Magyar Nemzet, 1986. augusztus (49. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
14 Kulifay Imre hagyatékából Különös küldeményt, nagyalakú, súlyos borítékot kézbesített nevemre a posta, vagy ötnegyed évvel ezelőtt A borítékon magyar bélyeg, budapesti pecsét, és a feladó: Kulifay Imre, franciaországi magyar református lelkész neve alatt a budapesti református püspökség címe. Ez épp úgy meglepett, mint a címzés. Előző leveleitől eltérőleg nevem alatt nem lakásom, hanem a Hadtudományi Könyvtár elme. A borítékban keményfedelű spirálfüzet, belőle Kulifay Imre párizsi elmét feltüntető, francia nyelvű névjegykártyája hullott ki. Írás, üzenet nincs rajta. A füzetben 95 kézzel számozott, sűrűn teleít oldal, a 96. oldalon Kulifay Imréhez címzett levél. A füzet tartalma: Takács Imre, 1930-ban született levente naplója. 1944. február 28.—1946. április 18. között írt részének másolata. A levél egyik mondata tömören meghatározza a napló tartalmát is: „Egy sokat szenvedett, sokszor becsapott, már semmiben sem bízó gyermekcsoport kálváriája van itt papírra vetve.” Kiderül a levélből, hogy a kivonatos másolat Kulifay Imre kérésére készült, 1984 karácsonyára. Vajon miért küldte el nekem Kulifay Imre minden megjegyzés nélkül a neki bizonyára becses ajándékot? Megkíséreltem, hogy ennek végére járjak. A református püspöki hivatalban csak a postázás körülményeire kaptam tájékoztatást. — A nagytiszteletű úr itt járt Magyarországon. Felesége hamvait kisérte szülőfalujába, Abára. A temetés után nyomban hazautazott. Az utolsó percekben megcímezte a borítékot Megkért, hogy postázzuk. Üzenetet nem hagyott Azonnal Írtam Párizsba. Válasz nem jött se első, se második, se harmadik levelemre. De jött a gyászhír: Bajomi Lázár Endrének, a Magyar Nemzet 1986. június 24-i számában közzétett párizsi beszámolójából értesültem: „Május 22-én elhunyt Kulifay Imre, az 1908-ban, Abán született lelkész.. Magamra maradtam, hogy megfejtsem a naplóküldés rejtélyét, rájöjjek a küldő szándékára, meghatározzam a küldemény rendeltetését. Válaszainak elmaradását menti-magyarázza egyre romló egészségi állapota, s az önként vállalt lelkészi küldetés — nyugállományba vonulása ellenére is — testére-lelkére nehezedő terhe, s emellett, mint azt Komlót Attilának a Reformátusok Lapja június 15-i számában közzétett gyászmegemlékezése tudtul adja, készült a Magyar Televízió tervezett portréfilmjének forgatására. Talán éppen a portréfimben elhangzó szavai adtak volna magyarázatot szándékára. Kulifay Imrével 1937-ben, párizsi diákoskodásom idején ismerkedtem meg. A háború alatt megszakadt kapcsolatunk 1946- ban felújult: az 1945-ben újjászervezett Magyarok Világszövetségének az időtájt titkáraként azon kevesek közé tartoztam, akik — a postaforgalom szünetelése idején bonyolult utakon, elvétve Magyarországra került levelekből — hírét vettük a francia hadifogságba került leventekorú gyerekek keserves sorsának. A megszállási övezethatárokon átvergődött levelek közt voltak Kulifay híradásai is. Értesüléseinket továbbítottuk a koalíciós pártok külügyi osztályaihoz és a magyar külügyminisztériumba. Ezt követőleg kapcsolatunk újabb négy évtizedre megszakadt, s csak az utóbbi években, a háború alatt Magyarországra menekült francia hadifoglyok történetének kutatása során újult fel. Kapcsolatunk felújításának előzményeihez tartozik, hogy a Magyarok