Magyar Nemzet, 1986. április (49. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-29 / 100. szám

Kedd, 1986. április 29. Labdarúgó-bajnokság után B•Értékek, tendenciák válságok Tartok tőle, kissé magamra maradok a most véget ért 1985/ 1986. évi labdarúgó-bajnokság­ról alkotott véleményemmel. Ezt ugyanis gyakorlatilag kötelező szidni mifelénk. Sok-sok évre visszamenően nem találhatnék olyan véleményt, amely szerint példának okáért a válogatott ugyan gyenge volt, de a bajnok­ság örömei kárpótoltak ezért. (Létezik ilyen, Angliában gyak­ran hallható ez az értékelés.) Nem, nálunk a bajnokság kétféle összefüggésben merül fel a leg­gyakrabban. Vagy akként, hogy alacsony nívója áthághatatlan korlátokat emel a válogatott szakvezetői elé, vagy úgy, hogy poros, unalmas pontvadászata el­lenére,­­csodák­ csodája, mégis ütőképes együttest kiállítani a szövetségi kapitány. Mindkét­­ standard, évtizedszámra hallható megállapítás kiindulási pontként tartalmazza: idehaza többségé­ben gyenge mérkőzést látnak a nézők. Nos, én ellentmondanék. Egy évtizede tudósítok NB I-es összecsapásokról, de még soha­sem éreztem olyan érdekesnek a munkámat, mint ebben az idény­ben. Ez persze teljességgel szub­jektív, ha tetszik önkényes mi­nősítési alap. Ez ügyben azonban talán megbocsátható, lévén hogy nincs igazán mód az objektív ér­tékítéletre. Ki-ki egy fordulóban csak egy, legfeljebb két mérkő­zést láthat, töredékét tehát az egésznek. Az ítélkező így a rész alapján következtet az egészre, s mindenképpen a tévedés igen­igen nagy kockázatával. Magam tehát nem tudok beállni a moz­gó­ karba, de úgy gondolom egy bajnokságról szólva, éppen azért mert nehéz megalapozottnak len­ni, talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy jó volt-e vagy rossz? Bajban a főváros Ha mégis gyakori a fanyalgás, akkor talán azért, mert a fővá­rosban, ahonnan még mindig messzebbre hallatszanak a han­gok, mint az ország más részei­ből, valóban igen-igen hangulat­talanul sikerült ez a bajnokság. A Honvéd, ugyapj egymás..isták­ harmadszor s most már tényleg megszorítás nélkül szerezte meg az első helyet. Ám mégis, pálya, közönség és nemzetközi siker nélkül nem adta meg a bajnok­csapat saját sikerének azt a ran­­­got, mely megilletné. Arról nem is beszélve, hogy sajnos az utol­só fordulóban, Debrecenben nem sikerült igazán elegánsan bú­csúznia az idénytől. Ezzel együtt, ebben a bajnokságban egyértel­műen a Bp. Honvéd mentette meg a fővárosi csapatok becsüle­tét. Budapesten egyébként négy pályán — Csepel, Volán, Vasas, II. Dózsa — rendszeresen csaló­dott az egyébként, országos vi­szonylatban is páratlanul gyér közönség. Talán emiatt van, no meg a visszatérően elkeserítő ket­tős rangadók okán, hogy Buda­pestről nagyon szürkének tetszett az idei bajnokság. Ezzel szemben magam Győrött és Székesfehér­várott remek meccseket láttam, Zalaegerszegen és Pécsett is gyak­ran volt nagy és jól szórakozó közönség. Nos, talán ennyi elég ahhoz, hogy végképp felmentsem magam ítéletem objektív meg­alapozásának kötelme alól, de mégiscsak némi támaszt kere­sek hozzá. Évek óta tart a magyar labda­rúgásban a vidéki csapatok elő­retörésének folyamata. Kezdte a Rába ETO, öt esztendővel ezelőtt s azóta minden alkalommal ér­met szerzett a győri csapat. Foly­tatta a Videoton, amely az előző két bajnoki idényben végzett do­bogós helyen. S most­ csatlakozott­­a