Magyar Nemzet, 1988. augusztus (51. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

10 BÁBOLNA Történelem lóhátról Rég volt, hogy Bana község mellett lett ismert Bábolnapuszta, de az idő forgandó, fontosságuk megcserélődött. A Bana helységnév személynévből eredhetett magyar névadással Alapja a bán méltóságnév származéka lehetett Hajdan királyi birtok volt. Várispánsága fontos szerepet töltött be azáltal is, hogy élén előkelő, rangos családok tagjai álltak. Vára a tatárjárás alatt pusztulhatott el. Sáncait idővel széthordták, töltésül használták. 1379-ben Nagy Lajos — „posessio seu Terra Bana”-ként —, Kolos fia, Jakab mesternek adományozta. A község a XVI. század második felében települt újra. Bábolna első — közvetett — írásos nyoma 1268-ból való, mikor Bábunai Miklós özvegye, Annus, a Komárom megyei Gyarmat-pusztát Pelei Lőrincre íratja. A Gyarmat-puszta jelölés a későbbi okmányokban többé már nem jelentkezik, hanem a települést Babina néven nevezik. Az etimológusok a helynevet mégsem e családnévből vezetik le, hanem a babina (babino) — szláv eredetű —, vénaszszony jelentésű szóból. De ki tudja, hátha a családnév is a vénasszony szóból származik. 1328-ból említést nyert a település temploma és Péter nevű papja. Lakói közül a Biay, Sárközi, Siesy és Dabos családok nevei maradtak fenn az adománylevelekből. 1529 tájt Bánát és Bábolnát a török elpusztította. 1635-ben Walticher Márk és Szapáry András kapták a vidéket adományul. 1662-ben Csajághy Gergelyt és feleségét, Konkoly Borbálát iktatták némely birtokrészeibe. A XVII. század végén Iványos Miklós és „érdektársai" ellen folytatott birtokpert a Szapáry család, eredménnyel. Ettől kezdve a nagybirtok egy kézbe került. Szapáry Józseftől 1789-ben vásárolta meg az állam 450 ezer aranyforintért, „ménesintézet” céljára. A teljes átvétel 1790. május 4-én történt. Az alapítás első éveiben Bábolna mint a Mezőhegyes Ménesintézet fiókja működött, s csak 1806 októbere végén lett önálló. A két időszak közt a mezőhegyesi ménes és a hadsereg számfeletti lovainak volt állomáshelye, s egyben a hadsereg élelmezésére szükséges szarvasmarhák, juhok legelője. 1809-ben Napóleon csapatainak megjelenése előtt a telepet kiürítették. „A lovakra éhes franciák dühükben a telepet felgyújtották — írta egy monográfia —, s csak 1814 körül indult meg ismét a telep működése." Az önállóság útjára lépett Bábolna első feladatait a bécsi főménesparancsnokság szabta meg. Az ő rendeletük a keleti vérű mének bevonását írta elő a továbbtenyésztésbe (1816-ban). 1836-ban Herbert Ede őrnagy, Szíriába utazott, hol „Aleppó és Damaskus környékén vett is tizennégy eredeti arabs lovat, és pedig kilenc mérd és öt kanérát". Hét évvel később már ezredesként ment Egyiptomba újabb bevásárló útra. E behozott tenyészállatokkal folyt a nemesítés , egész a szabadságharcig. A roppant hadiértéket képező ménes nagy részét még 1848 áprilisában Grazba és környékére menekítették, s csak 1850 első felében telepítették vissza, két ütemben. 1848. október 5-én itt táborozott Móga tábornok 30 ezres seregével. Az ő lemondása után Görgey lett a fel-dunai csapatok parancsnoka, s december 19-én az Itteni főépületben lakott. Innen kívánta keletre küldeni a még itt levő állatállományt. Elvonuló csapatainak utóvédje súlyos harcokba keveredett Ottinger császári tábornok hadaival. Utána Ottinger, majd az év végén Windischgrätz is itt szállt meg. Görgey győzelmes tavaszi hadjárata idején erre vonultak vissza az osztrák hadak, új fővezérük, Weiden — betegsége következtében — szintén ide szállásolta be magát. 