Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-24 / 225. szám

Szerda, 1986. szeptember 24. Magyar Nemzet Csak tessék , tessék... Kinek a pénze van az ablakban? Az őszi BNV már reklámkaba­réval is büszkélkedhet. A „B” pavilonban óránként csendül fel a zene, s a taktusokra neves fő­városi művészek lejtenek a rög­tönzött színpadon. Azt nem ál­líthatjuk, hogy énekelnek is. A szereplők ugyanis csak tátognak a magnószalagról elhangzó rig­musokhoz. Naponta tízszer fo­hászkodnak házért, jól fizető ál­lásért, telefonért az angyalkához, hogy megannyi kudarcos óhaj után jöhessen a megvilágosodás: nem kell csoda, mit nekünk küszködés, amikor itt az elérhető közelségű PVC nyílásszóró. S aki nem tudná, azzal ilyképpen hu­moros tálalásban tudatják, hogy ezeknek a barna-fekete kivitelű szerkezeteknek a programjához ablakkötvényeket bocsátottak ki. Hozzá a szó szerinti kabaréidé­zet: „...a magyar gazdaságban rendcsinálásra és tisztánlátásra van szükség.’ A falragaszok a kabaré címét is közzéteszik: „Pénz az ablak­ban.” De hát kinek a pénze? Antikádé adatok Nem valószínű, hogy a vásár­­igazgatóság most hirtelenjében nyílászáró kötvényekbe fektetné a fölös summáját.­ Az idén ugyan­is Kőbányán, a jelek­ szerint mintha csak kergetnék a boldog­ság kék madarát. Az azonban már a kezdet kezdetén elrepült. A Hungexpo hivatalos tájékoz­tatója már idejekorán tudatta: a tavalyi 1729-cel szemben az idén csak 1186 kiállítót számolhattak a BNV-n. A leglátványosabban a honi cégek fordítottak hátat a kirakatnak, hiszen az 1985. évi­nél mintegy félezerrel keveseb­ben kínálják portékájukat. A tá­volmaradókat többen már meg is fedték piaci érdektelenségük, a jövőre fittyet hányó rövid távú gondolkodásmódjuk miatt. Akik viszont a különböző hi­vatalos és félhivatalos nógatások ellenére is otthon maradtak, azok roppant egyszerű magyarázatot adnak: nem éri meg a részvétel! S valóban, ha úton-útfélen a vál­lalati önállóságot hangoztatjuk, akkor illik a gazdálkodókra bíz­ni mondjuk olyan kimagaslóan fontos kérdések eldöntését is, hogy beneveznek-e a BNV-re vagy sem. A kiállítók visszavo­nulásában különben is­ a­­ magyar piac, az­ egész honi gazdaság gondjai tükröződnek. S ha ko­rábban, esztendőről esztendőre igaznak fogadtuk el az állítást, miszerint a bemutató terület fo­lyamatos növekedése, a BNV- résztvevők számának gyarapodá­sa a fellendülés, az erősödő gaz­dasági verseny jele, akkor az el­lenkezőjét miért vonnánk kétség­be?! Érdektelenséggel persze nem­csak a magyar cégek vádolhatók. A külföldi kiállítók számának megcsappanása szintén egyértel­műnek látszik. A tavalyinál lé­nyegesen kevesebben érkeztek a szocialista országokból is — an­nak ellenére, hogy Kína képvise­letében hat új vállalat jelent meg. Látszólag még a nem szo­cialista országokból érkezők sta­tisztikája a legkedvezőbb: némi gyarapodást mutat Csakhogy: az 1985-ben a kimutatásokban nem található Ciprus 30, Indonézia 40, Zimbabwe pedig 9 kiállítóval képviselteti magát, s e három ország a 189 nem szocialista cég­nek, képviseletnek a 42 százalé­kát adja! S e népes, felettébb je­lentékeny sereglet a BNV kiál­lítási területének még egy szá­zalékát sem veszi igénybe­ . „A BMW magában is élmény” — hirdeti a bajor autókonszern szabadtéri kiállítása fölött a fel­irat. Az ezüstmetall és egyéb di­vatszínekben pompázó autócso­dák értékéből természetesen mit sem von le, hogy az „a” betűn a szabályoshoz képest pont az ellenkező irányban dől a vessző. Oda se neki, BMW-ék nyilván ettől függetlenül, bőséges eladási lehetőségekre