Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

8 — A Vígszín­ház Igazgatósága érte­síti a bér­­ét, hogy március 10. és 14. között, elővételt biztosít a Csókos asszony előadásaira a Vígszínház, va­lamint az Edith és Marlene előadá­saira a Pesti Színház jegypénztárá­ban, 13—18 óra között. — A József Attila Színház Igazga­tósága közli, hogy március 10-én, pénteken az Oroszlán télen című elő­adás, a Stúdiószínpadon A semmi ágán — betegség miatt — elmarad. Az Oroszlán télen előadása helyett A hős és a csokoládékatona kerül be­mutatásra. A jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. — A La Capella Real kamara­együttes ad koncertet március 9-én, csütörtökön, este 8 órakor a Mátyás­templomban. A barcelonai együttes hangversenyét XVII. századi kórusmű­­vek szerepelnek. A koncertre a belé­pés díjtalan. Bnapp — Magyar—csehszlovák határ menti béketalálkozót tartottak szerdán Győrött. A két ország békemozgalmának vezetői idő­szerű tennivalókról folytattak esz­mecserét. A tárgyalást magyar részről Barabás Miklós, az Or­szágos Béketanács főtitkára, csehszlovák részről pedig Zdenek Kriz, a Csehszlovák­ Béketanács ügyvezető elnökhelyettese vezet­te.­­ Az Európai Atynőségi Arany Csillag kitüntetést a nemzetközi idegenforgalmat szolgáló ki­emelkedő teljesítmény elismeré­seként Madridban Teszár József, az Idegenforgalmi Propaganda- és Kiadóvállalat vezérigazgatója vette át. A Busines Initiative Di­rections nemzetközi marketing vállalat szakemberei tavaly a Budapesten megrendezett ASTA- kongresszuson tapasztalták, hogy milyen magas színvonalú mun­kát végez az IPV és ennek alap­ján döntöttek az évről évre oda­ítélt díj idei sorsáról. , , A Magyarországi­­ Szociálde­mokrata Párt ideiglenes elnöksé­gének tagjai, dr. Révész András elnök és Baranyai Tibor a szo­cialista internacionálé meghívá­sára a világszervezet tagállamai­ban működő szociáldemokrata pártok vezetői részére megtar­tandó értekezletre Bécsbe utaz­tak.. . Találkozósorozatot szervez a kerület lakosságával való kap­csolattartás céljával az MSZMP II. kerületi bizottsága és a kerü­leti tanács. A nyitott napok első rendezvényét március 11-én, szombaton 9 és 12 óra között tartják meg a Szilágyi Erzsébet fasor 73. szám alatt. — Regös Gábor fotóriporter Nő­varázs című kiállítása nyílik meg Bu­dakeszin, az Erkel Ferenc Művelő­­dési Házban III., 9-én, 17 órakor. — Az Új Idő című­ irodalmi, közéleti folyóirat bemutatkozó­,­jára kerül sor 1989. március 12- én, vasárnap 11 órakor a Kossuth Klubban (VIII., Múzeum u. 7.). A műsor után a szerkesztőbizott­ság tagjai: Csukás István, Gyur­­kovics Tibor,­­Hernádi Gyula, Lázár Ervin, Szakonyi Károly és Végh Antal válaszolnak az ér­deklődők kérdéseire. — Brenner György grafikus, politikai­­ karikatúrakiállítása március 10-én, pénteken 12 óra­kor nyílik meg a Politikai Főis­kolán. A tárlat március 30-ig lá­togatható hétfőtől csütörtökig 14 és 19 óra, pénteken pedig 10 és 14 óra között. Ugyancsak már­cius 10-én —­ 13 órától — vita­fórumot tartanak a Főiskolán a magyar falu jövőjéről. GYÁRI reform — Egy kis hóvirág, szeretettel, és egy kis munkakönyv ... (Breimar György rajza) A színházak csütörtöki műsora Operaház: Falstaff (3. béri. 4. ea.. 7) — Erkel Színház: Tosca (3. béri. 5. ea.. 7) — Nemzeti Színház: Vidra­­vas (bemutató. 