Magyar Nemzet, 1988. augusztus (51. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

8 A Magyar Nemzet vitafóruma Lilla másolta a verseket „De szeretnék a királlyal beszélni" Élénk vitát keltett Cenner Mihály színháztörténésznek fenti című írása a Magyar Nemzet 1988. augusztus 13-i számában. Blaha Lujza vajon milyen dal­lamra énekelte a királyhoz in­tézett rögtönzését Bécsben, 1883- ban? A vitázók kilencvenkilenc százaléka máris fújja azt a dal­lamot, mely így kezdődik: „Már­ványköböl, márványköböl van a Tisza feneke..és erre" a dal­lamra énekeli a fenti szöveget is: „De szeretnék, de szeretnék a királlyal beszélni"__ Százszázalékos a tévedés! Blaha Lujza ugyanis nem éne­kelhette a „Márványköves” dal­lamot, mert abban az időben ennek a dallamnak még semmi nyoma sincs. A dallamot az 1914- es világháború első napjai, hó­napjai hozták el a főváros ut­cáira. Augusztus-szeptemberben a háborúba menetelő bakancsos katonák dalolták, bízva Ferenc Jóska, az öreg király elhamar­kodott szavaiban, hogy mire a lombok lehullnak, befejezzük győzedelmesen a Szerbia—Bosz­nia—Hercegovina ellen indított háborút. Az öreg király vasko­san tévedett, de a megtévesztett katonái harsogva dalolták: „Megállj, megállj, kutya Szerbia, Nem lesz többé tied Bosznia, Mert a magyar nem enged, míg egy csöpp vér lesz benned a­ szép Magyarországon!... Kisdiák voltam Budapesten és hallgattuk az új katonanótá­kat tátott szájjal. Elképzeltük, a dörgő bakancsokkal lépdelő vi­tézek majd milyen rendet vág­nak odalenn, hol „Szerbiának hegyei, a fekete köves a magyar királyé. Mégis az a kutya szerb, mégis az a kutya szerb el akar­ja venni!” Népdal volt-e ez? Nem. Bér­­tollnokok írták a honvédelmi minisztérium pénzéért és tisztek szorgalmazták dalolását, hadd lelkesítse a magyart. Hatgyer­mekes tanító nagybátyám az 1914-es világháború első napján halt „hősi halált” Labác várá­nál, amikor átkeltek a Dunán... Érdekes, hogy Bartók Béla A magyar népdal című könyvébe fölvette ezt a világháborús ka­tonanótát, de csak a dallamot, a szöveget tüntetően nem közölte. Ő tudta és meg is írta, hogy a népek soha nem gyűlölték egy­mást, „kutya szerb”, ezt a hábo­rús uszítók találták ki, nem­ a népszáj, bár harsogta a katona, mert kényszerítette éneklésére a tiszti irányítás ... Visszatérve az első dallamra, a „márványkövesre”, szögezzük le, hogy erre semmiképpen sem énekelhette a „De szeretnék a királlyal ■ beszélni" 11 szótagos verssort Blaha Lujza 1883-ban. De az ő híressé vált szövegét igenis énekelték a magyar ba­kák az 1914-es évben, bizonyos ■ szótagok ismétlésével, a 11 szó­tagos verset 15 szótagos dallam­ra így: 1. De szeretnék, de sze­retnék a császárral beszélni. De még jobban, de még jobban szo­bájába bemenni, Megmondanám a császárnak magának (hogy), Lányokat is, lányokat is soroz­zon be huszárnak! — 2. De a császár, de a császár visszaírt a levélbe, Leányhuszár, leányhu­­szár nem illik a seregbe, Mert a lánynak harminchárom szoknya kell, Szoknya alá, lába alá ma­gas sarkú cipő kell! (Öreg kato­nák most mosolyognak, mert eszükbe jut egy pikáns szöveg­­változat is, miszerint „Szoknya alá, lába közé..., a folytatása közölhetetlen ...) Blaha Lujza szövegét tehát 1914-ben átköltöt­­ték a jókedvű katonák, nem is akárhogyan, és divatos dallá tették az , akkortájt föltűnt dúr csárdás dallammal. Manapság egy moll csárdás dallamra is da­lolják néhányan, erre emlékezik Bede Anna költőnő a szülőfalu­jából. Ezt a moll csárdás dalla­mot más szöveggel