Magyar Nemzet, 1989. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
Hétfő, 1989. január 2. Magyar Nemzet. A múlt visszahúz A bérkérdés — alapkérdés A szakszervezetekben napjainkban zajló megújulási folyamatban az embereket leginkább foglalkoztató kérdés: mennyi pénzt kapnak munkájukért. A legkülönbözőbb területek dolgozói fogalmazzák meg béremelési igényüket. Úgy tűnik, a bérkérdés ma már nem egy a sok különböző kérdés közül, nem egyes területek dolgozóinak problémája, hanem a bérből és fizetésből élők általános problémájává vált. Eddig sokan úgy reagáltak az állami szektor egyre nehezebb megélhetést biztosító voltára, hogy elmentek a magántulajdonosi szektorba, a megélhetést nem biztosító pályát felcserélték valami jövedelmezőbbre. .Ismert az is, hogy sokan próbálnak külföldön egzisztenciát teremteni maguknak. Egyesek számára jelenthet alternatívát az állami szektor elhagyása, de a nagy többség számára ez a választási lehetőség nem létezik. Jogosak-e a követelések? Főleg a napjainkban megélt drasztikus életszínvonal-csökkentés váltotta ki, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban az egyes területek dolgozói felismerik saját érdekeiket, rájönnek, hogy rajtuk kívül senki nem fog érdekükben fellépni — ezért megfogalmazzák követeléseiket A végső ellehetetlenülés kényszerítette ki ezt a lépést. Jogosak-e ezek a bérkövetelések? Jogosságukat nem lehet megkérdőjelezni. A magyar bérszínvonal némi változtatással az ötvenes években kialakult rendszert tükrözi: rendkívül nyomott bérszint, ami mellé kezdetben az állam biztosította a lakást és sok egyéb ingyenes, illetve kedvezményes juttatást. Ezeket mára jórészt visszavonta, de a bérekbe nem vagy csak részben építette bele. Tehát nemcsak arról van szó, hogy elképesztő torzulások vannak a bérarányokban (erről manapság sok szó esik), hanem az állami szektorban dolgozókbére, különösen a költségvetési intézményekben általában alacsony. Mit hallunk a bérkövetelésre válaszul: „majd, ha a gazdaság teljesítménye nagyobb lesz, lehet több bért fizetni. Többen bírálják a kérdés ilyen megközelítését: várhatjuk-e a teljesítmény fokozását," az egyensúly javulását, a gazdaság egészéges működését, ha az állami szektor érdekeltségi viszonyait nem reformáljuk meg bérpolitikával és bérrendszerünkkel? A gazdaságra mint alapra való hivatkozás mindig ..visszatér nálunk. Ezt halljuk akkor is, ha az egészségügy, ha az oktatás, ha a tudomány napjainkra válságossá vált helyzetéről esik szó. Ki kell mondani, hogy e hivatkozás alapja egy a sztálini rendszerben általánosan elfogadott dogma. E dogma szétszakítja a szétszakíthatatlant, az alapot (a gazdaságot) és a felépítményt (a társadalmat) egyrészt „előbb” és „azután” kapcsolatot tételez fel a tisztán anyaginak felfogott gazdaság és a többi terület között, másrészt az alapot értékesebbnek véli a felépítménynél. E dogma szerint — mely az alapról és felépítményről szóló marxi tétel eltorzítása, merevvé tétele — alakultak ki a sztálini rendszerben a társadalmi viszonyok. Lukács György A társadalmi lét ontológiájához című művében több vulgármaterialista tétellel együtt ez ellen is fellép. Kifejti: a társadalmi lét egyik legfontosabb és leginkább középponti meghatározása, hogy az anyagi és a szellemi mozzanat, a tudat és a társadalmi gyakorlat elválaszthatatlanul összefonódik. Genetikailag és hatásában egyaránt megbonthatatlan összefüggése ez a társardalmi létnek. „Durva, formalista ismeretelméleti elvonatkoztatás