Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1« Együtteseink külföldön A BUDAPESTI FILHARMÓ­NIAI TÁRSASÁG ZEnEKARA az elmúlt hónapokban több ízben vendégszerepelt külföldön. A Zü­richi Ünnepi Hetek keretében két hangversenyt adott az együt­tes kamarazenekara a Tonhalle nagytermében. A népszerű ope­rettrészletekből összeállított mű­sorról a Neue Zürcher Zeitung többek között így számolt be: . .Az előadók a kedvelt dalla­mokból kötött tarka, csokrot ru­tinnal, de egyúttal szívvel is mu­tattak be. A középpontban — és a közönség kegyének középpontjá­ban — minden kétséget kizáróan a két énekes szólista. Kincses Ve­ronika szopránénekesnő és Ilos­­falvy Róbert tenorista állott, utóbbi némelyik zürichi opera­barát számára ismerős lehetett, mint Parsifal és Florestan. Len­dületes, szárnyaló magas han­gokkal teletűzdelt előadásukkal tartós elragadtatást keltettek a közönségben. Kórodi András ve­zénylete alatt a negyvenöt tagú zenekar a többnyire kísérő funk­cióját tartózkodóan, de azzal a pontossággal és tűzzel látta el, amely különösen a nyitányok és keringők előadását jellemezte." LISZT FERENC halálának századik évfordulóján a Drezdai Ünnepi Játékok vendége volt a zenekar. A Les Préludes előadá­sáról így emlékezik meg az NDK nagytekintélyű zenei folyóirata, a Musik und Gesellschaft:.......Liszt immár népszerűnek nevezhető művei közé tartozik kétségtele­nül a Les Préludes című szim­fonikus költemény, amelyet a Budapesti Filharmonikusok Ze­nekara Kórodi­­András igazgató karnagy vezényletével hangver­senye bevezetéseképpen szólal­tatott meg. E partitúra varázsa kimeríthetetlennek tetszik, azt hihetnők, alig szorul előadói többletre, elég „csupán" a meg­bízható játék ahhoz, hogy tartós hatást érjen el. Ám milyen tá­vol állott Kóroditól és muzsiku­saitól, hogy beérjék efféle átlag­színvonallal, amely a sikerdara­bok gyakori előadását előbb­­utóbb utoléri! Mindenek előtt el­kerülték azt, hogy ebből az in­kább költőt, helyenként gyengéd lírát hordozó darabból túlságosan kiaknázzák az „effektust", a csil­logó­­ és diadalmas gesztust. Mindazt, ami a hangzó történés­ben kiszabadításra vár, a ma­gával ragadó dallamáradat és a helyenkénti dinamikai csúcspon­tok — biztos kézzel tartották kordában. Ugyanezzel a hiteles­séggel szólaltatták meg Liszt má­sodik, A-dúr zongoraversenyét. Ez a mű, amely ellentétben a dia­dalmasan erőteljes Esz-dúr kon­certtel, inkább Liszt lényének lí­­tírai természetét tükrözi, rendkí­vül gazdag költői gondolatokban és érzelmekben, amelyeket a szó­lista, Jandó Jenő rendkívüli elő­adói formátumával kiválóan adott vissza...” A hangverseny befejező számáról, az Esztergomi miséről nem kevésbé meleghan­gú méltatást közöl a folyóirat. Ebben a produkcióban a Magyar Rádió és Televízió Énekkara működött közre, a szólókat Dénes Zsuzsanna, Barlay Zsuzsa, Fülöp Attila és Tóth János énekelte. AZ OLASZORSZÁG/ PUC­­CINI-ÜNNEPSÉGEKEN másod­ízben vendégszerepelt a Filhar­monikusok együttese az idén nyáron. Torre dell Lago-ban a Nyugat lánya, valamint a Tosca elődásain működött közre a ze­nekar, az olasz sajtó egyhangú elismerését érdemelve ki. A jö­vő évadra ismét meghívták a Puccini-fesztiválra a társulatot. P. M. Magyar Nemzet RÉGI HÍRÜNK A VILÁGBAN A magyar-osztrák irodalmi kapcsolatok epizódjaiból (1.) Heckenast Gusztáv születésének 175. évfordulójára szeptember 2-án Pozsonyban megkoszorúzták az evangélikus temető falán elhe­lyezett táblát, mely a közép-euró­pai könyvkultúra egyik megalapo­zója és fáradhatatlan munkája em­lékét őrzi (Magyar Nemzet, 1986. szept. 