is ismerjük: Már én többé a Fő utcán végig menni nem merek, Mert azt mondják az irigyek, hogy szere­tőt keresek, Nem kell nékem, van már nékem kökényszemű kisbarna-ha-haha, Jobb válláról bal vállára, bal válláról jobb vállára göndörödik a haja... Nos, hát erre a dallamra meg azért nem dalolhatott Blaha Luj­za, mert Lehár Ferenc losonci indulójából ered a dallam, az 1890-es években komponálta a fiatal katonakarmester. Ezek után mégis melyik dal­lamra énekelhette Blaha Lujza a kétségkívül nem csárdásszerű, inkább könyörgő, szinte imádsá­­gos szövegét? Cenner Mihály célzást tesz erre: „Verd meg Is­ten a gőzösnek kerekét” dalla­mára énekelhette. A mai közis­mertebb szövege: „Zsindelyezik a laktanya tetejét”... 11 szótagos, beszélgetős ritmusú, kicsit szo­morkás dallam, lásd Bartók: A magyar népdal c. könyvében, 1924. 109. sz., Szeged, 1906. évi gyűjtése. A szóbeli hagyomá­nyok szerint ez volt az 1878-ban Boszniában állomásozó Mottyxtá­­ry ezred nótája, ez jutott, el 1883- ban Blaha Lujzáig, Budapestig és Bécsig, és erre a dallamra rög­tönözhette a nagyszerű művész­nő a bátor és sikeres „kegyelmi kérvényét”... (További adatok: Volly: Előre, 1948, 195. old.) Volly István Emlék Dienes Andrásról A Petőfi-titok megszállottja megtisztelő jelzővel illette Veszp­rémi Miklós augusztus 6-i írá­sában a ’62-ben korán elhunyt neves irodalomtörténészt, Dienes Andrást. Valóban ideje lenne Pe­tőfivel foglalkozó írásait újból, együttesen megjelentetni, mint Veszprémi javasolja. Nézetem szerint érdemes lenne gyűjtemé­nyét másokkal is kiegészíteni. Dienes ugyanis a magyar múlt más írónagyjainak is követke­zetes és harcos védőügyvédje volt. Ha jól emlékszem, 1952 tava­szán, a Népművészeti Intézet szerkesztési osztályán Szerb Klá­ritól hallottam először arról, hogy volt egy csendőr százados, aki 1944-ben vakmerő módon mentette (vagy megkockáztatta) az üldözött magyar írókat. Die­nes volt. 1949 őszén csak azt tudtam róla, hogy A Petőfi-titok című fontos könyv szerzője. Nem sejtettem, hogy börtönben van. Aztán 1956 augusztusában belé­pett a Népművelés szerkesztősé­gébe egy férfi, s azt mondta, ő Dienes András, s hozott egy cik­kett Kölcsey Ferenc lakóházának szégyenletes állapotáról. Népmű­velési téma, idevaló. Elolvastam nyomban, s majd megöleltem a férfit Olyan cikk, aminő az ő Szatmárcsekei monológja, nem sok akadt a Népművelés 1956-os vaskos kötetében. (Megtalálható a folyóirat 1956 szeptemberi szá­ma 25. oldalán.) Lírai hangú, bölcs, megértő és szenvedélyesen érvelő írás arról, hogy van ugyan népművelési­­hálózat, seregnyi iro­dalmár, szorgos ügyintézgetés, de „közben sivít a fűrész Csákén, dőlnek az udvarház fái,­ bontják a házakat. Én magam húsz házat és emlékfát tudok mondani, ami így pusztult el. (...) Gyerünk a faluba, Csekére, Nagyarra, Döm­­södre, Vecsésre... Gyerünk, mert baj lesz: ezt a pusztítást még egyszer számon kérik tőlünk.” Több mint három évtizede ír­ta le e sorokat. Hat év börtön­nel hátán, 1956 júliusában már három hetet kutatott a segesvári csatatéren. Majd visszatérve augusztusban már Kölcsey Fe­renc nyomdokait vizsgálta Szat­­márban. . Nem jött még el az ideje, hogy ennek a kü­ldetéses irodalmárnak összegereblyézzük, s megjelentes­sük fellelhető más irodalomtör­téneti írásait is? Varga Imre író, szerkesztő Húsbontás Hiába vannak rendeletek a húsok bontásával, zsírtalanításával kapcso­latban, az fiztetekben ma is ugyan­olyan zsíros húst kapunk, mint ré­gebben. Legjobban a kisfogyasztót