7) — Várszínház: Ruzante—Mandragora (7) — Katona József Színház: Haldoklik a király (7). — Madách Színház: Macskák (8) — Madách Kamara: Az érseki pa­lota ... (7). Életem bére (éjjel fél 11) — Vígszínház: A nyomorultak (7) — Pesti Színház: Arzén és levendula (7) — Fővárosi Operettszínház: A víg özvegy ,(7) — Thália Színház: Csalá­di ágy (7) — Játékszín: Fehér csend Viszockij-est (7) — József Attila Színház: Szerelmeim (­ 3. bék­.· 7) ·** Mikroszkóp Színpad: Lépj be a S. A. S.-bal (fél 8) — Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (7) — Radnóti Miklós Színház: Andrássy út 60. (7) — Józsefvárosi Színház: Buborékok (7) — Jurta Színház: A magyar Gulág­­hadifoglyok a SZU-ban (7) — Állami Bábszínház — a Jókai téren: Holló­­király (de. 10) — a Népköztársaság útján: Terülj, terülj, asztalkám! (de. 10) — Lézerszínház: Topso (6) — Pes­ti Vigadó hangversenyterem: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (fél 8) — a kamarateremben: Libi­kóka (7) — Fővárosi Nagycirkusz: Jubileum '89. (du. 3). ­ A SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ RENDŐR­JÁRŐR kedd este Veszp­rémben a Kossuth Lajos utcán igazol­tatásra szólította fel Szórádi Árpád Lajos 30 éves veszprémi lakost és két társát. Szórádi Árpád nem volt haj­landó igazolni magát, életveszélyesen megfenyegette a rendőrt, majd rátá­madt és fojtogatni kezdte. A kény­szerű helyzetben lévő rendőr, mivel gumibotjával nem tudott védekezni, fegyverét használta és a lábszárán megsebesítette támadóját. Szórádi Árpád Lajost, aki többszörösen bün­tetett előéletű és jelenleg is rendőr­­hatósági felügyelet alatt áll, kórház­ba szállították. Az ügyben a kato­­­nai ügyészség megkezdte a vizsgála­tot.­­ Kérdésessé vált, hogy megtart­­hatják-e a tíznapos alkohol- és niko­tinbojkottot, melyet a március 15—24. közötti napokra hirdetett meg a Jó­zan Élet Egészség- és Családvédő Or­szágos Szövetség, valamint az Orszá­gos Dohányfüstmentes Egyesület. Fel­hívásukat továbbítani kívánták az Országgyűléshez, azt azonban a ház­szabályokra hivatkozva elutasították. Hasonlóképp a Posta is elzárkózott az elö, hogy röpiratukat kifüggesszék a postahivatalokban.­­ — A Székely Kör értesíti fővárosi tagjait, hogy a munka­bizot­tságok­ szervezését március 10-én, 16 órakor végzi a HNF Pest Megyei Bizottsága székházában (Budapest, V., Steindl Imre utca 12.). Egyúttal, ugyanebben az időben mindazokat szeretettel vár­ja, akik­ tagjai sorába kívánnak lép­ni. Tájékoztatást adnak a köz tervei­ről, tevékenységéről, s lehetőség nyí­lik a tagdíj befizetésére is. — A Tér­kép című, népszerű, független vidéki hetilap csütör­töktől kezdve­­ a fővárosban is kapható ) lesz Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyén kívül. * A KECSKEMÉTI RENDŐR­KAPITÁNYSÁG nyomozást folytat az előzetes letartóztatásban lévő Kothencz Tamás 26 éves gépkocsivezető, kecs­keméti lakos ügyében, aki — más vagyon elleni bűncselekmények elkö­vetése mellett — alaposan gyanúsít­ható azzal is, hogy 1989. január 22-én, éjjel, a Kunság Volán Vállalat kecs­keméti telephelyén 53 autóbusz ékszí­ját elvágta. Vallomása szerint ezt bosszúból tette, mert január 20-án, a vállalattól elbocsátották. A bűnügy további részleteiről a nyomozás be­fejezésekor ad tájékoztatást a rendőr­ség.