Magyar Nemzet, 1986. augusztus (49. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

8 Az utolsó it­letnec idvőséges meggondolatlya Eddig ismeretlen Szenes Molnár-mű a brémai könyvtárban Néhány héttel ezelőtt a bré­mai állami és egyetemi könyv­tárban (Staats- und Universitäts­bibliothek) végzett­­kutatásaim so­rán magyar szempontból külön­legesen érdekes nyomtatványra bukkantam. A kétnyelvű nyom­tatvány egyetlen nagy alakú la­pon jeleni meg, 1617-ben Oppen­­heimben, Hieronymus Gallér nyomdájában és negyedrét hajt­va eddig egy vaskos, főleg kora­beli német nyomtatványokat ösz­­szefogó kolligátumban lappangott. Mindössze egyetlen verset olvas­hatunk rajta, latinul és magyar fordításban — de ezt a „Meditatio vetusta de novissimo dicio", vagyis Az utolsó st­letnec idvesé­ges meggondolattya (meggondo-­­lása) című költeményt kiváló ma­gyar költő és tudós, Szenes Mol­nár Albert fordította melanói Szent Tamás eredeti szövegének egy változatából. Közismert versről van szó, amit a katolikus egyházi énekek gyűj­teményében „Ad Christum Iudi­­cem” néven tartanak számon, s amit sok zeneszerző felhasznált rekviem-szövegként Szenes Mol­nár azonban itt a versnek nem a középkorban leggyakrabban­ elő­forduló változatát adja közre, ha­nem egy tizenhatodik századi vál­tozatot, amely a „Quaeso anima fidelis ...” szavakkal kezdődik. Azt is ki lehet deríteni, honnan: ezt a változatot a mantuai fe­rencesek (ma már nem­­létező) templomának a faláról írta le a né­met humanista Nathan Chytraeus és közölte Variorum in Europa Itinerum Deliciae című szöveg­­gyűjteményében. Molnárnak bi­zonyára volt példánya ebből az először 1584-ben, majd 1599-ben, mindkétszer Herborban kiadott műből; mindenesetre oppenheimi nyomtatványán sem a latin vers szerzőjét, sem annak közelebbi forrását nem tünteti fel. A 63 soros szöveget Albertus Molnár testvéreinek, Benedeknek és Lukácsnak ajánlja, majd nó­tajelzést is ad hozzá — ami nem más, mint az „Oh én kegyelmes Istenem ...” kezdősorú Balassi­­vers. (Bár mindkét vers nyolca­sokban van írva, a leéne­klés mégis problémát okozhat, hiszen Molnár háromsoros versszakok­ban fordított, míg a Balassi-vers négysoros visszájukból A vers didaktikus cél­zata ipar, az el­ső sorokban megnyilvánul — Szenes Molnár. Albert szövegét mai átírásban adjuk — Hiszen az a következő kérdéssel — intelem­mel kezdődik: „Emlékezzél hív Keresztyén, / Hogy mikre felel­ned kelljen, / Krisztusnak az Íté­letein?" Az ezután következő há­rom versszak is a „mantuai" szö­veget követi, majd a voltakép­peni látomás, a „Dies Irae” félel­metes víziója a­­tizenharmadik sorral bomlik ki: „Ez kemény ha­ragnak napja, / Mind ez világot felgyújtja ..Nyelvileg Molnár magyar változata különösen meg­élénkül az ítéletnap körülményei­nek ábrázolásakor. A „Tuba mi­rum spargens sonum” kezdetű rész például így hangzik magvas magyar­zásban: „Trombitáiknak nagy zengése Elhat minden temetésre, Mindent gyűjt ítélő székre, Csudája ez az halálnak. Hogy emberek feltámadnak, S feleletre előállnak.” Később az ítéletnaptól, az örök kárhozat lehetőségétől szorongó lélek félelmét is jól adja vissza Szenes Molnár ezekben a sorok­ban: „Itt én, szegény, mit fe­leljek, s Szószólómnak kit keres­sek, / Hát az jók is félelmessek?" A vére utolsó harmada Szent Ta­másnál fohászkodás bűnbocsá­natért az Atyához és a Fiúhoz: „Népeknek szent ítélője, / Bűnöm legyen megengedve / Számadá­somnak előtte. / Fohászkodom keservesen, / Pirul orcám bűnei­men, / Könyörülj rajtam, Úr Isten!" Itt már