érinti ez: harminc-negyven deka­gramm húsból nyolc-tíz dekagramot kénytelen a kukába dobni a vásárló. A Rosenberg házaspár utcai csarnok­ban gyakorló háziasszony lévén, há­rom különböző helyen szereztem er­ről tapasztalatot Ez elsősorban nem a hentes hibája, hanem a húsiparé, amely jóval több zsiradékot hagy a kiszállított félsertéseken a megenge­dettnél. Falra hányt borsóként több ízben szóvá tette ezt már a sajtó, rá­dió. Azokban az országokban, ahol grammra mérik a húst, látszólag jó­val magasabb áron. Ám a pénzéért színhúst kap a vásárló, ami alig ke­rül többe, mint ha főzés előtt a hús egy része a kukába kerül. A sokgyer­mekesek és nyugdíjasok érdekében végre határozottabban kellene fellép­ni a húsipari kiszolgáltatottság eerén. st. r.) Valutabürokrácia és egyebek Tudom, nem illő utazással kapcsola­tos dolgot reklamálni, hisz örülni kel­lene, hogy utazhatunk, oly sokáig volt tilos. Mégis ... Osztrák állampolgársá­gú fér­em van, 20 éve már. Én nem akarok, lemondani a magyar állam­­polgárságomról. Leginkább Budapes­ten élünk, de azért sűrűn kimegyünk a bécsi lakásunkba is. Most jön a probléma. Én szívesen lemondanék a valutaigényemről, és a­z ezzel együtt járó sorbaállásról az IBuaz-nál. Az országnak kevés a valutája, miért kö­telező akkor nekem is kiváltani titán­ként a 3000,— Ft.. értékű valutát. Nem lehetne, hogy ha az ember házastár­sával együtt utazik, elég legyen a há­zasságlevél bemutatása a két útlevél mellett? Másik észrevétel: miért mondja azt magyar területen az Utasellátó alkal­mazottja, hogy „kevés a szendvicsem, forintért már nem adhatok belőle!” Harmadik kérdésem: a közértek egy része rövidített időben tart nyitva, a fodrásznál nincs hajmosó. Miért nem ajánlják fel ezeket a szakmákat az erdélyi menekülteknek? Tudom, nem szép most panaszkodni, mikor végre kezd jóra fordulni minden, de az em­ber telhetetlen. Mader Róbertné Budapest ­ Nagy örömmel és érdeklődéssel olvastam a Magyar Nemzet 1988. augusztus 4-i számában Beiczer Éva értékes és érdekes írását Csokonai Lillájáról. Az irodalom­történeti kritika mindig előbbre viheti a kevésbé vagy nem tisz­tázott problémáikat­­és felvetése­ket. Annak idején alaposan átta­nulmányoztam Bei­czer Éva vizs­gálati anyagát Lilla írásáról, de el kell mondjam, a kitűnő dolgo­zat nem győzött meg. Beiczer Éva 4 oldalas 6 rovatot tartalmazó összehasonlító táblázatában csak a Lilla által 1844-ben írt felség­folyamodványt ve (he­ t te figye­lembe, az összehasonlításnál. Vi­szont birtokomban van a Lilla­­peranyag 1844—1852-ig, köztük Lilla eredeti kézírásával, a duna­­almási úriszékihez írott levelei, amelyben indulatai, lelkivilága jól visszatükröződik. Jól lehet követni évenként írásának ere­detiségét, az N, J, V, T betűk jel­legzetes formáit. Megdöbbentő a hasonlóság az 1847. április 30-án Motsról keltezett levél és a ver­sesfüzet betűi között. De nézzük a tényeket: Lilla csak addig volt „sok kötelezett­séggel terhelt háziasszony”, amíg Lévai Istvánnénak mondot­ta magát. Már leány­korában na­gyon szerette a verseket, jól éne­kelt, és húros hangszereken is játszott Csokonai: A Muzsikáló Szépség című versében a követ­­­őket írta: De midőn Szátskád daljára A húrokat pengeted, Mit érzek! minden trillára Szivem ölöd s élteted. A hangok virággá válnak Mosolygó ajjakidon S a virágok hanguzsálnak Teremtő ujjaidon. A­mikor 1965-ben Csokonai- és Lila-kutatásaimat Dunaalmáson megkezdtem, idős betegeim el-­ mondották, amit szájhagyomány­ként Szüleiktől és