számítanak. Más­különben miért közölnék azt boldog-boldogtalannal — hibát­lan feliraton —, hol adható fel a megrendelés. A fogyasztásra fordítható összegek megcsappa­nása azokban a körökben, ahon­nan az ő vevőik kerülnek ki, a jelek szerint nem érzékelhető. De miért is lenne törvényszerű, hogyha kevesebb jut divatra, szó­rakozásra,­­ínyencfalatokra, ak­kor mindenkinek vissza kelljen vonulnia. A „B” pavilon egy csöndes kis standján Karl Norz, a Herbstreith KG laborvezetője például teljesen nyugodt. Több mint fél évszázados múltra visz­­szatekintő családi vállalkozásuk biztos piacra számíthat a jövő­ben is. Ja, persze könnyű nekik. A fogyasztási szakmában dolgoz­nak ugyan , de alapanyagot árulnak. Pektin a neve, alma­darából készül. Ördöngösség len­ne megcsinálni? Notz úr szelí­den mosolyog és a tapasztalatra hivatkozik. Mindenesetre tény, a szárított almadarát vásárolják Magyarországról és cserébe jön be a pektin, az élelmiszeripar egyik nélkülözhetetlen alapanya­ga, így aztán a fekete-erdei kis gyár valamelyest nyugodtabban nézhet a magyarországi kon­junktúra-barométer ingadozása elé. Nissan­ékat Nobuaki Kishi kép­viseli. Éppen egy halom csoma­golópapírt és üres colos üveget igyekszik méltó helyére juttatni, amikor a kuka felé menet meg­állítjuk. Gyorsan megszabadul terhétől és máris csupa mosoly. Mert a Toyota is... Statisztikájuk szerint 700 da­rab Nissan fut a honi utakon. Természetesen — ahogy ez egy jól nevelt japán konszernhez il­lik — feltett szándékuk magyar­­országi aktivitásuk növelése. „En­nek fejében persze vásárolnunk is kell, pontosabban találnunk kell valamit, amit­­meg tudunk venni.” Pillanatnyilag Tungsram égőket vesznek, más magyar por­tékát még nem sikerült lelniük. Hogy hány kiállításon vesznek részt egy évben? Ó, hát azt szin­te össze sem lehet számolni... Úgy látszik, néhány száz darab eladásának reménye, meg az a tény, hogy szinte minden vásáron jelen vannak, természetessé tette a BNV-jelenlétet is. A legfőbb érvet azonban egy kézmozdulat­tal támasztotta alá Nobuaki Kishi, a szomszéd felé mutatva: „Meg hát itt van a Toyota is..." A Werla Handels GmbH stand­ja kívülről egészen az előkelő Nyugatot formázza. Müncheni és bécsi cím olvasható a bejárat mellett, barátságos „Grüss .Gott” fogadja az érdeklődőt — aztán magyarra fordítódik a szó. Tamás Ervinné, a müncheni cégvezető felvilágosít: magyar—osztrák kö­zös vállalat kiállítására téved­tünk. Hogy érezhető-e a gazda­sági visszaesés hatása a kiállítási részvételben, hogy­­ mit jelent a vásári bemutatkozás , nem ara­tunk túl nagy sikert kérdéseink­kel. „Nem kedveljük a nyilvános­ságot, a sajtóban nem úgy jön­nek vissza a dolgok, ahogy sze­retnénk !” A vásár nemzetközi. Nemcsak azért, mert ilyenkor seregnyi üz­letember és látogató utazik ide, hanem azért is, mert a gazdasági barométer szerepe mellett a po­litikai szeizmográfot is ellátja. Mely országot milyen rangú de­legáció képvisel, hol, ki tart saj­tótájékoztatót, ki ad fogadást, ki, trófenh­yi időt tölt egy-egy pavi-' tonban — a bennfentesek szerint ezeknek mind-mind nagy jelen­tősége van. A nyitás utáni pro­­tokoll-körséta ebből a szempont-­­ ból is kitüntetett esemény. Ké­szülnek is rá a felelősök szorgal­masan. Hungexpo-rendészek, kor­mányőrök biztosítják az útvona­lat, s künn, a pavilonok között egyenruhás rendőrök vigyázzák, nehogy illetéktelen­­autó kevered­jék oda, ahol semmi keresnivaló­ja. Egy taxis kis híján megjárja. Az F pavilon melletti hátsó úton néhány percre őrizetlenül hagyja járművét. Már ott is terem