Magyar Nemzet, 1988. február (51. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
3 két kimagasló alakja, Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht halálának évfordulója alkalmából január 17-én tartott hagyományos tömegfelvonuláson különféle feliratos táblák felmutatásával próbálták megzavarni a megemlékezést Berlinben. A miniszter úgy vélte, hogy a hatóságok részéről nagyobb türelemre lenne szükség a fiatalokkal való párbeszéd megkezdése céljából, azt mondta: ezért szorgalmazza a büntetőeljárások megszüntetését. Genscher szerint, a két német államban elkerülendő minden olyan lépés, amely — az ő értelmezésében — megnehezítheti Bonn és Berlin közös felelősségének érvényesítését a többi között a békés európai együttműködésben. Munkatárgyalteklonjelentése Sok a hasonlóság a finn elnökjelöltek programjaiban Helsinki, január 31. Harry Haikert, a Konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt elnökjelöltje bejelentette, hogy szükség esetén elektorai Mauio Koivistót támogatnák a finn elnökválasztások utolsó fordulójában. Ezzel lényegében az elméleti lehetőségét is kizárta annak, hogy a polgári tábor szövetségre lépjen a szociáldemokraták és két kisebb csoport által támogatott államfővel szemben. Tegnap reggel Helsinki kihalt utcáin alig lehetett észrevenni, hogy megnyitották az urnákat, megkezdődtek a szavazások. A választási törvény tiszteletben tartja a víkendet, ezért egészen ma estig lehet leadni a voksokat. Sokan várhatóan még így sem élnek alkotmányos jogaikkal. Az viszont felzúdulást váltott ki a lakosság körében, hogy a tervek szerint az idén statisztikai vizsgálat elemzi majd a távolmaradók csoportjait A „fekete listák" összeállítását egyébként maguk az elnökjelöltek is elutasították a nyilvános televíziós vitájukban. Nem ez volt az egyetlen kérdés, amiben egyetértettek. Az északi politikai vérmérsékletnek megfelelően inkább elmélkedő disputa, mint heves szócsata jellemezte a fórumot Valójában az igazi meglepetést Holkernnek az utolsó percekben tett bejelentése okozta. Nem kis bátorságát a másnapi helsinki lapok is elismerték, hiszen ezzel maga erősítette meg a centrumpárti Paavo Vayrynen azon törekvését, hogy az „egyetlen alternatívának” tüntesse fel magát Ezt a kampánytervét a Gallup Intézet utolsó felmérésének az eredménye igazolta: szívós munkával nemcsak utolérte, de kevéssel meg is előzte polgári vetélytársát, Holkerit. Mindez elsősorban a saját politikai karrierje szempontjából lehet lényeges, a jelenlegi választások menetére azonban valószínűleg kevéssé hat ki. Koivisto népszerűségi indexe a szavazások előestéjén változatlanul meghaladta a közvetlen megválasztásához szükséges ötven százalékot. (Ha voksainak száma nem érné el ezt az arányt, akkor kerülne a döntés a 301 tagú elektori testület kezébe.) Vayrynen a hátrányosabb helyzetűek fokozottabb támogatását emelte ki, külpolitikájában pedig a környezetvédelem fontosságát egy szintre helyezte a leszereléssel. Valójában éles vitát ő sem nagyon tudott kezdeményezni, mivel a többi jelölt álláspontja nem tért el markánsan az övétől. Ezért is merülhetett fel e kérdés kapcsán, hogy a fiatal választók apolitikusságát talán éppen az összemosódó politikai profilok indokolják. Másrészt viszont egy felmérés szerint a finnek 90 százaléka elégedett a jelenlegi irányvonallal, amely a hétköznapi életben az évi 3-4 százalékos gazdasági növekedésben az igen magas életszínvonalban jelentkezik. Valós támogatásra tehát nemigen számíthat az, aki ettől lényeges eltérő platformra