Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

olvastam azokat a leveleket, ame­lyeket az ország minden pontjá­ról küldtek ipari munkások, nyugdíjasok, tanyasi gyerekek az OBT felhívására. Nagy felelős­ségérzettel fejtették ki gondola­taikat jelenünkről és a jövőnket fenyegető veszélyekről, s a béke ügyét egyikük sem választotta el a hazai feladatok megoldásától, sőt többen úgy vélik: itthoni dol­gaink rendbetétele a legfontosabb kötelességünk.­­ A szocialista országok béke­mozgalmait gyakran éri az a vád, hogy könnyű a dolguk, hiszen nem kell mást tenniük, mint tá­mogatniuk kormányuk politiká­ját. Erre büszkék lehetünk, hi­szen az egész emberiségért fele­lősséget érző békepolitikáit köte­lessége is támogatni minden jó­zanul gondolkodó, jóérzésű ember­nek — hangsúlyozta befejezésül Csehák Judit. Vita Az ülésen többen szóltak arról, hogy a nemzetközi kulturális kap­csolatok is hatékonyan szolgál­hatják a béke ügyét. Két év szovjet békeoffenzívája tanúbi­zonyságul szolgál arra, hogy van esély a helsinki folyamat tovább­vitelére. Miként Major László újságíró fogalmazott: az euró­pai kontinens politikailag megosztott, ugyanakkor nélkü­lözhetetlen a különböző tár­sadalmi berendezkedésű országok összefogása a nukleáris háború el­hárításáért, mert az egész embe­riséget fenyegető veszély osztha­tatlan. Dobozi István, az MTA Világ­­gazdasági Kutatóintézetének tu­dományos osztályvezető figyel­meztet arra, milyen veszélyeket rejt magában egyes imperialista köröknek az a törekvése, hogy a fegyverkezési hajszát a szocia­lista országok gazdasági „kifá­­rasztására” használják fel. Herényi József Ybl-díjas építész rámutatott: az egyén azzal is hoz­zájárul a béke ügyéhez, ha a szak­májában tisztességes végzi mun­káját. Javasolta: a Mérnökök a békéért mozgalom kedvező ta­pasztalataira építve hozzanak létre a műszaki értelmiségieknek cselekvési teret kínáló békebizott­ságot. Cseres Tibor író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, utal­va a szövetség — mint mondot­ta — válságos helyzetére, rámuta­tott: a magyar írók legtöbbje ma­gáénak vallja a békemozgalom szándékait, s részt kíván venni e törekvések megvalósításában. Többen hangsúlyozták a vitában, hogy a pedagógusok számára a békére nevelés aktív, felelős ma­gatartást jelent — ennek fontos­ságát emelte ki Vastagh Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár is. Tóth Károly református püs­pök, a Keresztény Békekonferen­cia elnöke a hívők természetes bé­­keakaratáról beszélt. A béke­mozgalom és a hívő emberek kö­zös céljait emelte ki Bíró Imre kanonok is. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség az Országos Béketanács­­csal kialakított eredményes együttműködés folytatásaként to­vábbra is részt vállal az örvende­tesen fejlődő ifjúsági békeközös­ségek tevékenységének támoga­tásában — hangoztatta felszólalá­sában Em­őd Péter, a KISZ KB titkára. Balogh András, az OBT elnök­­helyettese felszólalásában utalt arra, hogy Magyarországon nin­csenek atomfegyverek. Javasolta, hogy hazánk őrizze meg ezt a stá­tusát. Ugyanakkor — tette hoz­zá — világosan kell látni azt is, hogy ez nem jelent teljes garan­ciát a biztonságra. Olyan Európát, olyan világot kell megteremteni, amely mindenütt mentes az atom­fegyverektől. Indítványozta to­vábbá, hogy a magyar békemoz­galom álljon ki a katonai tömbök nélküli Európa gondolata mel­lett, összhangban a Varsói Szer­ződés politikai tanácskozó testü­letének budapesti ülésén is meg­fogalmazott törekvéssel. A