3.) EZ IDÉN ÚGY VÁLASZTOT­TAM magamnak nyári pihenőhe­lyet, hogy emberi számítás sze­rint még a véletlen se sodorjon elém olyan tárgyi emléket, amely fárasztó kutatómunkára ingerel: porbelepte, ám a por lefúvása után annál érdekesebb régi, szí­nes életutak, epizódok életre kel­tésére. Pihenni és csakis pihenni akartam. Ám — s hadd tegyem hozzá: természetesen — a dolgok másként, egészen másként alakul­tak. Bécstől jó 90 kilométerre, a Rax és a Schneeberg közötti keskeny völgyben meghúzódó, alig két-há­­romszáz lelket számláló Nass-, majd falucska egyetlen fogadójá­ban, az Oberhofban szálltam meg. A picurka, immár Schwar­­zauhoz csatolt település afféle utolsó menedékül szolgálhat azok számára, akik gyermekkorukban még megismerhették a komfort teljességét némileg nélkülöző, ám emberséggel, tisztasággal, jó kony­hával annál dúsabban ellátott ré­gi fogadók kivesző műfaját. A két hegyóriás közé szorult falucska a legszigorúbb természetvédelmi előírások jóvoltából őrizhette meg ősi arculatát: a Raxról és a Schneebergről alázúduló áradatok vezetékekbe gyűjtve-szelidítve itt alakulnak át az osztrák főváros legendásan jó ivóvizévé, s ezért minden nagyobb új létesítmény­re szigorúan ellenőrzött építési ti­lalom áll­ fenn. Csak a szűk hegyi szurdokon át vezető keskeny út köti össze a falut a külvilággal. Pihenek, sétálgatok. Idegenben első utaim egyike mindig a te­metőbe vezet. Kérdezősködés nél­kül is megtalálom a Rax egyik meredek nyúlványához támasz­kodó az enyészetet hirdetve is bölcs megnyugvást sugalló, gyö­nyörűen ápolt örök nyugvóhelyet. Rég elmúlt favágók, földmíve­sek, pékek, postamesterek egy­máshoz ikrekként hasonlító sír­kövei társaságában a legfelső sor jobbszélén egy „rendhagyó” sír­kő hívja fel magára a figyelmet, leginkább azáltal, hogy ihletett szobrász vésőjére valló, kitűnően megmintázott, szellemet és em­berséget tükröző derűs vonású, szakállas férfiprofil tekint le az örök álmokat megzavarni nem akaró, csendes léptekkel közel­gő magyar vándorra. Nem tudom levenni tekintetemet a csaknem száz év múltán is elevenen ható arcról. Aztán pillantásom lesik­­lik a síremlék német nyelvű fel­iratára, mely magyarul így hang­zik: Végakarata értelmében nyug­szik itt, a nasswaldiak körében — akiket egész élete során szi­vére ölelt — dr. Silberstein Ágost, aki Budán, 1825. július 5-én született és Bécsben, 1900. március 7-én hunyt el. A sorsnak vajon milyen fordu­lata hozta vagy sodorta ezt a hon­fitársunknak született férfiút ebbe a szinte titokzatosan elzárt kis hegyi közösségbe? Hiszen ennek lakói — a vallási türelmesség, s egyben józan gazdasági megfon­tolások jegyében fogant császári elhatározás alapján — a 18. szá­zadi salzburgi protestánsüldözés