tehát — mondta Lukács —, ha a társadalmi lét területén pontosan el akarják választani — mechanikus módon — az anyagi folyamatokat a „tisztán" gondolatiaktól. Minél társadalmasultabb a társadalom, annál elválaszthatatlanabbul fonódik össze — éppen az anyagi termelésben — ez a két folyamat (...) a társadalmi lét területén hatásuk elsődleges ontológiai ténye az, hogy egymástól elválaszthatatlanul együtt léteznek. (...). Az elsődlegesség kérdéseit tehát csak akkor lehet értelmesen felvetni, ha a jelenségcsoportok vizsgálatában elismerik ezt az elválaszthatatlan együttlétezést. A társadalmi lét totalitása szempontjából ez az együttlétezés — mint történeti mozgató — a lét alapvető tényezője marad.” . Előbb vagy azután Nálunk nemcsak a döntéseket hozók, de a közvélemény szemléletét is erősen befolyásolja a gazdaság és a többi terület mechanikus szétválaszthatóságának, az ún. „produktív" (fizikai) és „nem produktív" (szellemi) munka szembeállíthatóságának, ez utóbbi kevésbé fontosságának nézete. Ma, amikor a legkülönbözőbb területek (és nemcsak a gazdaság) válságos helyzetbe jutottak, könynyebb felismerni, hogy e dogmára épülő elosztási rendszer nemhogy segítené, de éppen akadályozza a kibontakozást. Mi sem cáfolja jobban e tétel hamis voltát, mint az, hogy bár évtizedeken keresztül a gazdaság elsődlegességére hivatkozva kevés, majd egyre kevesebb pénzt kapott a tudomány, az oktatás, a kultúra egyéb területei, az egészségügy , a gazdaság ahelyett, hogy egyre nagyobb fejlettséget ért volna el, az előbb említett területekkel együtt válságos helyzetbe került. A sztálini rendszer e szilárdan bevésődött dogmája befolyásolja a bérekkel kapcsolatos véleményeket is! Mintha elválasztható volna a gazdaság teljesítménye az emberek hozzáállásától? Mintha realitással bírna az „előbb” és „azután”? Ma, amikor a magyar társadalomban két kereső sem tudja biztosítani a család számára a megélhetést, amikor az aktív dolgozók 70 százaléka a főmunkaidőn kívül egyéb jövedelemforrást is igénybe vesz a megélhetést biztosítandó, hogyan képzelhető el, hogy a dolgozó főmunkaidejében minden energiát összpontosítva a gazdaság jobb teljesítményét, a reformfolyamat kibontakozását, végeredményben a magyar társadalom megújulását segíti elő? Másokkal együtt vallom, még ha akarná, sem volna erre képes. A bérekkel érdekeltté kell tenni az embereket az állami szektorban való munkában. Nem képzelhető el kibontakozás, ha nem számolnak az egyes ember érdekeivel, éppen azért, mert a tudat és a társadalmi gyakorlat elválaszthatatlanul összefonódik. Ez a nyilvánvaló összefüggés az adórendszerrel kapcsolatban is bebizonyosodott, példa erre a teljesítmény-visszafogás. Ma már nem elég szép eszméket kitűzni az emberek elé, mint a szocializmus építésének kezdetekor. A szép eszmék megkoptak, az emberek ott dolgoznak, ahol megéri nekik, és ezért senki sem ítélheti el őket. Kiemelkedő eredményeket mindenhol csak akkor várhatunk — sok egyéb szintén fontos tényező biztosítása mellett —, ha a dolgozókat megfizetik. Vajon ugyanilyen sikeresen szerepeltek volna olimpikonjaink Szöulban, ha nem biztosítják számukra a felkészüléshez szükséges feltételeket, csak ígéretet kapnak a győzelem esetén járó jutalomra? Nyilvánvalóan nem. Nincs ez másképp az élet többi területén sem. Egy társadalmi-gazdasági program, amely nem számol az egyes ember érdekeivel, nem válhat valóra, mert az egyes embereken áll, vagy bukik a dolog. Résk és egész Ma már nem lehet úgy reagálni a