Magyar Nemzet, 1986. november (49. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-01 / 258. szám

Árat 2,20 forint «L Em­líts KOf^ s Matfv Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szombat 1086. november I. \LI­. évfolyam 258. mám A­ bizalom Faspar Weinberger kényelmetlen helyzetben ereje Az amerikai tudósok nagy része elveti a „csillagháborús” tervet Áremelkedéssel reagált az olajpiac Ja­ma­ni felmentésére A külpolitikai helyzet FEL KELL VENNI a párbeszéd Reykjavikban elejtett fonalát — ezt hangoztatják a­ megfigyelők egy héttel a szovjet—amerikai külügy­miniszteri találkozó előtt. Hozzáfűzik azonban, hogy bármiféle egyet­értéshez bizonyos eredményeket kellene elérni­ a genfi fegyverzet­­ellenőrzési tárgyalásokon, amelyeknek a jelenlegi fordulója éppen november 4-én, a bécsi utókonferencia megnyitásának a napján ér véget. Moszkvában hangsúlyozzák, hogy a továbbgondolkodás csupán az Izlandon előterjesztett leszerelési „csomag” alapján lehetséges, s annak egyelőre akadálya az SDI. Nyugaton viszont ettől függetlenül bíznak abban, hogy egyéb témáktól leválasztva, megállapodás jöhetne létre a közepes hatótávolságú rakétákról. A „csillagháborús” terv elvetését, vagy legalábbis felülvizsgálatát­­ az Egyesült Államokban is remélik egyes körökben, miután vezető amerikai tudósok túlnyomórészt megvalósíthatatlannak és értelmet­­­­lennek tartják. A Cornell­ egyetem intézete által végzett felmérés sze­rint a megkérdezetteknek a nyolcvanhét százaléka vélekedett­ úgy, hogy az űrfegyverek sohasem nyújthatnak teljes védelmet az Egyesült Államoknak. Gyakorlatilag egyetlen szakértő sem hitte, hogy 20—25 éven belül megvalósulhat a „tökéletes biztonság”, s a részleges védel­met is csupán tizenegy százalék tartja elérhetőnek. Willam Proxmire szenátor, aki e közvélemény-kutatási adatokat ismertette, kijelentette, reméli, hogy Reagan elnök és a kongresszus tagjai is figyelembe ve­szik a tudósok véleményét. A szenátor szerint az űr felfegyverzésének hívei még a kormányon belül sincsenek többségben, ennek ellenére , keresztül vihetik akaratukat. Washingtonban annyiban visszhangot­­ keltett el felmérés,"hogy Weinberger hadügym miniszter — aki előző na- t pon beszédben bírálta az űrfegyverkezés ellenfeleit — az adatok közzé- ■ tétele után magához kérette a sajtó képviselőit, s elmondta: a tudósok­­ nem mondhatnak véleményt olyasmiről, ami még nem létezik, és a kísérletek folytatása nélkül nem­?.Ítélhetik meg, hogy működőképes lehet-e ilyen védelmi rendszer. NEHÉZ HELYZETBE HOZTÁK az európai NATO-szövetségeseket reykjavíki javaslatok, összegezték Brüsszelben, miután bizonyos­­kettősség érezhető a nyilatkozatokban. Bár a nyugat-európai partne­rek évek óta nyomást gyakorolnak Washingtonra, hogy tárgyaljon a szovjetekkel, és szívesen támogatnának egy olyan erőfeszítést, amely a Moszkva által javasolt megállapodások megvalósítását szolgálná, ugyanakkor a szövetségeseket meglepte az indítványozott csökkentés mértéke. Ha ugyanis ezekről megegyezhetnének, a nyugat-európai országoknak fel kellene adniuk a jelenlegi hadászati elveiket. Sajtó­jelentések szerint Nagy-Britannia és Franciaország szintén felülvizs­gálatra kényszerülne, ha be kívánja tartani az ígéretét, miszerint a nagyhatalmak által végrehajtandó jelentősebb fegyvercsökkentés ese­tén saját nukleáris arzenáljukat is mérséklik. Reykjavik közelebb hozta a leszerelés lehetőségét, de London és Párizs akkor nyilatkozott így, amikor túlságosan távolinak tűnt a szovjet—amerikai megegyezés. Ezt a témát érintette Brüsszelben Johannes Rau a NATO vezetőivel folytatott