délelőtti plenáris ülést köve­tően a békekonferencia küldöttei nyolc munkabizottságban tanács­koztak. A szekciókban élénk vita folyt, összesen 154-en kaptak szót. A gazdaság,­ a béke és a nem­zetközi együttműködés kérdései­vel foglalkozó munkabizottság­ban a világgazdaság globális prob­lémáinak áttekintése mellett a fel­szólalók foglalkoztak az üzemek­ben folyó békemunkával is. A biztonság és a leszerelés időszerű kérdéseit elemző szekcióban hang­súlyozták, hogy nem kielégítő a közvélemény tájékoztatása a le­szereléssel összefüggő problémák­ról. Különösen élénk vita bonta­kozott ki az ifjúsági szekcióban, ahol a résztvevők javasolták, hogy a békemozgalom aktivistái nyári táborokban folytassák az eszme­cserét. Indítványozták egy nem­zetközi vitatábor megszervezését is. A tudósok, az írók és a művé­szek munkacsoportjában a felszó­lalók felvetették: az OBT fordít­son nagyobb figyelmet a fiatal ér­telmiségiek kezdeményezéseire. Az újságírók munkacsoportjában ja­vaslat hangzott el arra vonatko­zóan, hogy az OBT foglaljon ál­lást a világ válságkörzeteiben dolgozó kollégáik fokozott védel­mével kapcsolatban. A fejlő­dés, béke, szolidaritás elnevezésű munkabizottságban a résztvevők javasolták a többi között, hogy a jövőben szervezzenek a fejlődés általános kérdéseit megvitató nyá­ri egyetemeket. A pedagógusok három munkacsoportban vitatták meg a békére nevelés kérdéseit A békemozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozó mun­kabizottságban kezdeményezték a jogászok a békéért mozgalom el­indítását is. A XI. országos békekonferen­cia este plenáris üléssel fejezte be munkáját. A tanácskozás ta­pasztalatait Barabás Miklós fog­lalta össze. A küldöttek állásfog­lalást fogadtak el a­ békemozga­lom szerepéről és további feladat­­tairól. A békekonferencia Szta­­nyik B. László zárszavával ért vé­é­get Állásfoglalás Helyünk a világban, helyünk a hazáiban A béke minden ember legsze­mélyesebb közügye. Nemcsak a népek, a társadalmak tudatában, hanem az egyes emberekében is egyszerre vannak jelen a félel­mek, a veszélyek és a reménysé­gek, az új lehetőségek távlatai. Az emberiség történelmének leg­­nagobb veszélyével kell szembe­néznünk: az atomerővel képesek lennénk önmagunk megsemmisí­tésére. Ugyanakkor reális remé­nyek is élnek bennünk. Az atomháború elkerülhető. Az elmúlt két évben született le­szerelési javaslatok lehetőséget nyitnakk arra, hogy a harmadik évezred küszöbét a tömegpusztí­tó eszközök terhétől megszaba­dulva, kevesebb fegyverrel lép­hessük át. Ez a lehetőség a béke­mozgalom számára kötelességgé fokozódik: meg kell győznünk minden embert arról, hogy ra­gadja meg ezt az alkalmat. Új politikai gondolkodásmód van kialakulóban, amely a köl­csönösen elfogadható kompro­misszumokat keresi. Ma fonto­sabb, mint valaha, hogy a béke­mozgalmak politikaformáló té­nyezővé váljanak. Amikor az em­beri civilizáció megmentéséről van szó, nincsenek kis és nagy országok, kis és nagy népek. Bé­kemozgalmunk törekvéseit is ki­fejezi az ENSZ-ben előterjesztett magyar javaslat, hogy tűzzék na­pirendre a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének megteremtését. Ennek építőkövei a nemzeti békemozgalmak, ame­lyek különösen alkalmasak lehet­nek a Kelet—Nyugat közti fe­szültség enyhítésére. Fejlesztjük­­kapcsolatainkat a különböző politikai irányzatokat képviselő nyugati békemozgal­makkal és a szocialista országok békeerőivel. Részt veszünk a Bé­kevilágtanács munkájának meg­újításában, támogatjuk kapcsola­tainak bővítését. Kiemelt fel­adat, hogy Közép-Kelet-Európa országai és népei között javul­jon az összefogás és az együtt­működés a közéletben és a min­dennapi életben is.