1849. július 1-jén Haynau, s az ifjú Ferenc József útja vezetett át Banán és Bábolnán. A kiegyezés után, 1869-ben vette át a magyar kormány a telepet, a ménes-intézetet. Ezután különválasztották a gazdálkodást, mely polgári keretek között működhetett, és a lótenyésztést, amely katonai vezetés alatt maradt. A szarvasmarha-tartásra alkalmas vidéken 1873-ban a melltáli, majd öt évre rá a murbódeni fajtát tenyésztették. E két fajta nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket . 1880-Néhány éjszakát vett el a film: ültünk és ültünk a televízió előtt, néztük, hallgattuk a különös történetet. A film címe mi más is lehetett volna: Bábolna. A hásfél évvel ezelőtt bemutatott alkotás tulajdonképpen könyvelés is, egyfajta elszámolás, hogyan volt képes a leghétköznapibb, a legközépszerűbb gazdaságtól a legjobbig eljutni a bábolnai. Azt már tudjuk: Bábolna kifejez, képvisel jelez egy igen magas minőséget. De azt suttogta a fél ország, hogy bezzeg nekik lehet, hiszen az első emberüknek mindig és mindenütt nyitva voltak a kapuk, akkor kapott cége milliókat amikor másoktól éppenséggel elvontak. A Bábolna című film talán erre az „íratlan vád”rra is válaszol — nemet mond. A szemlélődő és látni hajlandó idegen rögvest látja arendet, a rendezettséget, a nem hivalkodó gazdagságot. Pedig ha valamikor, akkor most ezekben a hónapokban éppen a gondok sokasodnak azon a vidéken is: tízezerhektáron sárgult meg a kukorica, tízezer hektáron pusztít a szárazság. És most kerül olyan helyzetbe exportjával a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, hogy versenyeznie nem elég eszik a kiváló minőséggel a gazdaságos termeléssel. A tradicionális és az új piacokon a versenytársak elébük nyomultak: saját államuk nyújtotta szubvenciókkal, közvetett és közvetlen piaci támogatásokkal. A világpiacon a pár évvel ezelőttinek most kevesebb mint fele a csirkehús tonnánkénti ára; az eddigi importőr Egyesült Államok például a legkülönfélébb pénzügyi kedvezményeket nyújtva, százezer tonnányit exportál a Közel-Keletre az olcsónál is olcsóbb áron. Bábolnát Csak az utóbbi pár évtizedben nem tartotta el ez állam. A háború előtt mint lótenyésztő gazdaságot központi forrásból, főleg katonai költségvetésből finanszírozták. A felszabadulás után, de különösképp a mezőgazdasági kombinát létrejötte óta önerőből él a lótenyésztő ágazat, pontosabban a gazdaság többi területének jövedelméből jut a paripákra is. A ménes ugyanúgy része a bábolnai tradícióknak, mint az állattartás többi fontos ága, kezdve a baromfitelepektől egészen a különleges tisztaságú sertésüzemekig. Egy jelentős korszakváltás hóban a szimentáli fajta tenyésztésébe kezdtek. Az első világháború előtt már különösen a lótenyészete vitte el hírét messze a világba a bábolnaiaknak. Az első világégés még megkímélte. 1919 augusztusában azonban román intervenciós csoportok vonultak be, s Visszavonulásukkor, 1920 tavaszán az állatállomány és a felszerelés jelentős részét magukkal hurcolták. Évekig tartott a tenyészetek „talpra állítása”, ... majd a második világháború végén az állatállományt nyugat felé hurcolták el. A gazdaság összeomlott, Soós Péter napjait éli meg Bábolna. A külpiacon más módszerek kellenek, itthon szembe kell nézni a mezőgazdaságot ellátó ipar termékeinek soha nem látott ütemű drágulásával, s azzal, hogy az ágazat termékeinek árát meglehetősen elavult szabályok szerint lehet csak kalkulálni. Erről a korszakváltásról nem akármilyen környezetben