Magyar Nemzet, 1988. február (51. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
4 Egyetemisták Egyensúlyt keresve Amikor beszélgetőtársaimmal először találkoztam az Eötvös Kollégiumban, megállapodtunk, aki úgy akarja, névtelenül vagy költött néven szerepelhet írásaimban. Ez a „kikötés” nem tőlük származott, én gondoltam rá, mivel úgy érzem, hogy a nyilvánosság előtti kitárulkozásnak és őszinteségnek vannak bizonyos hátrányai, amelyektől egy ifjú embert — adott esetben — óvni kell. Nem félelemről vagy sunyiságról van Itt szó, hanem szeméremről és emberi méltóságról, amit talán sebezhetőségnek is nevezhetünk. A fontos, a hírneves, a jelentős, sőt olykor a jelentéktelen ember is jól viseli a nyilvánosságot, áhítja a közszereplést, mivel szívesen veszi magát szemügyre egy hamis tükörben, amely lényének legjobb oldalát mutatja. A tömegkommunikáció számára áldás az érdemdús ember, akit példaként állíthat elénk. Nincs ebben semmi rossz. De mindezt megértve alig-alig hiszem, hogy egy érdemszerzésre készülő fiatalnak, akiben van önérzet, de nincs feltűnési vágy, igaz örömére szolgálna, hogy szerepelhet egy napilapban. Egy bölcsész vagy egy matematikus nem viselkedhet úgy, mint egy körülrajongott színész, vagy kilazult tévészemélyiség. Az ő szerepe más, lénye, hogy úgy mondjam, mereven viselkedik a reflektorfényben. A diák ily módon védtelen. Mivel még nem szerzett nevet magának, átérzi, hogy van mit veszítenie, ha túlzó őszinteséggel beszél, gondolatait tekintély nem támogatja, hamisságát vagy tévedéseit nem menti hírnév. Ebben a félszegségben és óvatosságban megnyilvánul még egy sajátság: az egyetemista, ha kiváló, a szakmájában, a tanulmányaiban kiváló, nem a közszereplésben, s sohasem a szócséplésben. A tudós, csak öreg korában lesz bőbeszédű, s a tudást terjeszteni vágyó, az ifjú értelmiségi szakmai elismerésre vágyik, nem nyilvánosságra. Ezért jobban meggondolja, hogy mit beszél. Mindezt tapasztalatból tudom: az idősebb emberek sokkal könnyebben nyílnak meg az újságíró előtt, mint a fiatalok. Az öregek életteljesítrényük jogos elismerésével azonosítják a nyilvánosságot, ugyanúgy, ahogy a kitüntetést. Egy huszonkét éves egyetemista, ezzel szemben épp abban az erős lelkiállapotban van (ha van), amelyben az ember nem vágyik dicséretre, mivel azt hiszi, épp elég magának önmaga. S igaz az is, hogy egy speciális szaktudással bíró ember, sohasem bízik meg igazán az újságíróban. S végül: egy fiatal másképp fontoskodik, mint egy öreg. Nem oly nyilvánvalóan tolja előtérbe vélekedésében saját személyét. Érnnek egyszerű a miértje; míg az egyik kifelé megy az életből, a másik az életre készül, s milyenségét még csak gyanítja, ez magyarázza, hogy az egyik mohó, kapkodó, a másik óvatos. ... Tehát ezek után ne furcsálljuk, hogy Bátky János (költött név) felismerhetetlen akar maradni. A vele kapcsolatos írásban természetesen csak a név hamis. Valóság, hogy Eötvös kollégista, hogy ötödéves német-angol szakos bölcsész hallgató, tanárnak készül. (Csöndes, zárkózott, mélyen érző, erkölcsi és szellemi dolgokra fogékony személye, azokat akik közelről ismerik A Pendragon legenda filosz-hősére, dr. Bátkyra emlékezteti. Ezért vettem kölcsön Szerb Antaltól a hős nevét.) Nagyon fiatal arcán észrevehető valami esendő, kissé szomorú lágyság; megjelenésében semmi sincs, ami tanárosan határozott; feszes vagy szigorú, lényéből mégis magabiztosság árad, mintha kitöltené az átgondolt dolgok nyugalma. Azt mondja beszélgetésünk