Magyar Nemzet, 1985. június (48. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-11 / 135. szám

Kedd, 1985. .június 11. MagjarNemzet 7 A RÁDIÓ MELLETT Évadzáró társulati ülés a Vígszínházban „A hosszú pályafutás titka... Római találkozás Giuseppe laddeivel „Elnökségünk egészséges fo­lyamatosságban jelölte meg feladatainkat, őrizzük meg, ami maradandó, és változtas­sunk azon, ami megérett a változtatásra.” Sin)có Péter és Farkasházy Tivadar — Novák János zenei vezető társaságá­ban — a Kabar éssínház szerkesztője nem éppen irigy­lésre méltó helyzetben vég­zi immáron fél esztendeje saját felelősségére a társulat irányításának munkáját. Bát­raknak érzik magukat, éppen azért félnek, nyilatkozták az elmúlt héten a rádióújságnak, s el is sorolták félnivalójuk egynérnélyikét: a szűkös anya­gi lehetőségeket, a figyelmet elterelő mendemondákat, a rádiós kollégák szeretetének és segíteni akarásának esetle­ges elapadását, s azt. hogy a „telefonos” számok miatt (ami­lyen a Xyladekor és a robba­­nós tévé ügye is volt, amikor is megszületett egy ragyogó karakter, az Illetékes Elvtárs) „egyszer nem a főnökeink vi­szik el a balhét, hanem mi". Nem irigylésre méltó tehát valóban az új duumvirátus — vagy triumvirátus — pozíció­ja. Kevés ember dolgozik eny­­nyire a figyelem középpontjá­ban. bizony nem sok rádiós mondhatja el, hogy műsora másnap bizton közbeszéd tár­gya. (Szabó Éva mesélte egy­szer a Gyermekrádió egyik önmagát bemutató beszélgeté­se folyamán, hogy mű­soraik egyetlen igazi konkur­­renciája a kabaré, azt áhítat­tal hallgatja minden korosz­tály.) Akár tetszik tehát, akár nem, a Kabarészínház az össz­népi szórakozás, azaz inkább szórakoztatás egyik fontos fó­ruma. Ezért is élvezi (vagy olykor szenvedi) a kritika ki­tüntetett figyelmét. E hasábo­kon hosszú évek óta szinte már unalmas ceierum censeo­­kent térj, vissza az alpárisá­­gok, az óvön aluli poénok, az olcsó kétértelműségek, a hor­­d ószón oki hangvétel, az el bur­jánzó nyelvi pongyolaság bírá­lata. Öröm tapasztalni, hogy az új vezetés alatt éppen ezek az egészségtelen kinövések nyírattak le. Öröm hallani, hogy mind több szám igyek­szik az értelemre hatni az ér­zelmek, sőt ösztönök helyett. A mi problémáinkat — a valós problémákat — célozta meg Farkasházy és Sinkó csapata. „Szeretnénk például olyan je­lenségekkel foglalkozni, mint a befelé fordulás, a közöm­bösség, az újgazdagság vagy az újszegénység” — mondták, s március óta tapasztalhatóan ragaszkodnak vállalt eszmé­nyükhöz. Rokonszenves irányba halad tehát a Rádiókabaré, méghoz­zá tudatosan, s jó értelemben szerkesztetten (a csapat min­den anyagot meggyúr, s csak a jóisten tudja, melyik számot ki irta). Valószínűleg ez riaszt vissza néhány régi szerzőt, bár bízunk benne, hogy hamaro­san ők is visszatalálnak a kabarészínházhoz, követve mondjuk Tahi László példá­ját. A társadalmi érzékeny­ségre bizonyára jó hatással vannak az ötletadók, például a Heti Világgazdaság kollektí­vája. Nyilván nekik köszön­hető a Mit is ír a hogyishív­ják? egyik központi témája: Inke László és Haumann Pé­ter kettőse nem éppen hétköz­napi kérdésről cseréltek esz­mét, Petschnig Mária elméleti közgazdasági cikke nyomán az árindex'statisztikai és való­ságos változásait vitatták meg, vagyis azt, mennyi az annyi? Paradox módon éppen in­nen ered a kabarét jóindulat­tal figyelők aggodalma. A ko­rábban oly sokat — és oly hiába — ostorozott nívótlan­­ság helyett szemlátomást na­gyon is magasra emelték a