Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-01 / 205. szám
DArat 1,80 forint Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONTLAPJA ijektívsodi Békéscsaba Pf.: 35. Hétfő 1986. szeptember I. XLIX. évfolyam 205. szám Alapító atyák Voltaképpen ünnepi hangulatban is gyülekezhetnének ma Hararéban, Zimbabwe fővárosában az el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezletének a résztvevői. Jubileumhoz érkeztek. Pontosan negyed évszázada, 1961. szeptember elsején Belgrádban tartották első összejövetelüket huszonöt ország képviselői, hogy útjára indítsák ezt a példátlan vállalkozást. Valóságos történelmi arcképcsarnok, amint ma fölidézhetjük az elnökségben helyet foglalókat. Joszip Broz Tito, Dzsavaharlat Nehru, Ahmed Szukamo, majd nem sokkal később Gamal Abdel Nasszer. Ők voltak az alapító atyák. Maguk biztosan tudták, hogy mit indítottak el, csupán a környezetük figyelte bizalmatlansággal vegyes kétkedéssel a bontakozó világpolitikai jelenséget. Ahhoz, hogy ezt az idő távolából megértsük, óhatatlanul föl kell idézni a korabeli körülményeket. Tizenhat évvel a háború után fölserkent Ázsia és Afrika, helyet követelt magának a nap alatt. A tetőpontján volt az antikolonialista küzdelem, még nem dőlt el véglegesen minden országban a függetlenség vagy a változatlan gyarmati elnyomás létkérdése. Harcban állt még Algéria is, Kína az éhezés végleges száműzése és a fejlődés útkeresése között hányódott. És mert ez az idő még tanúja volt a hidegháború utóvédharcainak, óhatatlanul arról is dönteni kellett, ki hová áll. Újszerű megközelítésnek számított, hogy Belgrádban úgy döntöttek, az el nem kötelezettséget választják, nem középen maradnak, nem valami harmadik utat keresnek, egyszerűen a maguk szempontjai szerint kutatják a megoldásokat. Néhru ezt úgy fejezte ki, hogy nem semlegesség, mert ez tétlenséget föltételez, hanem serény nemzetközi aktivitás, igenis befolyásolni törekedve az események alakulását. Valljuk be őszintén, hiszen ez már történelem, a higgadtság józan ítélet kialakítására ad alkalmat, hogy egyik oldalon sem fogadták kitörő örömmel a kezdeményezést. Jugoszlávia éppen túl volt a többi szocialista országgal végigszenvedett keserves megpróbáltatásán, a sebek még nem hegedtek be teljesen, néha nehezen értették meg, miért tapogatózik még mindig „külön utakon”. A fölismerés történelmi jelentőségű volt, Magyarországon akkor stabilizálódott az a nézet, hogy „aki nincs ellenünk, velünk van", és ez kivetítődött a világpolitikai megítélésre is. Mindazonáltal az elemzésekben még sokáig hangot kapott az a nézet, hogy az el nem kötelezettek mozgalma valami körvonalakat nélkülöző, a belső ellentéteket mesterségesen föloldani törekvő, önmagát feszítő kezdeményezés, és a gyöngesége a heterogenitásában van. Nem volt ez az ítélet teljesen megalapozatlan, csak éppen a távlatokat nélkülözte. Egyszerűen nem vetett számot azzal, hogy ami ellentétek földúlják az immár száznál több államot tömörítő együttest, nem belülről származnak, külső tényezők viszik be. A legalapvetőbbek a gazdasági és társadalmi meghatározók. Alapjában az el nem kötelezettektől eredt aza gondolat, amelyet az ENSZ-ben határozattá emeltek, hogy meg kell teremteni az új nemzetközigazdasági rendet. Ebben teljesen egyöntetűek, az egyes kormányoknak akár „Keletre” húz a szívük, akár „Nyugatra”. Sokra mégsem jutottak. Ők tehetnek róla? A tőkés világ rájuk erőltette az igazi megoldás helyett „az Észak—Dél párbeszéd" tetszetős jelszavát, amely elfödi, hogy a Nyugat semmit nem akar tenni. Sőt, az utraliberalizmus reagani eszméje, a kapitalista