nagyszüleiktől hallottak, azt ugyanis, hogy Lil­la „nagyon nótás­­kedvű fehérnép volt”, és még iszogatott is... Dehogy hallgatta el Csokonai­hoz fűződő érzelmeinek a meg­nyilvánulását. Attól a perctől kezdve, amikor papné lett 1844- ben, szinte „ikéhkedett" a költő nevével. Szemző Piroska írta 1930-ban: „még életében történt, hogy a látogatóik elvitték tőle a költőnek kéziratban átadott ver­seit, leveleit, amiket kérés nél­kül is elajándékozgatott”. A neszmélyi parasztemberekek­nek titulált Lévad testvérek is (Lilla első férjének rokonai) így írtak róla 1847-ben: „... tisztelt Alperes nő, kit egy koszorús köl­tőnk méltónak vélt örök emlékű classikus lantjával a feledés ör­vényéből kiragadni...” Kecskeméti Jenő református lelkész a múlt század végén ar­ról írt, hogy Lilla hagyatékában volt egy szép boroskancsó is... Minden okunk meg van annak bizonyítására, hogy az idős és énekelgető (és iszogató?) Lilla „Nótákat” másoljon a maga és mások szórakoztatására. Már Haraszti Gyula megje­gyezte 1880-ban, hogy „Lilla könnyes szemekkel dúdolgatja, gügyögyi azokat a bús dalo­kat (!), amiknek az ő egykori könnyelműsége adott létert.” Tápay Szabó László szerint a halott Lilla mellett megtalálták a Lilla-dalokat is, „szépen be­kötve”. Mindez azt bizonyítja, hogy féltette és óvta Csokonai verseit, ugyanígy Domby Márton Csokonai Vitéz Mihály élete cí­mű könyvét is, amely szinte érin­tetlen a kímélettől. Rákosné Ács Klára tekintélyes grafológusnak vizsgálatai szerint a verses füzetben Lilla keze írása látható és olvasható. Dr. Szilágyi Ferenc szerint ezt a „betű szerin­ti grafológiai egybevetés, a tel­jesen egyéni nagy N­erc, és a fan­táziára valló V-k azonosítása is igazolta”. "Csokonai búcsúlevelének a le­másolását nagy kérlelésre enged­te meg Szalacsi József mérnök­nek, aki Toldy Ferenc megbízá­sából kereste fel Dunaalmáson. A búcsúlevelet kebléből vette elő, és a másolás után oda rejtette vissza, amelyet vele temettek el 1655. február 20-án. Megmaradt­ a perirat Lilla kezeírásával, a Nóták, az úrvacsorás­­kehely, a matriculák, a hagyományok. Kunszery Gyula szerint: „Az al­más­ sírhant alatt egy elfáradt, törődött öregasszonynak Végh Mihálynné es­peresnének tetemei nyugosznak. De Lilla nem halt meg. Egy ragyás képű, méla te­kintetű, iskolájából" kicsapott tó­­gállus diák költészetében örökké él.*’. Dr. Ferenczy Miklós Mapi Nemzet Önmegnevezésről van szó örvendetes, hogy a magyaror­szági sajtó mind gyakrabban fog­lalkozik az ország határain túl élő magyarsággal, így a szovjet­unióbeliekkel is, akiknek túlnyo­mó többsége (kerekítve 200 ezer fő) azon a vidéken él, melynek megnevezésével kapcsolatban időről időre — nyilván gyakoribb előfordulása miatt is — fellán­golnak a viták. A Magyar Nem­zetben két ízben is szó esett er­ről az elmúlt hónapokban (Szilá­gyi Ferenc írását április 7-én, Sándor Lászlóét július 26-án ol­vashattuk). Engedtessék meg, hogy ezúttal egy kárpátaljai magyar is kifejt­se véleményét ez ügyben. Mindenképpen egyet kell érte­nem azzal, hogy a „Kárpátontúli terület” megnevezés nem egyéb tükörfordításnál, s mint ilyen, kerülendő. Ugyanakkor­ a vidék­nek Ukrajnával való egyesítése óta ez a hivatalos neve ennek a közigazgatási egységnek, és "bár ellentmond a magyarországi né­zőpontnak (onnan tekintve nem túl, hanem innen, vagyunk), talán mégsem­ kell egyértelműen elítél­ni azt, aki az ukrán, orosz hiva­talos formulából kiindulva ezzel a kifejezéssel él. (Megjegyzem, hogy a kárpátaljai magyar