Magyar Nemzet, 1988. július (51. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
8 Bartók a képzőművészetben Hétfőn, július 11-én délután 3 órakor Bartók a képzőművészetben címmel kiállítás nyílik Budapesten, a Vigadó Galériában. A tárlatra terven kívül kerül sor: az erre az időpontra meghirdetett Négy román festőművész című kiállítást lemondták, így a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége néhány nap alatt szervezte meg ezt a tisztelgő kiállítást. A Nemzeti Galéria anyagából, s más közgyűjteményekből válogattak. Szerepel a tárlaton a Bartók-centenárium alkalmából készült grafikai kollekció, a párizsi magyar nagykövet kezdeményezésére létrejött mappa, Cink Károly fotósorozata, s emlékszobrok többek között Asszonyi Tamástól, Kiss Nagy Andrástól, Schaár Erzsébettől, Vígh Tamástól. A rendelkezésre álló rövid idő miatt azonban sem plakát nem hívja a Vigadó Galériába az érdeklődőket, sem katalógus nem készül a magas színvonalú válogatásról. Az augusztus 1-jéig megtekinthető tárlatot Czibere Tibor művelődési miniszter nyitja meg. Befejeződtek a kategóriadöntők a Bartók- kórusversenyen (MTI) Befejeződtek a kategóriaversenyek döntői a debreceni Bartók Béla XIII. nemzetközi kórusversenyen, s pénteken folklórbemutatókkal folytatódott a találkozó. A kategóriák győztesei: ifjúsági vegyeskarok: St. Jacobs Kórus (Svédország); női karok: Sireniai Singers (Wales); kamarakórusok: Kemmerkoret Hymnia (Dánia); gyermekkarok: Miskolci 6. Számú Általános Iskola; leánykarok: Táncsics Mihály Gimnázium (Budapest) és Bartók Béla Leánykar (Békéscsaba) megosztva; férfikarok : Coro Antonis Illersberg (Olaszország); vegyeskarok: St Jacobs Kórus (Svédország). A kategóriagyőztes kórusok szombaton versengenek a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjáért amelyet — a különdíjakkal együtt — este, a városi sportcsarnokban a záróhangverseny keretében adnak át. Bakó Ilona kiállítása (MTI) Pénteken Vácon, a ma kiállítóteremként szolgáló görög templomban megnyílt Bakó Ilona textilművész kiállítása. Keresztény és pogány vallási szimbólumok, népművészeti elemek felhasználásával díszített ruhák sorakoznak a hófehér falakon. E ruhákat azonban nem ünnepi, köznapi használatra szánta a művész, díszítőelemeikhez hasonlóan egészükben is szimbólumok, önálló tartalmat hordozó művészeti alkotások. Az érdekes kiállítás július 31-ig látogatható. Befejeződött az országos honismereti akadémia (MTI) A Tatán megrendezett 16. országos honismereti akadémia pénteken befejezte munkáját. Az ötnapos tanácskozáson, amelyen mintegy kétszázan vettek részt, megvitatták a magyarságtudat XX. századi alakulását, foglalkoztak a nemzeti emlékhelyek helyzetével, a hazai egyházak honismereti, helytörténeti tevékenységével. Véleményt cseréltek a mozgalom társadalmi és intézményi kapcsolatainak alakulásáról, s szerepelt a megvitatott témák között a hazai nemzetiségek és a határainkon kívül élő magyarok helyzetének, kulturális lehetőségeinek számbavétele is. A honismereti mozgalom eredményei között említették, hogy megkezdődött a XIX. és XX. századi történelmi emlékhelyek felkutatása és megóvása, amit a Nemzeti Múzeum irányít. Az akadémián elhatározták, hogy 1995- ig — a honfoglalás 1100. és hazánk felszabadulásának 50. évfordulója tiszteletére — elkészítik a magyar történelmi emlékhelyek teljes