a Fősped teherautója, pókcsápjait kinyújtja a bérjármű felé. Liheg­ve érkezik a sofőr, magyarázván a rend egyenruhás őrének, hogy ő bizony isten csak egy percre ... Aki már parkolt a tilosban, az tudja, ilyenkor már szinte hiába minden, büntetés nélkül nem le­het megúszni. Itt azonban kegyes a rendőr: egy intéssel elbocsátja a megrémült taxist. Hiába, a nagyemberek közelében úgy lát­szik, a rendőrök is nagyvonalúb­bak. Vásári nyelvlecke A látogatások percei és negyed­órái mellett az állandó jelenlét is sokat mondóan illusztrálja a kap­csolatok hőfokát. A szocialista országok kiállításainak megszo­kott dekorációja a testvérpártok főtitkárait ábrázoló nagyméretű poszter. Megszoktuk, sőt tulaj­donképpen a képek hiánya adna okot a találgatásra... Skála­ország és Magyarország között a jelek szerint kiválóak a kapcso­latok: a pavilonba lépőket a két első ember közös portréja fogad­ja. Azt egyébként nem sikerült eldönteni, hogy Skálaország kiál­lítói melyik nyelvterületről ér­keztek hozzánk. Mert az a felirat, hogy Skála-Negyed még esetleg a finnugor nyelvcsaládra enged­ne következtetni. Az Agro-Skála leányvállalataként hirdetett Sun­ny Country cégtáblájának olvas­tán meg valahol délen képzelhe­ti magát a dolgozó, a távolban gyapotföldek, méltóságosan höm­pölyög a Missisipi... De ha kedvünk tartja, akár a Business Club vendégei is lehetünk. Ez meg nyugatról érkezhetett, az ott is­mert tőzsdei játék 499 forintosra magyarított változata. Igaz, hogy az általunk ismert variációban a BP, a Commerzbank, a Salaman­der és a Bayer részvényeiért ve­télkedhetnek a játékosok, míg eb­ben a változatban a Domus, a Piért, az Amfora és természete­sen a Skála-Coop kötvényeiből kell lehetőleg minél többet bir­tokolni. Sok az üres terület. Bár egé­szében a helyfoglalási adatok némi növekedést is mutatnak, ez kizárólag annak köszönhető, hogy a családi és hétvégi házak az 1985-ös 6674 négyzetméterrel szemben az idén valamivel több mint 13 ezret foglalnak el. Ugyan­akkor lényegesen visszaesett a bútoripar és a lakástextil, a lak­­berendezés, a járművek és fel­szerelések bemutató területe. Sőt, a kultúrcikkek szinte teljesen el­tűntek a BNV-ről, mint ahogy a sport- és kemping-felszerelések gyártói az idén már egyetlen négyzetméternyi helyet sem bé­reltek. A jelek szerint a vállala­tok felismerték azt a köztudomá­sú összefüggést, miszerint a csa­ládok életszínvonalbeli gondjai­kat a fogyasztás mérséklésével, mindenekelőtt a kulturális, a sport- és a pihenési-szórakozási kiadások lefaragásával igyekez­nek ellensúlyozni. Antin spórolunk Ezek a következtetések még oly ünnepélyes reflektorfényes pillanatokban is megjelennek, mint amilyen a BNV-díjas ter­mékek átadása. A Soproni Ruha­gyár az idén különösen sikeres­nek mondhatja magát, hiszen az egyik terméke nagydíjat, a má­sik pedig vásárdíjat kapott. Dr. Németh Jánosné ruhatervező a variálható, fekete-fehér­­ nagy­díjas ruhacsalád szépségbeli ecse­telése után nem kerüli el a piaci hatások ismertetését sem: „A nagydíjas ruhacsaládot a FER monopolcikk­ként vásárolja meg tőlünk, ezért el sem vittük a szo­kásos kereskedelmi börzére. Egy­előre ötezer darabot rendeltek.” Az ötezres széria jónak számít. Régen 500 darabos megrendelés alatt nem is nagyon álltak szóba a kereskedőkkel. Most ha kétszá­zat kérnek, akkor is­ leülnek tár­gyalni. Az emberek mind többet költenek olyan állandó kiadások­ra, mint amilyenek az élelmisze­rek, s kevesebb jut divatra, az öltözködésre... Valójában a Pécsi Kesztyűgyár sem a hazai vevőkör miatt hozta el a