­­Bővítjük a testvérmegyei,­­vá­rosi és­­községi együttműködést,­­felhasználjuk az idegenforgalom lehetőségeit. A külföldön élő magyarokkal az eddiginél szoro­sabb kapcsolatra törekszünk. Nemzeti fejlődésünk program-­­ja a szocializmus értékeinek őr­zése és gyarapítása. Ez mozgal­munk programja is. A társada­­­lom minden rétegével szót értve, hozzájárulunk a Magyar Népköz­társaság békepolitikájának fol­­­múlásához és érvényre juttatásá-t hoz. A béke igenlése az egységes magyar békemozgalom alapja. Ez cselekvő erő, amelyet meg kell őriznünk. Tudjuk és vállal-t juk, hogy az együttműködés szé­les körű párbeszédben, vitákban valósulhat meg. Világnézeti meg­győződéstől függetlenül együtt munkálkodunk mindenkivel, aki kész cselekedni a­­békéért. A szakmai békemozgalmak lét­rejöttével tartalmasabbá vált munkánk. Az orvosok, a pedagó­gusok, a nyugalmazott táborno­kok, a mérnökök, az újságíróik és a sportolók kezdeményezései gazdagítják nemzetközi kapcso­latainkat, hazai tevékenységün­ket. Arra törekszünk, hogy még több író, művész és tudós legyen közöttünk. Pezsdítően hat mozgalmunkra a fiatalok részvétele. Támogat­juk a tartalmas, öntevékeny kö­zösségi és egyéni kezdeményezé­seket, az ifjúsági békecsoportok munkáját. Örömmel vennénk, ha egyetemisták, főiskolások és fiatal értelmiségiek is utat találnának mozgalmunkhoz. Folytatjuk a kapcsolatépítést a munkásság, a mezőgazdaságban dolgozók köré­ben. Termelési közösségeik, bri­gádjaik a békemunka fontos színterei lehetnek. A katolikus és az egyházközi békebizottság, minden egyház és felekezet összefogása, hazai és nemzetközi tevékenységük érté­kes hozzájárulás a béke védel­méhez és közelebb hozza moz­galmunkhoz a hivő embereket. Magyar Nemzet KÖZÉLETI HÍREK Az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására január 29. és 31. között látogatást tett Buda­pesten Albano Nunes, a Portugál Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagja, a párt külügyi osztályának vezetője. Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB titkára fo­gadta a portugál vendéget, aki­vel Kótai Géza, a KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője és Gecse Attila, a külügyi osztály helyettes vezetője folytatott meg­beszéléseket. A szívélyes, elvtár­si légkörű találkozókon kölcsönö­sen tájékoztatták egymást a két ország és a két párt helyzetéről. Áttekintették a nemzetközi élet és a nemzetközi kommunista moz­galom fontosabb kérdéseit, vala­mint a két párt közötti együtt­működés fejlesztésének lehető­ségeit. Dunai Imre külkereskedelmi miniszterhelyettesnek, a ma­gyar—svéd gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együttműkö­dési vegyes bizottság magyar társ­elnökének meghívására január 27. és február 1. között Buda­pesten tartózkodott Anders Sohlen, a Svéd Központi Bank elnökhelyettese. A vendéget fo­gadta Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyet­tese, Demján Sándor, a Magyar Hitelbank Rt.,vezérigazgatója és Gábor András, a Tungsram Rt. vezérigazgatója. Befejeződtek a munkásőrség egységgyűlései Havasi Ferenc köszöntötte, a tatabányaiakat (MTI) A tatabányai munkás­őrök szombaton a városi sport­­csarnokban rendezték meg ünne­pélyes évzáró,évnyitó egység­gyűlésüket. A gyűlésen részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Antalóczy Albert, a Komárom megyei párt­­bizottság