Magyar Nemzet, 1986. november (49. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-01 / 258. szám
Szombat, 1986. november 1. Magyar Nemzet FA A TŰZRE Mint nagyanyám emlékezetében a szép, boldog békeidők, úgy élnek bennem azok a — hála istennek — rég letűnt napok, amikor puttonyszám hordhattam hetente kétszer a pincéből fa kályhába atojásbrikettet, hasogathattam hozzá egy kis fát, hogy ne fázzunk a legfarkasordítóbb hidegekben sem. Csak a szépre emlékezem: az ötvenkilós puttonytól való megszabadulás boldogító érzésére, a kályha barnafényű csempéire és a melegre. Halványan azért dereng még amrlgi azokból a szép napokból, hogy a soron következő szénhordás dátumának közeledtével pokolba kivált talp puttonyt, kályhát, szenet és fát, s így fohászkodtam: csak egyszer adassák meg nekem, hogy egy gombnyomással huszonöt fokot varázsolhassak a lakásban. A XX. század végéhez közeledve nekem megadatott ez a kegy. Egymillió-hatszázezer lakásban ma is fával és szénnel fűtenek. Ha hozzájutnak. Az elmúlt két télen volt példa bőven az ellenkezőjére is. Hát még ha valaki válogatós és ebből is kedvenc márkáját szeretné a kamrájában tudni. A tüzelő sem kivétel hát a magyar áruk irdatlan nagy tömegében. Darabra, súlyra van belőle elég, csak éppen nem az, ami kellene. Van Tüzép-telep, ahol fa sincs elég, volna helyette viszont biobrikett, amely a jelentések szerint jól pótolja a fát, s egyre többet gyártanak majd belőle. Hogy mégse fogy belőle túl sok? Bizalmatlanok az emberek minden újjal szemben, biztos, ez rá a magyarázat. Elvégre a műanyagok korában bebizonyosodott már, hogy a megszokott eredetinél sokszor jobb a mű. Egyelőre azonban még csak készülünk a télre, készül a köztisz- Tasályi hivatal, a 'Vág út'készülnek a’Oirány’itatulajdonosok. Az utóbbiakat megnyugtatják:lesz elég fa és szén, legfeljebb a választék okoz gondot. Elképzelhető: nem kígyóznak majd sorok a Tüzéptelepek előtt s ki-ki úgy juthat hozzá megszokott tüzelőjéhez, mint egy doboz halkonzervhez a közértben. Persze azért lesznek elégedetlenek is. S nem csupán azért, mert nem azt kapják, amit szeretnének, hanem mert a keresett tűziszenek — ilyen a véletlen — olcsóbbak a helyettük kínáltaknál. A pénzt pedig senki sem szórja manapság két kézzel a tűzbe. Még szén, fa vagy biobrikett formájában sem. (1. ) GYURKOVICS TIBOR Róra Két öreg nem egy öreg. Két sors nem egy sors. Két ország nem egy ország. A két öreg most mégis ott ült egymás mellett a hotel teraszán. Nem is voltak öregek, igazán. Azt hiszem, pontosan ötvenöt évesek voltak. Az alacsonyabbik zömök, telivér ember, enyhe szakállal. Mellkasa kidomborodott, mint valami pajzs, melyre jól oda lehet döngölni. Mintha folyton kitüntetéseket várt volna a mellére. A másik — magas volt, nevetős, purha szájú, kedves arcúember. Sima arc, mozgékony szürke szem, nyugatias, egyszerűen elegáns ruha, bordó nyakkendő, tűnődő ezüst szállal. Nézték a vizet. A Dunát. A királyi várat. A Fórum Bécsi kávézójából ültek ki ide a teraszra. Előzően kedvükre belakotpáztak a wienerische süteményekből •z almás-diós, vastag tirolirétes vajszínű bőröntettel, tésztaarcukon mosolygó griberlivel mélybarna puffancsok, kacérkodó lila mignonok csokoládékrémmel színültig töltve —ó. ó. minő gazdagság, minő jópolgári szecesszió! Minő sűrű kakaók és elterebélyesedett habos torták! Nézték a vizet. A magasabbik, a száj na pparti ember, párizsi