mércét a szerkesztők. így vi­szont félő, hogy össznépiből rétegműsorba csúsznak át. Minden igénynek természete­sen nem felelhetnek meg (mint mondják, nem is akar­nak), de nagyon reméljük, hogy továbbra is megtalálják az egészséges arányt a Sándor György—Nagy Bandó András— Nádas—Markos-csujogató fém­jelezte szintek között. (Apro­póit hol van Markos György?) Edaig ez sikerült, mert hiszen a Beatles-átiratok például több szinten is élvezhetők, akárcsak Koltai Róbert ragyo­gó választási beszéde vagy a legutóbbi, júniusi szám csúcs­pontja, Kern András kortes­dala. Fél év alatt négy „új' kaba­ré hangzott el, négy igen kel­lemes műsor. Hagyjuk hát dolgozni a csapatot, azt kí­vánva nekik, tíz- meg tizenöt éves jubileumukon is köszönt­hessük őket — az mindeneset­re bizonyos, hogy kevesebb öntömjénezésre fognak hajla­ni, mint a tavalyi véget érni nem akaró nyilvános házi­ünnepségek ünnepeltje. Abbéli reményünkről írtunk a legutóbb, hogy a brüsszeli tömeggyilkos futballtragédia tanulságait nemcsak az aktuá­lis adások, hanem valamilyen tudományos műsor is össze­foglalja számunkra. A Rádió új társadalomtudományi so­rozata. a Mihancsik Zsófia szerkesztette Változatok dicséretes frisseséggel reagált az elszörnyeszto eseményre. Ezúttal a poiitologia jeles ha­zai művelői ültek be a stúdió­ba, a beszélgetést vezető Kéri László, valamint Boros László, Papp Zsolt és Szabó Máté, s arról vitatkoztak, hogyan ala­kul a hagyományos politikai intézmények és az új tömeg­­mozgalmak viszonya a tőkés országokban. Tényleg vitat­koztak, hiszen a négy polito­lógus véleményében, nézetei­ben. megítéléseiben és értéke­léseiben érezhetőek a — nem is mindig árnyalatnyi — elté­rések, s ez külön érdekessé tette e (természetesen a leg­kevésbé sem össznépi, hanem meglehetősen réteg)műsort. Szó esett a hatvannyolcas diák­­mozgalmak részvevőinek utó­életéről, eszméinek, eszmé­nyeinek alakulásáról, a ha­gyományos társadalmi konf­liktusok megváltozásáról, a parlamentáris és parlamenten kívüli társadalmi érdekegyez­tetési formák arányának el­tolódásáról, s még megannyi igen fontos kérdésről, melyek jelentőségéről a hazai köz­tudat egyelőre keveset ismert föl. Márpedig — amint Kéri László a beszélgetés végén rá­mutatott — érdemes mind­erre odafigyelni, arra, meny­nyiben újítják meg napjaink kisebbségi tömegmozgalmai a polgári társadalom demokra­tikus tradícióit. S nem utolsó­sorban azért is figyelmünkre érdemesek ezek az új mozgal­mak, mert csíráiban nálunk is megtalálhatók, s csak a jövő a megmondhatója, képes-e és mennyire képes társadalmunk integrálni az általuk képviselt értékeket. Csak röviden Két portréműsor is elhang­zott az elmúlt hétvégén, mind­kettő inkább a bemutatott művész monológjává sikere­dett, (A házigazda szerepét betöltő Györffy Miklós, illet­ve Antal Imre dicséretére vá­lik, hogy mindketten felismer­ték, jobban teszik, ha a hát­térbe húzódnak és hagyják beszélni vendégeiket.) Raksá­­nyi Gellért, vagyis a Kutyu beszélt pályájáról a Magun­kat ajánljuk blokkjában szom­bat délután, igen rokonszen­vesen, s megszívlelendő gon­dolatokat közölve az epizód­munka megbecsüléséről. Koós János érkezett vasárnap dél­előtt randevúra a Jókai klub­ba, ö is inkább maga mesélt önmagáról. Egy megállapítása mindenesetre külön kiemel- j kedőnek tűnik: bírálta azt a megcsontosodott szemléletet, amely a mai korosztályokra is évtizedekkel ezelőtti ízlést ve­tít: egy mai ötvenes, aki slá­gereken, tánczenén nőtt föl, vajon miért