bérkérdésre, mint pár évvel ezelőtt, mondván, nincs rá keret. Éppen azért, mert napjaink bérkérdése már nem ugyanaz, mint volt néhány éve. Ezt a választ már nem fogadják el a dolgozók, mert hitelét vesztette az indoklás. Éveken keresztül nem következett be a remélt változás a gazdaságban, és még ma sem történt meg a fordulat , s eközben válságos helyzetbe került a tudomány, az oktatás, a kultúra egyéb területei, az egészségügy, és 10 év alatt 17 százalékkal csökkentek a reálbérek. Befejezésül: a bérkérdésre, amely napjainkban a bérből és fizetésből élők alapvető kérdésévé vált, s amelyet a különböző szakszervezetek meg is fogalmaznak, csak úgy lehet megnyugtató megoldást találni, ha sikerül megszabadulnunk a sztálini rendszer egy sor kárt okozó dogmájától: a társadalmi lét egyes alkotóelemei, gazdaság és a többi terület, a gazdaság teljesítménye és a bérek szétszakíthatóságának, külön kezelhetőségének mítoszától, ha a társadalmi gyakorlatban, az egésznek elsőbbsége lesz a részekkel, az összkomplexumnak az ezt alkotó részkomplexumokkal szemben. Bezzeg Mária , Ketten 47 év alatt Rajta vagyunk a térképen? A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület legutóbbi ülésén indulatos vitát robbantott ki Nagy János nyugdíjas térképész beszámolója, amelyet a földrajzi nevek rendezésének munkálatairól tartott.Nagy János kijelentette, hogy a Földrajzi névtár (FNT) — amely 1978 és 1981 között, 19 megyei kötetben jelent meg — hivatalos névanyagának csaknem egyharmada revízióra szorul. Sok név kimaradt Annak idején ezeket a százötvenezres méretarányú térképeket csak a felszabadulás utáni térképek adatai alapján készítették. Ellenőrzésük jórészt elmaradt, vagy csak íróasztal mellett történt meg. A térképek adatai a művelési mód változásai vagy a településszerkezet átalakulásai miatt amúgy is gyorsan elavulnak, de emellett olykor évszázados tévedéseket is őriznek , ha a korrekció elmarad. Így fordulhatott elő például, hogy Csonkamindszent határában a település egyik része, Bugaháza, a település nyugati szélére tkerült, történeti fekvése, az északkeleti határ helyett. De nem mentes a tévedésektől az FNT Fontosabb domborzati, táj- és víznevek c. térképe sem. A névtárat sokan — nyelvészek, térképészek, községi tisztségviselők — azért is bírálták, mert az ebben közzétett hatvankétezer földrajzi nevet kevésnek találták. A kötetekből sok fontos, a helyiek számára nélkülözhetetlen név maradt ki. A válogatáshoz anyagot szolgáltató, rendszeres nyelvészeti gyűjtés 1982-ben kezdődött. A Nyelvtudományi Intézet irányításával folyó munka eredményeképpen az ország területének háromnegyedéről összegyűjtötték, harmadáról pedig már közzé is tették a neveket Az így lajstromozott névkincs a munka befejeztével — szakemberek becslése — elérheti az egymilliót is. Ez az anyag azonban nem hasznosítható közvetlenül a különböző térképek készítésénél és a hivatalos névanyag összeállításánál. A nyelvészeti gyűjtés célja ugyanis az, hogy minél gyorsabban, minél több elneve- szést mentsenek meg, ezért az egyes változatok használatáról, közismertségéről, valamint az általuk jelölt területek, földrajzi objektumok kiterjedéséről, határairól a névanyag elhelyezkedését mutató térképvázlatok nem adnak pontos eligazítást. Ezért merült fel a névrendezés szükségességének gondolata»■ szinte már az TNTA utolsó kötetének megjelenésével egyidejűleg — több tudományos intézetben is. 1983-ban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalának megbízásából Nagy János hozzá is kezdett a munkához. Öt év alatt százhetven helységben végezte el a névrendezést. Ma kollégájával kettesben, részmunkaidőben foglalkoznak ezzel a feladattal, így előreláthatólag kerek negyvenhét esztendő alatt érhetnek a munka végére... A Földmérési és Távérzékelési Intézet munkatársai — bár az elnevezés arra utal — nem parapszichológiával foglalkoznak. Pedig nem tennék rosszul, mert legalább némi esélyük volna arra, hogy a névrendezés meggyorsításához szükséges összeget elő tudják varázsolni valamely minisztériumi tárcából. Földesi Ervin, az intézet tudományos főmunkatársa már többféle javaslatot, kalkulációt terjesztett elő ebben az ügyben. Mit hogy hívnak — Milyen eredménnyel? — 1983 óta évi két-háromszázezer forintot kapunk erre a célra a MÉM térképészeti hivatalától. Az idén ezt az összeget — az infláción kívül — 25 százalékos áfa is csökkentette. Ahhoz, hogy kétezerig be tudjuk a munkát fejezni, mintegy ötvenötmillióravolna szükség. Ebben már a gépi adattárolás költsége is benne van. Első programjavaslatunkat még 1987-ben terjesztettük a tudománypolitikai bizottság titkárához. Azóta egy újabb változat készült, de még hátra van az együttműködés kérdésében a megegyezés. — A névgyűjtés javát eddig is helyi pedagógusok, papok, községi és szövetkezeti vezetők végezték társadalmi munkában. A névrendezésben nem kívánnak rájuk támaszkodni? " — De igen. Csongrádban, Hajdú-Bihar megyében a helyszíni feladatok nagy részét a HNF munkatársai oldották meg. A vizsgált községben a tanácshoz, a mezőgazdasági és ipari üzemekhez, az iskolákba kiküldtünk egy-egy térképvázlatot, azzal a kéréssel, hogy azt ellenőrizzék, a valóságos helyzetnek megfelelően töltsék ki. Ez meggyorsítja a munkát. Ez meggyorsítja a munkát. — A névrendezés a kívülálló számára elsősorban nyelvészeti vonatkozásai miatt fontos. Milyen haszonnal jár a térképészeknek? — A térképezéssel összekapcsolt névrendezés segítséget nyújt a részletes térképek készítéséhez is. A földrajzi nevek — köztük a dűlőnevek — megmaradását az biztosíthatja, ha fölkerülnek a mindennapi életben használatos üzemi, mezőgazdasági és földmérési alaptérképekre. 4. Az FNT pontatlanságai egyaránt bosszantják a térképet használó laikust, a nyelvészt és a térképészt. Ahhoz,hogy hibái ne ismétlődjenek meg, ahhoz az érdekelt tudományterületek szakembereinek meg kell egyezniük a hivatalos névben — és nemcsak egymással, hanem a helyi lakossággal is. És ez nem is olyan könnyű. Vegyük például azt az esetet, amikor két szomszédos faluban, a köztük levő erdőt, mezőt, dombot másképp hívják. De az ugyanabban a faluban élők is gyakran más-más tulajdonos után neveznek el egy földdarabot vagy egy tanyát. Hogy ezek közül melyik a jogosabb, az értékesebb, melyik érdemes a megőrzésre, abban sokszor a szakemberek véleménye is eltér. A történészek olykor még egy-egy rég kihalt nevet is szívesen föltámasztanának a tartalmatlan, semmitmondó újabbak helyett. Balogh Lajos, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa kezdettől fogva részt vett a névgyűjtés és az FNT munkáiban. Sok ilyen és hasonló kérdés eldöntésében volt szava. Véleménye a mostani névrendezés kapcsán is megfontolandó. — A korrekciót térképészek végzik. Nem tart attól, hogy emiatt az eredmény nyelvészeti szempontból kifogásolható lesz? — A próbarendezés során még nem alakulhatott ki az a mechanizmus, amely biztosítaná beleszólásunkat. sgy gondolom, az volna célszerű, ha a névanyag a