Magyar Nemzet, 1986. március (49. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
4 A TV MŰSORÁRÓL Külpolitikai tájékoztató Nem kétséges, az elmúlt két hétben a legnagyobb feladatot a Magyar Televízió számára is a szovjet pártkongresszusról való tudósítás jelentette. A fiatal, és részben most újjászerveződött (híradós) külpolitikai csapat fegyelmezetten és szabatosan teljesítette ezt a penzumot. A fő műsoridőben, a Tv-híradó első kiadásában tömör összefoglalókat kaphatott a néző az elmúlt nap, az elmúlt órák moszkvai eseményeiről, majd az érdeklődők számára rendszerint kilenc óra tájban részletesebb tájékoztatók következtek, jelentős, közvetlen idézetekkel. Az is bizonyos, hogy ebben a felelősségteljes munkában mindenkinek, fordítónak, technikusnak, műsorvezetőnek és kommentátornak egyaránt tökéletes figyelem-összpontosítással kellett részt vennie, a legkisebb hibák is szembeötlően zavarták és hátráltatták volna a közös igyekezetét. A nézői „tudatlanság”, — mely abból származik, hogy a műhelytitkokba még a művészi ráérősséggel készülő műsorok alkalmával sem lehet bepillantani, hát még a közvetlen, „percrekész” politikai adások alkalmával! —csak azt tudja azonban dicsérni vagy elmarasztalni, akit a képernyőn megpillant. Ezúttal is: a névtelennek megmaradt kisegítők, kiszolgálók csapata helyett elsősorban és szinte egyedül Elek Jánost hallhattuk dicsérni, akit a korszerű, tárgyilagos, tiszteletreméltóan távolságtartó műsorvezetői és méltatói magatartásáért fogadott rokonnényébe az elmúlt napokban a közönség, tisztelt publikum, de a vaskos, nőnapi tévedéseket is — és megkísérli visszazökkenteni az előző este kizökkent televíziós morált. Így történt, csakugyan. A péntek esti hamiskodásokat igyekezett jó szóval, igaz ünnepléssel feledtetni a szombat esti vers, meg Kovács P. József bemondói köszöntője. Vajon ügyelt-e még rájuk valaki? " E sorok írója ügyelt rájuk, és a kedvükért feledte el, hogy a péntek esti nőköszöntés csúcsa egy riportösszeállítás volt, Apák egyedül címmel, mely a sajátos adásidőben főleg azt sugallta nézőjének, hogy az anyákat kiválóan helyettesíthetik az asszonyszereppel is nagyszerűen birkózó édesapák. Bár nehéz munka volt, igyekezett a „jóvátétel" után úgy mérlegelni Szegvári Katalin dokumentumfilmjét, mintha kedvezőtlen műsorkörnyezetét nem is ismerné, mintha tudná (noha nem tudja), hogy ezt a filmet követi másik is, Anyák egyedül címmel. Mindezen agytémák után, úgy tűnt föl, hogy okos és méltányos film az Apák egyedül. Tapintatos könyörtelenséggel jár utána, hogy mit is jelent férfiember számára az, ha nincs asszony a háznál. Mit jelent hát? Tengernyi munkát mindenekelőtt, jókora büszkeséget másodjára, ha a rengeteg feladattal, felelősséggel mégis sikerül megbirkóznia. És megkeseredett magányt is jelent a felszíni örömök és büszkeségek alján. Szép emlékmű volt ez a film a bátor apákról. Szépsége és egyoldalú emelkedettsége azonban óhatatlanul hiányt is keltett az emberben. A „másik oldal” ábrázolásának a hiányát. A másik oldalét, ahol az egyedül maradt apák (és anyák) nehezebben birkóznak meg a családfői szereppel, ahol a műsor címében is hangsúlyozott egyedüllét gyermeknek és felnőttnek a személyiségtorzulásához vezet. Statisztikák és szókimondó cikkek, tanulmányok tanúsága szerint ugyanis ők vannak többségben. Érdemes volna annak a lelkes kis csapatnak, amely a péntek éjszakai dokumentumfilmet készítette (dr. Halák László szerkesztő, Kárpáthy Marianne rendező) a családi egyedüllét kárvallottjait is vallatóra fogni. Lőcsei Gabriella Nehéz nőnek lenni? Sok asszonyt, az idő múltával egyre többet hallani panaszkodni a nemzetközi nőnap miatt. Van, aki azt fájlalja, hogy egész esztendei „hátrányos helyzetét” igyekszik egyetlen társadalmi gesztussal pótolni és feledtetni a világ. Más azért kesereg, mert máskor józan és megfontolt férfitartozékai (társa, gyermeke, kollégája, főnöke) a hivatalos ünnep mámorában felelőtlen tettekkel nehezebbé teszi az ünnepelt életét, mint egyéb alkalmakkor. Sokan pedig azért méltatlankodnak, mert úgy tartják, az egyre fényesebbre srófott nőünnep előtérbe hozza azokat a sok évszázados közhelyeket a nőkkel kapcsolatban (csapodárság, zsémbesség, beszűkült látásmód, önkritika hiánya, ízlésficam és fehérmájúság), amelyekről egyébként — szerencsére, az emancipációs harcok egyetlen halovány győzelmi jeleként — egyre kevesebb szó esik. Nem csodálkozhatna rajta senki, ha ez utóbbi nőnapellenző csoport a Televízió ünnepinek szánt adásainak a hatására igenigen megnövekednék. Televíziónk ugyanis — férfi- és női segéderőkkel — mindent megtett annak érdekében, hogy a nemzetközi nőnap alkalmával alaposan „körbesértegesse” a női nemet. Kezdődött ünnep előestéjén a bániás azzal, hogy a Tv-híradó hetyke kis riportot készített arról, milyen drága is ilyentájt a világ. A riport kezdőképeit borízű férfi- s hang kísérte, föltehetőleg előkészításként: aki elfeledte volna tavalyról, számítson rá, hogy a férfinép casus bibendinese fogja föl az asszonyok fölköszöntését is. A kétes ízlésről tanúskodó műsor-összeállítás egy főleg férfiak által írt, de asszony által szerkesztett, és asszonyok által előadott kabaréval folytatódott Nehéz nőnek lenni? címmel. Ha van az asszonyi szerepkör méltóságának, szépségének és emelkedettségének a besározására biztos recept, akkor ez az — úgy mondják, legutoljára jelentkező — Telepódium-adás azt alkalmazta. Tréfa nélküli élcek, kedvesség és szeretetreméltóság nélküli jópofáskodások sorolták föl és mutatták be mindazokat az „utálatosságokat", amelyeket nőgyűlölők szoktak fölhozni a nők rovására. Ki tudott e műsor láttán örülni annak, hogy nőnek született, és hogy a nők ünnepe kitaláltatott? — nem tudom. De azt tudom, hogy ez a műsor tette számomra bizonyossá a régi sejtést: a televíziónak sürgősen be kell szereznie egy (vagy több) ízlésmestert, arbiter elegantiae-t, aki vétójoggal is rendelkezve, letilthatja a képernyőről az ízlésromboló viseleteket és viselkedéseket, a közmegbotránkoztatást keltő mozdulatokat és mondatokat, a fiatalkorúakat megrontó tehetségtelenséget. Kemény szavak ezek? Meglehet, kemények és szokatlanok. De az az alpáriság is megszokhatatlan és megengedhetetlen, amellyel ez a műsor előállt. Hajlamosak vagyunk arra,hogy a képernyő előtt üldögélvén csak azon botránkozzunk meg, amit a különböző divatirányzatokat majmoló fiatalok „követnek el” polgárpukkasztásként, lázadásként. Amit az ötvenen felüliek művelnek túlkoros kamaszok gyanánt, sosemvolt polgári malackodások kései hagyományozóként — amellett tapintatos hallgatagsággal megyünk el. Pedig reménykedhetni benne: a fiatalok még kinőhetik hóbortosságukat és ízléstévesztéseiket. De miben reménykedhet az egészséges ítéletű néző, ha az éltes középnemzedék ünnepnapi fékevesztettségét kell végignéznie? Például abban reménykedhet, hogy ünnep másnapján fölébred valaki a Televízió székházában — ha másra nem, a fölháborodott nézői telefonokra —, mert őszintén remélem, nemcsak a szilveszteri bakikat „kéri ki” magának a Apák egyedül Magar Nemzet Kontextus és posztmodern II. A Taverna Szálló A TAVERNA SZÁLLÓ homlokzati felépítése követi az utcára jellemző hármas tagolást: alul háromszintes üvegfal, fölötte tömör falsíkokra kihelyezett ablaknyílások és zárópárkány. Kombinálva azzal, hogy a cour d’honneur-szerűen visszahúzott középrész révén megnő az értékes falhossz, így több szoba nyitható az utca