Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

Ára: 1,80 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ft.: pp. Hétfő tírftj. szeptember 2. XLVIII. évfolyam 205. szám Érdek védelem­ ­ • A mai nappal kezdődnek meg­ országszerte a szakszer­vezeti választások. Az üze­mek, a szövetkezetek, az in­tézmények kollektívái mint­egy hatszázezer tisztségvise­lőre szavaznak majd a bizal­miaktól kezdve az ágazati irányító szerveken át az or­szágos tanács megválasz­tásáig. Nagy országos eszme­csere veszi ezzel kezdetét, amely lehetőséget teremt arra, hogy mindenütt ala­pos vizsgálat alá vegyék a munkahelyi légkört, a fel­adatok megoldásának körül­ményeit. Az ötéves munka mérlege mellett azonban nyilván szó esik arról is majd, hogy az adott vállalat­nál, szövetkezetnél mikép­pen lehetne jobban a sajá­tosságokhoz igazítani a szakszervezeti munkát. Akik napjainkban belép­nek — vagy visszalépnek — a szakszervezetbe, rendsze­rint azt kérdezik: „mit ad a szakszervezet?” Közismert a szerepe a különböző szo­ciális kedvezmények oda­ítélésében, az üdülési be­utalók szétosztásában, a vál­lalati étkeztetésben, a segé­lyezési akciókban és hosszan sorolhatnánk. Ma­­ sem tud többet adni, mint régebben, némelyik munkahelyen pe­dig még annyit se. Nem csupán a nehezebb gazdasá­gi körülmények magyaráz­zák ezt, hanem az is, hogy bizonyos szociális juttatások az arra illetékes állami szervek hatáskörébe kerül­tek. S mivel az ilyen tenni­valóktól a szakszervezetek mentesültek, ma jobban tudnak koncentrálni tevé­kenységük lényegére. Mert fő hivatásuk mégiscsak az, hogy a szakszervezet min­den munkahelyen társadal­mi erőt képviselő és bizal­mat élvező közösség legyen, amely jól tudja átsz­eztetni az érdekeket, őrködik azon, hogy a munkavállalók, va­lamint a gazdasági irányí­tók között feszültségmentes kapcsolat alakuljon ki. A szakszervezeti munka javítását célozva gyakorta elhangzik az igény: tovább kell erősíteni önállóságukat. A törekvés helyes, amit lé­nyegében semmi nem gátol, csupán ki kell használni a törvények, szabályozók kí­nálta lehetőségeket. Sok he­lyütt azonban nem akarnak vagy restek újítani, kezde­ményezni. Bizonyos akciók­ba csak akkor mernek bele­kezdeni, ha felülről is ösz­tönzik őket, ha valahol már mások kitaposták az utat. Igaz, a nagyobb öntevékeny­ség nemcsak elismerést hoz­hat a bizalmiaknak és más tisztségviselőknek, de több fejfájást is okozhat, konf­liktusok vállalását is meg­követelik. Mert a demokrá­cia ebben a vonatkozásban sem egyirányú utca, ahol nagyobb önállóságcsal dol­gozik a szakszervezet, ott nagyobb felelősséget is kell vállalnia.­­ Ez az öntevékenység meg­nyilvánulhat például abban is, hogy a mostani választá­soknál beérik-e az eddig alkalmazott módszerekkel •— már ami a jelölést, a sza­vazást­­illeti — vagy pedig­­ alkalmazzák azt a formát, amely sikeres és mozgósító erejű volt a legutóbbi kép­­­­viselő és tanácstagi válasz­tásoknál. A jelekből ítélve, sok helyütt döntenek az új forma, a többes jelölés mel­lett, mert ezáltal jobban fel­színre hozhatók a tisztségek­re akalmas, köztiszteletben álló emberek. De ebbe az irányba terel az is, hogy az anyagiak, a jövedelmek dif­ferenciálása következtében jobban eltérnek a vélemé­nyek, az értékítéletek. A bátor kiállás, az őszinte színvallás sem jellemezheti ma mindenütt az embereket, de ezúttal tekintsünk el an­nak taglalásától, hogy az adott helyen ez mennyiben emberi