­­­ Kisházi Iván György, aki a felszabadulást követően az új­jászerveződő Magyar Vöröske­reszt első ügyvezető igazgatója volt életének 78. évében elhunyt. A Magyar Vöröskereszt saját ha­lottjának tekinti. Temetése Szentendrén, március 20-­án 15 órakor lesz. — HALÁLOZÁS: A Bútorkereske­delmi Vállalat mély megrendüléssel tudatja, hogy Szegedi István, a vál­lalat miskolci kirendeltségének igaz­gatója. . március 6-án, váratlanul el­hunyt. A Bútorkereskedelmi Vállalat az elhunytat saját halottjának tekin­ti. Temetéséről később intézkedünk."A — Dr. Wenczel Miklósné, Frohner Luczy. 1989. március 6-án. Silver­springben, USA. elhunyt.­­ — Dr. Békési Panyik Andor, az ócsai ref. egyház nyugalmazott lel­kipásztora, az ószövetségi és újszö­vetségi szent tudományok doktora, kutatóprofesszor, egykori princeton-i diák. 79 éves korában hazatért meg­váltójához. Temetése 1989. március 10-én, 3 órakor lesz az ócsai ref. te­metőben.­­ — Megrendülten tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették­, hogy Molnár Imre Sziget­vár város díszpolgára, a Szigetvári Vár Baráti Kör alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke, nyugalmazott gimnáziumi tanár. 1989. március 6-án­ elhunyt. Temetése március 10-én, 14 órakor, a szigetvári Turbéki temető­ben lesz. Táviratcím: Molnárék. 7900 Szigetvár, Radován tér 8. A gyászoló család.­­ — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jászai József gyémántdiplomás peda­gógus, a pápai rk. Polgári Fiúiskola volt tanára, a kertvárosi Általános Is­kola nyugalmazott igazgatója, hosszú szenvedés után, 91 éves korában, 1989. márc. 5-én, csendesen elhunyt Ham­­vasztás utáni temetése későbbi idő­pontban történik. A gyászoló család. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, özv. Bodnár Zol­tánná (sz. Horváth Margit, Dombó­­vár), aki­ művészettörténész, színmű­vésznő, március 3-án, váratlanul ott­hagyott bennünket. Temetése a római katolikus egyház szertartása szerint. 1989. március 17-én, délelőtt fél 9 óra­kor, a Farkasréti temető alsó ravata­lozójából lesz. Engesztelő szentmisét vasárnap délután 17 órakor a’ Krisz­tinavárosi Plébániatemplomban mon­datunk. Gyászolják: leánya Zsuzsan­na és családja, fia Zoltán és család­ja. Minden külön értesítés helyett. — Fájdalommal tudatjuk minden­kivel, akik ismerték és szerették, aki­ket tanított, hogy dr. Székely Ernőné Sárréti Hana dr. matematikatanár, közgazdász február 28-án, életének 80. évében visszaadta kedves, nagy lelkét a teremtőnek. Hamvaitól gyászmise keretében búcsúzunk márc. 14-én, 15 órakor, a Szabadság-hegyi Szent László Plébániatemplomban, a gyá­szoló család és rokonok. χ — Fájdalommal tudatom azokkal, akik ismerték, hogy szeretett testvé­rem Mohácsi Pál, 1948 óta Ausztráliá­ban élt, volt református gimnáziumi diák. 66 éves korában Sydneyben el­hunyt. Matolcsy Zsigmondné. χ — Köszönetnyilvánítás: Hálás szív­vel mondok köszönetet mindazoknak akik férjem. Rózsa Miklós temeté­sén részt vettek és fájdalmamban osztoztak. Rózsa Miklósné. χ , “ Temetkezési Szolgá­lat GM 1085. Bp. József krt 49­­3:811· 1«-100· Temetés· hamvasztás, exhumálás komplex ügyintézése in­­tése811 Sírkö és sírkőkerék készi­. A JÓ PÁSZTOR NŐVÉREK óbudai templomában (III., szőlő u. 56.) az altemplomot megnyitották az urnatemetések számára — felekezeti különbség nélkül. Az egyedi tem­e­tésű fülkékben 3 f-1 db ,,PLATAN” ikerurna helyezhető el. A fülkék ára* egy urna számára 25 ezer Ft. 2—3—4 urna·'· számára 40 ezer Ft, fedőlappal együtt. Elévülés nincs! Megtekinthet 9­­ 11 A szent­­énnek előtt és után ill. a megbeszélt időben, tel.: 883-938.