Pécs, ezüstérmet szerezve. Kis­sé pontatlanul fogalmaz azonban az ember, ha a vidék előretöré­séről szól. Ugyanis szűkíteni szük­séges ezt a foglmazást. Csak a nyugat-magyarországi együtte­sek léptek labdarúgásunk élvo­nalába, Kelet-Magyarországot érintetlenül hagyta ez a változás. Sőt a Debrecen csaknem kiesett, a Békéscsaba pedig a 12. helyen végzett. Eleve aránytalan, hogy csak ez a két együttes képviseli az ország keleti felét, de az, hogy mindössze statiszta szerepet ját­szanak, csak aláhúzza ezt a jel­lenséget. Mint általában érdekes egyébként, hogy a fut­ball e tekintetben igazodik a ma­gyar sportélet egészéhez. Egy sor sportágban, s elsősorban a kö­zönség által kedvelt labdajáté­kokban figyelhető meg ugyanis ez a folyamat. A férfi kosárlabda­­bajnokságban a Honvéd mögött a ZTE, a Baja, a Videoton, a Kör­mend játszott meghatározó sze­repet. A Csepel, a MAFC, a Tungsram, vagyis a nagyhagyo­­mányú budapesti csapatok visz­szaestek. A vidéki előretörést vi­szont itt is érintetlenül hagyta Kelet-Magyarországot. Ugyanez a helyzet férfi­ kézilabdában is. Veszprém, Győr, Tatabánya lett a központ — igaz, itt Szeged is jelentkezik. Hogy mi ennek a je­lenségnek az oka, azt csak talál­gatni tudom, de talán nem oly megalapozottan, hogy ezt nyilvá­nosan tehetném. Annyi biztos, hogy amint azt például a nyíregy­házi atléták utóbbi évekbeli si­kerei bizonyítják, az országnak a keleti fele is alkalmas magas­szintű sportteljesítményekre. Csak talán azokat a módszereket, szer­vezeti formákat, embereket kel­lene megtalálni, amelyekkel a csapatsportágakban, a közönség­szórakoztatásban is méltóképpen jelenhetnének meg Szeged, Szol­nok, Békéscsaba, Debrecen s egyéb, az ország eme részéhez tartozó városok csapatai. (Talán nem rontja le az érvelés erejét a DMVSC női kézilabdacsapatá­nak szombati IHF Kupa döntőbe­li bravúrja. Egyelőre tekintessék kivételnek azzal, hogy egy új szabályt alkotó sor első tagja is válhat belőle.) Hasonló szabályszerűségeket találhatni a táblázat második fe­lében és főleg a kieső helyen. A Csepel búcsúja nem lehet meg­lepetés." Ez a csapat évek óta csak gyengül, elveszti legjobb játékosait, fiatalokkal próbálja pótolni őket. Ez sokáig nyilván­valóan nem megy, mint ahogy az sem, hogy egy csapat gyakor­latilag közönség nélkül futbal­lozzon az elsőosztályban. Így ugyanis nincs értelme az egész­nek. A csepeliek esetében is va­lószínű, hogy a labdarúgás vilá­gán kívül, nagyobb körből érke­ző hatások befolyásolják sorsu­kat, hisz az egész egyesület vál­ságban van. A kosárlabdázók éppúgy visszaestek, mint a röp­­labdázók, vagy az öttusázók. A Volán újabb kiesése sem vá­ratlan. A közlekedési csapat úgy tetszik egy elpusztíthatatlan funk­ciót tölt be az elsőosztályban.. Időtlen idők óta létezik ugyanis itt mindig egy fővárosi csapat, amely Budapest nagyegyesületei­nek afféle tényleges fiók­gárdá­ja. Az Egyetértés, később az Iz­zó, majd a Volán jórészt a nagy­csapatokból kiszorult, vagy ki­öregedett, vagy éppen még oda nem elég érett játékosokból állt össze. Ezek a csapatok akárhon­nan indultak, előbb-utóbb elérték az elsőosztályt, hogy aztán ke­véssé motivált, gyakran cserélő­dő játékosállományukkal gyak­ran ki is essenek. Ahogy a fővá­rosi labdarúgás meggyengült, úgy a fiókcsapatok is. Előbb az Izzó, majd most a Volán volt képtelen arra, hogy tartósan megkapaszkodjon az NB I-be. (Míg