ugyanazt a han­got halljuk, amelyet oly jól isme­rünk Dávid király zsoltárainak bensőségesen szép fordításaiból. A versbeszedett meditáció azzal a reménnyel zárul, hogy mondója üdvösségre jut, az „áldottak" és az „igazultak" társaságában érez­heti az Úr közelségét, elnyerheti az örök életet. Ezt az óhajt már a vers befejezése után a követ­kező latin szentencia zárja be: „Ad finem qui se praeperat ille sapit”, vagyis: „Bölcs, az, aki fel­készül a végre". Szenes Molnár Albert az utolsó ítéletről szóló vers magyar átül­tetésére valamikor 1617 májusa után vállalkozott — április leg­végén nevezték ki ugyanis az op­penheimi iskola rektorának, s má­jus első felében költözött át a vá­rosba. Csak ekkor nyílott alkal­ma arra, hogy oppenheimi nyom­dásszal dolgoztasson. Másik, 1617-ben szerzett művét, a Scul­­tetus-posztillák fordítását ugyan­ennél a Gellernél nyomtatta, mint ezt a különálló verslapot, amely különben nem mentes a sajtóhibáktól, illetve olyan betű­­hibáktól, ahol a festék „nem fo­gott”. Mint föntebb jeleztük, ma­ga a nyomtatvány a brémai egye­temi könyvtár régi, úgynevezett Goldast-gyűjteményében maradt fenn. Eredeti tulajdonosa, Mel­chior Goldast von Hau­m­an­sfeld svájci születésű, de főleg Frank­furtban működő jogász, törté­nész és könyvgyűjtő volt, aki ta­lán személyesen is ismerte a pfalzi tudósokkal levelező Mol­nárt — mindenesetre gyűjtemé­nyében (amely nem sokkal Gol­­dast halála után, már a XVII. század közepén, a brémai városi könyvtár tulajdonába került) az utolsó ítéletről int versen kívül más Molnár-kiadványok is fönn­maradtak. Goldastnak megvolt a Hanau­ban kiadott magyar nyelvtan, a Lusus Poetici, a Scultetus-posztillák, és más, ma­gyar vonatkozású művek sem hiá­­­nyoztak szépen gondozott gyűj­teményéből. Ennek az utolsó íté­letről szóló és eddig ismeretlen Molnár-műnek a fennmaradását is végső soron az ő bibliofil gon­dosságának köszönhetjük — an­nak, hogy ezt a könnyen elkallód­ható, egyetlen verslapnyi nyomtat­ványt beköttette könyvtárának fehér kötésű, M. G. V. H. mo­nogrammal ellátott köteteinek egyikébe. Gömöri György Szeptember Nemzetközi hungarológiai kongresszus Bécsben (MTI) A bécsi egyetemen ren­dezik a 2. nemzetközi hungaroló­giai kongresszust, amelyet Franz Vranitzky osztrák kancellár nyit majd meg. A szeptember 1. és 5. között tartandó tanácskozás álta­lános témája: a­­magyar nyelv, történelem, irodalom és népmű­vészet, kölcsönhatásban a dunai népek kultúrájával — különös te­e­kintette a 18. és a 19., illetve a 19. és a 20. század fordulójára. Az ülésekre körülbelül 350 tudóst vált­ak­­ európai és tengeren­­­túli országokból, köztük csaknem 200-an jelentették már be, hogy előadásokat tartanak. Az egyes tagozatok előadásainak, vitáinak fő témakörei: Bécs és Budapest szerepe a magyar művelődés és a­ dunai népek kultúrája szempont­jából; Nemzeti kérdés; A parasz­ti polgárosodás a Du­na-medencé­ben, a népi kultúra fellendülése és letűnése; A népművészet, mint a nemzeti­­kultúrák forrása; A két századforduló irodalmi-mű­vészeti irányzatai; A nyelvtudo­mány szerepe a nemzeti kultúrák kifejlődésében. A hungarológiai kongresszust a bécsi Kelet-Dél­kelet-Európai Intézet az egyetem­Finn-Ugor Intézetével és a Nem­zetközi Magyar Filológiai Társa­sággal közösen szervezi. A Vigilia augusztusi számának élén Lékai László bíborostól bú­csúzik el. A folyóirat közli Csapo­­di Csaba tanulmányát Mátyás ki­rályról és a XV. századi uralkodó­­eszményről, Dümmerth­­Dezső előadását­­Szent Istvánról, Domo­kos