elől ebben a hozzáférhetetlen, mindaddig lakatlan völgyben húz­ták meg magukat, azon az áron, hogy szabad vallásgyakorlat fejé­ben a legnehezebb s legrosszabbul fizetett alpesi favágás munkáját fogják végezni. HAGYOMÁNYAIKHOZ HŰ­SÉGESEK MARADTAK. A falu történetét a helyi krónikás, Manf­red Riss tiszteletes elbeszéléséből — és kitűnő kis monográfiájából — megismertem. De a nasswaldi sír Budán született lakójának tör­ténetét magamnak kellett kinyo­moznom. Sikerült. Nasswaldból Bécsbe visszatér­ve a nemzeti könyvtárban vég­zett könnyű kutatómunka meg­hozta gyümölcsét. Számtalan to­vábbi elágazáshoz vezető, iroda­lomtörténeti szempontból aligha érdektelen eredményre jutottam, mely dr. Silberstein Ágostonon is túlmutatva elvitt Peter Roseg­­gerhez, a múlt század egyik leg­nagyobb osztrák írójához és He­­ckenast Gusztávhoz, akinek pesti nyomdájából került ki 1848. már­cius 15-én a magyar szabad saj­tó első két terméke. Silberstein Nátán gazdag óbu­dai kereskedő és Boskowitz Teré­zia fia 1838-ig élhette a jómód és egyenjogúsodás ígéretes klímájá­ban ifjú éveit. De 1838. március 13-án a Duna jeges árvize elönti szülővárosát és az egész vagyon mindenestül odavész. A család­apa csak egy évvel éli túl a ka­tasztrófát. A fiú idegenkedik­ a reá váró kereskedői pályától, s mi­helyt teheti, Bécsbe vándorol, ro­konaihoz. Már 16 éves korában versel, de neve csak 1848-ban tűnik fel az Allgemeine Theater­zeitung első számának­­címoldalán egy merész hangvételű költemény szerzőjeként. Rendkívüli hallgatóként — te­hát nem is egészen jogosan — élvezte az egyetemi polgár jog­állását és 1848 bécsi forradalmi eseményeinek jelentős ifjú for­málói közé tartozott —, s erről nem csupán saját visszaemlékezé­sei tanúskodnak. De ebből az írás­művéből, mely a forradalom évé­nek vége felé Mannheimben lá­tott napvilágot (címe magyarul: A bécsi egyetem és az Akadémiai Légió), a szemtanú hitelességével bontakoznak ki az események, mi­vel ő volt az egyetemi ifjúság szóvivője, forradalmi indulók szö­vegírója, előbb a tüntetések, majd az utcai harcok résztvevője, a leg­­gyújtóbb cikkek szerzője. Mi több, ő volt az, aki a frankfurti német nemzeti gyűlés elnöke, János fő­herceg elé vezette a forradalmi ifjúság küldöttségét. A bécsi forradalom után azon­­nyomban napvilágot látott, erősen radikális hangvételű brosúrájából árad a Kossuth iránti lelkesedés; az írásműben például csak a ma­gyar szabadságharc vezérének ne­ve olvasható vastag szedéssel. Le­írja Kossuth beszédének lenyű­göző bécsi hatását és még későb­bi — a fennálló renddel kötött kompromisszuma után írt — munkái is tanúsítják, mennyire várta a bécsi nép a szabadságot hozó magyar sereg megérkezését. A BÉCSI FELKELÉS utolsó szakában kiküldik a berlini II. Demokrata Kongresszusra, hogy sürgős támogatást szerezzen. De közben a forradalom elbukott és Silberstein nem térhetett vissza. Egy ideig menedékjogot élvezett — így publikálhatta röpiratát is német földön —, de 1851. március 24-én, mint „bizonytalan egzisz­tenciáj­ú, nem kívánatos személyt” a szász kormány kiszolgáltatja Ausztriának. 