tanácskozásán. Szerinte a Nyugat-Európába telepített euro- I rakéták leszerelése — abban az esetben, ha a Szovjetunióval megálla­podás jön létre a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek, visszavoná­sáról — teljesen megfelel az észak-atlanti katonai szövetség 1979-es­­kettős határozatának. (Zs. E.) Az évforduló eseményei, a visszaemlékezések sok embert­­ arra késztetnek, hogy azokra a harminc év előtti tragikus napokra gondoljon. Hadd kezdjem e cikket én is egy sa­ját élménnyel. November el­seje volt és a munkaadó vál­lalat klubjában ültünk heten — az ifjúsági szervezet veze­tősége — amikor elhangzott a rádióban: megalakult a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt. Rövid ideig némán hallgattuk tovább a híradásokat, amikor valamelyik társunk megszó­lalt: „Én kommunista mara­dok, nekem továbbra is ebben a pártban a helyem ..." Aztán a hétből még öten tettek hitet amellett, hogy átlépnek az új pártba, nem lesznek köpö­nyegforgatók. Főiskolát, egye­temet végzett fiatalok vol­tunk, kritikusan szemléltük mindazt, ami addig történt, felháborított és elkeserített bennünket is a vezetés által elkövetett sok hiba, bűn. És mégis... Azokban a napokban — az utcákon, a gyűléseken, a saj­tóban — azonban már sok minden elfajult, és ha ki nem is mondtuk, belül éreztük: nem ezt akartuk. Láttuk, akik a szocializmust féltve, a meg­újulásért küzdöttek, akik a megtisztulást­­ akarták, s akik óvatosságra intettek, a ve­szélyre figyelmeztettek, azo­kat félresöpörték, hangjuk el­veszett a zűrzavarban. Aggód­va kérdezgettük egymástól: vajon hova vezet ez, megállít­ható a további vérontás? Mert akkor még nem tudtunk — nem tudhattunk — arról: azon a napon, amikor az MSZMP megalakulásának ténye nyil­vánosságra került, tucatnyi kommunista vezető — élükön Kádár Jánossal — átérezve a maga felelősségét az ország sorsáért, szakított a párton belüli árulókkal és cselekedett. Már másnap tárgyalni kezdtek a baráti országok képviselői­vel, hogy a szocializmus hű erői szervezetten felvehessék a ■harcot az ellenforradalmá­rokkal. Elkövetkezett november 4-e, és megkezdődött a harc a kon­szolidációért, a­­ talpraállásért. S lényegében ettől vette kez­detét az a­ csoda, amiben so­kan nem hittek. Főleg azok nem hittek abban, hogy lehet gyors kibontakozás, akik elfe­ledkeztek arról: a népi Ma­gyarország tizenkét éve sok jót is hozott a népnek, nagy tömegeket emelt fel a nyomor­ból, az emberek kiegyenesít­hették gerincüket. Az általá­nos elégedetlenséget, a kriti­kák­­özönét nem az alapvető célkitűzés, hanem a hibák so­kasága, a cikcakkok, a vo­luntarista vezetés váltotta ki. • A párt rövid idő alatt vezető­képes csapattá formálódott.­­ Ahogy múltak a hetek, hó­napok, egyre több ember hall­gatott a párt szavára. Bízott benne, mert a párt rendet akart, igazi szocializmust és — ahogy ezt Kádár János nel­vember 11-i rádióbeszédé­ben kifejezte — ,,félelem nél­küli életet”. Ezekben a napok­ban vált módszerré, stílussá az a politikai irányítás, amely azután meghozta a következő évtizedek sikereit, igazi mun­kás—paraszt szövetséget te­remtve, megalapozva egy val­­óságos népfrontpolitikát. ..Tudjuk — hangsúlyozta azok­ban a napokban az MSZMP első titkára —, hogy az ország­ban rengeteg megoldásra váró kérdés van, és ezeket nem le­het egyik napról a másikra rendezni. Ezért elhatároztuk, hogy ha egy kérdés megoldá­sához még nincs meg a szük­séges erő és lehetőség, azt nyíl­tan és kertelés nélkül meg­mondjuk. Felfogásunk szerint ugyanis nem azért vagyunk felelős poszton, ilyen nehéz időben, hogy szépeket mond­junk, hanem azért, hogy az igazat