Magyar Nemzet, 1988. június (51. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-01 / 130. szám

4 A TÉVÉ MŰSORÁRÓL Akkor látnám értelm­ét a zenés­­táncos-csinnadrattás Gyermek­napnak, ha a felnövekvők megör­­vendeztetésére kiválasztott hu­szonnégy órát­­minden esztendő­ben másik háromszázhatvannégy gyermekpártoló nap venné körül. De nem veszi. Egyre kevésbé ve­szi. A gyermek manapság: gond, vállalkozás, könyvelési adat, adó­köteles ügymenet. Még inkább: kicsi, költséges felnőtt. Gyermek­napi ünnepségekre csalogató meg­hívók mellett kézbesítette például a posta azt az értesítést, amely­ben tudatják a tisztelt címmel, hogy a tizennyolcadik évét be­töltő gyermek akkor sem gyer­mek már, ha még iskolapadban ül — és remélhetőleg: előadó­termek padjaiban tölti majd az elkövetkező fél évtizedet —, a pénzt pedig inkább viszi, mint hozzá a házhoz. Emberséges in­tézkedéseire büszke cég szerint mégis önálló keresetű, felnőtt hozzátartozónak minősül a válla­lati, intézményi beutalók díjá­nak elszámolásakor. Úgy kell ne­ki, és övéinek, miért nőtt akkorá­ra, miért kíván tanulni, sőt, to­vábbtanulni, s egyáltalán: mi vég­re van a világon ? Bizony, csak néhanapján tűnik föl ez a mai Magyarország gyer­mekközpontú társadalomnak. Né­hanapján volt május 29. is, ten­gernyi gyermekmulattató prog­rammal rádióban, tévében, köz­tereken. A Televízió főleg a dél­előtti órákra „időzítette” gyer­meknapi ajándékait. (Estére me­séből kevesebb jutott a kicsinyek­nek, mint „közönséges”, gyerme­keket kevésbé dédelgető vasárna­pokon, fő műsor gyanánt pedig ugyanúgy gyermekeknek nem való krimit sugároztak, mint egyéb­kor.) Újdonságokból és régiségek­ből állt össze a reggeltől kora délutánig tartó program, a Mi­lyen nap van ma? Sajátos módon az újdonságok gyakrabban tűntek föl ósdiságoknak, mint a régi, többször is ismételt műsorok. Megváltoztathatatlan csökönyös­séggel ragaszkodnak ugyanis bi­zonyos sémákhoz és rögeszmék-És­hez a gyermekeknek dolgozó te­levíziósok. Egyik megingathatat­lan ideájuk szerint például a ki­csinyek módfelett örülnek a kép­ernyőn föltűnő bohócoknak. Föl­­tűnésüknek örülnek is, csakugyan, de tartós és unalmas ott-tartózko­dásukat senki sem viseli el meg­­adóan. Fintorok és bohócok A bohóctörténeti sorozat (gyön­géden fogalmazva:) félsikerén csöppet sem tanulva, ismét új bo­hócjelenetekkel állt elő a gyer­mekek televíziója. Gálvölgyi Ju­dit forgatókönyvíró, Kremsier Edit szerkesztő és Vadkerty Ti­bor rendező. Gyermeknapra ren­delt bohóctréfáinak tagadhatat­lanul nagy előnyük volt a régeb­bi clown-jelenetekkel szemben: rövidek voltak. Nyúlfarknyi vic­cek­en sem lehet azonban derülni, ha nincs bennük elegendő szelle­messég, ha vontatottan adják elő őket, vagy, sehova nem „fut” a példázatuk. A Straub Dezső, Harsányi Gábor, Szerednyei Béla, Schlanger András és Pap Vera által megjelenített, cirkusz nél­küli cirkuszi bohócok olyan tré­fálkozást csaptak a kamerák előtt, amin legfeljebb ők maguk, meg kitalálóik tudtak nevetni és okul­ni, de ők sem gyermekkorukban. Akkor ugyanis, a gyermekkor idején még nagyjából egészséges humorral és ítélőképességgel, ösztönös ritmusérzékkel képes el­dönteni mindenki, hogy melyik éle hány másodpercet, fél másod­percet ér meg. Kicsiny korban