Magyar Nemzet, 1988. június (51. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-13 / 140. szám

» Felleg György jelentkezése Az idén márciusban megjelent egy (tragikus hangvételű) szép vers az Új Írásban. A mű címe: Elégia az élőhalott asszony emlékére. A szerző Felleg György (Izrael). A vers egyszerű szavai bonyolult tragédiát ábrázolnak. Sokan — talán azok közül is, akik olvasták az említett verset — nem tudják, hogy ki a szerző, s amikor látják a nevét, nem mondják, hiszen ő az, hiszen él... Persze ahhoz, hogy valaki a felfedezés örömével nyugtázza Felleg György művét — előzetes ismeretre van szükség. Íme, utólag. „Amíg Szívük dobog ...”címmel 1975-ben válogatás jelent meg az 1932 és 1944 között született szocialista irodalmi művekből. A kötetet Benjámin László, Illés László és Markovits Györgyi szerkesztette. A Magvető Kiadó adta ki: József Attila, Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, Kassák Lajos, Lukács László, Hernádi György, Vas István ... és sok más kiemelkedő és kiváló költő és író mellett Felleg György is több művel szerepel a kötetben. E régi — és általa még régebbi — publikációk felidézését az indokolja, hogy a könyv végén közölt életrajzok között Felleg György neve alatt ez áll: „(?)". Ami keveset a szerkesztők tudtak róla, így foglalták össze: "Néhány hónappal a második világháború előtt nyomtatásra készen állott a fiatal költő verseskötete, melyet a korabeli cenzúra-apparátus a nyomdában széttördeltetett. Felleg György ezután elhagyta Magyarországot. Versei fellelhetők elszórtan a Népszava, Múlt és Jövő, az erdélyi Független Újság hasábjain és Kassák Lajos Munka című folyóiratában." Ma már hozzátehetjük: s az Új írásban, sőt — műfordításai — másutt is ... Itt van tehát, jelen van, illik kiegészíteni az életrajzi adatokat. 1919-ben született, Szombathelyen. Első versei is itt jelentek meg a Bata Gábor által szerkesztett Szó című helyi lapocskában. A szociáldemokrata párt balszárnyához tartozott, sok megmozdulásában részt vett, többet — a balszárnyhoz képest is balra orientálva — maga szervezett. Sorsáról így ír (egy magánlevélben) : •„*... Jószerencsém összehozott Kassákkal, aki felvitt Pestre és megtanított kitartással éhezni és jó verseket írni. Neki köszönhetem intellektuális fejlődésemet. Naponta kétszer találkoztam vele, délelőtt a Seeman, este a Lidl kávéházban. Ő ismertetett össze az akkori fiatal írókkal, József Attilával, Havas Endrével, Berkó Sándorral, Vészi Endrével, Hernádi Györggyel... Ezzel megnyíltak előttem az irodalom kapui... 1939-ben elhagytam Magyarországot és egy illegális hajóval indultam az akkori Palesztina partjai felé.” Az „utazás" során versei elkallódtak, s a megpróbáltatások — internáló tábor, angolellenes lázítás miatt várbörtön, a „nyelvi emigráció", s a megélhetés nehézségei miatt alkotó kedve is elpárolgott. ... Aztán újra írni kezdett. Több magyar nyelvű izraeli lapnak jelenleg is munkatársa. Művei közül jó néhány héber fordításban is megjelent. Versei ma is világos, egyszerű méltóságra törekednek. Méltón az emberhez, szenvedéseihez. Talán a kétely — amely már korábbi verseiben is láthatatlanul apró elemként jelen van — növekedett naggyá mondanivalójában. Összehasonlításként. A világháború kitörésének napján született Az utolsó szó jogán című versének befejező sorai így szólnak: „ ha már így lett, hogy mindennek vége s nem kérdi senki, hogy Goethe