Magyar Nemzet, 1988. augusztus (51. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-26 / 204. szám
8 A Magyar Nemzet vitafóruma Lilla másolta a verseket „De szeretnék a királlyal beszélni" Élénk vitát keltett Cenner Mihály színháztörténésznek fenti című írása a Magyar Nemzet 1988. augusztus 13-i számában. Blaha Lujza vajon milyen dallamra énekelte a királyhoz intézett rögtönzését Bécsben, 1883- ban? A vitázók kilencvenkilenc százaléka máris fújja azt a dallamot, mely így kezdődik: „Márványköböl, márványköböl van a Tisza feneke..és erre" a dallamra énekeli a fenti szöveget is: „De szeretnék, de szeretnék a királlyal beszélni"__ Százszázalékos a tévedés! Blaha Lujza ugyanis nem énekelhette a „Márványköves” dallamot, mert abban az időben ennek a dallamnak még semmi nyoma sincs. A dallamot az 1914- es világháború első napjai, hónapjai hozták el a főváros utcáira. Augusztus-szeptemberben a háborúba menetelő bakancsos katonák dalolták, bízva Ferenc Jóska, az öreg király elhamarkodott szavaiban, hogy mire a lombok lehullnak, befejezzük győzedelmesen a Szerbia—Bosznia—Hercegovina ellen indított háborút. Az öreg király vaskosan tévedett, de a megtévesztett katonái harsogva dalolták: „Megállj, megállj, kutya Szerbia, Nem lesz többé tied Bosznia, Mert a magyar nem enged, míg egy csöpp vér lesz benned a szép Magyarországon!... Kisdiák voltam Budapesten és hallgattuk az új katonanótákat tátott szájjal. Elképzeltük, a dörgő bakancsokkal lépdelő vitézek majd milyen rendet vágnak odalenn, hol „Szerbiának hegyei, a fekete köves a magyar királyé. Mégis az a kutya szerb, mégis az a kutya szerb el akarja venni!” Népdal volt-e ez? Nem. Bértollnokok írták a honvédelmi minisztérium pénzéért és tisztek szorgalmazták dalolását, hadd lelkesítse a magyart. Hatgyermekes tanító nagybátyám az 1914-es világháború első napján halt „hősi halált” Labác váránál, amikor átkeltek a Dunán... Érdekes, hogy Bartók Béla A magyar népdal című könyvébe fölvette ezt a világháborús katonanótát, de csak a dallamot, a szöveget tüntetően nem közölte. Ő tudta és meg is írta, hogy a népek soha nem gyűlölték egymást, „kutya szerb”, ezt a háborús uszítók találták ki, nem a népszáj, bár harsogta a katona, mert kényszerítette éneklésére a tiszti irányítás ... Visszatérve az első dallamra, a „márványkövesre”, szögezzük le, hogy erre semmiképpen sem énekelhette a „De szeretnék a királlyal ■ beszélni" 11 szótagos verssort Blaha Lujza 1883-ban. De az ő híressé vált szövegét igenis énekelték a magyar bakák az 1914-es évben, bizonyos ■ szótagok ismétlésével, a 11 szótagos verset 15 szótagos dallamra így: 1. De szeretnék, de szeretnék a császárral beszélni. De még jobban, de még jobban szobájába bemenni, Megmondanám a császárnak magának (hogy), Lányokat is, lányokat is sorozzon be huszárnak! — 2. De a császár, de a császár visszaírt a levélbe, Leányhuszár, leányhuszár nem illik a seregbe, Mert a lánynak harminchárom szoknya kell, Szoknya alá, lába alá magas sarkú cipő kell! (Öreg katonák most mosolyognak, mert eszükbe jut egy pikáns szövegváltozat is, miszerint „Szoknya alá, lába közé..., a folytatása közölhetetlen ...) Blaha Lujza szövegét tehát 1914-ben átköltötték a jókedvű katonák, nem is akárhogyan, és divatos dallá tették az , akkortájt föltűnt dúr csárdás dallammal. Manapság egy moll csárdás dallamra is dalolják néhányan, erre emlékezik Bede Anna költőnő a szülőfalujából. Ezt a moll csárdás