szabadverseny kegyetlen érvényesítése éppen az igazságtalanságot, a méltánytalanságot igyekszik konzerválni, reménytelenségbe taszítva a fejlődőket. Csoda-e ezek után, hogy megvonva az el nem kötelezettség negyedszázados mérlegét, Inder Malhotra indiai újságíró, a Far Eastern Economic Review oldalain arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok a mozgalom megítélésében visszatért a Dulles-korszakban vallott megvető értékeléséhez. Sőt, a Reapan-kormányzat alatt — írja — Washington , viselkedése „még keményebbé is vált". A megállapítás már a mához vezet el, a hararei jubileumi csúcsértekezlet egyik vezető témájához. Vagyis Dél-Afrikához. Ebben a kérdésben a mozgalom — ezt senki nem tagadja — korántsem elkötelezetlen. Kendőzetlenül fejezi ki haragját és eltökéltségét, itt az ideje a cselekedetnek. Meggyőződéssel vallja, ha a nyugati világ csakugyan megértené a válság lényegét, és fölismerné tettének a hatását, már régen alkalmazná a gazdasági megtorló intézkedéseket a pretoriai fanatikusokkal szemben. Nem hatásosak, sőt, éppen a „feketékre ütnének vissza”, mint Reagan állítja? Akkor miért viselkedik homlokegyenest ellentétesen Washington például Brazíliával, az egyik fejlődő állammal szemben, amely nem is tagja az el nem kötelezettek együttesének? Claude Julien említi meg a Le Monde diplomatique vezércikkében, hogy miközben a Fehér Ház makacsul szembehelyezkedik a Botháékat sújtó minden szankcióval, 450 millió dollár Világbank-hitelt fagyasztott be a brazíliai mezőgazdasági tervek finanszírozására. Azért, hogy Larney elnök kormányát rákényszerítse, hagyja abba az Egyesült Államoknak mégoly csekély versenyt is támasztó elképzeléseit a számítógépiparban. Meglepetés tehát semmiképpen sem lesz, hogy a hararei csúcs szenvedélyesen fogja ostorozni a Nyugat következetlenségeit, egyoldalú ítéleteit, Ázsiával, Afrikával és Latin- Amerikával szemben érvényesülő elfogultságát. Számítani persze egyébre is lehet. A százkét tagállam között nagy számban vannak olyan kormányzatok is, amelyek erős szálakkal kötődnek a tőkés világhoz, ők bizonyosan fognak beszélni Afganisztánról, Kambodzsáról is, így a kép nem lesz egyoldalú. A mozgalom nem légüres térben él, a realitását éppen az adja meg, hogy tükröződnek benne a legkülönfélébb irányzatok. Mégha a tények azt mutatják is, hogy az el nem kötelezettek zöme következetes antikolonialista politikája, egyértelmű ítéletei miatt a szocialista világgal rokonszenvezik, mi nem tehetjük magunkévá az árnyalatlan értékelést. Nem „a Kelet tartaléka” ez a hatalmas együttes, miként odaát állítják, de történelmi távlatában mérve egyértelműen pozitív töltetű, mert a föltörekvő nemzeteket tömöríti. Ma még ezernyi gonddal néznek szembe, belső meghasonlásokkal is, de az egyetlen értékmérő csakis a tendencia lehet. Az alapító atyák szelleme. árkony Tibor Az el nem kötelezettek nyilatkozattervezete Keményen megbélyegzik a dél-afrikai fajüldözést Rekkonen eszméinek folytatását ígérte a finn államfő A külpolitikai helyzet A LEGFELSŐ SZINTŰ SZOVJET-AMERIKAI TALÁLKOZÓ lehetőségére is kitérít a washingtoni nagykövetségen rendezett sajtókonferencián Szokolov követt tanácsos. A szovjet diplomata ezúttal is figyelmeztetett, hogy a döntést a csúcstárgyalásokról csak a külügyminiszterek esedékes tanácskozása után lehetteljes felelősséggel meghozni. Ugyanis már Sevardnadze és Shultz eszmecseréjén kiderülhet, van-e lehetőség bármiféle érdemli megállapodásra. A követtanácsos egyébként a nukleáris fegyverkísérletek eltiltását említette, mint amelyről az esetleges Gorbacsov—Reagan megbeszélésen egyetértésre