listáját, s az ezzel kapcsolatos kutatásokat az országhatáron túlra is kiterjesztik. Úgy ítélték meg, hogy az egyházak és a honismereti mozgalom között gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki, de ezek még jó néhány területen továbbfejleszthetők. A hazai nemzetiségek helyzetével foglalkozó szekció résztvevői szerint ezen a területen továbbra is a legfontosabb az anyanyelvi oktatás fejlesztése és a lehetőségek biztosítása a nemzetiségi kultúra ápolásához. A határainkon kívül élő magyarokkal kapcsolatban a mozgalom fontos feladata történelmi, nemzeti értékeik gyűjtése és megóvása. Az akadémia résztvevői állásfoglalásban tiltakoztak a romániai úgynevezett területrendezési tervek ellen. A zárónapon bejelentették: az 1989. évi országos honismereti akadémiát Szekszárdon rendezik meg. DŐLT SOROK Szobrász és várostervező Várostervezés, építészet, szobrászat. Nekünk, sajnálatosan divergáló fogalmak. Helyesebben, elméletbentudjuk, összetartoznak ezek, nagyon is, de amagyar környezetalakítás gyakorlatában mégis is legritkábban merül fel,urbanisztikai léptékű plasztika igénye. Pátkai Ervin, a nemrégPárizsban elhunyt magyarszármazású művész számára ezek az összefüggések munkájának mindennapjait jelentették. Most, amikorBékéscsabán, szülővárosában rajzait állították ki, már az első pillanatban érezni lehet, hogy ezek egy térben gondolkodó művész alkotásai. Vonalainakritmusában erőtér feszül, formái lekivánkoznak a papírsíkjáról. A rajzok és kisplasztikák kiállítását egy sikeres építész-szobrász együttműködés dokumentumai egészítik ki. Fotók ami házainktól alig különböző lakóegységekről, amelyeketpátkai Ervin tér- és tömegformáló tehetsége mégis egyedi arcúvárosi környezetekké alakított. A megnyitónvetített diák segítségével rácsodálkozhattunk a Párizs melletti Noisy-le-Grand képeire és szomorúan gondolunk arra, hogy Pátkai a környezetet, az építészetet művészettel átható munkássága most már soha nem épülhet be közvetlenül hazai városi kultúránkba. A kiállításhoz Ember Mária előszavával ellátott, album igényességi katalógust adott ki a /békéscsabai /megyei könyvtár, /amely a június 30-ig nyitva tartott kiállítás színhelye is volt. (szegő) Eltemették Környey István akadémikust (MTI) Környey István akadémikust — kívánságának megfelelően — pénteken szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A nemzetközi hírű tudós, az ideg- és elmeorvoslás, valamint a neuropatológia kiemelkedő egyénisége, a Pécsi Orvostudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára 87 éves volt. A tudomáyos-fantasztikus irodalom kedvelőinek európai kongresszusa, a XIII. Eurocon második napján, pénteken a scifi legnépszerűbb témaköreiből hangzottak el előadások. Nagy várakozás előzte meg a svájci Erich von Däniken diaképekkel illusztrált beszámolóját legújabb elgondolásairól. A szerző számos könyvben próbálta bizonyítani, hogy a Földön már jártak intelligens lények az űrből, esetleg többször is. Elképzelése szerint e találkozásnak bolygónk több helyén található valamilyen bizonyítéka. John Brunner, az angliai Somerset megyében élő világhírű science-fiction író az emberi társadalom közelebbi jövőjének erkölcsi kérdéseivel foglalkozik számos nyelvre lefordított műveiben. Magyarul A Yan játékmesterei című regénye olvasható, s a Vega Magyar Sci-fi Egyesület ki-,adásában hamarosan