Magyar Nemzet, 1986. december (49. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
Árat 1,80 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Háttá 1986. BÉKÉS MEGYEI KÖN 1 5601 BÉKÉSCSAJB Pf.: 35. XIX. évfolyam december 1. 282. szám Diák szemmel „Iskola nélkül elképzelhetetlen az életünk, és nagyon fontosnak tartom"; „A család mellett az iskola segít abban, hogy az lehessek, aki lenni szeretnék”; „Járok az iskolába, mert más gyerek is ezt teszi, a felnőttek pedig azt mondják, hogy csak így lehet belőlem ember”; „Ha tehetem, elkerülöm az iskolát, mert azt kell csinálni, amit mondanak, mindenki ugráltat”; „...nem látom semmi értelmét annak, hogy iskolába járjak .. Ötféle típusú választ idéztünk abból a vizsgálatból, amely azt kutatta, milyen a diákok viszonya az iskolához. Veczkó József, a Gyerekek, tanárok, iskolák című kötet szerzője munkatársaival együtt 12 ezer általános és négyezer középiskolai diák körében végzett ezzel kapcsolatban felmérést. A munka, amely a Tankönyvkiadó Pszichológiai nevelőknek című népszerű sorozatában jelent meg, behatóan elemzi egyebek között az alsótagozatosok véleményét az iskoláról, három, különböző periódusban, 1967 szeptemberében, decemberében, illetve 1968júniusában. Elöljáróban szükséges megjegyezni, hogy bármilyen kifinomultak legyenek is a vizsgálati módszerek — zártrendszerű kérdőívek, egyéni beszélgetések az iskolai életet ábrázoló képek fölhasználásával a K, L, M, N kezdőbetűs diákokkal, válasz firtatása, nevelő célzatú elbeszélés ismertetése útján —, a csaknem húsz évvel ezelőtt végzett vizsgálatok alkalmazása napjaink iskolájára csak korlátozott mértékben lehet érvényes. Tudjuk, a könyv megjelenési nehézségein túl e gazdag anyag földolgozása is rendkívül időigényes folyamat, de még ennek figyelembevételével sem feledhető, hogy a vizsgálatok óta eltelt csaknem két évtized alatt merőben megváltoztak az iskola körülményei. Ebben az időszakban megromlottak a tanítás feltételei, növekedett a zsúfoltság, és több vonatkozásban rosszabbodott a pedagógusok helyzete. Mindez figyelembe veendő, ha Veczkó József terjedelmes — nagy részében elméleti alapvetésű — tanulmányát értékeljük. Ez azonban nem gátolhatja meg a pedagógusokat abban, hogy bizonyos evidenciákat megszívleljenek, és némely megállapítást értékük szerint hasznosítsanak. Az elméleti kutatások alkalmazásának fontosságát a mindennapok gyakorlatában a Magyar Pedagógiai Társaság legutóbbi közgyűlésén is hangsúlyozták. Szólt erről hozzászólásában Köpeczi Béla művelődési miniszter, és a közgyűlés elé terjesztett elnökségi beszámolóban is az olvasható, hogy a korábbi közgyűlés egyik határozati pontja előírta, ,s a társaság ösztönözze a különböző helyeken folyó neveléstudományi kutatásokat, szakmai, közéleti fórumot teremtsen megvitatásukra .kezdeményezze kutató- és gyakorló pedagógusok termékeny tapasztalatcseréjét ,. Bizonyos, hogy Veczkó József tanulmányát — előbbi fenntartásaink figyelembe vételével — nemcsak a pedagógusok hasznosíthatják, hanem a szülők is. Igaz, a tanítók és tanárok keveset kezdhetnek az olyasféle nyilvánvaló megállapítással, miszerint ,fl. kb. húsz fős létszám esetében lenne képes a tanító a kívánatos mértékben egyénileg is foglalkozni a gyermekkel", mert joggal megkérdezhetik: ugyan hol az az iskola, ahol ennyi az átlagos létszám, és rajtuk múlik-e, hogy ez az optimum vajmi ritkán teljesül. Az is evidem, és aligha érdemel hoszszabb elméleti fejtegetést, hogy minél ifjabb a diák, annál kevésbé tudja nevelőinek személyiségét teljes mélységben értékelni. Nézzük