kedvelné meg | egyszerre a neki szánt nótá­kat.. avagy egy ifjúságát a Beatleshez kötő negyvenes­harmincas miért vonzódna va­rázsütésre a Koósék irályá- | hoz . .. (józsa) i. Évadzáró társulati ülést tar­tottak hétfőn a Vígszínház­ban. Horvai István — aki színigazgatóként nyugalomba vonult, de rendezőként to­vábbra is a társulatnál dol­gozik majd — a most záruló évadról elmondotta: a reper­­toárdarabok mellett 8 bemu­tatót tartottak: s az előadáso­kon sok nagyszerű színészi alakítás született. Az évad vé­gére két új darab színpadra állításával is elkészült a tár­sulat, ezekkel nyitják meg ősszel a színház kapuját. Mar­ton László, a színház új igaz­gatója ismertette az 1985—86- os évad prograniját. A nagy­színház szeptember 7-én Rejtő Jenő A láthatatlan légió cí­mű művének színpadi válto­zatával kezdi az előadások so­rát. A premiertervek között szerepel Molnár Ferenc Far­kas és Dosztojevszkij Ördö­gök című művének színre vi­tele. továbbá egy új Fejes Endre-mű bemutatása. A Pesti Színház szeptember 11- én a Rémségek kicsi boltja című amerikai musicallel A magyar—finn kapcsola­tok haladó hagyományai cím­mel tart előadást szerdán este hat órakor az Almássy téri Szabadidőköpontban Rónai Rudolf nyugalmazott nagykö­vet a Kalevala Baráti Kör rendezésében. ♦ Hétfőn Békéscsabán immár tizedik alkalommal megnyílt az alkalmazott grafikai mű­vésztelep. Idei tíz vendége há­rom héten át tanulmányozza az alkalmazott grafika kér­déseit. A résztvevők a Kner Nyomda segítségével megis­merik a külföldre kerülő árukon, csomagolás kon ha­zánkat jelképező jeleket. ♦ Gyökerek és távlatok címmel jeleinek meg kúuy v aiukban ur. Tóth Karoly református püspök­nek, a Keresztyen Békekonferen­cia elnökének előadásai, igehirde­tései, cikkei. A kidet mindössze négy esztendő, a nyolcvanas evek eddig eltelt idejének munkáidul válogat. A három fö fejezet kö­­ztil az első a múlt nagy személyi­ségeit, értékeit es tanulságait vo­nultatja föl (többek között Bá­thory Gáborra, Ravasz Lászlóra, Bereczky Albertre, Niemöilerre, Gandhira, Kos Károlyra emlékezik Tóth Károly). A második rész a je­lennel foglalkozik, ünnepi szavak­ban, ütibes/ámolókban, mérlegelé­sekben, elemzésekben. A harma­dik rész a jövőre tekint, feladato­kat vesz sorra, közöttük a terem­tett világért érzett felelősségről, a veszély fölismeréséről és a bizton­ság kereséséről szólva, abban a meggyőződésben, hogy „Csak élő emberiség oldhatja meg a prob­lémákat". A gazdag tartalmú kö­tetben olvashatók részletek a szer­zőnek a Magyar Nemzetbe írott cikkeiből, munkatársainknak adott interjúiból is. Az értékes könyv a Keresztyén Békekonferencia ki­adása. ♦ Június 14-től Luganóban a híres Thysseri—Bornemissza gyűjtemény ad otthont a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria közös kiállí­tásának. A két intézmény anyagának keresztmetszetét nyújtó bemutatóra összesen 46 kép utazott: ezek mintegy háromnegyede a Régi és a Modern képtár remekműve, így többek között Tiepolo, Dürer, Delacroix, Manet és Gauguin alkotása. Viszonzás­ként ősszel a Galériában lát­ható majd több mint negyven mű a luganói gyűjteményből. nyit, ezt nyáron szabadtéri színpadon is láthatja már a közönség. Az évad végéig Shaw Megtört szívek háza cí­mű színműve. Pataki Éva Edith Piairól írt darabja, egy új Csurka-mű és egy angol darab kerül színre. A stúdió­ban két Beckett-egyfelvoná- j sós. valamint Dosztojevszkij j Félkegyelmű című drámájá- ! nak Andnzej Wajda dramati­zálta változatát