mondjuk és a nép ér­dekében cselekedjünk.” Ez a nyitottság, a gyors reagálóké­pesség, a problémaérzékeny­ség a mai napig jellemzője az MSZMP-nek, s­ ennek alapve­tő szerepe volt abban, hogy a párton kívüliek is bizalommal voltak és vannak tevékenysé­ge iránt. A párt tömegbázisának gyors szélesedéséhez az is hoz­zájárult, hogy az értelmiség is több lehetőséghez jutott a be­illeszkedésre, és vállalta azt a küldetést, amely a szocializ­mus építésében ráhárult. Per­sze ez sem volt zökkenők nél­küli folyamat, hiszen gyakorta szembe kellett szállni azokkal, akik az értelmiség szerepét túlértékelték, illetve azokkal, akik alábecsülték a szerepét. A párton kívüliek is vállvetve dolgozhattak a kommunisták­kal, jóllehet korábbi világné­zetüket nem adták fel, erre nem is kényszerítette őket. „Aki nincs ellenünk, az ve­lünk van" jelszó és ennek szellemét tükröző gyakorlat elvezetett a közmegegyezés­hez, a nemzeti egység megerő­södéséhez. Azok, ak­ik az MSZMP­­vez­­­zetésében akkor elkezdtek dolgozni „nem voltak a hata­lom mániákusai”. A túlnyomó többségre ma is jellemző: nem szereti a hatalmat, nem má­­morosodik meg egy-egy si­kertől. Tisztában vannak az­zal, ki-ki funkcióját csak úgy tudja jól betölteni, ha mun­káját szolgálatnak tekinti. A vezetőszerep általános el­ismeréséhez hozzájárult az a gyakorlat is, hogy minden szinten a pártszervezetek, a pártvezetők kikérik a nem kommunisták véleményét is, erősítve ezzel a közgondolko­dást, a konszenzust. Ezért nő a súlya a közéletben a nép­frontmozgalomnak is, amely tömörülés — ez már 1960-ban megfogalmazást nyert — „szá­munkra sohasem napi, soha­sem taktikai kérdés volt, ha­nem a nagy Lenin tanította szövetségi politika maga, amely egész, nagy történelmi korszakra szól". Mai helyzetünk sem rózsás, főleg a gazdaság sok feszült­ség forrása, de a párt iránti bizalmat és támogatást ez sem képes kikezdeni. Ma is vezérlő elv a szavak és a tettek egy­sége,­ s az a törekvés, akkor is mondjuk meg őszintén az igazat, a valót, ha az nem nép­szerű, pillanatnyi előnyökért ne áldozzuk fel hosszú távú érdekeinket. A Társadalmi Szemle októberi számából idézzük: „A párt nem él visz­­sza a lakosság türelmével és megértésével. Az intézkedések, tanúsítják, hogy a párt figye­lembe veszi a társadalom konfliktustűrő képességét, s nem a lakosság gazdasági ter­heinek a növelésével, hanem elsősorban a gazdálkodás ered­ményességének a javításával kíván előrelépni. Politikai be­folyásunkat, tekintélyünket ma sem a konfliktusok kerülé­se erősíti, hanem azok követ­kezetes megoldása." Sok pél­dával lehetne ezt alátámaszta­ni. De most csak egyre uta­lunk: ma, amikor a párt azt hangsúlyozza, legyen nagyobb rend, fegyelem, legyen követ­kezetes a felelősségrevonás, e törekvés széles körű vissz­hangra , és támogatásra talál. A­­ bizalom szilárdsága ezen is lemérhető. Keserű Emil I­­rnnt a nagyhatalmaknak :Mihail I­orbarsov fogadta az S­ZVSZ küldöttségét Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára pénteken fogad­ta a Szakszervezeti Világszö­vetség küldöttségét, amely Gás­pár Sándornak, az SZVSZ el­nökének vezetésével tartózko­dik Moszkvában. A küldöttség tagjai: Ibrahim Zakana, az SZVSZ főtitkára. Sztyepan Salajev, a Szovjet Szak­­szervezetek Központi Tanácsá­nak elnöke. Henri Krasuck­i, az SZVSZ alelnöke, a CGT francia Általános Munkásszövetség főtit­kára. Indradzsit Gupta, az Indiai Szakszervezeti Kongresszus főtit­kára. Karel Hoffmann, a Cseh­szlovák Szakszervezetek Közpon­ti Tanácsának elnöke, és Harry Tisch, a Szabad Német Szak­­szervezetek Szövetségének elnöke és Roberto Vespa Menendez, a