magyar odaszólt a tömör, honi magyarnak: — Megbocsátottál? Csönd. A víz fölött juhász-gya-lásan kinyíltak az egek, a tündöklő kékséget alig pamacsolták a puffancs-felhők. — Mit kell nekem megbocsátanom? — Az órát. A karóra most is ott csüngött az alacsony férfi csuklóján. Doxa — Antimagnetic. Eszébe jutott, ötvenhatban vette, kettőezer forintért. Sok pénz volt. Márciusban vette. Tulajdonképpen egy lehetletnyivel nagyobb volt, mint szerette volna — de harminc év távlatából, s főleg az ifjúság távlatából nézve ez mellékes. Az óra lapja megsárgult, itt-ott arany színű foltok, finom pörsenések keletkeztek rajta, olyan volt, mint egy arc, melyen meglátszik az idő nyoma. Meglátszott az idő — az időn. Mutatói viszont ma is kecsesek, vékonyak voltak, a másodperc mutató az óra egész terjedelmében bejárta a bűvös kört. Hajszálpontos volt — Emlékszem. Az iskolában a gondnoknőnél letétbe helyeztem, mert kellett neked kétezer forint. Hogy kimenj az országból. Elébe ugrott a kép, az ősz hajú, jótékony, de rátarti gondnoknő még mentegetőzött, hogy zálogot kért a pénzre. Ez az ember, ez a hajlott, kedves marha akkor zaklatottan állított be hozzá — gimnáziumban is együtt jártak, ismerte, mint a tenyerét —," hogy kétezer forint kell neki, elmegy. Emlékezett, világosan megjelent a kép: akkori sógornője is ott állt mellette, hogy vele megy — el innen. "Talán föl se fogta, nem is értette pontosan, miről van szó. Az igazság az, hogy neki föl sem merült életében soha, de soha, hogy itthagyja az országot. Egyszerűen azért mert nem volt benne elég vállalkozókedv vagy kalandvágy? Vagy az idegen szótól félt volna? Vagy mert nem akarta otthagyni a szüleit? A tájat? A honi irodalmat? (Uh.) A magyar nemzetet? A Dunát? Elképzelhetetlen volt, hogy másutt éljen. Nem volt hős, vagy az volt egy pillanatra? Mindegy. Ennek a Róbertnek meg a sógornőjének megszerezte a kétezer forintot. — Megbocsátasz? Sándorom ... Nem felelt. Nem szembe néztek, egymás mellett. „Szeretni nem annyi, mint egymás szemébe nézni, hanem ketten nézni ugyanabba az irányba.. mondja Baint Exupéry. De vajon ők ugyanabba az irányba néznek? Ugyanazt a Dunát látják? Ugyanazt a vizet? Budai hegyoldalt, palotát, Lánchidat? — Nevetséges. Nincs mit megbocsátanom. Pedig tudta, hogy nem így van. Nem és nem tudta megbocsátani Róbertnek, hogy elment. De nemcsak neki. Senkinek sem. Nem és nem tudta fölfogni, hogyan lehet kint is magyar az ember. Hogyan lehet ember? Boldog,derűs, kötetlen és kötött? Hogyan jár-kel az Idegen utcákon, forgatja szájában a külhoni szavakat, ahelyett, hogy azt mondaná: szeretlek. Hogyan áll be az idegen gépezetbe, állásba, metróba, hogyan lép be eg párizsi albérletbe? Pedig az a világ fővárosa — azóta ő is megkóstolta, többször is. Nem tudom megbocsátani. Nagyott' sok idő telt el, míg engedett benne valami a szorításból. Mikor lassanként találkozott olyan kinti magyarokkal is, akiknek idesajgott a szívük vagy egyszerűen és reálisan többet tudtak tenni a szakmájukért vagy egyenesen az országért, mint idehaza. Azonkívül... azonkívül... Ki lát bele az emberek szorongásaiba, vágyaiba, indítékaiba? Ezt a Róbertet is azóta nézi igazán jobb szemmel, mióta megtudta. Kosztolányi novellákat fordít franciára. , — Nézd — nyögte Róbert zavartan —, ha tényleg megbocsátasz. .. Hoztam neked egy órát... Elnyűtted a régit, kopott, csaknem koszos ... Magad is mondtad, jó