Mátyás esszéjét Orbán Ottó­ról,­beszélgetést Vida Gábor aka­démikussal. Keresztúry Dezső, Orbán Ottó és Sárándi József ver­sei olvashatók e lapszámban. * ’ Befejeződött Liszt Ferenc egy­kori, a volt Zeneakadémia épü­letében levő lakásának műemléki rekonstrukciója, valamint eredeti bútorainak és emléktárgyainak restaurálása­ Augusztus végén kezdik átszállítani az értékes da­rabokat, a kottákat, a könyve­ket, a képzőművészeti alkotáso­kat és berendezési tárgyakat a ze­neakadémiai emlékszobából a Vö­rösmarty utca 35. szám alatti ház­ba, ahol szeptember 20-án nyitja meg kapuit a Liszt Ferenc Em­lékmúzeum és Kutató Központ. KIÁLLÍTÁSOK ADY KHARMOXIVM (V., Veres Pál­­né u. 1—V.): ARANY BAR PATIKAM­ÚZEUM (I., Tárnok u. II.): Gyógyszerészet a re­neszánsz és a barokk korában. AQUINCUMI MÚZEUM (III., Szent­endrei u. 10.): BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM (XII., Stromfeld Aurél u. 18.). (Ny. K, Ca: 18—19-ig, Stp, V: n—18-ig.). BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ (II., Ci­­lán út 29.): Bartók-emlékkiáll. — Bartók-ábrázolások magyar bélyege­ken. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM a., Szent György tér 1.): Régészeti ásatások Budapesten — Budapest két évezrede — A középkori Buda kirá­lyi várpalotája és gótikus szobrai (All. kiáll.) * * Buda vissza­vívása 1888 — Fejezetek a képes-levelezőlap tör­ténetéből III. 1914—1919. BUDAVÁRI LABIRINTUS-PANOPTI­KUM (L. Urs u. 9.). Ny. H. K. kiv. 10—18-ig.). EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V. Deák tér 8.). Evangélikusság a magyar kultúrában — Petőfi és Kos­suth relikviák — Kalchbrenner Ká­­roly-emlékklrIL HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth A. sétány 80.): Az 1848—48-es forra­dalom és szabadságharc. Az Osztrák —Magyar Monarchia és az első világ­háború. — A kézifegyverek történe­te vadász- és céllövő fegyverek — A Magyar Tanácsköztársaság forra­dalmi honvédő háborúja — Magyar­­ország a két világháború között és a második világháborúban — Ha­zánk felszabadítása — A néphadse­reg fejlődése — A magyarországi feudalizmus korának hadtörténeti emlékei és képzőművészeti alkotásai (áll. kiáll.) (Ny. 9—1?-ig). HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰ­VÉSZETI MÚZEUM (VI., Népköztár­saság u. 103.): India és Hátsó-India művészete (áll. kiáll.) Távol-keleti kerámia (idősz. kiáll.). IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX., Ül­lői út 33—37.): Művészet és mester­ség (áll. kiáll.) A magyar Art Deco lakásművészet (1905—1935). — Védjük, hogy unokáink is lássák. JÓKAI EMLÉKMÚZEUM (XI., Költő u. 21.). (Ny. H. kiv. 16—14-ig). JÓZSEF ATTILA EMLÉKSZOBA (IX., Gát u. I.) KASSÁK EMLÉKMÚZEUM (IK., Fő tér I.). „Hommage a Kassák” — Kassák Lajos irodalmi és képzőművészeti munkássága — Kassák kollázsát A KMP MEGALAKULÁSÁNAK EM­­LÉKMÚZEUMA (XI., Visegrádi u. 18.). (Ny. V. kiv. naponta 10—18-ig.). KISCELLI MÚZEUM (VL, Kiscelli Út 108.): Pest-Buda művészeti emlékei a xvi—XIX. sc.-ban — Az „Arany Oroszlán’* patika — Pest-budai nyomdák a XVIII—XIC. sz.-ban (áll. kiáll.). — Orbán Dezső festő kiáll. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Vá­rosligeti krt. 11.): A vasút története a lóvasúttól 1945-ig — A mai vasút — A hajózás története — Az autó és a motor — A közúti közlekedés törté­nete a római kortől napjainkig (áll. kiáll.) LAKÁSMÚZEUM (ID., Fő tér 4.): Kun Zsigmond néprajzi gyűjteményéből rendezett kiáll. (Ny: H. klv. napon­ta 14—18-i­g, Szó, V: 10—18-ig.). MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚ­ZEUM (VII., Kazinczy u. 21.). Az erősáramú elektrotechnika történeté­ből (áll. kiáll.) (Ny: V, H. klv. h.n­­lg.). MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VEN­DÉGLÁTÓIT­ARI MÚZEUM (I., For­tuna u. 8.): A magyar kereskedelem századunk első felében — A cukrász­ipar története Magyarországon (áll. kiáll.). MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚ­ZEUM (Budavári Palota A ép.): A magyarországi munkásmozgalom tör­ténete — Szakoktatás, szakképzés a fővárosban (áll. kiáll.) 40 éves az út­törőmozgalom. — Pengőtől a fo­rintig ... (idősz. kiáll.). (Ny. H. kiv. 10—18-ig. Cs. 12—20-ig). MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (Buda­vári Palota B. C. D ép.). Későrene­­szánsz és barokk művészet isso-től 1800-ig — Későgótikus szárnyasoltá­­rok — Középkori kőtár — Gótikus faszobrok és táblaképek a XIV—XV. sz.-ban — Munkácsy Mihály és Paál László művészete — A XX. sz-i festé­szet és szobrászat — Magyarországi művészet­e XIX—XX. sz.-ig (áll. ki­áll.) — Lélek és forma — magyar művészet 1800—1914. — Fekete Nagy Béla festő emlékkiáll. — Stein Anna festő (Párizs) kiáll. — Ladányi Imre festő (New York) kiáll., — A hónap műtárgyai Kós Károly: Varjúvár, Toronyszoba (rekonstrukció). (Ny. K.: 12—18-ig. Sze: 12—20-ig. Cs-től V-ig: 10—18-ig. H. zárvat). MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (VII., Múzeum krt. 14—18.): Magyarország népeinek története az őskőkortól a honfoglalásig — Magyarország törté­nete a honfoglalástól 1149-ig — Ma­gyar koronázási jelvények (áll. ki­áll.) — Az avarok kincsei, (idősz. kiáll.). MÁTYÁS-TEMPLOM (I., Szenthárom­ság tér). Egyházművészeti gyűjte­mény (Ny . mindennap 9—10-ig.). MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Vajdahunyad­ vár): A háziállatok ki­alakulása — A honfoglaló magyarok és a kora Árpád-kor háziállatai — A sertéstenyésztés, a szarvasmarha-, a lótenyésztés, a juhtenyésztés törté­nete — A magyar baromfitenyésztés története — Az erőgép története — Vadászat és vadgazdálkodás (áll. ki­áll.) — „Hazánk mezőgazdasága diák­szemmel ’88” (idősz. kiáll.) (Ny. h. kiv. 10—17-ig, V. 10—18-ig.). MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM II., Táncsics M. u. 7.): A zenei élet és a hangszeres kultúra emlékei Ma­gyarországon (áll. kiáll.) — Bartók Béla klasszikusokat zongorázik — Liszt-hangversenyek Pest-Budán (idősz. kiáll.) (Ny. K. kiv. 10—18-ig, H. 16—21-ig.). NAGYTÉTÉNYI KASTÉL­YMÚZEUM (XXII., Csókás­ Pál u. 0—11.). Euró­pai bútorok a XV—XVII. sz.-ban — Magyar bútorművészet a XVIII. sz.­­ban — Bútorművészet a XIX. sz.­­ban — Kályha és kályhacsempe — Római lapidárium (áll. kiáll.) — Augsburgi barokk ötvösmunkák (idősz. kiáll.). NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kossuth L. tér 12.): Az őstársadalmaktól a civi­lizációkig (áll. kiáll.) — Restauráto­raink munkáiból — Népművészet, ha­gyományok, újítások — Az esztendő néprajza — Aratókoszorú — Magyar népi hangszerek — Jugoszlávia nép­művészete — Gyerekek a múzeum­ban (Idősz. leáll.). NYUGAT IRODALMI MÚZEUM (XII., Városmajor u. 48.k.). Nyugat-emlék- Kiá 11. (IVI. kiáll.) — Tóth Árpád-em­­lék.kiáll. (idősz. kiáll.) (Ny. 14—18-ig). ÓBUDAI HELYTÖRTÉNETI MÚZEUM (III., Fő tér l.): Egy születő város­rész múltjából — Békásmegyer, Tó­biás Simon kádármester műhelye — Társasjátékok 1850—1950 (Ny. H. kiv. 14—18-ig, Szó. V: 10—18-ig). ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR (Budavári Palota F. ép.): Tisztelet a magyar tipográfiának — 500 év szép könyvei az Országos Széchényi Könyvtárban (Ny. naponta 10—10-ig, V. zárva!). PETŐFI CSARNOK (XIV., Zichy M. U. Városliget) Repüléstörténeti és űr­hajózási kiáll. PETŐFI IRODALMI MÚZEUM (V., Ká­rolyi M. u. 16.): A múzeum aug. 5— 21-ig zárva! POSTAMÚZEUM (VI., Népköztársa­ság u. 3.): Posta- és távközléstörté­neti áll. kiáll. SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Apród u. 1—3.): Képek a gyógyítás múltjából (áll. kiáll.). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV . Hősök tere): Régi képtár — Modern képtár — Egyiptomi kiáll. — Antik kiáll. — XX. SZ.-1 művészet (áll. kiáll.) Európai szobrászat-szerzemé­nyek Delmár Emil gyűjteményéből — Gyermekalkotások galériájának kiáll. — Rajzok: XIX—XX. sz. (Idősz. kiáll.) — A hónap műtárgya: Allegorikus nőalakok. testnevelési ÉS SPORTMÚZEUM (XIV., Dózsa Gy. út 3.). Sporttörté­nelmünk emléktárgyai (Ny. 10-17- ig-). TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM (kiállításai a Nemzeti Múzeum épüle­tében: Vill., Múzeum krt. 18—10.): Az ásványok világa — A földtörténet emlékei Magyarországon — Az őslé­nyek világa — Magyarország állat­világa (áll. kiáll.) — Ásványritkasá­­gok és drágakövek a Szovjetunióból (idősz. kiáll.) TŰZOLTÓMÚZEUM (X., Martinovics tér 12.): A tűzvédelem fejlődése (áll. kiáll.) (Ny: 0—18-ig, ünnepnap: 0— 13-ig). ZSIDÓ MÚZEUM (VII., Dohány u. 2.): (Ny: 10—13-ig, H. és Cs: 14—18-ig.). * BUDAPEST KIÁLLÍTÓ TE­REM (V., Szabadsajtó u. 5.): Marosán Gyula festőm, kiáll. — Jose Clemente Oroz­co mexikói karikaturista kiáll. BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓHÁ­ZA (III., Lajos u. 158.): Pátzay Pál áll kiáll. — Buták András, Elekes Károly és Molnár László grafikusok kiáll. JÓZSEFVÁROSI KIÁLLÍTÓTEREM (Vill., József krt. 70.): Dargay Lajos festő kiáll. DOROTTYA U.-i KIÁLLÍTÓTEREM: Engel Tévén István grafikus kiáll. ÓBUDA GALÉRIA (III., Fő tér 1.): Lengyel András kiáll. DUNA GALÉRIA (XII., Rajk L. U. 95.): Tavaszi Noémi kiáll. KEPZŐMŰVESZETI FŐISKOLA • (Nép­­köztársaság u. 69—71.): Argentin fioar . Irat K­­ail MOLNÁR C. PÁL GYŰJTEMÉNY (XI., Ménesi u. 65.): (Ny. K. Sze, Cs. 15— 18-ig.). ÓBUDA PINCEGALÉRI­A: Mata Attila kiáll. (Nyit: 14-én). MŰCSARNOK (Hősök tere): 190 + 1 éves a magyar plakát. STUDIO GALÉRIA (V., Bajcay-Za. u. 52.): Fusz György szobrász kiáll. VIGADÓ GALÉRIA (V„ Vigadó tér 1.): Kocsis Imre festő kiáll. — Mattion­ Eszter festő kiáll. A múzeumok és kiállítótermek általá­ban fél 10 óráig látogathatók, hétfőn zárva vannak. Az ettől eltérő nyitva tartásokat külön jelezztik ! Magyar Nemzet NAPLÓ Bakó Ilona textilművész kiál­lítása ma, augusztus 9-én délután 3 órakor ,nyílik a perbáli Falusi Galériában. ♦ __ Pénteken befejezte munkáját Tatabányán a nemzetközi dzsessz­­tábor, amely a hazai és külföldi dzsessz-intézetek oktatóinak és hallgatóinak adott alkalmat a to­vábbképzésre. Tizenkét ország­ból 120 muzsikus és muzsikus je­lölt vett részt a tábor munkájá­ban.♦ A Diakonia új száma közli Ne­­meskürty István tanulmányát Kortársunk, Bornemisza Péter címmel, Rakovszky Istvánét Ber­zsenyiről. Udvardi Erzsébet el­mondja, miért fest biblikus ké­peket. Bemutatja a folyóirat Eeva-Liisa Manner finn költőt, akinek verseit a közeljövőben adja ki magyarul az Európa.­­ A Műcsarnok Dorottya utcai Kiállítótermében pénteken meg­nyílt Engel Tevan István kiállí­tása. A grafikusművész nyolc év alkotásait tárja a látogatók elé. A tárlaton nagyrészt könyvilluszt­­rációk, könyvborítók láthatók. A bemutató augusztus 31-ig te­kinthető meg.