például a sok volt székes­­fehérvári és győri játékosra épí­tett Siófok viszont bentmaradt.) Mindenesetre, ha folytatódik lab­darúgásunkban a vidék, illetve­­Nyugat-Magyarország előretöré­sének tendenciája,­ akkor elkép­zelhető, hogy hosszú idő után először, a következő idényben Budapest már nem tudja vissza­hozni az NB I-be kiscsapatát. Saját erőből Végezetül egy rendkívüli pozi­tívuma az elmúlt bajnokságnak: az a Pécs végzett a második he­lyen, amely szinte csak saját ne­velésű játékost szerepeltetett. Az a Zalaegerszeg lett a negyedik, amely a pacsai kollégium létre­hozásával úttörőszerepet játszott a korszerű utánpótlásnevelés te­rén, és ugyancsak sok zalaeger­szegi, illetve környékbeli játékost szerepeltet. Figyelemre méltó, hogy a fővárosi csapatok közül immár esztendők óta csak a Hon­véd iskolája jelentkezik új, nagy tehetségekkel. Gyimesi, Détári és Kovács Kálmán egyaránt a bajnokcsapatnál nevelkedett. Ezért külön örömteli és egyben logikus is a sikerük. Mint ahogy nem véletlen, hogy az FTC-nél évek óta hiába várják a meg­újulást. Az ificsapatból ugyanis — a sajnos immár két éve sérült Koch Róberten kívül — nem ke­rült ki meghatározó tudású játé­kos, márpedig az Üllői úton min­dig is saját futballisták adták az alaphangot. Mindezen tényeket nem utolsó­sorban azért sorakoztattam, hogy szempontokat keressek ahhoz, hogy ne feltétlenül a jó és rossz kategóriájával kelljen minősíteni egy bajnokságot. Ezzel együtt tisztában vagyok vele:­ha a ma­gyar válogatott megelégedésre szerepel a vb-n, bizonnyal sze­retni fogják az emberek klub­csapatainkat is, ellenkező eset­ben viszont haragudni fognak a futballra, bajnokságra, minden­kire. Legalább két hétig. Nagy N. Péter Magyar M­ennet SPORT Átadták az Ezüstgerely-pályázat díjait Hétfőn az Országos Piackutató Intézet bemutató termében meg­nyitották a Sport és művészet cí­mű kiállítást, amely egyben az Ezüstgerely-pályázat díjnyertes alkotásainak is a bemutatója. A megnyitóbeszédet Púder János, az OTSH elnökhelyettese mondta el. A díjakat az alábbi kategóriák­ban adták át: Képzőművészeti kategória (65 alko­tó, 140 pályamunka) 1. díj: Rátkai György grafikus, ..Olimpia szellemé­ben" című sorozatért. 2. díj (meg­osztva) : Babos László festőművész ..Hosszútávfutók", a ..Bajnok emlé­kei" és a „Jövő versenyzője"­ című festményeiért és Illyés Antal szobrász­ művész „Sakk” című bronz kisplasz­tikájáért. 3. díj (megosztva): Végi­ András festőművész „Léc fölött" cí­mű olajfestményéért és Fekete Géza szobrászművész „Súlyemelő" kajakos­lány és kick-box" című kisplasztikái­ért. Iparművészeti kategória (10 alkotó, 41 pályamunka) 1. díj: Bódás Tamás ötvösművész „Súlyemelő-díj" című krómozott réz műtárgyáért. 2. díj: Csordás Márta és Micsinayné Dropp Lívia, a Váci Senior Kötöttárugyár tervezői „Maraton" fantázianevű nők­— férfi termékcsaládjukért. A 3­ .díjat a zsűri nem adta ki. Sportfotó-kategória (47 alkotó, 199 pályamunka) 1. díj: Wéber Lajos ,,Kupaviadal" című sorozatáért. 2. díj: Boros Jenő „Crossviadal" című fotó­jáért. 3. díj: Habik Csaba „Gyengébb nem" című sorozatáért. Sportirodalom-kategória (70 pálya­munka) : 1. díj: Kő András ,,Kardélen, kardhegyen" című könyvéért. 2. díj (megosztva): dr. Bocsák Miklós, a „Grosics-villa titka" című könyvéért és dr. Jákfalvi Béla „Teniszezés" cí­mű könyvéért. 