Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

DArat 1,80 forint Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONTL­APJA ijektí­v­sodi Békéscsaba Pf.: 35. Hétfő 1986. szeptember I. XLIX. évfolyam 205. szám Alapító atyák Voltaképpen ünnepi hangu­latban is gyülekezhetnének ma Hararéban, Zimbabwe főváro­sában az el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezletének a résztvevői. Jubileumhoz ér­keztek. Pontosan negyed év­százada, 1961. szeptember el­sején Belgrádban tartották el­ső összejövetelüket huszonöt ország képviselői, hogy útjára indítsák ezt a példátlan vállal­kozást. Valóságos történelmi arcképcsarnok, amint ma föl­idézhetjük az elnökségben he­lyet foglalókat. Joszip Broz Ti­to, Dzsavaharlat Nehru, Ahmed Szukamo, majd nem sokkal később Gamal Abdel Nasszer. Ők voltak az alapító atyák. Ma­guk biztosan tudták, hogy mit indítottak el, csupán a környe­zetük figyelte bizalmatlanság­gal vegyes kétkedéssel a bon­takozó világpolitikai jelensé­get. Ahhoz, hogy ezt az idő távo­lából megértsük, óhatatlanul föl kell idézni a korabeli kö­rülményeket. Tizenhat évvel a háború után fölserkent Ázsia és Afrika, helyet követelt ma­gának a nap alatt. A tetőpont­ján volt az antikolonialista küzdelem, még nem dőlt el véglegesen minden országban a függetlenség vagy a válto­zatlan gyarmati elnyomás lét­kérdése. Harcban állt még Al­géria is, Kína az éhezés végle­ges száműzése és a fejlődés út­keresése között hányódott. És mert ez az idő még tanúja volt a hidegháború utóvéd­harcai­nak, óhatatlanul arról is dön­teni kellett, ki hová áll. Újsze­rű megközelítésnek számított, hogy Belgrádban úgy döntöt­tek, az el nem kötelezettséget választják, nem középen ma­radnak, nem valami harmadik utat keresnek, egyszerűen a maguk szempontjai szerint ku­tatják a megoldásokat. Néhru ezt úgy fejezte ki, hogy nem semlegesség, mert ez tétlensé­get föltételez, hanem serény nemzetközi aktivitás, igenis befolyásolni törekedve az ese­mények alakulását. Valljuk be őszintén, hiszen ez már történelem, a higgadt­ság józan ítélet kialakítására ad alkalmat, hogy egyik olda­lon sem fogadták kitörő öröm­mel a kezdeményezést. Jugo­szlávia éppen túl volt a többi szocialista országgal végigszen­vedett keserves megpróbálta­tásán, a sebek még nem heged­tek be teljesen, néha nehezen értették meg, miért tapogató­zik még mindig „külön uta­kon”. A fölismerés történelmi jelentőségű volt, Magyarorszá­gon akkor stabilizálódott az a nézet, hogy „aki nincs ellenünk, velünk van", és ez kivetítődött a világpolitikai megítélésre is. Mindazonáltal az elemzések­ben még sokáig hangot kapott az a nézet, hogy az el nem kö­telezettek mozgalma valami körvonalakat nélkülöző, a bel­ső ellentéteket mesterségesen föloldani törekvő, önmagát fe­szítő kezdeményezés, és a gyöngesége a heterogenitásá­ban van. Nem volt ez az ítélet teljesen megalapozatlan, csak éppen a távlatokat nélkülözte. Egyszerűen nem vetett szá­mot azzal, hogy ami ellentétek földúlják az immár száznál több államot tömörítő együt­test, nem belülről származnak, külső tényezők viszik be. A legalapvetőbbek a gazdasági és társadalmi meghatározók. Alapjában az el nem kötele­zettektől eredt az­­a gondolat, amelyet az ENSZ-ben határo­zattá emeltek, hogy meg kell teremteni az új nemzetközi­­gazdasági rendet. Ebben tel­jesen egyöntetűek, az egyes kormányoknak akár „Keletre” húz a szívük, akár „Nyugatra”. Sokra mégsem jutottak. Ők tehetnek róla? A tőkés világ rájuk erőltette az igazi megol­dás helyett „az Észak—Dél párbeszéd" tetszetős jelszavát, amely elfödi, hogy a Nyugat semmit nem akar tenni. Sőt, az utraliberalizmus reagani esz­méje, a kapitalista szabadver­seny