sajtó kizárólag ezt a tükörfordításos, hivatalosnak" ítélt verziót hasz­nálja!) Sándor László a Kárpát-Uk­­rajna használata mellett tör lán­dzsát, kifejtve a Kárpátalja elne­vezés történelmileg túlhaladott voltát. Főt hajtva véleménye előtt hadd jegyezzem meg, hogy az előbbi kifejezés szerintem amolyan kreáció, áthidaló közép­megoldás, melyet azért hoztak létre a hivatalos, magyarországi orgánumok, hogy se a képtelen „Kárpátontúli terület”-et, se Kár­pátalját ne kelljen használniuk, mely utóbbiban esetleg irreden­tizmust szimatolhatott volna a szovjet fél vagy a hazai túlbuz­góság. Lemérhető ez azon is, hogy Kárpátalján senki sem használ­ja a Kárpát-Ukrajna kifejezést, ez csak a magyarországi sajtó­ban, lexikonokban, stb. él. Mint említettem, az itteni magyar saj­tó, rádió, tv, a kétnyelvű okmá­nyok, feliratok, stb. kötelezően „Kárpátontúli terület"-et, a ma­gyar lakosság ellenben — közbe­szédben legalábbis — következe­tesen Kárpátalját mond. És ezzel el is érkeztem írásom fő gon­dolatához, hogy itt történelmileg kialakult önmegnevezésről van szó. Mi, a magunk szemszögéből, mindenképpen a Kárpátok alján élünk, a legnagyobb természetes­séggel illetjük hát szülőföldün­ket ezzel a szóval. Mint említet­tem, főleg közbeszédben, minden­napjainkban, baráti társalgásban. Mert az itteni tv, rádió képer­nyője előtt nyilatkozva, írásban vagy „hivatalos” személyek je­lenlétében olykor mi is a Szov­jetunió Legfelső­ Tanácsa által szentesített formula magyar tü­körfordítását használjuk, kép­telenségből, vagy nemritkán óva­tosságból, évtizedek óta kialakult védőreflexként. Amellett tehát, hogy korrekt (ám mégis csak áthidaló) meg­oldásnak találom a Kárpát-Uk­rajna nevet (magyarországi pub­likálásra szánt írásaimban én is használom), mégis, főleg, ha csu­pán említésről, vagy ha nem po­litikai, történelmi vonatkozások­ról van szó, hanem például iro­dalomról, néprajzról, mindenna­pi életünkről, akkor a Kárpát­alja,­­kárpátaljai szavakat tartom a legmegfelelőbbeknek. Indoklá­sul, azon túl, hogy ez önmegne­­vezésünk, hadd érveljek még az­zal, hogy ez talán napjainkban már inkább a vidék etnikai meg­nevezése, mely gondolkozásunk­ban, beszédünkben nem is annyi­ra azt a közigazgatási egységet jelenti, amelyben élünk, hanem a tájat, szülőföldünket. Ahol uk­rán, román és más nemzetiségű társainkkal , sorsközösségben, szovjet állampolgárként, magyar nemzetiségűként kárpátaljaiak­nak érezzük és nevezzük magun­kat. Balla D. Károly Ungvár Péntek, 1988. augusztus 26. Fegyverhasználatra nem került sor Az NDK-beli határsértő családja csak könnyebben sérült meg Mint ismeretes, az 1988. augusz­tus 24-én virradó éjjel, egy NDK- állampolgár, Konrad Tiele sze­mélygépkocsijával nagy sebesség­gel a kőszegi határátkelőhely le­zárt sorompójának rohant. A ha­tárátlépést megkísérlő gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. A s­ét utas, a szerencsétlenül járt férfi felesége, a 28 éves Martina Richter Pannicke és kisfiúk, a nyolcesztendős René Pannicke ,könnyebben megsérültek. Először kettőjük állapotáról ér­deklődtünk dr. Salamon Antaltól, a szombathelyi Markusovsz­ky Kórház baleseti osztályának ve­zető főorvosától. . — Szerdán, hajnali hét órakor a határőrök — orvos kíséretében — hozták be az NDK-állam­pol­­gárságú asszonyt és gyermekét. Martina Richter Pannicke egyik bordája eltört, a kisfiú enyhe fej­horzsolást szenvedett. Az ambu­lancián vizsgáltuk meg és döntöt­tük el, hogy a könnyebb sérülé­sekkel a két beteget