­­ “ BOLTJA IX., Rá­day U. 53. Bekáts téri templomnál. 179-925.) A televízió és a rádió műsora 8.45: Tévétorna 8.55: Az Ország­házból jelentjük... 16.40: Pannon Krónika 16.50: Vljesti 16.59: Hármas ..Csatorna" V 2. Odakinn és idebenn 17.40:­Négy nap tévéműsora 17.55: Az élő bolygó XII 5. (Ism.) 18.50: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.25: Köz­lemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó Az Országházból jelentjük... 20.45: Szomszédok 21.20: Képes nóták 21.50: Felhőjáték. Magyar film 23.20: Hír­adó 3. * 17.15: Reklám — Riportok — Idő­járás — Zene — Tévétorna 17.46: Torpedó 18.00: Telesport 18.25: Gye­rekeknek 18.51: Tv2 19.00: A nyomo­zás megállapította. Lett film 20.29: Tv2 Nézze meg az ember! 20.45: Adó­kulcs 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2 22.00: Női uszoda. Magyar film 22.15: Néző­pont ... 23.00: Tv2 Napzárta. iSZLOVAK/1.L 9.20: Tévéjáték (Ism.) 10.30—11.00: Évelődési sorozat 16.30: Orvosi ta­nácsok 16.40: Bajos szárnyak (doku­­­­entumfilm) 17.05: A nap percei 17.15: A számítógépekről 17.45: AIDS-diag­­nózis 18.20: Esti mese 18.30—19.10: Kék fény 19.30: Híradó 20.00: Egy család története (sorozat) 20.25: Publicisz­tikai magazin 21.05: Autósok, moto­rosok magazinja 21.50: Dalok a kép­ernyőről 22.10: Az aranyöngyújtó esete (skót tévéfilm). SZLOVÁK/2. 16.05: Kiküldött munkatársaink je­lentik 16.25: Sportközvetítés 19.00: Tor­na 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Lány Chautaugny-ból (kanadai tévé­film) 21.30: Híradó 22.00: Világháború 22.15: Női sí lesi­klóverseny (felvétel­ről) 22.55: Koncert (komolyzene) . SZOV­JET/1. 4.30: 120 perc 6.30: Műsorismertetés 6.35: Dokumentumfilm 6.45: Rabszol­gasors (15. rész) β.00: a világ körül 9.00: Hírek 9.10: Gyerekek órája 13.30: Hírek 13.40: A Horizont diák­­táncegyüttes műsora 14.00: Dokumen­tumfilmek 14.40: Hírek 14.45: Tizen­hat éves korig és azon túl 15.30: Gaz­dasági műsor 16.00: Rajzfilm 16.10: Választások elé 16.25: Kis koncert 16.40: *A költészet percei 16.45: Világ­híradó 17.00: Dokumentumfilmek 17.30: A közvélemény tájékoztatása és a kül­politika 19.00: Híradó 19.40: A válasz­tások elé 19.50: Fesztiválok, versenyek, koncertek 20.50: Örökségünk 21.40: vi­lághíredé 21.55: Esztrádműsor 23.40: Családi okok miatt (tévéfilm, 1—2. rész) 1.10: Hírek 1.15: Koncert 1.48: Dokumentumfilmek. KOSSUTH 8.20: Peres, poros iratok 8.30: Fáy András szerzeményeiből 9.00: Népdal­­csokor 9.30: Ami a hírekből kimaradt 10.50: Várdormotívumok az irodalom­ban 10.35: Labirintus 10.50: Egy éne­kes — több szerep 11.34: A csatlós 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Múzeumi híradó 12.45: Válaszolunk hallgatóink­nak 13.00: Zenekari muzsika 14.10: A Nyugat története 14.25: Zenei tükör 15.00: Szóról szóra 16.00: Tizenhat óra 16.20: Ország — város — híres ember 17.00: Fejezetek Erdély történetéből 17.25: Ipargazdák 17.30: Hamarosan halljuk őket 17.50: Filmzene 18.00: Kritikusok fóruma 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdon­ságok 18.30: Esti Magazin 19.30: Rá­diószínház: Liliomfi — rádióváltozat 20.47: Korkóstoló 21.17: Táncházi mu­zsika 21.47: Benkő Dániel gitározik 22.00: Hírvilág 22.30: Két kvartett 22.50: Mindennapi dogmáink 23.00: Operaest 23.50: Rézfúvósegyüttesek régizene felvételeiből. PETŐFI 8.05: Indulók operettekből 8.20: A Szabó család 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 12.10: Csajkovszkij: Orosz capriccio 12.25: Útikalauz üdü­lőknek 12.30. ..Énekeltem én: Mol­nár Káli Tivadarné" 12.46: Archí­vumunkból 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: A Hód és a néma tanú 14.44: Ugyanaz többször 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Heavy metal ma­gazin 16.40: Al DiMeola dzsesszegyüt­­tese játszik 17.05: Tavaszi szél vizet áraszt 17.30: Gordiusz 18.30: Sláger­lista 19.05: Nótakedvelőknek 20.05: A Poptarisznya dalaiból 21.05: A Katto­gó kabaré különkiadása: Színházi élet anno... 22.05: Zenekanál — nőnap után 23.10: Sporthírek 23.15: Album­ajánlat. BARTÓK 9.08: A Belgrádi Rádió és Televízió énekkarának hangversenye 10.31: A Beaux Arts Trió­­felvételeiből 12.00: Porgy és Bess 13.05: Isten veled, Lan­celot ! (rádióváltozat) 13.57: Énekelje­nek a népek — 1988 14.42: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből 15.07: Pophullám 15.55: Mahler: Dal a Földről 17.00: Nyitnikék 17.30: Bo­­zay Attila műveiből 18.13: Verdi: Otello 18.30: In limba materna 19.05: Bevezetés a filozófiába 19.35: Murray Perahia Mozart-zon­gora­verseny­eket játszik és vezényel 21.30: Rádióhang­versenyekről 22.00: Romantikus dalla­mok 22.29: Zsebrádiószínház: Utazás­ a vörös lovon — hangjáték 22.40: Nap­jaink zenéje. magjai Csütörtök, 1989. március 9. Honvédségi gépjármű­ balesete (MTI) Kedden reggel a Le­­sencetomaj—Tapolca közötti út tapolcai bevezető szakaszán egy honvédségi tehergépkocsi, ame­lyet Ajtai Csaba honvéd, sárbo­­gárdi lakos vezetett, a fényso­rompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyva a vasúti sínekre kanyarodott és összeütközött a Celldömöllk—Tapolca között köz­lekedő személyvonattal. A bal­eset következtében a honvédségi gépjármű vezetője és ké­t utasa, Jakab Károly őrmester, tapolcai és Mózes Tamás honvéd, buda­pesti lakosok a helyszínen, meg­haltak. A vonaton utazóik közül senki sem sérült meg. Az érin­tett pályaszakaszon a vasúti köz­lekedés a déli órákban helyre­állt. A baleset körülményeinek kivizsgálását az illetékes szervek folytatják. VÁLTOZÉKONY IDŐ Már tegnap délután elérte ha­zánk nyugati tájait egy nyugat­délnyugat felől érkező enyhe, nedves léghullám. Északkelet fe­lől viszont ezzel egy időben hi­degebb, valamivel szárazabb le­vegő is szivárog a Kárpát-me­dencébe. A két, egymástól nagy­mértékben eltérő tulajdonságú levegőfajta változatos időt okozz ma Elsősorban délelőtt, s akkor is főképpen a nyugati és középső országrészben növekszik meg még gyakran a felhőzet, és futó esők, záporesők is várhatók még. Dél­után valamivel kevesebb felhő, és némi napsütés is valószínű. Az északi szél többfelé megerő­södik. A