kegyetlen érvényesítése éppen az igazságtalanságot, a méltánytalanságot igyekszik konzerválni, reménytelenségbe taszítva a fejlődőket. Csoda-e ezek után, hogy megvonva az el nem kötele­zettség negyedszázados mérle­gét, Inder Malhotra indiai új­ságíró, a Far Eastern Econo­mic Review oldalain arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok a mozgalom megítélésében visszatért a Dulles-korszakban vallott meg­vető értékeléséhez. Sőt, a Rea­­pan-kormányzat alatt — írja — Washington , viselkedése „még keményebbé is vált". A megállapítás már a mához ve­zet el, a hararei jubileumi csúcsértekezlet egyik vezető témájához. Vagyis Dél-Afriká­­hoz. Ebben a kérdésben a moz­galom — ezt senki nem tagad­ja — korántsem elkötelezet­len. Kendőzetlenül fejezi ki haragját és eltökéltségét, itt az ideje a cselekedetnek. Meggyő­ződéssel vallja, ha a nyugati világ csakugyan megértené a válság lényegét, és fölismerné tettének a hatását, már régen alkalmazná a gazdasági meg­torló intézkedéseket a pretoriai fanatikusokkal szemben. Nem hatásosak, sőt, éppen a „feke­tékre ütnének vissza”, mint Reagan állítja? Akkor miért viselkedik homlokegyenest el­lentétesen Washington például Brazíliával, az egyik fejlődő állammal szemben, amely nem is tagja az el nem kötelezettek együttesének? Claude Julien említi meg a Le Monde diplo­matique vezércikkében, hogy miközben a Fehér Ház maka­csul szembehelyezkedik a Bo­­tháékat sújtó minden szank­cióval, 450 millió dollár Világ­bank-hitelt fagyasztott be a brazíliai mezőgazdasági tervek finanszírozására. Azért, hogy Larney elnök kormányát rá­kényszerítse, hagyja abba az Egyesült Államoknak mégoly csekély versenyt is támasztó elképzeléseit a számítógép­iparban. Meglepetés tehát semmikép­pen sem lesz, hogy a hararei csúcs szenvedélyesen fogja os­torozni a Nyugat következet­lenségeit, egyoldalú ítéleteit, Ázsiával, Afrikával és Latin- Amerikával szemben érvénye­sülő elfogultságát. Számítani persze egyébre is lehet. A száz­két tagállam között nagy szám­ban vannak olyan kormányza­tok is, amelyek erős szálakkal kötődnek a tőkés világhoz, ők bizonyosan fognak beszélni Afganisztánról, Kambodzsáról is, így a kép nem lesz egyol­dalú. A mozgalom nem lég­üres térben él, a realitását ép­pen az adja meg, hogy tükrö­ződnek benne a legkülönfé­lébb irányzatok. Mégha a tények azt mutat­ják is, hogy az el nem kötele­zettek zöme következetes anti­kolonialista politikája, egyér­telmű ítéletei miatt a szocia­lista világgal rokonszenvezik, mi nem tehetjük magunkévá az árnyalatlan értékelést. Nem „a Kelet tartaléka” ez a hatal­mas együttes, miként odaát ál­lítják, de történelmi távlatá­ban mérve egyértelműen pozi­tív töltetű, mert a föltörekvő nemzeteket tömöríti. Ma még ezernyi gonddal néznek szem­be, belső meghasonlásokkal is, de az egyetlen értékmérő csakis a tendencia lehet. Az alapító atyák szelleme.­ ­­árkony­ Tibor Az el nem kötelezettek nyilatkozattervezete Keményen megbélyegzik a dél-afrikai fajüldözést Rekkonen eszméinek foly­tatását ígérte a finn államfő A külpolitikai helyzet A LEGFELSŐ SZINTŰ SZOVJET-AMERIKAI TALÁLKOZÓ le­hetőségére is kitérít a washingtoni nagykövetségen rendezett sajtó­­konferencián Szokolov követt tanácsos. A szovjet diplomata ezúttal is figyelmeztetett, hogy a döntést a csúcs­tárgyalásokról csak a külügy­miniszterek esedékes tanácskozása után l­ehet­­teljes felelősséggel meg­hozni. Ugyanis már Sevardnadze és Shultz eszmecseréjén kiderülhet, van-e lehetőség bármiféle érdemli megállapodásra. A követtanácsos egyébként a nukleáris fegyverkísérletek eltiltását említette, mint amelyről az esetleges Gorbacsov—Reagan megbeszélésen egyetértésre juthatnának. Szovjet