továbbá az is nyilvánvaló, hogy az elnyújtott tréfa legalább akko­ra pimaszságnak minősül, mint elnyújtott rágógumival körbeke­ríteni a felnőtteket. A gyarló bohóctréfáknál is unal­masabb percekkel szolgáltak, a televíziónak „címzett” fintorok. Tréfás ötletparádé — hirdette a műsor címe, de a címen kívül se­hol nem lehetett fölfedezni sem ötletet, sem parádét, sem tréfát a gyermeknapi műsorkavalkád ezen részében sem. Ha egy csapat, átlagos képességű, nyolc-tizennégy éves gyermekeket összegyűjtöttek volna a televíziós szerkesztők és rendezők, és azt a feladatot bíz­ták volna rájuk, hogy tréfás, abszurd, groteszk jeleneteket ké­szítsenek a televíziózásról, a té­vénézésről, a tévének az életük­ Fapihé­ ben betöltött szerepéről, bizonyo­san élvezetes mókában lett vol­na részük nekik, televíziósoknak is, nekünk, nézőknek is. Azok a felnőtt és „szakszerű” fintorok azonban, amelyek elénk kerültek, sután, közhelyesen és érdektele­nül sorolták azokat az ősöreg „jellegzetességeket”, amelyek hu­szonöt évvel ezelőtt a tévé kör­nyezetében megestek. Elszakad a film a legizgalmasabb jelenet­nél, és ettől dühroha­mot kap a család; még az ehetetlen dolgokat is elfogyasztja a tévé előtti, réve­­teg féltudatosságában az ember, nem csupán az ehetőket, stb. Ne­vetünk ma ezeken? Fintorgunk ma az effélék láttán-hallatán ? Aligha. Hiszen mostanság már az a „nagy szám”, ha nem szakad el a fi­ra, és az a csoda, ha leg­alább a fél figyelmünket le tudja kötni a televíziós műsor. Réve­­teg féltudatosság? Hol van az már? Legföljebb a videokészülé­­kek előtt üldögélő kevesek osz­tályrésze az. Rajtuk, meg a vi­deón viszont még nincs itt az idő fintorogni... Tűrhető Lajos Nemcsak a kis szösszenetek, de a „nagyszabású gyermekprogra­mok” is pókhálós ódonsággal ké­szülnek olykor a Televízió mű­helyeiben. Nagy Katalin forga­tókönyve alapján Takács Vera rendezésében szerveződött meg hosszabb idő óta az első és egyet­len ifjúsági tévéfilm-újdonság, a Tűrhető Lajos. Egy jó szándékú ebadtáról szól a történet, olyan fiúcskáról, aki családjában és la­kóházában egyaránt sok galibát csinál. Föltehetőleg. A galibák­ból ugyanis szinte semmit nem enged látni a tévéfilm. Felnőttes körülményességű és felnőttes igyekezető gyermekeket látunk a szeplős-vézna központi hős, La­jos körül, kiskamaszokat, akik e kedves imposztorral együtt sze­retnének éppen olyan (kis)polgári életvitelt kialakítani a maguk tizenöt éven aluli világában, mint amilyet szüleiktől és szomszé­daiktól látnak. Csakhogy a (bal­ga, suta, félnótás, hazudós, iszo­­gatós, kiabálgatós) felnőttek még azt sem igen engedik, hogy tisz­tességgel utánozzák őket. Lehet, sőt biztos, hogy efféle is megesik a valóságban. Gyakoribb azonban, hogy gyermeknap és felnőtt, tár­sadalom összeütközése abból származik, hogy a felnövekvők szeretnék másként berendezni a világot, mint ahogyan az „ősök­től'' készen megkapták, ahogyan az elődök elvárják tőlük. Azok között a takarékos körül­mények között, amelyekben a gyermekeknek dolgozó televízió is tevékenykedik, ésszerűbb a gyermekvilág gyakoribb és jel­legzetesebb összeütközéseit ábrá­zolni, mint a fehér holló ritka­­ságúakat Megbocsátható persze, ha valaki, gyermeknapi mulatta­­tásra készülvén, sutba vágja az ésszerűség