juthatnának. Szovjet részről a hét végén nyilvánosságra hoztak Washingtonban, hogy az egyoldalú moszkvai moratórium óta az Egyesült Államok a bejelentett tizenöt kísérletentúlmenően három további föld alatti robbantást is végrehajtott, amelyet a Szovjetunió nemzeti ellenőrző fiszközeivel észlelt. Ez önmagában is bizonyítja a nemzeti ellenőrzés hatékonyságát, de Moszkva kész bármilyen egyéb megoldásra is, ha létrejönne a megállapodás az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról. A nyugati hírügynökségek ebben e témakörben hangsúlyozták, hogy Abromejev marsall, a fegyveres erők vezérkari főnöke a stockholmi konferencián javaslatot tett a katonai tevékenység légi ellenőrzésére is, s ezt az ameriai külügyminisztérium máris „jelentős lépésnek” minősítette. A VILÁG LAKOSSÁGÁNAK TÖBB MINT EGYHARMADÁT képviselő el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezlete hétfőn nyílik meg a zimbabwei Hararéban. Az előkészítő külügyminiszteri tanácskozás pénteken fejezte be munkáját, amelynek a keretében külön nyilatkozatot fogadtak el a dél-afrikai helyzetről. Az állam- és kormányfők elé terjesztendő deklaráció keményen megbélyegzi a pretoriai rezsimet, széles körű gazdasági ellenintézkedéseket szorgalmaz a faji elkülönítés rendszerének a nemzetközi elszigetelésére. A dokumentum javasolja, hogy azel nem kötelezettek létesítsenek pénzügyi alapot a dél-afrikai frontállamok támogatására. Várhatóan a csúcskonferenciánis az első számú téma lesz Dél-Afrika. Ugyanakkor a negyedszázados évfordulóját ünneplő mozgalom, amely immár százegy államot fog át, mostani nyolcadik legmagasabb szintű értekezletén egyéb nemzetközi kérdéseket, válsággócokat is megvitat majd. A házigazda, Zimbabwe által előterjesztett javaslattervezet például felszólítja Irakot és Iránt az ellenségeskedés beszüntetésére. Az afganisztáni helyzet megítélésében várható az ellentétes nézetek ütközései, miként a külügyminiszterek a véleményeltéréseikre hivatkozva rögzítették, hogy továbbra is betöltetlen marad Kambodzsa helye. A KÖZEL-KELETI TÉRSÉGBEN változatlan a diplomáciai élénkség. Vasárnap Egyiptomba érkezett a jordániai miniszterelnök, aki átadta Husszein királylevelét Mubarak elnöknek. Az MTI kairói tudósítója a látogatást összefüggésbe hozza Washingtonnak azzal a törekvésével, hogy közelítse Izraelt és Egyiptomot. Akét ország megállapodásra készül a Taha határsáv hovatartozásáról, s a hírek szerint már hétfőn Kairóba várják az izraeli külügyminisztérium főigazgatóját Ugyanakkor egy másik vonalon Marokkó is felvette a tárgyalás fonalát az izraeli vezetéssel. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy ezeken a megbeszéléseken a térségbeli rendezést szolgáló nemzetközi konferencia lehetőségét is megvitatták. Jordánia például, miután Voroncov szovjet külügyminiszter-helyettes látogatása befejeződött, megerősítette, támogatná a Biztonsági Tanács állandó tagjainak a bevonását a rendezési folyamatba. A szovjet politikus Ammanból a hét végén Damaszkuszba látogatott, majd onnan Algériába utazott. Mint közölte, a megbeszéléseken nagy figyelmet szenteltek Irak és Irán háborújának. A térséggel kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy Marokkó felmondta a két évvel ezelőtt kötött, s akkor általános meglepetést keltett egyesítési szerződését Líbiával. 