volna egy egészen vékony, finom éra... — kezében tartotta a világszép órát elegáns római számain tükröződött a kinyílt kék ég. Hófehér számlapja vakított. — A legújabb svájci típus ... Sándor a maga régi óráját nézte, valóban megtört az idő arca. Milyen rég volt! Hogy vele van. Hányszor elvesztette, Kőbányán egy értelmi fogyatékos kis tanítványa hozta be másnap reggel: — El akarták lopni! Itt felejtette a tanár úr a katedrán! — Menynyi idő! Másodperc, óra! Mikor három nap után rohant le a Balaton-partra, a homokban kutakodni, ahol Évával hemperegtek. Hogy dobta szét a homokot, mint a kutya kereste az elveszített órát! Aztán türelmesen állt neki, átszűrni a vidéket. Este hatkor találta meg egy nyárfa aljában a fű szélén. Aztán a kabinos! Már lemondott az ő kis Doxájáról. Nem is tudta elképzelni, hova tűnt? Szinte sosem használt kabint. Aztán két hét múlva teljesen véletlenül állt meg egy autós robogásban, hogy úszik egyet a lemenő napban. Zártak már. A kabinos slattyogott elő a fülkesor végéről: „Uram, nem ön hagyta el ezt az órát?" Megölelte az öreget. Hihetetlen, egyszerűen lehetetlen! És amikor a telefonfülkéből visszatalálta? Vonatok érkezését jegyezte és lecsatolta s egy ócska szögre akasztotta És este ott volt! , — Ne haragudj, Megtartom a régit... Olyan pontosan mutatja ... az időt. A magasabbik visszatette a zsebébe az ajándék-órát. Hallgattak. Nézzék a vizet. A Duna-vizet. Magyar Nemzet VILLANÓFÉNYBEN A szállodaszövetség elnöke Magas, elegáns, ötvenöt éves férfi. Percnyi pontosan érkezik a sajtószobában megbeszélt találkozóra, még mutatja is órája lapját, pedig rendkívül „szoros” az időbeosztása. A Nemzetközi Szállodaiszövetség Budapesten ülésező XXIV. kongresszusára alelnökként érkezett — egyébként az Intercontinental szállodalánc európai, közel-keleti és északafrikai hálózatának igazgatója — s ma mint a szövetség újonnan választott elnöke hagyja el fővárosunkat Peter C. Balas édesapja magyar volt ő már Chicagóban született irodája jelenleg a párizsi Intercontinental Szállóban van. A hotelszakmával gyerekkorában ismerkedett meg. — Hat-nyolc éves koromban apámmal nagyon sokszor laktam szállodákban, s ezek nekem roppant tetszettek, érdekesek voltak. Egy chicagói hotelben például dolgoztak magyarok, a főcukrász még értette a nyelvet, tőle mindig kértem süteményt , de jóban voltam a liftesekkel, a mosogatókkal is. Egy külön világ nyílt meg számomra, a hotelek élete önálló és teljes, ki sem kell mozdulni, és az ember, megtalál bent mindent, uszodát, éttermet, üzletet és lakást. S amikor tanulmányaim befejeztével töprengtem, mihez is kezdjek, egy magyar származású ügyvéd tanácsolta: menj Európába és tanuld meg a szállodaszakmát. Peter Balas tehát útnak indult. A genfi egyetemen szerzett diplomát, majd elvégezte a lausanne-i szállodaipari főiskolát, s tanult a Columbia Egyetemen is. Volt különböző Hilton szállókban éttermi igazgató, később az Intercontinental angliai területi igazgatója, majd a szállodalánc franciaországi és skandináviai igazgatója is. Jelenlegi munkaterületén ötvenkét Intercontinental Hotel tartozik hozzá. Évente kétszáznegyven napot utazik. — Mint a világ egyik legjelentősebb szakmai szervezetének elnöke, milyen programmal lát munkához? — Rengeteg tervem van. Mindenekelőtt a Nemzetközi Szállodaszövetség rangját és befolyását gyarapítani, annak érdekében, hogy a különböző országok