el a gyerekeknek, hogy nem olybölcsek, mint gimnazista társaik, de azért érdemes meghallgatni véleményüket az iskoláról. Ez a szubjektív álláspont nem kevésbé fontos ugyanis, mint a körülményesen megfogalmazott, felnőttes vélekedés. Nos, a vizsgálat itt kezd igazán érdekessé válni, amikor az derül ki belőle, hogy az alsótagozatos gyermekek viszonya az iskolához a tanév kezdetén átlagosan 86,5 százalékban pozitív, a legjobb a második és a harmadik osztályosoknál. Decemberben ez az arány 77,5 százalékra csökkent, csak az első osztályosoknál növekedett hét százalékkal. Valamivel kisebb mértékben változott negatívra a felsőtagozatos diákok véleménye az iskoláról: a szeptemberi 60,25 százalékról 57,5 százalékra. A tanév végén tovább romlott a pozitív viszony: az alsótagozatosoknál 74,5, a felsőtagozatosoknál 52 százalékos. Az ambivalens — tehát egyként pozitív és negatív — viszony aránya a megvizsgált tanulóknál 10,5 százalék, és ennek a sajátos kettősségnek az okait a diákok véleményei alapján a szerző öt tényezőben foglalja össze. Ebből különösen az első ok nagyon megszívlelendő a szülők számára is: gyakori, hogy a gyermekeket már óvodás korukban rémisztgetik az iskolával, mondván, majd ott megtanítanak szófogadásra, engedelmességre; ha nem tanulsz, szigorúan megbüntetnek, a tanítónak nádpálcája is van stb. A kettős érzet előidézői közé sorolja Veczkó József azt is, hogy az iskolában a sikerek és a kudarcok gyorsan váltakoznak, bizonyos tárgyak más tantárgyakhoz képest kedveltebbek, mert könnyen megérthetőek, hiányzanak a személyes kapcsolatok gyermek, valamint tanító, szülő, kortárs között, és végül nem mindig élhető át a tanult anyag hasznossága, értelme. Közoktatási rendszerünk egyik — eddig sem ismeretlen, de viszonylag kevésszer és kellőképpen nem hangsúlyozott — gondja a tanuló és a tanár közötti megfelelő kapcsolat hiánya. E kapcsolatot megmerevedettnek tartja a megkérdezettek 15 százaléka, a személyes kontaktust közepesnek, a merevséget tűrhetőnek 41 százalék, jónak véli a kapcsolatot és közepesnek a merevséget 18 százalék. Ne legyünk azonban szemforgatók, és ne kívánjuk azt a nevelőtől, hogy minden órán valamennyi gyerekét jó szóval buzdítsa, simogassa, becézgesse, feleltesse, munkára serkentse. Különösen akkor nem, amidőn azt sem tudja, hogy a romló körülmények közepette miképpen sajátíttassa el tisztességesen a tananyagot. Ilyen helyzetben a tanító és a tanár csak egyet tehet: kiköveteli magának a nagyobb megbecsülést és önállóságot, jobban él az oktatási törvényben is lefektetett jogaival. Iskola és diák viszonyát — ha ez eredendően rossz — a pedagógus önmagában nehezen javíthatja meg. Legföljebb ha a szülőket kérheti meg szép szóval arra, ha már ilyen mértékben rosszabbodtak az iskola és benne a nevelők körülményei, legalább az anyák és az apák, a gyermekek gondviselői ne nehezítsék meg iskola és diák helyzetét. Oákac Mete Az iráni kapcsolatok miatt továbbra is nagy nyomás nehezedik a Fehér Házra A szenátusi vizsgálatok előtt újabb személycseréket jósolnak A külpolitikai helyzet A BELSŐ VÁLSÁG MÉLYÜLÉSÉNEK arányában mind több oldalról bírálják Ronald Reagant. A bombaként robbant, és a mind több homályos körülményt feltáró úgynevezett Iráni kapcsolaton túl, ellenérzést váltott ki, hogy a Carswael légitámaszpontra szállították a 0055-ös számmal jelzett B—52-es típusú hadászati bombázót. Sorrendben a 131.