részről a hét végén nyilvánosságra hoztak Washingtonban, hogy az egyoldalú moszkvai moratórium óta az Egyesült Államok a bejelentett tizenöt kísérleten­­túlmenően három további föld alatti robbantást is végrehajtott, amelyet a Szovjetunió nemzeti ellenőrző fisz­közeivel észlelt. Ez önmagában is bizonyítja a nemzeti ellenőrzés hatékonyságát, de Moszkva kész bármilyen egyéb megoldásra is, ha létrejönne a megállapodás az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról. A nyugati hírügynökségek ebben e témakörben hangsúlyozták, hogy Abromejev marsall, a fegyveres erők vezérkari főnöke a stockholmi konferencián javaslatot tett a katonai tevékenység légi ellenőrzésére is, s ezt az am­eri­ai külügyminisztérium máris „jelentős lépésnek” minősítette. A VILÁG LAKOSSÁGÁNAK TÖBB MINT EGYHARMADÁT kép­viselő el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezlete hétfőn nyílik meg a zimbabwei Hararéban. Az előkészítő külügyminiszteri tanácskozás pénteken fejezte be munkáját, amelynek a keretében külön nyilatko­zatot fogadtak el a dél-afrikai helyzetről. Az állam- és kormányfők elé terjesztendő deklaráció keményen megbélyegzi a pretoriai rezsi­met, széles körű gazdasági ellenintézkedéseke­t szorgalmaz a faji el­különítés rendszerének a nemzetközi elszigetelésére. A dokumentum javasolja, hogy az­­el nem kötelezettek létesítsenek pénzügyi alapot a dél-afrikai frontállamok támogatására. Várhatóan a csúcskonferen­cián­­is az első számú téma lesz Dél-Afrika. Ugyanakkor a negyedszá­zados évfordulóját ünneplő mozgalom, amely immár százegy államot fog át, mostani nyolcadik legmagasabb szintű értekezletén egyéb nem­zetközi kérdéseket, válsággócokat is megvitat majd. A házigazda, Zimbabwe által előterjesztett javaslattervezet például felszólítja I­rakot és Iránt az ellenségeskedés beszüntetésére. Az afganisztáni helyzet megítélésében­ várható az ellentétes nézetek ütközései, miként a kül­ügyminiszterek a véleményeltéréseikre hivatkozva rögzítették, hogy továbbra is betöltetlen marad Kambodzsa helye. A KÖZEL-KELETI TÉRSÉGBEN változatlan a diplomáciai élénk­ség. Vasárnap Egyiptomba érkezett a jordániai miniszterelnök, aki átadta Husszein király­­levelét Mubarak elnöknek. Az MTI kairói tudó­sítója a látogatást összefüggésbe hozza Washingtonnak azzal a törek­vésével, hogy közelítse Izraelt és Egyiptomot. A­­két ország megálla­podásra készül a Taha határsáv hova­tartozásáról, s a hírek szerint már hétfőn Kairó­ba várják az izraeli külügyminisztérium főigazgató­ját Ugyanakkor egy másik vonalon Marokkó is felvette a tárgyalás fonalát az izraeli vezetéssel. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy ezeken a megbeszéléseken a térségbeli rendezést szolgáló nemzetközi konferencia lehetőségét is megvitatták. Jordánia például, miután Voroncov szovjet külügyminiszter-helyet­tes látogatása befejeződött, megerősítette, támogatná a Biztonsági Ta­nács állandó tagjainak a bevonását a rendezési folyamatba. A szovjet politikus Ammanból a hét végén Damaszkuszba látogatott, majd onnan Algériába utazott. Mint közölte, a megbeszéléseken nagy figyelmet szenteltek Irak és Irán háborújának. A térséggel kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy Marokkó felmondta a két évvel ezelőtt kötött, s ak­kor általános meglepetést keltett egyesítési szerződését Líbiával. 11. Hasszán mostani döntését azzal indokolta, hogy Kadhafi „árulás­nak” nevezte a júliusi marokkói—izraeli találkozót. (O. L. Gy.) Ma kezdődik Hararéban a csúcskonferencia Hararéból jelenti az AP és az AFP. Az el nem kötelezettek moz­galmának leköszönő elnöke, Radzsiv Gandhi lindiai kormány­fő szombaton a zimbabwei fővá­rosba érkezett, ahol részt vesz a mozgalom hétfőn megnyíló csúcs­konferenciáján. Radzsiv Gandhi ünnepélyes­­külsőségek között adja át elnöki megbízatását a vendéglátó ország kormányfőjé­nek, Robert Mugabe zimbabwei min­iszterelnöknek.