legelején : — Szeretnék anonim maradni és ha lehet, csak a magam nevében beszélnék, nem úgy, mint Eötvös-kollégista. — Jó — félelem. — Sz. nagyvárosból jöttem, értelmiségi családból, édesanyám tanár, édesapám jogtanácsos. Tizennégy éves koromig egyke voltam, akkor született a kishúgom. Jó volt elkényeztetetten, védetségben élni, jó dolog volt gyermeknek lenni, édesanyám máig engedi, hogy az legyek, ha akarok. Egy ideig ő tanított az általános iskolában; igyekvő, jó gyerek voltam és elégedett... Aztán úgy látszik beteltem ezzel, tizennégytől tizenhat éves koromig minden a visszájára fordult, cigarettáztam, inni kezdtem, ragasztóztam, kipróbáltam mindazt, amitől a jó szülő óvja a gyermekét ... — Nem értem — mondáa erre. — Tudsz választ rá mi történik ilyenkor egy gyerekkel? — Azt hiszem olyan sokáig és olyan buzgón vetettem alá magamat a felnőtt, tanári és szülői értékrendnek, hogy törvényszerű lett az erős és elszánt tagadás. Rájöttem, hogy jó kisfiú voltom miatt a társaim nem szeretnek... Lehet, hogy nekik akartam megmutatni ... _Furcsa — mondom. — Alig hihető... • _Később a gimnáziumban, ahol hosszú távon nem értékelték ezt a magatartást, újra elkezdtem tanulni. A rossz fiú szerep véget ért. Nyilván álszerep volt, mert semmilyen mélyebb kötődés nem alakult ki iránta bennem. — Még most sem értem — nézek rá vállat vonva. — Miért rontja f el valaki szántszándékkal azt, ami jó, s ha elrontja, később miért tér vissza hozzá?... Egy percig hallgatunk. Úgy érzem, mintha habozna. Aztán nagyon hirtelen szólal meg. — Épp abban az időben váltak el a szüleim. Még akkor sem értettem miért, amikor a válás gyakorlatilag is megtörtént már. Azóta édesanyámmal és a kishúgommal élek. 2. — A szüleim már nem neheztelnek egymásra. Lényegében kibékültek, csak a házasságuk szűnt meg. Én is mindkettőjükkel jól kijövök. Körülbelül három évig tartott a kilengés, aztán tanulni kezdtem megint, megfordult minden. — Miképpen? — Azelőtt nem volt jelentősége a vallásnak az életemben. Számomra a hit vagy tagadása semmit sem jelentett. Harmadik gimnazista koromban történt, hogy csatlakoztam egy szabadegyházhoz. Megtértem. Ez számomra óriási változást jelentett, érzelmi és értelmi megrendülést éltem át Mindezt ma úgy látom: biztonságot kerestem, meg akartam találni azt az értékrendet, amely abszolút és kikezdhetetlen: ismét szilárd világban akartam élni. Kezdetben számomra a hitnek kizárólag erkölcsi tartalma volt, így az élet mindennapos dolgai fölé helyeztem, semmi más nem volt fontos és értékes, csak az. Furcsa, hogy bár nem tartottam fontosnak, mégis tanulni kezdtem. Nem akartam jó tanuló lenni, mégis azzá lettem. Tudnom kellett hogy a tudás jelentéktelen a hithez képest, nem boldogít nem visz sehova. Mégis tudásra törekedtem. Szinte lebénultam ebben a kettősségben. Nem akartam tovább tanulni, de engedelmeskedni akartam a szüleimnek. És szinte csoda, hogy sikerült valami. — Ebben a kettősségben hol az egyensúly? — A gimnáziumban volt egy német tanárnőm, aki akaratom ellenére nagy hatás tett rám, azzal, ahogy az életet élte. A dolgot teljesen leegyszerűsítve, benne láttán meg a goethei teljességet. Szinte szikrázott, ahogy élt, ahogy gondolkodott, ahogy viselkedett és érzett. Így aztán mély hitem és meggyőződésem ellenére, szerettem is tanulni, légióként miatta. Egy nyelvet tudni teljesen nyitott dolog, semmire sem kötelez, hogy mire használja az ember, arról majd később dönthet. Tanárnőm lénye, a belőle áradó elfogulatlanság és érdeklődés, az általa képviselt értelmiségi magatartás szinte ingerelt, épp azért, mert alapvető hajlam volt bennem erre, még ha meg is próbáltam elfojtani, mert hitem szempontjából nem éreztem helyesnek. Nem akartam egyetemre jelentkezni, édesanyám és ez a tanárnő beszélt rá. Végső soron most már tudom, én voltat az, aki akarta, hogy ráhassanak. 