-et, és ezzel gyakorlatilag túllépték azt a keretet, amelyet a SALT—2 szerződésben megállapítottak. Gerard Smith egykori nagykövet, aki korábban az amerikai leszerelési küldöttség egyik vezetője volt, rámutatott, hogy a szovjet—amerikai megállapodás előírásainak a megszegése azt mutatja, a fegyverzetkorlátozásnak eddig érvényben levő rendszere nemcsak rogyadozik, hanem teljesen összeomlóban van. A másik küldöttségvezető, Paul Warnsce pedig azt fejtegette: ezek után a Szovjetunió joggal vélekedhet úgy, hogy növelheti hadászati nukleáris fegyvereinek a számát, mivel az Egyesült Államok megszegte az eddigi korlátozásokat Ugyanakkor mindketten az amerikai magatartásban látják annak veszélyét hogy a fegyverkorlátozási rendszer kiépítése ingataggá vált A súlyánál egyelőre visszafogottabb hangnemben kommentálta a Pravda a SALT—2 megszegését. A lap washingtoni hírmagyarázója úgy fogalmazott Ronald Reagannek a hadügy- és külügyminiszterének a bevonásával hozott döntése arra alapul, hogy a Szovjetunió állítólag megsérti a SALT—2-t Az enyhülést jelentő megállapodás felrúgása mögött azonban élesen körvonalazódik a katonai és a hadiszállítók körének a politikai befolyása, s az a törekvés, hogy szabad kését kapjanak a fegyverkezés folytatásában. A FEGYVERSZÁLLÍTÓK keverték botrányba a Fehér Házat Teheránban is. A titokban végrehajtott akcióról mind több adat lát napvilágot s azokból mindinkább kitűnik: az akció jóval nagyobb mérvű volt, semmint azt Washingtonban korábban beismerték. Az ABC televíziós hálózat értesülései szerint az Egyesült Államok legalább tizenhárommilliárd dollárt fordított az iráni fegyvereladások hasznából a nicaraguai kontrák támogatására , azzal egyidőben, hogy a kongresszus törvényben tiltotta meg az ellenforradalmárok katonai segélyezését A londoni The Times ugyanakkor közzétette azt a leleplezést, hogy az ügylet lebonyolításában részt vett többi között Szaúd-Arábia is, s a Washington és Teherán kapcsolatfelvételében magas rangú iráni személyiségek szintén közreműködtek. A botrányt szélesíti, hogy Jacob Nimródi izraeli üzletember Londonban beismerte, ő volt az, aki megszervezte amerikai hadianyagok Iránba történő szállítását A Tel Aviv-i kormány képviselői szerint a nyilatkozó csupán mint magánkereskedő állt kapcsolatban Teheránnal, és e minőségében juttatta el az Egyesült Államok által engedélyezett hadianyagokat. Nimródi viszont azt közölte, hogy „nemzeti küldetést teljesített”, és jutalmukként Simon Perese akkori miniszterelnök és Jichak Rabin hadügyminiszter köszönetüket fejezték ki az akcióért Az izraeli fegyverszállítások hírére Irak Sedli Rabi főtitkárnak címzett üzenetében „megfelelő intézkedésekre” szólította föl az Arab Ligát FELTŰNÉST KELTETT Londonban, hogy Margaret Thatcher nyilvánosan elhatárolta magát Ronald Reagan politikájától. A brit miniszterelnök a Le Soir című belga lapnak elmondta, hogy az amerikai elnök biztosítékai sem nyugtatták meg teljesen a Reykjavikban kifejtett nukleáris javaslatokat illetően. Margaret Thatcher nyílt elhatárolódásának a megfigyelők különös jelentőséget tulajdonítanak, mivel az egybeesik Washington külpolitikájának egyre szembetűnőbb megbénulásával. Az eddig sem titkolt brit aggályok nyílt kimondásának az időzítése is messzemenő szándékokra utal, hiszen az megelőzi a Margaret Thatcher elnökségével Londonban összeülő közös piaci csúcsértekezletet és a NATO tanácskozássorozatát. (Zs. E.) Washingtoni tudósítónk telex Jelentése Reagan tekintélymentő kísérlete Washington, november 30. Szombati rádióbeszédét arra használta föl Ronald Reagan, hogy fölkérje az amerikaiakat, ne csak az iráni ügyekre figyeljenek, hanem mindazon kérdésekre, amelyek manapság izgatják őket. Ám a demokrata