mond véleményt a legilletékesebb bábolnai: Bürgert Róbert vezérigazgató, szobájának legfőbb dísze egy Széchenyi-szobor. A kombinát első embere szerint a legfőbb lecke ma, eladni. Mert az egész világ ezt teszi. Elad, jó áron, jól időzítve, jó árut. De ha mindenki elad, akkor valódi esélyei a piacon annak lehetnek csak, aki a többi előtt jár termékei minőségével. Különös, de igaz: Bábolnán még a laikus, is látja, itt többet tudnak, mint az országban általában. Elegendő megszemlélni azt a gépezetet, amelyik például a keltetőállomásoktól a 18 hónapossá vált mércék elszállításáig tart. Szokatlan még az is, ahogy a folyamat végén tízezrével válogatják, oltják, majd rakják percnyi pontossággal a kamionokba az aprójószágot. A kocsik Ferihegyre, a repülőgépek pedig a Közel-Keletre, Afrikába szállítják a még mindig kelendő árut. Ez a „többet tudnak az átlagnál” hovatovább mégis kevés, a korszakváltás ezért nem késlekedhet. A zabostoronyban, a kombinát központjának házi múzeummá alakított épületében, meglehet, talán nagyon is hamar új termeket kell kialakítani, legyen hová beköltöztetni nemcsak a közelmúltnak, hanem a mának is a tárgyi emlékeit. Persze a bábolnai gyűjtemény már most is alkalmat ad a visszapillantásra. A házi múzeum folyosójának falán a fényképek sokasága az elmúlt évtizedek történelme. Mint mondják, sosem mozdították el a helyéről azt a felvételt, amelyik Nyikita Szergejevics Hruscsovot és Kádár Jánost egy bábolnai fogaton örökítette meg. Politikusok, művészek, filmsztárok helyben készült fényképei alkotják a kortörténeti archívumnak is beillő gyűjteményt. Hovatovább érdemes lesz kötetbe foglalni a sok érdekes felvételt, hiszen nagyon is sokat mondhat a világról egy ilyen bábolnai képes krónika... G. L. A gazdaság gazdagsága Arab kancák Magyar Nemzet HONUNK A HAZÁBAN Az állattenyésztés évszázados múltjára, tradíciójára ma is okkal büszke Bábolna népe. Ménese olyan most is, mint egy ékkő a gyűrűn, bár a határainkon túl is ismert és elismert Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát gazdagságát, erejét mégsem lovainak, hanem vállalkozásainak, produktumai kiváló minőségének köszönheti. Ugyanakkor nem titkolják, hogy korszakváltásra készülnek. Versenyfutásra — a világgal Csekonics József 27 éves másodosztályú kapitány Csekonics 1784. december 20-án írta alá I. József a katonai ménes felállításáról szóló rendeletét és egyidejűleg annak megtervezésével Csekonics Józsefet, a 27. életévét alig betöltött másodosztályú kapitányt nevezte ki. A maga életének eddigi szakaszáról így írt az 1817-ben megjelent „Gyakorlati alapelvek a lótenyésztést illetően” című könyvében: „1797-ben Kőszegen, Magyarországon születtem, nemesi származású, de vagyontalan szülőktől. Az első tudományos oktatást szülővárosomban a jezsuita gimnáziumban, majd későbbi évben a piaristák vezette löwenburgi akadémián kaptam. Az évek során a velem született jószeretet tovább nőtt, s emiatt tanulmányaimat sem folytattam, hanem 1774-ben az akkori Dalassa ezredhez szegődtem, mint ezred kadét, ahol 1777- ig mint közkatona és altiszt szolgáltam, majd még ugyanabban az évben hadnagy lettem.” Magyarország lóállománya a xviI. században körülbelül 2 millió körül mozgott, ennek 80—90 százaléka a paraszti gazdaságokban, a fennmaradó hányad, mintegy 200—400 ezer ló, földesúri tulajdonban volt. A két állomány minőségileg is eltért egymástól. A monarchia hadseregének lószükséglete békeidőben éve 8—10 ezer remonda körül mozgott, amelynek fele huszár illetve ulánus ló (182 