­ Augusztus 9-én, este 7 órai kezdettel tartja a Magyar Állami Hangversenyzenekar következő Beethoven-hangversenyét Mar­­tonvásáron, az MTA Mezőgazda­­sági Kutatóintézetének parkjá­ban. A közönség a harmadik Leonóra-nyitányt, a Karfantáziát (C-moll op. 90.), és a nyolcadik szimfóniát hallhatja. A műsorban közreműködik a Magyar Állami Énekkar — karigazgató: Pászti Miklós — és Szelecsényi Norbert zongorán. Vezényel: Kovács Já­nos.­ Napjaink társadalmi, politikai folya­­matainak egyik legfontosabb, hazai kutatóbázisa — a Társadalomtudomá­nyi Intézet most adja közre az 1981— 1985. közötti kutatásainak eredményeit. A kiadványokkal a kutatómunka me­net közben formálódó hipotéziseit, a részanyagoka­t, az első összegzéseket juttatják el a nagyközönséghez, nem várva meg azt az időt, amikor az ered­ményeket kiérlelt monográfia formájá­ban közölhetik. A Kolosi Tamás ve­­­­zette kutatócsoport a társadalmi struk­túra tanulmányozásán belül a rétegző­dés-modell vizsgálattal foglalkozik, e témakörben és feleimmel már hét kö­tet került a könyvesboltokba. A leg­utóbbi kettő: Bokor Ágnes a több té­nyező együtthatásaként létrejött hát­rányos helyzetűekről írt, Róbert Péter pedig a származás és mobilitás téma­körét mutatja be a tudomány eszkö­zeivel. Helyi társadalom I—III. címmel jelent meg az a három kötetnyi ta­nulmánygyűjtemény, amelyben a ré­giók és kistájak szerepét, a­ helyi ér­dekstruktúrákat, érdekvédelmet, a szü­lőföldhöz való kötődést vizsgálták a kutatók. Nyomdában van a negyedik., kötet, Enyedi Györgynek, a pécsi Akadémiai Bizottság elnökének köny­ve: Település és társadalom a címe. Az ötödik kötetet a szerkesztők, Böhm Antal és Pál László úgy állították ösz­­sze, hogy az a helyi irányítás tudo­mányos vizsgálatáról adjon számot, a hatalmi struktúrákat vetve elemzés alá. A „Gazdaság és társadalom a nyolcvanas években Magyarországon** című sorozatban nemrég jelent meg az „Emberi tényezők és termelési vi­szonyok” című tanulmánykötet, pár hónapon belül társul hozzá e sorozat­ban a második és a harmadik kötet, amelyekben a kutatók a népesedés, a munkaerő-egyensúly, a gazdasági szer­kezetváltás, a tulajdon és az elosztás terén felbukkanó új jelenségeket elem­zik. Előkészületben van az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete kiadá­sában két, időszerű tárnáról szóló kö­tet: az egyik a fiatalok egészségi álla­potáról és biológiai fejlődéséről szól, a másik az ifjúság politikai szocializáció­járól. Próba Gyereksikoly tölti be a játszó­teret, egy kisgyerek bajban van. A négy év körüli fiúcska felkú­szott a mászóka legmagasabb fo­kára, és most ott lóg ég és föld között. Kapaszkodik a vasrúdba, feljebb jutni nem tud, leugrani nem mer. Ordít torkaszakadtá­­ból. Idegen apuka szalad a meg­mentésére. Leemeli, aztán meg­simogatja a buksi fejet. Ám per­cek múlva újabb sikoly. A kis­srác ismét ott lógázik, ahol az előbb. És ordít. Játszik a veszély­­lye. Most már érdemes. Kipró­bálta, nincs kockázat. Levelek B. úrnak egyetlen szenvedélye van, leveleket ir. Nem jár söröz­ni a sarki kocsmába, a blattot sem veri naphosszat a téren. Csak ir. És maradék pénzecské­jét bélyegre költi, pedig nincs neki sok, nyugdíjas. Azzal a be­ázással kezdődött minden. Maro­siné nyitva hagyta a csapot és elment a piacra. A víz kiömlött és elárasztotta a mennyezetet. B.. úr szaladgált fűhöz, fához, de segítség nem érkezett. Akkor le­velet írt az újságnak, dühös le­velet. Az elkeseredett sorok meg­jelentek, s a mennyezetet meg­csinálták. Mondom, ezzel