3. — Kiolvastam az elérhető magyar, angol és német nyelvű, irodalmat, ahol tudósok vitatkoznak a hit és a tudomány viszonyáról. Tudtam már minden érvet. Az az eredeti közvetlensége a hitnek és az a naivság, ahogy befogadtam, kezdett megszűnni. Ismereteim révén eljutottam a farizeus szintre, amikor a hitet magyarázni tudtam, de már nem kötődtem hozzá igazán. Fiatalságom ellenére karriert futottam be a hívők között, nagyon hirtelen volt a kibontakozásom és a fejlődésem. Két-három éve jöttem rá, hogy amit egykor igazként átéltem, szereppé vált, s ezt a szerepjátszást jobb lesz abbahagynom. Ez életemben a harmadik változás. — És egyensúlyt kereső állapot ... — Az, hogy nyelveket kezdtem tanulni, egy pragmatista alapállás kifejezése volt, védtem a meglévő elkötelezettségemet, és nem köteleztem el magamat semmire. Most egy olyan helyzetben veszem hasznát, amikor véres elkötelezettségeim nincsenek. Az egyensúlyomat az adja, hogy tanítok, nyelvtanárnak készülök, és ami ezzel jár, azt szeretem. Ebben az egyensúlyra jutásban nagy szerepe van mostani környezetemnek. Ahelyett, hogy én választanék magamnak egy irányt, amerre kitartóan megyek, megpróbálok azonosulni azzal a korosztállyal, amely előtt még számtalan lehetőség van. Félek minden megvalósult céltól. Gimnáziumban tanítok, és a szülővárosomba térek majd vissza. Mióta válságba jutott a hitem, nem hiszek magamról sem olyan dolgokat, amik nincsenek; beláttam, hogy elveink és testi mivoltunk korántsem határolhatok el olyan egyértelműen egymástól, mint ahogy korábban magam is gondoltam. — Mivel ember az ember — mondom magamban erre. — Mindig volt bennem vágy, hogy valaki elismerjen: a tanításban ezt úgy találom meg, hogy a hiúságom aközben elégül ki, miközben jót teszek. Hitem hiú volta miatt nem emésztem el magamat, nem megyek leprások közé, de... Érthető ez? — Gondolom érthető. — A szakdolgozatom furcsa dolog lesz, lehet, hogy meg sem írom, egy mese, s amilyen címszó alatt el lehet adni egy mesét az egyetemen, az a metodika. Ez egy olyan mese lenne, ami bevezeti a kisiskolás korú gyerekeket a nyelv birodalmába... Például elbeszélve azt, hogy a való világ nem száraz, analizálható tényanyag, a szellemi világ pedig nem különül el a valóságtól, hanem a létezés önmagában elég csodálatos és átszellemült dolog. A nyelv megtestesíti ezt a kettősséget, tükrözi a szellem és a valóság összefüggését... 4. Ezután mindennapi dolgokról beszélünk. — Éppen annyink van, hogy tudunk enni, ruházkodni, könyvet venni... Nincs semmi másunk. Édesanyám nyolc éve fizeti a havi kétszáz forintot az ifjúsági takarékbetétre, körülbelül húszezer forint gyűlt össze mostanra, négyszámjegyű a sorszámom a lakáselőjegyzésben. Ha visszamegyek a szülővárosomba, édesanyámmal és a húgommal lakom majd. Az ösztöndíjam mindig annyira volt elég, hogy a kollégiumot kifizessem, meg hetenként hazautazzak. Havi 1200— 2000 forintot kaptam otthonról. — Foglalkoztat-e, hogy mi történik manapság Magyarországon? — Bármit mondanék, nem mérvadó, annyira elzárkózva éltem. — Tévét nem nézel? — Itt a kollégiumban nem. — Újságot olvasol? — Azt se