Magyar Nemzet, 1988. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
s. Magyar Mm %■ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ____________________________________________• Telefonra Nem akarunk újabb ötleteket adni azoknak, akik úgy látszik, fáradhatatlanok annak kiagyalásában, hogyan lehet a telefonálási lehetőségektől megfosztani azokat, akik — minden erőfeszítésük ellenére — mindmáig az utcai nyilvános állomásokra vannak utalva. Maradjunk tehát annyiban, hogy a „dugaszolás" egy új, leleményes módja a bedobott kétforintosok halálbiztos elnyeletésének, hiába is szeretné azokat sikertelen telefonálási kísérletezés után visszakapni a boldogtalan áldozat. A pénzérmék minden próbálkozásnak ellenállva, makacsul gyülekeznek a készülék gyomrában, mindaddig, ameddig az úgy meg nem telik, hogy már egyetlen kétforintos sem csúszik le a persely torkán. A telefon pedig végképp használhatatlanná válik. Ezután tér vissza tette színhelyére a „dugaszolók” egyik avatott képviselője, aki legalább olyan szakértelemmel, mint ahogyan az akciót előkészítették, kiüríti a „kasszát". Anélkül, hogy magában a készülékben bárminemű kárt is okozna. A dugaszolók ugyanis — állítólag — nem vandálok, már csak azért sem, mert szükségük van a nyilvános állomás folyamatos üzemelésére, különben honnan „szereznék meg” a mindennapi zsebpénzüket?! Az már más kérdés, hogy ha netán késnek a kiürítés műveletének a végrehajtásával, mindenki a postát szidja, hogy még ezzel sem törődik. Fokozhatnánk a hatást annak minden túlzás nélküli, drámai ecsetelésével, amivel úgyis mindenki tisztában van, hogy tudniillik, milyen következményekkel jár ez a felelőtlenjáték”. Különösen a város olyan részein, ahol nem kevesen két-három évtizede (!) várnak telefonra, és életveszély esetén sincs más lehetőségük, mint ez a néhány, gyéren elhelyezett nyilvános állomás. Mindez csak egyetlen adalék mindabból, ami a Hazafias Népfront budapesti székházában megrendezett telefonfórumon elhangzott, és a „dugaszolás” titkaiba maga az illetékes igazgató avatta be a résztvevőket. Csupán egyetlen olyan visszásság, amely akár emberéletben is kifejezhető végkifejlettel fenyeget. Ám maga a nagybetűs hiány lassanként a népgazdaság egészét bénító, társadalmi károk okozójává válik. Több milliárdos összegektől esünk el telefonhelyzetünk immár krónikus elmaradottsága miatt, és a fejletlenség számos más irányú, korszerű módszer elterjedésének is útját állja. Külön elemzés tárgya lehetne, ha nem született volna arról már jó néhány elmarasztaló cikk és tanulmány, hogy amikor még bővebben bugyogtak ama bizonyos források, miért nem figyeltek föl rá, miként zuhantunk az európai lista rangos helyéről egyre mélyebbre. Miért nem serkentett cselekvésre a felismerés, hogy a telefon társadalmi szemszögből nézve sem egyfajta úri passzió, hanem a hazai és a világgazdaság olyan érrendszere, amelynek szűkülete felmérhetetlen károkat okozhat. Az ártalmas folyamatot sikerül talán visszafordítani — hangzott a megnyugtatás —, hiszen ebben a rendkívül nehéz időszakban is, amikor szinte minden területen elvonásra kényszerülünk, a népgazdaság most folyó ötéves tervében több mint negyvenmilliárdot fordít a helyzet javítására, s mint közismert, világbanki kölcsönnel is igyekszik a kátyúból kihúzni az elakadt szederet. Szó esett a monopolhelyzet oldásáról, telefontársaságok létrehozásáról, társadalmi erők bevonásáról, s arról is, hogy az előrelépéshez az egész közgazdasági környezetnek meg kell változnia. Mert — mint mondották — nemcsak a posta van monopolhelyzetben, hanem a gyártó cégek is. Némelyik további áremeléseket fontolgat. Vajon milyen következményekkel járna ez az így is borotvaélen egyensúlyozó telefonhelyzetre? No és — természetesen — felmerült az elosztás nem kevésbé allergikus kérdése is. A hiány — ez már közhely — a visszaélések melegágya. Többen felvetették, hogy a telefonhoz jutás sok tekintetben még kilátástalanabb, mint a lakáshelyzet, mert ezt megszerezni — bizonyos körülmények összejátszása esetén — mégoly súlyos anyagi áldozatok árán sem sikerülhet. Ezért az elosztásban az eddiginél jóval nagyobb nyilvánosság szükségeltetik. Akár a tanácsi lakások elosztásának példájára — hogy még döntés előtt kifüggesztik a soron levő boldog várományos nevét és indokait —, akár úgy, hogy az elbírálásba bevonják a lakosság pártatlan népképviselőit. Addig is azonban, míg az egyéni igények kielégítése gyorsabb ütemet nem vesz, az ellátatlan területek valóban életveszélyes helyzetén kell sürgősen változtatni. E fórumon is egymás után, pontos helymegjelöléssel sorolták az ezreket érintő „fehér foltokat”. Sajnos ugyanis nemcsak telefon nélküli, isten háta mögötti falvak és tanyák találhatók a térképen, hanem az ország szívében is többezres közösségek lakóhelyén sincsenek, alig vannak, vagy ha vannak sem működnek megfelelően az egyéni és a nyilvános állomások. A műszaki állag oly annyira elöregedett, hogy a fejlesztésre szánt összegek egynegyede a használhatóvá tételre megy el. És mindez — alkatrészek, a régi technikához értő szakemberek híján — nem sok eredménnyel. Félve tesszük fel a kérdést, amely — és már nem először — ezúttal is elhangzott: remélhető-e, hogy egyes szerencsésebb városok — mint mondjuk, Párizs — példájára mágneskártyával tudunk majd egyszer a budapesti nyilvános állomásokról is telefonálni? Minek következtében a vandálokat, „dugaszolókat” és a kiszolgáltatottság más vámszedőit mindörökre száműzhetnénk az utcai fülkék tájékáról? Tisztában vagyunk vele, hogy — mint minden korszerűsítéshez — ehhez is költséges átalakításokra volna szükség. Mégis — hosszú távon — nem volna-e érdemes már most elgondolkodni rajta, hogy valamennyi kárt számba véve, nem ez lenne a járhatóbb, célravezetőbb út? És még egy észrevétel: talán gyorsabban vizsgálhatnák ki azokat a panaszokat is, amelyek hátterében valódi sérelmek, jogtalan előnyszerzések, netán megvesztegetések húzódhatnak meg. Ezek is — divatos szóhasználattal élve — a közérzetjavító intézkedések közé tartoznának, és sok félreértést, indokolatlan gyanakvást oszlathatnának el. A posta vezetői őszinte készséget mutattak a többi javaslat — például az önerő fokozott bevonása, a közületi vonalak felülvizsgálata és még jó néhány műszaki jellegű észrevétel, jogos igény — mérlegelésére is. S reméljük, hogy ígéreteiket nem csupán a fórum résztvevőinek megnyugtatására szánták. Komor Vilma Az új genfi Afganisztán-forduló előtt Washingtonnal együtt Moszkva kész a politikai biztosítékokra Angol—francia ellentét Mitterrand nyilatkozata körül A külpolitikai helyzet KÉT FONTOS TANÁCSKOZÁS kezdődik szerdán. Brüsszeliben a NATO-tagok vitatják meg a szovjet—amerikai rakétaleszerelési megállapodást követő helyzetet. Genfben pedig az afgán közvetett párbeszéd tárgyalásain próbálnak végleges megoldást találni. Ami az Észak-atlanti Szövetség találkozóját illeti, Francois Mitterrand-nak sikerült „követ dobnia” a közösség vizébe, nemcsak azzal, hogy húsz év óta most először vesz részt a brüsszeli