megjelenik a Teljes napfogyatkozás című regénye. Magyar Nemzet A Sotheby Moszkvában (Tudósítónktól) kétszázhuszonnégy évébe tellett a Sotheby's cégnek, amíg eljutott Moszkvába, de kétségtelenül alkalmas pillanatot választott A Szovjetunió iránt megnyilvánuló nemzetközi érdeklődés kulturális területen is érződik: bizonyítéka ez a jól megszervezett és minden jel szerint egyértelmű sikerrel záruló képaukció, amely július 7-én a moszkvai nemzetközi kereskedelmi központban egy újabb tabut döntött le. Szovjet képzőművészeti alkotások különböző útonmódon már korábban is kerültek külföldre, most viszont először nyílt lehetőség arra, hogy legálisan, szervezett keretek között és ne „bagóért" keljen el a korai húszas évek és a jelen egy-egy sikerültebb alkotása. Mint az egyik szovjet lap megírta, Sotheby már korábban is többször kezdeményezett, azonban csak most talált meghallgatásra. Az angol cég és a szovjet kulturális minisztérium közös szervezésében jött létre az első moszkvai képaukció, amelyen 34 művész 119 képe szerepelt. A tízes-harmincas évek öt avantgardistája (Rodcsenko, Sztyepanova, Udalova, Drevin, Fander) tizenkilenc alkotással vonult fel, a festmények zöme azonban mai fiatal alkotók munkája volt. A kereskedelmi célokon túlmenőn éppen ez volt az egyik cél: bevezetni a szovjet képzőművészetet a nemzetközi kulturális köztudatba. Hiszen mint a Sotheby képviselői elmondták, a kiállítási árak megállapításakor éppen a viszonyítási alap hiánya okozta a legnagyobb problémát. Végül is az angol cég, valamint szovjet és nyugati galériák szakértői, és maguk a festők együttes értékítéletéből állt össze az induló ár. Az aukción szereplő festők körét ugyancsak közös angol—szovjet megegyezéssel állították össze: Sotheby hozta a saját listáját, amit azután szovjet szakértők kiegészítettek. Az alapelv a művészi és az üzleti értékek szem előtt tartása volt, amit az is bizonyít, hogy nemcsak a szovjet képzőművész szövetség tagjai kerültek be az aukcióra. Jurij Dislenko, Vlagyimir Nyemuhin (aki Malevics-tanítvány, Szokolov stúdiójában tanult), vagy a fiatalabbak közül Leonyid Purigin, Vágytól Zaharov is eddig inkább külföldön volt ismert, mint odahaza. Egyébként 119 kép közül egy sem a múzeumok gyűjteményéből került ki, valamennyi vagy a művész, vagy örökösei tulajdonát képezte. Talán éppen a korábbi hivatalos szovjet válogatási elvek tették lehetővé a külföldi gyűjtők fokozott érdeklődését, ez lehetett a biztosítéka annak, hogy nem másodrangú kortárs képek kerülnek kalapács alá. A komoly vásárlási szándékkal fellépők maguk is meggyőződhettek erről, az aukciót megelőző bemutató tárlatokon New Yorkban, Londonban, Párizsban, Kölnben és Zürichben. Körülbelül kétszázan személyesen, vagy megbízottak útján képviseltették magukat a nemzetközi kereskedelmi központban, de a Sotheby gondoskodott arról, hogy telefonon is részt lehetett venni a licitálásban. Meglehet, a kikiáltási árakat állapították meg óvatosan, vagy a jól megválasztott pillanat, a professzionális előkészületek hozták meg a gyümölcsüket, de valamennyi képelkelt, méghozzá jóval a licitalap felett. A kezdő árak persze az avantgardistáknál voltak a legmagasab - bak, a maiak közül a több nemzetközi kiállításon szerepelt, a hazai képzőművészeti szövetséggel tartósan hadakozó (s meglehet, ennek köszönhetően is széles körben ismert) Ilja Glazunovot értékelték a legtöbbre a szakértők: 30—35 ezer font sterlingre. A fiatal festők közül 2—10 ezer fontos alapról indultak, ami talán bevezetésnek nem is rossz. Az aukció sztárja végül is Alekszander Rodcsenkónak egy 1920-ban készült képe volt. A Vonalak című olajfestmény az egyike a művész utolsó absztrakt alkotásainak, az 1922-ben lezáruló korszakának. 