3. díj (megosztva): Ko­csis L. Mihály „Makacs terep" című könyvéért és Lilienth­al Andor „Bie­tern, a sakk” című könyvéért. Sportfilm-kategória (20 film): 1. díj: „Változatok a sakkozásra" című film alkotógárdája, rendező: Mahrer Emil. 2. díj: „A sensei (tanító)" című film, rendező: Böjte József. 3. díj: „Kézi­labda 1X1" című film alkotógárdája, rendező: Bodor László. Rádióműsor-kategória (12 pályázat): 1. díj: László György, Molnár Dániel és Török László: „Szép volt fiúk (a tatai edzőtábortól a mexikói Azték­stadionig)" című műsorukért. 2. díj: Földi Attila „In Memóriam Drapál Já­nos" című műsoráért. 3. díj: Török László „Nyolcvanadik tél*" műsoráért. Tenisznagyüzem Sopronban ötvenegynéhány mérkőzést már lejátszottak, az IPV-Hungar-­Hotels Kupán, szombat reggeltől megállás nélkül tart a küzdelem a Lövérek oldalában levő kitűnő levegőjű soproni teniszpályán. Ám ami eddig történt, mindössze szerény előjátéknak tekinthetjük, hiszen az 50 ezer dollár összdíja­zású öthetes körverseny igaz nyi­tánya csak kedden délután lesz. A magyarok többsége számára — sajnos — már csak szemlélődés­re maradnak a vasárnapi döntő­kig hátralevő soproni napok: se­lejtezőkben sorra elbuktak a ha­zaiak. László László, szövetségi edző érthetően elégedetlen volt, s csupán egy-egy szép alakítást dicsért: Lányi András és Mezne­­rics Iván (mindketten az egyszor Taróczyt is verő dán Bastiansen­től kaptak ki), Markovits László és Nándori Levente időnkénti teljesítményét emelte ki a szak­vezető- ők még mindannyian tizenévesek, s van esélyük arra, hogy utolérjék a most még jócs­kán előttük haladó külföldieket. A tizenkét nemzet játékosai­ból álló mezőny túl erős volt a magyarok számára, s a kvalifi­káció első körében heten, a má­sodik akadálynál tizenketten, a feljutást, a főtáblára kerülést jelentő újabb fordulóban pedig az addig még versenyben levő há­rom játékos is elvérzett. Mezne­­rics, Nemes és ifj. Gulyás azon­ban még reménykedhet. Ha az ATP világranglistán előkelő he­lyen álló, selejtező nélkül indu­lásra jogosultak közül nem érke­zik meg valaki a keddi rajtra, akkor a „szerencsés vesztes" jo­gán esetleg ők is játéklehetőség­hez jutnak, még „nagyok" kö­zött. 32 játékost felvonultató főver­seny mezőnyében egyébként több magyar „hivatalból" ott lesz: a házigazda jogán selejtezők nél­kül indulhat a válogatott keret­tag Kiss Sándor, ifj. Zentai Fe­renc és Püski Ottó. S, hogy kik lesznek az ellenfeleik? Egyelőre csak annyit tudni, hogy a selej­tezőből a Világ­csoportban sze­replő dán Davis Kupa csapatot alkotó Bastiansen és Tauson, va­lamint honfitársuk Flintsö, a csehszlovák Stankovic és­­ négy osztrák, Turner, Bauer Höfling, Krammenschneider szerzett jo­­gott a legjobbak között való rész­vételre. SPORTNAPLÓ Csütörtökön Siófokon rajtol a soling vitorlás hajóosztály egyik legrango­sabb idei rendezvénye, az Európai Tavak Kupájába is beszámító Pannó­nia Soling Kupa. Ebben a verseny­­sorozatban öt ország rendez futamot. Magyarországon kívül az NSZK, Auszt­ria, Olaszország és Svájc ad otthont egy-egy viadalnak. A balatoni kupa­nyitányon 30 hajó indulására számí­tanak, s a hírek szerint a tavalyi kupagyőztes osztrák Strohschneider is rajthoz áll. A nyitónapon 14 óra­kor rendezik az első futamot, a kö­zönség a Csobánc hajóról — 13.30 óra­kor indul a siófoki kikötőből — te­kintheti meg a küzdelmet. Szombaton ünnepli az Üllői úti sta­dion 75. születésnapját. Az első