szempontjait, és arról mesél, ami vaskos örömöket ígér. Kovács Róbert, az új tévéfilm cím- és főszereplője olyan áldott adottságú jelenség, olyan tehet­séges színészpalánta, hogy vele csakugyan nem volna nehéz fal­rengető kacagásokat előhívó té­véfilmet forgatni. Semmi más nem kellene ehhez, csak jó törté­net. Életszerű, gyermekismerő, ügyes szerkezeti, dramaturgiai építkezéssel. Meg dinamikus ren­dezés. Ezek hiányában azonban hiába a nevettető szándék, hiába Kovács Robi tehetsége. Minden vontatottá és fölöslegessé válik. Sőt, tűrhetetlen kontármunkává. Minden, még a gyermeknapi „nagyfilm”, a Tűrhető Lajos is. Hétfejű Tündér Az unalmas, vontatott és fö­lösleges gyermekprogramokhoz magyartalan kifejezések, nevelet­lenségről árulkodó szólásfordu­latok társulnak jó példák gya­nánt­ (bárcsak „hipnotizálhat­nák” mondja az egyik, „ennivaló” gyermekszereplő, a másik meg rendszeresen Mi van?-t használ Tessék? helyett, stb.), és már ép­pen a gyermekek televíziójának beköszöntő végóráit siratná el az ember, amidőn megjelenik a kép­ernyőn egy gyermekcsapat. A bagi Fapihe színjátszócsoport Zöld mezőben csúnyácska és szé­pecske kisfiúk, kislányok körben ülnek, és elkezdik mesélni, ját­szani, mesélve játszani, átélve el­beszélni Lázár Ervin Hétfejű Tündér című elbeszélését. Rút­ságról és gonoszságról, megszé­pítő jóságról szól a mese, és a gyerekcsapat (egy bizonyos Fo­dor Mihály rendezői, dramatur­giai irányításával), úgy adja elő ezt a filozofikus mélységű, etikai­­és esztétikai tanítású történetet, hogy színházat is láthatunk, meg gyermekjátékot is, könnyezünk is, meg derülünk is. És végül: azzal a felemelő, megtisztító va­rázslattal ajándékozza meg né­zőjét a röpke jelenet, amely min­den igaz és nagy művészetnek a legérdemesebb adománya. Akik ezt az adományt nyújtották, nem képzett művészek, csak gyerekek. Igaz, nagy művésznek az írását formálták játékukban, igaz, lele­ményes operatőr volt a társuk abban, hogy rútságból szépségbe, gonoszságból jóságba váltó játé­kukat ki-ki nyomon követhesse. Igaz, okos felnőtt vigyázta és irá­nyította előadásukat, de mégis ők, a gyerekek adták a lényeget: a játék tisztaságát, önzetlenségét, örömét Fapihe­z kóstolgatom a nevü­ket. Erőt és gyökerezettséget is jelent ez a név, meg könnyűséget, puhaságot is, gyermektermésze­tet. Jó, hogy ilyet is láttunk a gyermeknapi Televízióban. Tud­juk legalább, hogy mégsincs itt az ideje elsiratni a gyermekek televízióját sem, a holnap művé­szetét sem. Lőcsei Gabriella A Magyar Nemzet ÉPÍTKEZŐK TANÁCSADÓI minden hónap első és második csütörtökjén délután négytől hatig • Szerkesztőségben (VII., Maii körút 9—11. 11. emelet) ) MUSTRA június Hónap eleje lévén ismét átnyújtunk egy figyelemfelhívó válogatást a Sky Channel legérdekesebbnek ígérkező júniusi műsoraiból. A kez­dési időpontok­­közép-európai időt jelentenek, az „éjjel" jelzésű adások sugárzására az adott műsornapról másnapra virradó éjszaka kerül sor. * Június 1. 17.30—20.00: Ások a holly, wood! kemény fickók. Dokumentum­­film a kaszkadőrökről, a speciális film-effektusokról. Éjjel 02.05—03.05: Paul Cezanne — az ember és a hegy. Portréfilm. Június 2. 22.00—22.58: Indy C.A.R.T. világfutam 88. Autóverseny-közvetí­tés a California­ Long Beach-ből. Június 3. 