Világszövetsége 1945- ben és 1946-ban a Szövetséges Ellenőrzőbizottság által a francia érdekek képviseletének elismert Budapesti Francia Nemzeti de Gaulle Bizottság, majd a francia követség tagjainak bevonásával élénk tevékenységet fejtett ki annak érdekében, hogy a Magyarországról hazatért volt francia hadifoglyok szövetségbe tömörüljenek. Rövidesen meg is alakult a Magyarországra Menekült Francia Hadifoglyok Baráti Köre, amely 1946 nyarán Refuge en Hongrie (Menedék Magyarországon) címmel rajzokkal-fényképekkel illusztrált kiadványban ismertette a háborús Európában egyedülállóan emberséges fogadtatást és bánásmódot, amelyben 1200 francia részesült Magyarországon. Ez a kiadvány 1983 végén hasonmás-kiadásban újból megjelent. Ekkor fordultam — hivatkozva korábbi kapcsolatunkra — Kulifay Imréhez, s kértem két példányt a kiadványból: egyet a Hadtörténelmi Intézet könyvtárának, egyet a magam gyűjteménye részére. A két kötet postafordultával, a kérőlevél elküldése utáni 14. napon megérkezett, majd befutott Kulifay Imre tévéje is. Most újból kézbe véve a levelet, kiolvasni velem belőle írója kespoti küldeményéhez kapcsolódó szándékát is. Érdemes nenany sorát idézni: „Kedves Barátom ! Közlöm, hogy a Refuge en Hongrie első kiadása 1941-banaz én kezdemenyezesem volt. Miután végig látogattam a 30 000 magyar hadifoglyot a táborokban, Strasoourg-tól Brestig, Dieppe-tól Marseille-ig, Lyon, Maing de Camp stb., megkértem a Magyarországra Menekült Francia Hadifoglyok Baráti Körét, hogy írják le magyarországi élményeiket, s ugyanakkor írjanak a legfontosabb párizsi és vidéki napilapoknak, hogy viszonzásul a franciaországi táborokban raboskodó magyar hadifoglyok sorsán könnyítsünk, sőt kiszabadulásukat és hazatelepülésüket meggyorsítsuk. (...) A mostani második kiadást ugyancsak én kezdeményeztem, az én kezdeményezésemre az Amicale, a Franciaországi Magyar protestáns Egyház és a Franciaországi Magyar Katolikus Misszió anyagi támogatásával sikerült kiadnunk. Ez az egyetlen dokumentum, amely a Franciaországban idézett magyar hadifoglyokról megjelent, ez az utolsó — általam kiemelt — mondat utalás arra, hogy a kiadvány nemcsak a franciák magyarországi tartózkodását idézi, hanem a franciaországi magyar hadifoglyok, főleg a leventegyerekek hazaszállítására vonatkozó leveleket és fényképeket is közöl, a függelék pedig felsorolja a franciák sajtónyilatkozatait, újságcikkeinek címét. Kulifay levétének idézett mondata felhívja a figyelmet arra, hogy a franciaországi magyar hadifoglyokra vonatkozó Irodalom igen vérszegény. Éppen ezért hézagpótló a Kulifay-megküldte naplómásolat. A Veszprém megyei Lázi község 15 éves gyermekének az élő. Döbbenettel olvastam a Magyar Nemzet 1986. július 12-i számában Berkes Erzsébet: Bújócskázás Pest-Budán — Múzeumok — Emlékházak című cikkét. A budapesti múzeumok elhanyagolt állapotáról, az „illetékes szervek" közönyéről, a látogatók hiányáról igaz képet rajzolt a szerző. Sajnos, magam is szomorú tapasztalatokat szereztem egy vidéki nagyvárosban. A napokban ott jártam, és érdeklődtem a város egyetlen múzeuma felől. . — Hol van a múzeum? — kérdeztem az arra sétáló két általános iskolás korú kislányt. Kerekre nyílt szemmel egymásra néztek. — Nem tudjuk! — felelték. Javakorabeli asszonyság álmélkodott a furcsa kifejezésen. — Múzeum? Az mi? Röviden megmagyaráztam a fogalmat — Még nem halllottam