60 ezer fontról indult a licitálás, végül 330 ezernél koppant a kalapács. A tervek szerint a jövőben félévente, évente megismétlik az aukciót. Az eladási árak 60 százaléka egyébként a tulajdonosokat illeti, 30 százalékot kap a kulturális minisztérium, tízet a Sotheby. Ennek egyötödét az angol cég, a hagyományoknak megfelelően jótékonysági célokra utalja át, ez alkalommal a szovjet kulturális alap a kedvezményezett. De a kezdeményezés anyagi oldala mellett az is figyelemre méltó, ahogyan az egyik szovjet szervező nyilatkozott annak hasznáról: „Az aukció eredményeként sok újat tudunk meg magunkról, a szovjet művészetről." —t —r ZENEI JEGYZETEK Szeged kiváló kamaraegyüttese A WEINER KAMARAZENEKAR adott hangversenyt a Hilton Szálló dominikánus udvarában az elmúlt hét végén. A szegedi együttest Wéninger Richárd vezényelte. Szerencsés ötlet volt ezt a társulatot olyan helyen bemutatni, ahol úgyszólván kizárólag külföldi hallgatóság előtt játszott — bár nem kevésbé életrevaló ötlet volna bekapcsolni a főváros zenei vérkeringésébe és az itteni zenekedvelőket megismertetni kvalitásaival. Kamarazenekarok dolgában szerencsés helyzetben vagyunk, valóban kényünkre-kedvünkre válogathatunk a jobbnál jobb együttesekben. Ha tehát azt mondom, hogy ezek mellé a szegediek bátran felsorakozhatnak, máris igen magasra értékelem művészetüket. De ennél még többet szeretnék kiemelni produkciójukból azt az egyedi vonást, amely megkülönbözteti előadásukat a — mégoly kiváló — átlagtól: ez pedig játékuk személyes hangja. Nem kétséges, hogy Wéninger Richárd kívánja meg együttesétől ezt a szemernyi másmilyenséget: itt-ott egy leheletnyivel árnyaltabb dinamikát, egy szemvillanásnyival beszédesebb dallamrajzot és máris meggyőzték a hallgatót elkötelezetten személyes muzsikaélményük intenzitásáról. Persze mindez nem veszélytelen, mert a szemernyit elég egy újabb szemernyivel tovább fokozni és máris modorosságba, ízlésbeli túlzásokba tévedhet az interpretáció. Úgy látszik azonban, vezetőjük érti a dolgát, ilyen módon a tiszta és pontos vonósjáték sehol sem tér el az előadott mű stílusától és alkotója kifejezésmódjától. A műsor változatos és sokoldalú volt, a három mű három külön világot képviselt. A jelen levő közönség számára a legismertebb Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-ciklusa lehetett. Ha ezek a vendégek visszatérnek majd hazájukba, lesz mit mesélniük arról, milyen makulátlan, színes és érzékeny Vivaldi-muzsikát húzott a fülükbe a langymeleg budavári estében ez a néhány — többségében nő, méghozzá csinos és fiatallá vonós. De mesélhetnek odahaza a szólistáról is, akinek párját ritkító kvalitásairól nem először lelkendezem e rovatban: Szecsődi Ferenc szinte aszkétikusan egyszerű, minden külsőséges hivalkodást gőgösen elvető, megrendítően költői és tévedhetetlenül virtuóz hegedűjátékáról. Hindemith Minimax című, a húszas évek elejéről származó szvitje volta hangverseny második száma: groteszk és