fogyatékosság, mennyiben rossz vezetői módszer, feszült munkahelyi légkör következménye. Az ilyen helyeken minden bi­zonnyal szívesen élnének a titkos szavazás lehetőségé­vel. Bizonyára szó lesz a vá­lasztásokon arról is, hogy a szakszervezeteknek nagyobb figyelmet kell fordítani a rétegmunkára. Jó gyakor­latnak ígérkezik, hogy bi­zottságokat, tagozatokat hoz­nak létre, amelyeknek fel­adatát képezi egyes rétegek, munka- és életkörülményei­nek a figyelemmel kísérése Indokolt, hogy egy-eg­y ága­zaton belül külön is törőd­jenek például a nehéz mun­kát végzőkkel, az értelmisé­giek egyes csoportjaival a nálrakezdő fiatalokkal, a szűkösebb körülmények kö­­zött élőkkel. A gazdasági demokrácia növekedésével az érdekvé­delmet is szélesebb terüle­ten kell érvényre juttatni. A mozgástér-növekedés azon­ban nemcsak igénymegfo­galmazást jelent, kívánság­­listát, nemcsak gyakoribb ütközést a gazdasági veze­téssel, hanem feltételezi a szorosabb együttműködést is a közös cél érdekében. Reális érdekvédelem ugyan­is a termelésben kezdődik. Az idei esztendő — nép­­gazdasági szinten — az elő­zőknél is nehezebbnek ígér­kezik. A félévi mérlegek fi­gyelmeztetnek: nagy erőfe­szítésre van szükség, hogy a jövőre kezdődő új ötéves tervet jó alapokról indít­hassuk, s hogy az életnívót legalább tartani tudjuk. Ezért szükséges látni és lát­tatni, hogy a termelés, az ár, a bér milyen zárt lánco­latot képez, mind a vállala­toknál, mind a népgazdaság­ban. A fő célt szolgálja sok helyütt az egyre gyakoribbá váló munkaerő-átcsoportosí­tás is. Egy nagyarányú ter­mékszerkezet-váltás ezreket érint és követeli meg, hogy új szakmát tanuljanak vagy munkahelyet változtassa­nak. Ahol eddig erre sor került, a jelek szerint nem okozott különösebb emberi problémákat, elkedvetlene­­dést. Nálunk ugyanis min­denki lazában van azzal: a társadalmi szintű létbiz­tonság nem forog veszély­ben. Az MSZMP legutóbbi kongresszusán a zárszóban hangzott el: „Magyarorszá­­gon megvannak azok az in­tézményiek és fórumok, amelyek a hájban levő em­bereken mindja tudnak, s akarnak, segíteni és segíte­­nek is.” Azt hiszem, a ma­gyar szakszervezetek ebben a vonatkozásban is hivatá­suk magaslatán állnak. Keserű Ernő Nincs más ii, mint a békés együttélés Mihail Korbacso­v nyilatkozata a Time amerikai hetilapnak A külpolitikai helyzet AZ SZKP FŐTITKÁRA a genfi csúcstalálkozóról és általá­ban a szovjet—amerikai viszonyról adott nyilatkozatot a Time hetilapnak. Az interjút vasárnap ismertették Moszkvában. Mihail Gorbacsov értésre adta, hogy a szovjet moratórium­javaslatot és egyéb indítványokat követő, gyakorlatilag eluta­sító amerikai válaszok alapján a korábbitól eltérően immár óvatosabban ítéli meg a novemberi tárgyalások eredményes­ségének lehetőségét. A washingtoni lépésekből ugyanis kitű­nik, hogy az Egyesült Államok Genfre készülvén sem változ­tat a nyomás kísérletén, hogy megpróbálja sarokba szorítani a Szovjetuniót. Márpedig a csúcsmegbeszélésnek csak akkor van értelme, ha az elősegíti a kapcsolatok normalizálását és mindenekelőtt a nukleáris háború veszélyének csökkentését. A szovjet fél meggyőződése, hogy lehetséges a megegyezés a világűr militarizálásának megakadályozására, a maga részéről változatlanul komolyan készül a találkozóra. A vezető nyugati hírügynökségek nagy figyelmet szenteltek Mihail Gorbacsov nyilatkozatának. A Reuter kiemelte, hogy az SZKP főtitkára reménykedve tekint a találkozó