felé. Ezzel a fogással már 60—80 évvel ezelőtt, a telekspekulációs időszakban is éltek a tervezők. (A visszahúzás a Petőfi Sándor utcai szárnyon is megjelenik.) Ez tehát a törekvés a kontextusra, a környezethez alkalmazkodásra, , a beilleszkedésre. Másrészt azonban az üvegfal nem sík, hanem dinamikusan megmozgatott, előtte a két homlokzati oszlop emeleteket összefogó oszloprendek kései utódaként áll és funkciója az, hogy — mint az együttesre legjellemzőbb posztmodern gesztusként — hordozza a hatalmas párkányt. Ilyen gesztusok másutt is fellelhetők. Az oszlopok nyakán, mint masni a bokrétán, Kő Pál mintázta bronzba öntött pegazusok tekintenek le ránk, a lovak és fogadók ősi kapcsolatával a vendéglátást asszociálják. A Trade Center ívfókuszában álló egyetlen oszlopán a szabadkereskedelem zászlaját emelő figurát Borbás Tibor alkotta, azt sugallva, hogy a lobogót szépen fejlődő üzleti kapcsolataink felélénkülő szellője lebegteti ... A MEGLEVŐ KÖTÖTTSÉGEK ELLENÉRE a tervezők a rendelkezésre álló területet maximálisan kihasználták. A szálló alaprajza U-alakot formáz. Logikus megosztásban az értékesebb két utcafront felé fürdőszobás, a belső udvar felé zuhanyozós szobák néznek. A 224 szobából 28 lakosztály. A Trade Centerben 48 klimatizált bérelhető iroda található, konferenciatermekkel, bankkal és üzletekkel. Az épületek monolit vasbeton köroszlopokkal és sík vasbeton födémekkel készültek. A szálló kerámiaburkolata hűvösen szolid szürkéskék. A Center homlokzata melegebb hatású homokfúvott előregyártott műkő elemekkel burkolt, így teremtve meg a színharmóniát. A hotel sík falfelületének kékjében úsznak a fekete-vörös keretezésű, semleges hatású négyzetes ablakok, a közepükre passzított rudazat a vertikalitást hangsúlyozza. A Center állóformátumú ablakai a kihasított nyílásokkal keretezve modern felfogásban követik az eklektikus homlokzatok nyílásarányait és ablakosztását. A klasszicizmus timpanonjainak átértelmezése a középen ívesen fellendülő zárópárkány, mely a gépésszeti szintet takarja, belsejében körablakkal. A szálló osztópárkányán vastag öntött aluminiumköteg hullámzik végig (Jenei Tibor és Oborzil Edit munkája). A központ bejáratai fölött íves frízként jelenik meg ez az anyag, feliratokkal megtűzdelve. Mindkét házon az üvegfalak porszórásos alumínium, bordó, illetve mélykék osztóbordái elegánsan fogják közre a tükörüvegek csillogását. A hotel tíz emeletének az irodáknál igényelt nagyobb belmagasság miatt a kereskedelmi központban csak 8 felel meg. A körülbelül 30 méteres, közel azonos főpárkánymagasság az utcai légtérarány feszültségét az architektonikus részletképzéssel és képzőművészeti díszítéssel tovább fokozta és érzelemmel telítette. A szálló berendezése a polgári ízléshez igazodik. A háromcsillagos hotel 1985. november 15-én nyílt meg. A központ két hónappal előbb kezdte meg működését. Az ASTED Co. grazi építőipari cég készítette a műhelyterveket és a kivitelezéstis kifogástalan minőségben végezte el. AZ ÉPÍTÉSZETI KVALITÁSOKON túlmenően az együttes értéke, hogy a képzőművészetek közül a szobrászattal új kontaktust kísérel meg létrehozni, bár a szintézishez még nem jut el. A klasszikus, nagy művészeti korszakok — gótika, reneszánsz, barokk — után ez utoljára a századforduló szecessziójának sikerült. A képzőművészeti alkotások legsikerültebbje a hotel halljában — az enteriőr léptékéhez, hangulatához igazodó , Nemesi Attila fiatal szobrászművész Fénytolvaj című műve, egy lámpagömböt megragadó ifjúról. Az enteriőr után még egy megjegyzés az exteriőrről. A Váci utcán felállított nosztalgiakandeláberek nem illeszkednek a miliőbe (különben itt ilyenek sohasem voltak), de ez nem a tervezők hibája, ők tiltakoztak