Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-01 / 153. szám
‡Zaotar Novioi~ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Gyermekarcú iskola „Régen voltak nagy egyéniségek. Ma általában a tantestületben nincsenek nagy egyéniségek... A társadalmi élet más területein is hiánycikk lett, legalábbis az igazi nagy egyéniség. Persze ezt én nema magyar iskola sajátján látom, hanem a XX. száll egyik jelenségének.” Pedagusokkal készített interjúrozat része az idézett néhány mondat, amely Ördögh Erzsébet tanulmányában olvasható. Az intézményi működés neu lgikus pontjai az iskolában nl dolgozat, amely az Oktatkutató Intézet gondozásán jelent meg, többek között a kérdést vizsgálja: mikek a körülmények, amelyekadályozzák az iskolák eredmgesebb tevékenységét. Ter Mészetesen nemcsak Ördögh Erzsébet munkájából, hanem nagyon sok egyéb tanulmányból, cikkből és nem utolsósorban saját tapasztalatainkból is jól tudjuk, hogy a nagy egyéniségek kialakulását sok feltétel hiánya gátolja. Még akkor is igaz ez, ha e cikk írója bízvást állíthatja: kiváló pedagógusok ma is találhatók iskoláinkban, legföljebb nem olyan mértékben, ahogyan szeretnék, és bizonyos egyoldalú szemlélet miatt a meglévők sincsenek úgy a reflektorfénybe állítva, ahogyan azt joggal megérdemelnék. A tény azonban mindenképpen tény nyarad: az igazi egyéniségek kibontakozásának számtalan nehezítő akadálya van. Tudásgyár? című roppant alapos, gondolatgazdag könyvében Kozma Tamás megállapítja, hogy az iskolarendszerű oktatás tömegméretűvé változásával párhuzamosan — bármennyire is századunknak egyik legjelentősebb eredményehez — a valósággal gyárakká vált iskolák „üzemekként” sem megfelelően működnek. A megküvölten őrzött szervezetek, amelyek még a múlt században alakultak ki — írja —, legföljebb arra alkalmasak, hogy a társadalom egyes rétegeinek bizonyos ismereteket adjanak át. A gyermekközpontúság — Kozma Tamás kifejezésével gyermekarcúság — az oktatási rendszer egyik régi és jogos követelménye. A sokféle ok között, amelyeknek sorában történelminek nevezhető következményként ott található a pedagógus állandóan rosszabbodó helyzete, kiszolgáltatottsága, a növekvő ellentmondás a fokozódó követelmények és csökkenő lehetőségek között, megemlíthető némely iskola elsivárosodása is. Ez viszont sok egyéb mellett arra is visszavezethető, hogy ezek az intézmények mind kevésbé emberléptékűek. Nem először állapítjuk meg, hogy a nevelő és a nevelt személyes kapcsolatának elsekélyesedéséhez jelentős mértékben hozzájárult az iskolák erőszakolt körzetesítése. Erőszakoknak ott tekinthető az iskolák összevonása, a gyermekek bevitele — olykor szülői akarat és érdek ellenére — nagyobb településekre, ahol a helyi oktatási intézményis még eredményesen láthatta volna el feladatát. Kétségtelen, hogy nem utolsósorban e modernizálásnak köszönhetően jelenleg a szakrendszerű oktatás az általános iskolák felső tagozatán csaknem százszázalékos. Ez sem feledtetheti el azonban azt akárt, ami abból ered, hogy a községeknek csaknem harminc százalékában, összesen 837 településein már nincs iskola. Pedig e települések 60 százalékában — olvashatjuk ugyancsak Kozma Tamás könyvében —, volna elegendő tanuló ahhoz, hogy legalább egy általános iskolai osztály működjék. A következmény ismeretes: a körzeti iskolák a jobb személyi és tárgyi feltételek ellenére túlságosan zsúfoltakká váltak, az idejáró gyermekeknek egy része pedig az őket érő kedvezőtlen hatások miatt neurotikussá lett. Tudjuk, gazdasági, politikai, szervezési, irányítási és egyéb okok idézték elő a nagy, sőt mamutiskolák létesítését. Az pedig az oktatási rendszer