BNV-re termékeit. Az ismert vállalat ugyanis a bőrruhák és kesztyűk 75 százalékát exportál­ja, s mint Déri János kereskedel­mi vezető hangoztatja, a honi piac számukra csak­­vészféket je­lent. Márcsak azért is, mert a készletadók miatt a magyar ke­reskedelem mindössze­­ néhány hónapon keresztül árusítja kesz­tyűiket, emiatt is vállalkoztak a mostani BNV-n is önmaguk az értékesítésre. Hozzáteszi: „Otthon van egy bemutatótermünk. A te­rem egyik oldalán csupa vitrin, s benne vagy hatvan különböző vásárdíj. A másik oldalon a ter­mékeink. Ha jön egy külföldi hozzánk, akkor vet néhány pil­lantást a serlegekre, érmekre, komment egyet — aztán megy a bőrruhákhoz, a kesztyűkhöz. Mert az üzlet azért változatlanul ott dől el.. Szombat délután persze nyoma sincs a szakmai látogatóknak. Üzletember azért van bőven. Kis­iparosok, kiskereskedők bódéso­ra, az ilyen-olyan elárusító he­lyek igazi vásári hangulatot idéz­nek. És alig 40 ezerért már bun­dát is lehet­­venni. Persze csak azért ilyen olcsón, mert a BNV idején kedvezmény is jár. Egy tíz év körüli kissrác úgy gondolja, ideje, hogy megkóstol­ja, mit is kínálnak a magyar élel­miszeripar pavilonjában. Addig ügyeskedik, míg egy háromszög­letű doboz a nylonzacskóba ke­rül. A kölyök elkapja pillantá­sunkat, s iszkol kifelé. Odakint felhívás harsog a hangszóróból: „Nyilas Misit vár­ják szülei a főbejáratnál.” S a megafonról az egykori kikiáltó jut a látogató eszébe. A minden szép, minden jó, a leg­ek vurstli­jában a borízű hang emigyen csábított: „Hölgyeim, uraim, ka­tonák, gyerekek, csak tessék, tes­sék! Itt látható a világ legnagyobb óriáskígyója, amely a fejétől a farkáig 8 méter, a farkától a fe­jéig 7 méter, vagyis összesen 15 méter.” . Csak tessék, tessék ... Mélykúti Attila Weyer Béla* Kedden a vásár hivatalos ven­dége volt Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, aki Körösvölgyi Lászlónak, a Hung­expo vezérigazgatójának* a ka­lauzolásával tekintette meg a pa­vilonokat. Ugyancsak meglátogat­ta a kőbányai vásárvárost Jose de la Fuente kubai külkereske­delmi miniszterhelyettes. A BNV-n kiállító szovjet kül­kereskedelmi vállalatok közül a Raznoexport szervezett találko­zót magyarországi partnereivel. Az egyesülés vezetői elmondották: az elmúlt évben az árucsere-forga­lom értéke 370 millió rubel volt. A Skála-Coop sajtótájékoztató­ján bejelentették: a korábbi ter­vekkel ellentétben a vállalat gazdasági gondjai miatt nem az idén, hanem csak a jövő év első negyedében nyílik meg a Klauzál téri csarnok helyén a Skála üzlet­ház. Kapolyi László ipari minisz­ter, a BNV-n alkotói díjat adott át tizenegy műszaki-gazdasági szakembernek, akik kimagasló teljesítményt értek el a nagydíjas termékek létrehozásában. A vásárt az első félidőben csaknem háromszázezren látogat­ták meg. Szerda délelőtt ismét szakmai programok színhelye lesz a BNV, délután 2 órától — szo­kás szerint — a közönségé a vá­sárváros. Nincs arányban a felelősség és a jövedelem­ Javítani kell a repülésirányítók munkakörülményeit (MTI) A polgári légiközleke­­désben dolgozó repülésirányítók élet- és munkakörülményeiről kezdődött kétnapos nemzetközi szeminárium kedden az Atrium Hyatt Szállóban. A hazai tapasz­talatokról Rágyánszky Sándor, a KSZDSZ légügyi, ágazati bi­zottságának vezetője elmondta: tavaly hazánkban 154 ezer légi járművet ellenőriztek és kezel­tek a légiforgalmi, irányítók. Eb­be a munkakörbe csak jól kép­zett, nagy tapasztalatokkal ren­delkező szakemberek kerülhet­nek. A mintegy 260 légiforgalmi irányító túlnyomó többsége mű­szaki