta fel Mikszáth a szólásmon­dásokat. Útmutatót olvashatunk a középiskolai tanulmányi ver­seny 1983—86. tanévi magyar nyelvi pályatételeihez, cikket az Idézés módjáról, az igekötők he­lyesírásáról, a kis- és nagybetűs írásról, a számítástechnikai szó­készlet magyarításáról és még sok másról. Karikatúrák, vidám írások, nyelvi játékok, könyvis­mertetések és levélválaszok te­szik még gazdaggá az Édes Anya­nyelvünk megjelent számát, amely a diákoknak új rejtvény­pályázatot is meghirdet.­­ Lakásépítést ezentúl ma­gánszemélyek megrendelésére is vállal a Zala megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat. Az építtetőkkel történt megálla­podás szerint az első tizenöt lakás építését Zalaegerszegen az idén tavasszal kezdik meg. Ha a megrendelő úgy kívánja, az új otthonokat félkész ál­lapotban adják át, a tulajdo­nos maga tapétázhat, csem­­pézhet.­­ A FIATAL DALOSOK TALÁL­­KOZÓJÁT idén 13. alkalommal rendezi meg Székesfehérváron a KISZ Központi Bizottsága, a Nép­művelési Intézet, a KISZ Fejér megyei és székesfehérvári Városi Bizottsága, Székesfehérvár Városi Tanácsa és a Velinszky László If­júsági és Úttörőház. A rendez­vényre saját szerzeményű mozgal­mi, forradalmi, közéleti és békeda­lokkal, valamint feldolgozásokkal, megzenésített versekkel, a népze­nét alkotó módon felhasználó mű­vekkel, folkdalokkal nevezhetnek a jelentkezők. Együttesenként, szó­listánként tíz perces műsorössz­e­­állításokkal lehet nevezni, mellé­kelve a dalok szövegét. A pályá­zók akusztikus vagy elektromos hangszerkíséretet egyaránt alkal­mazhatnak. A nevezési lapokat és a dalszö­vegeket 1985. május 1-ig kell el­juttatni a Népművelési Intézet tánc- és zenei osztályához C1011 Budapest, Corvin tér 8.). A jelent­kezők a borítékra írják rá: ..FDT’­ Nevezési lapok a megyei KISZ- bizottságoknál és a megyei műve­lődési központokban szerezhetők be. — A VASÁRNAPI NAGY EREJŰ SZÉL károkat okozott Vas megyé­ben. A szombathelyi MÁV igazga­tóság területén négy vonalszaka­szon döntött fákat, oszlopokat a vasúti pályákra. Az akadályok zö­mét a vasutasok elhárították, de Acsád—Szombathely között autó­buszok szállítják az utasokat. A megyében a húsz kilovoltos táv­vezetékek hatvan százalékában ke­letkezett üzemzavar. A szakembe­rek jelenleg is dolgoznak a hely­reállításon. A telefonvezetékek­ben is jelentősek a károk. A me­­gye egyes területei, főleg a nyu­gati települések telefon nélkül ma­radtak. A helyreállítást a posta szakemberei azonnal megkezdték. — Nagy Lászlóról nevezik el a Bartók Béla út 106— 110. szám alatti könyvesbol­tot. A névadó ünnepségen szerdán, március 20-án 11 óra­kor Czine Mihály irodalom­­történész mutatja be a költő életművét. — Emlékek, képek a Szé­kelyföldről címmel tart elő­adást március 25-én, hétfőn 17 órakor Halász Péter, a Hon­ismeret szerkesztője a Haza­fias Népfront 1. kerületi bizott­sága élT művelődési háza szer­vezésében az I., Bem rakpart 6. szám alatt. A témához kap­csolódik Osváth Miklós festő­művész és Fehér István fotó­művész kiállítása. — Magyar—francia bélyeg­kiállítás. Szekszárd és francia testvérvárosa, Bezons bélyeg­­gyűjtőinek közös kiállítása nyílt meg hétfőn Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. Csaknem 16 ezer bélyeget, borítékot és levele­zőlapot mutatnak be a már­cius 26-ig látható tárlaton. A kiállítás megnyitására Bezons­­ból testvárosi delegáció érke­zett Szekszárdra.­­ Az idén először kaptak lehe­tőséget az Állami Hangversenyze­nekar fiatal fúvósai, hogy önálló hangversenyen mutatkozzanak be a közönség előtt. Március 21-én, csütörtökön 19 órakor rendezik meg a koncertet az Országos Fil­harmónia Vörösmarty téri épületé­nek 126-os termében.