dallamot más szöveggel is ismerjük: Már én többé a Fő utcán végig menni nem merek, Mert azt mondják az irigyek, hogy szeretőt keresek, Nem kell nékem, van már nékem kökényszemű kisbarna-ha-haha, Jobb válláról bal vállára, bal válláról jobb vállára göndörödik a haja... Nos, hát erre a dallamra meg azért nem dalolhatott Blaha Lujza, mert Lehár Ferenc losonci indulójából ered a dallam, az 1890-es években komponálta a fiatal katonakarmester. Ezek után mégis melyik dallamra énekelhette Blaha Lujza a kétségkívül nem csárdásszerű, inkább könyörgő, szinte imádságos szövegét? Cenner Mihály célzást tesz erre: „Verd meg Isten a gőzösnek kerekét” dallamára énekelhette. A mai közismertebb szövege: „Zsindelyezik a laktanya tetejét”... 11 szótagos, beszélgetős ritmusú, kicsit szomorkás dallam, lásd Bartók: A magyar népdal c. könyvében, 1924. 109. sz., Szeged, 1906. évi gyűjtése. A szóbeli hagyományok szerint ez volt az 1878-ban Boszniában állomásozó Mottyxtáry ezred nótája, ez jutott, el 1883- ban Blaha Lujzáig, Budapestig és Bécsig, és erre a dallamra rögtönözhette a nagyszerű művésznő a bátor és sikeres „kegyelmi kérvényét”... (További adatok: Volly: Előre, 1948, 195. old.) Volly István Emlék Dienes Andrásról A Petőfi-titok megszállottja megtisztelő jelzővel illette Veszprémi Miklós augusztus 6-i írásában a ’62-ben korán elhunyt neves irodalomtörténészt, Dienes Andrást. Valóban ideje lenne Petőfivel foglalkozó írásait újból, együttesen megjelentetni, mint Veszprémi javasolja. Nézetem szerint érdemes lenne gyűjteményét másokkal is kiegészíteni. Dienes ugyanis a magyar múlt más írónagyjainak is következetes és harcos védőügyvédje volt. Ha jól emlékszem, 1952 tavaszán, a Népművészeti Intézet szerkesztési osztályán Szerb Kláritól hallottam először arról, hogy volt egy csendőr százados, aki 1944-ben vakmerő módon mentette (vagy megkockáztatta) az üldözött magyar írókat. Dienes volt. 1949 őszén csak azt tudtam róla, hogy A Petőfi-titok című fontos könyv szerzője. Nem sejtettem, hogy börtönben van. Aztán 1956 augusztusában belépett a Népművelés szerkesztőségébe egy férfi, s azt mondta, ő Dienes András, s hozott egy cikkett Kölcsey Ferenc lakóházának szégyenletes állapotáról. Népművelési téma, idevaló. Elolvastam nyomban, s majd megöleltem a férfit Olyan cikk, aminő az ő Szatmárcsekei monológja, nem sok akadt a Népművelés 1956-os vaskos kötetében. (Megtalálható a folyóirat 1956 szeptemberi száma 25. oldalán.) Lírai hangú, bölcs, megértő és szenvedélyesen érvelő írás arról, hogy van ugyan népművelésihálózat, seregnyi irodalmár, szorgos ügyintézgetés, de „közben sivít a fűrész Csákén, dőlnek az udvarház fái, bontják a házakat. Én magam húsz házat és emlékfát tudok mondani, ami így pusztult el. (...) Gyerünk a faluba, Csekére, Nagyarra, Dömsödre, Vecsésre... Gyerünk, mert baj lesz: ezt a pusztítást még egyszer számon kérik tőlünk.” Több mint három évtizede írta le e sorokat. Hat év börtönnel hátán, 1956 júliusában már három hetet kutatott a segesvári csatatéren. Majd visszatérve augusztusban már Kölcsey Ferenc nyomdokait vizsgálta Szatmárban. . Nem jött még el az ideje, hogy ennek a küldetéses irodalmárnak összegereblyézzük, s megjelentessük fellelhető más irodalomtörténeti írásait is? Varga Imre író, szerkesztő Húsbontás Hiába vannak rendeletek a húsok bontásával, zsírtalanításával kapcsolatban, az fiztetekben ma is ugyanolyan zsíros húst kapunk, mint