ülésen francia elnök, hanem azzal a megismételt nyilatkozatával is, amelyben paradox és nemkívánatos jelenségnek mondotta a nyugat-európai túlfegyverkezést. Mitterrand pár nappal korábban Dublinban az ír parlament két háza előtt fogalmazta meg, hogy nem támogatja a Nyugat-Európában maradó amerikai nukleáris eszközök fejlesztését a szovjet—amerikai leszerelési megállapodás után. .Amikor a két nagy között erősödik a párbeszéd, Európától azt várják, hogy pozitív jelzéseket adjon — hangsúlyozta. — Nem arról van szó, hogy csökkentsük az éberséget, Európa érdekeit kifejezésre kell juttatni a folyamatban levő és elkövetkező leszerelési tárgyalásokon.” E nyilatkozat viszont bosszúságot váltott ki brit kormánykörökben, mivel legalább két vonatkozásban keresztezi Margaret Thatcher céljait. A miniszterelnök ugyanis éppen Mitterrand-tól várt támogatást ahhoz, hogy Kohl kancellárt elszigeteljék az úgynevezett erőegyensúly politikájában. Másfelől pedig Párizsra számított abban, hogy a brit—francia atomerő hatékonyságának a fokozásával mintegy ellenőrszerepet tölthetnek be Nyugat- Európában az amerikai „atomernyő" meggyengülésekor. SZÉTESIK-E A NATO? — kérdezik ezeknek a vitáknak a hallatán. Vagyis hogy a katonai szövetség képes-e fönntartani azt az egységet, amelynek jegyében 1949-ben, a hidegháború kezdete után megalakult. A NATO csaknem négy évtizede a szovjet támadástól való félelmet használja fel kötőanyagként. Most viszont, hogy minden korábbinál rugalmasabb külpolitika érvényesül a Kremlben, s áttörés történt a nagyhatalmak között a fegyverzet-ellenőrzésben, halványul a támadástól való félelem, és ez lazítja a szövetségesek kapcsolatát. Bár az Egyesült Államok és katonai partnerei kifelé bizakodóak a NATO egységét és erejét illetően, egyértelmű, hogy a Kelet és Nyugat újszerű kapcsolata befolyásolja a viszonyukat. „Új korszakba lépünk" — fogalmazta meg ezt Hollandia NATO-nagykövete, utalva a mostani brüsszeli csúcstalálkozóra, amelynek előreláthatóan meg kell erősítenie, hogy az atomfegyverzet „elengedhetetlen része” a NATO elrettentő stratégiájának, de e kérdés megítélésében már nemcsak árnyalati különbségek vannak. Vita tárgya az is, hogy a tagállamok kiterjesszék-e a NATO biztonsági szerepét a szövetség hagyományos illetékességi övezetén kívülre, például — amint Washington elvárná — a Perzsa-öböl térségére. A fő bizonytalanságot viszont az okozza, hogy mennyire maradjanak függő viszonyban az Egyesült Államoktól, azaz a tagországok nagyobb beleszólást kívánnak aglobális biztonság kérdéseibe. NEM SZÁMÍTANAK vita nélküli tanácskozásra Genfben sem. Bár a megfigyelők szinte kizártnak tartják, hogy az afganisztáni rendezéssel foglalkozó tanácskozáson komoly ellentétek merülnének föl a megállapodás fő elemei körül, Pakisztán változatlanul nem hajlandó aláírni semmilyen egyezményt a jelenlegi kabuli kormánnyal. Az ugyanis — megállapításuk szerint — szentesítené a jelenlegi rendszert A végső rendezés dolgában az Egyesült Államok álláspontja sem világos. Washington ugyan a pakisztáni követeléssel összhangban azt szeretné, ha a jelenlegi afgán irányítást egy átmeneti kabinet váltaná fel, ezzel egyidejűleg viszont érzékeltette: emiatt nem lehet halogatni a szovjet csapatok kivonásáról szóló megállapodást. Ziaul Hakk pakisztáni elnök szintén kétértelműen fogalmazta meg a véleményét Mint mondotta, nincsenek alapvető nézetkülönbségek országa és Washington között. Nurani pakisztáni külügyi államminiszter azonban neheztelően jegyezte meg a hét