Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
SZÉLRÓZSA Zenei kiadványok az NDK-ban A szocialista Németországban egyre elterjedtebb és népszerűbb a kortárs zene. Európa talán egyetlen országában sem születik annyi új mű, mint az NDK-ban. Egyedül az elmúlt esztendőben több, mint húsz ősbemutatóra került sor, s ezek legtöbbjének partitúrája könyvalakiban is megjelent a lipcsei Edition Peters kiadónál. Összesen 28 volt az új kiadványok száma, közöttük olyan szerzők alkotásai jelentek meg, mint Georg Katzer, Ruth Zechten, Reiner Bredemeyer, Alfred Wojier és Paul-Heinz Dittrich. A jónevű kiadó ezenkívül 38 NSZK-beli, jugoszláv, szovjet, sőt japán kortárs zeneszerző műveit is kiadta. Ebben az esztendőben, amely Berlin jubileumi éve (megemlékeztünk korábban a 750. évfordulóról), 30 új mű szerepel az Edition Peters kiadványtervében. Javarészt olyan ősbemutatókról van szó, amelyeket a kiadványok megjelenésével egyidejűleg tartanak. Különös érdeklődés előzi meg a már említett Ruth Zecalin csembalóversenyét (Im Salon Ráhel Levin a címe), valamint Gerhard Rosenfeld új zenekari kompozícióját. A fiatal nemzedéket Peter Dege, Thomas Heyn, Frank Petzold, Steffen Schleiermacher és Helmut Zapf képviseli, akikről — sajtóbeszámolók szerint — hamarosan külföldön is hallani fognak. Dosztojevszkij ébresztése A nagy orosz regényíró, aki hányatott és tragédiában bővelkedő élete soránhalálra ítélték, majd a cár „kegyelméből” csaknem tíz évet töltött Szibériában) világirodalmi becsű műveket alkotott, most ismét az érdeklődés középpontjába került. A Szovjetunióban éppen úgy, mint a nyugati világban. Az előbbit azért említjük, mert a zsdanovi irodalompolitika majdhogynem száműzte „messianista" igehirdetése és „sokféle elemből összeszőtt, ellentmondásos világszemlélete” miatt. Nem is emlékszünk arra, hogy mikor jelent meg utoljára összes műveinek kiadása. Ennek ellenére írásainak problémafelvetése, korát megelőző bölcselete, etikája, szabad asszociációkra és a lélek legmélyebb rétegeinek feltárására épülő művei nagy hatással voltak a XX. század irodalmára. Most a moszkvai Nauka Kiadó tervbe vette műveinek új, 15 kötetes kiadását. Nem tudjuk még, hogy az egész életmű bezsúfolható-e ebbe a terjedelembe. Dosztojevszkij regényei, publicisztikai alkotásai, naplója és levelei (ezek önmagukban kötetnyi terjedelműek) szétvetnek minden határt. Mindenesetre Dosztojevszkij méltó ébresztését jelenti a tervbe vett kiadás. Ettől függetlenül jelent meg a szovjet Dosztojevszkij-kutatásokra támaszkodva — az író feleségéhez, Anna Grigorjevna Sznyitkinához intézett leveleinek gyűjteménye, valamint az özvegy naplója az NSZK-ban, az Athenaeum-Verlag gondozásában. (A kiadó nem sokkal előtte Tolsztoj özvegyének, Szófia Andrejevna Berszetnek a teljes naplóját is megjelentette. Nem véletlen a párhuzam. Mind a két asszony hűséges segítőtársa volt férjének a kéziratmásolás vesződséges munkájában, a kiadókkal folytatott tárgyalásaiban.) Különösen vonatkozik ez Anna Grigorjevna Sznyitkinára, az író második feleségére, aki biztosította számára, hogy élete utolsó évtizedét viszonylag nyugodtan, alkotó munkában töltse. Első felesége gyűlölte és gúnyolta, nagy szerelme, Polina Szuszlova, „a nagy regények infernális asszonyainak prototípusa" pedig rövid együttlét után eltaszította magától. A kötet megjelenése is tanúsítja, hogy a nők milyen fontos szerepet játszottak Dosztojevszkij életében. Az összes művek moszkvai kiadása pedig azt igazolja, hogy hazájában éppen úgy, mint a világirodalomban ismét elfoglalja méltó helyét a nagy orosz realisták mellett. Hemingway tévéportréja Több mint negyedszázaddal a halála