helyezkedik. Mint a televíziós vitából is kitűnt, a három legnagyobb támogatásra számító jelölt, Vayrynen, Koivisto és Holkeri egyetértett abban is, hogy ideje lenne legalizálni Helsinkinek az Európa Tanácshoz fűződő, s a gyakorlatban amúgy is meglehetősen szoros viszonyát. Finnország az egyetlen Nyugat-Európában, amely nem tagja e szervezetnek. A gazdasági kényszer a magasan fejlett technológia áramoltatása a finn cégek növekvő érdekeltsége a nyugat-európai vállalatokkal indokolja az integráció szorosabbra fűzését. Ugyanakkor a két kisebb baloldali tömörülés jelöltjei, Kalevi Kivistö, valamint Kajanoja bírálták az Európa Tanács tömbgondolkodását. A hagyományos finn semlegesség alapelveinek a változatlan tiszteletben tartása egyben jelzi az integráció határait is, fel sem merült a közös piaci tagság. A finn politikusok az EFTA erősítését helyezik szembe az EGK-ba való belépéssel. A gazdasági elégedettség szűkre szabta az átfogóbb belpolitikai viták lehetőségét, azok inkább részletkérdések köré összpontosultak. Így például az egyébként csökkenő irányzatú körülbelül ötszázalékos munkanélküliség, a struktúraváltás irányítása, a megélhetési minimum emelése váltott ki élénkebb fejtegetéseket. A belpolitika irányait jelzi, hogy Vayrynen egyedül maradt, amikor a védelmébe vette a kekkoneni örökségei, a rendkívül széles elnöki jogkör tiszteletben tartását A többiek, így maga az államfő is a funkciók arányosabb megosztását helyeselték. A köztársasági elnöknek nem kell minden kéréssel foglalkoznia — vélte Koivisto, aki egyébként az elmúlt hat év alatt is ennek szellemében tevékenykedett. Komoly formában merült fel az is, hogy két periódusnál többször senki sem töltse be az államfői tisztséget. Ma, helyi idő szerint este nyolckor zárják az urnákat, s a választások végeredménye holnap hajnalra válik ismeretessé. Lambert Gábor Szajna-parti esték Párizs, január Moliére és Labiche Kell-e a nemzet színháza, vagy sem, erről alig vitatkoznak Párizsban. Csinálják. Költségesen és áldozatokkal, hiszen a Comédie Francaise csak a bevételeiből alig élne meg, a vezetői panaszkodnak is, de szolgálnak. Alattvalói a hagyományoknak, az irodalomnak, élővé teszik a múltat. Nem válogatás nélkül, de mellőzve a sznobizmust is. Így történhetett meg az a szentségtörés, hogy Moliére mellett egy múlt századi bulvárszerző kapott színpadot. Most van éppen száz éve, hogy Eugéne Labiche gazdag és sikeres pályafutás után meghalt, és az évforduló alkalmat adott a föltámasztására. Poros-e vagy sem, erről sem elmélkedik senki, a nemzeti színház egyik dramaturgja nekilátott a korszerűsítésének, bővérű, a mának is szóló komédiát teremtett belőle. Hogyne, hiszen a téma aztán igazán időszerű. A Porhintók (La poudre aux yeux) két polgárcsaládja a „fenn az ernyő nincsen kas” szemfényvesztését játssza végig; kiházasítani igyekezvén leányát, illetve fiát, többet mutat, mint amije van, egymásra licitál életmódban, vagyonban, a pöffeszkedésben. A végére persze minden kiderül, de a szerelem is legyőzi az akadályokat; a kissé szürke, szerepében hálátlan nagybácsira jut a „deus ex machina" feladatköre, az ifjak egymáséi lehetnek. Az igazán jó mutatáson túl, abban van ennek az előadásnak a nagy érdeme, hogy fittyet hány a divatnak. Nincs szükség rendezői beavatkozásra, mélylélektani formabontó kísérletekre, díszlet, jelmez és játék nem akar többet adni, mint ami Labicheban benne van. Hűségesen odavarázsolt tizenkilencedik századi szalonok a polgár hitványságával (a vendég érkezésére gyorsan lerántják és