ég-e, vagy Horst Wessel a könyvhamvasztó máglyán, Mig parancsot diktál a vad hatalom, volt-e egy is, ki a tábornok szavára, a mely bömbölve zúgott: „így akarom!" sziszegve felelte: Forradalom. Ma, Félelem című versében így ír: Mi lesz, ha egyszer rádöbbenünk, hogy mindent amit igaznak véltünk csalás volt és megtévesztés A zubogó csermelyek madarak csivitelése, rétek pompázó virágburkolata vadakat rejtő erdők sűrűje a felhők közül vérezve előcammogó sebzett hajnali napkorong a jóidomú nők ölbe csaló hódító illata minden csak ravasz rászedés volt csapdába-eső Potemkinkáprázat s csupán a fejünk fölött keringő bombázók egetverő lármája a tankok reményt taposó dübörgő bukdácsolása s a fegyvercsövek arcunkba ásító torka az egyetlen kézzelfogható valóság? Ne gondoljuk azonban, hogy Felleg György mondanivalójának célját, költői törekvéseit tekintve oly messzire került volna ifjúkorától, fiatalságának költői színhelyeitől, mint földrajzi értelemben hazájától. Sok mindent megőrzött, megtartott még azok közül a versek közül is, amelyek vándorlásai során elvesztek. Pontosan megállapítani, hogy hova jutott — csak verseiből lehet. Mindenesetre — csendesen, ahogy illik — jelentkezett: van. —i —r / Berekméri Zoltánról, a magyar fotóművészet nagy ígéretéről Lassan két évtizede már annak, hogy folyton csak búcsúzunk Berekméri Zoltántól. Valamikor 1970 táján lépett ki először abból a jól-rosszul működő közösségből, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársi gárdájából, amely számára végül is a társadalmat és — különös módon — élete végéig szinte a családot is jelentette. Most, alig több, mint 60 évesen, halottként tért vissza Békéscsabára, ahonnan jóakarói által a történelem, vagy talán a sors — ki merné azt mondani, hogy jó sorsa? — a tehetségének állítólag jobban megfelelő fővárosba hozta őt. A magyar fotóművészet nagy ígérete volt, a magyar fotóesztétika nagy öregjének legizgalmasabb felfedezettje, akinek felvételét Hevesy Iván a magyar fotótörténetről szóló alapvető munkájának borítólapjára választotta ki. Az igazság az, hogy nem tudhattuk meg, mi késztette arra Berekméri Zoltánt, hogy az e néven akkor alakuló Petőfi Irodalmi Múzeumhoz szerződjék. Talán csak az egyik pályázatot követte a másik, velük egymást a díjak — még Japánban is —, és az átlaborált éjszakák is mindig újjabbakat hoztak. Nappal pedig a múzeumi fotográfus végezte a fölé rendelt, különböző értékű emberek kívánsága szerinti munkát. A Károlyi-palotában, egy régi cselédlakásban, barkácsfelszereléssel. A nagy fotóművésznek ez volt élete férfikora. Nagyon beteg volt. Fokról fokra elfelejtett élni, így aztán elvesztette élményeit, mondanivalója is csak félelmeiről volt — képtelenné vált az alkotásra. Talán születésétől magában hordozta a kórt, amely által végül csaknem az egész világban üldözőjét látta és amely akkor hosszú időre lefogta kezét. Akadtak azonban emberek, akik tudták a módot, miként lehet adni annak, aki már magasem tudja,mi hiányzik neki. Jöttek olyan muzeológusok, akik nem nevették ki az aránytévesztő, túlzott, végtelen — a munka termelékenységének igazán nem használó — lelkiismeretességéért.. Tanultak tőle, így Berekméri Zoltántól is származik az az erkölcsi tőke, amelyre az ország egyik legnagyobb és leginkább gondozott fotótörténeti gyűjteménye épült. A kevésbé igényes, nagyon sürgős munkát másra bízták. Aztán már ez sem segített... Többé nem jön. A