osztályunkra nem vesszük fel. A megdöbbentő tragédia rész­leteiről Karacs Károly alezredest, a Belügyminisztérium Határőr­ség határügyi osztályainak vezető­jét kérdeztük. — Hogyan került a házaspár Magyarországra? — A 34 éves Konrad Tiele csa­ládjával Csehszlovákia felől 1988. augusztus 10-én lépte át a ma­gyar határt. A balesetig eltelt két hetet Balatonfűzfőn töltötték, csereüdültetés keretében. Nyugat­ra érvényes útlevelük nem volt. Megtudtuk, hogy az áldozat tu­lajdonát képező 1200-as típusú Lada személygépkocsival 1988. augusztus 23-án éjfél körül érték el a kőszegi határállomást. A gépkocsiban hárman ültek, a fér­fi vezetett, míg felesége és kisfiuk a hátsó ülésen utazott. Ami ez­után történt, szinte pillanatok alatt játszódott le. Tiele figyel­men kívül hagyta azokat a köz­úti jelzéseket, amelyek a határ­­átkelőhely közelségére figyelmez­tették. Hiába volt a határőrök felszólítása, a férfi mintegy 80— 100 kilométeres sebességgel neki­rohant a lezárt sorompónak és szörnyethalt. — A határőrök használtak-e fegyvert? — Fegyverhasználatra nem ke­rült sor. (kishallá) KIÁLLÍTÁSOK ADY emlékmúzeum (V., Veres Pál­­né u. 4—6.). ARANY SAS PATIKAMÚZEUM (I., Tárnok u. II.): Gyógyszerészet a re­neszánsz és a barokk karában. AQUINCUMI MÚZEUM: (HI., Szent­endrei út 139.) BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ (II., Csa­lán út 29.): Bartók Béla életútja — A Magyar Posta bélyegei Bartók Bé­láról. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Szent György tér 2.). Régészeti ásatások Budapesten — Budapest két évezrede — A középkori Buda kirá­lyi várpalotája és gótikus szobrai (áll. kiáll.) „Jégsza­kadás és Duna kiáradása ..Pest-Buda 1838. — Százéves a gramofon (idősz. kiáll.) EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V., Deák F. tér 4.): Evangélikusság a magyar kultúrában napjainkig. FÖLDALATTI VASÚTI MÚZEUM: (Deák téri aluljárói) GÜL BABA TURBE: (II., Mecset u. 14.) Ió HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth A. sétány 40.): A magyarországi feu­dalizmus korának hadtörténeti emlé­kei — Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc — Az Osztrák—Ma­gyar Monarchia és az első világhábo­rú — A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi honvédő háborúja — Ma­gyarország a két világháború között és­ a második világháborúban — Ha­zánk felszabadítása — A Néphadse­reg megalakulása és fejlődése — A kézifegyverek története — István ki­rály, kamarakiáll. (ál. kiáll.) (Ny: *9—17-ig; V: 10—18-ig; H. zárva !) HERCULES VILLA (VL) Meggyfa U. 19—21.). (Ny: H. kiv. 10—14-ig; Szó, V: 10—18-ig.) HOPP FERENC KELET-ÁZ­SI­AI MŰ­VÉSZETI MÚZEUM (VI., Népköz­­társaság útja 103.): India és Hát­­só-India művészete (áll. kiáll.) — Távol-keleti, kerámia (idősz. kiáll.). IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX., Ül­lői út 33—37.): Művészet és mester­ség (áll. kiáll.) — Képes kárpitok a xvi—xvm. sz.-ból — Szvetnik Joachim ötvös kiáll. — Reneszánsz és manierizmus (idősz. kiáll.) JÓKAI EMLÉKMÚZEUM (XII., Költő u. 21.): (Ny. H. kiv. 10—14-ig.). JÓZSEF ATTILA EMLÉKSZOBA (IX., Gát u. 3.). KASSÁK EMLÉKMÚZEUM (ul., Fő tér I.): Avantgárd és prolekált­­a , Munka 1928—1932. (zár. 31-én) KISCELLI MÚZEUM (HL, Kiscelli ú. 108.). Az „Arany - Oroszlány-patika — Pest-budai nyomdák a XVIn— XIX. sz.-ban (áll. kiáll.) — A Kis­celli képzőművészeti gyűjtemény •kezdeti évtizedei 7­ Kondor Béla és Vitt Tibor művei gyűjteményeink­ben; KÖZÉPKORI ZSIDÓ IMAHÁZ. (I.: Táncsics M. u. 26.). (Ny. H. kir. 10—14-ig; Szó, V . 