hőmérséklet csúcsérté­ke azt enyhébb levegő hatása alatt álló nyugati országrészben 11, 16 fok között, északkeleten viszont 10 fok körül alakul. A Duna vízállása szerdán Budapestnél 270 cm, 7 fok volt. Európai városokban várható legmagasabb hőmérséklet:­ Athén 14, Belgrád 11, Berlin 13, Bécs 11, Budapest 14, Buka­rest 8, Kijev 5, Leningrád 4, London 11, Madrid 18, Moszkva 0, München 10, Párizs 15, Prága 12, Róma 12, Szófia 11, Varsó 8 fok. Kapu kontra Pénzügym­­in­isztérium Folytatódik a nyilvánosságper (MTI) A Kapu című lap jogi képviselőjének indítványát fogad­ta el a Fővárosi Bíróság a folyó­irat és a Pénzügyminisztérium között zajló per szerdai tárgya­lásán: ennek értelmében a Pénz­ügyminisztériumot arra kötelez­te, hogy az a Magyar Televízió­nál végzett pénzügyi vizsgálat dokumentumait bocsása a­­bírói testület rendelkezésére, egyben jelölje meg a dokumentum azon részeit, amelyeket — a személyi­ségi, illetve az üzleti jogok meg­sértésére hivatkozva — nem ki­í­ván a nyilvánosság elé terjesz­teni. Csak ennek ismeretében döntheti el a bíróság: a pénzügyi tárca megsértette-e a sajtótör­vény által előírt tájékoztatási kö­telezettséget, avagy sem. Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője ta­valy a minisztérium sajtóirodá­jától kérte, hogy bocsássák ren­delkezésére a televíziónál végzett komplex pénzügyi vizsgálat anya­gát, mivel az a közvélemény ér­deklődésére is számot tartó ada­tokat tartalmazhat. A sajtóiroda, majd az illetékes pénzügyminisz­ter-helyettes e kérést elutasítot­ta. A szerkesztőség ezért a sajtó­­törvényre hivatkozva indított pert a minisztérium ellen. A szerdai tárgyalás a Magyar Televízió ál­láspontjának ismertetésével foly­tatódott. A televízió elnöke március­­6-án, sajtótájékoztatót­­tartott, amelyen szóba­ került a pénzügyi vizsgálat is. Brády Zol­tán kérdéseire adott válaszok­kal az intézmény —a saját véle­ménye szerint — eleget tett a tájékoztatási kötelezettségnek. A bíróság a tárgyalást április kö­zepén folytatja. A Magyar Nemzet megkérdezte: Miért rendeznek magánkönyvtárból árverést? Kamaraárverést rendeznek március 10-én, pénteken délután, fél öttől, az Állami Könyvterjesztő Vállalat kultúrtermében, ott, ahol az aukciót megelőző három napon megtekinthető a kikiáltásra ke­rülő anyag. A könyvek­ ma­gángy­űjtem­ényből származnak, Opra Frigyes ajánlotta fel azo­kat azzal az elhatározással, hogy a bevétel legyen az erdélyi me­nekülteké. — Mióta gyűjti a könyveket? — kérdeztem a 68 éves­ férfit. — Hatvan éve. Mindig is imád­tam az irodalmat. A második vi­lágháború előtt vagy száz antik­várium, böngészde volt Budapest­­en. Gyakran­­megfordultam azokban, és sokat is csereberél­tem. Mára hatezer kötetes gyűj­teményt mondhatok a magamé­nak. — Mi a foglalkozása? — Postai tisztviselő voltam sokáig, utána, magánantikváriu­mot nyitottam. 