Magyar Nemzet, 1987. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-19 / 143. szám

4 Dr. Shiba magyar alapítványa Egy japán, aki összefüggést lát a minőség és a hazaszeretet között Shiba professzor autója mosta­nában rendszeresen feltűnik a budai Ganz utcában. A tűzpiros 190-es Mercedes alig néhány mé­ternyire partcol az Ipari Múzeum­tól. Az ausztriai rendszámú kocsi tulajdonosa május óta az Átfogó Minőségvezetési Szakmai Tanács tagjaiba igyekszik átplántálni tu­dását és hitét. A két összetevőben már első olvasásra is ellentmon­dás látszik, legalább akkora, mint amekkora a Mercedes és a ma­gyar ipar múzeuma között feszül. Dr. Shoji Shiba, a japán Tsuku­­ba Egyetem professzora a Nem­zetközi Alkalmazott Rendszer­elemzési Intézet (HASA) szakér­tője már az ismerkedés pillana­tára meglepetést tartogat. Közve­títéssel interjúban állapodtunk ugyanis meg, ám pontban kilenc­kor program, demonstrációs táb­la, s nyolc tanítvány várja az újságírót. Shiba professzor négy pontban rögzített sajtótájékoztató menetrendjét ismerteti. A beve­zető előadást a csoport eddigi munkáját másodikként ismertető­­beszámoló követi. Ezután a ma­gyar gyárlátogatások és tapaszta­lataiknak feldolgozása adja a harmadik programpontot, s ma­rad zárásul beszélgetés dr. Shibá­­val. Sokféle következtetés eszébe juthat az embern­ek. Meglepődhet a szokatlanságon, a rohanó „jó napot, hogy hívják, viszontlátás­ra” információs sodrású vilá­gunkban. Akad azonban egy más nézőpont is: becsüli magát, aki egyetlen beszélgetésre ilyen ala­possággal felkészült. Krumpli a mosógépben Sorba szedett tájékoztatók alapján világosan rajzolódik ki a professzor szerepe. Dr. Shiba a minőségvezetésnek nemzetközileg elismert vezetője, akinek egy szakértői órája a nagy nyugati cégeknél 1000 dollárt taksál! Ma­gyarországon Kapolyi­­László ipa­ri miniszter meghívására vállalta el az ipar különböző ágazatait képviselő szakemberekből össze­állított munkacsoport felkészíté­sét. Tette, teszi ezt ingyen. A 20— 24 ezer dolláros tiszteletdíját, hozzávetőlegesen egymillió forin­tot, Magyarországon alapítvány­ként ajánlotta fel Az összegből majdan arcoka­t ,a szakembereket díjazzák, akik a­ professzor remé­nyei szerint társadalmmivá széle­sülő mi­nőség­vezetési mozgalom­ban kiemelkedő eredményeket érnek el. Megkérdeztem: „Miért vállalta térítés nélkül a kétheten­kénti utazást, az ismétlődő elő­adássorozatot?” Dr. Shiba azt felelte, hogy a magyarok iránti szimpátiából teszi. Meg aztán ez az első szocialista országbeli vál­­lalkozása, s feltehető: az esetleges siker referenciaként a hírnevét is növeli. Lényegében ennyi derül ki a tanítványok, a munkacsoport tag­jainak előadásaiból. Következhet a kérdés-felelek az év egyik felét Japánban, a másikat Európában tanító professzorral. Egyáltalán ennyi információ után tudni ille­nék, mit ért dr. Shiba a minősé­gen? Már csak azért is izgalmas a kérdés, mert Magyarországon az utóbbi években a 3M-től a minőségi körig ki tudja hányféle akció kapott lábra. Pontosabban: lábra kapott, majd szép­ lassan a feledésig bukdácsolt. A professzor a minőség fogal­mába négy ismérvet sorol. Az első a szabványnak való megfe­lelés. A második, hogy az adott termék kellőképpen legyen hasz­nálható. A harmadik, feleljen meg a vevő látható igényeinek. Ehhez rögtön, érzékeltetésül egy japán mosógép példáját említi. A gyártó cég felfigyelt, hogy ma­sinájukra