főiskolát végzett, s közü­lük sokan beszélnek angolul vagy oroszul. A rájuk háruló nagy idegi és fizikai megterhelés miatt az ága­zati szakszervezet különös fi­gyelemmel kíséri a légiközleke­dési dolgozók élet- és munka­körülményeinek alakulását. A szakszervezet megítélése szerint a repülésirányítók munkájának fontosságával nem áll arányban jövedelmi helyzetük. A korábbi szakszervezeti állásfoglalás elle­nére nem sikerült még elérni azt sem, hogy a jelenlegi heti 40 órás munkaidőt 36 órára csökkentsék. Gondot okoz továbbá, hogy a kü­lönböző körzetekben dolgozók munkakörülményei eltérnek egy­mástól.* A Nemzetközi Polgári Repülés­ügyi­­Szervezet (ICAO) közgyű­lésének 26. ülésszaka kedden kez­dődött meg a kanadai fővárosban. A tanácskozáson 156 ország, közte hazánk képviselői a nem­zetközi légiszállítás műszaki, gazdasági és jogi problémáit vi­tatják meg, valamint a légiköz­lekedés törvénytelen megzavará­sával kapcsolatos kérdéseket. A Magyar Nemzet megkérdezte: Mit csinál az első hazai nyugdíjas-szövetkezet? Magyarországon először, Deb­recenben nyugdíjas-szövetkezet alakul. Mi adta ehhez az ötle­tet? — kérdeztük Becski Edét, a szövetkezet szervezőjét. — Feldolgoztuk a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetét, a munka során sok régi szövetkezeti taggal beszél­gettünk. Több nyugdíjas elmond­­ta: szívesen végezne valami ér­telmes munkát, ha erre lehető­sége adódna, ezért fogtunk neki a szervezésnek. — Mivel foglalkozik majd ez a rendhagyó szövetkezet? — A legkülönfélébb szakmák képviselői jelentkeztek már ed­dig is. Kőművesek,, asztalosok, lakatosok, s van köztünk jo­gász, népi iparművész is. Úgy gondoljuk kis szolgáltatásokat végeznénk, olyan dolgokat csi­nálnánk­­ meg, amelyek másnak nem üzlet. Például, ha valaki­nél lehullik a vakolat egy kis darabon, akkor azt egy festő általában úgy hajlandó megcsi­nálni, hogy az egész szobát ki­festi, neki csak egy üzlet, mi megcsinálnánk a pótlást is. Vagyis kisebb, egyszerűbb mun­kákat végeznénk el. Jogász tár­sunk például államigazgatási, adóügyekben segíthetne. Valaki ajánlkozott, hogy olyan külön­leges vállfát — kis ruhászsá­kot — készít, amely hozzáértők szerint nagyon hasznos lehet a bölcsődés gyerekek szüleinek, hiszen ebben tarthatnák a ki­csik holmijait. És még sorolhat­nám tovább az elképzeléseket. — Miért jelentkeznek az ön véleménye szerint a nyugdíjasok? — Egyrészt valami értelmes el­foglaltságot és társaságot keres­nek, másrészt legtöbbünknek jól jönne az az egy-kétezer forint nyugdíjkiegészítés, amit így majd megkereshetnek. — Nem lett volna egyszerűbb egy már meglévő szövetkezethez csatlakozniuk? — Erről a lehetőségről is szó volt. De az aktív szövetkezetek­nek nélkülünk is van éppen elég gondjuk, nem hiszem, hogy szeretnének még egyet a nya­kukba venni. Bár el kell mon­danom, ötletünknek sok támo­gatója van, például a Hajdú-Bi­har megyei Kisipari Szövetkeze­tek Szövetsége, amelyik a szer­vezéshez szükséges feltételeket megteremti. — Mikor kezdi meg műkö­dését a nyugdíjas-szövetkezet? — Az alapvető működési fel­tételeket kell már csak kimun­kálnunk, és azután rögtön kez­dődhet a munka, hiszen ezt jö­vendő tagjaink és megrende­lőink is nagyon várják már. (dési) 5 Almáskertek „Alma-ország vagyunk!" — hangoztattuk gyakran, s volt eb­ben sok igazság, hiszen hazánk élenjáró az almát termelő orszá­gok között. A legtöbb almát Sza­bolcs-Szat­­már megyében termelik. Itt van­nak az ország híres alm­skertjei, hatalmas almaültetvényei. A me­gye klímája kimondottan kedvez az alma­termesztésnek, mert