­­ A csúcsértekezlet előkészítésé­re hivatott külügyminiszteri ta­nácskozás pénteken este fejezte be munkáját Hararéban. A kül­ügyminiszterek „külön nyilatko­zatot” fogadtak el a dél-afrikai helyzetről. A kilencpontos dek­laráció, melyet jóváhagyásra a csúcsértekezlet elé terjesztenek, a leghatározottabban elítéli a pretoriai rezsimet a dél-afrikai Soweto­ban kedden végrehajtott ,tömegmészárlás miatt és miköz­ben konkrét és széles körű gaz­dasági ellenintézkedéseket szor­galmaz a faji elkülönítés rend­szerének nemzetközi elszigetelé­se érdekében, egyúttal javasolja, hogy a tagállamok létesítsenek „szolidaritási alapot” a Pretoriá­val tevékenyen szembehelyezke­dő hat dél-afrikai „frontállam” támogatására. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a faji elkülönítés rendsze­r­ének felszámolására az egyetlen békés eszköz az átfogó és köte­lező szankciók alkalmazása. Voroncov ammani sajtóértekezlete Kairóból jelenti az­ MTI. Julij Voroncov külügyminiszter-helyet­­­tes, aki kétnapos látogatást tett Jord­án­­ában és a hét végén Da­maszkuszba, majd pedig Algériá­ba utazott ammani sajtóértefeszüé­letén a következőket szögezte le: a Jordániai királlyal és Rifai kor­mányfővel a térség ügyeivel, eze­ken belül pedig Irak és Irán há­borújáról tanácskozott. Ezek az ■eszmecserék gyümölcsözőek, hasz­ nosak voltak — hangoztatta, majd kifejtette: az öböl menti hábo­rúskodás sem az iráni, sem az iraki nép érdekeit nem szolgálja — "Mi Irán szomszédjai vagyunk, ennélfogva a helyzetet nem szem­lélhetjük közönnyel — jelentette ki. — Igyekszünk meggyőzni Iránt, hogy vessen véget a hábo­rúnak. Választ nem kaptunk, így hát más országokat k­érünk meg arra, hogy győzzék meg Iránt. Voroncov ammani­­látogatása idején az Al Dzsumhurija című bagdadi lap tudósítójának is nyi­latkozott. A Szovjetunió támo­gatja Szaddam Husszeinnek, az iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsa elnökének augusztus 2-i béli elkezd­em­ényezését — jelentet­te ki. — Szovjet részről mindig azt vallották, hogy ez a konflik­tus értelmetlen. Nem igaz — szö­gezte le —, hogy a Szovjetunió Iránt bármikor fegyverrel segí­tette volna. Ugyancsak az MTI jelenítette, hogy Zaid Rifai j­ordán­iai mi­niszterelnök vasárnap Alexand­riába érkezett, és felkereste Hosz­­ni Mubarak egyiptomi államfőt. Rifai — Husszein király legben­sőbb bizalmasa — átadta Muba­raknak az uralkodó levelét. A líbiai forradalom évfordulója Tripoliból jelenti az AP. Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettese vasárnap Moa­­mer al-Kadhafi líbiai államfővel találkozott­ .Gyemicsev küldöttség élén szombaton érkezett Tripoliba, hogy részt vegyen a líbiai for­radalom 17. évfordulójának ün­nepségein. Az évforduló előestéjén, vasár­nap Kadhafi televíziós beszédet mondott. A forradalom óta eltelt események körvonalazása során a líbiai vezető hangoztatta, hogy az áprilisban végrehajtott ame­rikai támadás nem félemlítette meg országának lakóit, hanem fokozta a líbiai nép forradalmi eltökéltségét. Desallud, a líbiai vezetés magas rangú tagja Tripoliban sajtókon­ferencián válaszolt azokra az amerikai vádaskodásokra, ame­lyekkel Washington indokolja a líbiai partok közelében minap kezdett haditengerészeti demonst­rációt. Hangoztatta, hogy Wa­shington Libáéit politikai és gaz­dasági­­irányvonala miatt akarja „megbüntetni”. Jelezte azt is, hogy országa újabb amerikai ka­tonai­ támadástól start Dzsallud