Magyar Nemzet, 1988. július (51. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

2 tartani a versenyben, további 50 százalékuik számottevő támogatás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. Ez utóbbiak körén belül kialakult az évek óta veszteséges, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő vállalatok csoportja, amelyhez 1987-ben öt nagy, közel ötven közepes és kisvállalat tartozott. Együttes éves veszteségünk meghaladta a 2 milliárd forintot, az ipar összes nyereségének 2,2 százalékát A különféle költségvetési támogatások összege az Ipari Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd forintos befizetéssel szemben meghaladtai az 50 milliárd forintot. Az iparvállalatok átlagos hatékonysága tárgyilagos értékelés szerint csak 30—40 százaléka a létszámukkal és lekötött vagyonukkal elvileg elérhetőnek. Miivel semmi okunk feltételezni, hogy a magyar szakemberek tehetsége, alkotó képessége kisebb lenne, mint bármely más ország állampolgáraié, az ipari termelő munka feltételeiben és a termelés eszközeinek szűkösségében, elavultságában kell keresnünk az elmaraadás okait. Alapvető a rugalmasság Múltunk eddigi négy évtizedének áttekintése alapján elmondható: a tagadhatatlan s büszkeségre is feljogosító eredmények mellett — mint az ország gazdaságának kétszeri újjáépítése, az iparosítás, a villamosítás — az ipar szerkezetének fejlődését téves iparpolitikai intézkedések eltorzították, elszakították a hazai lehetőségektől és hagyományoktól. A főbb célokat a központi, s a feladatokat túlrészletező programok ugyan többé-kevésbé helyesen fogalmazták meg, ám mindaz a tevékenység, ami ezekből kimaradt, elvesztette a fejlődés lehetőségét, s ez további szerkezeti aránytalanságok kialakulására vezetett Az egyensúlyhiány miatt szűkebb források, a veszteséges tevékenységek további életben tartására törekvő erők megakadályozták az ipari szerkezet folyamatos, egészséges irányú és mértékű fejlődését. Most — az elkövetett hibákból is okulva — arra kell választ adnunk, hogy miként határozhatjuk meg a szerkezetfejlesztés helyes irányát, és érhetjük el az átalakítás meggyorsítását. Mindenekelőtt látnunk kell, hogy ennek a munkának nem lehet egy konkrét végső célja. A szerkezetátalakítást a jelenlegi vesztegléshez képest el lehet és el kell kezdeni, de nem lehet befejezni. A cél tehát nem statikus, hanem dinamiikus: el kell sajátítanunk a gyors igazodás, az új elgondolások és eljárások gyors alkalmazásának a képességét. Ez a feladat számunkra azértrendkívüli és ellentmondásos, mert eltérően a nálunk sokkal fejlettebb gazdaságú országoktól, az övékhez képest jóval kevesebb forrás áll rendelkezésünkre az ipari szerkezetváltás megindításához, ám nálunk sokkal gyorsabban kell végigvinni, ha valaha is fel akarunk zárkózni a teljesítményükhöz. Ezt egyetlen ország sem képes önmagára hagyatkozva megoldani. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, hogyan kapcsoljuk fejlődésünket a másokéhoz, s hogyan tudunk érdekeltséget kelteni abban, hogy velünk a kölcsönös előnyök alapján az eddiginél jóval nagyobb arányban működjenek együtt. Sorsdöntő, hogy az egyszerű kereskedelmi áruforgalmi kapcsolatok mellett egyre nagyobbra növeljük a szellemi termékek, az ismeret és a tapasztalat behozatalát. A siker továbbá azon múlik, miként változtatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét képező beruházáspolitikát. Atovábbiakban mind a kettőt alá kell rendelnünk a befektetéspolitikának, amelynek a fejlesztés, a beruházás csak egyik — de nem kizárólagos, nem is mindig a legcélravezetőbb — lehetősége, samelynek sikerességét a szocialista gazdaságban is a rövid megtérülési idő és a magas megtérülési arány jellemzi. A bányászat vesztesége• A beruházásokba is másként kell befektetnünk a pénzt, mint eddig. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriásoak építését jelenti, hanem a meglévők generációs megújítását, többnyire a létszám és a létesítményméretek csökkenése mellett, továbbá a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a piaci munka ismeretanyagának és eszközrendszerének gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehetőségei között ezért első helyre kell sorsolnunk az oktatást, a szakemberek elméleti és gyakorlati képzését. Ezt az alkalmazott kutatáshoz, műszaki fejlesztéshez, új szervezési és irányítási eljárások bevezetéséhez szükséges ráfordításoknak kell követnie. A következőkben néhány olyan tevékenységről szeretnék szólni, amelyeknél a szerkezetátalakulás nem várható el kizárólag a szabályozás hatásaitól. Irányításra is szükség van, s amelyek iránt a közvélemény különösen nagy érdeklődést tanúsít. A biztonságos energiaellátás a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. Ma már 2010-igtekintünk előre, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrásbővítőek — erőműépítés, energiaimport —, s az eddiginél sokkal nagyobb súlylyal fogyasztást csökkentőek is. Az igények azonban gyorsabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére isintézkednünk kell. Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — távlatilag — számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamosenergia-termelésre. Ám még a paksi erőmű tervezett 2X1000 megawattos bővítésévelis csak részben fedezhetjük az igények növekedését Emiatt hazánk energiaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. Ezazonban a szocialista országokból már nem növelhető korlátlanul: ez a tény is összekapcsolja az energiaellátást az ipari szerkezetváltással. Mind az energiaellátással való szoros kapcsolata, mind a szakembereket élénk vitára késztető helyzete miatt szólnom kell a szénbányászatról. Jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente, ezen ütem mellett az ismert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban — ha a kitermelés költségeit az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez viszonyítjuk — nem érdemes felszínre hozni. Éppenazért, hogy az eddig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat később az ipari szerkezetátalakításra fordíthassuk, és a társadalom egyéb igényeire felszabadíthassuk, a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ezáltal keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan művelhető bányák — például Borsodban Dubicsány — fejlesztését az állam segíteni fogja. Kulcshelyzetben a gépipar A vaskohászat, nemcsak mint létfontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, megkülönböztetett figyelmet igényel. Többéves vita után ez év elején megszületett a döntés; a folyamatos támogatást itt is le kell építeni! 1991 -től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejleszteni képes válla-latok maradhatnak életben. Az átrendeződést követően 3,6 millió tonnáról 2,5—3,0 millió tonnára csökken a hazai acélgyártás, kisebb lesz és kevesebb helyire összpontosul a nyersvasgyártás, befejezik az elavult technológiai sorok, berendezések leállítását, megszüntetik a gyártás indokolatlan párhuzamosságait. A termékösszetétel a magasabb feldolgozottságú — és ezért értékesebb — áruk javára rendeződik át. A vegyipar számos szakágazata eredményesen működik. Többet közülük — például a gyógyszeripart, a gumiipart — húzóágazatként ismerünk. A műtrágyagyártás azonban manapság a gondjainkat növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdaságunk ellátásában, de a műtrágya árát — bár az 1960 óta nem ,nőtt — a termelők túl magasnak tartják, az „agrárolló" következményének tekintik. Másrészt viszont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagya műtrágyagyártás alacsony színvonala, hanem az ártámogatás rendszer következetlensége. Sem a mezőgazdasági szövetkezetektől, állami gazdaságoktól, sem a műtrágyagyártóktól nem várható el, hogy a többletköltséget a maguk helyi közösségének terhére fizessék meg A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran, s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbfordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A közvéleményben élő képpel szemben, az adatok szerint — annak ellenére, hogy fejlesztésére egyre kevesebb pénz jutott, s a hogy a húsz éven át egymást váltó szabályozórendszerek szorítása alól a legkevesebb felmentést kapta — a gépipar volt az ipar viszonylag legdinamikusabban fejlődő ágazata. A jövőt megtervezni, perspektívát adniitt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobb. A gépipar számos szakterülete közül kettőről: az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról külön is