helyiekkel való megbeszélés és a lokalizációs problémák tisztázása után hozzánk kerülne. Ígylehetőség volna arra, hogy szükség esetén módosításokat javasoljunk. A határon túl — A névrendezés során sokszor egyformán értékes nevek között kell dönteni. Mi az álláspontjuk a nemzetiségi neveket illetően? — A szlovák, szerb, német, román és ukrán neveket a többivel együtt összegyűjtöttük. Természetesnek tartjuk, hogy a névrendezés során is megmaradjanak, ha a lakosság ezt kívánja; illetve, ha a nemzetiségiek többségben vannak. — A hazai gyűjtés lassan a vége felé jár. A nevek közzététele viszont — pénz híján — akadozik. De mi a helyzet a határon túl? Hiszen magyar földrajzi neveket ott is találhatunk... — Hazai szakembereiknek ritkán van lehetőségük a határon túl gyűjteni. Inkább az ott élő magyar nyelvészek foglalkoznak ezzel a feladattal. Jugoszláviában a gyűjtésnek már kézzelfogható eredményei vannak: a vajdasági településekről eddig tizenhárom füzet jelent meg. Szlovákiában is folyik ez a munka, de publikációk még nem születtek. Kárpátalján még nem volt ilyen gyűjtés, de az ungvári egyetem hungarológiai intézetének tervei közt szerepel. Burgenlandban a tartományi szervek támogatják a szombathelyi tanárképző főiskola programját, amely a régi magyar közigazgatási, határrész- és egyéb földrajzi nevek átöröklődését vizsgálja. Romániában nem folyik ilyen jellegű munka. Múltunk, nemzeti kultúránk fontos, jelentékeny alkotóelemei a földrajzi nevek.E névkincs továbbélése attól függ, sikerül-e még időben regisztrálni a készletet, és használatukat általánossá tenni a térképek segítségével. Ehhez azonban ma még nemcsak a pénz hiányzik, hanem a megfelelő szabályozás is. Mert a földrajzi neveknek ugyan a soknál is több gazdájuk van — a Minisztertanács, a Mezőgazdasági és Élelmezési, a Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi és a Közlekedési Minisztérium, a Magyar Posta és a helyi tanácsok — mégsincs senki, aki — például a nagy tömegű dűlőnevekről — gondoskodna. Az új rendelettervezet már elkészült. Minden remény megvan arra, hogy előbb életbe lép, mint ahogy a névrendezés befejeződik. Koncz Mária Ha a párttitkár nem akar költözni... Az arrébb telt ház esete Ha egy nagy házast harminc méterrel arrébb kell felépíteni, mert az eredeti tervben Szereplő helyen még egy másik áll, amiből nem sikerül a lakót kirakni, akkor az egy szokványos huzavona, ami elkerülhetetlenül együtt jár nálunk mindenfajta építkezéssel. Ám ha az, aki miatt a huszonnégy lakást át kell helyezni, a szóban forgó település első számű politikai vezetőjének tartott ember, akkor már közérdekű az ügy. Mert mégiscsak furcsa, ha a városi MSZMP-bizottság első titkára miatt nem folyhat az elképzeléseknek megfelelően az építkezés. Városképi tévedés Mezőkövesd részletes rendezési terve 1982-ben elkészült. Eszerint a városban huszonnégy lakásos sorházak készülnek. Ekkor rendelkeztek az útban levő ingatlanok kisajátításáról, illetve a szükséges területen élő lakóknak cserelakásokat adtak. Gyakorlatilag mindenkivel sikerült időben megegyezni, kivéve a Károly út 9/A alatti tanácsi tulajdonú családi házban élő Makó Józseffel, az MSZMP Mezőkövesdi Bizottságának első titkárával. Azért, hogy ne kelljen megvárni ennek a vitának a lezárását, módosították az eredeti elképzeléseket és a sorházak helyett két különálló épületet készítettek. Az egyik házat egyszerűen hátrább „tolták”, hogy ne kelljen lebontani a párttitkár lakását. A többletköltségekről