1977-től 1983-ig enyém volt a szentendrei bön­gészdő. Erre szintén annak re­ményében vállalkoztam, hogy ma­­gamna­k is találok néhány ritka példányt., — Mi a fő gyűjtőköre? — Gyermekként Verne-köny­vekkel kezdtem, folytattam a vi­­lágirodalom klasszikus regényei­vel, bestsellerekkel, aztán követ­­keztek a helytörténeti kiadvá­nyok, a várostörténetek, a ma­gyar történelmi munkák és az Er­délyről szóló kötetek. — Milyen erdélyi kötődése van? — A szüleim tulajdonképpen székelyföldiek, őket az első vi­lágháború után honosították visz­­sza Magyarországra. Én már­ itt születtem, alig ötven méterre Jó­zsef Attila szülőházától. Sokszor voltam Erdélyben és a sors úgy hozta, hogy még katonának is odavittek, a Gyimes-szorosba, amikor a bécsi­­döntés értelmében azt a részt idecsatolták. Akkori­ban barátkoztam meg a csángók­kal, akik később, a háború alatt megmentették az életemet. Na­gyon jól ismerem tehát a Székely­földet. Már húsz évvel ezelőtt is hallottam a szisztematizálásról. Odavaló­ parasztok mondták, hogy nem építkezhetnek, mert a fa­lu­jukat**lerombol­ják, csak pénz kérdése, hogy mikor hajtják­­végre az ördögi tervet. Akkor ezt nem akartam elhinni, még ma is végtelenül megdöbbent az ilyes­mír. Már nem járok Erdélybe. Ak­kor voltam ott utoljára, amikor azt mondták nekem, hogy „bozgor", mert magyarul kértem felvilágosítást a vasútállomáson. Megkérdeztem egy molinónadr­­ágós székelyt, hogy mit jelent ez. Azt válaszolta, hazátlant, de ne törődjek vele, nekik ezt na­ponta a szemükbe vágják. — Hogyan válogatta ki a hat­ezer kötetéből az árverésre ke­rülő kétszázhetvenet? — Az aukcióra szánt kötetnek küllemében hibátlannak kell len­nie, belbecsében pedig a manap­ság megmutatkozó érdeklődéshez szükséges igazodnia. Pár évvel­­ ezelőtt a néprajz volt ilyen, most az Erdéllyel foglalkozó munkák, a történelmi tárgyú művek a ke­resettek. Akad a kiválasztottak között vadászati témájú kötet, ré­gi szakácskönyv. Ott található a huszonegy kötetes Révai-lexikon, Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben, A Magyar Nemzet Története tíz kötetben, valamint a hétkötetes Ezeressy éjszaka könyve. Szívesebben ren­deztem volna nagyobb aukciót, de nem volt rá időm. Tavaly no­vemberben álltam elő az ötletem­mel a könyvterjesztőnél és kelle­mes meglepetést okozott, hogy, az antikvár osztály e jövedelem­­érdekelt világban milyen szol­gálatkésznek mutatkozott. A vál­­lalst is lemond ']az árver’ési’há­­szertstdldsról, sőt, dolgozói kijár­ták, hogy a Pénzügyminisztérium se tartson igényt a szokásos ille­tékre. — A bibliofilek általában ne­hezen válnak meg gyűjtemé­nyük egy-egy darabjától, ön nem sajnálja az aukcióra küldött kö­teteket? — Magyarország a hazám, és ha idejön valahonnan egy ma­gyar anyanyelvű ember, ki segít­hetné, ha nem mi. Lehet, hogy a legrosszabbkor érkezett, mert elég nagy nyomor, zűrzavar van nálunk is. De valahányszor arra gondolok, hogy én is tehettem va­lami hasznosat, melegség tölt el. (mátraházi) ­ TÖMEGES ÉTELMÉRGEZÉS történt szerdán délután Szolnokon. A mentők rövid idő alatt 25 személyt szállítottak a Hetényi Géza Kórház fertőzőosztályára. A köjál azonnal megkezdte a közepes­ erősségű étel­­mérgezés okainak kivizsgálását. Mi­vel a konyhán főzött ételből ezen a napon legalább kétszázan ettek, vár­ható újabb betegek jelentkezése. A vizsgálatokat folytatják. AUTÓ-TIPP Használt járművek , hirdető újsága A legújabb ajánlatokkal jelentkezünk! Közel 5000 belga, NSZK, osztrák személyautó közül választhat! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! változatlanul 64 oldalon, 58,5 Ft-ért ■■ '■ ( AUTÓ-TIPP')-------------------------------------------­

Next