Petőfi Irodalmi Múzeumban, lelkünkben, lelkiismeretünkben azonban mindig jelen lesz tanítómesterünk: Berekméri Zoltán, Somogyi Ágnes Grill étterem helyett sör bár Két évvel ezelőtt tatarozás miatt bezárták az Aztoria Grilt, amely az egyetlen európai színvonalú, árban ia megfelelő étkezési lehetőség volt a Belvárosban. Minden vonatkozásban kifogástalan volt. Amint láthatjuk, nem tatarozásról volt szó, hanem átalakításról: sörbár lett belőle. Nincs elég lehetőség italt fogyasztani a Belvárosban is? Van Koccintó, Kóstoló, Drink bar, Snack bar, lépten-nyomon. Az Astoria Grillnek azonban nincs pótlása. A sok fiatal vagy külföldi, akiknek nem duzzad pénztől a tárcája, de kifogástalan körülmények között szeretne étkezni, nem tud hová menni. Sokadmagammal nagyon hiányoljuk a remek Astoria Grill11 Kár volt megszüntetni, az idegenforgalom szempontjából la. ___ Dr. Berczik Sándorné Budapest Magyar Nemzet Az önköltséges SZOT-üdülések ürügyén Amikor a volt dolgozó tíz-tizenkét évet letöltött nyugdíjban, régi munkahelyén többnyire már senki sem emlékszik rá. Egykori munkatársai eltávoztak, ki ide, ki oda, esetleg máshova, talán véglegesen. És sokan elmentek nyugdíjba. Vonakozik ez természetesen a régi szakszervezeti bizottság tagjaira is. Ami aztán azzal a következménnyel jár, hogy öreg nyugdíjas biztosan kimarad a szervezett szakszervezeti üdülésből. Ki is gondolna rá, amikor több az igénylő, mint a beutalójegyek száma. Ezért vált gyorsan népszerűvé a SZOT határozata az önköltséges üdülés bevezetéséről. Beutalóra nem számítható nyugdíjas összekuporgathatta a kedvezményes üdülési díjat, és pihenhetett, esetleg gyógyítgathatta megroppant derekát, fájó ízületeit. Az üdülőkben pedig nem maradtak üresen a szobák, és ez nem kevés anyagi előnyökkel járt. Hát ennek alaposan befűtöttek. A legutóbbi években általában szeptemberben a zalakarosi SZOT Gyógyüdülőben kaptunk feleségemmel önköltséges üdülési lehetőséget, mégpedig: 1985-ben személyenként és fiapontként 190 forintért, 1986-ban 250, majd 1987-ben 300 forintokért. Mindkettőnknek orvosi javallatra kellett a zalakarosi meleg források gyógyvize. Az idén ez már nem lesz lehetséges. Jelentkezésünkre a Gyógyüdülő igazgatósága levélben közölte, hogy a jelenlegi önköltséges térítés 610 forint (szoba 470, étkezés 140), ami — nyissuk ki szemünket! — több, mint százszázalékos drágulást jelent. Ezt pedig jószerével legalábbis miniszterhelyettesi fizetéssel nemrégiben nyugdíjba vonultak, s talán a kemény valutával ide érkezett turisták tudják csak megfizetni. Az idősebb nyugdíjasok semmiképpen sem. A SZOT vezetői talán nem hallottak a kormánynak a gazdálkodó szervekhez intézett ama felhívásáról, hogy árképzésüknél tartsanak önmérsékletet. A SZOT pedig oda se neki, száz százaléknál magasabbra emelte fel az üdülési díjakat, kirekesztve például bennünket is, akik negyvenkét esztendei szakszervezeti tagsággal rendelkezünk. Elismerjük, hogy a térítési díjak több-kevesebb mértékben ma már nem fedezik az önköltséget, ám az üdültetés elsőrendű SZOT- feladat, s azt ennyire drasztikus árdrágulással nem szabad kérdésessé tenni. A pénzügyi nehézségeket más módon is ellensúlyozni lehet. Például az irodalom pártolása (SZOT-díjak, SZOT- művészeti ösztöndíjak stb.) nem szakszervezeti feladat. Arra ott vannak a Művelődési Minisztérium vagy az írószövetség. Kevés a helyünk annak felsorolására, honnan lehetne pénzt