Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
Hétfő, 19815. szeptember 2. A remény évtizedei A BA DINH tér negyven évvel ezelőtt történelmi eseménynek volt a színhelye. Ho Si Minh felolvasta a függetlenségi nyilatkozatot, és kikiáltotta a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, Dél-kelet Ázsia első munkás-paraszt államát — ekkor született meg először a remény, hogy e sok küzdelmet vívott ország végre szabadon élhet, fejlődhet. Az augusztusi forradalomnak hosszú előzménye volt: a kétezer éves múltra visszatekintő nép századokig viselte a kínai fennhatóság terhét, majd saját uralkodóinak az elnyomását, míg a francia érdekekért nem hódítottak. A múlt század második felétől Párizsból irányították Indokína sorsát. Az idegen befolyás ellen a huszas években szerveződött először irányított harc. Az akkor még fiatal tanító, Ho Si Minh állt a parasztok és az elkeseredett középosztály alkotta mozgalom élére. A földalatti küzdelem legfőbb érdeme ebben az időszakban a tudati nevelés volt; új szemlélet kezdett kialakulni a gyarmatosítás sújtotta országban, s ettől a franciák jobban tartottak, mint az esetleges fegyveres felkeléstől. A belső ellenállás kibontakozásának új irányt adott a második világháború és a japán megszállás. Az ázsiai hódítás már kialakította a harcmodort is, amelyet azután évtizedekig gyakorolhattak hazájuk védelmében a vietnamiak. A szeptemberi ünnepen még n°rns sejthették, milyen rövid életű lesz a bizakodásuk, s hogy Párizs hamarosan semmissé teszi az ígéretét. Ho Si Minh rövidesen mint teljes jogú államfő utazott a francia fővárosba, ott azonban már nem tárgyalhatott érdemben, mert távollétében a gyarmatosító csapatok elfoglalták a stratégiai pontokat. A SZEMBENÁLLÓK gyors sikerre számítottak — ez szinte kísértetiesen megismétlődött a hatvanas évek közepén az amerikaiakkal —, ehelyett „megfoghatatlan” ellenféllel találták szemben magukat. A több évtizedig csiszolódott jellegzetes harcmodorra afrancia hadtudomány nem találta meg az ellenszert, s 1954-ben Dien Bien Phunál szó szerint a föld alól előbukkanó vietnamiak végső megadásra kényszerítették a technikailag kitűnően felszerelt gyarmati egységeket. A vereségüket követő béketárgyalások után — noha az egész országra kiterjedő választásokat ígértek — kettészartották Vietnamot, s míg úszáson szocialista utat választottak, délen a nyugati érdekek érvényesültek. A választóvonal ellenére a feszültség mind érezhetőbbé vált, s a saigoni vezetést támogató Egyesült Államok várta az alkalmat, hogy leszámolhasson a „kommunistákkal"’. Az amerikaiak a kivonulás tizedik évfordulójára emlékezve napjainkban az önvizsgálat maró kegyetlenségével igyekeznek föltárni azokat a perceket, amelyekben elindult századunk legnagyobb vérontása. A The International Herald Tribune összehasonlításában megfogalmazta: egykori részvevők, hajónaplók, telex- és telefonüzenetek, felelős kormánytisztségviselők tanúsága szerint washingtoni belpolitikai érdekek okozták az indokínai szenvedéseket. Hiszen mind markinsabbak a bizonyítékok, hogy 1954. augusztus 4-ének éjszakáján lokátori tévedésből elöntette a partok mentén cirkáló Maddox kémhajó az észak-vietnami torpedótámadást. Az első, homályos jelentésre azonban működésbe lendült a Fehér Ház és a Pentagon politikai, katonai gépezete. Johnson elnök újraválasztásához meg volt a fő adu, az indokínai ,,rendteremtés”. Észak bombázásával Vietnam szenvedésének új fejezete kezdődött. Az Egyesült Államok harci gépeiösszesen hétmillió tonna bombát dobtak le, csaknem háromszor annyit, mint a második világégésben és a koreai háborúban együttesen. Hozzávetőlegesen ötvennyolcezer amerikai halt meg, háromszázezren sebesültek meg, de a máig ható önvizsgálatban hozzászámítják azokat is, akik a