a­­leghatározottabban visszautasította azt az amerikai állítást, hogy­­Líbiának köze len­ne a nemzetközi terrorizmushoz, illetve, hogy már a közeli jövő­ben újabb­­terrorista akciókat ter­vez amerikai érdekeltségek ellen. „Készek vagyunk a legteljesebb együttműködésre annak érdeké­ben, hogy elejét vegyük a terve­zett­­támadásoknak, bíróság elé állítsuk és megbüntessük a szó­ban forgó személyeket" — jelen­tette ki, felszólítva az Egyesült Államokat: „bocsássa rendelke­zésre a terrorista akciókra szö­vetkezett személyek nevét és a tervezett célpontokat.” II. Ilajszán Irtí­ biv­ídr H Marokkó felmondta a Rabat—Tripoli szövetséget Rádió- és televízióbeszédé­­ben jelentette be a rabat­ ural­kodó, hogy felmondta az 1984- ben kötött, marokkói—líbiai ál­lamszövetségi szerződést. A király azzal indokolta a dön­tését, hogy a múlt héten Tripoli­­ban tartott Kadhafi—Asszad ta­lálkozón a líbiai forradalom ve­zetője és a szíriai elnök „árulás­nak” és az arab egység „megsér­tésének" minősítette II. Hasszán és Simon Peresz izraeli kormány­fő i­ráni megbeszélését. Ez a meg­fogalmazás — így a király — „sértette Marokkó becsületét és méltóságát”. Szerinte ez már „tűrhetetlen volt". Líbia a rabati bejelentésre va­sárnap válaszolt, és ezúttal „tör­vény­ellenesnek" mondotta a szö­vetségi egyezség egyoldalú fel­mondását. Ez a minősítés való­színűleg annak szól, hogy annak idején a két államférfi alkuját mind Marokkóban, mind Líbiá­ban népszavazással erősítették meg, és úgy vélik, Hasszánnak nem volt joga egymagában dön­tenie az érvény­telen­tésről Tri­po­liban azt is hangoztatták, hogy „sajnálják” a történteket, és az 1984-es egyezmény betűje sze­rint lépéseket fognak tenni a sza­kítás felelősének a megnevezé­sére. A döntés — teszik hozzá — „megosztja a testvéri líbiai és marokkói népet”. Tripoliban kétségtelenül nagy a csalódás, mert immár sokadik alkalommal történik meg, hogy a Kadhafi ezredes kötötte együtt­működési, szövetségi, vagy akár társulási megállapodás kútba­esik. Így jártak Egyiptommal, Szudánnal, és közvetlenül Marok­kó, előtt Tunéziával is: a Burgida elnökkel sebtében létrejött egyezség csupán néhány napig élt A kudarcok azzal magyarázha­tók, hogy Kadhafi, a néhai Nasz­­szer elnök szellemében a föltétlen arab egység híve, evégett kész bárkivel szövetkezni, viszont az arab államok sokszínűsége, elté­rő társadalmi rendszere és elkö­telezettsége még nem érett meg teljesen ezeknek az elképzelések­nek. A meglepetést éppen ezért nem a mostani szakítás okozta, mint inkább annak idején, 1984 au­gusztusában a szótértés. A meg­figyelők általában rövid életűnek tartották a szövetségi szerződést, és már a huszonnégy hónap is hosszabb volt, mint amennyit jó­soltak neki. A számításai in­kább Hasszánnak váltak be. Az alku kedvéért annak idején Tri­poli lemondott a Szahara önálló­ságáért küzdő Polisario támoga­tásáról, cserébe viszont nem kap­ta meg Marokkó hozzájárulását a csádi konfliktus Líbiának ked­vező rendezéséhez. Sőt, éppen az a tény, hogy a közelmúltban Wa­shington intencióinak megfelelő­en a rabati uralkodó találkozott az izraeli kormányfővel, lehetővé tette az Egyesült Államoknak, ez­úttal Csád felől is fenyegesse Lí­biát Franciaországgal egyetértve. A katonai akció elmaradt, de Ma­rokkó hallgatólagos hozzájárulá­sa nélkül aligha születhetett vol­na meg még a terv sem. Egyébként az Uzsdában két éve megkötött szövetség nem sok gya­korlati eredményt hozott. Hasz­­szán több ízben is elkerülte, hogy Tripoliba utazzék partneré­hez, holott a megegyezés rend­szeres konzultációkat is előírt. A most egyoldalúan megszüntetett­ egyezség jószerivel valóra váltot­ta a király taktikai elképzeléseit.

Next