ellene, eredménytelenül. E két épület megvalósulása is alátámasztja a bevezetőben kifejtetteket. A belváros egy, a nappali üzleti életet, a city jelleget erősítő kereskedelmi központtal s egy kellemes szállodával, szép gyalogoszónával, változatos üzletekkel gazdagodott. Timon Kálmán A Habsburg-monarchia alkonya Calántai József a dualizmus korszakáról A történelem iránt érdeklődő olvasóközönség kedveli és igényli az összefoglaló jellegű munkákat. Erről tanúskodik az is, hogy Calántai József egyetemi tanárnak a Kossuth Könyvkiadó gondozásában nemrégiben megjelent, A Habsburg-monarchia alkonya című monográfiája, szinte nyomban elfogyott, példányszáma igencsak alacsonynak bizonyult. Részkutatásainak rendszerezésére, szintéézisek megírására szívesen vállalkozik Galántai József, az első világháborúról írott könyvei például valóságos kézikönyvvé váltak. Ezúttal olyan témát választott — az alkotmányos dualizmus korszakát —, amellyel kapcsolatban máig a legellentmondásosabb nézetek hatnak és virulnak, a könnyes-bús nosztalgiától a kiátkozó gyűlöletig. Az osztrák—magyar monarchia felbomlása óta eltelt háromnegyed évszázad sem lett volna elég, hogy történelmi köztudatunkban letisztult, szenvedélyességtől mentes kép alakuljon ki? — Az utóbbi két évtizedben a hazai történetírás egy a történelmi valóságra támaszkodó, azt megismerni akaró képet dolgozott ki — mondja Galántai József professzor. — Szakszerűbb, árnyaltabb értékelések születtek, amelyek nem elmarasztalni, vagy igazolni akarják a letűnt kor egyes szereplőit, társadalmi erőit, inkább megérteni és feltárni igyekeznek a problémákat, amelyekkel küszködtek. Erre törekedtem munkámban én is. Attól tartok azonban, hogy egy korszak feldolgozása a bármennyire árnyalt értékelések születésével sem teljes, hiszen ettől még nincs ott az olvasó előtt maga a kor. — Valóban, be kell mutatni a gazdaságot, az intézményeket, az államszervezetet, a hadsereget. Egyetemi oktatói munkámban is felmerül ennek az igénye. E bemutatás persze nem azonos a mindenre kiterjedő eseménytörténettel, hiszen erre még a Magyarország történetének vonatkozó kötetei is csak részben vállalkozhatnak. Egy fél évszázados korszak — az alkotmányos monarchia — perspektíváinak, fejlődésének, megmaradásának vagy eltűnésének alapvető összefüggéseit, legfőbb tendenciáit viszont már számba veheti a kutató, azon igyekezve, hogy a lényeget emelje ki. Könyvének szerkezete is ezt a szemléletet követi: néhány kérdés köré csoportosítva mutatja be a monarchiát. Mindjárt az első téma a dualista államalakulat létrejötte, a kiegyezés. Erről igen sok vita folyt, bár ma már mindenki rávágja a tankönyvi meghatározást: „reális kompromisszum ”. — Ez ma már valóban tisztázottnak tűnő probléma, történész kollégáim értékes tanulmányokban dolgozták fel, miként jutottak el a különböző magyarországi társadalmi rétegek, az osztrák liberálisok és az uralkodó ház a kiegyezéshez. Ebben a fejezetben e folyamatok részleteiben és értékeléseiben nem új, de együttesen talán mégis újdonságot hozó elemzését kívántam elvégezni. Tudjuk, hogy az alkotmányos, parlamentáris monarchia fél évszázados fennállása után felbomlott. Ön, történészi módszere szerint nemcsak a bukás felé mutató tendenciákat keresi, hanem elsősorban azt, melyek voltak a kor lehetőségei. — Úgy vélem, e szempontból célszerű vizsgálni a sok nemzetiségű birodalom dualista szerkezetét is. Sokan hiszik, hogy e kétközpontúság a bajok forrása. Ki-ki persze a saját szempontjai szerint, a centralizmust vagy a föderalizmust ajánlva,a magyarok,nak, „a monarchia sírásóinak” tett túlzott engedmények miatt, avagy fordítva, a Habsburgoktól való elszakadás törekvésének feladása okán. Most