elé, bár a két nagyhatalom kapcsolatainak jelenlegi állapotát aggasztónak tartja. Az AP amerikai hírügynökség azt a megfogalmazást hangsúlyozza, miszerint a szovjet vezető érdemi tárgyalásokat kíván folytatni az amerikai elnökkel. Bő terjedelemben ismer­tetik a hírirodák az amerikai űrfegyverkezési tervekkel kap­csolatos állásfoglalást, s kiemelik, hogy az úgynevezett hadá­szati védelmi kezdeményezés megvalósítása veszélyezteti a fegyverkorlátozási tárgyalások egészét. Felhívják a figyelmet a nyilatkozat közvetlen hangnemére és emlékeztetnek arra, hogy Gorbacsov most adott első ízben interjút nyugati újság­nak SZKP főtitkári minőségében. HÉTTAGÚ TÖRVÉNYHOZÓ KÜLDÖTTSÉG látogatott Wa­shingtonból ezzel egyidőben a Szovjetunióba. Robert Byrd szenátor vasárnap az ABC televíziónak Moszkvából adott nyi­latkozatában kijelentette: a novemberi csúcson (­elő kell ké­szíteni a kereteket” a fontosabb megállapodásokhoz, így min­denekelőtt a leszerelés és a fegyverzetek korlátozásának kér­déseiről. Byrd közölte,­levelet hozott Reagan elnöktől Mihail Gorbacsovnak, de annak tartalmáról nem szólt. Az SZKP fő­titkára várhatóan kedden fogadja az amerikai törvényhozókat, akik egyébként tárgyalnak a Legfelső Tanács képviselőivel és több minisztériumban is folytatnak megbeszéléseket. Vasárnap, látogatását befejezve, elutazott a Szovjetunióból John Block mezőgazdasági miniszter, aki kedvezően értékelte a napokban az agrár-együttműködésről aláírt jegyzőkönyvet. Az újabb űrkísérletek hátteréről számolt be a The Washing­ton Post. A lap megállapítása szerint a Pentagon és a Fehér Ház polgári tisztségviselői erőszakolták ki az ismételt próbát s nem a légierők szakértői. A döntés­­célja az volt, hogy egy­aránt bizonyítsák a Szovjetuniónak és a kongresszusnak a kor­mány határozott szándékát a fejlesztések folytatásáról. Szintén fontosnak ítélték, hogy a műholdelhárító fegyver kísérletére még a genfi csúcstalálkozó előtt kerüljön sor. Figyelemre méltó, hogy a próba katonai szempontból kevéssé értékes, s ez ugyancsak a politikai meggondolásokat támasztja alá — szö­gezi le a cikk. A genfi csúcstalálkozó értelme a nukleáris veszély csökkentése Moszkvából jelenti az MTI. A szovjet—amerikai kapcso­latokról, ezen belül a novem­berre Genf­be tervezett csúcs­­találkozóról, valamint a nuk­leáris és űrfegyverkezés meg­állításával kapcsolatos szov­jet álláspontról nyilatkozott a Time amerikai hetilapnak Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A Moszkvában vasárnap este nyilvánosságra hozott vá­laszaiban Gorbacsov bonyo­lultnak, feszültnek, sőt robba­násveszélyesnek nevezte a nemzetközi helyzetet, s mint mondotta, ez az állapot még tovább romlik.­­ A genfi szovjet—amerikai tárgyalások megkezdése és a szovjet— amerikai csúcstalálkozóról lét­rejött megállapodás ellenére a fegyverkezési hajsza folytató­dik, a háborús veszély nem csökken. Rendkívül felelősség­­teljes időszak ez, hiszen az idő múlik, s a vonat lassan elmegy, ha nem cselekszünk elég gyorsan. Ezért össze kell szedni a politikai bátorságot, meg kell állítani az egyre élőbbre tartó fenyegető folya­matot. Véget kell vetni a fegy­verkezési hajszának, meg kell kezdeni a leszerelést és a kap­csolatok javítását. A Szovjetunió — folytatta nem pusztán szorgalmazza a kapcsolatok javítását, hanem egészen konkrét javaslatokat és gyakorlati lépéseket is tesz ennek érdekében. Ezt szolgál­ja többek között a