régebben. Legjobban a kisfogyasztót érinti ez: harminc-negyven dekagramm húsból nyolc-tíz dekagramot kénytelen a kukába dobni a vásárló. A Rosenberg házaspár utcai csarnokban gyakorló háziasszony lévén, három különböző helyen szereztem erről tapasztalatot Ez elsősorban nem a hentes hibája, hanem a húsiparé, amely jóval több zsiradékot hagy a kiszállított félsertéseken a megengedettnél. Falra hányt borsóként több ízben szóvá tette ezt már a sajtó, rádió. Azokban az országokban, ahol grammra mérik a húst, látszólag jóval magasabb áron. Ám a pénzéért színhúst kap a vásárló, ami alig kerül többe, mint ha főzés előtt a hús egy része a kukába kerül. A sokgyermekesek és nyugdíjasok érdekében végre határozottabban kellene fellépni a húsipari kiszolgáltatottság eerén. st. r.) Valutabürokrácia és egyebek Tudom, nem illő utazással kapcsolatos dolgot reklamálni, hisz örülni kellene, hogy utazhatunk, oly sokáig volt tilos. Mégis ... Osztrák állampolgárságú férem van, 20 éve már. Én nem akarok, lemondani a magyar állampolgárságomról. Leginkább Budapesten élünk, de azért sűrűn kimegyünk a bécsi lakásunkba is. Most jön a probléma. Én szívesen lemondanék a valutaigényemről, és az ezzel együtt járó sorbaállásról az IBuaz-nál. Az országnak kevés a valutája, miért kötelező akkor nekem is kiváltani titánként a 3000,— Ft.. értékű valutát. Nem lehetne, hogy ha az ember házastársával együtt utazik, elég legyen a házasságlevél bemutatása a két útlevél mellett? Másik észrevétel: miért mondja azt magyar területen az Utasellátó alkalmazottja, hogy „kevés a szendvicsem, forintért már nem adhatok belőle!” Harmadik kérdésem: a közértek egy része rövidített időben tart nyitva, a fodrásznál nincs hajmosó. Miért nem ajánlják fel ezeket a szakmákat az erdélyi menekülteknek? Tudom, nem szép most panaszkodni, mikor végre kezd jóra fordulni minden, de az ember telhetetlen. Mader Róbertné Budapest Nagy örömmel és érdeklődéssel olvastam a Magyar Nemzet 1988. augusztus 4-i számában Beiczer Éva értékes és érdekes írását Csokonai Lillájáról. Az irodalomtörténeti kritika mindig előbbre viheti a kevésbé vagy nem tisztázott problémáikatés felvetéseket. Annak idején alaposan áttanulmányoztam Beiczer Éva vizsgálati anyagát Lilla írásáról, de el kell mondjam, a kitűnő dolgozat nem győzött meg. Beiczer Éva 4 oldalas 6 rovatot tartalmazó összehasonlító táblázatában csak a Lilla által 1844-ben írt felségfolyamodványt ve (he t te figyelembe, az összehasonlításnál. Viszont birtokomban van a Lillaperanyag 1844—1852-ig, köztük Lilla eredeti kézírásával, a dunaalmási úriszékihez írott levelei, amelyben indulatai, lelkivilága jól visszatükröződik. Jól lehet követni évenként írásának eredetiségét, az N, J, V, T betűk jellegzetes formáit. Megdöbbentő a hasonlóság az 1847. április 30-án Motsról keltezett levél és a versesfüzet betűi között. De nézzük a tényeket: Lilla csak addig volt „sok kötelezettséggel terhelt háziasszony”, amíg Lévai Istvánnénak mondotta magát. Már leánykorában nagyon szerette a verseket, jól énekelt, és húros hangszereken is játszott Csokonai: A Muzsikáló Szépség című versében a követőket írta: De midőn Szátskád daljára A húrokat pengeted, Mit érzek! minden trillára Szivem ölöd s élteted. A hangok virággá válnak Mosolygó ajjakidon S a virágok hanguzsálnak Teremtő ujjaidon. Amikor 1965-ben Csokonai- és Lila-kutatásaimat Dunaalmáson megkezdtem, idős betegeim el- mondották, amit