viszik színre. A társulati ülésen átadták az Ajtay-díjat. amelyet ezút­tal Bánsági Ildikó és Miklóssy György kapott meg, továbbá a Varsányi Irén-gvűrűt. ame­lyet Egri Mártának ítélt oda a társulat. A Vígszínházból két mű­vész szerződött el: Valló Pé­ter rendező a József Attila Színháznál kezdi az új ét7adot, Simon Mari pedig a debre­ceni Csokonai Színháznál. A társulati ülésen köszön­tötték Bánki Zsuzsát, Bárdy Gvörgyöt és Horvai Istvánt, akik 40 esztendővel ezelőtt kezdték pályájukat. Szánthó Imre grafikusmű­vész, a Goldberger-gyar ter­­vezujéneic müveiből nyílik tárlat junius 13-án, csütörtö­kön, 1/ órakor a szentendrei Múnely Galériában. A tárlat június 23-ig tekinthető meg. ♦ „Tibeti kolostoil zene a források tüivreoen" cunrnel tart ma délután fel s órakor cioadási Egyed Alice a Körösi Csorna társaság soros felolvasó ülésén. A távol-keleti zene kevéssé ismert, kevéssé fel­dolgozott nemcsak a/ érdeklődő euiopai számára, de még a budd­­liizmus szakirodalmában járatos ..utalok kdrében is. Eleddig csak eg.v-egy kisebb témakörrel foglal­koztak a tudósok. Holott az írott források tköztük jól Ismert kano­nikus müvek) számos érdekes es értékes feljegyzést őriznek e saját­ságos muzsikáról. Neumákra em­lékeztető jelekkel Irt kották is fennmaradtak. Egyed Alice, aki korábban hegedűművésznek és karmesternek tanult, alapos felké­szültséggel, az eredeti forrásokra támaszkodva mutatja most be a kolostori zene funkcióját és ere­detét. Mongóliái tanulmányúi jan szóbeli gyűjtést is folytatott. Érde­kes, hogy a tibeti zenében nem lé­tezik tonalitás, nincs modális struk­túra, csupán a dallamkontúrok emelkedései és esései adják a sa­játos hangzást. Maguk a tibeti szer­zők — vallásuk eredeztetésével párhuzamosan — Indiába helyezik vissza kolostori muzsikájuk kelet­kezését is. Ezzel szemben az elő­adó azt kívánja bizonyítani, hogy az indiai rokonság mellett döntő szerepe van a buddhizmus előtti, ősi tibeti bon-zenének. A Körösi Csorna Társaság soros ülését, ame­lyen eredeti tibeti hangfelvételek is bemutatásra kerülnek, a Magvar Tudománvos Akadémia kisterme­­bén tartják. R. T. ♦ A győri grafikai műhely ki­állítása ma, kedden délután fél ötkor nyílik meg a szegedi Bartók Béla Művelődési Köz­pontban. ♦ A Diakónia most megjelent új számában Káld.v Zoltán a magyar­országi evangélikus egyház negy­ven esztendejéről ir, Nagv Gyula pedig a budapesti evangélikus vi­­lággvűlés mérlegét vonja meg. Ucndvai L. Ferenc filozófiatörté­nész a keresztény—marxista párbe­széd elvi alapjairól értekezik. Mé­szöly Miklós Urai Erika művésze­tét elemzi, Trajtler Gábor a 300 éve született Bach egyetemességét méltatja. Rab Zsuzsa a néokölté­­s/.etről vall, Reisinger János pedig M. S. mester Hontszentmártonban látható festményéről szol. Közli a periodika Rónay György naplórész­­letét és Bodrog Miklós tanulmá­nyát Az önvesztés gyökere cím­mel. A Római Opera június 12-én i kezdődő négynapos budapesti j vendégszereplése alkalmával ' kétszer énekli el Donizetti ope­rája. a Don Pasquale címsze­repet a világhírű olasz bari­ton, Giuseppe Taddei, a Ma­gyar Állami Operaház szín­padán. Éppen az Örök Városban voltam a Don Pasquale római bemutatójának időszakában, így hát sikerült találkoznom az operajátszás szinte egyedül­álló. élő klasszikusával. Giu­seppe Taddei az operai ének­művészet „aranykorához” tar­tozik, hisz az énekesi pályán volt — egyre növekvő sikerek­kel — már akkor, amikor még Gigli és Schipa. Giuseppe De Luca