választ megfogalmazó Moynihan szenátor, aki annak idején Nixon kabinetjében szolgált, kijelentette: „Az ön elnöksége összeomlással fenyeget. Még megmenthetné, de csak akkor, ha beszél velünk, a kongresszussal.” A Watergate-botrány elmélyülésére még jól emlékező New York-i szenátor arra kérte Reagant, „tegye rendbe a házát”, s jusson túl ezen a krízisen, minél hamarabb. De az elnöki beszéd — a The New York Times szerint — nem tett kedvező hatást a törvényhozásra, amely hétfőn kezdi meg a maga vizsgálatát A szenátus hírszerzési bizottsága, amely elve azt feltételezi, hogy a kormányzatban sokkal többen tudtak az iráni fegyverszállításokról, és különösképpen a kontra kapcsolatokról, mint a lemondott nemzetbiztonsági tanácsadó, Poindexter, valamint segítőtársa, North alezredes, s a színe elé akarja idézni az említetteken kívül McFarlane volt nemzetbiztonsági tanácsadót is. A Capitolium azt kérte a Fehér Háztól, hogy a dokumentumokat őrizze meg, s erre ígéretet is kapott. Valószínű azonban, mind Northnak, mind Poldextelnek volt ideje arra, hogy a terhelő okmányokat megsemmisítse. Lehetséges, hogy nem jártak el törvénytelenül, de a lapok is, meg az illetékes kongresszusi bizottságok is azt feszegetik, h helyénvaló-e, hogy az igazságügy-miniszter vezeti a hivatalos vizsgálatot, az a személyiség, aki korábban tanácsokat adott Reagannek az iráni fegyverszállításokkal kapcsolatban, s köztudottan baráti szálak fűzik az elnökhöz. A kongresszus tehát független testület kinevezését követeli. Az elmérgesedő viták és a mind érdekesebbtalálgatások közepette egyre nagyobb nyomás nehezedik Donald Reganra, a fehér házi kabinetfőnökre. Ő tagadja ugyan, hogybármit is tudott volna a kontrák segélyezéséről az iráni pénzekből, ám ő fogja össze az el nök stábját, s mind a sajtó, amely nemigen kedvelte a gyakorta arrogáns Regant, mind a kongreszszus a menesztését kezdi követelni. A vasárnapi The New York Times már arról számolt , be, hogy az utóbbi napokban a személyzeti főnök veszített befolyásából, s Bush lépett átmenetileg a helyére, ő tanácskozik naponta az elnökkel.Az alelnök eddig nem nyilatkozott, csupán visszautasította, hogy bármi köze is lett volna a kontrák támogatásához. Óvatosan kell viselkednie, meg kell fontolnia minden szavát, máskülönben búcsút inthet 1988- as elnökválasztási reményeinek. De Bush is tagja a nemzetbiztonsági tanácsnak, s a lapok és a tévék őt is gyanúba keverték. Voltaképpen már a botrány kipattanása előttfurcsa fényeik vetültek rá, amidőn kiderült, hogy e nicaraguai ellenzéket magánúton segítők kapcsolatban állhatnak az alelnök irodájával. A kongresszusi előírásokat a magánsegélyezés nem szegte meg, de most valószínűnek látszik, a nyugalmazott Secord tábornok, aki a kontraakciót irányította, tudott arról, hogy North milyen pénzeket hajtott föl például a Hasenius-féle légi szállítások finanszírozására. Sőt, jelezte a Times, valószínűleg Szaúd-Arábia is részt vett ebben a műveletben, s erről is értesült Record. A hivatalos vizsgálat lezárul■ tóig homály fedi a részleteiket, s a megfigyelők azt jósolják,, hogy az elnök csak igen lassan tud majd kilábalni ebből a válságból, amely erőteljesen megtépázta a tekintélyét. Most valóban jó tanácsokra és jótanácsadókra lenne szüksége. Fölvetődött, hogy Poindexter helyét David Abshire, az Egyesült Államok volt NATO- képviselője foglalhatná el; ez az ötlet tetszik Schultznak és Reagannek. Abshire alapította 1962- ben a Georgetown egyetem nemzetközi és stratégiai kutatóközpontját Tekintélymentő döntésnek minősítette a lapok egy része