megta-.karítani az elsőrendű szakszervezeti feladatok, mint az üdültetés zavartalan ellátására. Végül is ne feledjük, hogy a szakszervezetek nem utolsósorban tagjainak érdekvédelmét szolgálják. Védje meg tehát a SZOT érdekeinket. Valló Emil Balassagyarmat Az Élet és Tudomány jövője Azt beszélik, hogy megszűnik az Élet és Tudomány. Azt is beszélik, hogy nem szűnik meg, csak havonta megjelenő folyóirattá alakul. Azt is hallani, hogy mindez vaklárma, nem fenyegeti az elmúlás veszélye a TIT ismeretterjesztő hetilapját. Nem tudom, melyik szóbeszéd igaz, melyik nem. De napjainkban — sajnos — egyre inkább újra tanuljuk a régi igazságot — nem zörög a haraszt... Eszünkbe jut a Delta sorsa és már csodálkozni is elfelejtünk. Nemrégen ért véget,az MTA közgyűlése, ahol újra megfogalmazták, amit józan gondolkozással egy pillanatra sem lehet vitatni; a jelenlegi gazdasági helyzetből (is) a kiemelkedés egyedül a minden szinten mind képzettebb emberfőktől várható csak. Szakmailag maximálisan kvalifikált vezetés, jól képzett és könnyen átképezhető munkás derékhad, ez az egyetlen választás! Ezt tudja, elfogadja mindenki — és mégis! Az oktatásra szánt összeg reálértéke csökken, vergődnek a közművelődési intézmények és megszűnnek a közművelődés pótolhatatlan és nélkülözhetetlen segítői, a tudományos ismeretterjesztő folyóiratok. Azt beszélik, gazdasági nehézségekkel küzd az Élet és Tudomány. Azt is beszélik, egy jó lottónyereménnyi összeg megmenthetné a hetilapot. Azt is hallani, hogy csak néhány hónapig kellene elevickélni valahogy, azután jövőre, a lap árának csekély emelésével meg lehet(ne) menteni az újságot. (Idén ezt már nem lehet megtenni, nem fér be a 15 százalékos áremelkedésbe.) Sajnálom az Élet és Tudományt. Sajnálom, mert a legrégebbi ismeretterjesztő folyóiratok egyike, túlélt két világháborút, néhány gazdasági- és kormányválságot, forradalmat és ellenforradalmat, rendszerváltozást. Sajnálom, mert a sokéves tapasztalat sajátos arculatú, patinás lappá formálta. Igen jól érzett rá (tanulta meg ta?lán?)," hogy hogyan lehet és hogyan kell alázatosan szolgálni a tudományt úgy, hogy közérthető maradjon, maradandóan tudjon átadni, iskolai végzettségtől függetlenül bárki meríthessen belőle. Legfőbb erénye azonban éppen hetilap jellegéből fakadt, a frissessége. A gyors reakciók a napi történésekre Csernobiltól a csattanó maszlagos lencsefőzelékig. ( Más ismeretterjesztő folyóiratokhoz hasonlóan karolta fel a diákság ismeretszerzését is. Idén a Kitaibel Pál Országos Középiskolai Biológiai Tanulmányi Verseny több mint négyezer középiskolás résztvevője készült rendszeresen a lap természettudományos anyagából. Eszembe jut a Delta sorsa, és úgy érzem, a szó, a különböző hivatalos és nem hivatalos fórumokon elhangzó állásfoglalások a tudás szerepéről, a művelődés feladatairól, puszta szavak, állásfoglalások maradnak. A karaván pedig halad tovább ... Dr. Szerényi Gábor Hiányzó szemcseppek A glaukóma vagy magyar nevén, zöldhályogos szembetegségnél igen nagy szerepe van a szemcseppnek, mert csak ezzel lehet a szemnyomást egyensúlyban tartani. Nagyszerűen bevált az „Isapta carpine" nevű szemcsepp a betegeknél, ezt valutáért hoztuk be külföldről. Mint az import cikkek nagy részénél, még a gyógyszernél is megszorítással élnek és nem hoznak be külföldről, mondván, hogy a Humán Oltóanyagtermelő és -kutató Intézet külföldi licenc alapján elkészítette a „Humocarpin” nevű