egyik számottevő eredménye — és egyoldalú lenne megítélésünk az iskoláról, ha erről megfeledkeznénk —, hogy a VI. ötéves tervben 5200 új tanterem épült, és a mostani ötéves terv négyezer általános iskolai és 2200 középiskolai tanterem építését irányozza elő. Azokat az építési terveket azonban, amelyek most készülnek, nem ártana felülvizsgálni pedagógiai szempontból is. A kialakult helyzeten változtatni már aligha lehet, de az új iskolák létesítése megfontolásra késztetheti a szakembereket. Segíthet az újragondolásban az a tanulmány is, amely a Valóságiban olvasható. Túlméretezett iskolák című dolgozatában Várhegyi György nemzetközi statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy 19 európai ország között az NDK után hazánkban a legmagasabb az egy iskolára jutó tanulók száma. Ennél is beszédesebb azonban az a tény, amely szerint jelenleg 141 olyan általános iskola van hazánkban, amelyben egyenként ezernél több, összesen 160 ezer gyermek, tanul. Ezeknek az oktatási intézményeknek nagy része az utóbbi esztendőkben létesült, és az új épületekre, akár esztétikai, akár művelődés- és szociálpolitikai szempontból bízvást büszkék lehetünk. Jelentős oktatási gondokat enyhítettek, komoly társadalmi feszültségeket vezettek le — különösen az újonnan létesült budapesti és vidéki nagyvárosi lakótelepeken — ezek az iskolák. Amelyeket azonban — és ezt is föltétlenül jegyezzük meg — a mostaninál jóval kisebb létszámra terveztek, de a gyermeklétszám megnövekedése parancsoló szükségletté tette elhelyezésüket bármilyen körülmények között is. Ezekben az osztályokban hiába állítjuk az iskolák elé kemény követelményként, hogy gyermekarcúak legyenek, ha némely iskolának még a működési feltételei meglehetősen mostohák. Amíg például az egészségügyi szabályok tanulókként 1,7 négyzetméter alapterületet írnak elő, Miskolc 1101 diákot befogadó mamutintézményében 1,1 négyzetméter, sőt Szigethalmon csupán 0,78 négyzetméter alapterület jut egy tanulóra. A Lukács Péter és Várhegyi György vizsgálata szerinti tíz budapesti nagyiskolában átlagosan 2,5 óra alatt tudják lebonyolítani az ebédeltetést öt, vagy ennél több turnusban. Ember- és gyermekközpontúvá tenni az iskolát csak a feltételek megjavításával lehetséges. Remélhető, hogy a most készülő épületek, amelyekben a létszám nem növekszik meg a tervezett befogadóképesség többszörösére, -már úgy létesülnek, hogy a megvalósuló tervek centrumában mindenképpen a gyermek áll. Akinek arcát igazi egyéniség formálja és alakítja majd. Gábor István Mihail Gorbacsov felszólítása Washingtonhoz: Mindkét félnek törekednie kell a reális eredményekre Fokozódik a nyugati hatalmak dilemmája a Pretoria-ellenes szankciók ügyében A külpolitikai helyzet A FŐ FIGYELEM ezekben a napokban Varsóra, Rómára (az ottani kormányválságra) és Pretoriára irányul, de természetesen nagy érdeklődés fogadja, ha mérvadó forrásból bármi hangzik is el, ami érinti a szovjet—amerikai viszonyt: ilyen volt Gorbacsov beszéde és Reagan elnök interjúja egy francia hetilapnak. A varsói pártkongresszus szokás szerint egyszerre nemzeti és nemzetközi fórum. Jaruzelski főtitkári beszámolójából a hírügynökségek kiemelték azt a javaslatot, hogy a kommunista és munkáspártok tartsanak találkozót, amelyen megvitatják a nemzetközi helyzetet és a béke védelmének kérdéseit. Figyelemre méltónak minősítették az elemzők azt a lengyelkezdeményezést is, hogy az őszi bécsi európai biztonsági és együttműködési értekezleten szakértők vizsgálják meg a nemzetközi gazdasági együttműködés biztonságával összefüggő problémákat. E biztonság hiányát Lengyelország kivált megérezte az elmúlt