dugdossák a porvédő vásznat a fotelekről és kanapékról), sovány pénzecskék vándorolnak zsebből zsebbe, hamis hercegnői levelek érkeznek, a komikumot a helyzet és a jellem teremti meg, és nem mesterségbeli ügyeskedés. Aztán egyszerre századokat megyünk vissza. A színpad sokkal egyszerűbb Moliére balettel vegyített vígjátékában, a Monsieur de Pourceaugnac-ban, a nálunk most föltámasztott Gömböc úrban, mondhatni klasszikusan dísztelen. Talán a takarékosság is kényszerítette a társulatot erre a puritánságra, de alighanem inkább a játéktér kihasználása. Hiszen ezek a színészek és táncosok szinte mindent tudnak. Akrobaták és mimesek, micsoda alakítókészség bújt beléjük. A csaknem kopár fal előtt él és mozog minden, tele van velük a szín, kicsattan a harsányság. Csak Moliére az úr. A szavak szépek, minden szótag érthető, és a pénztárak előtt tolongó közönség ezt méltányolja. Mondják, a franciák nacionalisták, túlteng bennük a nemzeti érzés, fönnhéjázóan azok. Meglehet, az idegen ezt is látja bennük. De ebben sokkal több a nemes, értékeik megbecsülése. Ezt szolgálja híven a Comédie Francaise; nincs szakadék múlt és jelen között. Pivot és Mozart Vita alig van akörül is, hogy mi a szerepe a televíziónak a műveltség terjesztésében. Vagyis abban, képernyő és nyomtatott szó ellensége-e egymásnak. Korántsem rózsaszínű minden. Hat tévécsatorna, hat ádáz ellenség, bevallják-e, vagy titkolni igyekeznek. A hatból négy magánkézben van, kettő állami maradt. Könnyű volna lehúzni a keresztvizet a privát társaságokról, hogy csak a pénzt hajszolják, hirdetésekkel tűzdelik tele és szakítják félbe az igényesebb produkciókat is. Igaz is, nem is. Kétségtelen, hogy a magáncsatornák elamerikinizálódtak, több bennük a western, a rémtörténet és a bűnügyi história, kora reggeltől éjfél utánig. És ehhez alkalmazkodniuk kell az állami társaságoknak. De egy hét alatt volt két varázslat, két elbűvölő este. Pénteken csaknem másfél órán át a képernyő az irodalomé. Az Apostrophes házigazdája Bernard Pirot, a mi Könyvvilágunkéhoz hasonló havi folyóirat főszerkesztője, ezúttal hat írót látott vendégül. Hat frissen, azon a héten megjelent kötet szerzőjét Nem ragadtak ki egyből sem dramatizált részletet, bíztak a nézők képzelőerejében, többet ad számukra a tartalmas beszélgetés, a vita, mint az illusztráció. Igaz, ehhez légkör is kell. Nemcsak a műsorvezető volt fölkészült, az invitáltjai is. Mindegyik ismerte a másik alkotását, olvasta, méltányolta, kérdést tudott föltenni és véleményt mondani. Pedig milyen változatos téma! Alma Mahler élete és egy anya története, a zsidóságtudat vállalása és egy kritikus életműve; két tollat forgató volt miniszterasszony és négy esztéta. Pirot, aki az esztendők alatt intézménnyé lett, a beszélgetés hevében (horribile dictu) még az orrát is elfelejtette megtörölni, csak később, mintegy szórakozottan kapta elő a zsebkendőjét, és ez a fölszabadult, csak a ma irodalmának élő pillanat uralta a sajnálatosan rövid másfél órát. Sehol egy másodpercnyi üresjárat, vontatottság, vagy keresettség, zárt klub egy zárt dobozban, de az Antenne 2 jóvoltából milliók részvételével. És másnap az élvezve lapozgatók ezrei a könyvesboltokban, bizonyára elvétve, egészen kivételesen akadt csak, aki mind a hat kötetet megvásárolta, de valamelyiket közülük sokan. Ki mondaná, hogy a képernyő az ellensége a nyomtatott szónak. Inkább a hírverője. A másik este varázsát a zene hozta meg. A film régi, a lemez is, amely az FR 3 vetítésével egyidőben a muzsikát sztereóban sugározta a