20.30—22.33: Vogues -1838 Amerikai film (1937). Rendezte Irving Cummings, főszereplők: Warner Bax­ter és Joan Bennett. Éjjel: 01.45— 02.40: Írország — a kelta örökség. Do­kumentumfilm. Június 5. 20.30—22.08: Az Édentől Keletre. A Steinbeck-regény filmvál­tozatának harmadik, befejező része. 23.10—23.38: Isle of Man TT 88—motor­kerékpár-verseny. Összefoglaló. (A verseny további közvetítései:: június 7. 14.00—14.30­ és 22.00—22.30; június 8. 14.00—14.30; június 9. 23.00—23.30; június 10. 14.00—14.30 és 22.50—23.20; Június 11. 15.00—15.30). Éjjel 01.00— 03.10: Gluck, Orpheus és Euridice. Rendezte Peter Hall, közreműködik Dame Janet Baker, Elisabeth Speiser és Elizabeth Gale. Június 6. Éjjel 01.00—02.25: Egy es­te az angol Királyi Balettal. Június 7. Éjjel 01.00—01.45: A Cseh Filharmonikus zenekar Dvotak-műve­­ket játszik. Június 9. 22.00—22.58: Indy/C.A.R.T. világfutam 88. Összefoglaló az India­­napolisi versenyről. Éjjel 01.00—01.30: Beethoven: Szonáta Op. 26. Előadja Vásáry Tamás. Június 10. 20.30—21.48: „Angyali” péntek. Amerikai film (1953). Fősze­replők: Louis Hayward (mint Simon Templar) valamint Doris Day és Naomi Chance. 23.20—00.57: Le Mans­­előzetes. Előretekintés a hétvégi autó­verseny eseményeire. Június 11. 23.30—00.00: Le Mans. Összefoglaló a híres, 24­ órás autóver­seny startjáról. Június 12. 20.30—22.38: Le Mans. Amerikai film (1971). Rendezte: Lee H. Katzin, a­ főszerepben Steve McQueen. 23.05—23.30: A Le Mans-i autóverseny összefoglalója. Június 13. Éj­jel 01.00—01.55: Nyi­­zsinszkij. Dokumentumfilmm a híres orosz koreográfus-balettművészről. 01.55—02.55: Vaszillj Kandinszkij. Kép­zőművészeti portréfilm. Június 14. Éjjel 01.00—02.45: Berlioz: Rómeó és Júlia. Drámai szimfónia. Közreműködik a bajor rádió szimfo­nikus zenekara és kórusa. Június 15. Éjjel 01.00—01.20: Beetho­ven: Holdfény-szonáta. Előadja Vá­sáry Tamás. Június 17. 20.30—22.00: Szent Lajos király hiúja. Thornton Wilder regé­nyének amerikai filmváltozata (1944). Rendezte: Rowland V. Lee, főszerep­lők: Lynn, Bari, Francis Lederer, Louis Calhern, Blanche Yurka és Do­nald Woods. Június 19. 20.30—23.19: Cyorsan, há­zasodjunk! Amerikai film (1971). Rendezte: William Dieterle, főszerep­lők: Ray Milland, Ginger Rogers és Elliot Gould. Éjjel OLCO—03.20: Cima­­rosa: Il matrimonio segreto. A kölni opera előadása, vezényel Arnold Ostman. Június 20. Éjjel 01.49—03.05: Picazio. Életrajzfilm. Június 21. 21.30—2210: Belga nyílt golfbajnokság. Összefoglaló a brüsz­­szeli versenyről. Éjjel: 0.00—22.20: Bruckner Vili. szimfónia. Előadja az izraeli filharmonikus zenekar. Június 23. 22.00—22.52: Euro Country zenei fesztivál. A tavalyi, hollandiai koncert felvétele. Éjjel 0.00—01.40: Liszt­­ Vándorévek. Előadja vásáry Tamás. Június 24. 15.00—14.00: Belga nyilt golfbajnokság, összefoglaló. Június 29. Éjjel 02.40—03.05: Liszt Prágában. Dokumentumfilm. Június 29. Éjjel 01.55—02.25: A mozi varázslata. Dokumentum­film a brit nemzeti filmarchivumról. 02.25—02.35: David Puttnam. Beszélgetés a világ­hírű producerrel a fiatal filmművé­szek menedzseléséről. Június 30. 