szólt a miniszter. Elektronika, gépkocsigyártás — Az elektronika szinte minden területen meghatározza a versenyképességet, előnyeivel ma már döntően befolyásolja az élet minőségét. A magyar társadalom sem térhet ki az elektronika vívmányainak széles körű alkalmazása és az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. De választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy minden téren a hazai ipar legyen-e a társadalmi tevékenységek elektronizálásának háttere.Be kell látni: éppen az elektronika szerteágazó jellege miatt nem lehetséges berendezkedni az önellátásra. De összemérhető felkészültségűpartnerekké kell válnunk azok számára, akik hajlandók velünk együttműködve megoldani az elektronikai alkatrészgyártás kulcsfontosságú fejlesztését és gyártását Ezért a kormány a fejlődés segítésére az alkatrészgyártás területén vállalkozik, azzal a szándékkal, hogy mintegy „tolóerőt" gyakoroljon az alkatrésziparnál sokszorosan nagyobb elektronikaiberendezés-gyártásra, ezáltal az ipari szerkezetváltás egészére is. Hasonló megfontolásból került ismét előtérbe a személygépkocsi-gyártás fejlesztése. A lakossági igények mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából jelentősek, növekvőek, még sok évig kielégíthetetlenek lesznek, így etérenis jelentős a hazai piac szerepe. Emellett a korszerű személygépkocsik gyártása a technológiát fejlődésre készteti, a termelésszervezést kemény próbára teszi. Viszont szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődést elősegítő módon a beszállításra, a részvételre. Ezért a személygépkocsigyártás — ha gazdaságosan megvalósítható — a szerezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. De, vajon az is indokolt-e, hogy egyszerre több típus gyártását fontolgassuk? Ez ellentmondani látszik a gazdaságosság elvének. Még nem dőlt el, hogy hazánkban valóban egy ,vagy többtípust gyártunk-e, de többfélének a honosítására törekszünk. Ugyanis csak ezen az ellentmondásosnak tűnő módon elégíthető ki egyfelől a lakosság kereslete viszonylag alacsony fogyasztói árú típusokból, például a ZAZ 1102 TAURIA típus közös gyártása révén; másfelől a legmagasabb színvonalú technika és az exportképesség követelménye, egy tőkés országbeli parténerrel — például a SUZUKI-val — alapítandó közös vállalat segítségével. Döntő a szakértelem . Foglalkoztatási gondjainkat nemcsak a veszteséges termelés felszámolása okozza. Ha ezen túljutunk, a technikai forradalom végigvitele és a gazdasági hatékonyságnak a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét. Ugyanakkor az egyre kisebb létszámon belül erőteljesen megnövekszik a felkészült mérnökök, szakértők, szakmunkások aránya, s ennél nagyobb mértékben csökken a betanított és segédmunkásoké. Elavul, értelmét fogja veszteni a mai „fizikai" és „nem fizikai" besorolás fogalma is: a vállalkozások hatékonyságát a befektetés megtérülési ideje fogja minősíteni, nem■ pedig a munkás-alkalmazott arány. A munkanélküliség ellen hatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai. Például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezménye, a fiatalok tanulóidejének megnövelése. Ezek kedvezően befolyásolnák a munkaviszonyban lévő dolgozók teljesítményét így várhatóan meg is térülnének, s nagy segítséget adhatnának a pályakezdő fiataloknak is. A fejlett gazdaságú országokban a szolgáltatások több főállást nyújtanak, mint az ipar és a mezőgazdaság együttvéve. Ugyancsak a fejlett tőkés országok példájában arra is fel kell figyelnünk, hogy össztársadalmi tevékenységük hatékonysága többek közt a jövedelmező szolgáltatások nagy aránya miatt is magas, ezúton ugyanis — mivelkicsi a készlet és rövid az átfutási idő — felgyorsítható a tőkemegtérülés, így többletforrás tárható fel a szerkezetváltás számára is. A szolgáltatás-fejlesztés előnyeként említhető jótékony visszahatása az ipar hatékonyságára is. Nem kell bizonygatni, hogy a mainál jobb közlekedés, távközlés, információszolgáltatás az ipar hatékonyságát közvetlenül is növeli. Az is könnyen belátható, hogy ehhez a jól működő szolgáltatások kettette jobb állampolgári közérzet is hozzájárul. A szerkezetátalakítás másik olyan következménye, amelynek kezelése kormányzati irányítást is igényel, az iparnak a környezetre