kormányai az e szakmát érintő döntések hozatalánál mindig vegyék figyelembe a szervezet ajánlásait. Van még jó néhány ország, többek között Kína, Japán, amelyeket szeretnénk élénkebben bekapcsolni a nemzetközi szállodaláncba. Növelni kell az információáramlást és az interkommunikációt a szövetségen belül, elképzelésem lenne például e célra saját, négy nyelven megjelenő lap életrehívása. Szeretném, ha a szövetség egy alapot, alapítványt létesítene, amelyekből ösztöndíjakat adnánk, vagy a különböző országokban folyó szakmai képzéshez járulnánk hozzá. A szállodaszakmában ugyanis az emberi tényező rendkívül fontos. S ezért érdemel elismerést például a budapesti Duna Intercontinental Szálló, amelynek személyzete kitűnően képzett, jó szakemberekből álló gárda. S hogy mit csinál a szövetség elnöke, amikor nem a szállodákkal foglalkozik? Kevéske szabad idejében olykor teniszezik, lovagol. De a legjobban vitorlázni szeret. Ott, a hajón egyedül van, és nem csöng a telefon ... (r. J.)♦ Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken fogadta Peter C. Balast, Jens Peter Lund leköszönő elnököt és Raymond K. Feneiont, a szervezet főtitkárát. A találkozón jelen volt Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke és Somogyi Jenő, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. A Nemzetközi Szállodaszövetség vezetőit és Shah Yeyant, nepáli hercegnőt, a Nemzetközi Szállodaszövetség végrehajtó bizottságának tagját fogadta Juhár Zoltán. A kongresszus pénteken befejezte munkáját. Somogyi Jenőt öt alelnöke közé megválasztotta. — Felejtsük el, sógor, amit azelőtt a tőkéjéről mondtam, adjon inkább kölcsön egy kis permetlet! (Lehoczki István rajzai Akit szerethetünk ÖRÖKBEFOGADÁSRA készülve, a leendő szülők elmondják kívánságaikat. Lehet, hogy egy bébifénykép a kirakatban adott ihletést, ami előtt időztek, majd viszszatértek hozzá. Egy reklámfotót amely visszatért hozzájuk. Vagy egy ábrándkép megtestesülését akarják, ahogy látni vélték az anya ölében, az apa égnek emelt két tenyerében. Némelyek pontos leírást adnak: legyen szőke, kékszemű és főleg fehér bőrű. Ha csecsemő, élénk és mozgékony, ha nagyobbacska értelmes. Hasonlítson egyikükre, nehogy bárki gyanút fogjon: nem vér a vérükből. Némelyek kizárásos alapon választanak, faji előítéletektől, genetikai megfontolásoktól vezérelve, de nemegyszer megrendül az elhatározásuk. Egy asszony beleszeretett egy cigánygyerekbe, s bár ő is szőkére, kék szeműre pályázott, örökbe fogadta. Nemrég büszkén újságolta, hogy a mérések alapján az óvodában az ő gyerekének a legmagasabb az intelligenciaszintje. Volt, hogy értelmi fogyatékos kisfiú ébresztette fel a védelmező gyengédséget, majd a családi környezetnek köszönhetően megtanulta a legszükségesebbet és felnövekedve nem elkülönült műhelybe került, hanem a szorgalmas, pontos dolgozónak járó elismeréssel fogadták be a munka világába. Az örökbefogadások sikeresek. Talán az, aki előtt kihirdették az ítéletet, hogy meddő, jobban örül a gyereknek, mint aki annyit szülhet, amenynyit akar. A felgyülemlett szeretetet van kire fordítani. Talán azért is foglalkozik többet a nehezen szerzett gyerekkel, mint az átlagos anya, mert fél, hogy az rossz hajlamokat örökölt. De én úgy hiszem, a gyerek sikeres felnevelésének az a legfőbb titka, hogy egy jó házasság van a háttérben hitvestársi hűség és ragaszkodás. Mert, aki nemezhetett, vagy