szájhagyományként Szüleiktől és nagyszüleiktől hallottak, azt ugyanis, hogy Lilla „nagyon nótáskedvű fehérnép volt”, és még iszogatott is... Dehogy hallgatta el Csokonaihoz fűződő érzelmeinek a megnyilvánulását. Attól a perctől kezdve, amikor papné lett 1844- ben, szinte „ikéhkedett" a költő nevével. Szemző Piroska írta 1930-ban: „még életében történt, hogy a látogatóik elvitték tőle a költőnek kéziratban átadott verseit, leveleit, amiket kérés nélkül is elajándékozgatott”. A neszmélyi parasztemberekeknek titulált Lévad testvérek is (Lilla első férjének rokonai) így írtak róla 1847-ben: „... tisztelt Alperes nő, kit egy koszorús költőnk méltónak vélt örök emlékű classikus lantjával a feledés örvényéből kiragadni...” Kecskeméti Jenő református lelkész a múlt század végén arról írt, hogy Lilla hagyatékában volt egy szép boroskancsó is... Minden okunk meg van annak bizonyítására, hogy az idős és énekelgető (és iszogató?) Lilla „Nótákat” másoljon a maga és mások szórakoztatására. Már Haraszti Gyula megjegyezte 1880-ban, hogy „Lilla könnyes szemekkel dúdolgatja, gügyögyi azokat a bús dalokat (!), amiknek az ő egykori könnyelműsége adott létert.” Tápay Szabó László szerint a halott Lilla mellett megtalálták a Lilla-dalokat is, „szépen bekötve”. Mindez azt bizonyítja, hogy féltette és óvta Csokonai verseit, ugyanígy Domby Márton Csokonai Vitéz Mihály élete című könyvét is, amely szinte érintetlen a kímélettől. Rákosné Ács Klára tekintélyes grafológusnak vizsgálatai szerint a verses füzetben Lilla keze írása látható és olvasható. Dr. Szilágyi Ferenc szerint ezt a „betű szerinti grafológiai egybevetés, a teljesen egyéni nagy Nerc, és a fantáziára valló V-k azonosítása is igazolta”. "Csokonai búcsúlevelének a lemásolását nagy kérlelésre engedte meg Szalacsi József mérnöknek, aki Toldy Ferenc megbízásából kereste fel Dunaalmáson. A búcsúlevelet kebléből vette elő, és a másolás után oda rejtette vissza, amelyet vele temettek el 1655. február 20-án. Megmaradt a perirat Lilla kezeírásával, a Nóták, az úrvacsoráskehely, a matriculák, a hagyományok. Kunszery Gyula szerint: „Az almás sírhant alatt egy elfáradt, törődött öregasszonynak Végh Mihálynné esperesnének tetemei nyugosznak. De Lilla nem halt meg. Egy ragyás képű, méla tekintetű, iskolájából" kicsapott tógállus diák költészetében örökké él.*’. Dr. Ferenczy Miklós Mapi Nemzet Önmegnevezésről van szó örvendetes, hogy a magyarországi sajtó mind gyakrabban foglalkozik az ország határain túl élő magyarsággal, így a szovjetunióbeliekkel is, akiknek túlnyomó többsége (kerekítve 200 ezer fő) azon a vidéken él, melynek megnevezésével kapcsolatban időről időre — nyilván gyakoribb előfordulása miatt is — fellángolnak a viták. A Magyar Nemzetben két ízben is szó esett erről az elmúlt hónapokban (Szilágyi Ferenc írását április 7-én, Sándor Lászlóét július 26-án olvashattuk). Engedtessék meg, hogy ezúttal egy kárpátaljai magyar is kifejtse véleményét ez ügyben. Mindenképpen egyet kell értenem azzal, hogy a „Kárpátontúli terület” megnevezés nem egyéb tükörfordításnál, s mint ilyen, kerülendő. Ugyanakkor a vidéknek Ukrajnával való egyesítése óta ez a hivatalos neve ennek a közigazgatási egységnek, és "bár ellentmond a magyarországi nézőpontnak (onnan tekintve nem túl, hanem innen, vagyunk), talán mégsem kell egyértelműen elítélni azt, aki az ukrán, orosz hivatalos formulából kiindulva ezzel a kifejezéssel él. (Megjegyzem, hogy