nagyon. — Van az ország jelenlegi állapotáról véleményed? — Van. De amit tudok, az csak hallomás. És nem akarok tartalom nélkül beszélni. Tulajdonképpen Magyarországon minden politikai vélemény átlagolást és utánamondást jelent... Nálunk a politikusság nem szakma ... — Miben hiszel most? — Nagyon hiszek a személyben, az egyéni különbözőségekben, a kisközösségekben, a kisvárosban és mindenben, ami még kicsi és kiforratlan. — Miképpen gondolsz a jövődre? — Azon az alapon, hogy nyelvtanár vagyok, az úgynevezett pedagógus elithez tartozom, úgyhogy nekem viszonylag jó dolgom van. De nagy szégyen, hogy országunkban sokak mellett a pedagógus is kénytelen magának feltenni a kérdést: pénz vagy hivatás. De egész nemzedékeket nem fog felnevelni kevesek kényszerű idealizmusa. Kristóf Attila Zoltán Márta Flóra rajza A Magyar Nemzet megkérdezte: Mi történt az Operaházban csütörtök este? A Magyar Állami Operaház csütörtöki előadásán Prokofjev Rómeó és Júlia című balettje szerepelt Seregi László rendezésében. A nézők az első felvonás vége felé, akkor, amikor a báli képről az erkélyjelenetre vált a szín, hatalmas kiáltást hallottak a függöny mögül, majd a produkció félbeszakadt Rövidesen kiderült, hogy a főszereplő Lőcsei Jenőt színpadi baleset érte. — Mi történt a színfalak mögött? — kérdeztük Borsa Miklóst, az Operaház főmérnökét — A színpadon több süllyedő pódium található, közülük a legnagyobb, tizenkétszer három méteres, a báli képnél három méter magasan helyezkedik el a színpad fölött Innen, az új jelenetre körülbelül másfél perc alatt süllyed vissza a színpadi nyílásba, majd létrát helyeznek rá, ezen mátszik fel Rómeó az erkélyjelenet idején. Nos, ez a süllyedő pódium még nem volt a helyén, amikor a címszereplő már elindult, és lába a pódium és a színpadi nyílás közé került. A páternoszterhez tudnám hasonlítani a helyzetet, ott fordulhat elő ilyesmi, ám ott billenő lemezek kizárják a baleset lehetőségét. — A körülmények jobb megértéséhez el kell mondanom azt is, hogy a színpadnak ez a része sötétben van, a közönség elől függönnyel takart. A színpadmester, aki az egész változást figyeli, rádión kapcsolatban áll a vezérlőpultnál dolgozókkal, és amikor minden a helyére kerül, jelzi a művésznek, hogy indulhat. Mint mondottam, Lőcsei most előbb indult, és óriási szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szerkezet mozgását a műszakiak abszolút begyakorlottságának eredményeként néhány tized másodperc alatt sikerült megállítani. — Mi történt Lőcsei Jenővel? — Azonnal kórházba szállították, ahol idegröntgenezték és megállapították, hogy csontrepedése van, és levált a lábujjáról egy csontszilánk. Megoperálták, de erre a műtétre inkább csak azért volt szükség, mert egy balettművész kényes „kenyérkereső eszközésről” volt szó. Ha ez mással történik, egy gipszkötéssel megússza az egészet. Lőcsei egyébként a balett bemutatása óta sok tucatszor végigcsinálta a jelenetet, tán éppen a rutin okozott figyelemkihagyást. Külön pech, hogy az utólagos ellenőrzésnél kiderült: az egész jelenetváltásnál egyetlen másodpercnyi pillanat van, amikor ez megtörténhet. Az biztos, hogy a jövőben még az eddigieknél is jobban figyelünk a technikai berendezés és jó szereplők összhangjára. (dénes) Magar Mpiazot Szombat, 1988. február 20. ben...kosárral a kézben...kosárral a kézb Mosodák végnapjai Jó közérzetünknek, melyet a friss ágyneműnek, a tiszta fehérneműnek köszönhetünk, egyik legfőbb őre a fővárosban a Patyolat Vállalat