azt is, hogy e botrány kibontakozásakor határozta el a kormányzat a 131. szárnyasrakétákkal felszerelt B— 521és bombázó hadrendbe állítását A gép pénteken késő délután érkezett megtexasi bázisára, s ezzel az Egyesült Államok megsértette a SALT—2 előírásait A belpolitikai krízis közben — vélték a hírmagyarázók— Reagan azt akarta bizonyítani, hogy változatlanul „él" a döntéshozatal központja. Az sem lehetetlen, a botrány keserítette el annyira, hogy minden figyelmeztetés ellenére elszánta magát a SALT—2 felmondására. Sam Nunn demokrata szenátor, aki a szenátus hadügyi bizottságát veszi át januárban, leszögezte, hogy a Szovjetunió jobb helyzetben van ,a rakétagyártás felfuttatásában, az Egyesült Államok tehát maga alatt vágja a fáit, s megkérdőjelezi ítélőképességét a szövetségesek előtt is. Mindazonáltal a B-52-es éppen a hálaadó ünnep és az elnöki válság dagadása miatt nem keltett nagyobb feltűnést; a Post például vasárnap kishirben jelentette, hogy az NSZK, Nagy- Britannia, Franciaország és Hollandia bírálta a SALT felrúgását. BUhó Beke Miklós A londoni The Times szerint Khomeini ajatollah környezete is tudott a titkos amerikai fegyverüzletről Londonból jelenti az MTI. A The Times első oldalán tette közzé közel-keleti tudósítójának „nagyon megbízható teheráni forrásokra” hivatkozó exluzív értesüléseit az amerikai-iráni fegyverügylet méreteiről, és mindeddig ismeretlen politikai vonatkozásairól, egyebek közt Szaúd-Arábia közvetítő szerepéről. Robert Fisk, a The Times közel-keleti tudósítója szerint húsz, fegyverekkel, tartalék alkatrészekkel, harckocsimotorokkal megrakott katonai teherszállító gép érkezett Robert McFarlanenek, Reagan elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójának titkos teheráni látogatása idején az iráni Kale Morge katonai repülőtérre. (Reagan elnök első nyilvános beismerése szerint a „jószándéknak" kinyilvánítására küldött összes fegyverrakomány belefért volna egyetlen teherszállító repülőgépbe. Az amerikai fegyverszállítmány megérkezése után az iráni légitámaszpont forgalomirányító személyzetét Hasemi Rafszandzsani hodzsatoleszlamnak, az iráni parlament elnökének utasítására őrizet alá helyezték, nehogy kifecseghessék a titkos akciót. A The Times teheráni forrásai elmondták, hogy Szaúd-Arábia kulcsszerepet játszott Washington és Teherán kapcsolatfelvételében, amelynek eredményeként megszervezték McFarlane titkos iráni látogatását. E források úgy tudják, hogy öt magas rangú iráni személyiség vett részt McFarlane missziójának előkészítésében. Közülük a The Times tudósítása név, illetve rang szerint négyet jelöl meg: a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, a parlament elnökét és Ahmedet, Khomeini ajatollah fiát. Úgy tudják, hogy Husszein Al Montazeri ajatollah — Khomeini kijelölt utóda — az ajatollahhoz írt 8 oldalas levelében tiltakozott az ügylet ellen és magyarázatot követelt arra, hogy „miért mocskolják be az iszlám forradalmat” az amerikaiakkal és a szaúdiakkal folytatott alkudozásokkal. „Úgy tűnik — írja a The Times tudósítója —, hogy amikor Montazeri ajatollah tiltakozó levelét elküldte, még nem volt tisztában azzal, hogy Khomeini ajatollah már tudott a McFarlane-misszióról.” A kereskedelmi hajók biztosítására Nagy-Britannia növeli katonai jelenlétét a Perzsa-öbölben Londonból jelenti a Reuter. A brit hadügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Nagy- Britannia „rugalmas választ ad az újabb Perzsa (Arab)-öbölbeli fejleményekre”, vagyis növeli katonai jelenlétét a Hormuzi-szoros körzetében. Az ott járőröző két