után, még mindig a legolvasottabb írók közé tartozik. Könyveit évente körülbelül egymillió ember vásárolja, a regényeiből készült filmek rendszeresen a mozik műsorán szerepelnek. Az elmúlt esztendőben három új biográfia is jelent meg róla, azonkívül Jack nevű legidősebb fiának emlékirata. Mégis változatlanul érdekli az embereket, ki is volt hát tulajdonképpen Ernest Hemingway, akiről már életében legendák keringtek, és miért eresztett golyót a fejébe 1981. július 2-án Idaho állam Ketchum nevű városkájában. Mindezekre a kérdésekre egy tévéfilm próbál magyarázatot adni. Négy részből áll, december 27-én kezdte bemutatni az angol és az amerikai televízió, ezt követi az egyik nyugatnémet állomás. (Az adás időpontja valószínűleg húsvétkor lesz.) A filmet Anna Benson Gyles, a BBC rendezőnője készítette egy népes stáb közreműködésével. Minden fontosabb helyre ellátogattak, ahol Hemingway hoszszabb-rövidebb ideig tartózkodott. Iparkodtak mindenkivel beszélni, akik még — egyre kevesebben — ismerték az írót. Így rajzolódott ki Hemingway tévéportréja. Ismeretes, hogy mindig a kalandokat kereste, ugyanakkor — ezt többen állítják most — félt az életveszélytől. Hogy nagyivó volt? Ezt majdnem mindenki tanúsíthatja, sőt egyik barátja A folyón át a fák közt című könyvét így nevezte: „Az utcán át a kocsmák felé”. Valójában félelemből adta fejét ivásra, különösen az évek sokasodtán. Viszonylag fiatal, még hatvannégy éves sem volt, amikor végzett önmagával. Ez a halálfélelem már korán kezdődött nála, de maga sem ismerte be, hogy üldözési mániában szenved. Most e portréból megtudjuk, hogy már a negyvenes évektől kezdve az amerikai rendőrség, az FBI állandó felügyelete alatt állt, s amikor klinikára szállították, őrt rendeltek az ajtaja elé. A repülőgépen egy alkalommal ötezer méter magasságban fel akarta szakítani az ajtót. Máskor, afrikai vadászata idején, a kis gép légcsavarjai közé vetette volna magát, ha nem akadályozzák meg. Két alkalommal érte repülőszerencsétlenség. Mind a kettőt túl-félte. De talán mégsem a halálfélelem végzett vele. Amikor utolsó könyvét, a Halálos nyarat írta, így panaszkodott dr. George Lavien nevű barátjának: „Nem megy, George, én nem tudok többé írni.” Számos életrajzírója is ennek tulajdonította tragikus halálát Az öregségtől való félelmen kívül ez a kicsengése a portréfilmnek is. I / Az Alte Pinakothek jubileuma Nemrégiben, az elmúlt év végén emlékeztek meg Münchenben a régi képtár, az Alte Pinakothek alapításának 150. évfordulójáról. A dátum egybeesett az építő király, I. Lajos születésének 200. évfordulójával. És még egy kerek évforduló: a háborús rombolás után, harminc évvel ezelőtt, 1957- ben adták át újra rendeltetésének a felújított Pinakothekat Akadt tehát elég alkalom az ünneplésre. A jubileumra a Bayerische Staatsgemäldesammlung egy szép kiállítású könyvet is jelentetett meg ezzel a címmel: Ihm, welcher der Andacht Tempelbaut... (Áhítat a templomépítőnek, fordíthatnák értelemszerűen.) Az épület egy kissé kirekedt az akkori városból, mert körülötte valóban mező és burgonyaföld terült el, de Lajos tudta, hogy mire készül. Az ő képzeletében már álltak a sugárutak, és beépültek a mezők, hogy százszázötven évre előre meghatározzák München jellegét. A király képtárát a városnak ajándékozta, s ettől kezdve lelkes igazgatók és áldozatkész polgárok gyarapították állandóan a gyűjteményt. A müncheni Alte Pinakothek ma Európa egyik legcsodálatosabb és leggazdagabb képtára. Rubens gyűjteménye a párizsi Louvre anyagát is fölülmúlja (85 kép, köztük a leghíresebbek), de mindenki megtalálható itt, aki a festészetben számít Még csak nem is mondhatnák, hogy