években, amikor nyugati országok a megkülönböztető intézkedések egész sorát alkalmazták vele szemben. Varsói számítás szerint ebből fakadóan vagy tizenötmilliárd dollárnyi kár érte a lengyel nemzetet, s ez majd a fele orzág össiettőkés adósságának. Magától értetődően tovább is figyelem irányult Mihail Gorbacsov hétfői varsói beszédért . A A a SZKP főtitkára nemcsak a közelmúltban lezajlott lengyel válság tanulságait elemezte, hanem megint szólt a jelenlegi nemzetközi helyzet moszkvai értékeléséről. Gorbacsov „obstrukciós” magatartással vádolta meg Washingtont, és nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a Szovjetunió által továbbra is szorgalmazott párbeszéd politikája semmiképpen sem válhat a fegyverkezési verseny álcázásává. .Márpedig ennek a veszélye nagy.kivált azóta, hogy az Egyesült Államok nyíltan tudatta szándékát a SALT-2 szerződés kötelmeinek a semmibe vevésére. Gorbacsov újfent minden államférfi és politikai erő komoly felelősségére utalt, és az adott helyzetben nyomatékkal hangsúlyozta a szocialista országok összefogásának az elsőrendű jelentőségét. SAJÁTOS KETTŐSSÉG jellemezte azt a nyilatkozatot, amelyet Ronald Reagan adott a Le Point című francia hetilapnak. Az amerikai elnök egyfelől védte a SALT—2 eltemetését beharangozó május végi döntését, amelyért a felelősséget Moszkvára hárította, sőt — az ismert tényekkel nem éppen összhangban — „megértést” fedezett fel Washington „európai és ázsiai barátainál és szövetségeseinél”. Másfelől viszont tüntető bizakodással szólt az idei szovjet—amerikai csúcstalálkozó kilátásairól: azt szerinte mindkét fél óhajtja és „most már csak idő kérdése, s abban kell megállapodnunk”.. Reagan különben kizárta azt a lehetőséget, hogy e csúcsot ne — a genfi megállapodásnak megfelelően — az Egyesült Államokban tartsák. Egyébként a hétfői The New York Times tudni véli, hogy a SALT—2 ügyében Moszkva — a szerződés szabta keretek között — megvitatni javasolta az elnöki döntést, s ebben a kérdésbenis szokás szerint megoszlik a washingtoni vezetés. A dél-afrikai válságrólis faggatták az amerikai államfőt, akinek a szavaiból kiderült, hogy az Egyesült Államok változatlanul gazdasági szankciók nélkül akarja rábírni az apartheid feladására Pretoriát Reagan szerint „az anarchiát mellőzve” kell elérni az apartheid eltörlését, s a „megfontolt gesztusokra” az álláspontok polarizálódásának és a „makacsság fokozódásának" elkerülése miatt van szükség. HASONLÓ VÉLEMÉNYT hangoztatott a BBC rádiónak nyilatkozván Sír Geoffrey Howe britkülügyminiszter is, mintegy magyarázva kormányának hágaibizonyítványát. Beállításában az ő tervezett pretoriai „közvetítő misszióját" az érdekelt feleknek „európai küldetésként" kell kezelniük, hiszen július elsejétől London tölti be a közös piaci elnöki tisztet. Howe azonban tudatta, hogy nem szándékozik „furkósbotot” vinni magával, mert a dél-afrikai kormány „nem jól reagálna" a szankciókra. Mindenesetre remélte, hogy módosítják az álláspontjukat azok a dél-afrikai feketék, akik találkozni sem óhajtanak vele. A munkáspárti „árnyék-külügyminiszter”, Denis Healey a BBC televízióban viszont arra figyelmeztette a Thatcher-kormányt, hogy a szankciók hiányában a feketék jó része Dél-Afrikában és azon kívül isbojkottálni fogja, s ez nemzetközösségi válságra vezethet, hiszen például a zambiai elnök közölteis az Afrikában járt Healey-vel, hogy fontolgatja országa kilépését a negyvenkilenc tagállamot tömörítő szervezetből. Margaret Thatcher egyébként kedden tájékoztatja az alsóházat a hágaiközös piaci csúcsról, s a Howes Healey szópárbaj tükrében hevesviták várhatók, annál is inkább, mert