ilyenről ! — mondta nagy nyugalommal. Mások csak vállat vontak a különösnek ítélt kérdésre. Kilenc járókelőnek fogalma sem volt arról, hogy hol valv a múzeum, egyáltalán arról, hogy mi a múzeum. A tizedik végre megmutatta a múzeum felé vezető utat Ezek után már nem volt meglepő, hogy a múzeum udvarias őrei egyedül nekem gyújtották meg sorra a termek villanyvilágítását Több látogató ugyanis nem volt. Említették, hogy járt ott már nagyobb csoport is nemrég Egyedülállóan érdekes, gazdag, több századeleji, sőt, múltszázadi fényképet, kéziratot és személyes használati tárgyat bemutató kiállítás látható a jeles íróról, és a város másik nagy szülöttjének, a kitűnő festőművésznek is külön termet szenteltek a múzeumban, több eredeti műalkotással. Gondosan rendezett a régészeti és a néprajzi gyűjtemény is. Csak éppen látogató nemigen akad. Nem jártam több szerencsével akkor sem, amikor a város nevezetes skanzenét kerestem. Kérdésemre készségesen kijavítottak, majd útbaigazítottak. — Talán a strandot keresi? — és tüstént megmutatták az odavezető utat. A megkérdezettek közül vagy öten a „skanzen” szót" nem értették, de a „múzeumfalu" elnevezés sem mondott nekik semmit. Hiába várja a gyönyörű, új múzeumfalu, jellegzetes tájházaival és nagy felkészültségű idegenvezetőjével a látogatókat Nemigen ismerik, nem is tudják, hogy létezik. Ezek után nem meglepő, hogy a nagy gonddal, ízléssel és érzéssel megrendezett, és a viszonylag kisszámú közönség előtt fergeteges sikert aratott visegrádi palotajátékok veszteséggel zárultak. Kevés volt a látogató. A nagy beszéd természetességével papírra vetett mondatai az Atlantióceán partjáig követik hat Veszprém és Komárom megyei község — Lázi, Sikátor, Réde, Veszprémvansány, Kerékteleki, Ete — német és magyar katonai meg csendőri fedezettel elhurcolt gyermekeinek pokoljárását, amelynek mélypontján megjelenik Kulifay Imre. Fellépése nyomán megmozdul a francia közvélemény, s ez véget vet ugyan a fizikai szenvedéseknek, de ekkoraz ellenséges propaganda, amelynek terjesztésében magyar fasiszták jártak az élen, megkísérli zátonyra juttatni a hadifoglyok hazatérési szándékát. Kulifay — noha maga is híján van megbízható hazai információknak — rendíthetetlen hittel veszi fel a küzdelmet a métellyel szemben. Néhány jellemző mondat a naplóból: „1946. április 3. Már itt is van a tiszteletes úr és a felesége is. Mindig vidám és jókedvű, de mégis van súlya, a szavainak. Neki hiszünk egyedül. Igaz, hogy ő az egyetlen magyar, aki értünk tesz valamit, akivel hivatalosan és barátiasan is kapcsolatunk van. Furcsa, ha csak egy nap is nem látjuk.” Kulifay és az általa mozgósított, Magyarországot megjárt francia menekültek erőfeszítéseit siker koronázta: 1946. március— áprilisban a levente-hadifoglyokat, majd a többi magyar hadifoglyot is szabadon bocsátották és hazaszállították. Az idézett levél, a hadifoglyok krónikájának megküldése, Kulifay Imre üzenete, hagyatékának része, szavakba nem foglalt válasza, ez a hagyaték kötelez, az üzenet biztat: kutassuk fel a Magyarországra menekült nyugateurópai hadifoglyok, és a Nyugat- Európába sodródott magyar hadifoglyok történetének még ismeretlen dokumentumait, akiknek mondanivalójuk van, írják meg élményeiket, örökítsék meg emlékeiket Csak az válik történelmi eseménnyé, amit meg is írtak. Macskásy Pál költséget felemésztő befektetések csak évek múltán