1852. február 4-én a bécsi haditörvényszék ötévi súlyos börtönre ítélte. A kufsteini vár­börtönben raboskodott egészen az 1855. évi amnesztiáig. Miután szabadságát visszanyer­te,­ megkezdődött csaknem fél év­századig tartó, fokozatosan népi hangvételűre váltó írói és költői pályafutása. Irodalmi működésé­nek most már csak azt a részét emeljük ki, amely különösen fon­tos a magyar—osztrák irodalmi kapcsolatok szempontjából: az Óbudán született, Kossuth iránti lelkesedését soha meg nem tagadó Silberstein Ágost volt az, aki fel­fedezte, majd felkarolta a múlt századi osztrák szépirodalom leg­nagyobb személyiségének, írófe­jedelmének tartott stájerországi Peter Roseggert (1843—1918). Mint Rosegger visszaemlékezé­seiben írja, 14 éves korában ke­rült először igazi könyv a kezé­be — és ez Silberstein Népi Ka­lendáriuma volt, tele falusi törté­netekkel, amelyeket nyolcszor ol­vasott el, s ezekből nyerte az ih­letet első alkotásaihoz. 1866. feb­ruár 11-én arra „merészkedett”, hogy levélben kereste fel az ak­kor már országszerte ünnepelt írót, aki nyomban válaszolt — és a levelezés egészen gyorsan barátságba ment át. „Számomra Silberstein írásai a legkedveseb­bek” — írta Rosegger, aki­­— bár hamarosan túlszárnyalta meste­rét —, haláláig szinte fiúi tiszte­lettel és szeretettel viseltetett iránta. Koruk német nyelvű iro­dalmának tudósai­­— így Hugo Bieber, Johann Nagl, Jakob Zeid­ler, Anselm Selzer, Ernst Alker, Josef Nadler és a többiek — ki­vétel nélkül egyetértenek abban, hogy Rosegger írói pályáját fel­fedezője, Silberstein egyengette mindaddig, amíg arra szükség volt. 1900. március 7-én hunyta le a szemét örökre Silberstein Ágost, „az osztrák falusi történetek mű­fajának megalapítója, aki immár erdő mélyén, bércek között, a műveiben oly szeretetteljesen áb­rázolt szegénysorsú, derék nass­waldi hegylakók körében nyug­szik. Távozásával egy igazi negy­vennyolcas tűnt el az élők sorá­ból, aki utolsó lehelletéig hű ma­radt politikai eszményeihez” — így búcsúztatta a Neue Freie Presse 1900. március 8-i, illetve 14-i számában. Peter Rosegger elvesztette ma­gyar barátját — majd hamarosan újból megtalálta Heckenast Gusz­táv személyében. Tardy Lajos A belgrádi rádió péntek dél­előtti Kíváncsiak műsorában rész­letek hangzottak el Petőfi Sándor Tigris és hiéna című drámájából. A félórás műsorban ismertették a dráma keletkezésének körülmé­nyeit és szerbhorvát vonatkozá­sait. A Tigris és hiénát ezúttal először fordították le szerbhor­vát nyelvre. János Zsigm­ondról,­­ Magyarország választott királyáról, Erdély első feje­delméről Tóth Sándor szobrászművész emlékérmet tervezett. Az ezüst, illet­ve a bronz érem hiteles, korabeli réz­karc alapján készült. Egyik oldalán a koronás János Zsigmond mellképe, a másik oldalon pedig a család címere látható. A Magyar Éremgyűjtők Haj­­dú-Bihar Megyei Szervezete négy esz­tendővel ezelőtt határozta el, hogy so­rozatot készíttet az erdélyi fejedelmek­ről. Elsősorban azokról, akik valami­lyen módon hozzájárultak az iskolák, az oktatás felvirágoztatásához és ugyanakkor Debrecennel is kapcsolat­ban álltak. A most megjelent János zsigmond-emlékérem a hatodik a soro­zatban. Csuka Zoltán-emlékestet