szemcseppet, mely pótolja az Isapta carpine-t ha nem is száz százalékig, de bevált. A baj ellenben ott volt, hogy nem lehet kapni. Hónapokig szaladgálnak a betegek egyik gyógyszertárból a másikba, de gyógyszer helyett csak választ kapnak: sajnos, nincs, nem tudjuk, mikor lesz.. Nem tudom, az illetékesek hogyan gondolkodnak ebben a kérdésben; külföldről nem hoznak be, erre nem adnak valutát, idehaza pedig — mi okból, nem tudom — nem készítenek. Talán nem tudják, hogy ennél a szembetegségnél egyetlen cseppentést sem lehet kihagyni, mert annak következménye „szemroham”, erre pedig egyetlen betegnek sincs szüksége. Felkérem és felhívom az illetékesek figyelmét, hogy ezen az áldatlan helyzeten a legsürgősebben változtassanak, ha másképp nem, akkor újra külföldről kell behozni az Isapta carpine-t; erre nem szabad valutát sajnálni, mert a gyógyszer nem lehet hiánycikk. Kósa Márta Budapest A kassai Dómot éppen renoválták... AMagyar Nemzet április 90-i számában jelent meg a Kassa — Rákóczi nélkül című olvasólevél, amellyel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A MAVTOURS — a kassai kirándulás programjaként — városnézésthirdetett meg. Ebben a kassai Dómban található Rákóczi-sír megtekintése konkrétan nem szerepelt. A csoportot a városnézés alkalmával szlovák idegenvezető kísérte. A városnézés során a Dómot csak kívülről tekintették meg, mivel a Dóm belülről — hosszabb renoválás miatt — nem látogatható. A kirándulást a MAVTOURS az Árpád-sínautóbusszal szervezte. A motorkocsi tisztaságával és fűtésévelproblémák voltak. A takarítás hiánya miatt a Hámán Kató Vontatási Főnökség vezetője pénzbüntetésben részesült. Az Árpád-motorkocsi fűtésével több alkalommal merült fel gond, ezért az utastéri ablakok szigetelésének már elvégzett javításán túlmenően a kocsi fűtési rendszerének átalakítását isMS. augusztus 31-ig elvégzik. AMÁVTOURS a műszaki hiányosságok miatt valamennyi résztvevőnek a 790«— Ft-os részvételi díjból 100«— Ft-ot visszatérített. •Borostyán Gyula MÁV-vezérigazgatóság Hétfő, 1988. június 13. CSALÁD ÉS ISKOLA Sport, túra, táborozás a gyerekeknek „SZIASZTOK srácok! Nevem: Szüni Dödö. Azért találtak ki, hogy veletek játszhassak a nagy Vakáció-óóban. Már most arra gondolok, milyen jó lesz együtt lenni sok-sok vidám bulin, versenyen és a játszóházakban. Megismerhettek és megnyerhettek, ha rejtekhelyemet felfedezitek! Keressetek!” Lehet, hogy velem van baj, de eléggé nehezen találtam rá Szüni Dödőre. Felfedező utamat az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban kezdtem. Ha már az intézmény nevében az ifjúság és a sport szó is szerepel, arra gondoltam, biztos tudnak abban a házban valamit mondani a diákok nyári sportolási lehetőségeiről. S a labda elindult útjára. Én voltam a labda. Passzolgattak ide-oda, ám kérdésemre csak nagy nehezen kaptam választ. Már-már kénytelen voltam azt hinni: szegény iskolások, ezen a nyáron sem lesznek edzettebbek. Legalábbis nem a központilag szervezett programok révén. Ám, amint más helyeken próbálkoztam, rögtön változtatni kellett a véleményemen: akinek igénye van rá, az nagyon sok sportprogramot talál Budapesten és az ország más tájain. Szüni Dödőt például a Fővárosi Tanács V. B. Ifjúsági és Sporthivatala és művelődési főosztálya munkatársai találták ki. Szünidő ’88 elnevezéssel július 31-től augusztus 31-ig vakációs programok garmadára hívják a budapesti és természetesen