térülnek meg. Reméljük. Akkor talán megjönnek az idén elmaradt osztrák turistacsoportok — mint a Magyar Nemzet 1986. július 17-i számából megtudhattuk. — A magyar közönség megnyerésére továbbra sem gondolnak. Nem kellene a múzeumoknak több erőt és pénzt fordítaniok a tájékoztatásra? Nem kellene jobban kihasználni a rádió, a televízió, a mozik és az újságok lehetőségeit akár ráfizetés árán is? Némelyik áruház vagy árucikk népszerűsítésére fordított összeg töredéke már sokat lendítene a mai elkeserítő helyzeten. Hiszen ma még az érdeklődők is csak véletlenül jutnak el egyik-másik értékes kiállításra, vagy éppen a vár játékokra. Ne a Tájak, Korok, Múzeumok mozgalmat marasztaljuk el! Ők legalább próbáltak tenni valamit, és vannak is eredményeik! Az iskolától sem várható, hogy az amúgy is zsúfolt tananyag mellett tanítási órán vigye a tanulóifjúságot a múzeumokba. Inkább anyagilag és erkölcsileg értékelni kellene annak a tanárnak a lelkesedését, aki saját szabadidejéből áldozva kíséri diákjait múzeumokba! A gyerekek első múzeumi élményeit a szülők adhatják meg, az egész család együttes múzeumlátogatásakor. Erre vannak kezdeményezések például a Magyar Nemzeti Múzeumban, de csak kevesen tudnak róla. Nem közvetíthetne több alkalommal a rádió és a televízió a fővárosi és a vidéki múzeumokból tárlatvezetést? Bemutathatná, hogy a vállalatok, intézmények és a közélet vezetői is rendszeres múzeumlátogatók, hogy a felelős munkakörök betöltéséhez elengedhetetlen a kulturális érdeklődés. Nemzeti emlékhelyeink és közgyűjteményeink látogatása ne csak egy, az ország lakosságához képest kicsiny, elkülönült réteg szórakozása legyen! Váljék közüggyé a múzeumok és emlékházak kincse! Dr. Herényi Zsuzsanna Ágnes Mozgólépcső-karbantartás A közelmúltban jelent meg a Magyar Nemzetben a fenti című olvasólevél, amelyhez a következő tájékoztatást adtuk: a mozgólépcső-főjavítások alkalmával a javításra kerülő lépcsők előtti paravánokon, fent és lent, minden esetben pontos dátummal adunk tájékoztatást a javítás kezdő, és befejező időpontjáról. Ezeken a táblákon utasaink szíves elnézését és megértését is kérjük a várható torlódások miatt. Az állomások más helyein hírdetményt ebben az évben valóban nem helyeztünk el, ezért kérjük kedves utasaink szíves elnézését. A jövőben ezekkel az utastájékoztató anyagokkal ismét találkozhatnak állomásainkon. Kiss József BKV A múzeumok látogatottságáról Magyar Nemzet Szombat, 1986. augusztus 2. Otthonka vagy fürdőköpeny ? Ha megfigyelték a kirakatokat — márpedig minden nő szívesen megáll előttük, s bámészkodik, amíg csak ideje engedi — észrevehették, újabban feltűntek az otthonkák, a kimondottan lakásban vagy kertben ajánlott viseletek. Óriási a változás a női fehérneműknél is, feltehetően a Triumph-kooperációnak köszönhetően. Ennek a ténynek tulajdonképpen örülhetnénk, csak az árak hervasztják el ezt a nagyszerű érzést. Mint minden újnak, finom anyagból készültnek és divatosnak — borsosan megkérik az ellenértékét. Amikor az egyik Aranypók vitrinjében megláttam az első hófehér álomegyüttest, egy földig érő, felül semmi, nagyon dekoratív hálóinget és a hozzá tartozó leheletkönnyű köntöst, csak dörzsöltem a szemem: ilyen is létezik? S az árcédulát keresgélve újra meg kellett dörzsölnöm, mert a diszkréten fityegő papírlapocskán négyjegyű szám, 1800 forint állt. Hiába, utolérjük a divatot és