kezdő­dött minden. Harmadnap kopog­tatott nála Takácsné. „Édes jó B. úr, írja meg az én nagy ba­jomat, magának biztos elintézik.” És elmesélte a gondját. B. úr itt. Azóta is ir. A pártközpontba, a Minisztertanácshoz, a népi ellen­őrzésnek, a tanácsnak, a szer­kesztőségeknek. Úgy ismerik már mindenütt B. úr leveleit, mint a tenyerüket. „Te, ez a B. megint itt valami szemét-ügyben, nézz már utána!" — mondja illetékes a még illetékesebbnek. Aztán hol utánanéznek a B. úr felvetette gondnak, hol nem. De B. úr re­ménykedik, és írja a leveleit lan­kadatlanul. Egyszemélyben fel­vállalta a világ bajait. Hajnal A hold utolsó karéja ragyog a hegyek fölött. Csodálatos látvány az éjszakában. Ezt neki is látnia kell, a kisfiúnak. Az igazak ál­mát alussza, nehezen ébred. „Nézd a hold, sose látsz többé ilyen szépet!” Annak az ablaknál a nagyi és a kisfiú. Nézik az éj­­szaká­­t­tő tündéri jelenségét. A hold keskeny ezüst sarlója las­san eltűnik egy felhőfoszlány mö­gött. Már csak sejlik karcsú alakja, aztán semmivé válik. El­száll, mint minden szépség. „Ennyi volt" — mondja halkan a nagyi, és betakarja az alvó gye­reket. Panasz „Vagy kétszázan várakoztunk a határállomáson. Egy egész huszármádia. Egy éhes, szomjas társaság. És sehol egy korty ital, egy szendvics, valami is. A be­zárt büfé ablakán át hervadt tor­taszeletek bámultak ránk. Igaz, éjszaka volt, mégis. Nem érné meg nyáron az éjszakai nyitva­­tartást ekkora vendégsereg? Vagy legalább néhány automatát állíthatnának föl. Annyit papol­nak az idegenforgalom fellendí­téséről, hogy ezt teszik, meg azt teszik, de úgy látszik, nem megy a dolog. Csak tudnám, miért?" Nyolc forint­ ok, de ismerős ez a lépcsőház, ez a kopott Dohány utcai épület, hiszen én már jártam itt. Mikor is? És hirtelen felvillan a régi emlék. Az öreg Agárdi meggyö­tört arca. Ő lakott itt, a második emeleten. Már csak pár napja volt hátra, de kesernyés humora a régi volt. Ült az ágya szélén, legendás kövérségéből semmi sem maradt. De sziporkázott. Ré­gi történeteket elevenített föl József Attiláról, pökhendi­­poli­tikusokról, akik valaha barátai voltak. Kopogtattak. A régesrégi harcostárs, Lázár Vilmos érke­zett látogatóba. És a szoba hirte­len megtelt feszültséggel. Fel­elevenítették a múltat, amit együtt éltek át. Izgalmakat, élet­­sorsokat, szenvedést, itt-ott örö­möt is. Mi csak hallgattunk. Emlékszem — kezdte Lázár —, jött egyszer a falunkba egy fiatal orvos. Tiszteletét tette a jegyző­nél, a papnál, eljött hozzám is. Az első kérdése mindjárt az volt, hogy ki a háziorvosom. Mond­tam, hogy az unokaöcsém. Akkor meg azt tudakolta, hogy mennyi honoráriumot fizetek neki. Fi­noman figyelmeztettem, hogy tiszteletlenség ilyesmi után ér­deklődni, semmi köze hozzá. De végtelenül erőszakos volt és szemtelen. Úgy is fogalmazha­tok, hogy kidobtam. Aztán fur­csa hírek kezdtek terjedni a fa­luban. Mondták, hogy a doktor úr megszólítja az özvegyeket, és azzal háborgatja őket, hogy miért nem hozzá fordultak, ő bizto­san megmentette volna az uru­kat. Meg azt is mondogatja, hogy ő nem olyan drága, mint a má­sik doktor a szomszédban. Ő nyolc pengővel olcsóbban meg­­számítja a vizitet. Telt, múlt az idő, évek szálltak el. Egy napon felhív telefonon a nővérem. Te, valami nagyon magas állásba neveztek ki valakit, s a neve azonos a mi egykori falusi dok­torunkéval. Talán róla van szó? Mondtam, bizony ő az. De hát ho­gyan lett ebből az emberből ilyen potentát, kérdezte a nővérem. Gondolom, nyolc forinttal ol­csóbban