a szabolcsi talaj jó tápanyag- és vízgazdálkodású, meg kellően le­vegős is. A hőmérséklet alacso­nyabb és kiegyenlítettebb, a csa­padék több és eloszlása is kedve­zőbb, mint az ország más terüle­tein. Annyi aknát termelnek Sza­­bolcs-Szatmár megyében, hogy abból minden lakosára, még a csecsemőkre is évente ezer kiló jut. A megye lakosainak egyik fő jövedelemforrása tehát az alma. Ez a szabolcsiak búzája, gyakran hízója, az alma határozza meg a családok jövedelmét és gyakran az életszínvonalát is. Ebben az országrészben kevés a gyáripar, a lakosság nagyobb része mező­­gazdasággal, gyümölcstermesz­téssel foglalkozik. Alkalmassá te­szi a tájat erre az is, hogy közel az exportpiac, könnyebb innen a szállítás. Köztudott ugyanis, hogy almatermésünk jelentős ré­szét a Szovjetunió veszi át. A gyümölcstermesztés viszonylag magas foglalkoztató és eltartó ké­pességére tehát még hosszú ideig szükség lehet ezen a vidéken. GONDOK Nem véletlen tehát, hogy ép­pen Szabolcs-Sza­tmárban ren­dezték meg a napokban azt a két­napos tudományos tanácskozást, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett. A Szabolcs-Sza­tmár megyei akadémiai nap keretében — amelynek témája az alma volt — elsősorban a jövendő alma­ter­mesztés gyakorlati lehetőségeit tanulmányozták a témával fog­lalkozó kutatók és szakértők. Az első nap Újfehértón a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fej­lesztő Vállalat kutatótelepén tar­tott kihelyezett ülést a Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium és a MTA kertészeti bizottságának gyümölcstermesz­tési albizottsága. Ezt követően Nyíregyházán vitatták meg a szakemberek a fejlesztés tenni­valóit és módszereit. Közben megtekintettek néhány gyümölcsöst, jártak Mátészalkán, Vásárosnaményban és végül ta­nulmányozták a helyszínen, Tu­­zséron az exportot is. Itt rakják ugyanis vagonokba a Szovjet­unióba irányuló almaszállítmá­nyokat. A látogatással kapcsolat­ban a Keletmagyarország képes riportban számolt be az almaex­portról. Szeptember közepéig több mint 62 ezer tonna almát szállítottak el innen. Volt olyan nap, amikor minden idők eddigi legtöbb vagonját, 250 széles ko­csit raktak meg. A három bera­­kodóhelyről, Tuzsérról, Mándok­­ról és Csapról 312 ezer tonna al­mát terveznek elszállítani. Ez természetesen csak úgy le­hetséges, ha jó ütemben halad az almaszüret és az időjárás sem szól közbe. Ezideig nem volt pa­nasz, a termés is jó, a szeptem­beri meleg szépen érlelte az al­mát, a termés minősége elsőran­gú. A jó termés ellenére is van­nak azonban visszatérő gondok az almával. Honnan erednek ezek, hogyan lehetne kiküszöböl­ni a veszteséges termelést, és mi az útja a fejlődésnek? Erről ír figyelemre méltó tanulmányt két újfehértói kutató, Harmat László és Szabó Tibor a Szabolcs-Szat­­mári Szemle legutóbbi számá­ban. Ebben adatokkal bizonyít­ják, hogy Szabolcsban nem „szo­ciális támogatás”-ként segítették korábban az almatelepítést, s hogy ez a táj az alma igazi ha­zája, mivel itt a termésátlagok magasabbak az országosnál. Elő­fordul a harminc, negyven, néha hatvan tonnás hektáronkénti ter­més is! Ami pedig a minőséget illeti: itt terem a legjobb gyü­mölcs. Megállapítja a két kutató, hogy a jó termés és a kiváló mi­nőség ellenére is sokat romlott az utóbbi években Szabolcsban az almatermesztés hatékonysága, sőt, sok ütemben veszteségessé vált. Ennek okát a termelési költségek növekedésében látják (ugyanakkor a felvásárlási árak alig emelkedtek!). Hogyan lehet kiutat találni ebből a helyzetből, melyet még