annyit, hogy csak a darupálya áttelepítése több mint egymillió forintba került. Nem beszélve a közművek, utak áthelyezésének forintjairól. Igaz, a kivitelező írásban, a módosított tervről azt nyilatkozta, hogy „a szekció pontházként való beépítése alapvető építészeti, városképi tévedés lenne”. Ugyanis ez teljesen megváltoztatja az eredeti, átgondolt tervet, hatalmas, sivár falak nézznek egymásra, a módosítás miatt eltűnt az eredetileg megálmodott zöld terület és a többi — végül ma így állnak a házak Mezőkövesden. A lakótelep építkezése körüli bonyodalmak természetesen beszédtémává váltak a városban. A mai világban már egy városi spárttitkár sem szent és sérthetetlen, ezért nem meglepő, hogy Mezőkövesd tanácsának ülésén interpelláció hangzott el az ügyben. Vámos István tanácstag, aki különben egy közeli másik település tanácsánál építési ügyekkel foglalkozik, tehát szakember, két egymást követő ülésen is felszólalt. Kérte a tanácselnök magyarázatát a történtekre, s azt javasolta, hogy a testület ügyrendi bizottsága vizsgálja ki az eset jogi oldalát, míg a városfejlesztési bizottság döntsön arról, jogos volt-e a beépítési terv módosítása. A tanácstagok ezt az indítvány elvetették, ezzel az ügy részükről lezáratott. A tanácsülés után a tanács elnökét, Herkely Györgyöt, kérdeztem véleményéről, az interpelláló tanácstag, Vámos István jelenlétében. — Ön a testületnek adott válaszában valahogy úgy fogalmazott, hogy ennek az ügynek más a jogi és más a morális megítélése. Vagyis ön, ha jogilag rendbenlevőnek is tartja ezt az esetet, erkölcsileg nem? — Én úgy fogalmaztam, az emberek erkölcsi értékrendje eltérő. Tehát ha én kerültem volna ilyen helyzetbe, más követelményeket támasztottam volna a cserelakásért — hangzik a diplomatikus válasz.* — Persze, azt is hozzá kell tennem, hogy biztosan van olyan, nem vezető állású állampolgár, aki szintén ugyanilyen követelményekkel lépett volna fel, vagy bírósági útra terelte volna az eljárást. Más az erkölcs, más a jog — Vagyis ön szerint a titkár kérései túlzóak? — Az első titkár egy állami tulajdonban levő főbérleti, nyolcvan négyzetméteres, háromszobás, földszintes családi házban lakik. Ő cserébe egy ugyanilyet kért. A tanács kezeléséből viszont ilyen nincs, csak többlakásos bérházban tudtunk volna hasonlót ajánlani. A párttitkár viszont családi házat szeretne, hogy ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe. Mi egyezségre törekszünk vele is, mint mindenki mással. Én írásban felterjesztéssel éltem a megyei tanács elnökén keresztül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottsághoz, ahonnan az a válasz jött, hogy indokoltnak tartják azt, hogy az első titkár ne kerüljön rosszabb helyzetbe. — Természetesen senki ne kerüljön hátrányba, a párttitkár se. Viszont nem hiszem, ha mondjuk egy tanár lakik ebben a házban, akkor is megkérdezték volna a megyei szervezetek véleményét. Így olyan érzete van az embernek, mintha a megyei pártbizottság nyomást gyakorolt volna a tanácsra. — Természetesen, ha másról van szó, nem kérdeztük volna meg a megyeieket, de akkor is egyezségre törekedtünk volna. Számunkra a megyei vezetés véleménye azért volt fontos, hogy tudjuk, ők morálisan vagy jogilag indokoltnak tartják, hogy ilyen kérései legyenek a párttitkárnak. De a hatósági jogkörben eljáró tanácsnak egy állampolgár ügyében kell döntenie, és nem a párttitkáréban.