10—18-ig.) közlekedési múzeum (Xiv., vá­rosligeti krt. 11.). — A vasút törté­nete a lóvasúttól 1945-ig — A mai vasút — A hajózás és hajógyártás története — a folyók szabályozása — Út- és­ hídépítés története a rómaiak­tól napjainkig — A fogatolt jármű­vektől a gépjárművekig — Az autó és a motor Városi közlekedés (áll. kiáll.) „Pillantás raktáraink­ba** ; drezdai vendégkiáll. (zár. szept. 4-én) (Idősz. kiáll.) LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM (VI., Vörösmarty u. 35.): VIII. 1-jétől 21-ig zárva!).­­ MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚ­ZEUM (VII., Kazinczy u. 21.): Az erősáramú elektrotechnika történe­téből (AII. kiáll.) (Ny. V. H. kiv. 11— 17-ig.) MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VEN­­DÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM (I., For­tuna u. 4.): A magyar kereskedelem századunk első felében — A cukrász­ipar története Magyarországon (III. klán.). MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚ­ZEUM (Budavári Palota A ép.): A magyarországi munkásmozga­lom története (AUI. kiáll.) A fotográ­fia első száz éve Magyarországon — Amulettek és varázskönyvek az iszlám vlágából (zár. szept 4-én) (idősz. kiáll.) MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (Buda­vári Palota B, C, D ép.): Magyaror­szági művészet a XI—XX. sz.-ig. Későreneszánsz és barokk művészet 1550—1800-ig — Későgótikus szár­nyasoltárok — Középkori kőtár — Gótikus faszobrok és táblaképek a XIV—XV. sz.-ban — Munkácsy Mi­hály és Paál László művészete — Szinyei Merse Pál művészete — XIX. sz.-i magyar festészet és szob­rászat. — a XX. sz.-i festészet és­­szobrászat (áll. kiáll.) MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (VIII., Múzeum krt. 14—16.): Magyarország története az őskortól a honfoglalá­sig — Magyarország története a hon­foglalástól 1649-ig — Magyar koro­názási jelvények (áll. kiáll.) Szent István képe a magyar történelem­ben (idősz. kiáll.) M­ATYAS-TEMPLOM : Egyhezim­űvé­szeti gyűjtemény­­(Ny. mindennap 9—19-ig.) MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Vajdahunyad vár): A háziállatok kialakulása — A honfoglaló magya­rok és a kora Árpád-kor háziálla­tai — A sertéstenyésztés története — A lótenyésztés története — A ma­gyar baromfitenyésztés története — A juhtenyésztés története — Az erd- nép története — Az eke és szántáé története — A gabonatermesztés tör­ténete az őskortól a XIX. sz. végéig — Vadászat és vadgazdálkodás — Az erdőgazdálkodás története — Termé­szetvédelem Magyarországon — A magyar halászat története — Ma­gyarország mezőgazdasága a XX. sz-ban — A magyar vadászat tör­ténete (ál. kiáll.) (Ny. H. kiv. 1­0— 17- ig, V. 10—18-ig.) MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Táncsics u. 7.): A zeneélet és a hang­szeres kultúra emlékei Magyarorszá­gon (áll. kiáll.) Zenei éremgaléria — Bartók műhelyében — Pásztory Ditta zongorázik (idősz. kiáll.) (Ny: H: 16—21-ig, K: zárva, Szer V-ig: 10— 18- ig.) NAGYTÉTÉNYI KASTÉLYMÚZEUM (XXII., csókás­ Pál u. 9—11.): Eu­rópai bútorok a XV.—xvI. sz.-ban — Magyar bútorművészet a­­XVii. sz.