első titkára és Varga Gyula, a megyei tanács elnöke is. Havasi Ferenc a­ Központi Bi­zottság nevében köszöntötte az egységgyűlés részvevőit. Elisme­réssel szólt arról, hogy a mun­kásőrök a nehezebb gazdasági helyzetben is gyarapítják hazánk anyagi és szellemi értékeit, mi­közben önzetlenül vállalják vé­delmét. Havasi Ferenc külön kö­szöntötte az alapító tagokat, azo­kat, akik a zászlóbontástól kezd­ve, immár három évtizede becsü­lettel teljesítik a nép hatalmá­nak védelmében vállalt kötele­zettségüket. Szombaton törzsgyűlést tartott a munkásőrség Zala megyei pa­rancsnoksága. Az eseményen részt vett Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancs­noka és Karvalits Ferenc, az MSZMP Zala megyei bizottságá­nak első titkára is. A­ törzsgyűlé­sen köszöntötték Tóth Gyula munkásőr ezredest, a munkásőr­ség Zala megyei parancsnokát, aki 35 éves fegyveres szolgálat után nyugállományba vonult. Az országos parancsnok Kovács Jó­zsef munkásőr alezredest nevezte ki Zala megyei parancsnokká. Országszerte befejeződtek a munkásőrség egységgyűlései, amelyeken részt vett­­ az MSZMP Központi Bizottságának több tagja. Ott voltak a kormány, az állami és a társadalmi szer­vezetek, illetve a társ fegyveres erők és testületek képviselői. Harmincöt egységnél új csapat­­zászlót avattak, amelyeket nagy­üzemek munkáskollektívái ado­mányoztak a munkásőröknek. A gyöngyösi, a bajai, a moson­magyaróvári egység a magyar munkásmozgalom egy-egy ki­emelkedő személyiségének nevét vette fel. Az egységgyűléseken kollektív elismeréseket vehettek át a ki­válóan dolgozó munkásőrközös­­ségek. Tart a tél szorítása Rendkívüli műszakok a termeléskiesés pótlására (MTI) Szombaton az ország több vállalatánál rendkívüli mű­szakot szerveztek, hogy pótolják a januári zord időjárás miatt be­következett termeléskiesét. Az Ikarus székesfehérvári gyá­rában két műszakban, csaknem négyezren dolgoztak. Még az első negyedévben a rendkívüli műsza­kokon el akarják készíteni a ja­nuárban elmaradt 130 autóbuszt. A Pápai Textilgyárban a válla­lat több mint 2000 dolgozója vett részt — műszakban — a szabad­napi munkában, összesen több mint 80 ezer négyzetméter kész­terméket, hasonló mennyiségű nyersszövetet és 11 tonna fonalat állítottak elő. Szombaton har­madszor töltötték a hétvégét munkával a Diósgyőri Gépgyár dolgozói. A kőolajkutatók mellett meg­feszített ütemben dolgoztak a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáz­termelő Vállalat munkahelyein is, hiszen a szokatlanul nagy hi­degben megnőtt a gázfogyasztás. Az igen hideg időjárás ártal­mainak megelőzésére a hétvégén rendkívüli műszakot tartottak a Szolnok megyei termelőszövetke­zetek állattenyésztő telepein is. A hét végén 21 Csongrád me­gyei vadásztársaság tagjai az érintett gazdaságok segítségével terepjáró gépkocsikkal,­ illetve traktorokkal takarmányt szállí­tottak ki az őzek, nyulak, fácá­nok által leginkább járt terüle­tekre. A nagy hidegben rideggé és tö­rékennyé válnak vasúti sínek és a felsővezetékek. Ez okozott üzemzavart vasárnap reggel a Tatabánya—Tata közötti vasúti vonalakon. Elpattant a villamos­­felsővezeték és rázuhant egy ép­pen alatta robogó személyvonat­ra. A villamos-felügyelőség dol­gozói azonnal megkezdték a hi­ba elhárítását. A vonatok késését okozta az Almásfüzitő és Tata közötti síntörés. Az autópályák és a főutak bur­kolata országszerte száraz, csu­pán a korábban hófújta szakaszo­kon, a Kisalföldön, Szolnok és Borsod megyében jégbordás, il­letve jégfoltos. Az UTINFORM