­­ Az 55. genfi autószalon­nak — amely vasárnap este zárta be kapuit — több mint 550 ezer látogatója volt. A nemzetközi kiállításon 1570 autógyártó mutatta be sze­mélykocsijait. — Nemzetközi zenei hetet rendez a Kortárs Művészeti Fórum az Al­­mássy téri Szabadidő Központban március 22-től 28-ig. Az első na­pon, pénteken 20 órai kezdettel a nigériai Henry Moses és a Mu­sical Navigatora Együttes ad hang­versenyt. — A szélenergia hasznosí­tásának lehetőségeiről rende­zett tanácskozást hétfőn az Energiagazdálkodási Tudomá­nyos Egyesület — más egye­sületekkel együttműködve — az MTESZ székházában. A szakemberek elsősorban azt vitatták meg, hogy milyen fel­tételek mellett és főként mely célokra érdemes szélenergián alapuló berendezéseket alkal­mazni hazánkban. A szakem­berek a közeljövőben az or­szág fontosabb körzeteiben tíz szél­mérő-állomás felépítését tervezik.­­ A kistelepülések bolthá­lózatának korszerűsítése Nó­g­­rád megyében is folyik; az áfészek a múlt évben harminc község 44 boltjának a felújí­tását, bővítését végezték el, az idén pedig negyven telepü­lés 66 boltját hozzák rend­be.­­ A használtau­tó-Diac március 23. és április 9. között a Bosnyák téren lesz, közli a csarnok és Piac Igazgat­óság. Nyitvatartási idő szom­baton 10-től 15 óráig, vasárnap 8 és 14 óra között. — HALÁLOZÁS: Hozzátartozói fájdalomtól megtört szívvel tu­datják, hogy Füzessy Zoltánná sz. Markovits Erzsébet nyugdíjas ze­nepedagógus 1985. március 11-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése 1985. március 26-án, 13.30 órakor lesz a Farkasréti temető­ben. X — Fájó szívvel tudatjuk azokkal, akik szerették és becsülték Za­­chariás Endrénét, dr. Zsiga Mar­­gitot, hogy folyó év márc. 6-án, hosszú szenvedés után elhunyt. Levélcím: Kozma Tamásné, 1026 Bp., Pasaréti út 95. X — Dr. Barna László nyugalma­zott röntgenfőorvos 1985. március 5-én, 66 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 1985. már­cius 27-én, 11 óra 30 perckor lesz a Rákoskeresztúri Új köztemető­ben. Gyászolják, lányai, barátai, X . Schell Józsefné. Woracziczky Johanna szomorúan tudatja, hogy fivére, Woracziczky Antal rövid be­tegség után Bruxellesben elhunyt.­­ — Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy özv. Komor Gézáné sz. Bá­­rándy Júlia hosszas betegség után március 6-án elhunyt. Drága ha­lottunkat március 19-én, fél 2-kor helyezzük örök nyugalomra, a Rá­koskeresztúri új köztemetőben. Emlékét szívünkben megőrizzük. Leányai: dr. Hajdú Józsefné és La­katos Józsefné, kisunokája, Polett­­ke és vejei, valamint a rokonság s mindazok, akik ismerték. X .— Mély fájdalommal ezúton ér­tesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy Lakner Klára életének 81. évében, Rómában el­hunyt. Búcsúztatására március 1- én, került sor Olaszországban.­­ A TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.00 Tévétorna 8.05 Iskolatévé 16.20 Orosz nyelv kicsiknek 16.30 Tévé BASIC-tanfolyam (ism.) XVI/9. rész: Függvények (1.) 17.05 Összefüggések IX/5. rész: A szerencse kerekei Angol filmsorozat (ism.) 17.55 Egészségünkért! 18.05 Én, Prenn Ferenc Tévéfilm III/1. (ism.) FF 20.00 Bizonyíték híján Francia tévéfilmsorozat IV 2. rész: Solange. 20.50 Metszetek Magyarország, 1980—1984 III/2. rész 21.55 Tévéhíradó 22.05 Himnusz 2. MŰSOR 17.25 Képújság 17.30 Városok a gyerekekért Riportfilm 18.00 Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia Balettfilm 18.30 Közelképek A budapesti regionális szerkesztőség műsora 19.00 Hantjával ez takar Történelmi dráma A Kőszegi Várszínház előadása, felvételről 20.50 Tévéhíradó 21.15 Autó-motorsport 21.35 Bolgár reneszánsz házak Bolgár kisfilm (ism.) 21.55 Képújság Nemzet Kedd, 1985. március 19. Valutaárfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1985. MÁRCIUS 19—25. a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as­­ Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolya­mok érvényben: 1985. március 19-től. Államközi megállapodásokon alapuló hivatalos Árfolyamok — Zlotyleértékelés a fo­­rinthoz: hétfőtől tíz százalék­kal leértékelték a zlotyt a fo­rinthoz képest. A Lengyel Nemzeti Bank árfolyama sze­rint száz forint — középár­­folyamon — az eddigi 466,78 zloty helyett 447,46 zloty. A magyar turisták számára ez azt jelenti, hogy száz zloty 24,58 forint helyett 22,35 fo­rintba kerül.