a német anyag a leggazdagabb Majdnem ugyanennyi olasz mester művét láthatjuk, a hollandokat két legnagyobb korszakukból, a XVII. és XVIII. századból Franz Hals, Ruysdael, Rembrandt (tizenhárom képpel) képviseli, de vannak itt kiváló alkotások Európa majdnem valamennyi országából. A képtár nemcsak München, de a német és általában az egész európai festőművészet olyan kincsesháza, amelyet a jubileumtól függetlenül meg kell tekintenie annak, aki a bajor fővárosba látogat Közvelenül a második világháború befejezése után a közvélemény nem kis meglepetésére Churchill és konzervatív pártja megbukott az angol választásokon. A háborúban győztes minisztereinek ellenzékbe kényszerült. (A munkáspárti Attlee foglalta el a helyét.) Churchill mégsem veszítette kedvét és humorát Egy sajtókonferencián kijelentette? — Az ellenzékiségnek ia megvan a művészete. Úgy kellevágni az ágat amelyen a kormány 01, hogy utána még magunk is helyet foglalhassunk rajta. És 1951-ben lemete lett a miniszterelnök. Összeállította: Vác Imre Masiar Nemzet Nemzetközi tanácskozás az Osztrák Kulturális Intézetben Lehet-e valakinek két anyanyelve vagy a kettő, kevesebb, mint az egy? Régóta foglalkoztatja ez a kérdés a tudósokat, nyelvészeket, irodalmárokat, s a művészeket, írókat, költőket. A budapesti Osztrák Kulturális Intézet kétnapos ülésszakot szentel a témának. Február 11-én Köpeczi Béla akadémikus, művelődési miniszter tartja a nyitó előadást, ő maga is olyan vidéken született és nőtt föl, ahol keverednek az etnikumok, a nyelvek, a kultúrák, és tudósként is sokat foglalkoztatta a jelenség. Neves nyelvészek, köztük Herman József akadémikus és Manherz Károly egyetemi tanár, valamint az innsbrucki Kurt Egger professzor tartanak ezután referátumot, majd vita következik. Este kétnyelvű vagy inkább két nyelven alkotó költők olvasnak fel műveikből és beszélnek kettős kötődésükről, a többi között Koch Valéria, Kalász Márton és Sebestyén György. Elhangzanak majd Hajnal Gábor versei is, aki az esten sajnos már nem vehet részt Másnap pedagógusok eszmecseréjét rendezik meg, az ő vitájukon a különböző iskolafokozatokban szerzett gyakorlati tapasztalatokról lesz szó. Legközelebb egyébként a száz esztendeje született osztrák költő, Georg Trakl emlékének adóznak a Benczúr utcai intézményben. Kurt Klinger betegsége miatt azonban a hétfői, február 2-i est elmarad, kedden, február 3-án este fél 7-kor pedig dr. Walter Menthlagl, az innsbrucki egyetem professzora méltatja Georg Trakl líráját és életművét. (1) NAPLÓ A Nemzeti Színház Vészi Endre Le az öregekkel! című drámáját mutatja be február 13-án. A mű a korábban meghirdetett felszabadulási drámapályázatra készült. A történet középpontjában egy fiatal rendező áll, aki megkapja élete nagy lehetőségét: filmet készíthet az öregekről. Sik Ferenc rendező Hirtling Istvánt, Cetz Annát, Béres Ilonát, Kállai Ferencet, Lukács Margitot is Agárdi Gábort választotta a darab főbb szereplőiül. '99| Népszerű előadási darabok [címmel jelent meg Popper Dávid tizennégy, gordonkára és zongorára írt műve a Zeneműkiadó Vállalat gondozásában. Az összeállító, Pejtsik Árpád úgy válogatta össze a kompozíciókat — többségükben tánctételeket, menüetteket, gavottokat, mazurkákat —, hogy az első kötetben a könnyebb, a zeneiskolák magasabb osztályaiba járó csellisták által jól játszható darabok, a második részben pedig a zenei pályára készülő gordonkásoknak szánt művek szerepeljenek. A Magyar Rádió ez évben is megrendezte Új magyar zene a Rádióban című sorozatát, és a hagyományokhoz híven ismét zsűri elé bocsátotta az Új termést, hogy odaítélje a Kritikusok díját, a Közönség díját, valamint