sok más körülmény is nehezít? Csakis a hozamok nö­velésével, több és jobb minőségű áru termelésével. Igen ám, de hogyan? A kuta­tók szerint három lehetőség kí­nálkozik. A régi ültetvények kor­szerűsítése (felfrissítése); új ül­tetvények telepítése, de az eddi­ginél jobban megfelelő talajo­kon; a fajtaváltás végrehajtása. Mindhárom elvezethet a kívánt eredményhez, de mindenképpen szükséges előbb megállapítani a helyes sorrendet A régi ültetvények korszerűsí­tése azt jelenti, hogy ki kell vág­ni a korszerűtlen ültetvények egy részét (főleg a vadalanyú, középmagas törzsű ültetvények­ről van szó). Kétségtelen, hogy ezek között sok a kivágásra érett közepes termésű ültetvény, de vannak még közöttük negyven­hatvan tonnás hektáronkénti termésre képes ültetvények is — állapítják meg a tanulmány írói, akik a gyakorlati tapasztalatok alapján mérték fel a helyzetet, s bátran kimondták: sok új ültet­vény sem terem többet, tehát a váltás nem oldja meg a gondo­kat. LEHETŐSÉGEK A terméshozam növelését lát­ják a legsürgősebb feladatnak a szakértők, erről folyt a vita a kétnapos tanácskozáson is. „Hosszabb távon a terméshoza­mok emeléséhez a fajtaválaszték bővítése is jelentős mértékben hozzájárulhat. Ültetvényeink je­lenlegi fajtaszerkezete lényegé­ben a megbízhatóan termő Jona­tánból és a termőhelyi adottsá­gaink között alig-alig termő Starkingból áll.. Vessünk egy pillantást a fajta­szerkezetről készült táblázatra. Jonatán volt Szabolcsban az al­máskertek több mint hetven szá­zaléka a hetvenes években. Ké­sőbb, 1982-ben már csak 65,7 szá­zalék. Tehát évről évre kevesebb a Jonatán és ennek fordított ará­nyában növekedett a Starking. Ez utóbbi ma már eléri Sza­bolcsban a 25,6 százalékot (az or­szágban pedig a 27,4 százalékot). De hát vannak egyéb fajták is, olyanok, amelyek szintén jó termést hozhatnak a szabolcsi homokon, a kedvező éghajlati viszonyok között Nem szabad csak a három, nálunk népszerű fajtára, a Jonatánra, a Starking­­ra és a Goldenre alapítani a ter­melést. Ez megbosszulná magát Olyan fajtákkal kell felfrissí­teni az ültetvényeket amelyek nemcsak bő termést adnak, de a termesztés, a tárolás, a forgal­mazás minden igényét is kielégí­tik. A cél: széthúzni az érési időt! Ez tárolhatósági és fogyasz­tói szempontból is nagy jelentő­séggel bír. MÁSODVIRÁGZÁS Újfehértón több mint tíz éve dolgoznak a kutatók a szüreti idő széthúzására alkalmas, jól szál­lítható és tárolható almafajták kialakításán. Bizonyára érdekli a közvéleményt, vannak-e a szigo­rú feltételeknek megfelelő alma­fajták olyanok, amelyek alkal­mazkodnak a mi éghajlatunkhoz. Nos, amint olvashatjuk, a „Nyu­­gat-Európában kiváló eredmé­nyekkel termeszthető egyetlen almafajta sem igazolta eddig ha­zánkban képességeit.” A tanul­mánynak ez a megállapítása el­gondolkodásra késztet Szabolcs-Szatmárban az alma szedésére alkalmas időt a kuta­tók mintegy nyolc hétben álla­pítják meg. És mivel egy-egy al­mafajta legfeljebb egy héten át szedhető, ebből azt a tanulságot vonják le, hogy legalább nyolc egymást követően érő alma tele­pítésével remélhetjük a termelés hatékonyságát a maximumig nö­velni. Nyolcfajta, ízletes, piacra ké­pes alma? Igen, van erre lehető­ség s érdemes ezen elgondolkod­ni. Nem­ szabad csak egy-két fajtához ragaszkodni, ne éljünk a Jonatán bűvöletében, vannak még azon kívül is ízletes, jól ter­mő és ami legfontosabb: jól el­tartható és jól értékesíthető faj­ták. Olyanok, amelyek könnyen meghonosodnak a szabolcsi ho­mokon — újból kivirágoztatva az almáskerteket. Illés Sándor

Next