cm) volt, a másik fele dragonyos (158 cm), a vértes (163 cm) és a szekerész egységek szükségleteként jelentkezett. A huszárlovak hagyományos beszerzési területe Magyarország és Erdély volt. A nehézlovasság szükségletét a német tartományok adták. Csekonics ismerte fel első ízben, hogy a heterogén állományból nehéz biztosítani az utánpótlást és újszerű tervezetében korszerű katonai ménes megalakítását javasolta, nagy szakszerűséggel. A többi között törzsállomány kialakítását, tenyészkörzetek szervezését meghatározott számú ménnel, árutermelésre, remondának alkalmas csikók tömeges előállítását, valamint alkalmas csikó felvásárlását tenyésztési körzetekből és ezek szakszerű felnevelését egy ménesgazdaságban. Az újszerű megoldásokra fogékony uralkodó a végrehajtással Csekonics kapitányt, Hoditz ezredest és Scottt főorvost bízta meg. A kisbizottság 1875 februárjában Mezőhegyest tartotta alkalmasnak e célra, ahol 1786-ban már megindult a szakszerű lótenyésztés. A lótenyésztésben szerzett érdemei nyomán Csekonics gyorsan haladt előre a ranglistán 1780-ben már ezredessé léptették elő. Egy évvel korábban pedig megalakult a bábolnai fiók, mely közelebbi volt Bécs és Pest között az utánpótlás biztosítására. A bábolnai házimúzeum kegyelettel emlékezik Csekonics Józsefre. Látnivalók A volt ménesbirtok kastélyépülete jelenleg a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát központja. A kombinát kizárólag belső használatra tart fent múzeumnak beillő szakgyűjteményeket, így a hellyel összefüggő lótenyésztés történeti, kocsi- és vadászati bemutatót. A látványos ménesudvar műemléknek bellő. A lótenyésztésre utaló lószobor Szabó István alkotása. Az Itteni óriás akácfa egyike az ország legöregebbjeinek, az 1700-as évek első amerikai fehér akác betelepítése idejéről. Tán világviszonylatban egyedülálló érdekesség az első világháborúban elpusztult lovak emlékműve. Az elesett katonák emlékét a Bősök kapuja idézi. Az iparszerű kukoricatermesztési rendszernek külön szakgyűjteménye van. A táj konyhájából Bögldöktől fogva jellegzetes, „úri étel" volt erre a kakaspörkölt, pontosabban az urasági dáridókból nem maradt ki soha a kakasberepörkölt. A környék uradalmaiban csak férfiak készítették. A férfiasság jelképe volt és szentül hittek ennek hasznos, termékenyítő voltában. Az elkészítés módja mondja Szalai Sándorné a bábolnai Tetra étterem üzletvezetője — ma már nem olyan mint régen volt, emancipálódott ez is. Persze a nyersanyagok és az elkészítés körülményei változatlanok. Állandóan kapható ez a régi étel nálunk, mely a kakas legnemesebb szervéből készült. Kevés zsírban hagymán pirítva, paprikával, borssal, sóval és majoránnával ízesítve készítjük e specialitásunkat. Köményes, sós vízben főtt hámozott burgonyát adunk hozzá, petrezselyemmel megszórva. Az ünnepi tűzijáték sziporkái elhamvadtak. Hétköznapi műsorhét következik. Ezúton is figyelmeztetem önt, kedves olvasó, hogy változatlanul ön dönt menynyit hajlandó a szolgáltatásból igénybe venni. Befejeződött a balatoni főidény. Csökken a vendégek száma, s talán az idő is jobban kedvez a kirándulásnak, ilyenkor lehet felkeresni a környék látványosságait. Aki ezt nem teheti személyesen, legalább nézze meg A Festetics-kastély krónikája című műsort Ez a nagyszerű keszthelyi épületegyüttes mindenképpen a szerencsésebb sorsú kastélyokközé tartozik. Története változatos, de legalább nem kellett megérnie, hogy rommá használják, széthordják, vagy az időre bízzák: kezdje ki... Most a frissen helyreállított külső