a Kórusok Országos Tanácsának díját az arra legérdemesebbnek tartott művek szerzőinek. A Kroó György elnöksége alatt működő bírálóbizottság a zenekari művek kategóriájában Dubrovay László Szimfóniáját, a kamarazenei kategóriában Mártim látván Babaházi történet című darabját részesítette a díjban. A közönség zsűrije — elnök: Fodor András — Durkó Zsolt Széchenyi- oratóriumát, valamint ugyancsak Mártha István fent említett kompozícióját díjazta. A kórusok díját Vajda János Alleluja című kompozíciója nyerte el. A Magyar Zeneművészek Szövetsége különdíjat tűzött ki olyan darabra, amelynek szerzője még nem töltötte be 35. évét. A díjat Mártha István, a Babaházi történet komponistája kapta. P. M. Szombaton, 79 éves korában elhunyt Yves Allegret francia filmrendező, a Malgret felügyelő című televíziós filmsorozat rendezője. 1963-ban Magyarországon is forgatott. Itt vették fel a Zalaregény, a Germinal filmváltozatának több jelenetét. Mindössze 22 évet élt, s most, halála után hat évvel kezünkben tarthatjuk verseinek gyűjteményét. Kőtollú madár címmel Herbszt Zoltánt kamasz korában Sopronban fedezte fel Sarkady Sándor, majd szegedi egyetemi éveiben a Tiszafái és szerkesztői révén a szélesebb irodalmi közvélemény. Számon tartott tehetség volt, amikor a gyógyíthatatlan betegség nagyon hamar leszámolt vele. Verseiben, ha krónikus felhangokkal is, uralkodik a magyar költészet hagyományos hangvétele, a történelmi elkötelezettség :,,Származás-bilincsben tehetség-békában / futnom tengernek nem lehet ez Élet és Ura." Képein mondatain átsüt az elődök szava, ám nem egy hangpróbáló kamasz érzékenységével, hanem az önön színeit kikeverő alkotó erejével. Mondhatni határmezsgyén szökken: a már meghódított költöi tartományoktól önálló világ megalkotása felé. Utolsó ciklusának búcsúzó tragikuma csak felerősíti a hitet. Igazi kiteljesedést szakított meg a vég, s ezért fájdalmas a tudat: nem tehetség. Igazi költő pusztult el Az Eötvös Könyvek sorozata, amely az ELTE Közművelődési Titkárságának gondozásában és más támogatók közreműködésével már nem egy esetben segítette pályakezdő indulását, e kötetével fontos, a feledéstől menekítő újrafelfedeztetést vállalt. Ímeól♦ Több éves szünet után tavaszszal ismét megnyitjakapuit Budapesten a Kína Múzeum. Reklámgondok II. Uralkodik a középszer Kétségtelenül igaz, hogy a hazai reklám megítélésében sok a szubjektív elem. Minden érintett, lett légyen vállalatvezető, reklámszakember, fotós, grafikus vagy fotómodell, érthető módon a saját szemszögéből s főleg saját problémái oldaláról közelít a kérdéshez. A közös összekötő kapocs csak az elégedetlenség, a „lehetne jobb is” attitűd, viszont, hogy miként lehetne jobb, arra már kevés ötletet tudnak felsorakoztatni. A magyar reklámpiacon a — gazdaság egészével egyezően — jelentős változások figyelhetők meg az elmúlt években. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a gazdálkodó egységeken belül és mellett is szép számmal jöttek létre leányvállalatok, újszerű gazdasági formációk, s ezek hatással vannak a reklámra is. Érezhető már egyfajta versenyhelyzet, bár igazi versenyről — épp úgy, mint az iparban vagy a kereskedelemben — még nem beszélhetünk. Nincsenek megbízható adatok a hazai reklámköltségek alakulásáról sem, a témával hivatásszerűen foglalkozók becslése szerint azonban mintegy 4,5—5 milliárd forintot költenek Magyarországon ilyen célokra. Sok ez vagy kevés? Legtöbben úgy látják, hogy elegendő lenne a gazdaság és a piac általános helyzetéhez képest — de nem a legmegfelelőbben használjuk fel. Mit ér a szakember? — Van-e tekintélye a magyar reklámszakembereknek saját vállalatuknál? — kérdeztem