Kubai Dolgozók Központja főtit­kára. A Szakszervezeti Világszövetség szeptemberben Berlinben meg­tartott kongresszusa ezt a küldött­séget bízta meg azzal, hogy át­adja­­a kongresszus üzenetét Mi­hail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának, Ronald Reagannak, az Egyesült Államok elnökének és Javier Pérez de Cuellarnak, az ENSZ főtitkárának. Mint az MTI­ jelenti, a szak­­szervezeti küldöttség a találkozó után sajtóértekezletet tartott. Ezen Gáspár Sándor hangsúlyoz­ta, hogy az SZVS­Z berlini kong­resszusán szóba kerültek a dol­gozókat foglalkoztató alapvető kérdések, így természetesen a le­szerelés problémái, a fegyverke­zési verseny megfékezésével kap­csolatos gondok, amelyekkel kap­csolatban­­a szakszervezetek ten­nivalóit is alaposan megvitatták. E vita eredményeként jutottak arra az elhatározásra, hogy üze­netet küldenek az Egyesült Ál­lamok elnökének, az SZKP KB főtitkárának és az ENSZ főtitká­rának. Az üzenetben — mondták el — a szakszervezeti világmozgalom következetesen síkraszáll olyan nemzetközi megállapodásokért, amelyek megállítanák, majd visz­­szafordítanák a fegyverkezési hajszát. A kongresszus kimond­ta: nem ért egyet a fegyverkezé­si verseny fokozásával, és azzal, hogy a világűrt atomfegyverek­kel telepítsék be. A biztonság érdekeinek nem a „csillaghábo­rús" stratégia felel meg, hanem új munkahelyek teremtése, a le­génység elleni harc és az orszá­gok és népek közötti barátságon és együttműködésen alapuló biz­tonsági stratégia — hangoztatták. A kongresszus az üzenetben tá­mogatásáról biztosított minden olyan kezdeményezést, amely elő­segíti a leszerelést. Üdvözölte a nukleáris fegyverkísérletekre egyoldalúan meghirdetett szov­jet szünetet, s csatlakozásra szó­lította fel az Egyesült Államokat és a többi atomhatalmat. Ugyan­csak támogatásáról biztosította az atomfegyverek teljes felszámolá­ sának évezred végéig szóló prog­ramját. Öt földrész 296 millió szervezett dolgozója nevében a kongresz­­szus úgy foglalt állást, hogy az ENSZ-nek és tagállamainak — elsősorban az Egyesült Államok­nak és a Szovjetuniónak — hala­déktalanul lépéseket kell tenniük a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek felszámolása, a kísér­leti robbantások beszüntetése, és az így felszabaduló eszközök szo­ciális és gazdasági célokra törté­nő átcsoportosítása érdekében. 1%­. atomenergia békési felhasználására Moszkvában megállapodást írnak alá az IVSZK-val Bonnból jelenti az MTI. Heinz Riesenhuber nyugatnémet kuta­tás- és technológiaügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy no­vember 4-én, Moszkvában szov­jet—nyugatnémet megállapodást írnak alá az atomenergia békés felhasználásában való együttmű­ködésről. A miniszter, aki vasár­nap utazik a szovjet fővárosba, sajtóértekezleten méltatta az Andranyik Petroszjanc akadé­mikussal aláírandó okmány je­lentőségét a kétoldalú kooperáció bővítése szempontjából. Ez az újabb együttműködés annak a kormányközi megállapo­dásnak az eredménye, amelyet a felek 1986. július 22-én, kötöttek Moszkvában a tudományos-mű­szaki együttműködésről, s általá­nosságban is új távlatokat nyit a két állam kapcsolatában. Bár bizonyos mértékig eddig is volt tudományos csere a nyugatnémet kutatóközösség (DFG) és a szov­jet tudományos akadémia tagjai között, az újabb aláírási aktus megteremti a szükséges szerződéses alapját is a két ország kutatóin­tézetei közötti közvetlen együtt­működés kibontakoztatásának. Heinz Riesenhuber szerint a megállapodás a lehetséges koope­rációs témák­­ közé sorolja az alapkutatást, a sugárvédelmet, a reaktorbiztonságot, valamint erő­művek