a szigetország egyik részéből ismétlődően panaszok érkeznek. Amikor kivizsgálták a reklamációk ügyét, kiderült: az adott tájon a mosógépben krump­lit is mosnak, ezért eltömődik a lefolyó. Néhány hónap múlva a gyárban kifejlesztettek egy olyan változatot, amelyben krumplit is lehet mosni... Negyedik ismér­vül említette dr. Shiba, hogy a termék feleljen meg a vevő lap­pangó igényeinek. A Fórum Szálló példáját említette, ittlétekor rendszeresen ott éjszakázik. Teszi ezt azért, mert amikor először megkapta a kulcsát a hotel por­táján, majd néhány perc múlva a szobába ért, már ott várta egy vadonatúj papucs. A japán szo­kásoknak megfelelően... Az előadások alapján készült jegyzetében a munkacsoport egyik tagja, a Medicorból dele­gált Réczey Zsolt még testközelibb példákat rögzített. A szabvány­nak való megfelelés kapcsán írja: „Egy villamosfelszerelési üzlet­ben, a vásárlónak ajánlanak egy jó fénycsövet, amit meg is vesz. Amikor hazaér, észreveszi, hogy segédtrafóra van szüksége, kü­lönben a fénycső nem működik. Ezért visszamegy az üzletbe és kér trafót. Mire az eladó így vá­laszol: „Nekünk nincs. Megpró­bálhatja más üzletben, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz.” Vásárló: „Akkor miért adja el­ a fénycsövet trafó nélkül? Ez nagy probléma.” Eladó: „Igen, de nem az én bajom, hanem a magáé ...” Ellenség az ellenőr... Réczeynek egy másik példával azt is sikerült megjelenítenie, hogy mit ért Shiba professzor a minőségszemléleten. Illetve mit nem ért rajta. A munkacsoport magyar tagja egy gyárlátogatást idéz, ahol az igazgató büszkél­kedve mondta, hogy náluk kiváló az ellenőrzési rendszer. Olyany­­nyira biztonságos, hogy az ellen­őrzést végző dolgozók , teljesen függetlenek a termeléstől és a termelőktől. Később a vendégek találkoztak a gyártósor munká­saival, akik azt mondták: „Az ellenőrök az ellenségeink!" El­lenségnek tartották őket, mert úgy érezték, hogy megakadályoz­za a munkásokat a tervezett ter­melés elérésében, s ezen keresz­tül a kereset megszerzésében. Amikor ennél a pontnál elvibb­­re fordul az írás, annak kizáró­lagosan a professzor az oka. Ő mondja ugyanis, hogy az egész társadalom szemléleti változásá­ra van szükség ahhoz, hogy bár­mely országban a minőség terü­letén áttörést lehessen elérni. Tudományos álláspontja szerint nemzeti mozgalomra van tehát szükség. A mozgalom csak nem­zeti sajátosságokra épülhet. Ja­pánban már mintegy harminc éve tart, s jellemzően alulról építke­zett. Jellemző adalék ehhez, hogy 1981-ben a Hitachinál 6 millió, s az ebben a sorrendben tizedik helyen álló Aishin Set­ki vállalat­nál is több mint félmillió minő­ségjavító indítvány érkezett a cég vezetéséhez. Dr. Shiba szerint tavalyi kutatásainak eredménye­ként állíthatja, hogy Európában, ez a megoldás nem kecsegtet si­kerrel. Ezen a kontinensen felül­ről, kormányzati kezdeményezés­re és központi támogatással érde­mes elindítani ezt az össztársa­dalmi mozgalmat — nem nélkü­lözve természetesen a nemzeti sajátosságokat! Az öreg konti­nens példái közül a franciát em­líti: még a kormányon levő szo­cialista, párt indította el központi támogatással a minőségjavító mozgalmat. Dr. Shiba szerint az utóbbi­­ esztendőkben ‘■Fkánétitor­­szágban tapasztalható fellendü­lésben nem kis része volt az új szemléletmódból fakadt eredmé­nyeknek. Az érzéshez az úgynevezett ipari korszak, tehát a második világháborúig tartó termelési ismérvét hozza fel: ekkor a­­tar­tósság, a befektetett munka je­lentette a termelésszervezés és irányítás legfontosabb rendező elveit. A nyolcvanas évek köze­pén beköszöntött információs kor­szak drasztikusan megváltoztatta a minőség értelmezését. Megnő a piac jelentősége, a­ piac részeinek kiszolgálása, s hogy az új felfo­gásnak eleget lehessen tenni, ah­hoz a­ munkástól a legfelsőbb vezetőig szemléletváltozásra van szükség. Rendszerszemléleti válto-­ zásra! „A nemzeti sajátosságok­nak megfelelően bárki felelős lehet a minőségtámogató prog­ram kialakításáért; a csoport tag­jai éppúgy, mint az újságíró, és természetesen az adott gyár mun­kája.­­A hangsúly a beállítódáson van. Mert ezen a kilenc héten át tartó találkozón a módszert ki fogják dolgozni magyar bará­taim, de a megvalósításhoz alap­vetően más kell." . . . A másra a professzor egészen meglepő kitétellel rukkol elő. Azt mondja, ha idehaza sikerre akarják vinni a termelés és a szolgáltatás valamennyi részét átfogó programot, ahhoz haza­­szeretet kell! Majd így folytatta: „Akik önzőek, akik csak a pénzt hajszolják, azok valójában kép­telenek a minőségre, a tágabb érdekekre, a társadalom egészére figyelni. De akik itt ülnek velem, azok szeretik a hazájukat és hisz­nek a módszerükben..." Mercedes a múzeumnál Az első pillantásra­­misztikus­nak tetsző megközelítésből kö­vetkezett az a kérdés, hogy véle­ménye szerint a sikerhez milyen egyedi tulajdonságok szüksége­sek? Milyen emberi tényezőket tart perdöntőnek? Dr. Shiba ek­kor átadta a szót a csoport tag­jainak, sorolják ők az általuk legfontosabbnak tartott vonáso­kat. Az egyik hallgató a követ­kezetességet, a fejlődésképessé­get, diszciplinaritást említette. A második a célorientáltságot. A­­harmadik a lelkesedést, bár hoz­zátette, e tulajdonság értéke meg­lehetősen elkopott. A csoport női­­tagja az igényességet és a meg­bízhatóságot hangoztatta. Az ötö­dikként szót kérő hallgató csupán annyit mondott, hogy amikor Shibának az Ipari Minisztérium­ban a bemutató előadását hallot­ta, akkor az előadás felénél meg­lógott. Amikor viszont már a cso­port tagjaként hallotta viszont, akkor a foglalkozást délután négy óráig tervezték. Este 11-kor a többiekkel együtt még ott vitá­zott a szemináriumi teremben ... Dr. Shiba a csoport tagjai által felsorolt valamennyi tényezőt a siker fontos elemeként ismételte meg, ám — s az újságíró csak rögzíti az elhangzottakat — rész­összefoglalójában újfent a haza­­szeretet fontosságát hangsúlyoz­za. De mielőtt még bárki túlzot­tan idealisztikusnak tartaná a professzor megközelítését, érde­mes a minőségtámogató mozga­lomról, a szükséges alapállásról papírra vetettekből idézni. A pro­fesszor eszerint fontosnak tartja, hogy az érintettek ne az ered­ményt, hanem a folyamatot mu­tassák be, mert a javítási folya­mat hasznosabb a vállalat szá­mára az eredménynél. Ugyanígy hangsúlyosan igényli, hogy a ve­zetés ne a rövid távú, hanem a hosszú távú haszont értékelje, döntéseinél azt tartsa szem előtt. A beszélgetés végén megkérde­zi, érthető-e, amit törekvésként fölvázolt? A válasz őszinte: tech­nikákkal, műszaki paraméterek­kel, költségek milliárdjaival le­írt hétköznapjainkban meglehe­tősen szokatlan az ő megközelí­tése. Szokatlan, de nem ésszerűt­len. Mindenesetre az Ipari Mú­zeumtól nem messze álló tűzpiros Merced­esének látványa jóval könnyebben befogadható ... Mélykúti Attila * (MTI) Csütörtökön az Ipari Mi­­nisztériumban sajtótájékoztatón ismertették: most került sor 11 vezető ipari minőségügyi szak­ember tízhetes kiképzésére, a vi­lágszerte ismert japán Shoji Shiba professzor irányításával. Péntek, 1987. június 19. művelődéstörténet (MTI) Békéscsabán megjelent Dedinszky Gyula A szlovák betű útja Békéscsabán — Cesta slo­­venskej litery na cabe — című tanulmánykötete. A könyv beve­zetője gyanánt a szerző fölrajzol­ja Békéscsaba nyelvi és vallási képét a törökdúlás utáni újjáala­kulástól a közelmúltig. A könyv nagyobbik hányadát kitevő tanul­mány az 1718-tól egy évszázadon át­­ szlovák többségű, majd az 1946—48-as kitelepülésig erős szlovák kisebbségnek otthont adó Békéscsaba nemzetiségi lakossá­gának olvasmányait ismerteti. Dedinszky Gyula, a csabai szlo­vákság múltjának, művelődéstör­ténetének jeles kutatója e köteté­ben teljes képet ad a városbeli szlovák tollforgatók munkáiról, külön fejezetben mutatja be az idegen szerzők Békéscsabán ki­adott, szlovák nyelvű műveit. Egy másik fejezet a csabai szlovák nép egyéb olvasmányairól ad ké­pet, a befejező részben a helyi szlovák művelődéstörténet egyéb vonatkozásait találja az olvasó. A kötet a Békés Megyei Tanács és a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola gondozásában je­lent meg, kétezer példányban. A Magyar Nemzet megkérdezte: jó üzlet-e a rockenciklopédia? Képes rockenciklopédia cím­mel a Zeneműkiadó hetvenezer példányban, négyszáz színes fo­tóval, mintegy­­hatszáz szócik­kel jelentette meg az átfogó albu­mot. — Jó üzlet lesz a kötet a Ze­neműkiadónak? —­ kérdeztük Várhelyi Mártont, a kiadó osz­tályvezetőjét. — Nem különösebben. De azért valami hasznunk lesz a rockenciklopédián, természetesen csak akkor, ha a példányok el­fogynak. Persze egészen más lenne a helyzet, ha további ki­adásokra vagy gyors utánnyo­másra lenne szükség a nagy ér­deklődés miatt. Ez esetben biz­tos azt mondhatnám, nagyon be­jött a vállalkozás. — S van­ esély erre? — Van. Hiszen Magyarorszá­gon ugyan már jelentek meg le­xikális adatokat tartalmazó pop­rock, s egyéb könnyűzenei irány­zatokat feldolgozó kiadványok, például Tardos Péter könyvei, vagy a Ki f­icsoda?-típusú köte­tek, ám a mostani enciklopédiá­hoz hasonló munkára még senki nem vállalkozott nálunk. Egy angol — hasonló című — össze­állítás mintájára készült a kötet, s azok, akik írták, szerkesztették, immár elismert szakemberei a rocknak. — Miért nem lexikon, s miért az enciklopédia műfaját válasz­tották? — Egyrészt ezzel is meg akar­tuk különböztetni a kötetet az előző kiadványoktól, másrészt a tematikus válogatás, a szócikkek olvasmányosabb feldolgozása is az enciklopédikus formát igényelte. S, van még egy harmadik ok is: mint említettem, ha a kötet — amint azt nagyon reméljük —­­sikert arat, akkor a bővített ki­adás megjelentetése is könnyebb lesz. Ne feledje: a rock világa állandóan változik, a mai csilla­gok közül számosan eltűnnek, holnapra új sztárok robbannak be. — Ennek ismeretében kérde­zem: mennyire teljes az enciklo­pédia? Hiszen a sok-sok ezer külföldi és magyar énekesre, va­lamint együttesre összesen hat­száz szócikk jutott... — Természetesen nem teljes, s azt gondolom, hogy nincs a vilá­gon olyan kiadvány, amely a tel­jességre törekedhetne e téma­körben. Még azt is felvállalhat­juk, hogy a kötet szerkesztőinek ízlése, értékítélete határozta meg, hogy kik maradnak ki, ponto­sabban, hogy kik kerülnek bele az enciklopédiába. —­ A magyar zenészek és éne­kesek nem kerültek hátrányba? — Nyilván arra gondol, hogy a kiadvány elsősorban a nyolcvanas évek magyar rockzenéjét veszi számba. Mivel a régebbi magyar előadókról már több kötetben is olvashattak az érdeklődők, ezért döntöttünk úgy, hogy az elmúlt hat-hét esztendőre koncentrálunk a hazai műfajban. Terjedelmi okok is erre kényszerítenek min­ket, hiszen a rockzene rajongói­nak egy régi kívánságát is sike­rült teljesítenünk: mintegy há­romszáz klub pontos levélcímét gyűjtöttük össze és adtuk közre. — Az enciklopédia ára 194 fo­rint. A „megcélzott" olvasóknak nem sok ez egy kicsit? — Ha belegondol abba, hogy ennyi pénzért már két magyar rocklemezt sem lehet venni... me­g. 5 Főépítészek fóruma Velük vagy nélkülük? Az utóbbi időben az építészet sokat emlegetett és alaposan meg­tépázott társadalmi presztízsének a helyreállítására erőteljes, kö­vetkezetes és jól átgondolt­ intéz­kedéssorozatnak lehetünk tanúi. Ezen belül különleges helyet fog­lal el a főépítészeti rendszer fo­kozatos kiépítése, amely — ha az őt megillető helyet foglalja el a települések arculatának formálá­sában — észrevehető és jó irányú változások gerjesztője és véghez­­vivője lehet. Betöltetlen helyek — Milyen ütemben halad a rendszer kiépülése és milyen ta­pasztalatokat szereztek a városi és községi főépítészek nemrégiben lezajlott, kaposvári fórumán? — kérdezzük Barna Gábort, a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság fő­titkárát, aki az Építőipari Tudo­mányos Egyesülettel együtt a ta­lálkozó kezdeményezője és rende­zője volt. — A megyeieket nem számítva, mintegy 140—150 szakemberre vár ez a nem könnyű, de szép hiva­tás, hogy egy-egy város, nagy­község vagy község és a hozzá­tartozó körzet főépítésze legyen. E helyek közül egyelőre mindösz­­sze hatvanegyet töltöttek be; van olyan megye, ahol szinte teljes a létszám, akad viszont olyan is, ahol egy tapodtat sem léptek elő­re. Pedig a megoldás módját mindenhol az adott körülmények­nek megfelelően választhatják meg, s ezt valóban meg lehet ta­lálni. Van, ahol részfoglalkozásban végzik, van ahol a helyi tervező­­vállalat szakemberét bízzák meg a feladattal, van ahol az építési osztályon belül működik, és van ahol közvetlenül a tanácsi tiszt­ségviselő, vagy a végrehajtó bi­zottság mellé rendelve dolgozik. Nem a forma a fontos, vagy az, hogy hol áll a főépítész asztala, hanem hogy hivatását jól vagy rosszul tölti be. Sajnos, az az ér­zésem, hogy ezzel a bizonyos hi­vatással és ennek fontosságával sok helyen ma még nincsenek tisztában. — Ön miben látja a városi és községi főépítészek legfőbb hiva­tását, és mennyire van meg a le­hetősége az adott szakembernek, hogy ezt a szerepét be is töltse? — A településfejlesztési kérdé­sekben döntő szavuk van a la­kosság választott képviselőinek, akik ismerik az igényeket, a le­hetőségeket, de csak kérésük le­het jártas az egyes kérdések leg­különbözőbb szakmai vetületei­­ben, az esetleg kínálkozó változa­tok előnyeiben és hátrányaiban. Az építésznek kell tehát a dönté­seket szakmailag előkészítenie, megalapoznia, majd pedig — a megvalósítás során — koordinál­nia. Semmiképpen sem szabad te­hát szakigazgatási vagy hatósági teendőkkel foglalkoznia, mert ak­kor nem tud a koncepcionális fel­adatokra összpontosítani. Ilyen szempontból tehát — bár mint előbb mondtam — a forma ugyan nem perdöntő, mégis jobb, ha közvetlenül a V. B. mellett vagy önálló szakértőként, szaktanács­adóként működik. — Ami kérdése másik felét il­leti, hogy megvan-e a lehetőség hivatásuk betöltésére, meg kell mondanom, a kaposvári tanácsko­zásnak volt némi disszonáns fel­hangja. Többen úgy vélekedtek, hogy tanácsi keretek között nem lehet igazán jól dolgozni, a taná­csokat a településfejlesztés mint olyan, nem érdekli teljes mélysé­gében, hajlamosak sok mindent feláldozni a rövid távú érdekek­nek. Én amellett tettem le a vok­­sot, hogy ezekben a kérdésekben a választott testületeknek van sza­vuk. Viszont­ a tanácsoknak is bizalmi emberükként kell kezel­niük, így kell fogadniuk a­­kör­nyezetformálás felelős szakembe­reinek a véleményét. A bírósági szakértő munkájához hasonlíta­nám funkciójukat: a bírósági szakértő szava ugyan nem köti a bírót az ítélethozatalban, de nem hagyhatja azt büntetlenül figyel­men kívül! Vagy akkor a döntés minden kockázatát, következmé­nyét magára kell vállalnia a bíró­nak, illetve­­a tanácselnöknek! A tanácsi vezetés és a főépítész közötti együttműködés tehát meg­határozó, mondhatni, döntő fon­­tossáMS(U.At. . Mondvacsinált kifogásokt — A tanácsokkal kapcsolatosan vannak jó és rossz tapasztalatok, de az utóbbiak mintha még min­dig túlsúlyben volnának — veszi át a szót László László, az Építés­ügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium osztályvezetője, aki a ka­posvári fórum vitaindítóját tar­totta. — Nagyon jó a helyzet Bács- Kiskunban, Somogyban és Vas megyében, mindinkább felzárkó­zik Borsod is. Elég vontatottan halad azonban előre Csongrádban, Hevesben és Szolnok megyében. Mintha egyesek teljesen figyel­men kívül hagynák nemcsak a te­rület- és településfejlesztési kon­cepció szerves részét képező in­tézményrendszer — ezen belül a főépítészi rendszer — kialakítá­sát, hanem a kormány, a Tanácsi Hivatal idevonatkozó, nagyon fontos állásfoglalásait is. Mind­ezek pedig olyan jogos, mondhat­ni össztársadalmi igényeket fogal­maznak meg, amelyek szem elel tévesztése súlyos anomáliákhoz vezethet. — Közismert a rossz szakem­ber-ellátottság, amelyet tetéz a Barna Gábor által említett, Ka­posvárott is felszínre került ide­genkedés a tanácsi munkahelyek­től. Nem ez látszik bele a késle­kedésbe? És ha ez is, mit tudnak „felvonultatni" ezeknek a gátló tényezőknek a leküzdésére? — Vitathatatlan, hogy a taná­csi kötöttségek és más szakmai szempontok miatt más területek vonzóbbak, ráadásul az olyan ta­pasztalt, tekintélyes építészek, mint amilyenek a főépítészi állás betöltéséhez szükségeltetnek, főleg tervezővállalatoknál dolgoznak. Valamit segített az á­táram­lás­ban a beruházások csökkentése, de ez önmagában kevés — mondja László László. — A legnagyobb problémát én abban látom, hogy egyes tanácsi vezetők nem tudnak túllépni a szűk fizetési kategóriá­kon, nem tudják elképzelni, hogy a főépítész magasabb besorolást kapjon — legfeljebb akkor, ha egyben osztályvezetői beosztást is vállal. Általános kifogásként az hangzik el, hogy nem kaptak rá külön béralapot, ergo az állást nem töltik be. Ez egyszerűen el­fogadhatatlan. Egyrészt nem új feladatról van szó, eddig is kellett volna ezt csinálniuk, csak éppen nagyobbak­­lettek a követelmé­nyek, ezért minden tanácsnál a megváltozott követelményekhez kell igazítani a működési-szerve­zeti szabályzatot. Másrészt egy­szerűen nem hiszem el, hogy ez ilyen megoldhatatlannak látszó bérproblémát okozzon! Végső esetben a vonzáskörzetbe tartozó települések béralapjából is igény­be lehet venni bizonyos összege­ket, hiszen ha társulásos formá­ban oldják meg a kérdést, ez a későbbiekben kifejlesztendő, a fő­építészi munkát elősegítő csopor­tok alapját is megvetheti. Miért ne tervezhetne ? — Sokan kifogásolják azt is — és ez Kaposvárott szintén hangot kapott —, hogy a főépítész nem tervezhet a saját körzetében. Miért ítélik ezt a beosztásával összeegyeztethetetlennek ? — Két végletes vélemény fogal­mazódik meg ebben a kérdésben — mondja Barna Gábor. — Az egyik szerint kötelezővé kellene tenni, hogy a főépítész tervezzen, hiszen ezzel egyrészt tekintélyt vív ki magának, másrészt jó irányba tudja befolyásolni az épí­tészeti ízlést. A másik véglet sze­rint viszont ez korrupció veszélyét hordja magában. Véleményem szerint ez utóbbi teljesen ferde szemléletet tükröz. Szerintem a főépítésznek nem feltétlenül fel­adata, hogy tervezzen, bár a vá­rosrendezésbe, sőt a tanácsi ter­vezővállalat munkájába is na­gyon hasznosan kapcsolódhat be. Vas megyében például ez kivá­lóan érvényesül. Azt sem látom viszont be, hogy mint magánter­vező miért ne produkálhatna, hi­szen ha gyakorlatban is letesz va­lamit az asztalra, sokkal inkább elfogadják a véleményét, mintha „kívülállóként” bírál.­­ Ami a korrupciót illeti: ha olyan emberek kerülnek felelős beosztásba, akik nem oda valók, akik elvi álláspontjuknak nem tudnak érvényt szerezni, illetve akik véleményüket igencsak ké­tes szempontoktól teszik függővé, akkor valóban fennáll a megvesz­tegethetőség veszélye. Dehát ez minden területre érvényes, ilyen alapon mindenkivel szemben bi­zalmatlanok lehetnénk. A főépí­tész, ha olyan, nem kell ahhoz terveznie, a szakvéleményét be­folyásolandó is korrumpálható Amellett ha saját körzetében ter­vez, sokkal inkább szem előtt van, mintha — teszem azt, kéz kezet mos alapon — a másik főépítész területén szerez megbízatásokat Ezenkívül ne felejtsük el, ő nem hoz egyedi esetekben döntéseket, nem az ő funkciója az engedélye­zés, sőt. Őrködni köteles a helyes elvek érvényesülésén. Egy szó mint száz: éppen a bizalmatlan­lanság lehet a korrupció meleg­ágya, kényszeríthet kiskapuk, ferde utak keresésére. — Én ilyen szempontból is döntőnek tartom a főépítészi ha­táskör elkülönítését, az átfedések kiküszöbölését éppen a főfeladat, az ad hoc­ döntések visszaszorítá­sa, a település­ és vonzáskörzete koordinált fejlesztése, a helyi sa­játosságokat figyelembe vevő, mégis átfogó munka érdekében — fűzi hozzá László László. — Éppen ezért a településekhez kötődő, hi­vatására az életét tevő szakembe­rekre van szükség. És ennek meg­felelően kell őket honorálni is. Gondoljuk meg, milyen felelőssé­get jelent, hogy egy-egy körzet­­központhoz hetven-nyolcvan, sőt kilencven kisebb-nagyobb telepü­lés is tartozik. S a tanácsi veze­tőknek azt sem szabad elfelejte­niük, hogy a jó építész az ő sze­mélyes érdeküket is szolgálja. Az MSZMP agitációs és propaganda­­bizottságának nemrégiben szüle­tett állásfoglalása ugyanis ki­mondja: a felelős vezető megítélé­sében fontos szempontként kell értékelni az építészeti-települési környezet minőségében kifejtett tevékenység eredményességét. S ezt a főépítészeti rendszer meg­felelő kialakítása nem kis mér­tékben befolyásolja majd. Komor Vilma­ s

Next