22.00—22.59: A military. Összefoglaló a Hollandiában megren­dezett háromnapos lovasversenyről. Magyar Nemzet Riadt zsebek költője, LadányiM­intha két nagy tükör állna, rég ki­ nem festett szobá­ba — avagy inkább, végtelenbe nyíló-záródó terembe, s nem vi­lágít semmi lámpa, csak a Nap kel reggelente, csak a Hold kel éjszakára ■—, együtt, távol csilla­gokkal, Hold, csillaggal, csillag Holddal — és az égnek takarója alól, ég tudja, mióta, lóg Ladányi keze-lába, nézi ő a pinceboltot, meg a lámpát, mit kioltott vala­mely titkos fuvallat, tán egy le­véltől, mely lehullt a diófáról, levélke, szél együtt hallgat. — La­dányi is velük hallgat, úgy hall­gat, úgy hallgat hogy már kiáltoz, valamilyen volt osztályhoz, ki­áltoz a máló falnak, arcára hullt vakolatnak, miszerint ő már ma­gányos, reggel ébred, este álmos, költője riadt zsebeknek, miket mások zsebre tesznek, nem egyé­ni, de országos hangját hallja, ha kiáltoz, két tükör, egymással szembe, — való, s mása, kicsi­­nyedve, attól függőn, honnan nézzük, s attól, ki nyúl be a zseb­be, s egy tükörben áll magában, s lucskos, izzadt tenyerében rozs­dás csillagot szorongat. Ladányi, „köz-ember”-féle, most egy kissé sírba téve, köz-ember, két köz­tükörben, ön­ orcáját hosszan néz­ve, saját álarcába bújva, mit le­tépnek, és alatta ugyanaz az arc van csontig, míg a csont is össze­omlik, nagy vizektől, nagy kövek­től, magától a létezéstől, mely megszűnvén, összeroskad, össze­­roskad, mint egy korsó, ahogy szántanak fölötte — kisfröccsök, kis kurvák, s mások, látszanak száj­szegletében, köz­ember áll köz­tükörben, s egymást nézi egymagában, egymagában, ifjan, vénen, alig túl az ötven éven, rozsdás csillag van kezében, tud­va: nem az OTP-nek tartozik, de Robespierre-nek, s Marx Ká­­rolynak azonképpen — nincs már miből mind) megadni, s nem mentség, hogy pillanatnyi min­den helyzet, minden élet, verset ir,­ vagy vasat­­éget, s az is, ami semmivé lett, — köztük épp nem volt különbség, kívül éppen so­kan várták, hogy elessék, s föl ne keljen, — el is esett, ez se ér­dem, néha úgy tett, m­intha térden járna s élne jó kenyéren, a jö­vőbe vitt minden álma, fájáról lehullt az alma, először még ösz­­szeszedte, jó lesz cefrés hordájá­ba, hadd szaglásszák kis finán­cok, mikor lehet rajtakapni, ettől volt a képe vásott, sovány, da­gadt, majd kölyöknyi, érdemes lesz, proletárok egyszer ezt is észbe venni, sok az átugratlan árok, sok halál van reggelente, látatlan golyó-nyomokkal­ talál­nak rá, s­­megmeredve, s kínos tudni: képtelenség együtt, s egy­formán szeretni haldoklót és fenn a hollót, mely a holt szemét ki­vájja, kis jövőnkből kis darabka, gondosan a földbe ásva, s közben — amúgy képtelenség, — köz­ember néz köz-tükörbe, vele szemben köz-tükör néz, s két tü­körben, száz tükörben, hol nincs villany, nincsen lámpa, magát és hazáját látja, s azokat, kik zseb­re dugva csillagocskát rejtegetnek, bár középen rozsdafoltos, öt ága már összegörbült. — Ladányi csak nézi csöndben mindezt, s ami elközelget, — hideg gyárké­mények füstje pillogtatja szem­pilláját, szemét csípi, mint a mé­reg, — mérhetetlen nagy terem­ben, hol fenn ég, és alúl föld van, nézi magát egy tükörben, mellyel szemben áll a másik, — és azok is egymást nézik, s benn, sok tükör mind parányibb, és egy más lét kapujára vetül fénye mindegyik­nek. Győre Imre NAPLÓ Kórusiskolát kíván létrehozni a Kodály Zoltán Kórusiskolai Egyesület. A