és belső tereiben gyönyörködhetünk, s közben megismerkedhetünk a Festetics család néhány jeles tagjának közjót szolgáló, a fejlődést segítő, a művészeteket pártoló cselekedeteivel is. (Szombat 16.15) A keszthelyi kastélyt övező ősparkban pillanatnyilag nem üzemel drinkbár, töményét csak másutt lehet fogyasztani. Mégis sokan felkeresik... Idegenforgalmi célú hasznosítás, csúf kifejezés, de legalább tudjuk, mit jelent. Létrehozni, illetve felkutatni olyan dolgokat, amelyekről hallva az idegen rögtön idecsődül, csodálkozik, jól érzi magát, és költ,költ, költ... A Kiskunsági Nemzeti Park című műsor 2. részében is felbukkan a probléma: árusítani, de nem kiárusítani. Rockenbauer Pál poszthumusz filmjében a józan, többszempontúság mellett szavaz. Felbecsülhetetlen értékű tájainkat óvni kell Ahol ez lehetséges, meg kell őrizni eredeti állapotában, ahol már nem, ott akár mesterséges beavatkozások segítségével is újra kell teremteni az eredeti körülményeket. Ennek figyelembevételével, de az ott élők érdekeit sem elhanyagolva kell lehetővé tenni a látogatási tanulmányi célból és üzleti vendéglátás keretében egyaránt. Ha mindez elkerülne, reményt adna a rezervátumon kívül rekedteknek ISI (Kedd 21.35) A Hármas csatorna című, rendszeresen jelentkező műsornak sokan talán még a címét sem ismerik. Kár, ám érthető, mert hétköznap kora délutánonként látható. A műsor készítői mindent megtesznek a fiatal nézők figyelmének ébren tartásáért. Érdekes dolgokról szólnak, érdekesen, élve a Videoformanyelv és -technika új vívmányaival is. A jövő heti jelentkezés tárgya: Párizs.. A műsorvezető, Ráday Mihály személye a biztosíték rá, hogy érdekes háromnegyed órát kapunk. Amikor metró-sorozatában mutatta be a párizsit, akkor sem maradt a sajttá lyuggatott mélyben. Gyakran jött a felszínre egyegy érdekességkedvéért. (Csütörtök 16.40) Napjainkban sűrűn kerülnek elő dokumentumok, és folynak sajtópolémiák arról, hogy ki mit tett, s ki mit nem a zsidóság magyarországi kiirtásának megakadályozása érdekében. Valószínűleg nemcsak a közvélemény, hanem a szakemberek körében sem tisztázott még ez a kérdéskör. Van Európában egy hazánknál jóval kisebb ország, Dánia. E kis ország népe nem nézte tétlenül a zsidó lakosság elleni akciókat. Széles körű összefogással igyekezett megakadályozni a deportálást. Az egyetlen út című dán—angol film történelmi tényekre támaszkodva idézi fel az eseményeket. (Szerda 20.05) Örömmel jelenthetem, hogy Jirí Menzel sorozatában viszontláthatjuk Szeszélyes nyár című, 1967-ben készített filmjét. Magától értetődő, anyanyelvtermészetességű iróniával láttatja velünk a poros, kisvárosi figurákat, akik látomásként érzékelik a vedlett, egykocsis vándorcirkuszocska, az Artista és szőke partnernője feltűnését. Ismét tanúi lehetünk a hihetetlenül pontos megfigyelésekre épített, minden harsányságot, túlhajtottságot mellőző meghitt hangulatoknak, a cselekmény nélküli történések Menzel-teremtette csodácskáinak. Az Artista naiv, jóságos, rejtélyes figuráját a rendező alakítja. (Péntek 22:00) Henryk Sienkiewicz regényének, a Polaniecki családnak alakjai elevenednek meg a Marynia című lengyel filmben. Rendezője az idén elhunyt idős mester, Jan Rykowoski. Nemrég láthattuk Anatol úr kalapja című filmjét. A Marynia nagy, ráérős, romantikus, kosztümös történet a vagyonról és a szerelemről. (Csütörtök 2. műsor 20.05) Mint tudjuk — bár a probléma kezelésére nem alakult meg bizottság — a kisvárosokban egyedül élő nők nehezen találnak társat. A jelenség nem új, jelenthetem