11. Hasszán mostani döntését azzal indokolta, hogy Kadhafi „árulásnak” nevezte a júliusi marokkói—izraeli találkozót. (O. L. Gy.) Ma kezdődik Hararéban a csúcskonferencia Hararéból jelenti az AP és az AFP. Az el nem kötelezettek mozgalmának leköszönő elnöke, Radzsiv Gandhi lindiai kormányfő szombaton a zimbabwei fővárosba érkezett, ahol részt vesz a mozgalom hétfőn megnyíló csúcskonferenciáján. Radzsiv Gandhi ünnepélyeskülsőségek között adja át elnöki megbízatását a vendéglátó ország kormányfőjének, Robert Mugabe zimbabwei miniszterelnöknek. A csúcsértekezlet előkészítésére hivatott külügyminiszteri tanácskozás pénteken este fejezte be munkáját Hararéban. A külügyminiszterek „külön nyilatkozatot” fogadtak el a dél-afrikai helyzetről. A kilencpontos deklaráció, melyet jóváhagyásra a csúcsértekezlet elé terjesztenek, a leghatározottabban elítéli a pretoriai rezsimet a dél-afrikai Sowetoban kedden végrehajtott ,tömegmészárlás miatt és miközben konkrét és széles körű gazdasági ellenintézkedéseket szorgalmaz a faji elkülönítés rendszerének nemzetközi elszigetelése érdekében, egyúttal javasolja, hogy a tagállamok létesítsenek „szolidaritási alapot” a Pretoriával tevékenyen szembehelyezkedő hat dél-afrikai „frontállam” támogatására. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a faji elkülönítés rendszerének felszámolására az egyetlen békés eszköz az átfogó és kötelező szankciók alkalmazása. Voroncov ammani sajtóértekezlete Kairóból jelenti az MTI. Julij Voroncov külügyminiszter-helyettes, aki kétnapos látogatást tett Jordánában és a hét végén Damaszkuszba, majd pedig Algériába utazott ammani sajtóértefeszüéletén a következőket szögezte le: a Jordániai királlyal és Rifai kormányfővel a térség ügyeivel, ezeken belül pedig Irak és Irán háborújáról tanácskozott. Ezek az ■eszmecserék gyümölcsözőek, hasz nosak voltak — hangoztatta, majd kifejtette: az öböl menti háborúskodás sem az iráni, sem az iraki nép érdekeit nem szolgálja — "Mi Irán szomszédjai vagyunk, ennélfogva a helyzetet nem szemlélhetjük közönnyel — jelentette ki. — Igyekszünk meggyőzni Iránt, hogy vessen véget a háborúnak. Választ nem kaptunk, így hát más országokat kérünk meg arra, hogy győzzék meg Iránt. Voroncov ammanilátogatása idején az Al Dzsumhurija című bagdadi lap tudósítójának is nyilatkozott. A Szovjetunió támogatja Szaddam Husszeinnek, az iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsa elnökének augusztus 2-i béli elkezdeményezését — jelentette ki. — Szovjet részről mindig azt vallották, hogy ez a konfliktus értelmetlen. Nem igaz — szögezte le —, hogy a Szovjetunió Iránt bármikor fegyverrel segítette volna. Ugyancsak az MTI jelenítette, hogy Zaid Rifai jordániai miniszterelnök vasárnap Alexandriába érkezett, és felkereste Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt. Rifai — Husszein király legbensőbb bizalmasa — átadta Mubaraknak az uralkodó levelét. A líbiai forradalom évfordulója Tripoliból jelenti az AP. Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettese vasárnap Moamer al-Kadhafi líbiai államfővel találkozott .Gyemicsev küldöttség élén szombaton érkezett Tripoliba, hogy részt vegyen a líbiai forradalom 17. évfordulójának ünnepségein. Az évforduló előestéjén, vasárnap Kadhafi televíziós beszédet mondott. A forradalom óta eltelt események körvonalazása során a líbiai vezető hangoztatta, hogy az áprilisban végrehajtott amerikai támadás nem félemlítette meg országának lakóit, hanem fokozta a líbiai nép forradalmi eltökéltségét. Desallud, a líbiai vezetés magas rangú tagja Tripoliban sajtókonferencián válaszolt azokra az amerikai vádaskodásokra, amelyekkel Washington indokolja a líbiai partok közelében minap kezdett haditengerészeti demonstrációt. Hangoztatta, hogy Washington Libáéit politikai és gazdaságiirányvonala miatt akarja „megbüntetni”. Jelezte azt is, hogy országa újabb amerikai katonai támadástól