Magyar Nemzet, 1989. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 23. szám
Péntek, 1989. január 27. Soltész István dokumentumsorozata A Rajk-per (35. A vádbeszéd) ... Akadtak azonban olyan tarnúk is, akiknek soha, semmi kapcsolatuk nem volt a kommunista párttal. Közéjük tartozott dr. Bokor Lajos, a Rajk család rokona. Bokor... először rendőrkapitány, majd ügyvéd volt és vallomásában azt tanúsította: Rajk meg egyetemi hallgató korában, az ő jelenlétében írt alá kötelezvényt, vállalva, hogy besúgó szolgálatot teljesít a rendőrségnek. Vjelkin becsületszavára megígérte Bokornak, ha megteszi vallomását, a tárgyalás után menten szabadon bocsátják. Bokor, bár tartott attól, hátha az AVH vagy az oroszok kételkednek abban, hogy magyar úriember létére hajlandó hamis tanúzásra, mégis a 29-es pincezárkában (Az idézett szerző ebben az ódúban hosszú időt töltött . A szerkesztő bizakodó izgalommal öltözött át kihallgatása előtt sötétkék ruhájába és búcsúzott el társától, hiszen este már feleségével vacsorázik. Rossz lelkiismerettel, de a megállapodáshoz híven mondta fel leckéjét. Azonban az orosz altábornagy becsületszava ellenére mégis visszaszállították a 29-esbe, levetették vele parádés öltönyét és hónapokig tartott, amig újra kihallgatták. További hitegetések után súlyosan elítélték. Dr. Bokor Lajos a váci börtön udvarán esett össze, majd halt meg a rabkórházban.” Ugyanígy járt Lindberg Lajos, a sátoraljaújhelyi fogház volt igazgatója. Változatlanul Ujhelyen élt, amikor megjelentek nála a nyomozók és kértek, hogy egy fél órát igénybe vehessék idejét, valamit kérdezni akarnak. Gépkocsival Pestre szállították, s a tárgyaláson „félszegen és halkan ugyan, mégis a kívánt szöveget vallotta". Ő is a börtönben lelte halálát. Mások öngyilkosok lettek. „Amennyiben megállapítható, a Rajk-ügyben a nyilvános és sorozatos zárt tárgyalások után 14 halálos ítéletet hajtottak végre. Valójában a nyilvános tárgyaláson és a mellékperekben csak kétféle ítéletet hoztak: halálosat, vagy nem halálosat, ha a vádlott nem kapott kötelet, teljességggel közömbösnek látszott, hogy tíz évi vagy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik e, hiszen kiszabadulásához semmiféle ésszerű reményt, nem fűzhetett. ...Míg a nyilvános tárgyalás vádjait évekig szajkózták meg, a mellékperek ítéleteiről egyetlen hír sem jelent meg. Vádlottaik nyomtalanul eltűntek. Egyesekről azt terjesztették, hogy a Szovjetunióba vitték és agyonlőtték őket. Leveleket, levelezőlapot senki sem írhatott és az ÁVH minden felvilágosítást megtagadott.” Ami a vádbeszédet illeti, itt újra SzászBélát kell idézni: ......egyes értesülések szerint Révai József írta. A feltevés nem teljesen valószínűtlen, bár Révai állítólag ellenezte Rajk kivégzését De talán éppen ezért vezeklésre kényszerült, éreztették vele, hogy nem áll kegyben az oroszoknál és ezért volt az, hogy nevét — bár a „négyesfogathoz” tartozott !—, nem említették az államcsíny első szakaszában meggyilkolásra szánt, tehát megdicsőítendő Rákosi, Gerő és Farkas mellett... .A perben szereplő tárgyi bizonyítékokból teljes fény derült az igazságra’ — jelentette ki büszkén Alapi, holott csak a semmitmondó paksi fényképeket, néhány bárhol beszerezhető arcképet mutattak be, az összeesküvést nem tárgyi bizonyítékokkal, hanem kizárólag a vádlottakból kifacsart vallomásokból támasztották alá.” „A Rajk-ügy mellékpereiben is csupán egyetlen tárgyi bizonyíték került elő, Horváth Ottó esetében, ez is zárt tárgyaláson. Horváth