a kárpátaljai magyar sajtó kizárólag ezt a tükörfordításos, hivatalosnak" ítélt verziót használja!) Sándor László a Kárpát-Ukrajna használata mellett tör lándzsát, kifejtve a Kárpátalja elnevezés történelmileg túlhaladott voltát. Főt hajtva véleménye előtt hadd jegyezzem meg, hogy az előbbi kifejezés szerintem amolyan kreáció, áthidaló középmegoldás, melyet azért hoztak létre a hivatalos, magyarországi orgánumok, hogy se a képtelen „Kárpátontúli terület”-et, se Kárpátalját ne kelljen használniuk, mely utóbbiban esetleg irredentizmust szimatolhatott volna a szovjet fél vagy a hazai túlbuzgóság. Lemérhető ez azon is, hogy Kárpátalján senki sem használja a Kárpát-Ukrajna kifejezést, ez csak a magyarországi sajtóban, lexikonokban, stb. él. Mint említettem, az itteni magyar sajtó, rádió, tv, a kétnyelvű okmányok, feliratok, stb. kötelezően „Kárpátontúli terület"-et, a magyar lakosság ellenben — közbeszédben legalábbis — következetesen Kárpátalját mond. És ezzel el is érkeztem írásom fő gondolatához, hogy itt történelmileg kialakult önmegnevezésről van szó. Mi, a magunk szemszögéből, mindenképpen a Kárpátok alján élünk, a legnagyobb természetességgel illetjük hát szülőföldünket ezzel a szóval. Mint említettem, főleg közbeszédben, mindennapjainkban, baráti társalgásban. Mert az itteni tv, rádió képernyője előtt nyilatkozva, írásban vagy „hivatalos” személyek jelenlétében olykor mi is a Szovjetunió Legfelső Tanácsa által szentesített formula magyar tükörfordítását használjuk, képtelenségből, vagy nemritkán óvatosságból, évtizedek óta kialakult védőreflexként. Amellett tehát, hogy korrekt (ám mégis csak áthidaló) megoldásnak találom a Kárpát-Ukrajna nevet (magyarországi publikálásra szánt írásaimban én is használom), mégis, főleg, ha csupán említésről, vagy ha nem politikai, történelmi vonatkozásokról van szó, hanem például irodalomról, néprajzról, mindennapi életünkről, akkor a Kárpátalja,kárpátaljai szavakat tartom a legmegfelelőbbeknek. Indoklásul, azon túl, hogy ez önmegnevezésünk, hadd érveljek még azzal, hogy ez talán napjainkban már inkább a vidék etnikai megnevezése, mely gondolkozásunkban, beszédünkben nem is annyira azt a közigazgatási egységet jelenti, amelyben élünk, hanem a tájat, szülőföldünket. Ahol ukrán, román és más nemzetiségű társainkkal , sorsközösségben, szovjet állampolgárként, magyar nemzetiségűként kárpátaljaiaknak érezzük és nevezzük magunkat. Balla D. Károly Ungvár Péntek, 1988. augusztus 26. Fegyverhasználatra nem került sor Az NDK-beli határsértő családja csak könnyebben sérült meg Mint ismeretes, az 1988. augusztus 24-én virradó éjjel, egy NDK- állampolgár, Konrad Tiele személygépkocsijával nagy sebességgel a kőszegi határátkelőhely lezárt sorompójának rohant. A határátlépést megkísérlő gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. A sét utas, a szerencsétlenül járt férfi felesége, a 28 éves Martina Richter Pannicke és kisfiúk, a nyolcesztendős René Pannicke ,könnyebben megsérültek. Először kettőjük állapotáról érdeklődtünk dr. Salamon Antaltól, a szombathelyi Markusovszky Kórház baleseti osztályának vezető főorvosától. . — Szerdán, hajnali hét órakor a határőrök — orvos kíséretében — hozták be az NDK-állampolgárságú asszonyt és gyermekét. Martina Richter Pannicke egyik bordája eltört, a kisfiú enyhe fejhorzsolást szenvedett. Az ambulancián vizsgáltuk meg és döntöttük el, hogy a könnyebb sérülésekkel a