mér­kőzést 1911-ben a Ferencváros az MTK­­VM ellen vívta, s most a jubileum alkalmából ismét örökrangadót rendez­nek az Üllői úton. 15.30 órakor FTC— MTK­ VM öregfiúk mérkőzés lesz, majd 17 órakor a két klub első csa­patai küzdenek egy szépmívű serle­gért. A szurkolók a találkozóra ki­adott­­10 ezer darab díszes jegyből már sokat megvásároltak. A jubileu­mi találkozóra elővételben szerdán, 17 óráig árusítják meg a jegyeket, szom­baton pedig 11 órakor nyitnak a pénz­tárak. A jótékony célú találkozóra a bérletek, pályabelépők nem érvénye­sek. A legeredményesebb európai góllö­vők versenyében a holland Ajax együttesében játszó Marco van Basten az éllovas, 36 gólnál tart. Legutóbb egy gólt szerzett. Öt holtversenyben az osztrák Polster, a bolgár Pasev és a portugál Fernandes követi (30—30). Détári Lajos, a török Colák és a bel­ga Vandenbergh 27—27 gónál tart. A hetvenöt esztendős Vasas SC má­jus 1-jén nosztalgiadélutánt rendez a Fáy utcai pályán. A program 16.30- kor kezdődik, majd a kulturális mű­sort követően 18 órakor a Vasas—Tor­pedo Moszkva öregfiúk labdarúgó­­mérkőzésre kerül sor. A szovjet együt­tes 1947. augusztus 19-én, a Vasas ven­dégeként az első szovjet futballcsapat volt, amely Magyarországon szerepelt. A csütörtöki eseményre a belépője­gyek egységesen 40 forintba kerülnek. Vasas-jubileum Az idén hetvenöt esztendős Va­sas SC jubileumi ünnepség­­sorozatának keretében hétfőn a labdarúgó szakosztályt köszön­tötték. A megemlékezésen Palo­tai Károly, a SZOT alelnöke, a Vasas elnöke kitüntetéseket adott át A „Vasas SC örökös tagja” címet kapták dr. Arky Nándor, Bajnai Teréz, Bárányos József, Berzi Sándor, Bihari Rudolf, Landesmann István, Meráth Jó­zsef, Boskovics Jenő, Ilovszky Rudolf, dr. Kádár Iván, Rozner Győző, Simon János, Terényi László, dr. Ter­pit­kő András, Ve­res István, Vinkovics Lajos. Át­adták a „Vasas SC örökös bajno­ka" címeket is. A VEGYIPARI TERMELŐESZKÖZ­KERESKEDELMI VÁLLALAT Budapest IX., Kén u. 8. sz. alatti telephelyére azonnali belépéssel felvesz: — raktárvezetőket, — raktárkezelőket, — rakodómunkásokat. Jelentkezés: Péterfi Ferenc telepvezetőnél. Telefon: 473-785. r 9 Munkatársunk telefonjelentése Huszadszor aranyérmes a Szovjetunió Moszkva, április 28. A jégkorong világbajnokság utolsó napján a harmadik hely és az aranyérem volt a tét a sor­rendben 39. és a 40. meccsen. A bronzéremért Kanada és Finn­ország csatázott, az esélyesek a finnek voltak, már csak azért is, mert az első körben 3—2-re nyer­tek. Egyébként ez a győzelem mindössze a harmadik finn si­ker volt a két csapat vb-mecs­­csein, 24-szer Kanada nyert. Ami ér­dekes: döntetlent még egyszer sem játszottak. A finnek számá­ra nem volt kedvezőtlen az eset­leges döntetlen, mert így övék lett volna a bronzérem. A feltételes mód indokolt, mert végül Kanada 4—3 (1—1, 2—2, 1—0)-ra győzött. Nincs sok sze­rencséjük a finn hokisoknak ezen a vb-n, az első körben a svédek ellen 4—2-re vezettek, mégis csak egy pont jutott nekik és az Eu­­rópa-bajnoki értékelésben ezüst helyett bronz. Hétfőn 2.34 perc volt hátra a Kanada elleni meccs­ből, amikor gólt kaptak és el­úszott a világbajnoki bronzérem is. Bosszúságukat növelheti, hogy korábban 1—3-ról fordítottak 3—3-ra. Ez a háromszor hatvan perc nagyszerű hokit hozott. Volt itt minden, ami ebben a sportágban látványos, érdekes: Kanada hát­rányból is ütött gólt, a finnek