szülhetett volna, kitartott meddő párja mellett. Az örökbefogadást elhatározva, az lehetne az egyetlen követelmény: olyan gyereket adjanak nekünk, akit szerethetünk, mert ez a kérés is számtalanszor elhangzott már. Egyébként ha kevesebb a kizárás, több lehet az örökbefogadás. KEVÉS A GYEREK? Hogyhogynem, elszomorító népesedési viszonyaink az örökbefogadást iskorlátozzák. Nem egy helyen kiürült a csecsemőotthon és,, nagyobb gyerekek befogadására kellett átalakítani azt. Mindazonáltal ma is sokkal több gyerek vár szülőkre, mint ahányházasság utódokra. Bár az akták mást mondanak, mint ezt a Magyar Nők Országos Tanácsa jogi bizottsági ülésén, dr. Bernád István elmondotta. Nálunk a 31 000 állami gondozottból évente 5 600-at adnak örökbe. 1500-nál több házaspár szeretné végre hallani, hogy apának, anyának szólítják. Becslések szerint viszont 3300 gyerek volna örökbe adható, de számosat mintegy rejtegetnek: részint féltésből, részint szervezetlenségből. Így nemcsak a kétoldalú bol- ' dogságot, a családok létrejöttét akadályozzák meg, hanem azt is, hogy helye, védett környezete legyen azoknak a gyerekeknek, akiket állami gondozásba kell venni, mert családjukban veszélynek vannak kitéve. Egy vizsgálat folyamán felkerestek egy csecsemőotthont, ahonnan azt jelentették, hogy nincs egyetlen örökbe adható gyerekük sem, ötvenet találtak. Ott ugyanis az a szokás alakult ki, hogy minden sürgős felvétel esetén, egy csecsemőnek ,,megengedték", hogy családja találjon. Így mindig telt ház volt és az otthon fenntartásához nem fűződhetett kétség. Ám nemcsak az intézményt védték, netán állásukat féltették, az volt a meggyőződésük, hogy náluk a lehető legjobb dolga van a gyerekeknek. Hospitalizálódásukkal nem számoltak, holott a nevelő szülők elvárnák, hogy simogatásukat, becézgetésüket ne közönnyel viszonozzák. A nevelőotthonokban a jogszabályokat sem ismerik. Nem tudják miként minősítsék a vér szerinti anya viselkedését. A ragaszkodás jele, ha levélben érdeklődik gyereke hogy léte iránt? Mert ha az, akkor várni kell az örökbe adással. Egy véletlen vezetett nyolpra. Jelesül, hogy nem minden levelet küldi a szív a szívnek szívesen. Kitudódott: az egyik női börtönben arra ösztönzik a rabokat, hogy minden hónapban írjanak azoknak, akik az otthonban gondját viselik a gyermeküknek. Szabadulás után azonban felhagytak a gyakorlattal, többet se levél, se látogatás. „Kitesz magáért” egyik-másik Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet is, ahol mind a gyereket, mind a szülőt felkészítik az örökbefogadásra. Az egyik kiagyalta a „katarzis módszert". Az anya megtudja, hogy gyereke lesz, minthogy kiválasztott egyet. Viselkedjen úgy, mint akiterhessége második hónapjában van, és kihordja a magzatot, számolva a napokat. Amikor elérkezik az elképzelt szülés ideje, átveheti, akit kiszemelt. Katarzis ide, katarzis oda, ez is elodázta a szülő és gyerek egymásra találását. A KOCKÁZAT óriási, vélekedik az elképzelt gyámügy is, akire a megoldatlan emberi problémák , elintézetlen aktákba burkolva nehezednek. Bizalmatlan a vér szerinti szülővel, netán az utolsó percben visszatáncol. Az örökbe fogadóval, hogy nem alkalmas a gyerek nevelésére, ezért megalázó, megszégyenítő kérdéseket tesz fel neki. A bírósággal, hogy felülbírálja az örökbefogadási szerződést. Holott az ilyesmi ritka, mint a fehér holló. Az ügyek elhúzódását azzal