Talán nincs is olyan budapesti polgár, aki ne ismerné és ne vette volna igénybe a szolgáltatásait Nem csoda, ha érzékenyen reagálunk az ezekkel kapcsolatos változásokra, melyek éppenséggel nem kerülték el a Patyolat fehér hattyú emblémás háza táját sem. — Milyen mértékben emelték az árakat és milyen hatással volt ez a forgalomra? — érdeklődtem Törnek Antal főmérnöknél. — A kilós ruha mosását ez év január 1-jétől a korábbi kilenc forint helyett 10 forintért vállaljuk — felelte kérdésemre. — Ez összességében 88,9 százalékos emelkedést okoz e mennyiségében legjelentősebb szolgáltatásunknál. Meg kell azonban jegyeznem, hogy van olyan, hasonló profilú vállalkozás, ahol az áremelés a miénknél nagyobb mértékű. A főmérnök további szavaiból azt is megtudom, hogy a kilós ruha mosásánál az árváltozás 75 százaléka az állami ártámogatás megszűnéséből adódott, s csupán a többi írható az anyag- és energiaárak, valamint egyebek számlájára. Mint mondta, a vállalat ez ügyben nem járt el teljesen következetesen, mert akkor a vállalási ár ennél magasabb lett volna. Számunkra viszont ez tűnt fel követendőnek, ha a gazdaságosság ésszerűségi határain belül, lehetőleg alacsony árakat szabnak meg. — Az egyéb lakossági mosás viszont száz százalékkal emelkedett. Így mindent összevetve az elmúlt évihez képest 94,5 százalékkal magasabbak az áraink — egészítette ki az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. — A lakossági vegytisztítás, bőr- és felsőruházat, szőnyeg csak 15 százalékkal lett drágább, részben azért, mert ezeken korábban sem volt állami ártámogatás. A közületek részére 15 százalékkal magasabb árakon dolgozunk. — Megérezte-e ezeket a változásokat az üzleti forgalmuk? — Erre egészen pontos adatokat tudok mondani. Idén januárban a lakossági mosás mennyisége 197 tonna volt. Ez a tavaly januári forgalmunknak a 67 százaléka, az igénybevétel tehát mintegy egyharmados csökkenést mutat. Ezzel szemben a lakossági vegytisztítás 41 tonnája tizenegy százalékos emelkedést jelez az elmúlt év hasonló időszakához képest. Noha egy hónap nem sok a végleges következtetések levonásához, személyes megítélésem szerint a forgalmunk kedvezően alakult, összességében a vártnál kisebb mértékű a csökkenés. — Hogyan hatott ez az üzletekre? Hány Patyolat-fiókot kellett bezárnjok? — Gazdálkodási indokokból az elmúlt év végén 32 üzlet bezárását terveztük, kifejezetten olyanokat, amelyek ráfizetésesek voltak. Azt ugyanis tőlünk sem lehet elvárni, hogy fenntartsunk olyan részlegeket, amelyek elviszik azt, amit mások megkerestek. Jól tudom persze, hogy a bezárás ellentmondásos jelenség, hisz ahol az efféle szolgáltatásokra nincs más lehetőség, az bizony százszázalékos csökkenést, hiányt okoz. Épp ezért arra törekedtünk, hogy csak olyan helyeken szüntessünk meg fiókokat, ahol emberi közelségben, tehát egy villamos- vagy autóbusz-megállónyira van a másik szolgáltató. — Végül is hány fiókot zártak be? A tervezett 32 a 160-ból kissé soknak tűnik. — Huszonhármat, de abból kettőt már ismét megnyitottunk. Hogy miért? Részben azért, mert e tanácsok rávettek bennünket arra, hogy adjunk még némi „türelmi időt” a ráfizetéses fiókoknak, részben pedig méltányosságból. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a döntés részünkről nem önkényes diktátum volt, hanem komoly gazdasági megfontolás következménye. Előzőleg sokszor megtanácskoztuk a helyi szervekkel, sőt ahol lehetőség nyílt rá, a lakosokkal is. — Mi történt a bezárt üzletekkel? — Többségük egyelőre zárva tart, és folynak az értékesítésükkel kapcsolatos tárgyalások. Két üzletet eladtunk, hármat pedig bérbe adtunk kisiparosoknak. Úgy hiszem, február végén nem rossz ez az arány, hozzátéve még, hogy ahány üzlet, annyiféle eljárás lehetséges. Mi mindenesetre arra törekszünk, valami módon helyettesíthessük a bezárt fiókokat, és üzlet nélkül is biztosítani tudjuk az ellátást, a lakosság kiszolgálását. (a. m.) PIACPROGNÓZIS (FEBRUÁR 22—17-40) A piaci áraik: Ft Burgonya 15 — 21 Petrezselyem 10 — 25 Zeller 11 — 20 Sárgarépa 8,80— 24 Cékla 10 — 20 Torma 88 —100 Zöldhagyma14 — 22 Vöröshagyma 10—20 Fokhagyma 54 —140 Fejes káposzta 9 — 10 Vöröskáposzta 9—15 Kelkáposzta 9 —12 Saláta db. 10 — 24 Paraj 50 — 80 Sóska 100 —140 Karalábé 9 — I1 Zöldpaprika hegyes, erős db. 0 — a Zöldpaprika tv. db. •(töltenivaló) 14 — 41 Sütőtők 11 — 14 Uborka 200 —900 Gomba 95 —140 Alma 12 — 94 Körte 94 —50 Szárazbab 50 —140 Savanyú káposzta 20 — 24 Mák 145 —200 Dióbél 200 —400 Tojás db. 1,70— 200 HALLOTTUK . . . . ..Ára lesz a lónak A Balatonmagybereki Állami szállítanak lóhúst. Csonttal együtt Gazdaság húsáruházát nyitotta árulják, kilónként 85 forintért. A főváros szívében, a Tolbuhin „lógyulaira” még várni kell, ezt csarnokban. Dákai Tibor, az Ala terméket jelenleg érlelik,körüliami Gazdaság termelési igazga- belül három hét múlva kerül a tója elmondta, hogy termékeik pultra. A „lógyulainak”, hivatalos főleg nyugati exportra kerülnek, nevén ló vékony szárazkolbásznak Szarvasmarha, sertéshús, lóhús, 135.5 Ft/kg lesz az ára, lőtt vad feldolgozásával egyaránt Az Állami Gazdaság igyekszik foglalkoznak. Budapesten azért folyamatossá tenni a lóhússzálnyitottak önálló üzletet, hogy felírását, s ehhez megfelelő áruként saját termékeiket értékesít- alappal rendelkeznek. A lóvésők. Az Országos Anyag- és Arcikony szárazkolbászból azonban vatal ármegállapítását a napok- félő, hogy hiánycikk lesz, ugyanis han kapták meg, így február 22- hetente többtonnányit is el tűdén, hétfőn reggel megkezdik a lónak adni ilyen kedvező áron. húsárusítást. Miniep hét elején (—csatlós—) „Nép" Bármerre is járnak-kelnek mostanában az állami és társadalmi ellenőrök,a kötetre való feljegyzést kénytelenek ikészíteni a minőségi hibákról. Miközben se szeri, se száma a nagy megújulásról szóló nyilatkozatoknak, az ellenőrök egyre gyakrabban kényeszerülnek jegyzőkönyvezni: „izzad a párizsi, mócsingós a hús, mészvirágok virítanak a tetőpalán ..." Nem sorolom. A lényeg ugyanaz: már a termelők becsapnak bennünket vásárlókat, silány termékeiket pedig jobbhiján mégiscsak kénytelenek vagyunk megvásárolni — első osztályú áron. Mindez azt sejteti, a nagy nemzeti megújulásunkhoz való nekifeszülésünk még korántsem hozta meg a kívánt eredményt. Csak a mészvirágok virítanak a tetőpalán. Meg aztán szóvirágoknak sem vagyunk szűkében. Bizonyítja ezt az is, amit a minap az egyik megyei lapunkban olvastam: elkényelmesedtünk és előrehányosodtun, túl nagy mostanában a „népi elnézés"... — mondta a soros nyilatkozó. Na, végre, sóhajtottam a tudósítás elolvasása után, valahára már megtaláltuk az első felelőst. Itt vagyunk mi, az elnéző népi Még szerencse, hogy a nyilatkozó nem követel fegyelmit ellenünk, nem követeli a leváltásunkat. Igaz, arra sem ad tanácsot, ha netán következetes vásárlók lennénk és visszautasítanánk az izzadó párizsit és a mészvirágos palát, mit tehetünk a kenyerünkre és talán szóvirágokkal fedjük be a ház tetejét? ... (cs. n. t.)