már látjuk, hogy maga a dualizmus egyik birodalomfélt sem gátolja meg abban, hogy egyéb problémákat megoldjon ... Az egyik ilyen probléma éppen a mindkét tanállamban megtalálható heterogenitás: a nemzetiségi kérdés. Itt párhuzamosan vizsgáltam a két birodalomfél nemzetiségi problémáit. Egymást akadályozták-e vagy segítették a megoldásban, s egyáltalán, hogyan próbálkoztak a kormányok a Lajtán innen és túl? A lényegi kezelést tekintve meglehetősen nagy a hasonlatosság, de meghatározó jelentőségű összefüggést nemtalál- hatunk, e téren két teljesen független állam belső nemzetiségi kérdésével van dolgunk. A hazai történetírás sokáig az indokoltnál keményebb bírálatban részesítette a dualizmus kori magyar nemzetiségi politikát, s a közönség már nem is tudott különbséget tenni mondjuk a horthysta revízióival összefüggő és a dualista nemzetiségi politika között. Koránt sem volt ideális a kiegyezés utáni helyzet, de nem helyes összehasonlíthatatlan dolgokat összemosni. Figyelembe kell venni, hogy a nemzetiségek kulturális — sőt, merem mondani: — nemzeti fejlődése egyáltalán nem volt elfojtva, miként arra térségünkben akad korabeli példa. Korlátozások voltak, ez tény, s ez az, amiért bírálnunk kell ezt a politikát. De arra feltétlenül vigyáznunk kell, hogy ne vegyük egy kalap alá olyan korábbi vagy későbbi nemzetiségi politikákkal, melyek célja a kisebbségeknek nemzeti mivoltukban való megfojtása. Professzor úr szerint tehát a monarchia széthullásának nem alapvető tényezője, akár oka az osztrák, iletve a magyar nemzetiségi politika? — A dualista rendszeren belül nem valósult meg a nemzetek egyenjogúsága, de nem voltak olyan végleges viszonyok sem, amelyek eleve magukban hordozták volna az elkerülhetetlen felbomlást. Nemcsak dezintegrációs, hanem integrációs tendenciák is érvényesültek. Így nem csupán a dualista államon belüli, hanem az átfogóbb európai folyamatoknak is döntő szerepük volt a sok nemzetiségű államok sorsának meghatározásában. A világháború felé tartó Európa nem sok jót ígért, majd pedig a négy évi, hatalmas véráldozatokat követő küzdelem a heterogén állam széthúzó erőit erősítette fel. Volt alternatívája a Szerbia elleni háborús döntésnek? — A monarchia külpolitikai vezetése egy rendkívül kedvezőtlen időpontban vállalta a Szerbia elleni — vészes következményű — háborús döntést engedve német szövetségese sürgetéseinek. E németszövetségnekmagáénak persze nem volt alternatívája sem létrejöttekor, sem később — elégtalán egy pillantást vetni a térképre, hogy ezt belássuk. Más kérdés, mennyire lehetett képes a monarchia, e szövetségen belül saját érdekeit érvényesíteni, mozgáslehetőségeivel élni. A Szerbia elleni háborús döntés 1914 nyarán valójában nem volt elkerülhetetlen, sem szükségszerű. Tisza István magyar miniszterelnök is két hétig tépelődött, mert nem látta alkalmasnak az időt a háborúra. De hát Szerbia és a monarchia tttben kibékíthetetlen ellenfelek! — Akár így igaz, akár nem, az bizonyos, hogy 1914 nyarán a monarchiának a kitérés állott érdekében. Németország szempontjából 1914 nyara alkalmas időpontnak tűnt a háborúra, de a monarchiának nem kellett volna a német akarat előtt feltétlenül meghajolni. Ez azt jelenti, hogy maga a világháború is elkerülhető lett vol. A történész csak arra tud egyértelműen válaszolni, hogy egy bizonyos konkrét helyzetben milyen tényezők alapján milyen megoldás születik. Ha 1914 nyarán elkerülhető lett volna is a háború, előbb-utóbb valószínűleg kialakul olyan újabb konfliktus, amely az imperialista ellentétek alapján kiváltja a nagyhatalmak öszszecsapását. Ön összefoglaló monográfiát irt ez osztrák—magyar monarchiáról, így fel kell tenni a kérdést: milyennek látja ezt