és Ezio Pinza, Pia Tas­­sinari és Ebe Stignani vará­zsolta el hangjával és egyéni­ségével a közönséget; akkor, amikor a világ legnagyobb énekesei szólaltak meg Arturo Toscanini és Tullio Serafin „varázspálcájának” intésére. Giuseppe Taddei egyidős Don Pasqualéval: a hetvenedik évében jár. S nemcsak hogy ma is aktív és rendszeresen szerepel mindenütt, de éppen félévszázados pályafutását ün­nepelve debütál a New York-i Metropolitan operában, né­hány hónap múlva. A magyar közönség az ön sze­repléseit féltve őrzött emlékei között tartja számon. S most ismét itt egy újabb szép alka­lom: sajnos, nem fog mindenki beférni a színházba, aki hallani szeretné a Római Opera előadá­sát. — Talán megörökíti a rádió vagy a televízió, s akkor min­denkihez eljuthat. Nagy öröm­mel megyek, hiszen én is igen szívesen emlékszem vissza Magyarországra, a csodálatos vendégszeretetre, gyönyörű ze­nei hagyományukra, a kitűnő magyar konyhára és a szép magyar lányokra. Legelőször Becsből utaztam Magyaror­szágra. közvetlenül a1 háború utáni években; a Rigolettót. A trubadúrt. A sevillai borbélyt és a Machbethet énekeltem, és nagyon-nagyon jól éreztem magam; a magyar közönség is az én közönségemmé vált, s csodálatosan járult hozzá az előadás hangulatának megte­remtéséhez. Azután körülbe­lül öt évvel ezelőtt a nápolyi San Carlo operával vendég­szerepeltem Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Szín­padon. a Nabuccóval. A közön­ség éppoly lelkes és nagyszerű volt, mint korábban. Nagyon szeretem a magyarokat, azt hiszem, az olasz és a magyar vérmérséklet igen közel áll egymáshoz. ötvenesztendős pályafutása alatt az operairodalom szinte va­lamennyi bariton szerepét eléne­kelte. Alkalomról alkalomra, épp­úgy, mint a prózai színészeknek, más és más személyiség bőrébe kellett bújnia. — Szerencsére sokoldalú va­gyok és könnyen, sőt, nagy já­tékkedvvel élem bele magam a szerepeimbe. Ezért vagyok képes arra. hogy ne rutinból építsem föl a figurát, és rop­pant élvezettel élem a színpa­don mindazokat az életeket, amelyeket a sajátomban nem élhetek. A színpadon élem ki magam, hatalmas szenvedé­lyem a színház — és ezt saj­nos nem sokan mondhatják el magukról. Vannak énekes szí­nészek (mert azok vagyunk mi, operaénekesek), akik kiváló technikai és elméleti tudással készülnek föl, szigorúan tart­ják magukat a szöveghez és a ritmushoz — de a zenében lé­lek is lakik! S'nekünk ezt kell megjelenítenünk: az előadási stílus minden másnál fonto­sabb. Hogyan segítheti a karmester az énekesek munkáját? — Sajnos, elég kevesen haj­landók erre. Az együttműködés többnyire csak azt jelenti szá­mukra, hogy az énekes ponto­san kövesse a karmesteri pál­cát. Márpedig ez nem helyes. Herbert von Karajon bizony figyel az énekesre is, Tullio Serafin sem szolgai közremű­ködést kívánt soha: az énekes és a karmester kettősének úgy kell együttműködnie, hogy mindkettő egyénisége érvénye-I süljön a zeneszerző szándéká­nak megteremtésében. Mikor és hogyan fedezte föl, hogy az énekesi pálya lesz a hi­vatása': — Hatévesen, első elemista koromban már kiálltam a sor­ból áz iskolában a többi gye­rek közül, mert egyedül akar­tam énekelni. „Na mutasd, mit tudsz!” — mondta a tanítónő, és azután már soha többé nem kellett a többiekkel együtt éne­kelnem. Műsort adtam minden iskolai ünnepségén: a tanítónő pedig, aki nagyszerű kamara­muzsikus volt, határozottan ki­jelentette, hogy nekem tovább kell tanulnom az éneklést, mert arra születtem, hogy éne­kes