jugoszláviai magyar volt, csatlakozott Tito partizánjaihoz, majd kockázatos összekötő szolgálatot teljesített a jugoszláv és a magyar ellenállási mozgalom tűzött. Hogy szabadabban mozogtasson Magyarországon, Gestapo gazolványt hamisítottak a számára.” A háború után Magyarországon telepedett le, vezetők almácsa lett fontos tárgyalásokon. Letartóztatták és a hamis gazolványt — amelyik közben a Munkásmozgalmi Intézet ellenálási ereklyéi között szerepelt egyállításon —, kiemelték s azt az KVH, mint igazi, eredeti bűneset rakta a bíróság asztalára, Horváthot Gestapo ügynökként térték halálra és kivégezték. ’ A vádbeszéd után szünet következett. Majd dr. Jankó tanácselnök felhívta a védőket védbe- védeik elmondására. Meglehessen hosszasan beszéltek, „de védőügyvédek tárgyi bizonyíték uján is látszólag szent igazságok vették a Rajk-per egybehanolt vallomását — írja Szász Bél. — Nem is tehettek egyebet. Képtelenségek, ellentmondásokimutatása nem könnyíthetett ünceik helyzetén, a színjáték megzavarásával pedig csak saját maguknak ártottak volna. Merem felesleges jelenlétük csak slsőséges célt szolgált, azt az ámítást, hogy valódi tárgyalás folyik, bíróval, ügyésszel, sőt védőkkel, holott az ítéletet már rég meghozták és a vádemelés, a besulykolt szöveg elhangzása csak az ítélet igazolását szolgálta." 4. Elsőként dr. Kaszó Elek, Rajk László, védője emelkedett szólásra: „Tisztelt Népbírósági Különtanács, Rajk László elsőrendű vádlott védelmében állok a magyar történelem egyik legnagyobb büntetőperében. Rajk László bűnei nem hétköznapiak. Miért lenne hát a védekezés olyan, mint egy szokványos büntetőper vádlottjáé? Magatartását, megjelenését, viselkedését itt a főtárgyaláson is megtartotta, tehát a bűncselekmények töredelmes beismerése és órákon át való folyamatos elmondása közben nyilván érezte — nehéz a helyes kifejezést megtalálnom, de talán azt kell mondanom —, furcsa lenne léptennyomon mentőkörülményekre és megbánásra hivatkoznia. A védelem azonban nem laikus, és így az egész vallomás során állandóan és a legcsekélyebb hangváltozásban is meghallotta, hogy a terhelt védekezik, sőt minden erejével védekezik, mert, amikor csak lehetőség volt rá, mindanynyiszor rámutatott azokra a feltétlenül figyelembe veendő kényszerítő körülményekre, amelyek az elkövetett cselekményeit a kevésbé súlyos értékelés szempontjából determinálták. Mindenki előtt ismeretesek az ellenforradalmi rendőrség vallatási módszerei, és bár megbecsülésünket azok számára vagy azok emléke számára tartjuk fenn, akik minden kínzás ellenére hűek maradtak elveikhez és sohasem voltak hajlandók arra, hogy maguknak olyan magatartással biztosítsanak menekülést, amelyből másra a legkisebb kár vagy szenvedés hárult volna, a védelem vegyes érzelmekkel bár, de tudomásul veszi, hogy voltak olyanok, akik a kínzásoknak nem tudtak ellenállni, vagy azoktól már előre is annyira féltek, hogy végre is eladták a becsületüket. Rajk László aláírt egy nyilatkozatot és innentől kezdve, mint Goethe Faust doktora, ő sem tudott többé az ördögtől szabadulni. Ez kitűnik először is vallomásának abból a részéből, amelyikben elmondja, hogy a rendőrség 1935-ben Csehszlovákiába küldte azoknak a kommunista személyeknek leleplezése céljából, akik illegális anyagot küldtek be a salgótarjáni vonalon Magyarországra. Én természetesen vállalom ezt, nem is tehettem más egyebet — vallja erről Rajk László. Vallomásának egy más helyén előadja a vádlott, hogy amikor a felszabadulás után a