két beteget osztályunkra nem vesszük fel. A megdöbbentő tragédia részleteiről Karacs Károly alezredest, a Belügyminisztérium Határőrség határügyi osztályainak vezetőjét kérdeztük. — Hogyan került a házaspár Magyarországra? — A 34 éves Konrad Tiele családjával Csehszlovákia felől 1988. augusztus 10-én lépte át a magyar határt. A balesetig eltelt két hetet Balatonfűzfőn töltötték, csereüdültetés keretében. Nyugatra érvényes útlevelük nem volt. Megtudtuk, hogy az áldozat tulajdonát képező 1200-as típusú Lada személygépkocsival 1988. augusztus 23-án éjfél körül érték el a kőszegi határállomást. A gépkocsiban hárman ültek, a férfi vezetett, míg felesége és kisfiuk a hátsó ülésen utazott. Ami ezután történt, szinte pillanatok alatt játszódott le. Tiele figyelmen kívül hagyta azokat a közúti jelzéseket, amelyek a határátkelőhely közelségére figyelmeztették. Hiába volt a határőrök felszólítása, a férfi mintegy 80— 100 kilométeres sebességgel nekirohant a lezárt sorompónak és szörnyethalt. — A határőrök használtak-e fegyvert? — Fegyverhasználatra nem került sor. (kishallá) KIÁLLÍTÁSOK ADY emlékmúzeum (V., Veres Pálné u. 4—6.). ARANY SAS PATIKAMÚZEUM (I., Tárnok u. II.): Gyógyszerészet a reneszánsz és a barokk karában. AQUINCUMI MÚZEUM: (HI., Szentendrei út 139.) BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ (II., Csalán út 29.): Bartók Béla életútja — A Magyar Posta bélyegei Bartók Béláról. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Szent György tér 2.). Régészeti ásatások Budapesten — Budapest két évezrede — A középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai (áll. kiáll.) „Jégszakadás és Duna kiáradása ..Pest-Buda 1838. — Százéves a gramofon (idősz. kiáll.) EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V., Deák F. tér 4.): Evangélikusság a magyar kultúrában napjainkig. FÖLDALATTI VASÚTI MÚZEUM: (Deák téri aluljárói) GÜL BABA TURBE: (II., Mecset u. 14.) Ió HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth A. sétány 40.): A magyarországi feudalizmus korának hadtörténeti emlékei — Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc — Az Osztrák—Magyar Monarchia és az első világháború — A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi honvédő háborúja — Magyarország a két világháború között és a második világháborúban — Hazánk felszabadítása — A Néphadsereg megalakulása és fejlődése — A kézifegyverek története — István király, kamarakiáll. (ál. kiáll.) (Ny: *9—17-ig; V: 10—18-ig; H. zárva !) HERCULES VILLA (VL) Meggyfa U. 19—21.). (Ny: H. kiv. 10—14-ig; Szó, V: 10—18-ig.) HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM (VI., Népköztársaság útja 103.): India és Hátsó-India művészete (áll. kiáll.) — Távol-keleti, kerámia (idősz. kiáll.). IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX., Üllői út 33—37.): Művészet és mesterség (áll. kiáll.) — Képes kárpitok a xvi—xvm. sz.-ból — Szvetnik Joachim ötvös kiáll. — Reneszánsz és manierizmus (idősz. kiáll.) JÓKAI EMLÉKMÚZEUM (XII., Költő u. 21.): (Ny. H. kiv. 10—14-ig.). JÓZSEF ATTILA EMLÉKSZOBA (IX., Gát u. 3.). KASSÁK EMLÉKMÚZEUM (ul., Fő tér I.): Avantgárd és prolekálta , Munka 1928—1932. (zár. 31-én) KISCELLI MÚZEUM (HL, Kiscelli ú. 108.). Az „Arany - Oroszlány-patika — Pest-budai nyomdák a XVIn— XIX. sz.-ban (áll. kiáll.) — A Kiscelli képzőművészeti gyűjtemény •kezdeti évtizedei 7 Kondor Béla és Vitt Tibor művei gyűjteményeinkben; KÖZÉPKORI ZSIDÓ IMAHÁZ. (I.: Táncsics M. u. 26.). (Ny. H. kir. 10—14-ig; Szó, V . 