gyakorolt hatása. A korábbi iparfejlesztés kedvezőtlenül befolyásolta a természetet, az emberi környezetet. A káros következményeket utólag kényszerülünk — rendszerint igen költséges módon — jóvátenni. Fel kell ismernünk, hogy a környezezetvédelem leghatásosabb és egyben viszonylag legolcsóbb módja a megelőzés, olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem veszélyesek. Amennyiben esetleg a veszélyt rejtő technológiák igénybevétele mégis elkerülhetetlen, előre meg kell tervezni a biztonságos védelmet is, mint ahogyan arra a Paksi Atomerőmű korszerű technológiája is jó példát mutat. Ezt értjük a környezetgazdálkodás új fogalma alatt. Ez ügyben kölcsönösen szót kell értenünk a közvéleménnyel is. A legcélszerűbb, ha a terveket nagy nyilvánosság mellett, minden érdekelt bevonásával előre megvitatjuk, s ebben az eszmecserében döntjük el, hogy mi a legjobb, minden érdekeltet elfogadhatóan kielégítő megoldás. A környezetvédelem nemcsak többletteher, hanem piac is az ipar számára. Hiszen igen sokféle eszközt, berendezést kell fejleszteni és gyártani a veszélyek megelőzésére, elhárítására. Aki hamar felismeri a lehetőségeket, jövedelmező üzletet köthet, előnyére fordíthatja a hátrányokat. A magyar ipar ma már igen sok- féle környezetvédelmi berendezést gyárt piaci célra is. Bonyolult erőtérben . Végezetül az ipari szerkezetátalakítás azon feltételeire szeretnék rátérni, amelyeket a kormányzat közvetve, egy jól szabályozott gazdasági erőtér kialakításával nyújthat a gazdaságnak. Szükségessé vált egy új, az ipar fejlődését és a szerkezetváltást jobban elősegítő gazdaságpolitikának a kidolgozása. Egy új gazdaságpolitika kidolgozását ma szűk térre korlátozza az a tény, hogy a kizárólag pénzügyi szigorításokkal hatni akaró, csak rövid távú eredményre törekvő gazdaságirányítás lehetőségei elfogytak. Másrészt viszont be kell látni: ma éppen a súlyos egyensúlyhiány miatt nincs arra lehetőségünk, hogy széles körben lehetővé tegyük a termelés élénkítését, a fejlesztés forrásainak bővítését, az import, a devizához jutás felszabadítását, egyszóval hogy teljes mértékben liberalizáljuk a gazdaságot. Gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvényei, viszont más piaci hatásokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva válaszol, s egyes tevékenységeket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irányítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pedig népgazdasági áganként is, tulajdonformánként is eltérőek. A gazdálkodókat körülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmondásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a versenysemlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél: minél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazdasági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkeforgatás hatékonyságától, azaz a tudástól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám a támogatás-leépítés összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. Biztonságot garantálni Ezért önmagában a teljes — és az előbbiek szerint csak látszólagos — versenyegyenlőség megteremtése nem lendítheti fel a gazdasági fejlődést. Erre nagyobb esélyünk lehet, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. De nem újabb támogatásokkal, egyedi kedvezményekkel, hanem szabad hozzáféréssel a fejlesztés eszközeihez, például a konvertibilis importhoz. A gazdálkodói környezet működési szabályait célszerű lenne egy egységes tulajdonformától és ágazati tagozódástól független — ipartörvényben összefoglalni és állandóvá tenni, ami által egyenlő esélyeket és biztonságot lehetne adni az ipari feladatokra vállalkozó és azokat tisztességgel elvégző minden közösségnek és személynek. Ha mindezen módosításokkal sikerül ösztönzőbbé, teljesítményre késztetőbbé tenni a gazdasági mozgásteret, akkor ennek hatására egyre több gazdálkodó válik sikeressé, egyre kevesebb szorul majd segítségre. A vállalkozás a gazdaság döntő tevékenységévé, a gazdálkodó pedig a fő szereplőjévé válik. A szerkezetváltás fő mozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. Magyar Nemzet Befejezésül arra mutatott rá Berecz Frigyes, a szerkezetátalakítás munkájának legfontosabb tényezője a dolgozó ember, akinek képességeiben sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyi ma hasznosul belőle. Ezért elsősorban nem az egyén a felelős! A kormánynak és a vállalati vezetésnek kell megteremteni a képességek jobb érvényesülésének feltételeit a tanulási kedv felkeltésével, a jó teljesítmények elismerésével, az erkölcsi és anyagi ösztönzés hajtóerejének a növelésével. Péntek, 1988. július 1. Készüljön tételes elszámolás a hibás nagyberuházásokról GAGYOR PÁL (Budapest, 13., vk.), az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója, bizottsági előadó elmondotta, hogy a magyar gazdaságban 1957 óta napirenden van az ipar szerkezetátalakítása. A folyamat azonban igen nehezen halad. A következmény: az elmúlt másfél évtized során elszenvedett cserearányveszteségek Magyarország II. világháborús anyagi veszteségeivel mérhetők össze. Ennek csak részben oka a nemzetközi környezet változása, a legfőbb probléma, hogy hazánkban egymillió dollár értékű késztermék előállításához ma 30 százalékkal több energiát és anyagot, 100 százalékkal több élőmunkát használunk fel, mint a fejlett ipari államok. Ezeket a ráfordításokat a világpiac nem fizeti meg. Megfelelő mozgástér, természetes piaci ösztönzés nélkül nehezen képzelhető el ésszerű vállalati magatartás, rugalmas szerkezetváltás. A képviselők többsége vitathatónak tartja azt a szemléletet, hogy a vállalatokat szorító szabályozási rendszer azért nem lazítható,, mert szűk a makrogazdaság mozgástere. A kifejezetten rövid távú és részletegyensúlyokra orientáló szabályozás az ipar és a gazdaság szerkezetének torzulásához vezet. A gazdasági környezet számos eleme ellentétesen orientál, semlegesíti az ösztönzést. Az exportösztönzés gyakorlata ellentmondásos, eszköztára szegényes és sematikus. Míg az exportot a gazdaságirányítás elsősorban piaci eszközökkel kísérli meg ösztönözni, addig az importgazdálkodás rendszere továbbra is merev. Az egyik legfontosabb feladat az ár- és bérrendszer reformja, valamint az adórendszer korrekciója. A fejlesztési források bővítéséhez a külföldi források beáramlását a jelenleginél is kedvezőbbé és gördülékenyebbé kell tenni. A mainál lényegesen kedvezőbb feltételeket kell kínálni, elhárítva az ennek még útjában álló adminisztratív és egyéb akadályokat. Jórészt a még meglevő hiányosságokkal magyarázható, hogy az elmúlt évek során alig néhányszáz millió dollárt tudtunk bevonni a gazdaság fejlesztésébe, s ennek is csak kis része működő tőke. A képviselői észrevételek sorába tartozik, hogy növelni kell a piac szereplőinek számát. A foglalkoztatás új forrásai a minivállalkozásokból erednek, amelyek kooperatív módon kiszolgálják a nagyvállalatok háttéripari igényeit is, racionálisabbá téve gazdálkodásukat. Az utóbbi tizenöt évben az iparilag élenjáró országokban az iparban létesített munkahelyek 90 százalékát a kisvállalkozások teremtették meg. Ide áramlott a nagyipari szerkezetátalakítás során felszabadult munkaerő. Ezt a munkaerő-felvevő területet Magyarországon is meg kell erősíteni, esetenként egy-egy vállalat köré szerveződő kisvállalkozásokkal. Gágyor Pál hangsúllyal szólt arról, hogy a szerkezetátalakítás egyik kulcseleme a képzés, az oktatás, az átképzés. Az utóbbi esztendőkben a különféle erőforrások fontossági sorrendjében előtérbe került a tudás, az ismeret, illetve ennek hordozója, a magasan kvalifikált szakember. Ebből kiindulva nem viselhető el, hogy hazánkban százezer lakosra alig ezer egyetemi és főiskolai hallgató jut, míg más, hozzánk hasonló fejlettségű országokban számuk meghaladja a 2500-at. Ezért azzal a kéréssel fordult az oktatási tárca felelőseihez, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak hazánk kibontakozási, megújulási törekvéseinek e kulcselemére. ZSIDEI ISTVÁNNÉ (Heves m., 5. vk.), a Mátra-vidéki Fémművek diszpécsere a recski ércbánya legutóbbi 21 évének történetére utalva kifogásolta a döntési mechanizmus gyakorlatát, a halogató, a kockázatot nem vállaló bizonytalankodást. Kijelentette: a recski rézbányaberuházás helyzetének megismerésére az elmúlt két évtizedben nem volt lehetőség. Az írásos beszámolóban is csak két mondat utal Recskre, amely szerint jelenleg a rézbánya-beruházás állagmegóvása folyik, s még ebben az évben dönteni kell a fejlesztése vagy