építését és üzemeltetését. A tizennyolc dolláros színi elérése az OPEC­ célja A nemzetközi olajpiacok az árak emelkedésével reagáltak arra a tényre, hogy felmentet­ték Jamani szaúd-arábiai olaj­minisztert, de még inkább arra, hogy utóda, rendkívüli ülésre hívta össze az OPEC ártanácsát — ez derül ki a hírügynöksé­gek jelentéseiből. Az ártanács azonnali összehívá­sát általában úgy értékelik, hogy az­ OPEC felújítja az árak eme­lésére irányuló törekvését — ezt írta az AP amerikai hírügynök­ség egyik gazdasági elemzője. Ugyanerre a következtetésre jut a Reuter angol hírügynökség is, amikor azt írja, hogy Nazer új szaúdi olajminiszter felhívása az OPEC újabb áremelési törekvé­sei előtt nyitja meg az utat. A UPI amerikai hírügynökség kom­mentárja olyan véleményekre hi­vatkozik, amelyek szerint Nazer kinevezése megerősítheti az OPEC-et abban a törekvésében, hogy elérje az olajárak emelke­dését. Mint a francia AFP hírügy­nökség emlékeztet rá, Nazer az­zal a céllal hívta össze az ártaná­csot, hogy megvizsgálják a nyers­olaj árának 18 dollárra való eme­lésének lehetőségét. A nyersolajárak jelenleg 14 dollár körül mozognak, s az OPEC olajminiszterei legutóbbi, október 6. és 22. közötti genfi ér­tekezletükön elhatározták, hogy megpróbálják visszaállítani a rög­zített olajár-rendszert. E célból az ártanácsnak kell konkrét ja­vaslatokat kidolgoznia a szerve­­­­zet decemberben esedékes követ­kező miniszteri értekezlete elé. Az új szaúdi olajminiszter első bejelentése után a New York-i árutőzsdén a benchmark amerikai nyersolaj (azonnali szállítás mel­lett) hordónkénti ára 1,14 dollár­ral, 14,87 dollárra ugrott. Visszavonul a „vörös herrrnt" Lemondoa a laoszi államfő Szufanuvong, Laosz hetvenhét esztendős elnöke megromlott egészsége miatt lemondott tiszt­ségéről — jelentette a Vientia­ne­ rádió. Az utódjává Phoumi Vongvichitet, a párt politikai Bizottságának tagját, eddigi mi­niszterelnök-helyettest nevezték ki. Szufanuvonggal, a „vörös her­ceggel”, a kis indokínai ország legújabbkori történelmének egyik legendás politikai alakja vonult vissza pihenni. A nevét az ötve­nes évek elejétől a népi hatalom 1975-ös győzelméig az egész világ ismerte, a nagy lapok címolda­lain szerepelt. Ez volt annak ide­jén a híres „három laoszi her­ceg" korszaka, amidőn a dekolo­­nizációs folyamat keretében az indokínai nemzetközi válság ösz­­szefonódott a polgárháborúval. Az uralkodó család fia Párizs­ban szerzett mérnöki diplomát, és a Léon Blum-kormány idején -­ a harmincas esztendők köze­pén a francia kikötőkben dol­gozva ismerkedett meg a marxis­ta munkásmozgalommal. Ez ve­zette országa függetlenségi küz­delmének a baloldalára két évti­zeddel később. Féltestvére, Sou­­vanna Phouma semlegességpárti volt, a centrista megoldások híve, míg a harmadik, Boun Oum her­ceg előbb a franciák, majd az amerikaiak híveként a gyarmati uralom konzerválásáért együtt­működött a nyugati hatalmakkal. Szufanuvong a fegyveres küzde­lem ádáz szakaszában megterem­tette a Patet Laót, Ho Si Minh vietnami mozgalmánknak társát és szövetségesét, amely túllépve a szűkkörű helyi érdekeken, a fél­sziget stratégiájának és politiká­jának egészében gondolkodott; a nevezetes ösvény katonai bizto­sításával mintegy előkészítette Vietnam későbbi egyesítését is, része volt az amerikaiakon ara­tott győzelemben. Ennek megfe­lelően 1975-ben, a „vietnami kér­dés” teljes megoldásakor Laosz is végérvényesen független lett, és Szufanuvongnak nagy szerep jutott a népi hatalom alapjainak a lerakásában, megszilárdításá­ban. Ekkorra azonban a jelentős délkelet-ázsiai politikus, hosszú

Next