végén, hogy az Egyesült Államok legfőbb érdeke a szovjet egységek hazahívása, s „nem vesz figyelembe” helyi szempontokat. Ezek egyike az a lehetőség, hogy a térségben nagyarányú zavargások robbanhatnak ki, s ennek felelőssége lidércnyomásként nehezedik Ziaul Hakk elnökre. (Zs. E.) Nadzsibullah elutasította az „importált” kormány tervét Pakisztán módosítások az afgán rendezésben Iszlámábádból jelenti az AFP. „Az afgán nemzet nem fogad el importált kormányt, olyant, amelyet Iszlámábádban vagy Londonban állítanak össze” — jelentette ki Nadzsibullah. Az afgán köztársasági elnök nyilatkozatáról a kabuli rádió számolt be. Nadzsibullah arra a tervezett „ellenkormányra” célzott, melynek küszöbönálló megalakítását múlt kedden jelentette be Iszlámábádban a hét csoportból álló afgán ellenforradalmi szövetség. Iszlámábádban közben Ziaul Hakk pakisztáni elnök vasárnap estére az afgánkérdés kapcsán rendkívüli ülésre hívta össze az ország parlamentjét. A törvényhozás tagjainak, akik meg is kezdték tanácskozásukat, arról kell nyilatkozniuk, aláírja-e Pakisztán képviselője Genfben az afgán rendezésről szóló megállapodást jelenlegi formájában, vagy ragaszkodjék ahhoz, hogy előbb alakítsák meg az ellenforradalmárok által követelt „ellenkormányt”. A készen álló szerződéstervezet csak a szovjet erők kivonásáról intézkedik, a kabuli kormányról nem. Ziaul Hakk pakisztáni elnök az országban tartózkodó afgán ellenforradalmi vezetőkkel együtt egy új koalíciós kabinet megalakításához kötné a tervezet aláírását a szerdán kezdődő genfi tárgyalásokon. A pakisztáni törvényhozók újságírók előtt elmondták: Zain Nurani külügyi államminiszter arról tájékoztatta őket, hogy az ország szövetségesei — köztük az Egyesült Államok és Irán — arra biztatják Pakisztánt, hogy ejtse el az „ellenkormány” megalakítására vonatkozó követelését, és további feltételek nélkül írja alá Genfben a megállapodást. Az MTI moszkvai jelentése szerint a Szovjetunió és Afganisztán eltökélt szándéka az, hogy az ENSZ-közvetítéssel folyó afganisztáni—pakisztáni tárgyalások március 2-án, Genfben kezdődő újabb fordulóján végleges megegyezés szülessék, és így hozzá lehessen kezdeni az afganisztáni konfliktus felszámolásának gyakorlati intézkedéseihez — hangsúlyozta Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, és Abdul Vakil, az Afgán Népi Demokratikus Párt KB PB tagja, Afganisztán külügyminisztere. Vakil és Sevardnadze hétfőn találkozott Moszkvában, ahol az afgán politikus úton Genfbe megállt. Az ENSZ-közgyűlés felújította a PFSZ-panasz vizsgálatát New Yorkból jelenti az AP. Hétfőn felújította munkáját az ENSZ-közgyűlés 42. ülésszaka, hogy megvitassa a Palesztinai Felszabadítási Szervezet New York-i ESZ-képviseletének bezárásáról hozott amerikai döntést. Az arab államok ENSZ-képviselőinek nevében Bahrein nagykövete kifejtette: amennyiben az Egyesült Államok — terrorizmus vádjának ürügyén — bezáratja a PFSZ irodáját, a közgyűlésnek arról kellene szavaznia, hogy a világszervezet központja költözzön át Genfbe. A háromnapos tanácskozás várhatóan a döntés megváltoztatására szólítja fel az Egyesült Államokat. A 13 éve működő PFSZ-képviselet bezárása ellentétes az ENSZ-székhely jogállásáról még 1947-ben kötött megállapodással. A PFSZ-nek megfigyelői státusa van az ENSZ- ben, ami azt jelenti, hogy képviselője részt vehet és véleményt nyilváníthat a közgyűlés vitáiban, de nincs szavazati joga. Shultz ismét Jordániában folytatta „békemisszióját” Arafat kész a párbeszédre felelős izraeli