France-Musique hullámhosszán, tízévesnél is öregebb; vannak már digitális felvételek Mozart Figaro lakodalmából, hanghatásban talán hűségesebbek is, de ehhez hasonlóan tökéletes aligha. A zenekart a feledhetetlen Kari Böhm vezette, a filmre alkalmazott színpadot Jean-Pierre Ponnelle népesítette be. Régi vita ugyancsak, mennyire kell változtatni a fölfogást, hogy a film és az opera egymásra találjon, nagy rendezők többször is kísérleteztek vele. Egyéni vélemény, de Ponnelle-nek remekül sikerült. Nincs olyan mozzanat Lorenzo da Ponte szövegkönyvében, amely ne kapta volna meg hűséges tolmácsolását; még az is, aki először találkozott netán a Figaróval, minden apró részletét megérthette. Igaz, ritkán találni bármely rangos operaház színpadán ilyen együttest. Mirella Freni csordultig erotikus Susanna-ja kívánatosabb, bölcsebb és ravaszabb volt minden szexbombánál; Hermann Prey Figarója Mozart filozófiájával súlyosbítva, lázadóbb Beaumarchais inasánál; Dietrich Fischer-Dieskau grófja maga a kalandvágy, akit elemészt a szerelmi hevület; Kiri Te Kanawa Rosina grófnéja az érett szépség és a bánatos viszszahódítási szándék, míg a nálunk alig ismert Maria Ewig Cherubin apródja, akárcsak Kirkegaard elemzéséből lépne ki, a kamasz Don Giovanni, elindul a szívtiprás útján. Igazi Mozart volt ez, a szerelem apoteózisa minden mást háttérbe szorítva, férfiak és nők nagy drámája egymás leküzdésében. És jóllehet a végén nem volt förgeteges vastaps, csak némán vonult föl a közreműködők hoszszú listája, a néző akár a Wiener Staatsoper, a Covent Garden, vagy a Scala fotójében érezhette magát. Fölállni nem volt kedve az élmény után, a képernyő ismét csodát művelt. Bizonyára más a légkör a színház nézőterén, másokkal együtt vörösre tapsolt tenyérrel, de ilyen intim, zavarmentes befogadási alkalom ritkán adatik meg. A tévé lehet átok, pimasz időrabló, de fölbecsülhetetlen ajándék is. Táti A nagy művész kiszabadult halála után az adósságok fojtogató öleléséből, a filmjei végre ismét a közél. Kisterem mindössze a boulevard Saint Michel elején, a néhány száz ülésen alig pár tucat jegyváltó süpped a zsöl-lyékbe. A mozi délutánonként három egymást követő vetítésen mutatja be Jacques Tati három remekét: a Kisvárosi ünnepet, a Hulot úr nyaral burleszket és a Nagybácsimat. Idő nincs mindhármat végignézni, a kényszerű válogatás a régi nagy emlék, a Mononele mellett köt ki. Vajon mi a hatása évtizedek múltán arra a közönségre, amely most látja először? Hiszen többnyire huszonévesek váltottak jegyet vasárnap este a Diáknegyed szívében, akik immár elfogulatlanul ítélhetik meg, mennyire látta igazán, helyes ítélettel az ő korukat az az idősödő rendező és színész, aki félt a modernség fojtogatásától. Dehogy akarta Chaplint utánozni az egyébként őt követő orosz származású francia klown, mégha a Modern idők sugallta is a témáját, csak más módszerekkel. Annak idején, itt nálunk is dúlt a vita, hogy Táti konzervatív-e a kisvárosi Párizs iránt eltelt nosztalgiájával, a düledező viskók között csavargó kutyák költészetével, vagy megálmodja a fojtogató metropolisok nosztalgiáját. Bármennyire nélkülözhetetlen része lett is életünknek a házigép és az otthoni mozi, az utak kocsifolyama és a műanyag, Táti semmiben sem tévedett. Dehogy volt ő ellenfele a haladásnak, a műszakinak sem, csak a költészetet féltette. A kis csavargók Ifikét, akik abban lelik örömüket, hogy szórakozott járókelőket a lámpaoszlopnak ütköztessenek, a még géptelen utcaseprőt, aki a szemétkupac eltakarítása helyett szívesebben