az itt nyaraló vidéki gyerekeket, ötven helyszínen napi nyolc-tíz program várja az érdeklődőket, és az ottösszegyűjtött bélyegekkel a szeptember 3-i, az Úttörőstadionban sorra kerülő Záróbulin értékes díjakat lehet nyerni. A lényeg persze nem a nyeremény, hanem az, hogy augusztus hónapban minden diák mozoghat — feltéve, ha akar. — Valóban csak az akaratról van szó, mert szerencsére a lehetőségek adottak — vallja Bresztyenszky László, a budapesti sporthivatal főosztályvezetője. — De mert a gyerekek — tisztelet a kivételnek — sem otthon, sem pedig az iskolában nem nagyon látják a mozgás hasznosságát, programjaink távolról sem telt házasak. A testnevelő tanárok jó része arra törekszik, hogy öt diák tudjon szaltózni, nem pedig arra, hogy 600 bukfencezni, így aztán meglehetősen korán „sikerül" elvenni a fiatalok kedvét a rendszeres sportolástól. Régi gond az is, hogy a sportegyesületek nagy része csak a legtehetségesebbeket látja szívesen, azokat, akikből bajnokokat nevelhet, így aztán nem is csoda, ha képletesen szólva mindenki űrhajós akar lenni, sportot kedvelő, űző egészséges ember, szinte senki. Végre eljutottunk odáig, hogy van hol sportolni a vakációzó diákoknak. Sőt, mint a főosztályvezetőtől megtudtam, még pénzük is van a programok színvonalas megszervezéséhez. Érzékeltetésül elmondta: a fővárosban a diák- és szabadidősportra ugyanannyi pénz áll a központi forrásokból rendelkezésre, mint amennyit az úgynevezett élsportra költhetnek. Ebből következik, hogy nem kevés pénzbe kerülhetett az első alkalommal meghirdetett nyári programsorozat, a Szünidő '88. NÉZZÜK MEG, hogy Szüni Dödő milyen elfoglaltságokat kínál az erősödni vágyó gyerekeknek. Nem túlzás állítani, aki kezébe veszi az igényesen összeállított nyolcvanoldalas műsorfüzetet, az tobzódhat a programokban. Íme, egy rövid tallózás a kínálatból: akik még nem tudják, mit tegyenek, jó, ha elmenneka Dési-Huber Művelődési Házba és végighallgatják a Testőrség című előadás-sorozatot. Ezen többek között megtudhatják, „Kondi a módi", „Milyen vagyok?", no meg azt, hogy „így működik a testem". S ha mindezekkel már tisztában van az ifjú, akkor rajthoz állhat a Kópévágtán, esetleg teniszezni tanulhat az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesületben, netán megismerkedhet a BMX-kerékpározás rejtelmeivel a kelenföldi szabadidőparkban. Bizonyára sokakat vonz majd az a program is, amelynek keretében ■ látogatást lehet tenni a legismertebb fővárosi sportegyesületekben, a Fradinál, a Honvédnál, a Dózsánál, az MTK-VM-nél és a többieknél. Erénye a programoknak, hogy jó részük ingyenes. Ilyen pazar kínálat ismeretében már nem is lepődtem meg, amikor a Budapesti Természetbarát Bizottságnál azzal fogadtak : „kívánjanak lehetetlent és mi teljesítjük"! Utóbb kiderült, arra céloztak, hogy szeretnék, ha minél több iskolás, közösség és család fordulna hozzájuk, azzal a céllal, hogy természetjáró-programokat szervezzenek nekik. Akiknek pedig nincs ötletük, csupán azt tudják, túrázni jó, nos, azoknak ízelítőül néhány diákoknak ajánlott nyári foglalatosság: Barlangtúrák a Mátyás barlangba, „Tekerj velünk” kerékpártúra, Út az ismeretlenbe. Biztosan akadnak olyan fiatalok is, akik kedvelik a sátorozást, ők a Kohász-vizitelepen június végétől augusztus végéig díjtalanul verhetnek sátrat. Ajánlat tehát van, csak keresni kell a Budapesti Természetbarát Bizottság Váci utcai irodáját. LÉPÉST