a bezárása ügyében. Ezek, a részletekre egyáltalán nem utaló tőmondatok mögött azonban rendkívül bonyolult, igen sok ellentmondást takaró valóság húzódik meg. A bújócska — véleménye szerint — tehát tovább tart, s feltette a kérdést: miért tüntetik fel ily kis jelentőségűnek a csaknem 13 milliárd dollár összértéket képviselő érckészletet? Miért nem tudható több az eltelt 21 évről, az azóta felhasznált pénzről? Miért nem állnak rendelkezésre a beruházás költségeit, a várható nyereséget, a lehetséges devizakitermelés mutatóit, a számba vett visszatérülési időt, az esetleges többlépcsős bányakialakítást, a térségi munkaerő-foglalkoztatást elemző vizsgálatok ? E kérdések késztették a képviselőnőt arra, hogy feltárja az általa ismert tényeket. Mint elmondotta, véleménye szerint jelentős nemzeti kincsről van szó, amely a világ rézérckészletének 1,5 százaléka, s egyenértékű a hazai bauxitvagyonnal. Kutatófúrások igazolják, hogy a 170 millió tonna, gazdaságosan kitermelhető rézércen felül jelentős mennyiségben előfordul cink, ólom, molibdén, öt-tíz tonnányi a színezüst és több mázsa a színarany. Tehát léteznek számításokkal, külföldi szakértőkkel igazolt tények, ugyanakkor ezzel szemben kételkedés, visszafogottság és 21 évi halogatás áll Az egyik lehetséges megoldásként javasolta, hogy a recski ércvagyon hasznosítására hozzanak létre részvénytársaságot. VARGA GYULA (Szabolcs- Szatmár m., 3. vk.), az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának első titkára elmondotta: csak úgy tartható meg a lakosság bizalma, ha a gazdaság, a társadalom irányítói nem halogatják a döntéseket, hanem szembe néznek a gondokkal, s időben meghozzák a szükséges intézkedéseket. A képviselő kifejezte aggodalmát abban a kérdésben, hogy nem látja biztosítva a feldolgozóiparnak a kitermelő ágazatoknál gyorsabb fejlődését. KOVÁCS MÁTYÁS (Komárom m., 4. vk.), az MSZMP Oroszlányi Városi Bizottságának első titkára részletesen beszélt a válságágazatként számontartott szénbányászat helyzetéről. Kifejtette: gondolkodni kellene azon, hogy a tanulságok levonása, a felelősök keresése csak a sajtó, a televízió dolga-e? Az utóbbi évek néhány nagyberuházásának értékelése tanulságos lehetne a kormánynak és a parlament ipari és költségvetési bizottságának is — mondotta —, és javasolta, hogy készüljön tételes elszámolás arról, hogy a bányászatban és másutt elhibázott beruházások hogyan terhelték meg a népgazdaságot. Kapjanak a gazdasági döntések nagyobb nyilvánosságot DUDLA JÓZSEF (Borsod- Abaúj-Zemplén m. 5. vk.), az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára felszólalásában kifejtette: az ipar hatékonyságának, exportképességének javulását az elmúlt tíz évben alig szolgálta a szerkezetváltás. Annak ellenére sem, hogy a párt határozatokkal sürgette, az Országgyűlés törvényekben írta elő a végrehajtást. Mindez azért következett be, mert az elmúlt évekipari fejlődésében— az ágazat népgazdasági súlyánál fogva — összesűrűsödve jelentek meg a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás következetlenségei, ellentmondásai, hibái. Sajnos az iparrirányítás saját tévedéseivel ezt meg is tetézte — mutatott rá a képviselő. Hangsúlyozta: az ipari beruházások zöme még 1975—85 között is,a korszerűtlen termelési struktúra bővülését szolgálta. A piaci igényekhez való igazodás helyett a korábbi szerkezetet konzerváló állapot alakult ki. Alacsony volt a megújítás mértéke, alig jöttek létre a fejlett technikát hordozó új tevékenységek. Amikor pedig az egyensúlyi zavarok miatt ismétlődő, alapvetően a beruházásokat érintő forrásszűkítésre kényszerültünk, ez az ipart teljes keresztmetszetében érintő restrikcióval párosult. Kényszerűségből ugyan, de korlátoztuk azon területek fejlődési lehetőségeit is, amelyek a szerkezetkorszerűsítés hordozói lehettek volna. Foglalkoztatási, exportszempontokra tekintettel életiben tartottunk viszont visszafejlesztésre érett tevékenységeket is. A szerkezet korszerűsítés olyan folyamatokat indít el, amelyeknek nincs előzményük az iparban, sőt általában a gazdaságban sem, s amelyek jelentős gazdasági-társadalmi feszültségek hordozói — vélekedett a képviselő. Eleget kell tennie annak az elemi erejű szakmai és politikai igénynek, amely a gazdasági informál