leendő iskola prog­ramja már elkészült, s jelenleg a működéséhez szükséges tárgyi feltételeket igyekeznek megte­remteni — jelentették be az egye­sület vezetői kedden Budapesten . Az Alföldi Nyomdában elké­szült a debreceni Csokonai Kiadó első kötete, a Tanulmányok Er­dély történetéről című munka. A januárban debreceni székhellyel megalakult, de országos hatókörű kiadó első vállalkozásaként az Erdély története című háromkö­tetes mű szakmai vitájának anyagát adja közre. A holland rendőrségnek kedden reggel sikerült visszaszereznie azt a három festményt, amelyet alig két héttel ezelőtt loptak el az amszterdami városi múzeumból. A három kép Vincent van Gogh, Paul Cezanne és Johan Jongkind egy-egy alkotása. A képek együt­tes értékét 52 millió dollárra be­csülik.­ A monacói Péter Herceg ala­pítvány idei zeneszerzői díját Li­geti György magyar származású zeneszerzőnek ítélték oda. A díj­jal 1983 óta tüntetik ki évente, korunk valamelyik zeneköltőjét, egész addigi életművéért. A II ta­gú nemzetközi zsűri tagja a ta­valy díjazott szovjet Szofija Gu­­baidulina, elnöke a francia Henri D­utilleux. Szerda, 1988. június 1. Nemzedékidéző A hetvenöt éves Sőtér IstvánrólN­em irigylem a nemzedéket, amely egy változtaithatatlain­­■niaik hitt „boldog békeidő” fel­bomlásának­­pillanatában kezdett eszmélkedni, mindjárt a változás­ra, az örök bizonytalanságra éb­redve zsenge ifjúságában. Katya­­ros próféták sugallata, furcsa af­rikai katonáik megszálló erőszaka az ezeregyéjszaka álom- és me­sevilága mellé az akikor nálunk még nem is ismerhetett Franz Kafka titokzatos kiszolgáltatott világát tansíttatta a gyermeki lé­lekben. Árvaság, családi és nem­zeti katasztrófa egyként sújtott minden ifjat, ami biztos volt, bi­zonytalanná vált, évszázados rend egyik pillanatról a másikra az egymást váltó rendszerek káoszá­ba torkollott. Azóta szinte egyetlen rendnek sem sikerült ön­magát rendeznie, máris jött az őt felváltó, gyökeresen megvál­toztató másik. Ami csúcspontnak látszott, má­ra már a­ tragédia mélypontjaként világosodik meg a történész sze­mében. És itt ne csak tragikus történelmi évszámokra gondol­junk, de idézzük a ma oly félre­érthető „utolsó békeévet", az 1938- at, amely az utókor emlékezeté­,­ben nosztalgikus aurát nyert. Ta­lán éppen ennek az évnek a he­lyes, pontos értelmezése adhatja a kulcsot ennek a nemzedéknek a megértéséhez. Van is egy re­gény, amely ezt az évet mesteri módon elénk tudja idézni. Több­ször írtam már erről, ennek a lapnak a hasábjain is. Mégis is­mét és ismét említenem kell, mert ahogy az időben és történelmünk­ben előrehaladunk, egyre inkább gazdagodik mondanivalója, se­gítségével egyre többet tudhatunk meg, saját jelenünkről. Én leg­alábbis így vagyok vele. Sőtér István Bűnbeesés című regényé­ről van szó. A rommálőtt Vár egyik pincé­jében, gyertyafény mellett kezd­te írni szerzője ezt, a pompáiban, gazdag polgári világban játszódó regényt Aztán amikor — évtize­de — végleges formájába öntöt­te, először kezdtük érezni, hogy elnyugtató konszolidációnk olyan gazdasági és politikai összefüggé­seik rengéseinek lehet kitéve, amelyek kétségbe vonhatják biz­tonságérzetünket. A legszebb születésnapi aján­dék, amellyel meglepheti ön­magát egy író, ha elkészül műve, amely