fecseg a járókelőkkel, a napfénynek örvendő, éneklő madárkát Monsieur Hulot kalickájában az ajtó előtt, kisöccsét, aki a film végén magához öleli eddig idegennek tartott apját, mert fölfedezi benne is a huncutságot. Könnyes mosollyal lehet csak végignézni annyi évtized elmúltával is ezt a filmet; a hasonlat bizonyára erős, de Shakespeare Szentivánéjének a derűje játszik benne végig. Csak ennek a Puckja egy hórihorgas, kétbalkezes, csetlő-botló idősödő úr, maga Monsieur Hulot. Estére jár a boulevard Saint Michelen, amikor ezek a fiatalok elhagyják a mozit. Már a Cluny közelében járván füttyszó harsan az autók berregése közben. A Nagybácsim fülbemászó muzsikája, amely akkor, a hatvanas évek elején is végigkísért a vetítésről távozván. Táti győzött: Várkonyi Tibor Magyar Nemzet Központi áremeléseket jelentettek be Varsóban Az 1982-es intézkedések óta a legnagyobb áremelésekről döntöttek Lengyelországban. A hatósági és a szabadáras termékek együttes drágulása átlag 36 százalék lesz, vagyis az idén a fogyasztói árszínvonal a tavalyról áthúzódó áremelésekkel együtt 43—44 százalékkal nő. Néhány termék, illetve szolgáltatás esetében az árak emelkedése március és április elsejével lép hatályba, de a bérek reálértékének megőrzése érdekében már február elsejével központi béremelésre kerül sor. Valamennyi foglalkoztatott bérét egységesen 6000 zlotyval emelik, ami a létfenntartási költségek növekedésének több mint a felét ellensúlyozza. Februártól az élelmiszerek átlaga 40, a postai és távközlési díjak 45, az autóbusz- és vonatjegyek 50, a lakbérek szintén 50, a rádió és televízió előfizetési díja 75, a magas alkoholtartalmú italok 46, a cigaretta 40 százalékkal drágulnak. Egy üveg vodka (fél liter) ezentúl 1500 zlotyba fog kerülni. A szuperbenzin ára 60 százalékkal emelkedik, a korábbi 75, zloty helyett 120 zlotyba fog kerülni, míg a gázolaj ára a kétszeresére ugrik és 100 zloty lesz literenként. Ezzel egyidejűleg — a jegyrendszer megtartásával — bevezetik az üzemanyag szabad forgalmazását, a jegyre kaphatónál drágábban. Márciustól emelik a bölcsődei és óvodai térítéseket, ami az egy főre eső családi jövedelem 20 százaléka lesz. Áprilistól a szén ára megháromszorozódik, 1 mázsa kőszén ára az eddigi 500 zloty helyett 1500 zloty lesz. A duplájára emelkedik az elektromos áram tarifája, a meleg víz és a központi fűtés térítése. A lakossági megtakarítás ösztönzésére emelik a takarékbetétek kamatait is. Három évi tartós lekötés esetében például a korábbi 15 százalékról 30 százalékra, a látra szóló betétkönyveknél pedig 6 százalékról 21 százalékra. A Lengyelországban most bejelentett áremelés a legnagyobb 1982 óta, amikor egy év alatt átlag 100 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal. Azt követően néhány éven keresztül sikerült javítani a belpiaci egyensúlyon és lassult az infláció. 1986- tól azonban felerősödtek a kedvezőtlen jelenségek és ismét nőtt a szakadék a lakossági jövedelmek és az árukínálat között. Az infláció 1987-ben 26 százalék körül alakult. A novemberi népszavazás után azonban, ahol a szavazók egyharmada a radikális, gyors reformok ellen voksolt a reformelképzelések mérsékeltebb ütemű megvalósítását határozták el, ami elsősorban az egy évre tervezett áremelések három évre való elosztását jelentette. Ennek következménye, hogy most a korábban tervezett átlag 40 százalék helyett csak 27 százalékkal emelkedik a fogyasztói árszínvonal, ezen belül 100 százalék helyett csak 40 százalékkal drágulnak az élelmiszerek. Ebbe az irányba nyomta az