nukleáris robbantásokra meghirdetett szovjet moratórium, s az a ja­vaslat, hogy az Egyesült Álla­mok csatlakozzon e morató­riumhoz és újítsák fel a nuk­leáris kísérletek teljes tilal­máról folytatott tárgyalásokat. E cél érdekében született a vi­lágűr békés hasznosításában való együttműködésről és az űrfegyverkezési hajsza meg­állításáról szóló indítvány is. A felelős amerikai vezetők­nél azonban nyílt ellenállásra találtak a szovjet javaslatok, amelyeket megpróbálnak csu­pán propagandafogásnak fel­tüntetni. Miért nem alkalmaz­za ehelyett az Egyesült Álla­mok a viszonosság elvét? A Szovjetunió beszüntette a nuk­leáris robbantásokat. Megtor­lásként tegyék ugyanezt az amerikaiak is. Sőt, ha leállí­tanák egyik új hadászati ra­kétájuk fejlesztési program­ját, a Szovjetunió erre ugyan­ilyen lépéssel válaszolna, s ez a ,,propagandaversengés” vé­gül is mindenkinek javára válna. Természetesen nem he­lyettesíthetné az átfogó fegy­verzetkorlátozási­­ megállapo­dást, de feltétlenül fontos lé­pés lenne annak elérése terén. " Javaslataink mögött a leg­komolyabb szándékok és nem valamiféle, a közhangulat be­folyásolására­ irányuló törek­vés húzódik meg — mutatott rá Mihail Gorbacsov. Minden lényeges, a nukleáris fegyve­rek korlátozását szolgáló erő­feszítés a kísérletek betiltásá­val kezdődött — mondotta, s utalt az 1963-as szerződésre. A nukleáris kísérletek teljes megszüntetése a legveszedel­mesebb területen, a minőségi fejlesztés terén állítaná meg a fegyverkezési hajszát. Az Egyesült Államok kor­mányzata a szovjet morató­riumra kihívó módon azzal válaszolt, hogy sietve végre­hajtott egy újabb nukleáris robbantást. A világűr békés hasznosítására vonatkozó szov­jet javaslatra pedig azzal rea­gált, hogy elhatározta a mű­holdelhárító fegyver első har­ci körülmények közötti kipró­bálását. Ezen felül még újabb gyűlöletkampányt is indított a Szovejtunió ellen. A w­ashingtoni srprsek megítélése Ezek az intézkedések egy­részt arról tanúskodnak, hogy valamiféle zavar, bizonytalan­ság uralkodik Washingtonban. Ennek okát abban a nyugta­lanságban látom, amit azért éreznek, mert a szovjet kez­deményezések megingathatják a Szovjetunióról, mint ,,a rossz birodalmáról”, és az általános veszély forrásáról terjesztett ama állítások hitelét, ame­lyekre az egész fegyverkezési politika épül. Másrészt az em­lített lépések azt mutatják, hogy az óceán túlsó partján nem éreznek kellő felelősséget a világ sorsa iránt. Ez pedig újból felveti számunkra a kérdést: lehet-e egyáltalán ilyen légkörben normális vi­szonyt fenntartani, ésszerű államközi kapcsolatokat ápol­ni. Mindezek ellenére az a vé­leményünk, hogy bármit is állítanak Washingtonban a Szovjetunió legutóbbi lépései­ről, az amerikai kormányzat nem mondta ki az utolsó szót ebben az ügyben. Mi bízunk ebben — mutatott rá Mihail Gorbacsov. A tény ugyanis az, hogy akár tetszünk egymás­nak, akár nem, csak együtt élhetünk tovább, vagy pusz­tulhatunk el. A megválaszo­lásra váró fő kérdés tehát most az: készek vagyunk-e számot vetni azzal, hogy nincs más út, mint a békés együttélés útja, s készek va­­gyunk-e háborús kategóriák helyett békés elképzelésekben gondolkodni és cselekedni. Amerikában úgy mondják, hogy élni és élni hagyni. Mi szovjet részről békés egymás mellett élésről szoktunk be­szélni, s a Szovjetunió az előbb felvetett kérdésre egyértelmű igennel válaszol, fő . A továbbiakban az őszre tervezett szovjet—amerikai