ren­deznek szeptember 22-én, délután négy órakor az­ Érdi Városi Könyvtárban. Szombat, 1986. szeptember 20. Sejtbiológia - naprakészen Élet a membránon belül Az élő tudományok iránt ér­deklődő olvasónak bizonyára­ fel­tűnt, hogy új felfedezéseket első­sorban azokon a területeken érte­k el a szakemberek, ahol a modern sejtbiológia eredményeire tá­maszkodva próbáltak tovább lép­ni. Elég, ha csak a nemrég le­zajlott nemzetközi rákkongresz­­szuson részt vett kutatók sike­reire gondolunk, újait — mind a diagnosztikában, mind a gyógyí­tásban — a molekuláris bioló­gia eredményeinek ismeretében mondhattak a szakemberek. E régi és mégis új tudományág létenléről, jövőjéről kérdeztük dr. Csaba György professzort, a SOTE Biológiai Intézetének igaz­gatóját. Változik a kép — Úgy tartják, hogy e század utolsó évtizedei a sejtbiológia nagy korszakát jelentik. — Mindig az a nagy korszak, amelyikben éppen élünk. A két döntő lépés mindenesetre a sejt felismerése, majd fény- és elekt­ronmikroszkóppal felismerhető szerkezetének feltérképezése volt. Ez utóbbi valóban e század kö­zepére tehető. Talán nem volt kevésbé jelentős esemény az sem, amikor szövettenyészetbe vitték a sejteket és ott mikroszkóp alatt, majd később mikrofilmezés se­gítségével tudták tanulmányozni a sejtek élettevékenységét, vagy amikor létrejött a fény- és elektronmikroszkópos citokémia. Mindebből az is világos, hogy a biológia nagy felfedezései a tech­nika eredményeivel párhuzamo­san, mintegy azoktól függően tör­téntek meg és­­nincs ez ma sem másként. Az elektronika és szá­mítástechnika eredményeinek fel­használása például nagymérték­ben képes előrevinni ezt a tudo­mányterületet. De a vegyipar és izotóptechni­ka fejlődése is hatal­mas segítséget nyújt, lehetővé téve a fejlett mikroszkópos módszerekkel kombinálva — a sejtműködés részletekbe menő tanulmányozását. Mindemellett még a feltérképezés munkája sem fejeződött be.­­Nem túl rég ismerték fel az anyagok speciá­lis szállítmányozásában részt ve­vő úgynevezett hurkos­ gödröket és hólyagocskákat, a jelfogók és a hozzájuk kötődő anyagok szállí­tását végző receptoszómákat és — ami ennél is nagyobb jelentő­ségű — a sejtmagban informá­ciót hordozó dezoxiribonukleiin­­sav apró fehérje gömbökre teke­­redését — nukleoszomális elren­dezettségét —, ami a magasabb­­rendűek génműködésének szabá­lyozásáról alkotott elképzelésein­ket minden eddiginél nagyobb mértékben mozdította elő. A vizs­gálatok tehát nemcsak funkcio­nális téren haladnak, hanem ko­­­rábban véglegesnek hitt sejt­­képünk is állandóan módosul, finomodik.­­ Említene néhány olyan te­rületet, amelyek napjainkban élik virágkorukat? — Talán abból indulhatnánk ki, hogy az utolsó néhány évti­zed a biológiában kétségkívül a genetika korszak volt, és ez a sejtbiológiára is rányomta a bé­lyegét. Úgy gondolom, hogy a genetikai felismerések korszaka ma sem járt még le, de most olyan fázisban vagyunk, amikor a nagy jelentőségű genetikai fel­fedezések (a .genetikai­­kód meg­fejtése, a gének működésének megismerése, a .génsebészeti’ technikák kialakítása stb.), eredményeinek kiaknázása, ha úgy tetszik, értékesítése