Magyar Kommunista Pártban magas funkciót kapott, nevezetesen a nagybudapesti pártszervezetnek lett a titkára, akkor felkereste őt az amerikai katonai misszió egyik tagja, Kovách alezredes és közölte vele, hogy az amerikai zónában tartózkodó Sombor-Schweinitzer volt horthysta főkapitánytól megtudta, hogy a vádlott rendőrségi besúgó volt és felszólította, hogy állhdjon az amerikai hírszerzők szolgálatába, mert ellenkező esetben le fogja leplezni a Kommunista Párt titkársága előtt, ami természetesen a büntetőjogi felelősségre vonást is maga után vonta volna. 1947 nyarán Rajk László Jugoszláviában, Abbáziában nyaralt Előadja Rajk László vallomásában, hogy ekkor felkereste őt a jugoszláv belügyminiszter, Rankovics és annak a nyilatkozatnak fényképmásolatával zsarolta meg a vádlottat, amelyet 1931- ben Hetényi főkapitánynak adott Rajk László és amelyben szabadulása óráért vállalta a besúgói szerepet A védelemnek rá kell mutatni arra, hogy a Btk 72. szakasza szerint a lelki kényszer, beszámítást kizáró vagy csökkentő ok, ha a fenyegetett életét vagy testi épségét fenyegeti közvetlen, azaz olyan veszély, amelynek közeli beállására lehetőség volt, hacsak azt másként elhárítani nem lehetett. Rajk Lászlónál, ha talán a fenyegetés nem is zárta ki mindig teljesen az akaratot, mégis súlyosan befolyásolta azt, mivel legyőzte a bűncselekmény elkövetésétől visszatartó ellenmotívumokat. (Folytatjuk) Soltész István dokumentumsorozata — képes összeállítással kiegészítve — a Láng Kiadó gondozásában Rajk-dosszié címmel februárban megjelenik. Magyar Nemzet SPORT Öttusa vb ’89 Sporttörténelmi hat nap Budapesten Annyi már most bizonyos, hogy a budapesti öttusa-világbajnokság hat napja (augusztus 30.—szeptember 4.) bevonul majd a sporttörténelembe, először rendezik meg ugyanis külön az egyéni, s külön a csapatversenyt a világ legjobbjai számára. Ez a forma 1987-ben, Nyugat-Berlinben az 1. Európa-bajnokságon mutatkozott be, s a tapasztalatok — gondolom a döntésből — csupa jót hoztak a szakembereknek. A budapesti öttusagáláról tartott tájékoztatón Császári Attila, a szövetség főtitkára már szinte percre lebontott tervekről számolhatott be, nem mondható tehát, hogy a szervezők későn láttak neki munkájukhoz. Olyannyira nem késlekedtek, hogy időben megteremtették az alapokat ahhoz is, hogy a rendezés költségei (10,5 millió forint) létezzenek. A különféle reklámok és támogatások jelentik természetesen a pénzügyi fedezetet, ebben a napjainkban nélkülözhetetlen műfajban pedig az Interreklám Kft.-é a főszerep, ez a cég a felelős azért, hogy a különféle szerződések teljesedjenek. A külföldi támogatók részvétele még függ a televíziós közvetítésektől (az élőben, illetve felvételről közvetített versenyszámok arányától, a műsoridőtől), ám a hazai szponzorok listája már szinte teljes és igen-igen hosszú. Ebben a sorban szerepel minden olyan cég, amely már eddig is szívesen vállalta a sport támogatását, így a Külkereskedelmi Bank, az Adidas Kft., a HungarHotels, a Richtofit éppen úgy, mint az Atlasz Biztosító, a Hungalu vagy éppen a SZÜV. A lista természetesen nem teljes. Adottak a helyszínek is. Egyéniben a Budapest Sportcsarnok (vívás), a Hajós Alfréd Sportuszoda (úszás), a Fehér úti sportelep (lövészet), az Anna-rét (futás), a Kincsem-park (lovaglás), váltóban pedig belép a sorba a Körcsarnok (vívás) is. A versenyekre egy-egy ország összesen hat öttusázót nevezhet, érthetően, hiszen az egyéni- és a csapatvetélkedés szétválasztásával módot kell