vegyi fegyverektől szenvedtek maradandó károsodásokat, vagy lettek öngyilkosok a lelkiismereti kérdések megválaszolatlansága miatt. Az idei évforduló alkalom az Egyesült Államokban is, hogy felvessék, mi értelme volt a nyolcezer mérföldre vívott háborúnak, a hatalmas ember- és anyagi áldozatnak. A keserű tények mellett persze eltörpülnek a történelmileg is fölösleges „mi lett volna, ha”kérdések. A szakírók azonban végig játsszák, hogyan alakultak volna az események, ha Washington 1945 augusztusában Ho Si Minh függetlenségi törekvését támogatja, ahelyett, hogy segítette a francia gyarmatosítást. Vagy ha Jonhson elnök a kongresszusban nem jelenti be Észak bombázását, még mielőtt a repülőgépek valójában elérték volna a célpontjukat? A MEGTÖRTÉNT eseményeket már nem befolyásolják ezek az elgondolkodtató elemzések. A megfogalmazásuk azonban mégsem hiábavaló, mert talán hozzásegíthet egy új szemlélet kialakításához Washingtonban is, s az közvetetten bár, de hozzájárulhat Vietnam jövőbeni fejlődéséhez, nemzetközi szerepének meghatározásához. Enne jele, hogy Hanoi emberiességi gesztusból kész az elhunyt amerikaiak földi maradványainak visszaszolgáltatására, s hozzájárul az eltűntek felkutatásához. Erről éppen a múlt héten tárgyalt a helyszínen egy bizottság. A közvetlen kapcsolatfelvétel két dolgot is jelez: az Egyesült Államok igyekszik leküzdeni a „vietnami traumát”, a délkelet-ázsiai ország pedig bizonyítani szándékozik, hogy hajlandó a nyitásra minden irányba. Hanoi felmérte: az iszonyú pusztítást nem heverték ki az elmúlt évtizedben sem. Különösen, hogy újabb kihívásokkal, a szomszédos Kambodzsában végbement változásokkal, és az ahhoz kapcsolódó kínai fegyveres támadással is szembe kellett néznie. A harci cselekmények nemcsak a rombolást ismételték meg, hanem jelentős erőt vontak el az építő munkától, a korszerűsítéstől, s a hatvanmilliós ország nélkülözni kénytelen mindaddig, amíg legalább az egy főre jutó élelmet saját erejéből nem tudja előállítani. A hanoi vezetés ennek az ismeretében kísérli meg a békés viszony kialakítását elsősorban a térségben érdekeltekkel. Az augusztus közepén Phnom Penhben megtartott vietnami, kambodzsai, laoszi hármas találkozón ennek az elérésére konkrét javaslatokat fogalmaztak meg. A többi között bejelentették: Hanoi 1990-ig minden feltétel nélkül, egyoldalúan kivonja egységeit Kambodzsából, s előbb megteszi azt, ha a felajánlott tárgyalások sikerrel zárulnak. A készség jele, hogy a Pol Pot-erőket leszámítva, a határokon túl élő kambodzsai csoportosulások mindegyikét bevonnák az irányításba. Az új javaslat figyelmet keltett az ASEAN-tagok körében, miután a vietnami külügyminiszter ismertette dzsakartai megbeszélésein. A délkelet-ázsiai hatoknak valójában nem volna ellenükre a hanoi kézfogás, mert abban biztosítékot látnának a térség nyugalmának a tartósítására. Másfelől megszűnnék az az ellentmondás, hogy elítélik ugyan Pol Pot egykori kegyetlenségeit, a világszervezet vitáiban viszont mégis mellettük voksolnak. Az úgynevezett kambodzsai kérdés rendezése közvetetten hozzájárulhatna a kínai—vietnami hűvös viszony enyhítéséhez is. Peking ma még az egyik legfőbb támogatója a „vörös khmereknek”. A TÖBB IRÁNYÚ nyitás pedig egyetemlegesen elvezethetne oda, hogy a sokféle gondokkal küzdő Hanoi végre maradéktalanul belső fejlődésére irányíthatná a figyelmét. Külügyminiszterük moszkvai megbeszélésén a napokban szintén elhangzott ez az óhaj, megerősítve azt, hogy a Szovjetuniótól és a többi szocialista országtól kapott segély — bármilyen nagy is — nem pótolhatja azt, amit a vietnami nép saját erejéből és szorgalmából teremthet meg. Zsigovits Edit Magyar Nemzet Demokratikusabb és egyben nyitottabb iskolát akarunk — mondotta K Béla KÖZÉLETI HÍREK Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Líbia nemzet ünnepe, a forradalom győzelmének 16. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Moamer el-Kadhafi ezredest, a líbiai forradalom vezetőjét. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására küldöttség élén vasárnap Budapestre érkezett John Block, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere. Vasárnap elutazott Budapestről Marut Bunnag, a Thaiföldi Királyság közegészségügyi minisztere, aki dr. Medve László egészségügyi miniszter meghívására küldöttség élén járt Magyarországon. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszternek, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnökének meghívására augusztus 29-e és szeptember 1-e között Magyarországon tartózkodott José Luis Padron Gonzales, a Kubai Országos Idegenforgalmi Hivatal miniszteri rangú elnöke, akit magyarországi látogatása során fogadott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. José Luis Padron Gonzales vasárnap elutazott hazánkból. Elutazott Budapestről szombaton Najef Havatme, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért főtitkára, aki a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására pihenés céljából tartózkodott hazánkban. A palesztin vendéget fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Najef Havatme találkozott Nagy Gábor külügyminiszter-helyettessel, Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával, Ribánszki Róberttel, a HNF OT titkárával, Jakab Sándorral, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökével, és a Szolidaritási Bizottság más vezetőivel. Óvári Miklós cikke a Pravdában Moszkvából jelenti az MTI. A Pravda, az SZKP Központi Bizottságának lapja szombati számában Látni a jövőt címmel közli Óvári Miklós cikkét. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára írásában összegzi az idei év legfontosabb belpolitikai eseményeinek, az MSZMP XIII. kongresszusának, az országgyűlési és tanácsi választásoknak az eredeményeit, szól az ország előtt álló leglényegesebb belső feladatokról, külpolitikánk legfőbb célkitűzéseiről. Országos tanévnyitó ünnepség Kazincbarcikán Vasárnap Kazincbarcikán, a Dózsa György úti új általános iskola aulájában rendezték meg az 1985—86-os oktatási év országos tanévnyitó ünnepségét. Az ünnepségen részt vett Köpeczi Béla művelődési miniszter, ott voltak a megye és a város párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői. Az országos tanévnyitót az iskola avatásával kötötték öszsze. A miniszter tizenhárom pedagógusnak, illetve az iskola építésében részt vett dolgozóknak kitüntetést, illetve dicsérő oklevelet adott át. A tanévnyitón Köpeczi Béla mondott ünnepi beszédet. -i művelődési miniszter beszéde — Öröm és megtiszteltetés Számomra — mondotta a művelődési miniszter —, hogy az új tanévet Kazincbarcikán, a szocialista építőmunka jelképes helyén, országunk egyik fiatal városában nyithatom meg, amely alig több mint három évtizedes fejlődése során nemcsak az iparban ért el kitűnő eredményeket, hanem a művelődésben is. Kazincbarcika kitűnik azzal, hogy kezdettől fogva megbecsülte a nevelőoktató munkát, és a kultúra munkásainak olyan élet- és munkakörülményeket, nyugodt alkotói légkört termett, amely lehetővé tette, hogy szakképesített pedagógusok dolgozzanak az iskolákban, s biztosítsák a nevelés és oktatás egyre fejlődő színvonalát. Innen indult el és vált országos méretűvé a szaktantermi oktatás. A város adott otthont egy sor olyan országos pedagógiai tanácskozásnak, amely az oktatás sokat vitatott, aktuális feladatairól szólt, és hozzájárult a reformok előkészítéséhez. Itt avatjuk most ezt a szép iskolát, amely szellemi gyarapodásunk újabb jele. Mindezért elismerés illeti a pedagógusokat és a város vezetőit, a város