— Ez kétségtelen. Csinálhattuk volna azt is, hogy felajánlunk egy lakást, vagy kell, vagy nem. Aztán a vita jogi útra terelődik, aminek ki tudja, mikor lenne vége. Akkor az emberek nagy része azért ítélné most el a tanácsot, mert mindenkinél egyezségre törekszik, csak pont a párttitkárnál nem. — Miután a további építkezésekhez a ház helyére mindenképpen szükség van, azzal, hogy arrébb húzták fel az egyik épületet, még nem oldották is meg a gondot. A párttitkárnak új lakhelyet kell adni. Mi a megoldás önök szerint? — Mivel megfelelő cserelakás nem áll rendelkezésünkre, a városi tanács 1988. évi programjában jóváhagyta egy kétlakásos ház építését. Ami akkora alapterületű, szobaszámú, komfortfokozatú lesz, mint a mostani. Az egyik lakás Makó elvtársé lesz, a másik pedig majd a jövendő főorvosé. — Ha, mondjuk, egy már meglevő bérlakásba kiköltözik a párttitkár, akkor is felépítik ezt a házat? — Elképzelhető, hogy igen. Az eddig beszélgetésünket csak hallgató Vámos István most közbeszól: — Felajánlottak a párttitkárnak több lakást. A tanács megvette volna neki, és bérlakásként bérelhette volna. — Volt ilyen is — bólogat a tanácselnök. — Egy ilyet el is fogadott volna, de a megyei vezetés véleménye szerint ez támadási felület lett volna, mert nagyobb alapterületű és szobaszámú, mint a jelenlegi lakás. Természetesen az ügy indulatokat kavart a városban. Különösen azért, mivel tanács mindenáron egyezségre törekedett a párttitkárral, készségesen várt, hogy megfelelő lakást találjon a számára, addig az arrébb telt ház területén levők ingatlanait villámgyorsan kisajátították, kiköltöztették az ott lakókat. Természetesen ki kellett sajátítani azt a telket is, ahová a párttitkár új háza épül, néhány méterre a régitől. Kisajátítások azért voltak Az igazsághoz hozzátartozik, ha mereven ragaszkodnak az eredeti tervhez, és párttitkár perre viszi a dolgot, akkor ma még sehol nem tartana az építkezés, így viszont csak elkészült az a ház, ha kicsit arrébb is. A darupálya áthelyezésének költségét el lehetett számolni a további építkezéseknél, mivel újabb 63 lakás készül, amihez megfelelő helyen áll a munkagép. A dologban az is furcsa, hogy az építtető lakásépítő szövetkezet a szerződés szerint „építési telket” vett át, több mint kétmillió forintért. Azt azért a szövetkezet képviselőinek is látni kellett volna, oda, ahol áll még egy ház, ráadásul a párttitkáré, nem lehet építkezni. A párttitkár, Makó József véleményét is megkérdeztük. " — Három felajánlott bérlakást is elfogadtam. Az egyiknél az eladó lépett vissza, a másiknál a megyei pártbizottság nem járult hozzá, hogy megkapjam, a harmadik pedig olyan rossz állapotú volt, hogy a városi tanács nem volt hajlandó megvenni. Különben a megyei pártvezetés úgy döntött, hogy én ne foglalkozzam a lakásüggyel, ők döntenek majd helyettem. — Ön szerint ennek az ügynek csak ön lehetett a vesztese? — A városi tanács már régen tudta, hogy meg kell oldania majd ezt az ügyet, de évekig nem tettek semmit. Pedig mondtam nekik, én kiköltöznék, ha lenne hova, ha kapnék megfelelő cserelakást. Mivel nem intézkedtek idejében, azért lett ilyen kapkodás mostanra. * A beszélgetések során többször oda lyukadtunk ki, mi lett volna, ha nem a városi pártbizottság első titkára lakna abban az épületben. Akkor is ilyen megértőek lettek volna a hatóságok? Nem biztos, hogy a történtekkel összefügg, de tény: két nappal a tanácsülés után tartották a városi pártértekezletet. Ahol a küldöttek nem választották újjá Makó Józsefet, és nem került be a pártbizottságba Herkely György tanácselnök sem. Dési János