bizonyították, hogy egy-egy lőtt gól mennyire növelheti a csapat elszántságát. Volt kapufa, és időkérés, a hajrában az is meg­történt, hogy a kapust lehozták a pályáról. Természetesen a ve­rekedés sem hiányzott, de a lé­nyeg: Kanada a vb bronzérme­se. Az első helyet eldöntő Szov­jetunió—Svédország találkozó kezdeti meglepetése volt, hogy egy világbajnoki újonc játékve­zető, Bogdan Tyskiewicz lett a vezetőbíró. A lengyel fiatalem­bernek ez volt a harmadik mécs­ese Moszkvában. A döntőtől min­denki szovjet sikert várt, egy­részt azért, mert a szovjet válo­gatott egyértelműen kiemelke­dett a mezőnyből, másrészt pedig a hagyományok­ okán. Svédország utoljára 1977-ben győzte le a Szovjetuniót, igaz ezt akkor Bécsben kétszer egymás után megtette, 5—1 és 3—1 volt az eredmény. Ez akkor azt jelen­tette, hogy a svédeké lett az ezüst- a szovjeteké pedig a bronz­­érem. Svédország hívei voltak a lel­kesebbek a lelátón. Már a kezdés előtt bele-belefogtak egy-egy rigmusba, a hazai szurkolók füty­­lyel válaszoltak nekik, a saját csapatuk semmit sem kapott tő­lük előlegbe. Igaz, később is csak a szovjet góloknál volt némi élénkség a lelátón. Az első har­madban nem esett gól. A své­dek dicsérete, hogy egymásután két emberhátrányt is kivédekez­tek, más kérdés, hogy amikor ők játszottak előnyben, nem lát­szott, hogy többen vannak a pá­lyán. Egyértelműen a szovjet vá­logatotté volt ez a harmad. A folytatásban ismét hátrány­ban álltak helyt előbb a svédek, aztán amikor ismét öten-öten voltak a jégen, gólt kaptak. így is nagy dolognak számít, hogy szinte csak védekezve 24 percig tartották a 0—0-ás állást. Aztán már alig több mint két perc után újabb gól, Fetyiszov jóvol­tából. Most már ünnepelt a Luzs­­nyiki, egy kicsit talán a csapat is, mert a svédek ugyanis alig több, mint egy perc alatt némi szovjet könnyelműsködés köz­bejöttével kiegyenlítettek. Dön­tetlen állásból folytatódott tehát a játék a második szünet után. A fantasztikusan lelkes észa­kiak a befejező harmadban sem adták meg könnyen magukat, ameddig erővel bírták, kitartot­tak. Egy alkalommal azonban Bikov mindenkinél ügyesebb volt­, megszerezte a harmadik szovjet gólt. Ez pedig a szovjetek világbajnokságát jelentette — ez­úttal már huszadszor. A vég­eredmény: Szovjetunió—Svédor­szág 3—2 (0—0, 2—2, 1—0). Vi­lágbajnok, tehát a Szovjetunió. 2. Svédország, 3. Kanada, 4. Finn­ország. Amikor a nemzetközi szövet­ség annak idején elhatározta, hogy hét forduló után kétfelé osztják a mezőnyt és az első négy helyezett tiszta lappal vág­hat neki a második körnek, min­denki tudta, hogy a szovjet jég­­korongozók erőfölénye miatt tet­te ezt. Az eredmények anulálása­­ híján éppen a világbajnokságok hajrájában lennének érdektele­nek a meccsek. Itt Moszkvában például az első kör végén három ponttal vezetett a Szovjetunió, s hogy milyen erős ez a csapat, jelzi, nulláról indulva három mérkőzésen újra három ponttal szerzett többet, mint az utána következők. Egyértelmű a képlet: hokiban lehetetlen fölülmúlni a szovjete­ket. Az a csapat, amely a játék egyes elemeiben kívánja velük felvenni a versenyt, eleve kudarc­ra ítéltetett. Nem véletlen, hogy tavaly Prágában Csehszlovákia úgy győzte le a szovjet váloga­tottat, hogy nem engedte hokiz­ni. Lassította, széttördelte a já­tékot, 15—20 másodpercenként cserélt, se a meccsnek, se a szov­jet válogatottnak nem volt rit­musa, viszont