egész közönségét, amely megértette, mi a jelentősége az oktatásnak és a nevelésnek népünk sorsának alakulásában. Ebben az évben a tanév kezdetét még ünnepélyesebbé teszi az a történelmi tény, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. augusztus 16-án, tehát éppen negyven éve hozott határozatot arról, hogy a népiskola, valamint a gimnázium és a polgári iskola perc, négy osztályai helyett, általános iskola elnevezéssel új iskolát kell szervezni. Ma csaknem minden gyermek az előírt időben végzi el a nyolc osztályt, s az általános iskola mindenki műveltségének megalapozója. Hogy ezt a feladatát el tudja látni a maga teljességében, ahhoz az eddiginél hatékonyabban és eredményesebben kell működnie. Úgy véljük, hogy ez az óhaj közvéleményünk helyeslésével találkozik, amely sokszor joggal bírálja az oktatás alacsony hatékonyságát és a nevelés érzelmi-erkölcsi szegénységét. Egy másik fontos esemény, amelyre emlékeznünk kell, az oktatásról szóló törvény, amelyet az Országgyűlés ez évben fogadott el. Ez a törvény átfogja az oktatás egészét az óvodától az egyetemig, és egységes szellemben rendezi az oktatási rendszer működési, irányítási szabályait, határozza meg az oktatásban részt vevők, pedagógusok, tanulók, szülők jogait és kötelességeit. A törvény épít az 1984 tavaszán elfogadott fejlesztési programra, amelyet megerősített a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa. Olyan törvénnyel és programmal rendelkezünk, amelyeknek kialakításában a társadalom széles körei, és mindenekelőtt a pedagógusok személyesen is részt vettek. Az észrevételeket tekintetbe, vettük, s joggal állíthatjuk, hogy az elhatározott reformok a többség egyetértésével találkoznak, még hogyha természetesen továbbra is vannak ellenvélemények és megoldásra váró kérdések. A nagy többséggel való egyetértésre támaszkodva kezdtük meg a végrehadás munkást. A közeljövőben az egyik legfontosabb feladatunk az oktatás tartalmi korszerűsítésének folytatása. Most már mindenütt bevezettük az új tanterveket és tankönyveket, és sok tantárgyban megfelelő pedagógiai tapasztalatokkal rendelkezünk a szükséges korrekciók bevezetésére. Kerülni akarunk minden kapkodást, erősíteni a szükséges stabilitást, szervezetten és jól előkészítve bevezetni az elkerülhetetlen változást. A korszerűsítést szolgáló szakmai programokat vitára bocsátjuk és kérjük — mindenekelőtt — a pedagógusok véleményét. — A tartalmi korszerűsítést szolgálják azok a kezdeményezések is, amelyek a számítástechnikaioktatás kiszélsítését célozzák, vagy hatékonyabbá akarják tenni az idegen nyelvek oktatását. Ezzel párhuzamosan szeretnénk az anyanyelvi kultúra jelentőségére felhívni a figyelmet, a helyesírás és a helyes beszéd követelményeire. A kifejezés a gondolat tükre, s a nyelv tudatos elsajátítása és kulturált használata a nevelésnek is egyik fontos eszköze. Ebben az esztendőben vezetjük be a szakoktatásban a technikusképzést, s ezzel teljesítjük az ipar és a mezőgazdaság egyik régi kívánságát. A fejlesztési programnak megfelelően kezdjük meg a nevelőtestületek önállóságának növelését, a diákönkormányzati szervek tevékenységének fejlesztését szolgáló intézkedések bevezetését. Demokratikusabb és egyben nyitottabb iskolát akarunk, olyat, amely támaszkodni tud a szülők és a szélesebb közösség ösztönzésére, bírálatára, anyagi és erkölcsi segítségére. Az oktatási törvény és a fejlesztési program egyaránt meghirdette a pedagógus munkájának előtérbe állítását és megbecsülését. Az első feltétel a pedagógusképzés megjavítása és a rendszeres továbbképzés megszervezése, amelynek bevezetésére e tanévtől kezdve kerül sor. A pedagógusok önállósága, kezdeményezése, felelősségvállalása mind elengedhetetlen követelmény, ha a nevelésben-oktatásban előbbre akarunk