vasárnap reggeli tájékoztatása szerint Szabolcs megyében síkos, jeges a 4-es főútnak az ország­határ előtti szakasza és a 491-es főút. A nagy hidegben a sószórás hatástalan, ezért az utakat salak­szórással érdesítik. A tiszai kompok nem közlekednek, mert a folyó befagyott. A Duna felső szakaszán csak a váci komp köz­lekedik. A Volán különbuszokat járat a Szentendrei-szigeten. ----- A NAP ----­Vasárnap, hétfő Tévedtünk. Rosszul hallottunk. Kimentünk sokezredma­­gunkkal ezen a szép, hideg, első februári vasárnapon a vá­sárba. Talán csak a költői hajlamaink vezettek. Rímelt fü­lünkben a vasárnap a vasárnappal. Csalogatott, csábított a 30—40 százalékos árleszállítás. Stréberek voltunk, úgy kell nekünk. Félrehallottuk és félreláttuk a televízió rek­lámját. Csak az vigasztal, hogy nem voltunk egyedül. A budapesti vásár portása tiszta szívvel mutogathatott a fel­iratra, dehogy vasárnap , csak hétfőn, február másodiikán kezdődik itt a nagy előadás. Eladás. Igaz is. Miért ne munkanapon kezdődjék. A kormány szóvivője úgyis jelezte most, hogy hétfőn délelőtt gyenge a termelékenység. Meg pénteken pláne. Marad a jó át­lagnak kedd—szerda—csütörtök. Talán nem is hétfőn kel­lene kezdeni a téli vásárt. Inkább bele a közepébe: szer­dán! Vasárnap már csak azért sem lett volna jó, mert elseje. Ez se jó volt. Sokkal logikusabb másodikán kezdeni valamit. Még szerencse, hogy a kispesti Centrumnak jó volt va­sárnapnak a vasárnap is, kezdésnek az elseje. A kispesti Centrum kivételezett. Valamikor réges-régen kiváltság volt: vasárnap tartani a vasárnapot. Mi ugyebár ellene vagyunk a kiváltságoknak. Amúgy is szeretjük hétfőn ünnepelni a ked­­det, csütörtökön a vasárnapot, pénteken a kettős ünnepet és mindenkor az árleszállítást. Semmi baj. Vasárnap legalább kocogtunk. Kocogott a fogunk is a hidegtől, és felkopott az állunk a vásárban. Hány pénzért? hány pénzért? Nem baj. Máskor jobban odafigyelünk. DIURNUS Hétfő 1987. február 2. Pezsgő és gyomorkeserű Már csak a kurtaszoknyás, formáslábú lányok felvonulása hiányzott és a frankfurti tömeg­­gyűlés valamilyen amerikai vá­lasztási sh­ow-műsorrá vált vol­na. Harsányan szólt a zene, az óriási képernyőn filmet mutattak — nagyjából egy közepes terme­lési riport színvonalán —, s va­lamennyi jelenet főszereplője Kohl kancellár. Majd csend, és a megfelelően kiválasztott pilla­natban, a képernyőről éppen­ az előző másodpercekben eltűnt sze­mély — a valóságban is megje­lenik a csarnok túlsó végén. Jön végig a tömegen, aki tud, kezet ráz vele, ünnepük, s mindez ugyanakkor látszik óriásira felna­gyítva a képernyőn. Végre felér a mikrofonig és elkezdődik a be­széd. Mégis, a hasonlat a felhőtlen, konfettis-csinnadrattás amerikai módi választási műsorokkal csak részben állja meg a helyét Volt itt valami nyomasztó a levegő­ben, egy-egy pillanatra, amikor a tömeg fel-felordított, valami félelmetes is. Bár könnyen le­het, hogy ezt az érzést csak tör­ténelmi emlékezések, kevéssé in­dokolt gondolattársítások sugall­ták. Az előttem ülő fiatalember — látva a kabát hajtókáján lógó kartonról, hogy magyar újság­íróval találkozott — hüvelykuj­ját föfelé tartva jelezte: „klassz". Már tudniillik, hogy eljöttünk. Majd odaszólt: „Háromszázan vagyunk itt” Ez a háromszáz, tőlünk távolabb, baloldali fiata­lok csapata, vagy félórán át a beszéd első felének idején szün­telen kórusban skandálta és röp­cédulán szórta: „Kohlnak men­nie kell!” Majd rendezetten és bántatlanul kivonultak. A csarnokban azonban a kan­cellárpárti tömeg