start Dzsallud aleghatározottabban visszautasította azt az amerikai állítást, hogyLíbiának köze lenne a nemzetközi terrorizmushoz, illetve, hogy már a közeli jövőben újabbterrorista akciókat tervez amerikai érdekeltségek ellen. „Készek vagyunk a legteljesebb együttműködésre annak érdekében, hogy elejét vegyük a tervezetttámadásoknak, bíróság elé állítsuk és megbüntessük a szóban forgó személyeket" — jelentette ki, felszólítva az Egyesült Államokat: „bocsássa rendelkezésre a terrorista akciókra szövetkezett személyek nevét és a tervezett célpontokat.” II. Ilajszán Irtí bivídr H Marokkó felmondta a Rabat—Tripoli szövetséget Rádió- és televízióbeszédében jelentette be a rabat uralkodó, hogy felmondta az 1984- ben kötött, marokkói—líbiai államszövetségi szerződést. A király azzal indokolta a döntését, hogy a múlt héten Tripoliban tartott Kadhafi—Asszad találkozón a líbiai forradalom vezetője és a szíriai elnök „árulásnak” és az arab egység „megsértésének" minősítette II. Hasszán és Simon Peresz izraeli kormányfő iráni megbeszélését. Ez a megfogalmazás — így a király — „sértette Marokkó becsületét és méltóságát”. Szerinte ez már „tűrhetetlen volt". Líbia a rabati bejelentésre vasárnap válaszolt, és ezúttal „törvényellenesnek" mondotta a szövetségi egyezség egyoldalú felmondását. Ez a minősítés valószínűleg annak szól, hogy annak idején a két államférfi alkuját mind Marokkóban, mind Líbiában népszavazással erősítették meg, és úgy vélik, Hasszánnak nem volt joga egymagában döntenie az érvénytelentésről Tripoliban azt is hangoztatták, hogy „sajnálják” a történteket, és az 1984-es egyezmény betűje szerint lépéseket fognak tenni a szakítás felelősének a megnevezésére. A döntés — teszik hozzá — „megosztja a testvéri líbiai és marokkói népet”. Tripoliban kétségtelenül nagy a csalódás, mert immár sokadik alkalommal történik meg, hogy a Kadhafi ezredes kötötte együttműködési, szövetségi, vagy akár társulási megállapodás kútbaesik. Így jártak Egyiptommal, Szudánnal, és közvetlenül Marokkó, előtt Tunéziával is: a Burgida elnökkel sebtében létrejött egyezség csupán néhány napig élt A kudarcok azzal magyarázhatók, hogy Kadhafi, a néhai Naszszer elnök szellemében a föltétlen arab egység híve, evégett kész bárkivel szövetkezni, viszont az arab államok sokszínűsége, eltérő társadalmi rendszere és elkötelezettsége még nem érett meg teljesen ezeknek az elképzeléseknek. A meglepetést éppen ezért nem a mostani szakítás okozta, mint inkább annak idején, 1984 augusztusában a szótértés. A megfigyelők általában rövid életűnek tartották a szövetségi szerződést, és már a huszonnégy hónap is hosszabb volt, mint amennyit jósoltak neki. A számításai inkább Hasszánnak váltak be. Az alku kedvéért annak idején Tripoli lemondott a Szahara önállóságáért küzdő Polisario támogatásáról, cserébe viszont nem kapta meg Marokkó hozzájárulását a csádi konfliktus Líbiának kedvező rendezéséhez. Sőt, éppen az a tény, hogy a közelmúltban Washington intencióinak megfelelően a rabati uralkodó találkozott az izraeli kormányfővel, lehetővé tette az Egyesült Államoknak, ezúttal Csád felől is fenyegesse Líbiát Franciaországgal egyetértve. A katonai akció elmaradt, de Marokkó hallgatólagos hozzájárulása nélkül aligha születhetett volna meg még a terv sem. Egyébként az Uzsdában két éve megkötött szövetség nem sok gyakorlati eredményt hozott. Haszszán több ízben is elkerülte, hogy Tripoliba utazzék partneréhez, holott a megegyezés rendszeres konzultációkat is előírt. A most egyoldalúan megszüntetett egyezség jószerivel valóra váltotta a király taktikai elképzeléseit.