folyik, aminek természetesen hatalmas gyakorlati jelentősége van Ugyanakkor, mint ahogy ez tör­vényszerű, mert egyetlen terület sem rohanhat önmagában előre, a súlypontok bizonyos mértékig áttevődtek, mivel a sejtbiológiá­ban számos olyan terület van, ahol ismereteink némileg lema­radtak. Ezek mindegyikével most nem foglalkozhatunk­, így csak néhányat emelnék ki közülük. Jelentős munkák folynak és je­lentős eredmények várhatók a sejthártya és a sejt membrán­rendszerek tanulmányozásában. A sejt külső hártyája, amely a sejt egyediségét biztosítja, egy­idejűleg létrehozza a kapcsolatot a külvilággal, megteremti a le­hetőséget arra, hogy a sejt a kül­világot felismerje, ugyanakkor maga is felismerhetővé váljék (mintegy azonosítja a sejtet). Irányítja a transzportot a sejt belseje felé és a sejtből kifelé, biztosítja a sejt ingerlékenységét és reakciókészségét. E sokrétűsé­ge is jelzi, hogy tulajdonságainak reális és teljes felismerése a gén­szintű szabályozás feltérképezé­séhez hasonló értékű eredmé­nyekhez vezet. Mivel a sejt szervezettsége egy egész szervezet bonyolultságával felér, magában a sejtben sem összevissza, hanem membránba burkoltan helyezkednek el a sejtszervecskék. Ezek a memb­ránok nagymértékben hasonlíta­nak a sejt külső hártyájához, a plazmamembránhoz, azonban el­térő összetevőket is tartalmaznak. Ezen „specialitásaik" megisme­rése sok sejten belüli folyamatra adhat magyarázatot. Ma már so­katt tudunk a sejtek belső memb­ránrendszerének nemcsak felépí­téséről, hanem funciójáról is. Ezzel tulajdonképpen átléptünk a másik fő témakör területére, melyen jelentős eredmények vár-­­ hatók. Ez a sejtek — külső és belső — jelzőrendszerének prob­lémája. Ahogy egy sejtet borító membránban jelek helyezkednek el, melyek egy másik sejt számá­ra azt jelentik, hogy ez a sejt vele azonos vagy tőle idegen, ez­zel a sejttel kapcsolatot kell léte­sítenie, vagy el kell kerülnie, éppúgy a sejt belsejében levő képletek membránja is jelzéseket tartalmaz, melyek lehetővé te­szik, hogy a sejtszervecskék egy­mással találkozzanak, összeolvad­janak, vagy éppen ellenkezőleg, taszítsák és ezáltal elkerüljék egymást. Még mélyebbre hatolva ebben a kérdésben, úgy tűnik, hogy már a sejten belül képződő egyes alapkomponensek is jeleket — a fehérjék például bizonyos (szignál) a­minosav sorrendet, vagy cukor molekulákat — tar­talmaznak, amely jelek meghatá­rozzák, hogy a sejten belül hova szállítódjanak, és milyen műkö­déssel teremtsenek kapcsolatot, mi legyen a sorsuk, bent marad­,­janak a sejtben, vagy kikerülje­nek belőle. Mivel a sejtben szá­mos olyan anyag van, amely csak belső használatra, vagy csak kül­ső felhasználásra (exportra)­­ké­szül, és ezek rendeltetési helyre kerülése döntő nemcsak a sejt, hanem az azt tartalmazó szerve­zet egésze számára is, az emlí­tett jelzőrendszer jelentősége­­ óriási. Ugyanígy rendkívül font­­os a sejtek külső jelzőrendszere is (amely tehát a­ sejtet borító membránban helyezkedik el), mert enélkü­l az egész embrioná­lis, illetve magzati fejlődés nem mehetne végbe normális módon, éppúgy, mint ahogy az újrakép­ződés­i (regenerációs) folyamatok