legyek. Az énektanárnőnek azt mondtam; unalmasak ezek a skálázások, hadd énekeljek inkább dalokat! Beleegyezett, mert alkalmasnak találta rá a hangomat. Később sosem érezte az állan­dó hangképzés hiányát? — Tizenhárom éves korom­ban debütáltam egy hangver­senyen. A tanárnőm kísért zongorán, én pedig Schubert- és Wolff-dalokat énekeltem, Schumannt és Mozartot; ezek szoktatták fegyelemhez a han­gomat, Bellini dalai a dallam­hoz, a dallamvezetéshez. A kamarazene, a madrigálok, ez volt az én „állandó hangkép­zésem”. És az, hogy soha nem akartam több gyümölcsöt le­szedni az „ágaimról”, mint amennyi termett. Semmit sem siettem el, nem rohantam sze­repek után — így is eljutottam hozzájuk. Nyilván ebben rejlik hosszú pá­lyafutásának titka. — Hát hogyne! Az első szín­padi föllépésem után nyolc évig rendszeresen énekeltem kisebb karakterszerepeket, egy-egv főszerep mellett, és ez nagyon hasznosnak bizonyult. Mert én a legkisebb szerepben is a legtöbbet adtam magam­ból — így lett aztán gyakran a kis szerepből nagy alakítás. A hosszú pályafutás titka tehát az állandó éneklés, a fokoza­tosság, a türelem, a szorgalom és a nagy-nagy szenvedély. A világ legjobb karmesterei­vel s a legnagyobb operaházak­ban énekelt. Miért csak most lép föl először a Metropolitanban? — Mostanáig körülbelül négyezer előadásban szerepel­tem, s valóban nincs olyan je­lentős karmester, akivel ne dolgoztam volna — a magyar Fricsay Ferenccel is nagyon jó volt a kapcsolatom. Karajan, Carlos Kleiber. Barbirolli, Sir Thomas Beecham, Brúnó Wal­­ter — a fiatalabb nemzedékkel (Mutival vagy Abbadóval) nemigen dolgoztam még. Zse­niális karmesternek tartom Giuseppe Patanét: kivételes a zenei tehetsége, mély az intel­ligenciája, utánozhatatlan a memóriája, de sajnos, nem be­csülik meg úgy, ahogyan meg­érdemelné, az „egyéb” szem­pontok ma sainos, gyakran jobban érvényesülnek. A Met­­ropolitanben pedig azért nem énekeltem mostanáig, mert né­zeteltérés támadt köztem és a Met első igazgatója. Bing kö­zött. Milánóban tartózkodott éppen, és magánmeghallgatás­­ra hívott, miközben én éppen hét operában léptem föl a Sca­­lában. ö is Milánóban volt, a Scala is Milánóban van — azt kérdeztem, miért nem jön el valamelyik este az operába, ha meg akar hallgatni? Ö pedig azt felelte, hogy ilyen módon sohasem fogok föllépni a Met­­ben. Én viszont megfogadtam, hogy akkor énekelek New Yorkban, amikor csak akarok — ha másként nem, az utcán, egy gitárral a kezemben: s épp az ötvenedik évadomat éppen a Metben kezdem el most ősszel! A közönség jól ismeri ar ope­raénekes Taddeit. Hogyan él, amikor nem épp valamelyik sze­repére készül? — Boldogan vagyok együtt, a családommal: feleségemmel, gyermekeimmel, unokáim­mal ... És szeretek főzni — gyakran lepem meg vendégei­met változatos ételkülönleges­ségekkel. S van most valami, ami összeköti a hivatásomat a magánéletemmel: portréfil­met forgat ugyanis rólam az osztrák televízió. Számomra a család és a színház — az é 1 e t. / Kiskalmár Éva fWMonm A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR uj lemeze! BERLIOZ: RAKÖCZI-INDULÖ BEETHOVEN: ISTVÁN KIRÁLY — nyitány SPSD 22823. Különleges hangminőség! Nagy dinamikájú komoly zenei maxi single! Ara: 50,— forint. Először 1985. június 20-án és 21-én, a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR margitszigeti koncertjén kapható. A zenekar tagjai a koncert után dedikálják lemezeiket! NAPLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék