Magyar Nemzet, 1987. augusztus (50. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

2 lenne, hogy közvetlenül a konvoj előtt aknakereső hajók, vagy legalábbis e célra kifejlesztett helikopterek biztosítsák a hajóutat. Kuvait ilyen eszközeit nem engedi a nemzetközi vizekre, s Szaúd-Arábia számára sem kívánatos, hogy egyedül vállalja fel a lehetséges válaszcsapás veszélyét. Az Egyesült Államok több mint 600 hadihajója közül mindössze három aknakereső egység van. Ezek még az ötvenes években, a koreai háború időszakában épültek. Hetekbe kerülne, amíg e térségbe tudnának hajózni. A bejelentett nyolc aknakereső helikopter érkezéséig is legalább egy hét telik még el. Ennek ellenére a kuvaiti Mina el-Ahmadiban folytatódik a hatalmas kőolajszállító hajó feltöltése. Helyi források pénteken határozottan állították, hogy a késedelem ellenére még a héten sor kerül a visszaútra. Hasemi Rafszandzsaninak, a teheráni Madzslisz nagyhatalmú elnökének az Egyesült Államokhoz címzett fenyegetését ismételte meg pénteken Ali Hamenei, Irán államfője. A teheráni egyetemen mondott beszédében felhívta Washingtont, hogy idejekorán vonja ki katonai erőit az Öböl vizeiről, mert Irán támadásaival fogja szembetalálni magát. — "Nem vezetünk félre senkit, s ezt még-nemis csak- a pénteki ima hangulatában jelentjük ki, de a világnak tudnia kell: még távolról sem vetettük be a rendelkezésre álló összes erőnket a játékba. — mondotta. — Ha Amerika belép ebbe a veszélyes örvénybe, elveszíti nagyhatalmi tekintélyét. Vezetőinek tudniuk kellene, hogy a Perzsa (Arab)- öböl számukra veszélyesebb, mint számunkra — szólt Hamenei figyelmeztetése. Londonból jelenti az MTI. A brit kormány pénteken elutasította a Reagan-kormánynak azt a kérését, hogy nyújtson segítséget a Perzsai Arab-öböl aknamentesítéséhez. A külügyminisztérium szóvivője szerint a brit kormány „folyamatosan figyelemmel kíséri az öbölbeli helyzetet és a hajózást fenyegető veszélyeket, de a jelenlegi körülmények között nem tervezi, hogy aknaszedő hajókat küldjön az Öbölbe.” Lajointe szerint a francia hajóraj annak indítása nem szolgálja Párizs érdekeit Párizsból jelenti az MTI. Franciaország az Egyesült Államok segédcsapataként viselkedik az Iránnal kipattant viszályban — jelentette ki André Lajointe, az FKP parlamenti csoportjának elnöke a földközi-tengeri haditengerészeti csoport Közel-Keletre küldését kommentálva. A Clémenceau repülőgéphordozóból és három kísérőhajójából álló alakulat csütörtökön indult el Toulonból — hogy, — mint a hivatalos párizsi közlemény fogalmaz — „megvédje Franciaország földközi-tengeri és indiaióceáni érdekeit". A vezető kommunista politikus, aki pártjának jelöltje a jövőre esedékes elnökválasztásokra, az RMC rádió tudósítójának kérdésére válaszolva helytelenítette a hajóraj útnak indítását, mondván, hogy az semmi esetre sem szolgálhatja a francia érdekek védelmét, a terrorizmus elleni harcot. Egyre világosabb — mondta, — hogy (bel-)politikai manőverről van szó, amelynek célja a sovinizmus szítása, a társadalmi gondok megkerülése. „Meg kell azt is mondani, hogy Franciaország az Egyesült Államok segédcsapataként viselkedik” — jelentette ki Lajoimie, emlékeztetve André Giraud hadügyminiszter mostani washingtoni látogatására. Irán és Franciaország konfliktusa a nagykövetségek ügyében — amely a diplomáciai szakítás és a francia flottafelvonulás közvetlen kiváltó oka — változatlanul holtponton van. A párizsi sajtó időről-időre újabb mozaikdarabokkal egészíti ki az elmúlt hetek fejleményeiről, azok francia belpolitikai vetületéről kialakult képet. Az értesüléseinek forrását nem megjelölve azt írta pénteken a Le Nouvel Observateur című hetilap, hogy Teherán, amikor a tárgyalások zsákutcába jutottak, pakisztáni közvetítéssel felajánlotta Párizsnak: az iráni nagykövetség tolmácsát, Vahid Gordzsit cseréljék ki Libanonban fogva tartott francia túszokkal (eggyel, vagy kettővel). Mitterrand elnök — így a lap— az alkut elvetette, pontosabban az összes francia túszt követelte cserébe, s azt is, hogy Gordzsi — akit a hírmagazin Irán titkosszolgálatának egyik európai vezetőjeként ír le — jelenjen meg a vizsgálóbíró előtt. Donald Regan a bizottság előtt . A volt személyzeti főnök kongresszusi meghallgatása Washingtonból jelenti az MTI. Donald Regan, a Fehér Ház volt személyzeti főnöke is azt állította : Reagan elnöknek nem volt tudomása arról, hogy a titkos iráni fegyvereladások bevételeit a nicaraguai ellenforradalmárok támogatására fordították. Az iráni kontra üggyel foglalkozó kongreszusi bizottság előtt a volt stábfőnök csütörtökön kijelentette: az elnök „teljes meglepetéssel és döbbenettel fogadta a hírt, tavaly november 24-én. Tudom, filmszínész volt. Mégis... Láttam a reakcióját. Nem tudhatott róla.” Regan februárban mondott le, miután az első vizsgálatot lefolytató Tower-bizottság az ő személyét tette felelőssé a botrány nyomán napvilágra került „fehér házbeli zűrzavaros állapotokért”. A volt személyzeti főnök szavai szerint a Fehér Ház napi ülésein csak általában említették a kontrák helyzetét, de jelenlétében egyszer sem közölték az elnökkel, miként kapnak az ellenforradalmárok támogatást az 1984-es kongresszusi tilalom után. Egy kérdésre válaszolva Regan közölte: nem emlékszik, hogy az elnök valaha is firtatta volna, honnan kapnak pénzt a kontrák. Arról persze tudott, hogy gazdag magánszemélyek erőfeszítéseket tettek támogatásuk érdekében. A Fehér Ház egykori „erős embereként”, „miniszterelnökeként” emlegetett Regan kijelentette, hogy őt magát sohasem tájékoztatták a nemzetbiztonsági tanács ügyeiről, így Oliver North alezredesnek a kontrák pénzelésére irányuló titkos akciójáról sem. Elmondta, hogy csak öt ember kereshette fel az elnököt az ő jóváhagyása nélkül. John Poindexter akkori nemzetbiztonsági tanácsadó, George Bush alelnök, George Shultz külügyminiszter, az elnök orvosa és egy katonai adjutáns. Az iráni fegyverügyletről kijelentette, hogy egy táborban volt Shultz külügy- és Weinberger hadügyminiszterrel, akik Casey volt CIA-igazgatóval és Poindexterrel szemben állítólag az iráni fegyverszállítások leállítását sürgették. Regan azt mondta, hogy már az első jelentések napvilágra kerülése után síkraszállt atörvényhozás és a nagy nyilvánosság teljes mértékű tájékoztatásáért. Ebben az ügyben ellentétbe is került Poindexterrel, aki — arra hivatkozva, hogy az ügy kiteregetése veszélybe sodorhatja a Libanonban őrzött amerikai túszok életét — a további hallgatás mellett volt. Nem napszúrás, hanem merénylet Colombói vizsgálat Radzsiv Gandhi megtámadása ügyében Új-Delhiből jelenti az AP. Nem véletlen incidens történt, hanem merényletet próbáltak elkövetni Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök ellen csütörtökön a Sri Lanka-i repülőtéren — ez derül ki a vizsgáló bizottság pénteki közléséből. Az indiai Srí Lanka-i egyezmény aláírásán Colombóban tartózkodó miniszterelnököt közvetlenül hazautazása előtt a tiszteletére kivezényelt díszőrség egyik tagja puskatussal vállon ütötte. Az akkor kiadott közleménnyel ellentétben a katona nem napszúrás előidézte zavarában cselekedett: mint a nyomozás során kiderült, a 22 esztendős gárdista kapcsolatban állt egy tamilellenes törzsi-vallási szervezettel. Nem lehetetlen az sem, hogy a katona az egyezményt ellenző felsőbb Sri Lanka-i körök által szervezett összeesküvés részvevője — hangoztatja a vizsgáló bizottság. Az egyezményben rögzített tűzszünet nyomán pénteken a sziget keleti és északi részén hallgattak a fegyverek. A tűzszünet végrehajtását a térségben csütörtök óta 3000 indiai katona ellenőrzi. A tamil lázadók legjelentősebb szervezete azonban pénteken közölte, hogy harcosai mindaddig nem adják meg magukat az indiai csapatoknak, amíg vezetőiktől erre közvetlen parancsot nem kapnak. A külföldön élő tamilok köréből tiltakozó akcióról érkezett jelentés. Az NSZK-ban élő húszezer tamil menekült mintegy ezerfős csoportja India bonni nagykövetsége előtt békés felvonulást rendezett, tiltakozásul az egyezmény ellen. Magyar Nemzet Nyári szimi Bécsben Befejeződött az utótalálkozó harmadik szakasza A magyar nagykövet felszólalása Bécsből jelenti az MTI. Nyilvános záróüléssel ért véget pénteken az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó utótalálkozó harmadik szakasza. A tanácskozásokat szeptember 22-én folytatják, azzal a céllal, hogy az év végéig kidolgozzák és elfogadják a záródokumentumot. A záróülésen a 35 állam képviselői közül húszan szólaltak fel, megvonva a tanácskozások mérlegét és kifejtve elgondolásaikat a további feladatokról. Általános volt bizonyos csalódottság afelett, hogy a találkozót nem sikerült még befejezni. A NATO-országok, eddigi taktikájukat folytatva, az emberi jogi kérdésekre helyezték a hangsúlyt Az amerikai küldöttségvezető világosan értésre is adta, hogy addig nem járulnak hozzá a záródokumentum elfogadásához, amíg nem tapasztalnak érdemi haladást ezen a területen, mindenekelőtt a Szovejtunió vonatkozásában. A szocialista országok képviselői, közöttük Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter, azért szálltak síkra, hogy a helsinki folyamat valamennyi kérdését kiegyensúlyozottan kezeljék, kapjanak megfelelő hangsúlyt a katonai biztonság kulcsfontosságú kérdései, valamint a gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztése is. A szocialista államok képviselői emlékeztettek arra, hogy építő, kompromisszumos javaslataikkal már kezdettől lendületet akartak adni a tanácskozásnak, ám a nyugati halogatás máig nem engedte kibontakozni a munkát. Nyugati részről egyébként a mérleg megvonásával ugyancsak elismeréssel méltatták a tényt, hogy elvi egyetértés van a katonai bizalomépítéssel, valamint a hagyományos leszereléssel foglalkozó fórumok összehívásában és gyakorlati tervek érlelődnek a gazdasági kapcsolatok bővítésére. Ezúttal is megnyilvánult, hogy a semleges és el nem kötelezett orságok tárgyilagos, a kompromisszumokat kereső magatartása sokat segíthet a bécsi konferencia sikerében. Alois Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter beszélt arról, amiről más nyugati szónokok szót sem ejtettek: hogy megjavult a kelet-nyugati viszony és egész Európában világosan megnyilvánul az együttműködés szándéka. A Szovjetunióban kibontakozó belső átalakításnak nem lebecsülendő jelentősége van a nemzetközi kapcsolatokra, a helsinki folyamatra, hangoztatta Mock, aki egyúttal megújította a meghívást: tanácskozzék a két új, a biztonságról és a leszerelésről tárgyaló fórum Bécsben. A szovjetunióbeli , változások belső és nemzetközi kihatásainak jelentőségét, sikereit méltatta többek között felszólalásában Erdős André magyar nagykövet is. Az óriási figyelem, amely e változásokra Bécsben is irányul, tükrözi azok jelentőségét, hangoztatta, s egyúttal óvott a törekvésektől, hogy egyesek a maguk politikai céljaira próbálják kihasználni a fejleményeket. A záródokumentum csak a különböző törekvések, gyakran ellentmondó érdekek összeegyeztetéséből születhet, csak korunk realitásain alapulhat, mondotta. Hazánk üdvözli a katonai biztonságról és leszerelésről tervezett tárgyalásokat, híve a gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővítésének, kész messzemenően hozzájárulni az emberi jogok, kapcsolatok bővítéséhez, tekintet nélkül nyelvre, vallásra, vagy arra, többséghez vagy kisebbséghez tartozókról van-e szó, hangsúlyozta a magyar nagykövet. Az utótalálkozón szeptember 15-től nem hivatalos konzultációk kezdődnek, majd 22-én kezdődik a rendszeres munka, amelyre eddig december 18-ig dolgoztak ki munkarendet. Amennyiben a záródokumentum kidolgozásának munkája nem gyorsul fel nagymértékben, azzal is lehet számolni, hogy az utótalálkozó csak 1988-ban érhet véget. Gorbacsov levele Ceraso polgármesterének Az SZKP főtitkára válaszolt a dél-olaszországi város békeüzenetére Cerasóból jelenti a TASZSZ. A római szovjet nagykövetség két munkatársa csütörtökön átadta Mihail Gorbacsov levelét a délolaszországi Ceraso városka polgármesterének. A szovjet politikus ebben arra a békeüzenetre válaszolt, amellyel a város lakói a szovjet néphez fordultak. Az SZKP főtitkára köszönetet mondott a város lakóinak üzenetükért, továbbá azért, hogy vendégül láttak és kitüntettek szovjet tűzoltókat, akik részt vettek a csernobili atomerőműben történt baleset utáni mentőakcióban. Mihail Gorbacsov levelében a következőket írja: Igen meghatott az Önök üzenete, amely békeszeretetről és a szovjet nép iránt érzett barátságról tanúskodik, és az a meleg fogadtatás, amelyben hőstűzoltóinkat részesítették. A Csernobil- tragédia ótabolygónk lakói számára sokkal világosabb lett, hogy a nukleáris korszak újfajta politikai gondolkodást követel, földünk megszabadítását az atomfegyverektől. Közös erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy megerősítsük az atomenergia veszélytelen felhasználásának nemzetközi rendjét, kizárólag békés célok szolgálatába állítva ezt az energiafajtát. Szeretném biztosítani Önöket arról, hogy a Szovejtunió és a szovjet vezetés minden lehetségest megtesz, és a jövőben is meg fog tenni, hogy ezt elérjük — írta az SZKP KB főtitkára levelében. A levél ünnepélyes átadásán Ceraso városka szinte valamenynyi lakója részt vett. A polgármester válaszában méltatta a Szovejtuniónak a béke és a leszerelés érdekében kifejtett erőfezsítéseit. Diplomaták kiutasítása miatt Szovjet tiltakozás Norvégiánál Moszkvából jelenti az MTI. A szovjet külügyminisztérium határozottan tiltakozott Norvégiánál amiatt, hogy a norvég hatóságok megalapozatlanul és nyilvánvalóan provokatív szándékkal kiutasítottak az országból néhány szovjet képviselőt. A tiltakozást a napokban közölték Norvégia moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével, akit a szovjet külügyminisztériumba kérettek. Egyidejűleg arra hívták fel a diplomata figyelmét, hogy a norvég nagykövetség két másodtitkára — közülük az egyik már elhagyta a Szovejtuniót — hivatalos helyzetével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott. Ami a szovjet—norvég kapcsolatok egészét illeti, a Szovjetunióban egyetértenek Thorvald Stoltenberg norvég külügyminiszter véleményével, nevezetesen, hogy szükség van a két ország közötti kapcsolatok erősítésére és a szovjet—norvég politikai párbeszéd folytatására — mutattak rá a szovjet külügyminisztérium illetékesei. A külpolitika hírei 0 (Moszkva, TASZSZ) Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára a Kremlben megbeszélést folytatott Mahathir Mohamad malaysiai kormányfővel. A miniszterelnök szerdán érkezett hivatalos látogatásra a Szovjetunióba. 0 (Moszkva, MTI) A Mir űrállomáson átdokkolták a Szojuz TM—3 űrhajót, hogy lehetővé váljon teherűrhajók fogadása a KVANT-modulon lévő zsilipnél. A 20 percig tartó manőver célja az volt, hogy a KVANT-modulon lévő csatlakozóegységet szabaddá tegyék az üzemanyagot és más teherárut szállító Progressz-űrhajók számára. 0 (Új-Delhi, AP) Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes kétnapos látogatásra Indiába érkezett, ahol Gandhi miniszterelnökkel és a kormány más illetékeseivel tárgyal. 0 (Új-Delhi, AP) Az indiai kormány újabb rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be Új-Delhiben, a várható szikh provokációk miatt. A rendőrség a nap folyamán könnygázgránátokkal oszlatta szét a jobboldali ellenzéki Bharatija Dzsanata Párt (BDP) több ezer hívének szikhellenes tüntetését. (London, Reuter) Teheránba érkezett Liu Ji kínai kereskedelmi miniszter, hogy részt vegyen a kínai-iráni gazdasági, kereskedelmi, tudományos és technológiai együttműködési bizottság ülésén. (Bejrút, AFP) Parkoló gépkocsi alá rejtett pokolgép robbant csütörtökön este Nyugat-Bejrútban, a svájci nagykövetség épületétől mintegy 150 méterre. A robbanás következtében három ember meghalt. A vas hőfoka Vajon miért mondott le Kenneth Adelman, az Egyesült Államok fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának az igazgatója? Azon a héten, amikor annyi fontos fejleményt jelentettek Genfből, a szovjet—amerikai fegyvercsökkentési tárgyalások színhelyéről, talán ez az önmagában nem túl jelentős személyi hír árulja el a legtöbbet Moszkva és Washington alkudozásának a távlatairól. Adelman ugyanis azzal indokolta — Reagan elnökhöz küldött levelében — a távozását, hogy „elérte célját", s a várt szovjet—amerikai csúcs táján búcsúzik. A kérdés tehát az, hogy ugyan mi volt a héjaként ismert fiatal államférfi célja? Mire vél pontot tenni, kormányzati pályafutásával egyetemben, Kenneth Adelman? Fogas kérdés Genfben látszatra felgyorsult az ügymenet: kedden az amerikai fél válaszolt a „kettős nullamegoldásra" tett szovjet javaslatra, szerdán és pénteken Moszkva küldötte terjesztette elő szerződéstervezeteit a SALT—1 (rakétaelhárítás-tilalmi) megállapodás megerősítésére, az űrfegyverkezés megakadályozására, és a hozzájuk logikusan kapcsolódó hadászati erőcsökkentésre. Vagyis szinte abban a percben, amikor megszületőben a — csúcstalálkozón aláírandó — megegyezés a közép- és rövidtávú rakéták megsemmisítéséről, a minden megfigyelő szerint „lendületben lévő” gorbacsovi vezetés máris napirendre tűzte a továbblépés feltételeinek a megvitatását. Ha úgy tetszik, üti a vasat, amíg meleg. De vajon valóban az-e? Már a múlt hét végén, Mihail Gorbacsovnak a „kettős nullamegoldásra” tett javaslata után azt írta vezércikkében a The New York Times, hogy „immár nincs többé komoly mentség a megmaradt nézetkülönbségek tisztázásának kudarcára". Még egyértelműbben fogalmazott a Chicago Tribune,e konzervatív lap, amely úgy vélte, az SZKP főtitkára „mind nehezebbé és nehezebbé teszi Reagan elnöknek, hogy nemet mondjon ...” Lévén szó eredetileg amerikai elképzelésről, ez kétségkívül bámulatos politikai mutatvány volna, s a kedden beterjesztett washingtoni válasz enged is a leszerelendő rakéták fizikai megmentésének eddig vitatott kérdésében, jószerével egyetlen komoly és néhány részakadályt hagyva meg a megállapodáshoz vezető úton., Nem véletlenül esett szó a héten immár konkrétan is a külügyminiszterek, majd az első emberek őszi találkozójáról, valóban indokolatlan volna a „kisrakéták” ügyének további halogatása. Egyelőre persze fogas kérdésnek számít a nyugatnémet— amerikai „vegyes tulajdonú” Pershing—1 A rakéták felszámolásának az ügye, hiszen Washingtonnak voltaképpen a NATO-szolidaritás és az atomsorompó tiszteletben tartása között kell választania, s látványosan kerüli, hogy Bonn helyett döntsön. De amint Theo Sommer írja a Newsweekben, elképzelhetetlen egy olyan nyugatnémet kormány, amely makacsságával meghiúsítaná az „eurorakéta-megegyezést”, hiszen súlyos belpolitikai árat fizetne érte abban az országban, ahol a fegyvercsökkentés lakossági közügy. Porszem Nem vitás, kellő fantáziával meglelhető a megoldás, hiszen a kérdéses 72 rakéta amúgy is Selejtezésre vár, s csakazértis pótlásuk kihívás lenne Moszkvával szemben, ha későn vetették fel a témát a szovjetek, ha még időben. Végtére is, amit a két nagyhatalom elérni óhajt, az egy egész fegyverkategória eltüntetése a föld színéről, s nem bármilyen csekély részük visszacsempészése akármilyen ürüggyel. Valóban nehéz elhinni, hogy a tárgyalások gépezete e porszemen, akadjon el, s ilyen közel a célhoz. Az e heti két szovjet kezdeményezés viszont már a ,nagyrakétákat” és az ellenük elképzelt védekezést teszi tárgyalási témává, újból és kétségtelen következetességgel. Bírálták is rögvest Washingtonban (sőt már Genfben is), mondván: Moszkva nem enged reykjavíki álláspontjából, már megint és még mindig összekapcsolja a két ügyet, s nem hajlandó a hadászati csökkentésre addig, amíg az Egyesült Államok ragaszkodik az SDI- programhoz. Legfeljebb annyit ismertek el az amerikai szóvivők, hogy mintha néhány rész-letben a korábbinál rugalmasabb — értsd: egyezkedésre hajlandó — volna a szovjet elképzelés az űrfegyverek kísérleti szakaszának a kérdésében. A genfi alkudozást nem lehet megérteni a másfél évtizednél is régebbre visszanyúló előzmények ismerete nélkül. Felettébb érdekes volt a héten az amerikai szóvivők „ellenérvelése”, azt követően, hogy a szovjet fél újfent nyilvánvalóvá tette: a lényeges, ötven százalékos stratégiai arzenálcsökkentést meg kell előznie az 1972-es ABM-szerződés megerősítésének és az SDI befagyasztásának. Moszkva „túszul tartja” a hadászati megegyezést, mert „meg akarja ölni” Reagan elnök kedvenc űrvédelmi programját — hirdetik az amerikai fővárosban. S felvetik: 1972-ben úgy jutottak egyezségre a rakétavédelem kiépítésének a kölcsönös tilalmáról, hogy megígérték egymásnak a támadó erők záros határidőn belüli csökentését. Miből következően a hadászati redukálás réges-régen esedékes, s annak „ellentétele" maga a létező SALT—1- (más néven ABM-) megállapodás, azt nem szükséges módosítani, merthogy a megerősítés amerikai megítélés szerint az volna. Álljon elő Moszkva a maga csökkentési tervével — sürgette a washingtoni külügyi szóvivő még szerdán, igyekezvén átvenni a kezdeményező szerepkörét. Hát ez pénteken megtörtént, a logikátlan vitán azonban mit sem változtat. Az amerikai érvelést ugyanis alapvetően gyengíti az elmúlt időszak hírhedt washingtoni vitája az ABM-szerződés értelmezéséről. Szép dolog a szóvivői hűség a szerződéshez, ámde annak, melyik — „szűkebb” avagy „tágabb” — változatához lett egyszerre olyan ragaszkodó a Reagan-kormány? Hiszen néhány hónapja a szenátus fő fegyverszakértőjeként ismert Sam Nunn mutatta ki, hogy a kormányzati szerződésfelfogás tarthatatlan, az 1972-es egyezmény nem engedi meg azt, amit kifejezetten megtilt. A legalábbis lezáratlan washingtoni értelmezési vita láttán erős túlzás rápirítani Moszkvára, amiért az meg akarja erősíteni a rakétavédelemről való kölcsönös lemondás eszméjét és szövegét. Pótcselekvés Valóban tyúk és tojás keletkezési vitája, hogy minek van formai elsőbbsége, ettől azonban a védelem-támadás összefüggés változatlan, s az SDI-vel kapcsolatos — gyakran persze önámító vagy éppenséggel ijesztgetési célú — washingtoni megnyilatkozások indokolttá teszik ljapszkva aggályait, és törekvését önmaga bebiztosítására. Azújmerikai visszalépés az SDI-befagyasztás tízéves vállalásától hét esztendőre aligha fokozta a szovjet vezetés bizalmát. S e ponton jutunk el ismét Adelman lemondásának az ügyéhez. A leszerelési hivatal távozó igazgatója annak idején a SALTO 2 szerződés ellenzésével tette magát vonzóvá Reaganék számára, igaz viszont, hogy e kora nyáron elszántan kardoskodott az eurorakéta-egyezségért. Őt aligha sorolták Washingtonban a fegyverkorlátozás híveinek ú táborába, újsütetű lelkendezése némelyekben gyanút keltett. Különös helyzet alakult ki — vélte pár hete a bennfentes Elisabeth Drew a The New Yorkerben —, hiszen a fegyverkorlátozás politikája még mindig azoknak a kezében van, akik ellenzik: egyike azoknak, akikre célzott, Kenneth Adelman lehetett. A jeles közíró hamar feloldja e paradoxont. Olyanokat idéz a fenti körökből, akik — persze a névtelenséghez ragaszkodva — megvallják, számukra „az igazi" az SDI megvalósítása, s mert azt az eurorakéta-megegyezés egyáltalán nem érinti, készséggel „felvállalták” amolyan pótcselekvésként. Drew felhánytorgatja, mennyire megkötötték az áprilisban Moszkvában tárgyaló Schultz külügyminiszter kezét, ne is próbáljon továbbmenni (miután a State Department főnöke előzően „elvesztette összes washingtoni csatáját”). Ekként a „kettős nullamegoldásnak” volna — a héjaszámítások szerint — egy harmadik „nullázó” hatása, meglelvén a Reagan-kormány számára a legkisebb hatású fegyvercsökkentést, az SDI-program helyett a stratégiai jelentőségű megállapodást fagyasztanák be, netán így érzi a dolgát végezettnek Kenneth Adelman. Az eurorakétaegyezség „kellemes kis alku azoknak, akik ellenzik az effajta egyezményeket" — jósolta borúlátóan Elisabeth Drew. Vagyis a tét magának a fegyverkorlátozásnak a jövője, amelyet ellenfelei éppen akkor vonnak kétségbe, amikor lehetőség van az első nagy lépésre. Genfi előterjesztéseivel Moszkva nemcsak a vasat üti, hanem melegen is próbálja tartani. Washingtonon a sor, hogy rácáfoljon azokra, akik szerint az első lépést követően lecövekelni készül. Ürömöt cseppentve a készülő megegyezés feletti örömünkbe. Avar János Szombat, 1987. augusztus 1.