ország vezetését a közvélemény, de tették ezt mindenekelőtt a szakszervezetek, amelyek a kormány által ajánlottnál nagyobb béremeléseket kényszerítettek ki. A magyar reformhoz hasonló intézkedéseket terveznek Bulgáriában A „szocialista közös piac" nem puszta kívánság A Bolgár Kommunista Párt pénteken véget ért országos konferenciájához kapcsolódva három sajtóértekezleten találkozhattak az újságírók az ország politikai és gazdasági életének első vonalbeli vezetőivel. A külföldi sajtó képviselői elsőként Petar Djurgerovtól, a politikai bizottság póttagjától, a bolgár szakszervezetek központi tanácsának elnökétől megtudhatták, hogy a bolgár szakszervezeti mozgalom önálló, nem a párt „transzmissziója”, s hogy időnként és egyes kérdésekben a kormánnyal is éles vitába keveredik, Emil Hrisztov, a központi bizottság titkára főként a gazdasági reformmal kapcsolatban kapott sok kérdést. Válaszaiból kitűnt, hogy a január elsejével életbe lépett változások részeként a bolgár termékek mintegy 20 százalékának termelői árát igazították hozzá a világpiaci árakhoz, de az ilyenek listája fokozatosan bővül a továbbiakban, így akarnak, szakaszosan eljutni a következő ötéves terv indulásáig (1991), amikor is az országban általános árreformot, adó- és bérreformot hajtanak végre. Egyébként ezek — nemcsak céljaikban, de jellegükben is — nagyon hasonlítanak a Magyarországon idén foganasított intézkedésekre, amennyiben ugyancsak a hozzáadottérték-adó bevezetéséről, a közszükségleti cikkek állami dotációjának megszüntetéséről vagy csökkentéséről stb. van szó. Emil Hrisztov azt mondta, hogy a fogyasztói árakat a reform általánossá és teljessé tétele előtt nem emelik, ezt követően az állam vállal egy „ellenőrzött inflációt”. Andrej Lukanovot, a Politikai Bizottság póttagját, a külgazdasági kapcsolatok miniszterét egyebek között arról kérdezték: hogyan kell értelmezni azt, amit a pártkonferencián elhangzott bevezetőjében Todor Zsivkov egy esetleges „szocialista közös piacról" mondott, egyfajta vágyálom ez vagy realitás? A válasz szerint távolról sem puszta kívánságról van szó: a KGST radikális megreformálásának — amely tudvalevőleg már napirenden szerepel — ilyen vonásai is lesznek, e reformnak el kell vezetnie a munkaerő és az áruk szabad áramlásához is az integrációs szervezet határain belül. A radikális reform részletein már intenzív munka folyik a KGST-ben. Hétfő, 1988. február 1. Primzsroka a bilügyminlny.tériumban Tűrhetetlen a titkolózás a szovjet rendőri munkában A szovjet belügyminisztérium dolgozóinak döntő többsége támogatja az átalakítás folyamatát. A belügyminisztérium vezetésének, pártszerveinek az a feladata, hogy összefogja az alkotó kezdeményezéseket, erőfeszítéseket — állapítja meg vasárnapi számában a Pravda, „Hatalom és nyilvánosság" című terjedelmes cikkében elemezve az e témában érkezett olvasói leveleket. A belügyi dolgozók írásainak áttekintése ugyanakkor azt mutatja, hogy nehéz feladat a régi munkastílus, a beidegződött, bürokratikus módszerek megváltoztatása, a nyilvánosság követelményeinek érvényesítése a korábban „tabu”-témának számító kérdésekben. Szó esett arról, hogy a rendőrség munkájának értékelésénél még mindig a százalékos" mutatók esnek inkább latba. A gyakorlati rendőri munkával foglalkozóknak a jelentések özönét kell írniuk, az irányító apparátus pedig gyakran csak formálisan ítéli meg tevékenységüket. Alekszandr Vlaszov belügyminiszter a Pravdának nyilatkozva megállapította: az alsóbb színtű belügyi dolgozók leveleikben élesen vetik