Nagy Pétert, a Magyar Reklámszövetség főtitkárát. — Sajnos, általában igaz, hogy a legtöbb helyen nem tekintik szakmának a reklámot, s ezért nem tekintik igazán szakértőnek azokat, akik a reklámmal hivatásszerűen foglalkoznak. Persze nincs olyan gazdasági vezető, aki legalább szavakban ne ismerné el a reklám jelentőségét. A gyakorlatban viszont ez csakugyan nem tükröződik, még akkor sem, ha egyes területeken — érdekes módon vidéken inkább, mint a fővárosban — fokozott érdeklődés tapasztalható a vállalatvezetőknek szervezett különböző reklámkurzusok után. További gond, hogy Magyarországon nincs felsőfokú reklámszakember-képzés. A közgazdasági technikumokban néhány órát adnak a hallgatóknak e témából, s ezzel a dolog be is fejeződött. Tavaly nyáron a Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma foglalkozott a reklámoktatás helyzetével, s döntés született arról, hogy a középfokú iskolákban kapott képzést nem tekintik középfokú reklám-szakképzettségnek. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán másodévtől kezdve külön szakosodott reklámoktatást honosítanak meg. A tanfolyami képzésre kijelölnek egy olyan középiskolát, ahol kétesztendős esti tagozaton folyik majd a tanítás. Ezek az intézkedések a szakma szempontjából jelentősek, de végső soron szerintem csakis a felsőfokú képzésbe való teljes beillesztés hozhat eredményt. — A külső szemlélőnek, ha úgy tetszik, a fogyasztónak úgy tűnik, hogy évek óta nem javul a hazai reklámtevékenység színvonala... — Tartalmilag ez, sajnos, igaz, és minőségi változásról inkább csak az egyes reklámeszközök tekintetében beszélhetünk. Hoszszabb távra szóló, átgondolt rek- lámtevékenységgel alig-alig találkozhatunk. Ez elsősorban a marketingtevékenység problémáiból következik, ugyanis a reklámot legtöbbször független dologként, nem pedig az általános értékesítési politika részeként kezelik. Azaz például a különböző vállalati reklámtervek gyakran csak bizonyos pénzeszközök felhasználását szabályozzák, s egyáltalán nem a megoldandó feladatokból indulnak ki. Gazdasági háttér Néhány hét múlva a Magyar Reklámszövetség küldöttközgyűlést tart, s a tervek szerint áttekintik, hogy milyen a reklámmunka a 80-as évek közepének Magyarországán. Az elnökség beszámolója többek között megállapítja: „A gazdasági struktúraváltásának elhúzódása késlelteti a korszerű, új termékek megjelenését az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt A fizetőképes keresletben, az életszínvonal növekedésében bekövetkezett stagnálás háttérbe szorította néhány, alapvetően reklámigényes terület szerepét. Visszaszorult a szabadidő kulturált eltöltésére vonatkozó ajánlatok versenye, tekintettel arra, hogy a fogyasztók a fő munkaidőn túl vállalt elfoglaltságaikkal próbálják életszínvonalukat megtartani vagy javítani, így az ötnapos munkahét dacára csökkent a szabadon rendelkezésre álló időalap.” Nem kedvez tehát a külső gazdasági környezet a hazai reklámnak, mert végül is minden belső gond, szakmai vita ellenére alaptételként kell elfogadni, hogy a reklám mennyiségére döntően az árutermelés színvonala hat. De a minőség már nem egészen ennek függvénye, mint ahogy erre sorozatunk első részében utaltunk. Tételezzük fel azt például, hogy az elméleti oktatás színvonalának emelkedése következtében az elkövetkező években jól képzett reklámszakemberek árasztják el az ipart és a kereskedelmet. Ez nem kizárt, de ezzel csak a dolog egyik oldala oldódik meg. A reklám ugyanis — bár alapkövetelménye az elméleti végiggondoltság — gyakorlati műfaj, azaz a létrehozott termékek határozzák meg az eredményt. Magyarul: továbbra is megoldatlan marad a reklám háttéripara. Képzés és kiválasztódás — Sem a fotósoknál, sem afilm- és videokészítésnél nincs speciális szakirányú képzés — folytatja Nagy Péter. — Ezzel is összefügg például, hogy a televízióban látott reklámok még igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. A tévéreklám minőségi fejlődése nyilvánvaló, de kérdés, hogy a reklám túlburjánzása egy idő után nem éppen az ellenkező hatást váltja-e ki: az elutasítást A veszélyt erősíti, hogy a filmek tartalmilag sokszor silányak. Jobb a helyzet a reklámgrafikáknál (két helyen is oktatnak alkalmazott grafikát), s a grafikusok között már egyfajta versenyhelyzetről is beszélhetünk. A szakmai képzés természetesen önmagában, minden kecsegtető előnye ellenére sem jelent megbízható garanciát, hogy a jövőben csupa jó, szellemes reklám készüljön, mert tetszik vagy sem: a „talentum", mint minden alkotómunkánál, itt is nélkülözhetetlen. De milyen is manapság a kiválasztódás a szakmában? — Mindennek mondható, csak nem természetesnek — mondja egy zsűritag, aki érthető okokból nem óhajtja megnevezni magát. — Csak tájékoztatásképpen: minden reklámterméket zsűriztetni kell, erre a célra hívják össze a szakembereket, akik döntenekeladhatóságról, művészi színvonalról, s nem utolsósorban a honoráriumról ... — Egyáltalán nem biztos — folytatja ismerősöm —, hogy azokhoz áramlik a legtöbb megbízás, akik a legtehetségesebbek! Állíthatom, hogy nem azokat a fotósokat és grafikusokat foglalkoztatják a legtöbbet, akik a legismertebbek, s valóban művészi szinten dolgoznak. Ennek oka nemcsak bizonyos korrupciós motiváltságban kereshető, hanem abban is, hogy az igazán sikerült alkotások készítői jórészt ismeretlenek maradnak. Nincsenek például fotóügynökségek, amelyek vállalhatnák egy-egy tehetséges ember menedzselését, kevés a kiállítási lehetőség, ahol pedig feketén-fehéren eldőlne, hogy ki mit tud felmutatni. Az egy Tóth Józsefen kívül még nem kapott reklámfotós igazi szakmai elismerést, bemutatóról nem is szólva. A honoráriumrendelet sem igazán a minőségi munkát díjazza. Egy jól sikerült plakátért hivatalosan alig lehet többet megítélni, mint egy közepesért. Mindezek együtt vezetnek oda, hogy uralkodik a középszer. Egyetértek azokkal, akik szerint még a mostani nehezebb gazdasági helyzetben is jut elegendő a reklámra, csakhogy rosszul használjuk fel a pénzt! Öncélú, értelmetlen reklámkampányokat finanszíroznak milliókért, de felsziszszennek, ha egy jó — éppenséggel miniókat jelentő — ötletért néhány ezer forintot kellene fizetni. Persze, a milliókat vállalat fizeti vállalatnak, az ezreket meg személyeknek kéne átutalni. S nagy úr az irigység... Lehetne folytatni tovább a gondok felsorolását — szinte a végtelenségig —, de ennek már nem volna sok értelme. Fejeződjék hát be ez az írás azzal a gondolattal, hogy előbbrelépést végső soron csak a vállalatok oly sokat emlegetett szemléletváltása hozhat itt is. Azaz: keresni kell azt a segítséget. .. amelyet a reklám eszköztára, módszerei nyújtanak a gazdálkodás megkönnyítéséhez”. Dénes D. István Hétfő 1987. február 2. Megalakult a szabadfoglalkozású írók, költők és műfordítók szakszervezeti alapszervezete (MTI) Szombaton tartotta alakuló taggyűlését a szabadfoglalkozású írók, költők és műfordítók szakszervezeti alapszervezete. Simó Tibor, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára köszöntötte a megjelenteket, és tájékoztatást adott a szakszervezeti szövetség munkájáról, az alapszervezet legfontosabb céljairól, feladatairól. Hangsúlyozta, hogy az írói alapszervezetnek is az a feladata, hogy részt vegyen a művelődéspolitikai célkitűzések megvalósításában, az írói