Pretoriából legújabban szakszervezeti vezetők letartóztatásának híre érkezett. (A. J.) Varsóban tanácskozik a lengyel pártkongresszus Hétfőn Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusának második napján folytatódott a vita a Központi Bizottság vasárnap elhangzott beszámolójáról. Elhangzott Messner kormányfő gazdasági témájú beszámolója és sor került a nap legnagyobb érdeklődéssel várt, eseményére, Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának felszólalására. A Gorbacsov-beszédet, amelyet a lengyel televzió egyenes adásban közvetített, többször szakította meg a kongresszusi küldöttek hosszan tartó tapsa. A LEMP kongresszusát egyébként is jellemző szívélyes légkört, a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti testvéri kapcsolatokat demonstrálta a beszéd meleg fogadtatása, a véget érni nem akaró taps és Wojciech Jaruzelski és Mihail Gorbacsov meleg baráti összeölelkezése a kongresszusi emelvényen. Mihail Gorbacsov beszéde után a tanácskozás soros elnöke mondott köszönetet a kongresszushoz intézett meleg szavakért és a küldöttek nevében sok sikert kívánt a szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszusán kitűzött célok megvalósításához. A kongresszus második napján hangzott el Zbigniew Messner miniszterelnök beszámolója az 1986—90-es gazdasági, társadalmi rmi kifc. feladatokról. Lengyelország éppen ebben az időszakban tervezi utolérni a válság előtti önmagát. Az egy főre jutó nemzeti jövedelemnek, a fogyasztásnak 1989— 90-re kellene újból annyinak lennie, mint amennyi 1978—79-ben volt. A küldöttek e beszédek előtt, illetve után folytatták a vitát a Wojciech Jaruzelski első titkár által vasárnap felolvasott központi bizottsági beszámoló fölött. A hétfői plenáris vita közben üdvözölte a kongresszust a Lengyelországgal szomszédos NDK és Csehszlovákia pártküldöttségének vezetője, Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke megállapította, hogy a LEJMIP megerősödött az előző kongresszus óta, szorosabbá váltak kapcsolatai a dolgozókkal. Rámutatott, hogy az NDK-beli szocialista építést elősegíti, ha Lengyelországban is stabilitás van. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák KP KB első titkára kiemelte, hogy a LEMP nehéz utat tett meg az előző kongresszus óta. Méltatta a kongresszus előtti vita kritikus hangvételét és a referátum hasonló stílusát. A nyugat-európai kommunista pártok közül a Portugál EP vezetője, Alvaro Cunhal főtitkár szólalt fel. Azt hangsúlyozta, hogy a LEMP X. kongresszusának nemcsak a lengyel nép, hanem minden haladó erő számára különös jelentősége van. Az elmúlt évek lengyel eseményei alapján Cunhal megállapította, hogy egyes szocialista országokban törhet ki válság, de a szocialista rendszer maga nincsen válságban. Az SZKP főtitkárának felszólalása Mihail Glorbacsev, az SZKP KB főtitkára, a kongresszuson részt vevő szovjet pártküldöttség vezetője az SZKP KB nevében szívből üdvözölte a lengyel kommunisták tanácskozását, az egész baráti lengyel népet. A LEMP X. kongresszusára az ország történelmének felelősségteljes szakaszában került sor. Ez a tanácskozás összegzi egy olyan periódusnak a tapasztalatait, amelyet az éles eszmei-politikai összetűzések, a helyzet normalizálásáért folytatott nehéz harc, a kibontakozás perspektíváinak feltárása jellemzett — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov rtA történtek osztálytartalma közel sem volt mindig és mindenki számára nyilvánvaló. De ez nem változtat a lényegen. Végső soron magáért a szocializmus létezéséért folyt a harc Lengyelországban. A szocialista Lengyelország kiállta a próbát — ez a