politikusokkal Ammanból jelenti a Reuter. George Shultz amerikai külügyminiszter hétfőn néhány órás látogatásra ismét Ammanba érkezett. Az amerikai diplomácia vezetője két napon belül másodszor járt a jordániai fővárosban. Megérkezése után találkozott Hasszán Ibn Talal trónörökössel, Zaid ar-Rifai miniszterelnökkel és Taher el-Maszri külügyminiszterrel, akiknek tájékoztatást adott közel-keleti „békemissziója” során szerzett tapasztalatairól. A királyi palota előtt összegyűlt újságírókat a tárgyalások után úgy tájékoztatták hogy Jordániára bátorítólag hatottak az új amerikai elképzelések, ám hiba lenne azt várni, hogy azok azonnal eredményeket is hoznak. Jordánia nemzetközi konferencia összehívását sürgeti, amelyen a PFSZ is képviseltetné magát, mégpedig „különálló delegációval, vagy Jordániával közös küldöttséggel”. Az amerikai rendezési terv korlátozott önkormányzatot adna a megszállt területek palesztin lakosságának egy majdani tárgyalásos rendezésig. Londonban az Egyesült Államok nagykövetségén hétfőn megerősítették, hogy George Shultzot kedden a brit fővárosba várják. A tervek szerint itt találkozik majd a magánlátogatáson levő Husszein jordániai királlyal. Két órával Shultz külügyminiszter második ammani látogatása előtt érkezett a jordániai fővárosba David Mellor brit külügyi és nemzetközösségi államminiszter, aki ugyancsak a megszállt területeken kialakult helyzetről tárgyal a közel-keleten. Ammanba Bahreinből érkezett. Eközben Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a francia televízióban kijelentette: kész a párbeszédre „bátor és felelős” izraeli politikusokkal. Sürgette, hogy a Biztonsági Tanács az érdekelt felek bevonásával kezdjentárgyalásokat a megszállás felszámolásáról, a palesztin területek ideiglenesen ENSZ-ellenőrzés alá történő helyezéséről. Megerősítette, hogy szervezete aláveti magát a nemzetközi jognak, elfogadja az ENSZ határozatait, beleértve azokat is, amelyek Izrael „biztonságos határokhoz" való jogát mondják ki. Sadli Bendzsedid algériai elnök vasárnapi beszédében sürgette, hogy „az arab világ vegye kezébe a kezdeményezést” a palesztin felkelés támogatásának dolgában, egyúttal pedig az arab csúcsértekezlet megtartását szorgalmazta, hogy azon tanulmányozzák a kialakult helyzetet. Hiányolta, hogy az arab országok között továbbra sincs egység a palesztin nép sorsát, önrendelkezési és önálló államalapítási jogát illetően. Síkraszállt ugyanakkor amellett hogy a kérdést akkor amellett, hogy a kérdést ben rendezzék. Hawald Reagan megbízottja nem járt Teheránban A Fehér Ház cáfolta a The Observer hírét Washingtonból jelenti az AFP. A Fehér Ház hétfőn cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint két héttel ezelőtt Reagan elnök megbízottja titokban Teheránban járt, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről tárgyaljon. Az erről szóló híresztelések a londoni The Observer vasárnapi számában jelentek meg. A lap még azt is tudni vélte, hogy az amerikai-iráni megbeszéléseken szó volt a Libanonban túszként fogva tartott amerikai állampolgárokról is. Martin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője szerint sem hivatalos, sem nem hivatalos kezdeményezés nem történt Washington részéről, bár hozzátette: ha Reagan elnök barátai mégis jártak Teheránban, akkor azt az elnök tudta nélkül tették. Az amerikai kormány legutóbbi iráni kapcsolatfelvétele, és az amerikai túszok szabadon engedése fejében történt fegyverszállítás belpolitikaibotrányt kavart az Egyesült Államokban.