adni a szakvezetőknek a cserére is. A tájékoztatón bemutatták a világbajnokság úgynevezett referenciafilmjét, a film valóban alkalmas lehet arra, hogy felkeltse a figyelmet a budapesti hat nap iránt. A budapesti öttusa-világbajnokság hivatalos (?) emblémájáról már korántsem mondható el ugyanez. A zöld lovon ülő, fehér nadrágban, s piros felsőben és kalapban harsonát fújó és piros-fehér-zöld zászlót lengető lovas inkább szimbóluma a túlhajtott magyarkodásnak, mint sportemberek napokon át tartó kemény küzdelmének. A várhatóan világszínvonalú vetélkedéshez éppúgy kevés köze van az emblémának, mint — legalábbis szerintem — a jóízléshez. Arra pedig végképp nem alkalmas, ez aleegyszerűsített szimbólum, hogy népszerűtse a sportágat — nincs például az a gyerek, aki a siker legapróbb esélyével próbálhatná meg lerajzolni a világbajnokság emblémáját. Persze az ízlések közötti különbségről rengeteg szólás létezik, s a világbajnokság az emblémától függetlenül is nagyszerűen sikerülhet. Az igazi persze az, amikor egy verseny, egy sportág, s egy szimbólum egymást támogatva vívják ki az elismerést a rendezőknek. (malonyai) A SPORT VITAFÓRUMA Sok-e a kevés? Miikor már harmadik barátom hívott fel, hogy teljesen egyetért a Népsport január 25-i szánjában az egyesületekről írt Véleményemmel, de legalább azt elárulhattam volna a glosszában, melyik tv-műsorral vitatkozom, akkor gondoltam arra, „megglosszázom” a Népsport által megkurtított glosszámat. Sportnapilapunk az írás második részét közölte, e módszer előnye — az én szempontomból is —, hogy elkerüli a konfrontációt és tisztán közli mondanivalóimat. Csak hát nekem A Hét nélkül nem jutott volna eszembe ez az elmélkedés. íme a glossza első fele, így bárki eldöntheti — főleg ha hozzáolvassa a Népsport „Ne szűnjön meg..című keretes anyagát —, hogy okos, jogos volt-e eldobni, kritikusaim szerint részemről nem volt tisztességes, ezért pótolom a hiányt: „Bekerülni A Hét programjába már rangot jelent, a tv talán legnézettebb, népszerű műsora reflektorfényével képes valóban az érdeklődés középpontjába állítani egy-egy területet. A sportélet ritkán szerepelt A Hét témái között. Talán ezért is még fokozottabb figyelem fogadja, ha A Hét a sporthoz nyúl. Január 22-e nemcsak csalódást, meghökkenést okozott Már a Vasárnapi Hírekben olvasott beharangozó furcsa volt: a „szabadidősport, tömegsport, élsport” finanszírozási kérdéseire utalt. Sajnos ma is van bizonyos terminológiai zavar a sportban (nemcsak ott), de ilyen felosztásról azért eddig sohasem tudtunk, nincs is. A régebben használt diffúz, inkább politikai töltetű „tömegsport” fogalmat váltotta fel a „szabadidősport”, a konkrétabb, a lakossági testedzésre utaló fogalom. Diáksport, szabadidősport, versenysport-élsport a sportélet valóságos terepet, ahogy később a nyilatkozó dr. Pongrácz Antaltól, az AISH általános elnökhelyettesétől hallottuk. Ő tudta. Mindenesetre, hogy ne legyenkétségünk, nem az újság tévedett. A Hét műsorvezetője is a „szabadidősport, tömegsport, élsport” finanszírozása jegyében vetette fel a témát. Persze mindez a kisebb baj. Szóra sem lenne érdemes, ha nem követte volna egy olyan, már a kérdésekkel egyoldalúan állást foglaló riporteri stílus, ami kissé a mélyebb hozzáértést is nélkülözte, de főként szerintem azt az alázatot,amivel a társadalmi élet egy területéhez közelíteni, illik. (Nem lényeges, de jellemző, hogy a képernyőn helyesen az „elnökhelyettesi" titulust írták ki, a szövegben a „főosztályvezető” válaszát