keretbe fogja, összekap­csolja eddigi működését. A na­pokban vehettem kezembe Sőtér István új regényét, a Bárányt szoptató oroszlán címűt. És ez juttatta eszembe ismét a Bűnbe­esést. Mert ez az új könyv az, amely összekapcsolja a nemzedék egész életútját. Az ifjúkori Sze­ged háború végi itt­letét (Temp­lomrabló), a Fellegjárás és a Bűnbeesés harmincas évekbeli világát, és a második háború és az ötvenes évek regényfolyamá­nak (Az elveszett bárány és a Budai Oroszlán) történetét. A tör­ténelmi hullámvasút szereplői mind itt vannak, együtt, egy újabb „boldog békeidőben”, a hat­vanas éveik konszolidációjában úgy, ahogy a nyolcvanas évek iz­galmában láthat — visszanézve — az író egy másik csúcspontot. Amikor mindazok, akik az elő­ző korszakok hajótöröttjeiként, túlélve a különböző buktatókat, ismét összeverődnek. Elkesered­ve, hitüket vesztetten, megrokkan­­tan ugyan, de ismét tettekre ké­szen is. Jönnek­­börtönökből, bo­londok házából, belső elzárkózás­ból, félreállítottságból, sőt a hata­lom élvezetéből is, hogy megta­lálják a helyüket. Csakhogy egy szörnyű, tapasz­talatot hordoznak: elvesztették múltjukat. Nem a jelenben élnek, hanem ezt a múltat keresik. Ott akarják folytatni, ahol a Bűnbe­esés­­idején abbahagyták. Mert abbahagyatta velük a kor. A foly­tonosságot keresik, ami nélkülöz­hetetlen, de nem kapnak felhatal­mazást jelenüktől, hogy épp ab­ban a jelenben ténykedjenek. A felnövő fiatalokkal se találhatnak igazi kapcsolatot A Bűnbeesés: az 1938-ban elvesző múlt, a Bá­rányt szoptató oroszlán: a hatva­nas években visszakereshető múlt. Mindkét regény, válaszúton ho­gyan veszíti el értelmiségünk a jelenbe való beleszólás lehetősé­gét. Szemünk láttára sűrűsödik a Sőtér-életmű. Az újabb darabok kiteljesítik az értelmiségi körké­pet. Egyre emelkedik az életmű egésze ezzel. Hagyományos regényfolyam bontakozik ki így? Cselekményé­ben talán.­­Lényegében korszerű, modern próza, amely kétfelé hú­zó üzenettel teljes. Egyrészt pon­tos történelmi elemzés a lehető­ségek csapdájába szoruló nemze­dék törésvonalairól. Másrészt ép­pen ennek ellenében: a készség sugalmazása. Annak átélése, hogy a kultúra világába emelkedő em­ber minden megalázottság ellené­ben képes feltámadni. Ebben az értelmiségben benne van mindig a megújulás lehetősége, ereje és akarata. Ettől csak erőszakkal le­het eltéríteni. A­mit a világszerte ismert és méltatott kritikus és iroda­lomtörténész Sőtér elemzéseiben felmutat, az a regényfolyamiban ölt testet: a jelképiség a szereplők viselkedése mögött azt az emberi meghatározottságot sugallja, hogy minden ember cselekedni akar a jóért. De a tapasztalt ember azt is tudja, hogy ezek a szándékok a gyakorlati életben hol kénysze­rülnek kisiklani. Az író születésnapján megjele­nő­­könyv arról a folyamatról be­szél, hogyan képes megújulni egy ember, sőt egy nemzedék. Mind­ennek ellenére, Sőtér István újabb írásait folytatókban olvasva lá­tom. Írja tovább Ettró Ferenc és kor­társainak történetét A mű be­fejezett, de a történet befejezet­len. És befejezhetetlen. Ez benne a tragikus, és ez benne a szép is. Talán mégiscsak azt mondha­tom:­­irigylem ezt a nemzedéket? Kabdebó Lóránt Rektori konferencia // Ősszel a felvételi rendszer korszerűsítéséről lesz szó Új testület