10—18-ig.) közlekedési múzeum (Xiv., városligeti krt. 11.). — A vasút története a lóvasúttól 1945-ig — A mai vasút — A hajózás és hajógyártás története — a folyók szabályozása — Út- és hídépítés története a rómaiaktól napjainkig — A fogatolt járművektől a gépjárművekig — Az autó és a motor Városi közlekedés (áll. kiáll.) „Pillantás raktárainkba** ; drezdai vendégkiáll. (zár. szept. 4-én) (Idősz. kiáll.) LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM (VI., Vörösmarty u. 35.): VIII. 1-jétől 21-ig zárva!). MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM (VII., Kazinczy u. 21.): Az erősáramú elektrotechnika történetéből (AII. kiáll.) (Ny. V. H. kiv. 11— 17-ig.) MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM (I., Fortuna u. 4.): A magyar kereskedelem századunk első felében — A cukrászipar története Magyarországon (III. klán.). MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUM (Budavári Palota A ép.): A magyarországi munkásmozgalom története (AUI. kiáll.) A fotográfia első száz éve Magyarországon — Amulettek és varázskönyvek az iszlám vlágából (zár. szept 4-én) (idősz. kiáll.) MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (Budavári Palota B, C, D ép.): Magyarországi művészet a XI—XX. sz.-ig. Későreneszánsz és barokk művészet 1550—1800-ig — Későgótikus szárnyasoltárok — Középkori kőtár — Gótikus faszobrok és táblaképek a XIV—XV. sz.-ban — Munkácsy Mihály és Paál László művészete — Szinyei Merse Pál művészete — XIX. sz.-i magyar festészet és szobrászat. — a XX. sz.-i festészet ésszobrászat (áll. kiáll.) MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (VIII., Múzeum krt. 14—16.): Magyarország története az őskortól a honfoglalásig — Magyarország története a honfoglalástól 1649-ig — Magyar koronázási jelvények (áll. kiáll.) Szent István képe a magyar történelemben (idősz. kiáll.) MATYAS-TEMPLOM : Egyheziművészeti gyűjtemény(Ny. mindennap 9—19-ig.) MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Vajdahunyad vár): A háziállatok kialakulása — A honfoglaló magyarok és a kora Árpád-kor háziállatai — A sertéstenyésztés története — A lótenyésztés története — A magyar baromfitenyésztés története — A juhtenyésztés története — Az erd- nép története — Az eke és szántáé története — A gabonatermesztés története az őskortól a XIX. sz. végéig — Vadászat és vadgazdálkodás — Az erdőgazdálkodás története — Természetvédelem Magyarországon — A magyar halászat története — Magyarország mezőgazdasága a XX. sz-ban — A magyar vadászat története (ál. kiáll.) (Ny. H. kiv. 10— 17- ig, V. 10—18-ig.) MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Táncsics u. 7.): A zeneélet és a hangszeres kultúra emlékei Magyarországon (áll. kiáll.) Zenei éremgaléria — Bartók műhelyében — Pásztory Ditta zongorázik (idősz. kiáll.) (Ny: H: 16—21-ig, K: zárva, Szer V-ig: 10— 18- ig.) NAGYTÉTÉNYI KASTÉLYMÚZEUM (XXII., csókás Pál u. 9—11.): Európai bútorok a XV.—xvI. sz.-ban — Magyar bútorművészet aXVii. sz.