ironikus utalásokban gazdag — főként Rossinit torz tükrökben felidéző — darabja eredetileg katonazenekar számára készült, ez indokolja olykor vaskos humorát. Weiner Leó Első divertimentója fejezte be a műsort. A kamarazenekar névadójáról a közönség nyilvánvalóan igen keveset hallott és talán nem is ötlött eszébe, hogy e vérpezsdítően szellemes — és valóban a legnemesebb értelemben szórakoztató! — zene szerzője az együttes cégérében szereplő név tulajdonosa. Amit e mű megszólaltatásával a szegedi kamarazenekar véghezvitt, az nemcsak hibátlan művészi produkció volt, de egyúttal hatékony és sajnos olyannyira szükséges propaganda is — egyrészt Weiner Leó életműve, másrészt egész mai zenekultúránk ügye érdekében! GESZTY SYLVIA áriaestje a rádiózenekar vigadóbeli bérleti sorozatának keretébe illeszkedett. A zenekart Medveczky Ádám vezényelte. A zenekar három önálló számot is játszott — a Faust balettzenéjét, a Traviata III. felvonásának előjátékát és a Bajazzók Intermezzóját — ezeknek dicsérete akár az együttes, akár a karmester kvalitásainak ismeretében merő szószaporítás volna. Az est világhírű vendége elsősorban külső megjelenésével keltmeglepetést mindazokban, akik régóta ismerik: Geszty Sylvia nem öregszik, a pályáján eltöltött több mint harminc év alatt sikerült megőriznie leányos karcsúságát, egész lényének hamvas törékenységét. Megőrizte énekének átszellemült finomságát is, bár hangja — és ez előnyére szolgál! — testesebb, szonárusabb lett. Olaszul és franciául egyformán tiszta, érthető szöveggel énekel, Mozartot, Verdit, Gounod-t, Charpentiert és Leoncavallót idézte fel, hibátlan zeneiséggel, énekes virtuozitással és stílusismerettel. Reprezentatív énekesnő, aki szemmel láthatóan nemcsak külsejére, de hangjára is tud vigyázni és birtokában van az illúziókeltés titkának. Pándi Marianne Ajánlat „A bős—nagymarosi erőművel, akárhogy vesszük, valami van. Erre utal az is, hogy az Országgyűlés elhatározta, újabb vizsgálatot végeznek, talán változtatni kell majd egyet-mást. Azoknak van tehát igazuk, akik amellett kardoskodnak, ne zárt ajtók mögött döntsenek országos ügyekben, lássa a nép, mire készülnek odafönn. Nemrég a Dráva mellett építendő erőműről olvastam a Magyar Nemzetben. Egy mérnökember szakszerű érvekkel bizonyította, hogy az erőművet olyan területen akarják építeni, amely arra alkalmatlan. Olyan méretű kavicsmező veszi körül azt a vidéket, hogy az erőmű megépítése után a víz óriási károkat okozhat. Vártam, hogy a megdöbbentő közlemény nyomán megszólalnak majd az illetékesek, hogy a dologból országos vita kerekedik. De sehol semmi. Viszont láttam az erőműről tervrajzot, leírást, modellfotót, s ezek azt a hitet keltik bennem, hogy már megint elkéstünk. Valaki a múltkorjában a sajtó szabadságáról szólva Marxot idézte, mondván: -A szabad sajtó szellemi tükör, amelyben a nép önmagát látja, az önismeret pedig a bölcsesség első feltétele Nem kéne kissé komolyabban venni Marx véleményét?" Miért ? Hallgatom a rádióban a mélyenszántó fejtegetést a csaptelepek dolgáról. Csökkent a réz világpiaci ára, leszállították a csaptelepek árát is, most viszont felmenőben van, újra drágítanak — így az illetékes. Volumen, reláció, struktúra, tendencia, infrastruktúra, csapódnak egymás után a közgazdaság szakkifejezései a naiv hallgató fejéhez. És mitől romlik el olyan gyorsan