az államot, amelyet oly véglegesen hol nemzetek fölötti ideálló alakulatnak, hol a „népek börtönének" szoktak tekinteni. — Nehéz erre röviden válaszolni. Biztos, hogy a szélsőségek nem helyesek. Azt hiszem, hogy abban az európai viszonyrendszerben, az államok és a társadalmi osztályok erőviszonyainak rendszerében, amely ekkor fennállt ez az államalakulat többé-kevésbé biztosította népei fejlődési lehetőségét. A nagy történelmi feladatot — a keretei között élő népek integrálását — azonban nem tudta megoldani. Ám ne feledjük, hogy az európai kontinens, s ezen belül a kis népek által lakott kelet-középeurópai térség integrációs folyamatát az első világháborút lezáró békerendszer sem segítette elő. E végérvényesen letűnt államképződmény értékelésekor azt a tényt sem téveszthetjük szem elől, hogy noha felbomlása óta hosszú idő telt el, fontos problémái közül, amelyekkel küszködött, ma sem tekinthetjük mindet megoldottnak. Józsa György Gábor Szerda, 1986. március 12. Oratóriumok, kamarazene-koncertek színdarabok a Vigadó műsorán A budapesti Vigadó terveiről tájékoztatta a sajtót Rigó László igazgató kedd délelőtt a Vigadó épületében. Az idén tavaszszal négy nagy oratóriumot adnak elő, április 9-én Gregor József estjét, 11-én a Magyar Rádió és Televízió Kamarazenekarának hangversenyét rendezik meg. Májusban a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese itt mutatja be a Tündérkert és a Kocsonya Mihály házassága című, táncos kompozíciót. A kamarateremben folynak az előkészületek Murray Schisgal Szerelem óh! és Loleh Bellon Gyengéd kötelék című darabjának előadására. Gazdag programmal készül a Vigadó igazgatósága az idei nyárra. A Rádiózenekar hat csütörtöki estén ad hangversenyt neves hazai karmesterek vezényletével, és négyszer adják elő. Krémer György koreográfiájával A három játszma című balettműsort. Az idén másodszor rendezik meg július 20—24. között az YDRIART genfi zenei intézet és az Interkoncert megbízásából a nemzetközi komolyzenei fesztivált, amelynek rangos külföldi és hazai művészei három helyszínen lépnek föl: a Vigadón kívül a Mátyástemplomban és a Szent Imre templomban. ■ Ami ez utóbbi, a Villányi úton levő, ezer személyt befogadó templomot illeti, itt április közepétől október végéig 16 oratóriumi estet rendeznek; a program egyik jelentős eseményének ígérkezik a világhírű Montserrat-i zenekar és kórus május 27-i fellépése, amelyet a televízió is közvetít.. Tartanak népszerű nyári hangversenyeket a Zichykastély udvarán is, ismert szólisták közreműködésével. A következő évad középpontjában a kamarazenei hangversenyek állnak; összesen hét bérletsorozatot terveznek ebben a műfajban. A kamarateremben, amelyet eddig is gyakorta használtak színházi célokra, négy bemutatót terveznek. Köztük lesz Karinthy Ferenc Hol az az utca című drámája, Lengyel György rendezésében; az előadás főszerepét Greguss Zoltán vállalta. Itt mutatják be Gyurkovics Tibor és J. C. Carriére egyegy drámáját, is. Végül elmondták: a Vigadó lesz a központja a holland kulturális napok idei őszi rendezvényeinek. Az 1987-es Budapesti Tavaszi Fesztiválra tíznapos programmal készülnek, amelyben a zene, a tánc, a szórakozás, egyaránt méltó helyet kap. (g. I.) A Szegedi Nemzeti Színház klubszínpada március 16-án mutatja be Witkiewicz: Az őrült és az apáca című abszurd játékát. A főbb szerepeket Jakab Tamás, Galkó Bence és vendégként Gyenes Zita, a szabadkai színház művésze játssza. Rendező: Sándor János.♦ Fohász lámpaoltás előtt címmel megjelent Gergely Ágnes verseskötete a Békés megyei könyvtár Poesis Hungarica nevű sorozatának harminchatodik könyveként. A versalbumban a költőnő huszonhét, 1959 és 1984 között írott munkája olvasható.