uralkodott. Minden hangsúlyos szó után —­­„Család és gyermek!”, „Nem en­gedünk !", „Nem kell vörös—zöld uralom!”, „Tovább az eddigi úton!” — hangorkán söpört vé­gig. Ha ej, és a hasonlóan fel­épített gyűlések az egész ország hangulatát tükrözték volna — a kereszténydemokraták elsöprő fö­lénnyel győznek a január 25-i választásokon. Nem egészen így sikerült. De mi­ értelme most elővenni a szavazást megelőző eseménye­ket, hiszen az ez alkalomra szánt plakátnagyságú fényképek,, röp­lapok a' választást követő napon" már olyan látványt nyújtottak, mint a vacsora utáni szedetlen asztal? Azért bukkannak fel új­ra ezek az­­egyébként még elég friss) emlékek, mert a különbö­ző gyűlések nemcsak a mulandót, a könnyű ígéreteket és a szerve- s­zett optimizmust fejezték ki, ké­pet adtak valami másról is: a légkörről, amely ezeket a pár­tokat körülveszi. Jellegükről. Minden meg­rendezettségen túl önmagukat is adták. Az is a ké­pét adja egy-egy ilyen kam­pánynak, hogy milyen koreográ­fiát adnak a gyűléseknek, mit mondanak és hogyan, miként vi­selkedik a közönség. Ugyanebben a csarnokban, a szociáldemokraták frankfurti de­monstrációján még többen vettek részt, mint az előző estin (mégis kevesebb szavazatot kaptak), de a hangulat higgadtabb. Nemcsak azért volt ez így, mert lelke mé­lyén minden résztvevő sejtette, csak hűségét tudja kifejezni, győzelemre aligha lehet remény, hanem azért is, mert bennük nem voltak meg, vagy kevésbé azok az indulatok, a német múlt­ból maradt áramlatok, mint a jobboldaliakban. Kancellár jelölt­jük kiegyensúlyozottsága is ha­tott: Johannes Raunak egész vá­lasztási kampánya alatt egy túl­élezett mondat, ellenfelet sértő kifejezés nem hagyta el a szá­ját. (Lehet, hogy nem ilyen, lel­kipásztor családból származó em­berek tudnak igazán megélni ezen a terepen?) A politikus­ gróf Lambsdorff mondta róla: „Okos, rokonszenves, őszinte — de tel­jesen alkalmatlan a kancellár­ságra.” Ezzel az idézettel már újabb választási gyűlésen vagyunk, Hanauban. (Lapunk tudósítójá­nak Hessen tartományban volt módja részt venni választási ösz­­szejöveteleken.) Ezúttal, a Sza­baddemokrata Párt vendégeként. Kisvárosi vendéglő különterme, vagy százan el is férünk benne. Jó társaságbeli hölgyek és urak hallgatják az előadónak (egyéb­ként a nyugatnémet közélet ne­ves, bár vitatott személyiségének, volt és talán jövendő gazdasági miniszterének) a mondandóját. Itt nem zúg fel közben tapsvihar, senki sem kiáltozik. Élvezik a beszédnek csak az értelemre hat­ni kívánó, olykor szellemesen csípős fordulatait. A liberális kö­zéposztály fóruma most ez a he­lyiség, ahol a gazdaság szempont­jából inkább jobbra, a külpoliti­kát és a polgárjogokat illetően a másik irányba húznak. Úgy lát­szik, mostanában a gazdaság fon­tossága nagyobb. A gróf papír nélkül beszél (szűkebb a kör, rö­­videbb az idő, az újságok sem tu­dósítanak róla), huszadszor-har­­mincadszor mondja lényegében ugyanezt, de a hallgatóság úgy érzi, csak hozzájuk szól, most fo­galmazza a mondatokat, a poénok e pillanatban­ születtek. Ahogyan ez egy profi politikustól megkí­­vántatik. A nesztelenül surranó pincérnés közben feketét lehet rendelni. Aztán mindenki feláll, megy haza, az előadó nem áll meg beszélgetni az újságírókkal, a következő helyre tart. Mára van még egy gyűlése. Nekünk is. Izgalmas egyéniség­gel, a „zöld” Joschka Fischerrel találkozunk, jónéhány kilométer­rel arrébb, Weinheimben. A hi­vatalos programban keresztnevét ugyan így írták „Joseph,” de ön­magát és a