-ban «*­ Bútorművészet a XIX. fizuban (áll. kiáll.) — Kaukázusi és türkmnén szőnyegek (idősz. kiáll.) NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kossuth L. tér 12.): Az őstársadalmaktól a ci­vilizációkig (áll. kiáll.) — Kultúra és társadalom Magyarországon a felvi­lágosodás korában (1730—1830) — Pásztorfaragások — Közös tető alatt. A Cloppenburg­ Szabadtéri Néprajzi Múzeum bútorkiáll — Olga Fish indián művészeti gyűjteményéből válogatás — equadori vendégkiáll. — Elzászi üvegképek 1750-­től nap­jainkig (zár. 29-én) — Népi­ díszítő­művészet Vas megyében (zár. 29-én) . (idősz. kiáll.) — Lakásbelsők II. Vár­­,­aljai szobabelső (kamarakiáll.) (Ny. H. kiv. 10—16-ig.) NYUGAT IRODALMI MÚZEUM (XII., Városmajor u. 48/B). Nyugat-emlék­­kiáll. (III. kiáll.) — Füst Milán em­­lékkiáll. (idősz. kiáll.). ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYV* TÁR KIÁLLÍTÓTER­MEI: Szent István és kora (Ny. naponta 10— 18-ig, V. zárva!) PETŐFI IRODALMI MÚZEUM (V., Károlyi M. u. 16.): 50 éves a Magyar Nemzet; dokumentumkiáll. (idősz. kiáll.) *•' POSTAMÚZEUM (VI., Népköztársaság útja 3.): Posta- és távközléstörténeti kiáll. RÁTH GYÖRGY MÚZEUM: (VI., Gor­kij fasor 12.): Kína—Japán (áll. kiáll.) SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Apród u. 1—3.): Képek a gyógyítás múltjából (ál. kiáll.) (Ny. H. kiv. fél 11—18 között). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV., Dózsa Gy. út 41.): Egyiptomi kiáll. — Antik kiáll. — Régi Képtár — — Modern Képtár — A 20. sz. mű­vészete (áll. kiáll.) — Holland fes­tészet a xvn. sz.-ban — A Grafikai Gyűjtemény új szerzeményei (idősz. kiáll.) TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM (kiálításai a Nemzeti Múzeum épü­letében, vm., Múzeum krt. 14—16.): Az ásványok világa — A földtörténet emlékei Magyarországon — Az őslé­nyek világa — Magyarország álat­­világa (áll. kiáll.) TEXTIL- ÉS RUHAIPARI MÚZEUM (XHL, Gogol u. 9—11.). TŰZOLTÓMÚZEUM (X., Martinovics tér 12.). A tűzvédelem fejlődése (áll. kiáll.) (Ny. 9—16-ig, ünnepnap: 9— 13-ig)­. VASARELY MÚZEUM (Zichy-kastély, III., Korvin Ottó tér). BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓ­HÁZA (in., Lajos u. 156.): Pátzay Pál álll. kiáll. — Velem +, Brüsszel; textilkiáll. (zár: szept. 4-én) BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM (V., Szabadsajtó út 5.): A Miskolci Épí­tész Műhely 10 éve. BUDAPESTI FOTOKLUB (V., Belgrád rkp., 17.): A bajor fotóművészek kiáll. (nyit: szept. 1-jén) DOROTTYA UTCAI KIÁLLÍTÓTEREM Juno Gemes (Ausztrália) fotóm.­­kiáll. (zár: szept. 3-án) DUNA GALÉRIA: Bozsok­ Ágnes ke­ramikus, Barta Zsolt fotós. Kalász István festőm, kiáll. (zár: 28-án) ERNST MÚZEUM (VI., Nagymező u. 8.): Alexandr Rodcsenko fotográ­fiái. (zár: 28-án.) — Buczkó György Üvegszobrainak kiáll. (nyit. szept. 2-án) JÓZSEFVÁROSI KIÁLLITÓTEREM (VH., József krt. 70.): Experimen­tum és használati tárgy — a Kecs­keméti Nemzetközi Kerámia .Stú­dió kiáll, (zár 28-án.) MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐIS­KOLA KIÁLLÍTÓTERME (VI., Nép­­köztársaság útja 69—71.): Koreai képzőművészeti kiáll. (zár. szept. 4-én) MOLNÁR C. PÁL GYŰJTEMÉNY (XI., Ménesi út 65.): (Ny. K, Sze, Cs. 15— 18-ig.) MŰCSARNOK (Hősök tere): „Eleven • textil** A modern magyar textil 20 éve. (Ny: H. kiv. 10—18-ig. K: 12—20-ig.) MŰGYŰJTŐK GALÉRIÁJA (VH., Dohány u. 82.). (Ny: 10—18-ig. Szó, V: Zárva!) MŰVÉSZ GALÉRIA (Vm. Rákóczi út 7. I. em.): Életképek és tájké­pek a század első feléből. (Ny: 14— 18-ig.. Szó­, V: zárva!) ÓBUDAI PINCEGALÉRIA (ul., Fő tér 1.): Ganczaugh Miklós festőm, kiáll, (zár: 28-án.) STÚDIÓ GALÉRIA (V., Bajcey-Zsi­­linszky út 52.): Bodor Anikó grafi­kus kiáll, (zár: szept. 4-én) A múzeumok és kiállítótermek ál­talában 10—18-ig látogathatók. Hétfőn zárva vannak! Az ettől eltérő nyitva tartásokat külön jelezzük.

Next