annak árát. Az otthonkákkal egy kicsit kedvezőbb a helyzet. A méregdrága női alsóneműkkel ellentétben e kedves, többnyire meleg és puha ruhadarabok a „normális” árszintet súrolják. Nem mintha mindenki számára hozzáférhető lenne a kizárólag a családi tűzhely melegének fellobbantására és a csinos háziasszony benyomásának megőrzésére nyolcszáz ezer forintért egy ilyen kedves bohókás öltözet — de talán egyet beszerezni megéri. Egyszerűbbé válik a dolog, ha kölcsönkérjük néhány napra barátnőnktől a rajta megcsodált otthoni eleganciát és csöndben lemérjük, lerajzoljuk. Általában nem szabászati remekművekről van szó, tehát vonalvezetésük egyszerű, csekélyke varrástudással házilag is el lehet készíteni őket. Az anyag pedig általában sokkal olcsóbban beszerezhető, mint a kész modell. . Milyen is tulajdonképpen az otthonka? Nem azonos a valaha volt pongyolával, sem a frottírköntössel, sem a tréningruhával — bár többségük inkább az utóbbiakra hasonlít. Mindenképpen jól mosható, nem túlságosan gyúródó anyagból készül, nyárra többnyire műszállal kevert vászonból, a hidegebb hónapokra pedig a ma is nagyon kedvelt flanellból, vagy a melegítők anyagából. A frottírköntös kitűnő szolgálatot tesz például a fürdőszobában, vagy nyaraláskor, ha vizesen kijövünk a partra — de sem a lakásban, sem a nyaralóhelyen nem szolgálja az egész napi viseletét. A legtöbben szeretnek otthon nadrágban járni — az otthonkák egyik fajtája a nadrág és hatalmas blúz vagy mellény összeállítás, ez alá lehet pulóvert vagy pólót venni. Akinek inkább a szoknya előnyös, az otthonkáját hosszú szoknyával vásárolja vagy készítse el — a nagyon fiataloknak megteszi a miniruha méretű, hatalmas, puha ing és hozzá vastag szálú fonalból kötött harisnyanadrág vagy lábszárvédő. Az otthonka nem azonos azzal a ruhával, amiben a nehezebb házimunkákat végezzük. Ha csak egy van belőle, nagytakarításhoz, vagy egész napos főzéshez vegyünk rá köpenyt, ne piszkolódjon, ne telítődjék ételszaggal. —ráca— KERESZTREJTVÉNY Molnár Antal Kossuth-díjas professzor, nagy magyar zenetudós írta egyik könyvében: — „Felpanaszoltam egyszer, hogy milyen kevés a Zeneművészeti Főiskola tanárainak a fizetése. A válasz az volt, hogy a minisztérium tudatosan számít a tanárok magánkeresetére, ezért nem foglalkozik a fizetésemelés kérdésével. Azt válaszoltam, hogy jelentkezik-e privát növendék, az teljesen bizonytalan. Azonkívül az állam nem kötelezheti tisztviselőit, hogy mellékfoglalkozást űzzenek. Akadhatnak végül főiskolai tanárok, akik zenetudományokban búvárkodnak, és nem szánhatnak időt magánórákra." A régi-régi illetékes hely válasza a rejtvény vízszintes és függőleges 1. számú sorában. VÍZSZINTESEN (kétbetűs: NT, A). 16. Festői tájkép címe lehet. 17. Csehszlovákiai város az osztrák határ közelében. 18. Nagy, angolul. 19. Német kalap. 20. Ehető csigafajta. 21. Tartós kívánság, óhajtás. 22. Homokszínű, szürkéssárga. 23. Lengyel iparváros. 24. Becézett férfinév. 25. Kétszer, forró égövi betegség. 26. Sportág. 27. Olasz filmcsillag. 28. Fákon élő emlős állat. 29. Város az USA-ban, Maine államban. 30. Gyakori női név. 31. ... Agnesforrás, (vizét palackozzák). 32. Svéd női név. 33. Nincsen semmi benne. 34. Az egykori japán császárság legfőbb katonai parancsnokainak címe. 35. Hegedűművész, zeneszerző (Jenő, 1858—1937). 36. Spóráit szétszóró mérges gombafajta. 38. Színes fém, fordítva. 