sajtó is őt Joschkának nevezi, mintha magyarul Jóskát mondanánk. Kisvárosi kultúrház­­félében vagyunk, néhány százan, dugig. Itt nyoma sincs a hűvös nyugalomnak, jobbára fiatalok töltik meg a termet. Akinek nem jut ,ülőhely, a fal mellett telep­szik a földre, apró gyerek totyog végig a sorok között, a mama és a papa is itt van. A főszónok — majd később fut be — minisz­ter, az első és eddig egyetlen ilyen magas rangra jutott Zöld-párti, a hesseni kormányban a környeze­ti és az energiaügyek felelőse. Ed­dig nem járt túl nagy sikerrel, dehát a méregtömeget kibocsátó gyárakkal, a vegyipari konszern­óriásokkal nemigen tud egyma­ga megbirkózni. Itt is műsor előzi meg a beszé­det, de másfajta, mint Frank­furtban. Hajdanvolt utcai diák­színjátékokat látunk viszont, nem túl magas művészi színvonalon, ellenben egyértelmű és közérthe­tő mondanivalóval. Például: be­jön egy Reagan-álarcot viselő, valamint egy farsangi papírmasé Kohl-fejet hordó, az előb­bi nagy papírlapot tart e felirat­tal: „SDI" Es pénzt vesz ki a kancellár zsebéből. Gunyoros strófák következnek gitárkíséret­tel. Végül megjelenik Joschka Fischer, természetesen sportcipő­ben, farmerben, dzsekiben, nyak­kendő nélkül. Mindig így jár, nem erre az alkalomra húzott jel­­mezt. • Nem rosszabb szónok a grófnál, az érvei sem maradnak el mö­götte. Ellenfelei: a kancellár párt­ja és Lambsdorffé. Brandt és Rau is megkapja a magáét, bár Fischer azon zöldek közé tarto­zik, akik — megfelelő feltételek­kel — nemcsak hajlandók lenné­nek Bonnban nyeregbe segíteni a szociáldemokratákat, hanem íme, miniszterként be is lépett egy ilyen tartományi kabinetbe. Kín­lódva, bár, megpróbál tenni va­lamit a környzetvédelemért. Fő témája ezúttal az atomener­gia. Kilépni belőle. „Csernobil nem egy társadalmi rendszer, ha­nem a technika ügye!" „A Geiger- Müller diktatúrája alatt élünk!”. Fegyverkezés? „Őrült spirál!” Az egyoldalú leszerelés, amelyet az NSZK kormányától kiván, példát és ösztönzést adna másoknak. „Afganisztán és Nicaragua — egyik hatalomnak sincs joga be­avatkozni !” „Bonn külpolitikája konzerválja az ellentéteket!” És aztán szokásuk szerint kér­dések áradata, bele az éjszakába.­ ­ A választási karneválra kinek hamvazószerda következett, ki­nek nem. Joschka és a gróf párt­ja boldog. A szociáldemokraták fanyarul töprengenek, hiszen tud­ták, ennél jobb eredményt nem érhetnek el, s most a megúju­láshoz szedelőzködnek. Kohl és Strauss kesereg, győztek, de nem úgy, ahogyan szerettek volna Vasárnap a szokásos választási estére az Adenauer-Házban már előkészítették a pezsgősüvegeket A számítógépes előrejelzések kezdetekor elő is vették őket a pincérek. Hamarosan azonban Walther Leisler Kiep, a Keresz­ténydemokrata Unió kincstárnoka (a kancellárnak nem túl lelkes híve), minden megrendülés nél­kül odaszólt nekik: „Kérem, rak­ják el és vegyenek elő gyomorke­serűt.” Ma maradt meg a gyűlésekből? A külsőségeket illetően nagyon kevés, de az elhangzottakat és azt, hogy a közönség hol, milyen mondatokra morajlott fel és mi­kor hallgatott, a jövőben is fi­gyelembe kell venni. Egészében azonban a választások bizonyos kiegyensúlyozottságot hoztak. Bár a politikára nem mindig ér­vényesek a számtan szabályai, itt a közhangulat hatására kétszer kettő néha három, néha öt is le­het — a mérleg végül is azt mu­tatja, hogy az összeg nem opti­mális, de megnyugtató. Ez az or­szág, ezzel a politikai összetétel­lel nem váltja meg ugyan Nyu­­gat-Európát, de kalandokba sem fog bocsátkozni. Tatár Imre

Next