a csaptelep? — kérdezi végül a riporter a főilletékestől. „Kérem, a hazai vizek minősége" — hangzik a válasz. Ki gondolta volna? Szikra két kis kötetet hozott a minap a posta Lilla révén mindkettő Csokonai emlékét ébresztgeti. Aki a könyveket írta, nem hivatásos irodalomtörténész. Dr. Ferenczy Miklós Almás Keszmély körzeti főorvosa. Csodálkozásra nincs ok. Nem ő az első orvos, akit hivatása mellett megigézett az írás, a művészet. Dunaalmás temetőjében nyugossza örök álmát Lilla, Vajda Julianna, Csokonai múzsája. És a doktor úr az emlékek nyomába eredt. Miután rátalál Lilla Végh Mihállyal kötött második házasságának bejegyzésére, amelyben a menyasszonyt „Csokonai Vitéz Mihály Lillájának" jelölte meg Barsi János, az eskető lelkész, e tény a doktor urat tettre buzdítja. És többéves kutatómunka után 1968-ban megjelenik Csokonai Vitéz Mihály Lillája című könyve. És megszületnek az újabb kötetek: Csokonai Kontáromban, Dunaalmás 1848—49- ben, meg az Emlékek a szabadságharcról. Aztán a Lilla-per, amelynek második kiadását hozta most a posta. Jegyzőkönyvek és periratok, fellebbezések és ítélethozatal, egy nyolc esztendeig tartó pörösködés dokumentumait tartalmazza a kötet, Ferenczy doktor kutatásait. A birtokpert a Lévai testvérek indították nagybátyjuk özvegye ellen, elvitatva tőle örökségét. Lilla,igazát védve, végül megnyerte a perét. Indulatok törnek fel a régen leírt szavakból, érzelmek kavarognak a sorokban, és élni kezdenek az egymás ellen küzdők. „Az erőt a hosszú pereskedés elviseléséhez a költő szelleme adta Vajda Juliannának" — írja Ferenczy doktor. Így igaz. A költőtől kapott gyűrűt haláláig őrizgette, verseit másolgatta, emlékét szivében hordozta. Kunszery Gyula írta egykor: „Az almási sírhant alatt egy elfáradt, törődött öregaszszonynak, Végh Mihályné esperesnének teteme nyugszik. De Lilla nem halt meg. Egy ragyás képű, méla tekintetű, iskolájából kicsapott tegátus diák költészetében örökké él." Aztán a másik kötet: Csokonaiéz Lilla-emlékek Komárom megyében. Főhajtás ez a kis könyv, mindenekelőtt Dunaalmás, Almásneszmély előtt, ahol immár apró múzeum őrzi a költő emlékét, ahol szobra áll Csokonainak. Mindez nagyrészt Ferenczy doktor érdeme. És miközben kalauzolásával Csokonai- és Lilla-emlékek nyomában bolyongunk, elmerenghetünk a köznapi csodán: miként jobban magasra a patriotizmus lángja, ha akadnak, akik a szikrát csiholják. Osztódás „Nálunk a vállalatnál örökké szaporodik a hivatal. Hatszázan sem vagyunk, de van három igazgatónk. Illetve három volt. Mert tegnap óta már van egy negyedik is. Hogy mit csinál, az ördög tudja. És mindegyik igazgatónak külön titkársága, titkárnője, pereputtya. Hogy mivel foglalkoznak? Azt nem tudom, mert nem járok be hozzájuk. Azaz a Sárikához néha igen. Ő rendszerint újságot olvas, modelleket vág ki divatlapokból, teritőcskéket horgol és kávét főz. Gondolom, azért mást is csinál, de én azt nem látom. Vannak ezenkívül nálunk még főosztályvezetők, osztályvezetők, alosztályvezetők is. Olyan osztályvezetőt is ismerek, akinek osztálya sincs, csak ő ücsörög egymaga az irodában. Hát így élünk. Olvasom, hogy így csökkentik a bürokráciát, meg úgy csökkentik, de nálunk ennek semmi nyoma. Mi egyelőre szaporodunk. Osztódással, mint a sejtek." Tér A kis fa ide-oda hajlong a szélben. De a szél még csak hagyján. Hanem a