sem. Mindezek alapja ugyanis önálló sejtekből szervezett szö­vetek, szervák kialakulása, ami­nek alapfeltétele a sejtek egymás általi felismerése. A közelmúlt­ban sikerült azonosítani úgyne­vezett CAM-okat t­ejtadhéziós­­kapcsoló­s molekulákat), ame­lyek a sejtek egymást felismeré­sét és kapcsolódását szolgálják és SAM-okat (szubsztrát adhéziós molekulákat),­ amelyek a sejt­­közötti állományhoz kapcsolják a sejtekét. E molekulák további vizsgálata a sejt­közösség szerve­ződésének pontos magyarázatát adhatja meg. Osztódás­szabályozás — Ismeretes, hogy a sejtek a szervezetben levő saját és kívül­ről bekerülő (idegen) molekulá­kat is felismerik és minősítik. Ho­gyan működik ez a mechaniz­mu­s? A hormonceptorok a más sej­tek által kiválasztott anyagokkal (hormonokkal) kapcsolódnak, és az általuk szolgáltatott jelzéseket továbbítják a sejt belsejébe, ki­váltva annak válaszát. Mások mint például a gyógyszerrecepto­rok, gyógyszerekre reagálnak vagy zsírnemű anyagokat kötnek meg a keringésből és azok lebon­tását segítik elő (ez utóbbi fel­ismerésére adták az 1985. évi orvosi Nobel-díjat.) A receptorok egy másik cso­portja az immunrendszer műkö­désében játszik alapvető szerepet és felismerve akár a kívülről be­került idegen molekulákat, alkár a szervezetben a megváltozott jelzésű (és ezáltal­­idegenné vált) sejteket, speciális védekező reak­ciót indít be ezek ellen, mintegy szolgálva a szervezet zavartalan működését és védve integritását E két rendszer tanulmányozása nemcsak elméleti szempontból lényeges, hanem a gyakorlat szempontjából is, ugyanis a hor­monreceptor rendszer hibái en­dokrin betegségekhez vezethet­nek, míg a saját , idegen jelek zavarai a­ védekezés elégtelensé­géhez éppúgy vezethetnek, min a szöveti harmónia felborulásá­hoz, az esetleges daganatképző­déshez. Ugyane rendszernek a­­ jelenleginél pontosabb megisme­rése vezethet a szervátültetés sebészileg már megoldott, de biológiailag fennálló problémái­nak rendezéséhez is. A sejtbiológiai kutatások egy további igen fontos területe a sejt­­osztódás szabályozásának vizsgá­lata. Az utóbbi időben került elő­térbe az onkogén vírusok tanul­mányozása, amelyek egy rákkeltő fehérje felszaporodásához vezet­nek a sejtekben. E fehérje a sej­tek túlzott (és szabályozatlan) osztódását képes létrehozni. Ki­derült, hogy a vírusokhoz ha­sonló onkogén területek a nor­mális, egészséges sejtek dezoxi­­ribonukleinsavában (kromoszó­máiban) is jelen vannak és itt is az ongokénekhez hasonló fehér­jék jelenhetnek meg, amelyek a sejtosztódás szabályozásában sze­repet játszanak. Rang és esély A sejtosztódás élettani szabá­lyozásának megismerése kezünk­be adhatja a kórossá vált sejt­­osztódás leállításának lehetősé­gét is. Úgy gondolom, hogy máris jelentős súlyt kapott a sejtmag­ban tárolt információ szabályo­zásának — felszabadításnak és gátlásának — tanulmányozása. Az elmúlt évtizedekben számos, No­­bel-díjjal jutalmazott genetikai kutatás felfedte ugyanis szá­munkra, hogy milyen módon tá­rolódik az információ a génekben, és még azt is megmutatták, hogy alacsonyrendű (imikrobiális) rend­szerben milyen a génműködés