39. Kissé rövid hónap csak 30 nap!). 40. Nem mérges óriáskígyó. 41. Benn a közösségben. 42. Novak művésznő (filmcsillag) utóneve. 43. Például a Nap. 45. Folyó. 46. Páciens. 47. Város az NDK-ban. 48. Szeretni, latinul. 49. Ártó, romboló szenvedély. 50. Természetes elhasználódás. 51. Operaénekesnő (Lola). 52. ...union, angol szakszervezet. 53. Kitűnő operaénekesünk. 54. Egykori képes családi hetilap. 55. Ritka férfinév (névnap szeptember 7.). 56. B. Á. 57. Átjáró a hegyek között. 58. . J. Gerais, brazíliai állam. 59. Osztrák gyáripari központ. 60. Csapadék, nevelővel. 61. Fájdalom. 62. Yoko..., japán filmrendezőnő, John Lennon felesége. 63. Erős, harapós kutya. 64. Eredmény reménye nélkül, fölöslegesen. 65. Semmit sem nyerni a cserén. FÜGGŐLEGESEN (kétbetűsök: EM, ET). 2. Vége a sakkkirálynak (és a partinak is). 3. Fatime örök szerelmese. 4. Együtt párolt különféle főzelékfélékből készült szerbhorvát ételféleség. 5. József Attila-verő. 6. Ódon. 7. Fekvőhely. 8. Kifejezi hódolatát valaki előtt. 9. Város a Szörényi Érchegységben. 10. Kihívó, feltűnő megjelenés, kérkedés. 11. Soha, németül. 12. Agrárközgazdász, miniszter (Ferenc, 1910—71). 13. Reklámfény. 14. A matematikai analízis egyik sokszor előforduló kifejezése. 15. Kanadai tó. 17. Zrínyi híres vára. 18. Költő (János), Háry János alakjának megalkotója irodalmunkban. 19. Nagy erővel dob, repít valamit. 23. Sebesen fut, inai. 24. Idegen férfinév. 25. Orosz természettudós (1792— 1876), a modern fejlődéselmélet egyik megalapítója. 26. Lötyögőssé tesz. 27. Gyulladásos. 29. Rézsútosan átellenben. 30. Az elektromágneses távírás amerikai feltalálója (1791—1872). 32. Gabonanövény. 35. Messzeföldön ismert. 36. Idegen férfinév. 37. Írország hivatalosan is használt névrövidítése. 39. Meg lehet kapni. 40. Főváros. 41. Bírósághoz fordul keresettel. 42. Haladó gondolkodású német író, neves színikritikus (Alfréd, 1867—1948). 44. Latin kép, képmás. 45. Szomorkás hangulat. 46. Neves orvosíró (Péter). 47. Angol férfinév. 48. Két szám, mennyiség viszonyát kifejező hányados. 49. Mozgó emberoszlop. 50. Orosz kenyér. 53. Mely dologra. 55. Ingerközvetítő. 56. A növény (virág) része. 59. Dunántúli folyócska. 60. Idegen férfinév. 61. Az Operaház szólótáncosnője (Zsuzsa). 63. V. E. 64. H. D. Valló Emil♦ Beküldendő a vízszintes és függőleges 1. számú sor megfejtése. Határidő: augusztus 9. Címzés: Magyar Nemzet szerkesztősége, 1392. Budapest, pf. 276. Július 19-i számunk keresztrejtvényének megfejtése. Ahelyett, hogy hallgatnának — az öregekre, ugyanazt — teszik, mint az öregek — csináltak fiatal korukban. Tíz-tíz lottószelvényt és egy „Rejtvényfejtő Mini SZÓ—TART** nyertek: Budapestiek: Bernhardt Oszkárné, 1098; Budai Zoltán, 1032; Csont Sándor, 1031; Csurdi Józsefné, 1183; Farkas Ilona, 1052; Forrai Józsefné, 1157; Garzó Lajosné, 1191; Pintér László, 1084; Szigeti Zoltán, 1089; Veres József, 1194. Vidékiek: Barta Péter, Pomáz; Chemez Gyula, Dorog; Dombrádi Helga, Eger; Elmauer György, Szekszárd; Hajdú Bálint, Esztergom; Járányi Magdolna, Pécs; Málics Józsefné, Hottó; Nőtáros Mihály, Gyula; Rózsavölgyi Károlyné, Tát-Újtelep; Varga Józsefné, Adács. A nyereményeket postán küldjük el. 1 2 3 4 Q 15 6 7 8 9 10 11 12 13 140 15 16 11 18 19 20 21 22 23 24 25, 26 , 27 26 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 * 621 63 64 65 ---3»7 KULTÚRFÖLÉNY — EGYKORI