jutni. — Sokan beszélnek mostanában az értékzavarról, arról, hogy megromlottak az erkölcsök, hogy meglazultak az emberi kapcsolatok, hogy sokan értelmetlenül élnek. Az iskola népi tudja megváltoztatni a valóságot és feloldani annak ellentmondásait, megszüntetni torz megnyilvánulásait. Gazdasági, társadalmi, politikai eszközök szükségesek ahhoz, hogy a nemes eszmék, a humánus erkölcsök, az igaz, a jó és a szép ,érvényesülhessenek. Nem szabad azonban lebecsülni a kulturális-tudati tényezők jelentőségét sem, s ezek érvényesítésében a fő helyet az iskola foglalja el, amely hazánkban másfél millió fiatalt nevel. Az ifjúságnak fel kell mutatnunk mindazt, amiért érdemes tanulni, dolgozni, élni. Az iskola szemléletével, rendjével, példamutatásával szolgálni tudja olyan tulajdonságok kifejlesztését, mint a munka megbecsülése, értelmes fegyelem, az egymás iráni tisztelet, amelyek nélkül a társadalomban nem lehet élni vagy legalábbis nem lehet emberségesen élni. Mindezt nem a család nélkül, hanem a családdal és azokkal a közösségekkel együtt, amelyekkel az ifjú kapcsolatba kerül. Minden szülő, minden pedagógus hisz abban, hogy az embert nevelni lehet, ne szégyelljük ezt a meggyőződésünket hangosan és főleg hatásosan hirdetni. A szocialista nevelőiskola — amely a célunk — egyszerre akar hatni értelemre és érzelemre a múlt és a ma jó példáival, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeivel, azzal a pedagógiai akarással, amely olyan nagy jelentőségű volt mindig az emberek formálásában — mondotta a miniszter. Az első csengetés előtt Szombaton az alsó - és középfokú oktatási intézményekben országszerte megkezdődtek a tanévnyitó ünnepségek. Az idén - szombaton, illetve vasárnap — több mint 8590 általános, 533 közép- és 270 szakmunkásképző iskolában rendezték meg az immár hagyományos évnyitókat, hogy az első tanítási napon, szeptember 2-án, hétfőn már mindenhol megkezdődhessen az oktatás. Az ünnepségeken az idén több mint 160 ezer első osztályos kisdiákot köszönthettek az iskolák vezetői és a pedagógusok. A gimnáziumokban 29 ezren, a szakközépiskolák 3 — A HA? —--------------------------------Szervezett bűntudat Arról írtam egy jegyzetben, hogy bizonyos témák örökzöldek maradnak; az újságíró olykor nyugodtan ötször (és kétezerszer) is megírhatja ugyanazt — mert nincsen sehol valamiféle mennyei sajtófigyelő szolgálat, amely minden sort kioszt az éppen illetékesnek. Erre válaszolt egy létező, földi sajtófigyelő szolgálat, mondván: már hogy ne lenne? Ők hatezer megrendelőnek szállítják rendszeresen a lapkivágásokat. Mennyei félreértés. Én ugyan pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Önző Emberek Társasága évi sok ezer forintért megrendel minden cikket, amely a kíméletlen kapzsiságot ostorozza, a Korlátolt Közgazdászok Klubja is kemény valutát fizet minden, a dogmatikus gazdasági észjárásról leírott s nekik kézbesített mondatért, a Magánzöldségesek Magánszövetsége is szívrepesve előfizetett a piros ceruzás nyilakra, az állami és szövetkezeti kereskedelem is boldog, ha kinyomoztathatminden megszívlelendő rossz szót, a magányos sorompóbakter is befizetett, hátha valaki megcélozza aluszékonyságát, s bizonyára magas állású férfiú is akad, aki bűntudatosan tudja: valamelyik rossz szabályzónak ő a kifundálója, hát siessenek hozzá iziben, ha arra mordul rá egy gloszsza. Ám mégis azt hiszem, reményeim túlontúl vérmesek. Még ha a hatezer előfizető kimondottan az őt érő bírálatokra fizetett is elő — marad még néhány (mondjuk: tízmillió) alany, akinek senki sem szállíthatja házhoz az írott fricskát. Azt a bizonyos mennyei Sajtófigyelőt sajna, nem helyettesítheti tán egyetlen földi sem. Nem is szervezési kérdés. Mint ahogy a lelkiismeret-furdalásra sem lehet előfizetni. DIURNUS