szabályozása. A valódi maggal rendelkező és még inkább a ma­­gasabbrendűek sejtjeiben érvé­nyes szabályozásról azonban elég kevés ismeretünk van. Ugyanak­kor csak ezen ismeretek birtoká­ban juthatunk közelebb magának az embrionális fejlődésnek a ma­gyarázatához, éppúgy, mint a ge­netikai program érvényesülésé­nek kérdéséhez, vagy akár az öregedés problémájához is. Ez vezethet el a megbomlott szabá­lyozás megértéséhez, mint ami a rosszindulatú daganatok képző­désekor észlelhető. Az informá­­ciószabályozás területén már szá­mos új felismerés történt, mint például az említett nukleoszomá­lis elrendezettség is. Sikerült né­hány szabályozó génszakaszt is kimutatni, melyek kizárólag az információ gátlásának és felsza­badításának szolgálatában álla­nak és a törzsfejlődés évmilliói alatt konzervatív formában ma­radtak fenn. — Hazai sejtbiológiai kutatá­saink mennyire állják a versenyt a nemzetközi mezőnyben? — Magyarországnak a sejt­biológiai kutatások területén mindig előkelő helye volt és je­lentős eredményekkel járult hoz­zá e tudományterület fejlődésé­hez. A problémát egyre inkább az okozza, hogy a korszerű sejt­biológiai kutatások rendkívül műszer- és vegyszerigényesek. A sejtbiológiában eddig elért nemzetközi rangunkat éppen ezért csak a fokozott általános támo­gatás, vagy az olyan területek kiemelt támogatása biztosítja, amelyekben a szellemi szükséglet aránya viszonylagosan, nagyobb, mint a technikaiaké. Emellett, egyre nagyobb mértékben lát­szik szükségesnek a nemzetkö­zi együttműködési lehetőségek igénybevétele, ami a gondolatok ütköztetését és csiszolódását is elősegítheti. Hankó Ildikó Élektre kellett hagyományok, JSÉKOSZ-fotókiállítás Ősi diákvárosok mai képviselőinek találkozója Sopron, Debrecen után az idén Kecskemét ad otthont az ősi diák­városok — Sárospatak, Debrecen, Pápa, Sopron, Pécs, Esztergom és Kecskemét — mai képviselőinek. A KISZ városi bizottsága gazdag programot állít össze a Bács-Kis­kun megye székhelyére érkező mintegy 400 fiatalnak. Az ünnepélyes megnyitót teg­nap este tartották a híres város főterén. Ezt követően az Erdei Ferenc Művelődési Központban színes kulturális műsor várta az érdeklődőket: volt polkaszinó, táncház, videoklub, diszkó is. A háromnapos esemény ma délelőtt a Szabadság téren diákmajálissal és a városi tanács dísztermében rendezett tudományos konferen­ciával folytatódik. A tanácskozá­son előadások hangzanak el a fel­világosodás és a reformkor diák­hagyományairól, a korabeli diák­életről, s értékelik a korábban meghirdetett pályázatokat is. Dél­után a hét város amatőr színját­szói lépnek színpadra és ekkor nyitják meg a megyei művelő­dési központban a NÉKOSZ tör­ténetét bemutató fotótárlatot is Az ősi diákvárosok találkozója alkalmával Kecskemét régi isko­láinak öregdiákjai is üdvözölhetik egymást A város hajdani híres oktatási intézményeinek növen­dékei megkoszorúzzák az új kol­légium falán elhelyezett emlék­táblát. Az országos seregszemle ünne­pélyes zárása ma éjfélkor lesz. Ezzel azonban még nem fejeződik be a program, hiszen vasárnap Bugac nevezetességeivel ismer­kednek majd a találkozó résztve­vői. (Borzák)

Next