Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

irt Uni­tw­ pri Zrtf Csütörtök, 1985. szeptember 19. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A G E L K A PÁLYÁZATOT HIRDET SZÁLLÍTÓ ÜZEMÉNEK SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSÉRE. Az üzem címe: Budapest XIII., Kruzslák Béla utca 63. A versenytárgyalásra­­ 1985. október 30-án, 15 órakor kerül sor a vállalat KISZ-klubjában, Budapest VI., Dohány utca 98. A pályázatot legkésőbb a versenytárgyalást megelőző nyolc nappal, írásban kell benyújtani a vállalat központjába. Pontos cím: GELKA KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLY, Budapest VII., Dohány utca 98. A pályázati feltételekről részletes tájékoztatást ad a fenti címen a közgazdasági főosztály, naponta, 8 órától 14 óráig személyesen, vagy a 229-863-as és a 212-338-as telefonszámon. SZÉPE Szépségkirálynő-választás középdöntője BUDAPEST, 1985. szeptember 21-én. 20 órakor A HUNGÁRIA SZÁLLÓBAN V (volt Szabadság szálló) Budapest VII., Rákóczi út 90. VERSENY, MŰSORRAL EGYBEKÖTVE. A műsort vezeti: B. TÓTH LÁSZLÓ. Fellépnek: BONCZ GÉZA. SOLTÉSZ REZSŐ ÉS EGYÜTTESE ÉS AZ APOSTOL EGYÜTTES Rendező: CSENTERICS ÁGNES. A versenyt megelőzően, a Corvin Áruház előtt, 12 órakor DIVATBEMUTATÓT RENDEZÜNK, melyen a szépségkirálynő-választás résztvevői is felvonulnak. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR A RENDEZŐ, MAGYAR MÉDIA JEGYEK A HUNGÁRIA SZÁLLÓBAN VÁLTHATÓK. /'m'v CENTRUM \fessa (5553) fotex (mm ^ |l|lW»IIIIIMtlWMMTr V WAOYAff MEDIA A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI OKTÓBER 8-14. Az Országos Filharmónia rendezésében élvonalbeli művészek lépnek fel. VASZILIJ SZINAJSZKIJ, a fiatal szovjet karmesternemzedék egyik legjelentősebb alakja X. 8-án a Zeneakadémián az Állami Hangversenyzenekart, X. 13-án az Operaházban a Filharmóniai Társaság zenekarát vezényli. LIANA ISZAKADZE hegedűművésznő, aki David Ojsztrah növendéke volt és ma már, fiatal kora ellenére nagy nemzetközi karrier van mögötte, X. 8-án a Zeneakadémián, X. 12-én a pesti Vigadóban lép fel. A BAROKK KAMARAEGYÜTTES, melynek művészi munkáját a közönség mindig nagy érdeklődéssel kíséri, X. 9-én a Zeneakadémián mutatkozik be. VLAGYIMIR KRAJNYEV zongoraművész, több nemzetközi verseny győztese, X. 9-én a pesti Vigadóban, X. 13-án az Operaházban lép fel. Operaest lesz LARISZA KURGYUMOVA, az 1982. évi Erkel-ének­­verseny III. díjasa. PAATA BURCSULADZE, NYINA FOHIMA és ALEKSZANDR LOMONOSZOV közreműködésével X. 10-én a Zeneakadémián. Ismét vendégünk lesz VLAGYIMIR SZPIVAKOV hegedűművész a MOSZKVAI VIRTUÓZOK élén. X. 11-én, 12-én és 14-én hallhatjuk őket a Zeneakadémián. Ez utóbbi koncerten közreműködik a MOSZKVAI KAMARAKÓRUS is, VLAGYIMIR MINYIN vezényletével Külön figyelmet érdemel még RUDOLF KERER zongoraművész, akinek művészi munkássága nagy nemzetközi népszerűségnek örvend. X. 13-i zeneakadémiai koncertjén többek között CHOPIN: 24 PRELÜDJE is szerepel. Budapest XIII. kerületében lévő munkahelyre felveszünk — FÉRFI ÉS NŐI BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT könnyű, tiszta üvegipari fizikai munkára, — GYÓGYSZERÜVEGGYÁRTÓ GÉPMUNKÁSOKAT, — GÉPBEÁLLÍTÓKAT. Jó kereseti lehetőség, heti 40 óra, 3 műszak, állandó szabad szombat. Továbbá : — TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐT, — KARBANTARTÓ LAKATOSOKAT,­­ FINOMCSISZOLÓ SZAKMUNKÁST. Jelentkezni lehet: személyesen. BUDAPESTI AMPULLAGYÁR Budapest XHI., Váci út 99. Munkaügyi osztály. Telefon: 200-940/21-es mellék, valamint NYOLC általánost végzett, adminisztratív készséggel rendelkező dolgozókat Jelentkezni lehet: a K­Ő­B­Á­N­Y­A­I SÖRGYÁR MUNKAERŐ­GAZDÁLKODÁSI CSOPORTJÁNÁL, Budapest X., Maglódi út 17. Az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat (Budapest XIII., Pozsonyi út 56.) külkereskedelmi belső ellenőrzési­ tevékenység ellátására keres munkatársakat Feltételek: — FELSŐFOKÚ ISKOLAI VÉGZETTSÉG, — LEGALÁBB ÖTÉVES KÜLKERESKEDELMI GYAKORLAT, — NÉMET VAGY ANGOL NYELVBŐL LEGALÁBB KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat belső ellenőrénél a fenti címen személyesen. Érdeklődni lehet a 208—250-es telefonon. A VEGYIFSZER VEGYIMŰVEKET ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ VÁLLALAT MŰSZAKI FEJLESZTŐ ÉS TERVEZŐ KÖZPONTJA felvételre keres vegyipari, élelmiszeripari, kőolajipari gépek és berendezések tervezésére — több éves gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET vezető tervező és önálló tervező munkakörökben. — pályakezdő GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET tervező munkakörben. — irányítástechnikai, mérési-szabályozási rendszerek terveztetésében és tervezésében jártas VILLAMOSMÉRNÖKÖKET. Jelentkezés a 887-591-es telefonszámon.

Next