legfontosabb eredmény, amellyel a küldöttek erre a kongresszusra érkeztek, s amihez ma teljes joggal gratulálhatunk önöknek” — mondta az SZKP KB főtitkára. mindenkinek fontosak a válság tanulságai A továbbiakban Mihail Gorbacsov részletesen elemezte azt a válságot, amely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megrázta az egész lengyel társadalmat. Rámutatott, hogy ez a válság ugyanakkor nem csak a belső elllentmondásokat tükrözte, hanem magában foglalta a két rendszer mai harcának minden bonyolultságát, kiélezett formában vetette fel mindazokat a problémákat, amelyekkel a szocializmus, fejlődésének mostani nagyon összetett, döntő szakaszában szembe kerül. „A lengyelországi válság tanulságai éppen ezért nem csak a lengyel kommunisták számára fontosak” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov „A leglényegesebb tapasztalat az, hogy a lengyel események minden bonyolultságuk és sokrétűségük ellenére világosan bebizonyították: a szocializmus mély gyökereket vert, országaink dolgozói életüket nem a szocializmuson kívül képzelik el. Ez pedig azt jelenti, hogy a szocializmusban elért előrehaladás viszszafordíthatatlan" — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Ugyancsak beigazolódott, hogy a szocializmus ma már nemzetközi valóság, mint olyan államok szövetsége, amelyeket szoros politikai, gazdasági, kulturális és védelmi érdekek fűznek össze. A szocialista rendszert kívülről éri támadások, azoka törekvések, hogy ezt vagy azt az országot kiszakítsák a szocialista közösségből, azt jelentik, hogy nem csak a nép akaratára, hanem a háború után kialakult egész rendezésre törnek, végső soron a békét fenyegetik — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Az események azt is megmutatták, hogy csak a munkásosztály lehet a szocialista építés fő mozgató ereje és csak a munkásosztály pártja tudja megszervezni és az új társadalom létrehozására irányítani a néptömegek energiáját. A lengyel válság nem a munkásosztály tiltakozása volt a szocializmus ellen. A válság mindenekelőtt a szocializmus gyakorlatban való elferdítésével szembeni elégedetlenség volt. A szocialista Lengyelország belső és külső ellenségei saját céljaikra tudták kihasználni ezt az elégedetlenséget. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni — folytatta Mihail Gorbacsov —, hogy a szocializmus ügye történelmileg új, a szocialista építés feltétlenül összekapcsolódik az imperialista erők ellenáldásának leküzdésével, az imperializmus gazdasági, politikai, propaganda- és katonai nyomásával való szembeszállással. „Végezetül az elmúlt időszak tapasztallata ismét határozottan bizonyította, hogy milyen veszélyesek a hibák, a szocializmus politikairendszerének alapjait jelentő elvektől való szubjektív elhajlások, a párt- és az állami élet normáinak megsértése, a szociális-gazdasági politikában elkövetett számítási tévedések" — mondta az SZKP KB főtitkára. n szocializmus megújítása Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy most a szocializmus saját alapjain történő, fokozatos megújítása szerepel a napirenden. Ezzel kapcsolatban részletesen szólt az SZKP XXVII. kongresszusán megfogalmazott feladatokról, a határozatok végrehajtásának kezdeti tapasztalatairól. „Pártjaink előtt az a történelmi feladat áll, hogy a szocializmustermészetéből fakadó társadalmi igazságosságot összekapcsoljuk a legnagyobb fokú gazdasági hatékonysággal. A szocializmust erősebbé, dinamikusabban fejlődővé, a kapitalista társadalommal minden mutató tekintetében sikeresen vetélkedővé kell tennünk" —mondta a továbbiakban Mihail Gorbacsov. Ehhez a tudományos-műszaki forradalom