várták.) Szerencsére dr. Pongrácz Antal kedvesen, derűsen, és ami még fontosabb, széles körű, a sportgazdálkodás önmagában is igen bonyolult szféráját meghaladó tájékozottsággal válaszolt a kérdésekre, így — és ez a legfontosabb, ebben vitathatatlan A Hét témaválasztó érdeme is — a nézők sok hasznos információt kaptak, ahhoz, hogy jobban értsék, mi is megy végbe napjaink sportjában. " Megértem, hogyne érteném meg a riportert, persze hogy bele kell abba bonyolódni, ha egyszerre akarok tüzelni a hagyományos séma alapján: „miért kap olyan keveset a tömegsport és olyan sokat az élsport”, és aggódni az élsport gyengüléséért, szakosztályok megszűnéséért stb. Ilyenkor még olyan megjegyzés is becsúszik, hogy a szabadidősport finanszírozása a legfontosabb, pedig hát ez a legkevésbé állami feladat. Azt, feltehetőleg szándéka ellenére, jól tükrözte a riport, milyen összetett szakterületté vált a sportélet, sok szempont érvényesül, a részigazság itt sem feltétlenül meghatározó igazság. Meglehetősen tipikus példája volt a riport, ebből a szempontból, a részigazságok erőltetésének. Érezhetett ebből valamit a riporter is, ezért akarhatott a kérdésekben kinyilvánított véleményen túl a zárszóban közvetlenül is állást foglalni. Leszögezte, hogy 4000 sportegyesület működik Magyarországon és ez sok, következésképpen soknak meg kellene szűnnie. Bevallom, ekkor merült fel bennem — bár alig fordult ilyen eddig elő velem. Jobban szeretem a véleményemet nem reagálás formájában megírni —, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Minden korábbi tévedés, ellenérzést kiváltó stílus belefér a toleranciába, de ez a konklúzió megengedhetetlen. Épp a fordítottja igaz.” Ezután következett a Népsportban közölt 33 sor, az egyesületek megmaradása, szükségessége mellett Ebből talán az a legfontosabb ma, hogy az egyesületi élet megújulása, fellendülése előtt vagyunk Magyarországon. Az önszerveződés, alulról építkezés lehetősége a sportegyesületekben is mozgósít tartalékokat. Más típusú egyesületek — egészségvédők, környezetvédők ... — programjában is helyet kap a testedzés és a sportegyesületeknek is ki kell szélesíteniök tevékenységüket, elsősorban az egészségkultúra fejlesztéséért. Mert, ami a finanszírozást illeti, a szponzorok érthetően az élsportot támogatják. A sport népegészségügyi jelentősége egyre növekszik, az, hogy érvényesüljön hazánkban is, többek között a több ezer sportegyesületen múlik. Örülök, hogy volt ürügyem még egyszer önről szólni, már nem is A Hétre reflektálva. Frenkl Róbert dr. Alpesi sí világbajnokság „A lényege hogy jelen legyünk...». Nem vagyunk sí-nagyhatalom, őszintén szólva, még a középmezőnyhöz is nehezen sorolhatók. Nincsenek igazán nagy versenyek megrendezésére alkalmas hegyeink-pályáink, a tél nem mindig hozza meg a havat, szűkre szabott anyagi lehetőségeink miatt csak nagyon keveseknek biztosítható a külföldi edzéslehetőség. És mégis vagyunk a szövetséggel, sportágat szerető sportolókkal, vezetőkkel, edzőkkel, és létezni akarunk a sportág nemzetközi vérkeringésében is. Ez az utóbbiba legfőbb, oka talán, hogy a január 29-én kezdődő alpesi sívilágbajnokság mezőnyében —az Egyesült Államokban — a harminchat ország küldöttei között ott lesz két magyar is: Görgey Anna és Csák Levente. — Fel tudtak-e készülni a jelöltek egy ilyen nagyszabású, szellemileg és fizikailag egyaránt nehéz erőpróbára? — Nem egészen úgy, ahogy szerettük volna. Sajnos, nemcsak nálunk, Magyarországon, de Európa nagy részében is „fekete szezon” van, kevés hóval, s emiatt sok versenylemondással — mondotta Holéczy Tibor főtitkár. — Ősszel mindketten három ausztriai edzőtáborozáson vettek részt, Anna együtt készült az NSZK legjobbjaival. Levente — aki az idén lesz húszéves —, az ÁISH engedélyével, de szülei anyagi áldozatvállalásával, a világhírű schladmingi síiskolában, igazi alpesi terepeken gyarapíthatta tudását. — Úgy tudom, mindketten vbújoncként érkeznek a versenyre. Ismeretlenül is? — Nem egészen. Anna hétszeres magyar bajnok, sok kisebbnagyobb nemzetközi csatában edződött, s ha nem is tartozik a legismertebbek közé, a nevét jegyzik: a több ezer versenyzőt rangsoroló listán az első kétszázban van. Levente fiatal kora ellenére is ugyancsak több éve indul nemzetközi versenyeken. . — Mégis, nem jobb lett volna számukra is, ha nem a legnagyobbak között, hanem továbbra is európai versenyeken, esetleg Világ Kupa futamokon indulnak? — A Világ Kupák mezőnye sokkal nagyobb és erősebb. A vb-n egy-egy nemzet legfeljebb négynégy síelőt indíthat, a VK-ra viszont bármennyit nevezhetnek. Ott lehet a mezőnyben tizennyolchúsz osztrák, olasz, amerikai, kanadai, svájci, svéd, szovjet, finn versenyző, hogy csak néhány országot említsek a legnagyobbakközül. A ponttáblázat alapján készítik el a rajtlistát, így a mieink igencsak hátra szorulnak. Mire ők következnének, már egy alaposan „elnyűtt” rossz pályán kellene végigmenniök... A vb-n kevesebb indulóval, több az esély ... — Beszélhetünk esélyekről? — Inkább ne. Nagyon szurkolunk értük, de a lényeg, hogy jelen legyünk. Levente húszéves, s öt volt, amikor először került a lábára síléc, kilenc, amikor először indult nemzetközi gyermekversenyen, s alig tizenhárom, amikor már felnőttek között szerepelt. — Ne menjünk azért vissza túl messzire. Idén melyik volt a legjelentősebb versenye? — Ausztriában részt vehettem a nem alpesi országok bajnokságán — mondja. — Tizenkét országból, közte Japánból, az Egyesült Államokból, Kanadából, az NSZK-ból, Angliából, összesen mintegy kilenc végen voltunk. Szlalomban két futam alapján a kilencedik, lesiklásban a tizenkilencedik lettem. A kombinált futás sikerült a legjobban. A harmadik legjobb időt értem el, de miután az ezt rendező szövetségnek nem vagyunk tagjai, hivatalosan nem engem hirdettek ki győztesnek. De a vb-n is lesz kombinált futás ... — Melyik számban indul a vb-n? — Valamennyiben! — mondja. Már búcsúzom, amikor közbeszól , kérhetnék valamit? ... Ötéves korom óta Szalatnay Judit az edzőm, a legtöbbet neki köszönhetek. Nem beszélhetek a síelésről anélkül, hogy róla ne szóljak... Ez azok közé a kérések közé tartozik, amelyeket mindig örömmel teljesítünk! Anna huszonhárom éves. Az idén egy nagy nemzetközi versenyen, száznegyven induló között harmincadik lett, Ausztriában — ahol Levente is indult —, műlesiklásban a tizennegyedik. — Első világbajnokságom ez. Életem legnagyobb vágya volt, hogy vb-n indulhassak, s amikor már letettem róla, akikor sikerült ! — mondja, s hangjából sugárzik az öröm. — És éppen, amikor Amerikában van a verseny! — Nem túl fiatal még ahhoz, hogy búcsúzzon az álmaitól? — Többször készültünk már idényre úgy, hogy a vb-n is indulhatunk, aztán, valamiért mindig lemaradtunk. Még a közvetlen közelünkben, Szarajevóban rendezett téli olimpián is csak egyetlen magyar indulhatott. Nem sok okom volt az optimizmusra. De most már mindketten optimisták, boldogok és reménykedők. S titokban mindketten arra készülnek, hogy ne csak „jelen legyenek”. Bajnai