mentegeti, hogy a gyerek jó helyen van az otthonban. Még az is megtörténhet, hogy megszűnik az egyik kockázati tényező, netán a vér szerinti szülők jobblétre szenderülnek. A módosított családjogi törvény a gyermek érdekeinek az elsőbbségét hangsúlyozza. Mennyi előnye van annak, ha családban nevelődik. Akinek otthona, annak biztonsága is van. Ha munkába áll, van hová hazatérnie; az intézeti gyereknek se pénze, se szállása, se befogadója. A halogatások, aktatologatások következtében nem egy gyerek „lekési" az örökbefogadást. A gyámügy dolgozóitól jogi végzettséget várnak el, akár az államigazgatási főiskolán, akár az egyetemen szerezte azt. Nos, nagy számmal dolgoznak 8 általánossal ebben a beosztásban, kivált falun. Ez is bizonytalanná teheti őket. Sok gyakorlott ember búcsút mond hivatalának, mert a gyámügyben kevés a kereset és átadja helyét a tapasztalatlannak. A gyámügyesek helyzete általában rendezendő, a választott témához azonban csupán annyi tartozik, hogy indokolt a továbbképzésük, hogyha a Családjogi törvény módosítását követni akarják. Van olyan elképzelés, hogy a tudást és tapasztalatot megyei szinten összpontosítják és szakértői csoportokat bíznak meg az örökbefogadás gyors és megalapozott intézésére. A módosított Családjogi törvény a bíróságokra bízza, hogy gyorsított eljárásban — a fellebbezéssel is számolva — ítélkezzenek a szülői felügyeleti jog megvonásáról. Meggyorsítja az előkészítést a készülő országos nyilvántartás is. Manapság a fővárosban esetleg éveket kell várni egy gyerekre, Zala megyében pedig azonnal hozzá lehet jutni. Ha egy helyen minden örökbe fogadható gyerekről tudnak, e kis ország egyik részén számosan nem ítéltetnek intézeti lakórá és másik részén nem vesztik el reményüket a gyerekre vágyók. A TITKOSSÁG némelyek szerint az örökbefogadás sikerének a feltétele, mert a szülő azt "szeretné, ha a gyerek vér szerinti leszármazottnak higgye magát. Ezért nemegyszer más településre költöznek, ahol kisebb az esély, hogy valamilyen jóakaró felvilágosítja a gyereket tényleges származásáról, netán megjelenik a szülőanya, hogy zsarolja őket. Gyakorta hiábavalók ezek az erőfeszítések. Némelyek például elkövetik azt az elővigyázatlanságot, hogy nagyszülő korban csecsemőt fogadnak örökbe, ami nemcsak eleve gyanús, hanem kétségessé teszi, hogy fel tudják nevelni a kisdedet. (Több állam jogrendje előírja az eszményi korkülönbséget.) Bármennyire eltüntetik a nyomokat, az aki lelépett, tudja, hogy melyik nevelőotthonban hagyta a gyermekét és az melyik Gyermek- és Ifjúságvédő Intézethez tartozik. Emitt megszánják, amott nem gondolnak titoktartási kötelezettségükkel és az ismeretlen anya máris megjelenik a helyszínen. Ezt akkor is megteheti, ha a bíróság vonta meg tőle a szülői felügyelet jogát. Tulajdonképpen az a legbiztonságosabb, ha örökbefogadó és örökbefogadott között olyan szoros a kapcsolat, hogy kibírja az igazságot. A fővárosban a gyámügyesek minden egyes örökbefogadáskor megmagyarázzák a leendő szülőknek, hogy ha úgy látják, a gyerek nagyobb érzelmi megrázkódtatás nélkül képes befogadni, mondják el neki, miként lett az övék. S azt is, hogy ez mit sem változtat a családban elfoglalt helyzetén, így vehetik a leginkább elejét a cseleszövők hírmagyarázattal egybekötött tájékoztatása, és a későn ébredő szülőanyai szeretet — és a netán vele járó csábítás — okozta konfliktusoknak. Kovács Judit