megszámította, feleltem neki.” Maradandóság Krémer úr, kezében a kopott szatyorral, le-föl sétál a bolt előtt. Kondor bácsi, az egykori madartos, kék melegítőjében ül­dögél egy téglahalmon. Menyhárt bácsi sörözik. Megtárgyalják, mi­lyen a szőlő, kapnak-e a halak, és fel-felbukkannak régi emlé­kek is. Van idő. Nyugdíjasok, nem hajtja őket a tatár, és a ke­nyér, ki tudja, mikor érkezik meg. Mert ezek a reggeli órák Szigligeten mindig a kenyéré. Az érkezése lutri. Volt már, hogy fél délelőttüket is itt töltötték. De ők nem zúgolódnak, megszokták. Annál inkább a nyaralók türel­metlen népe. Ezüstszürke Opel­ből középkorú német úr ront a boltba és dühösen érdeklődik a kenyér iránt. Aztán fújtatva el­rohan. A kis boltos asszony nyug­tatja a sokaságot: „Most már jönnie kell!”­ Krémer úr már vagy a századik kört teszi a bolt körül. Menyhárt bácsi újabb sört bont. Nagyon ismerős ez a kép. Akárha el sem telt volna húsz esztendő. Mert akkor is így volt.­­Krémer úr sétált, kezében a sza­tyorral, és Menyhárt, bácsi az üveg sört markolászta. Kenyérre várás Szigligeten. A maradan­dóság szimbóluma. Alamusziak Úgy látszik, a butaság ellen nincs orvosság, és nem fog rajta a jó szó, hiába a remény. Ó, hány nyár hozta már magával ezt a szemérmetlen élményt. És hányszor figyelmeztettek már erre az alamuszi ostobaságra. Szőke copfos német lány fiúja kezét fogva álldogál az üzletben. Megszólítják az eladót. Durva választ kapnak: . „Nem értem, mit pofáztok.” Az utcai gyü­mölcsárusnál sem járnak jobban. ■ Visszaélve azzal, hogy nem értik a nyelvünket, letegezik és kiok­tatják őket Alamuszi buták ot­romba játéka a nyári Budapes­ten. Csoda Láttam reggel a dinnyehalmot. Válogatta boldog-boldogtalan. Ide tették a jónak vélteket, amo­da azt, ami kevésbé látszott an­nak. Estefelé arra járván föl­tűnt, hogy már csak néhány dinnye árválkodik a standon. Időközben csoda történt? A rosz­­szak is jóvá váltak? Vagy csak az igényeket szállították lejjebb és lejjebb? Boldogság Újra és újra hallgatom a rá­dióban Levente Péter játékát a gyermekekkel, és elámulok, mennyire szeretik őt a kicsik. Ugyan miért? Mert egy velük. Nem gügyög, nem nyafog, nem úgy közeledik hozzájuk, mint egy nagyképű felnőtt. Hanem jó­barátként. És a kicsik együtt játszanak vele, a nagy gyerek­kel. Maguk közé fogadják, és hallgatnak a szavára. A játék mesehintaján száll a kis csapat, és ismerkedik a világgal. Legyő­zik a félelmet. Megbirkóznak a sötétséggel. Tágra nyílik a sze­mük a tudásra. Levente Péter és társai boldogok lehetnek. Mert azt csinálják, amit szeretnek. S mert gyerekek fogadták szívük­be őket. Irigylésre méltó embe­rek. Susi A kis szobába beáramlott a világ. Orvosok új gyógyszerekről hoztak hírt. A zenekritikus a legutóbbi hangverseny szépsé­gét ecsetelte. Újságírók a politi­ka új fejleményeit magyarázták. Németül, franciául, angolul. Mert Susi nyelveket tanított. A betegség egyre szorítóbb karjai­ból már csak néha-néha mene­külhetett ki, egy hangverseny erejéig. Aztán a zene, az imá­dott zene is elmaradt. Okos hom­lokán egyre jobban szaporodtak a ráncok. Csak akkor vidult fel kissé, ha az asztalán sorakozó képekre tekintett. Az unokákéra. Susi, Martin Józsefné, kedves kollégánk édesanyja nincs többé. Gyászolja családja, az elárvult kisunokák. De gyászolja egy na­gyobb család is, sokan, akik nemcsak nyelvet tanultak tőle, de emberséget is, és abban a szerencsében részesülhettek, hogy barátainak vallhatták magukat. Csatár Imre Útközben Szombat, 1986. augusztus 9.

Next