Teréz SPORTNAFLO Az Európa Liga X. osztályában szereplő magyar asztalitenisz-válogatott az olaszok és a svájciak elleni győzelem, valamint a belgáktól és az osztrákoktól elszenvedett vereség után ma, 16.30 órától a Körcsarnokban Törökország csapatát fogadja, Kriston, Németh, Bátorfi, a Kriston, Somos! férfi kettős, valamint a Bátorfi, Somos! vegyes páros részvételével. Loptak az áruházakban , 18 hónapi eltiltással bűnhődik az a tíz (a TASZSZ által meg nem nevezett, vélhetően nem válogatott kerettag), szovjet jégkorongozó, akiket klubjaik túrái során (a közleményben nem ismertetett külföldi városokban) fizetés nélküli „vásárláson” értek tetten. Ribli Zoltán és Sax Gyula egyaránt győzött a hollandiai nemzetközi sakkverseny legutóbbi fordulójában (a szovjet Cseszkovszkij, illetve Vágányán ellen), s tíz forduló után a két magyar sportoló vezeti a mezőnyt . Az állás: Ribli és Sax 6—8, Anand (Indiai), Benjamin (amerikai), és Cseszkovszkij 5,5—5,5, Maes (brit), Nikolics (jugoszláv) Szokolov (szovjet) és Vágányán 5—5, Georgiev (bolgár) 5,5+1 függő, Piket (holland) és Van der Wiel (holland) 4,5—4,5, Douven (holland) 4, Zuniga (perui) 3 pont + 1 függő. Az olasz labdarúgókupában a Napoli, a Sampdoria, az Atalanta és a Pisa jutott a legjobb négy közé. A Magyar Nemzet Kupa Rajt a franciák ellen A tisztes helytállást tűzte ki célul az előzetes esélylatolgatáskor a Franciaország elleni mérkőzésre készülő magyar jégkorongcsapat számára Boróczi Gábor szövetségi kapitány. Az immár nyolcadik alkalommal megszervezett Magyar Nemzet Kupa nemzetközi jégkorongtornna nyitónapján, ma délután öt órakor a francia válogatott ellen lép a Budapest Sportcsarnok jegére a házigazda együttes. A C csoportos világbajnokság ausztráliai küzdelemsorozatára készülő magyar válogatott eddig negyven mérkőzést vívott a gall kakasos vendégek ellen, s bár a mérleg számunkra kedvező (24 magyar győzelem, 3 döntetlen és 13 francia siker), aligha tisztelik a hagyományt a franciák, akik egyébként egy osztállyal fentebb, a B csoportban próbálnak szerencsét az idei világbajnokságon. Kjell Larson, a francia csapat svéd edzője ezúttal a fiataloknak szavaz bizalmat, s a kanadai légiósok nélkül kíván célba érni a MN Kupán. A két együttes legutóbb 1986 tavaszán, Párizsban mérte össze tudását, akkor 4:3 arányban a magyarok bizonyultak jobbnak. Franciaország egyébként 1985-ben és 1986-ban is tornagyőztes volt Budapesten, 1984- ben pedig a második helyen végzett. A magyar—francia összecsapást követően, este 8 órakor kezdődik a Bulgária—Jugoszlávia mérkőzés. Korongreform ? (MTI) Az olimpiai jégkorongbajnoki címért vívott csatát is izgalmasabbá, közönségvonzóbbá szeretné tenni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), ezért valószínű, több változtatás lesz a következő kiírásban. Eddig ugyanis körmérkőzést játszottak a csapatok, s előfordult, hogy már két-három fordulóval az utolsó mérkőzések előtt eldőlt az aranyérem sorsa. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke is támogatja az arra irányuló új javaslatokat, hogy már Albertville-ben, az 1992. évi ötkarikás játékokon olyan új lebonyolítást alkalmazzanak, amelylyel az utolsó pillanatig nyílt lehet a torna. Ezért valószínűleg csoportokba osztják a résztvevőket, majd a helyezések alapján lesz elődöntő, illetve döntő. Az sem kizárt, hogy a sportág őshazájában, Kanadában meghonosított rendszert is bevezetik, vagyis döntetlen eredmény esetén az első, győztes találatig játszanak a csapatok.