segíti mostantól az egyetemek közötti együttműkö­dést: kedden délelőtt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ta­nácstermében, tizenhat rektor és három rektorhelyettes, valamint Köpeczi Béla művelődési mi­niszter részvételével megtartotta alakuló ülését az egyetemek rek­tori tanácsa. Ez a testület hiva­tott arra, hogy évente egy alka­lommal összehívja az országos egyetemi fórumot, amelyen az egyetemi tanácsok által válasz­tott küldöttek kapnak helyet, így — hangsúlyozta bevezető sza­vaiban Fülöp József, az ELTE rektora, akit egy esztendőre a konferencia elnökévé választot­tak — az egyetemeknek végre le­hetőségük lesz arra, hogy a fel­sőoktatást érintő legfontosabb kérdésekben közös álláspontot alakítsanak ki, hogy javaslatokat tegyenek a politikai és az állami vezetésnek és együttesen kidol­gozzák ezeket az ajánlásokat. Mód nyílik a közös érdekképvi­seletre, s arra, hogy törekvései­ket megismertessék a nyilvános­sággal is. Hogy minderre miért van szükség, kiderül az egyik hozzászóló megállapításából: tra­gikusnak tartja, hogy a felsőok­tatási intézmények oly mérték­ben kiszorultak az oktatásirányí­tás döntésmechanizmusaiból, hogy időnként még az intéz­ményvezetők is csak ilyen-olyan csatornákon keresztül értesültek az oktatást érintő párt- és kor­mányhatározatokról. Az alapító dokumentum meg­vitatása során Köpeczi Béla ki­emelte: a rektori konferencia és az országos egyetemi fórum a társadalmunkban kibomlófélben levő önszerveződés egy-egy for­mája. Hasonló lehetőségekhez jutnak nemsokára a főiskolák is: ezen a héten, csütörtökön kerül a minisztertanács elé a felsőokta­tás fejlesztésének cselekvési programja, ekkor dönt majd a kormány az Országos Felsőokta­tási Tanács létrejöttéről. Az alapokmány megszerkeszté­sénél igyekeztek figyelembe ven­ni a nemzetközi tapasztalatokon kívül a hazai sajátosságokat is. Figyelemre méltó, hogy egyes or­szágokban az évtizedek óta ered­ményesen működő hasonló testü­letek döntési jogkörrel is rendel­keznek a felsőoktatás szakmai fejlődését érintő kérdésekben. A rektori konferencia munkaprog­ramként fogadta el az elkövet­kezendő tanácskozásokra javasolt témákat. Így foglalkoznak majd az egyetemi autonómia kiterjesz­tésével, az egyetemeken folyó kutatás infrastruktúrájának fej­lesztésével, az egyetemi politizá­lás formáival, a vezetőképzés in­tegrálásával a felsőoktatásba. A felvetett problémák középpontjá­ban azonban az egyetemi és főis­kolai képzés elhúzódó reformja áll. Hiszen — hangsúlyozta az egyik hozzászólás —, olyan a jö­vő társadalma, amilyen a leendő értelmiség. Ma még rangja van a magyar felsőoktatásnak — de tü­relmetlenül keresni kell a javí­tás módjait minden fórumon, igyekeznünk kell felzárkóznunk a világ színvonalához. Ezért a rektori konferencia elsőrendű fel­adatként társadalmi közidegegye­­zés kialakítását sürgette az okta­tásfejlesztés ügyében, az oktatás­megfelelő társadalmi megbecsü­lését, a közép- és felsőfokú kép­zés egységes reformját. A rektori konferencián ennek megfelelően megegyezés szüle­tett: a következő, őszi ülés témá­ja a felvételi rendszer korszerű­sítése lesz, ez a tanácskozás dönt majd az első, várhatóan 1989 ta­vaszára összehívandó országos egyetemi fórum időpontjáról is. (i. e.)

Next