­­ Mossák az Erzsébet-hidat­ már­cius 19-én, és 20-án, kedden és szerdán a Fővárosi Közterület­fenntartó Vállalat dolgozói. A munkák miatt 19-én, a Buda felé, 20-án pedig a Pest felé haladó egyik forgalmi sávot lezárják.­­ GÁZROBBANÁS történt hétfőn Vácott, a Csikós József utca 29. számú épületben, a Hallássérül­tek Kisegítő Iskolájában. A robba­­nást az okozta, hogy az épület előt­ti földgázvezeték megsérült, és a háromszintes épület földszinti ta­nári szobájába beszivárgó gázt az ott levő hűtőszekrény kapcsoló szerkezetének szikrája lángra lob­­bantotta. A tanári szoba kiégett, a légnyomás kitörte az iskola, s százméteres körzetben a házak ab­lakait. A tüzet a váci tűzoltók ol­tották el. Személyi sérülés nem tör­tént, a kár azonban csaknem egymillió forint. A gázszivárgás okát vizsgálják.­­ HATVANEGY KÖZLEKEDÉSI BALESET történt a hét végén ha­­­zánk útjain. Közülük kilenc halá­los, 24 súlyos, 28 pedig könnyebb sérüléssel végződött. PÉNZNEM Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 5546,15 5889,21 Ausztrál dollár 3517,68 3735,26 Belga frank 75,13 79,77 Dán korona 422,15 448,27 Finn márka 730,66 775,86 Francia frank 494,61 525,21 Görög drachma a) 35,38 37,56 Hollandi forint 1333,64 1418,26 Tapán yen (1000) 195,76 207,86 Jugoszláv dinár b) 19,00 20,18 Kanadai dollár 3677,82 3905,32 Kuvaiti dinár 16702,05 17735.17 Norvég korona 528,97 561.09 NSZK-márka 1510,58 1604.02 Olasz líra (1000) 23.92 25.40 Osztrák schilling 214.94 228.24 Portugál escudo 27.48 29.18 Spanyol peseta 27,27 28.95 Svájci frank 1773,46 1883.16 Svéd korona 532,29 565.21 USA-dollár 5097,47 5412,77 PÉNZNEM Vásárolható legmagasabb , bankjegy­­címletek Árfolyam 100 egységre, foridtbao Albán lek_ 289,00 Bolsar leva 20 1676,14 Csehszlovák korona 500 200,00 KNDK-vw 1 910,42 Kubai pest 20 1328,80 Lengyel zloty 1000 22,35 Mongol tugrik 20 406,70­­ DK-marka 100 575,00 Román lei 100 170,00 Szovjet rubel 10 1770,00 Vietnami dones 154,45 TÉL ÉS TAVASZ Meglehetősen változékony és változatos időjárásunk az utóbbi időben, és egyelőre így is marad. Közelítőleg a Varsó —Berlin—Marseille—Tunisz— Athén—Kijev városok által zárható körbe az a terület, ahol enyhébb is, hidegebb is, de mindenképpen nedves lég­hullámok vonulnak, örvényle­nek. Ezek a légtömegek ha­zánk fölött is áthaladnak, egy­­egy telített léghullám (csapa­dékzóna) átvonulását követően felszakadozik a felhőzet, és ki­süt a nap, a jellemző azon­ban továbbra is a borult ég, és a csapadékos idő marad. Ma is többfelé — elsősorban a déli és keleti országrészben — kell esőre, a hegyvidékeken hóra számítani. A Dunántúl nyugati részében, a talaj kö­zelében hidegebb levegő áram­lik, ezért ott kevesebb helyen valószínű csapadék, és az is inkább hószállingózás, hózápor lehet. Ott, a nyugati ország­részben az északi szél is meg­­ erősödik átmenetileg. Jelentő­sebb lehűlés vagy felmelege­dés továbbra sem várható, s a hajnali —1, —4 fokról dél­utánra 3, 8­­ fokra emelkedik, késő estére 1, 6 fokra esik visz­­sza a hőmérséklet. A Duna vízállása Budapest­nél hétfőn 220 centiméter volt. Európai városok keddi ma­ximális hőmérséklete: Athén 14 Belgrád 8 Bécs 3 Budapest 1,­ 6 Bukarest 10 Kijev , 5 Leningrád , 2 London 1 Madrid­­ 11 Moszkva 3 München 3 Párizs 1 4 Prága 3 Róma II Szófia 8 Varsó 3

Next