a végén a tények őket igazolták: világbajnokok lettek. A világbajnokság 40 mérkő­zéséből húszat láttam itt Moszk­vában. A Szovjetunió akkor is fölényesen lett volna aranyér­mes, ha a jégkorong pontozásos sportág lenne. Nem az. Igaz, nem is csupán egy sportág, hanem több annál. Egy hatalmas szín­ház, pazar előadásokkal. A sport igényelte képességeknek — erő, Ügyesség, gyorsaság, figyelem és így tovább — maximumára van itt szükség, másodpercenként vál­tozó helyzetben — holtidő nél­kül. A jégkorong népszerűsége Ma­gyarországról nézve felbecsülhe­tetlen. Nem véletlen, hogy olyan cégek, mint az Adidas, az Agfa, a Pepsi Cola és Citizen szíve­sen támogatják anyagilag,a vic­­ket. A nagy cégek keresik a kapcsolatot a sportággal, első hallásra talán hihetetlen, de igaz: a világbajnokságnak hivatalos mosógépe is volt Moszkvában, egy svéd cég, az Elektrolux- Vascator szállította. Gyakran eszembe jutott itt a szovjet fővárosban, hogy a „szin­ten tartás” hangzatos elve mögé­­ bújva mi kimaradunk ebből a nagy kavalkádból. Igaz, csak a sportban, mert azt a tévénézők is megfigyelhették, hogy a Tungsram nagyon jól látható helyet vásárolt meg a palánkon, hogy hirdesse önmagát. Egy ilyen reklám nem olcsó, de nyilván megéri valamennyi világcégnek, különben­ miért költenének rá. Az egész világ vevő a jégko­rongra, csak mi nem. Pedig nem rossz üzlet. A nemzetközi szö­vetség egy-egy junior vb meg­rendezését csaknem 100 ezer svájci frankkal dotálja, az Adidas szerelést biztosít. Az sem vélet­len, hogy a C-csoportban szere­pelt magyar csapat spanyolorszá­gi utazása, ott tartózkodása sem tette negatívvá a magyar szö­vetség mérlegét. Furcsa módon a nemzetközi közvélemény nem tud a „szin­ten tartásról”, jegyzi a magyar hokit. Thomas J. Ratschm­as, az International Hockey Guide, az­az a Jégkorong Évkönyv finn szerkesztője megkérte, hogy küld­jék neki egy Magyar Nemzet Ku­pa műsorfüzetet, mihelyt elké­szül. Kétségtelen, ha feladjuk a „szinten tartást” és a világhoz igazítjuk a hokival szembeni alapállásunkat, máról holnapra nem várható látványos siker. Ebben a sportágban az első és nyolcadik helyezett között is óriási a különbség, hát még az A- és a C-csoport között. Van rá tapasztalat, hogy ha nincs meg gyors és látványos siker re­ménye, jövője se lehet minálunk egy-egy sportágnak. Annak ide­jén Jakabházy László, majd Or­bán György elkezdett valamit a KSI-ben, ami — legalábbis az ő módszereik szerint — abbama­radt. Kemény, a távoli jövőt is tervező munka szükséges, ha van még valamiféle apró vágy arra, hogy maradjon vagy tovább épüljön a jégkorong és a magyar sport házassága. Ha nincs, akkor sejthető a jövő: 1987-ben már D-csoportos vb-t is rendeznek... Nem vitatom, ezeknek a so­roknak nem sok közük van a moszkvai vb-hez. Az összefüg­gés legfeljebb érzelmi az itt lá­tottak és az otthon tapasztaltak között. És ez természetes. Higgye el nekem az is, aki nem egyér­telműen híve a hokinak, nagyon lehet szeretni ezt a sportágat, s ebben a világban még a remény­telen szerelemnek is megvan a maga varázsa. Malonyai Péter ~—­ BUDAPEST TOURIST fizetővendégszolgálata KERES Budapest belterületén és metróköreiben összkomfortos lakásokban szobákat az idegenforgalmi szezonra. Jelentkezni lehet: BUDAPEST TOURIST szervezési csoport, Budapest V., Roosevelt tér 5. Telefon: 186-003, 8-16 óráig. KE­BB ___________________/

Next