ki a jövő heti tévéműsorra támaszkodva. A szovjet tévéfilm címe Friza Vaszilij Sikov műve nyomán készült A háború utáni években játszódik. A címszereplő egy kisvárosi vállalatnál portás, és nagyon várja, hogy végre felfedezze benne valaki a vonzó nőt. (Kedd 2. műsor 21.20) A műsorhét másik társkeresője egy amerikai farmon hervad, Az esőcsináló című amerikai tévéfilmben. Ne örüljön korán kedves olvasó. Ezúttal nem Katherine Hepburn fog hervadni, majd Burt Lancaster jótékony közreműködésével kivirágozni. Masszóval nem a sikeres mozifilm újravetítéséről van szó. Ez a színházihoz hasonló körülmények közt rögzített tévéfelvétel... A szerző Richard Nash. Színdarabjában újrafogalmazza a klasszikus amerikai drámairodalom örök témáját: az illúziók és a valóság viszonyát. Ő nem a kettő közti távolság csökkentésének szükségességét hangsúlyozza, hanem azt, hogyha nincs belső meggyőződésünk, akkor még erősen korlátozott — lehetőségeinkkel sem tudunk élni. (Vasárnap 2. műsor 19.00) (perényi) Közeledik az olimpia. Nagy esemény ez a rádió életében, s még nagyobb azoknak, akik kiutaznak Szöulba. A Magyar Rádió kilenc munkatársa — hét riporter és két műszaki szakember — utazik szeptember közepéin az olimpiára. Róluk készült a Hozott anyagból, irány Szöul című kétrészes összeállítás (hétfő, Kossuth 19.55, kedd, Petőfi 14.00). Tóth Gabriella a műsor készítője a „legegyszerűbb” rádiós módszert választotta: leült interjúalanyaival szemben és hagyta őket beszélni. A beszélgetésekből egy hivatás megszállottjainak aképe bontakozik ki. Sportriporterek beszélnek hittel szenvedéllyel, visszafogottan, vagy éppen indulatosan, átgondoltan fogalmazva vagy fésületlenül, elérzékenyülten, vagy tudatosan vállalt „keménységgel”, erről a sokak által irigyelt szakmáról. Megszólal Szepesi György, aki negyven év óta járja az olimpiákat, és Deák Horváth Péter vagy Török László, akik még sosem voltak. De hallható lesz a magukat „öreg rókának” nevező régiek — Novotny Zoltán, Molnár Dániel, Radnóti László, Vass István Zoltán. — várakozásának hamvassága is: eltűnik a rutin, s marad a feladat, a maga ismeretlenségével, lehetséges váratlan helyzeteivel, az események kiszámíthatatlanságának , bájával és rettenetével. A két hangmérnök kolléga, Horváth Gyula öt olimpia tapasztalatával és Horváth Ervin, a stafétabot átvételének kissé szorongó örömével készülődik. Műhelybeszélgetéseket hallanak majd tehát közvetítési stílusról, és a munka során megélt félelmekről sikerélményekről és lámpalázról, egyszóval munkáról és emberről. Az adott esetben kilenc olyan rádiósról aki Szöulba utazik. „Székelyföld mindig zöld...” (Kedd, Kossuth 19.39.) Szőke Ambrus XVII. századi versének kezdősorára írta meséjét Méhes György kolozsvári szerző. A történet Székelyföld száz legszebb menyecskéjének sorsát meséli el, akiket Rapsonné, a hatalomvágyó gonosz boszorka készül elrabolni. Férjeik és legényeik harcba indulnak értük, s bár számos akadállyal kell megküzdeniük, ügyük mellé segítők állnak: Fuszujka vitéz és egy jó tündér, Mogyoró anyó... Méhes György szellemes, „góbéságokban” is gazdag költői meséje több helyen használja a székely mesevilág ismert elemeit. Ezek a fordulatok, a mű nyelve és jórészt a szintén eredeti motívumokból épülő zene — Horváth Károly szerzeménye — teszi lehetővé, hogy néha valóban ott érezzük magunkat az esti faluban, a székely lakodalomban, a havasokban, vagy ahol a történet éppen játszódik. (Dramaturg: Sári László, rendező Szabó Kálmán.) (vándor) 1 Péntek, 1988. augusztus 26.