TART a kezdeményezésekkel a még gyermekkorát élő Magyar Diáksport Szövetség. Érdeklődésemre dr. Leitner József, a szövetség egyik titkára Tokajtól Orfűig, Gyulától Csopakig sorolta a nyári sporttáboraik helyszíneit. A velencei-tavi Expresstáborban 10 turnusban egyszerre 320 diákot várnak a megyei diáksportszervezetek javaslatai alapján. Az egyhetes tábor 1200 forintba kerül, ennek felét az MDSZ állja. Még ennél is kevesebbet kell fizetni azoknak a középiskolásoknak, akik az úgynevezett sportaktíva-képző táborban töltenek majd el egy hetet. A részvételi díj mindössze 250 forint. Azért ilyen kevés, mert az MDSZ 500 ezer forinttal járul hozzá a költségekhez. Azt várják, hogy a tanfolyamon végzettek — iskoláikba visszatérve nagyot lendítenek a diáksport szekerén. Lesz még ezenkívül túravezető-tábor is. A titkár elrettentő példákat is említett: akadtak olyan megyék — Baranya és Szolnok —, ahonnan egyáltalán nem érdeklődtek az ugyancsak kedvezményes csillebérci és zánkai sporttáborok iránt. S még mindig a szervezett programokról. Egész nyáron át folytatódik az úgynevezett Toldikondi. Ennek keretében 12 fős csapatok hívhatják ki egymást párviadalra, e legkitartóbbak a Pályán maradni akció keretében megrendezendő szeptemberi döntőben is ott lehetnek, a tévé kamerái előtt. S akik nem bíznak az ingyenes programokban? Nos, a lapokban a tanév vége felé megszaporodtak a vakáció sportos eltöltését ígérő ajánlatok. Olcsóbb és drágább kínálatok szerepelnek a választékban, ki-ki ízlése és pénztárcája szerint küldheti gyermekét futballozni, teniszezni, netán vadászni. Lehetőség tehát van, csak keresni kell. Iglói Nagy István Vakáció 88 Budapesten A Fővárosi Tanács művelődési szerveinek szünidei ajánlatai talán soha ilyen változatosak, ilyen korszerűek nem voltak. S ami a fenti sportprogramokból hiányzik: 12 helyen úszótábort, úszásoktatást is ígérnek. Igaz, hogy pénzért. Kevesebbért, többért. Ezenkívül 32-féle készséget, képességet fejlesztő, sajátos érdeklődést kielégítő táborral, tanfolyammal — ideértve a korrepetálást is — kecsegtetnek. A 32 címszó alatt nemegyszer tíz vagy több változatot is felsorolnak. Az egyéb rendezvényekről ezúttal nem szólva. A kínálatot nem kifogásolhatjuk, de vajon lesz-e kereslet? Ma arról panaszkodnak egyik-másik művelődési házban, hogy kevés a jelentkező. Megtörténhet, hogy nyár elején megtudjuk, a tanfolyamot el sem indították. Nyár közepén pedig elkezdünk siránkozni, mily sok gyereknek nem jutott a vakáció örömeiből! Ilyenkor elfelejtjük a dús programokat és szidjuk az illetékeseket, akik nem törődtek az utcán, tereken csatangoló csoportokkal. Holott ez nem az illetékesek dolga. Nos, hiába növeljük a választékot, a tanfolyamok, a táborok számát, ha ajánlataink nem jutnak el — még az iskolaévben — a nemtörődöm vagy csak bátortalan szülőkhöz. Ha nincs egy ifjú népművelő vagy egy jó akaratú ember, aki megszólít egy utcán tengő-lengő gyerekcsapatot és elhívja, elvezeti a művelődési házba, a tanfolyamra, a táborba. Kevesebb tanfolyam maradna el érdeklődés híján, kevesebb kudarc érné a szervezőket, ha ott, ahol fizetni kell, „ösztöndíjasokat" is felvennének. A Vakációra ajánljuk Nyár ’88 Budapesten című műsorfüzetet megkapták az iskolák, a művelődési házak, s az ifjúsági mozgalom intézményei. Vajh, ne kezelnék „szigorúan titkosnak”, vajh ne áltatnák magukat, hogy az információ „belső használatra” való. (k. j.)