csúcstalálkozóról szólva Mihail Gorbacsov kijelentette, hogy a találkozó esélyeit ma már sokkal óvatosabban ítéli meg, mint akkor, amikor a róla szóló megállapodás­­ létrejött. Mi komolyan készülünk a ta­lálkozóra, nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, és komoly reményeket fűzünk hozzá — mondotta az SZKP KB fő­titkára. Nyugtalanítónak tart­juk azonban azt a­­megközelí­tést, amely Washington részé­ről kirajzolódik. Formálódik egy amerikai forgatókönyv, amely a nyomásra, sarokba­­szorításunk szándékára épül. Fel akarnak róni nekünk min­denféle halálos bűnt a fegy­verkezési hajsza erőltetésétől kezdve a „közel-keleti agresz­­szióig”, az emberi jogok meg­sértésétől dél-afrikai ármány­kodásunkig. Ilecsu­klcs párb­eszédd Mi készek vagyunk a konk­rét, tárgyszerű megbeszélésre, s benyújthatjuk saját szám­lánkat is. Van mit mondanunk az Egyesült Államok fegyver­kezési hajszában viselt fele­lősségéről, a világ különböző térségeiben tanúsított maga­tartásáról, a terrorizmushoz nyújtott támogatásáról, s az emberi jogok megsértéséről magában az Egyesült Álla­mokban és a hozzá közelálló államokban. Ám érdemes-e mindezek kedvéért megtarta­ni egy csúcstalálkozót, amely­től népeink, s valamennyi földrész lakói a békébe, biz­tonságba és a nyugodt életbe vetett reményük megerősíté­sét várják. A veszekedésből, a kölcsönös vádaskodásból sem­mi jó nem sülhet ki. Én egy ilyen fontos talál­kozó értelmét másban látom — állapította meg Mihail Gor­bacsov. Becsületes, előítéle­tektől mentes párbeszédet sze­retnék, amelyben jelen van a nukleáris katasztrófa veszé­lyétől való eltávolodás szán­déka. Nem tévhiteket és szte­reotípiákat kell megvitatnunk, amelyből már mindenkinek elege van, hanem a reális problémákat, országaink való­di érdekeit, jövőnket, s az egész nemzetközi közösség jövőjét. A jelekből ítélve az amerikai fél egyelőre nem erre készül. Úgy tűnik, politikai ,,szupergladiátorok'’ párharcá­ra számít, s csak arra gondol, hogyan tud minél ügyesebben sebet ejteni partnerén, miként tud pontelőnyre szert tenni ebben a „mérkőzésben”. Mi értelme van az erőfitogtatás­nak, a teátrális színjátéknak, miért kell a belső politikai harc módszereit két nukleáris hatalom kapcsolataira átvetí­teni. E kapcsolatokban hatás­talan és veszélyes is, ha valaki az erő nyelvén próbál meg beszélni. A csúcstalálkozóig azonban még van idő, és sok mindent lehet tenni annak érdekében, hogy e találkozó alkotó és hasznos legyen. Ez azonban mindkét féltől függ. Nem tudjuk komolyan venni azt az állítást, hogy a hadá­szati védelmi kezdeményezés biztosítja a nukleáris támadás­sal szembeni sérthetetlensé­get,­ s így módon elvezet a nuk­leáris fegyverek felszámolásá­hoz — mutatott rá Gorba­csov. De nemcsak a szovjet, hanem az amerikai szakem­berek véleménye szerint is ez csupán fantazmagória, algo­­tasan vám­álom. Ez a terv kétségtelenül minden területen tovább ösztönzi a fegyverke­­zési hajszát, s ezzel tovább növeli a háborús veszélyt. In­­nen ezért ez a terv rossz a Szovjetunió, rossz az Egyesült Államok, és általában min­denki számára. Ha nem sike­rül megtiltani a világűr mill. tarizálását, ha nem sikerül el­­hárítani az űrfegverke.,*«,, hajszál, akkor semmiféle eredményre sem számítha­tunk, ez szilárd álláspontunk. Mi készek vagyunk a tárgya­lások»-^ (se nem az űrfegyve­­rekről, nem arról, hog*y e fegyvereknek müven faltért lehet a világűrbe telepíteni­.

Next