-ban «* Bútorművészet a XIX. fizuban (áll. kiáll.) — Kaukázusi és türkmnén szőnyegek (idősz. kiáll.) NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kossuth L. tér 12.): Az őstársadalmaktól a civilizációkig (áll. kiáll.) — Kultúra és társadalom Magyarországon a felvilágosodás korában (1730—1830) — Pásztorfaragások — Közös tető alatt. A Cloppenburg Szabadtéri Néprajzi Múzeum bútorkiáll — Olga Fish indián művészeti gyűjteményéből válogatás — equadori vendégkiáll. — Elzászi üvegképek 1750-től napjainkig (zár. 29-én) — Népi díszítőművészet Vas megyében (zár. 29-én) . (idősz. kiáll.) — Lakásbelsők II. Vár,aljai szobabelső (kamarakiáll.) (Ny. H. kiv. 10—16-ig.) NYUGAT IRODALMI MÚZEUM (XII., Városmajor u. 48/B). Nyugat-emlékkiáll. (III. kiáll.) — Füst Milán emlékkiáll. (idősz. kiáll.). ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYV* TÁR KIÁLLÍTÓTERMEI: Szent István és kora (Ny. naponta 10— 18-ig, V. zárva!) PETŐFI IRODALMI MÚZEUM (V., Károlyi M. u. 16.): 50 éves a Magyar Nemzet; dokumentumkiáll. (idősz. kiáll.) *•' POSTAMÚZEUM (VI., Népköztársaság útja 3.): Posta- és távközléstörténeti kiáll. RÁTH GYÖRGY MÚZEUM: (VI., Gorkij fasor 12.): Kína—Japán (áll. kiáll.) SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Apród u. 1—3.): Képek a gyógyítás múltjából (ál. kiáll.) (Ny. H. kiv. fél 11—18 között). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV., Dózsa Gy. út 41.): Egyiptomi kiáll. — Antik kiáll. — Régi Képtár — — Modern Képtár — A 20. sz. művészete (áll. kiáll.) — Holland festészet a xvn. sz.-ban — A Grafikai Gyűjtemény új szerzeményei (idősz. kiáll.) TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM (kiálításai a Nemzeti Múzeum épületében, vm., Múzeum krt. 14—16.): Az ásványok világa — A földtörténet emlékei Magyarországon — Az őslények világa — Magyarország álatvilága (áll. kiáll.) TEXTIL- ÉS RUHAIPARI MÚZEUM (XHL, Gogol u. 9—11.). TŰZOLTÓMÚZEUM (X., Martinovics tér 12.). A tűzvédelem fejlődése (áll. kiáll.) (Ny. 9—16-ig, ünnepnap: 9— 13-ig). VASARELY MÚZEUM (Zichy-kastély, III., Korvin Ottó tér). BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓHÁZA (in., Lajos u. 156.): Pátzay Pál álll. kiáll. — Velem +, Brüsszel; textilkiáll. (zár: szept. 4-én) BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM (V., Szabadsajtó út 5.): A Miskolci Építész Műhely 10 éve. BUDAPESTI FOTOKLUB (V., Belgrád rkp., 17.): A bajor fotóművészek kiáll. (nyit: szept. 1-jén) DOROTTYA UTCAI KIÁLLÍTÓTEREM Juno Gemes (Ausztrália) fotóm.kiáll. (zár: szept. 3-án) DUNA GALÉRIA: Bozsok Ágnes keramikus, Barta Zsolt fotós. Kalász István festőm, kiáll. (zár: 28-án) ERNST MÚZEUM (VI., Nagymező u. 8.): Alexandr Rodcsenko fotográfiái. (zár: 28-án.) — Buczkó György Üvegszobrainak kiáll. (nyit. szept. 2-án) JÓZSEFVÁROSI KIÁLLITÓTEREM (VH., József krt. 70.): Experimentum és használati tárgy — a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia .Stúdió kiáll, (zár 28-án.) MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA KIÁLLÍTÓTERME (VI., Népköztársaság útja 69—71.): Koreai képzőművészeti kiáll. (zár. szept. 4-én) MOLNÁR C. PÁL GYŰJTEMÉNY (XI., Ménesi út 65.): (Ny. K, Sze, Cs. 15— 18-ig.) MŰCSARNOK (Hősök tere): „Eleven • textil** A modern magyar textil 20 éve. (Ny: H. kiv. 10—18-ig. K: 12—20-ig.) MŰGYŰJTŐK GALÉRIÁJA (VH., Dohány u. 82.). (Ny: 10—18-ig. Szó, V: Zárva!) MŰVÉSZ GALÉRIA (Vm. Rákóczi út 7. I. em.): Életképek és tájképek a század első feléből. (Ny: 14— 18-ig.. Szó, V: zárva!) ÓBUDAI PINCEGALÉRIA (ul., Fő tér 1.): Ganczaugh Miklós festőm, kiáll, (zár: 28-án.) STÚDIÓ GALÉRIA (V., Bajcey-Zsilinszky út 52.): Bodor Anikó grafikus kiáll, (zár: szept. 4-én) A múzeumok és kiállítótermek általában 10—18-ig látogathatók. Hétfőn zárva vannak! Az ettől eltérő nyitva tartásokat külön jelezzük.