srácok. Belekapaszkodnak, próbálják eltörni. A kis fa még ellenáll. Szerencséje csak az, hogy elkezdődik a meccs, és az ócska labda jobban érdekli a fiúkat. „Gumó, te hülye, mit csinálsz?" «— kiabál torkaszakadtából egy vézna kölyök, és orrát szakadt trikójába törli. A por az égig száll és szürke felhőbe burkolja a nyeszlett fák lombját. Arrébb, a kőasztalok mellett, nagy a csönd. Jóska bácsi úgy szorítja tömzsi ujjai közé a zsíros lapokat, mintha sose akarná őket elengedni. Társa biztatja, hogy ne vacakoljon annyit, de Jóska bácsi nem enged az unszolásnak, öreg kártyás, tudja, mit csinál. A kőasztalok fölé boruló fák árnyékba vonják a vén kártyások csapatát. Tavasztól őszig verik itt a blattot. Mit csináljanak? A nyugdíjból nem telik nemesebb szórakozásra. Iskolások érkeznek. Tornaóra helyett vonulnak a térre. Megrohanják a csúszdát. Felkapaszkodnak a mászókára, ugrálnak a térdig érő porban. A tanítónők a padokra telepednek. Beszélgetnek, cigarettáznak, pihennek. Rájuk fér. A szomszéd padon két bolti eladókislány lányost majszol. Köpenyükre csöpög a zsír, de ők nem sokat törődnek vele. Egy szerelmespár köti le a figyelmüket. Már hétágra süt a nap, de a „dühöngő" kerítése mögött nagyobb fiúk vadul rúgják a bőrt. Tán estig is fociznának, de riadó hangzik: „Vége az ebédidőnek!” Szedelődzködik a társaság.A sarkon megint feltúrták az úttestet, árok szeli át a szomszédos utcát is. A autókat kitiltották, most a téren zsúfolódnak. Éhes ember az étkezde ablakában böngészi az árakat, még ékesebbek a lángossütő előtt topognak. De azért a kocsma sem üres. Fiatal cigányasszony ruhákat árul, guggolva. Srácok napraforgómagot köpködnek és a járdán furikáznak az áruház bevásárlókocsijaival. Már délutánba hajlik az idő. Innen, onnan is öregasszonyok tipegnek át a téren. Felbaktatnak a kopott lépcsőkön és elhelyezkednek a hosszú padokon a fák alatt. Ez az ő idejük. Már nem rúgják a labdát a kissrácok, és elmarad az iskolások visongó csapata is. Az öregasszonyok meghányjákvelik, mi történt tegnap óta. A világ dolgai nem érdekli őket. Az életükről beszélnek. Arról, mit főztek. A drágaságról. A családról. „Válik a Jani gyerek!" — mondja egyikük, de senki sem szól egy szót sem. Csak sóhajtoznak. Átéltek ők már ennél többet is. Van, aki a nagymamát hiányolja a sarki házból. Régen nem látták. „Nem jöhet már, nagyon beteg!’" — magyarázza valaki. Az öregek nem válaszolnak. Kezük az ölükben, és a távolba néznek. Mintha onnan várnának feleletet arra, amit kérdezni akarnának. Várakozás • Az öregember egész nap ül a széken és a konyhaablakot bámulja. Lánya dolgozni megy, és az ebédet odakészíti a gázrezsóra. „Majd a Laci megmelegíti, ha hazajön" — mondja, és búcsúzik. Laci, az unoka, iskolás, ő a család mindenese. Egy óra tájt érkezik haza. Ledobja az iskolatáskát és kenyeret tesz az asztalra. Csörömpöl a tányérokkal, megmelegíti az ételt, a hokedlit az asztal mellé igazítja és odaülteti nagyapát. Krumplileves az ebéd meg káposztás tészta. Laci kenyeret szel a leves mellé, aztán nekikezd kanalazni. De az öregember nem nyúl az ételhez. A gyerek biztatja: „Egyen már, mert beteg lesz!" De hiába a biztatás. Nagyapa tegnap sem evett semmit, tegnapelőtt is csak egy kis vizet ivott. Felkel az asztaltól, odakocog a székhez. Leül, aztán bámul kifelé a konyhaablakon. Csatár Imre Útközben Szombat, 1988. július 9.