alkotómunkát segítő, az írók élet- és munkakörülményeit javító intézkedések, javaslatok kidolgozásában. Ezt követően a részt vevő írók, költők és műfordítók megalakították szakszervezeti alapszervezetüket, mely az alábbi határozatot hozta: a jelenlévők egyhangúlag kimondják, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetségén belül 1987. január 31-én megalakult a szabadfoglalkozású írók, költők és műfordítók szakszervezeti alapszervezete, amely a magyar szakszervezetek alapszabálya és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége működési szabályzata szerint kíván tevékenykedni. Az alapszervezetnek tagja lehet minden szabadfoglalkozású és munkaviszonyban álló író, költő és műfordító, aki elfogadja a magyar szakszervezeti mozgalom célkitűzéseit. A taggyűlés megbízta a megválasztott szakszervezeti bizottságot, hogy dolgozza ki és terjessze a taggyűlés elé az alapszervezet munkaprogramját, alakítsa ki munkarendjét, dolgozza ki a tagfelvétel módját, jelölje meg a szakszervezeti érdekképviselet és érdekvédelem aktuális feladatait. A résztvevők megválasztották a tisztségviselőket. A szakszervezeti bizottság elnökévé Galgóczi Erzsébetet, titkárává Mezey Katalint, tagjaivá: Domokos Mátyást, Göncz Árpádot, Ágh Istvánt, Vass Gézát és Földes Pétert választotta. Kiss Mihály kiállítása A budapesti Fényes Adolf Teremben Kiss Mihály festményeiből és akvarelljeiből látható február elsejéig kiállítás, Kisebb-nagyobb képek 1988—86 címmel. Kiss Mihály főiskolát végzett művész, hosszabb ideje az amatőr képzőművészet ügyeivel foglalkozik. Jó évtizede egy igen eredeti, tépelődő Kondor-esszével tűnt fel; újabban pesti falfirkákról készített kiterjedt fotódokumentációt. Igen ellentmondásos személyiségű alkotó műveivel barátkozhatunk a tárlaton. A festmények színessége, egyszerű motívumvilága könnyűvé teszi a futó ismeretséget, de megnehezíti a mély barátságot. Kiss Mihály emberalakokat és házakat rajzol és fest, szerkezetes, leegyszerűsített módon, forma- és foltkontrasztokra alapozva, leginkább Klee-re emlékeztetően (de ez az összevetés nem a művek lényegét érinti, csak első, felületes benyomás). A képek egyrészt meglehetősen dekoratívak és könnyedek, üdék, másrészt — ilyen tömegben, mint ezen a kiállításon — monomániás tépelődésre utalnak. Jelen formájukban mutatós szalonművek, mégsem lehet szabadulni az érzéstől, hogy valami egészen más járhatott az alkotó fejében, amikor a papírhoz ült. A sok-sok paradoxonnak a lassan formálódó művészi mentalitáson túl, a személyiség belső ellentétein, a külvilággal való öszszetűzésein, makacsságán túl, talán az is az oka, hogy bár Kiss Mihály eltökélten hagyományos táblaképeket fest, nem a kiállítóteremben vannak a legjobb helyen vizuális elképzelései. Elképzelhető, hogy találóbb lenne, ha archaikusan egyszerű kifejezésmódjával maga is falfirka rajzoló lenne, vagy legalábbis szöveg nélküli plakátként ragasztaná tele a várost színes műveivel. (b-n) Éless Béla Téblábolás a porondon című előadóestjét mutatja be február 6-án, pénteken este fél nyolc órai kezdettel a József Attila Színház Stúdiószínpada. Hazaérkezett egyhónapos NSZK- beli turnéjáról az Állami Hangversenyzenekar. Az együttes tizenkilenc városban adott hangversenyt, amelyeken Kobajasi Kenicsiro és Lukács Ervin vezényletével klasszikus zeneszerzők műveit tolmácsolta. A vietnami háborút őszintén ábrázoló film — címe: Plaaton — nyerte el a hollywoodi külföldi filmkritikusok díját, az Arany Glóbuszt a legjobb filmdrámák kategóriájában. Ez a díj előrejelzés az Oscar-díjhoz is, amellyel az Amerikai Filmakadémia jutalmazza a filmművészetben az előző évben elért eredményeket.