fel a problémákat, s ez éppen azt bizonyítja, hogy a nyilvánosság elősegíti azoknak a merev kereteknek a felszabadítását, amelyekbe a pangás időszakában szorították be a rendőrség munkáját. Nyilvánvaló, ma már a rendőri munkában tűrhetetlen a titkolózás, a befelé fordulás, a bürokratikus bizalmasság, s nincs visszaút a titkok időszakába. Bécsben cáfolják a Der Spiegel cikkét Waldheim háborús múltjáról Bécsből jelenti az MTI. Gerold Christian, az osztrák köztársasági elnök szóvivője hamisítványnak minősítette a Der Spiegel című nyugatnémet napilap legújabb — hétfőn utcára kerülő — számában nyilvánosságra hozott okmányt, amely a lap szerint bizonyítja: Kurt Waldheimnek a német Wehrmacht hadnagyaként 1942-ben Jugoszláviában köze volt háborús bűnök elkövetéséhez. Az elnök szóvivője, akinek kijelentését a Welt am Sonntag című nyugatnémet újság, valamint a jugoszláv sajtó vasárnap ismertette, egy távirat valódiságát vonta kétségbe. Ebből — a Der Spiegel állítása szerint — kiviláglik: Waldheim a Boszniahercegovinai Kozara-hegységben a németekkel szövetséges horvát fasisztáktól követelte mintegy négyezer jugoszláv fogoly elszállítását. Közülük később sokan haláltáborokban életüket vesztették. A vasárnapi jugoszláv újságok szintén szó szerint idézték a táviratot. Gerold Christian, az elnök szóvivője azt mondta, hogy Waldheimnek soha nem volt parancsnoki hatásköre, ezért nem intézkedhetett foglyok elszállításának ügyében sem. A Der Spiegel jelentése szerint a szóban forgó táviratot Dusan Plencsa, a belgrádi Hadtörténeti Intézet volt vezetője találta meg Zágrábban magánjellegű kutatásai közben. Dr. Hans-Peter Martin, a Der Spiegel szerkesztője szerint az okmány hitelességét ellenőrizték. Manfred Messerschmidt, a Waldheim háborús múltját tanulmányozó nemzetközi történészbizottság nyugatnémet tagja ellenben erről nincs teljesen meggyőződve. Úgy véli, hogy a távirat megszövegezése nem egészen felel meg az akkori katonai szóhasználatnak. A bizottság a közeli napokban fejezi be jelentésének elkészítését. A külpolitika hírei (Prága, MTI) Csehszlovákia és a Vatikán kapcsolatainak időszerű kérdéseiről, mindenekelőtt a katolikus egyházmegyék betöltetlen püspöki tisztségeiről tárgyalt Prágában az a vatikáni küldöttség, amely Francesco Colasuonno érsek, különleges megbízatású apostoli nuncius vezetéséveljanuár 18—29. között tartózkodott Csehszlovákiában. A megbeszélésekről szombaton kiadott kommünikéből az tűnik ki, hogy valamelyest közeledett egymáshoz a két fél álláspontja. A tárgyalásokat a közeljövőben Rómában folytatják. (Varsó, MTI) Négy szocialista országot — Lengyelországot, Bulgáriát, Romániát és Csehszlovákiát —, érintő európai körútjának első állomására, Lengyelországba érkezett John Whitehead, az Egyesült Államok első külügyminiszter-helyettese. 0 (Las Vegas, AFP) Befejezte a nevadai nukleáris kísérleti telepen tett látogatását a Szovjetunióból érkezett szakértői csoport. (Leningrád, TASZSZ) Nemzetközi értekezlet kezdődött vasárnap Leningrádban az egyházi kultúra témakörében. A rendezvény az,, oroszországi kereszténység ezeréves évfordulója megünneplésének előkészítését szolgálja. (Peking, MTI) Honan tartomány népi gyűlésének képviselői óriási többséggel tartományi kormányzóhelyettessé választották a 36 éves Liu Jüant, az 1969-ben tragikus körülmények között meghalt Liu Sao-csinek, a Kínai Népköztársaság egykori elnökének a fiát. (Dubai, Reuter) A szombat éjszakai támadás után kilenc órával Irak légiereje ismét lecsapott egy kereskedelmi hajóra az Öbölben.