Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-10 / 59. szám
L· Magyar Νθίπζβΐ ~ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA·ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR · Az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta az alkotmánykoncepciót itt alaptörvényünknek a nép nem társszerzője, hanem autonóm alkotója Harminckét hozzászólás hangzott el —A szövegtervezetet társadalmi vitára bocsátják — Módosították a törvényhozás szavazási rendjét Ma választják meg a parlament új elnökét . Napirenden a menekültkérdés és a munka törvénykönyve PARLAMENTI ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALKOTMÁNYOSSÁG vitájával folytatta munkáját tegnap reggel az Országgyűlés. A vitában elsőként a miniszterelnök fejtetteki véleményét,nevezte történelmi eseménynek az országgyűlési vitát, amely az egész magyar nép ügye. Így a kormányzat továbbrais igényt tart a hagyományos társadalmi szervezetek, egyházak, alternatív szervezetek, valamint más pllitikai szerveződések véleményére. Ez az alapja ugyanis annak, hogy az alkotmányozásban is együttműködés legyen meghatározó. A miniszterelnök történelmünkre hivatkozva jelentette ki, hogy a gazdaság és társadalomépítésünk akkor volt eredményes, amikor a reformok útján jártunk, s ezeket a reformokat erős kormány vezérelte. A sodródó hatalom ugyanis mindig anarchiához vezetett, de az önkényuralom sem volt sosem eredményes. Saját — többpártrendszerre épülő — utunk,megválasztásakor ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. A modellváltás ugyanis elkerülhetetlen, ezt azonban olyan körülmények között kell végrehajtani, amikor a visszarendeződés veszélye állandóan ott lebeg areformerők feje fölött. E tanulságok is alátámasztják, hogy ha a gazdaság nem fejlődik, akkor nincs alapja a társadalom felemelkedésének sem. Ezért a centrumot a reform köré kell megszervezni. A kormányzat feladata ezekben az időkben egyebek között az, hogy biztosítsa az alkotmányozási folyamat feltételeit, hogy a többpártrendszer ne művi úton jöjjön létre, és a hatalmi pozíciókat ne oszthassák el a nép háta mögött. •Az új alkotmány lehet az ünnepélyes alapkőletétele az országépítő tevékenységnek. A vita során jól kitapinthatóan fogalmazódtak meg a mai magyar politizáló társadalmat foglalkoztatókérdések, így elsősorban az ügyészség helyéről és szerepéről, az államforma megválasztásáról, az elnök jogköréről, az államhatalmi ágak szétválasztásáról, a napi politikai érdekektől függetlenített erőszakszervezetekről, a vizsgálóbíró intézményének felállításáról, a bírói függetlenség nélkülözhetetlenségéről folyt a polémia. AZ ESZMECSERE során jól kitapinthatóan megfogalmazódtak az érdekek is. Amíg az ügyészi szervezetben munkavállalóként dolgozó honatyák egyértelműen azt tartották szükségesnek, hogy az ügyészség továbbra is csupán a parlamentnek legyen alárendelve, hiszen érveik szerint a honi jogfejlődésben ennek vannak meg ahagyományai, s a jelenlegi keretek között képzelhető el a parlament döntései fölötti őrködésük, az általános törvényességi felügyelet. Addig más honatyák abbéli véleményüket tártáka Tisztelt Ház elé, hogyaz ügyészi szervezet jelenlegi szerepe az 1936-ossztálini alkotmány meghonosításán alapul. Mindez szükségessé teszi, érveltek a képviselőik, hogy az ügyészi szervezet a továbbiakban tagolódjék be az igazságügy szervezetébe, s a bíróság előtt a vádhatóság szerepét vállalja magára. Mert — érveltekmáshonatyák — jogállamiságunk alapvető feltétele a bíróság teljesfokú függetlensége, mert csakis a független bíróságképes az államhatalmi ágak szétválasztása után megfelelő súlyú tényezőként működni a közéletben. Halk moraj fűtött végig a széksorok között, amikor több képviselő is felvetette: jogállamiságunk keretei között nem lehet helye, a halálbüntetésnek, éppen ezért alaptörvényünkben deklarálni kell az élethez való jogot is. A HONATYÁK véleménye szerint az új alkotmánynak nagyobb súlyt kellene helyeznie a szektorsemlegességre, s perdöntő, hogy ebben a folyamatban visszahelyezze a centralizált anyagi rendelkezési hatalmat az egyénhez, az emberek természetes közösségeihez. Ez rehabilitálhatná az eddig degradált magántulajdont. Ahogy ki kellene fejeznie az alkotmánynak azt is, hogy nem a hagyományos állami tulajdonformáról van szó, hanem az államtól, mint közhatalomtól külön kezelt államkincstári szektortól, ahol nem fonódik össze a közigazgatás és a gazdálkodás, viszont a parlagváros és a Legfőbb Állami Számvevőszék közvetlen irányítása alatt áll. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumnak több vízgazdálkodási szervvel és az Oviberrel való évtizedes összekapcsolódása eleven példája annak, ha a gazdasági lobbi ésaz államhatalom hatóságszervével összefonódik, abból igen súlyos bajok következnek. A vitasorán megfogalmazódott,hogy olyan alkotmányra van szüksége az országnak, amely az alapműveltség szerves részévé válhat, s ebben feltétlenül szükségesrögzíteni a népfelség elvét, valamint az országgyűlésnek azt a jogát, hogy tevékenysége nem csupán a költségvetés elfogadására vonatkozik, hanem kiterjed az államháztartás pénzügyi egyenlegének megállapítására is. Megoszlanak viszont a vélemények a nemzeti jelvényeink kérdésében, ki-ki ízlése szerint ugyanis koronás, ki pedig a Kossuth-címert javasolja elfogadásra. Ugyancsaknem egységes a T. Ház annak megítélésében, hogy az elnök az államformatekintetében a népköztársaság vagy a jelzős szerkezet nélküli köztársaság formula szerepeljen. Egységesnek mutatkozik viszonta T. Ház az önkormányzat erősítésében, és annak eldöntésében, hogy az erőszakszervezeteket néfmiteissé kell tenni a napi politika — így a majdani pártpolitikai — vitáktól, küzdelmektől. Az új alaptörvénynek garanciát kell adnia arra, hogy szervezet vagy személy nem juthat kiváltságos hatalomhoz. A pártokat is ki kell zárni abból, hogy a hatalombanrészt vevő szervek — így az országgyűlés, a parlament és akormány, de még a fegyverestestületek felett is felügyeleti vagy ellenőrzési joggal rendelkezzenek. Ahogy azt sem szabad lehetővé tevni, hogy pártdelegációk köthessenek olyan szerződést külföldön, amelyek az országgyűlést vagy a kormányt a legkisebb mértékben is bármire köteleznék. A népszuverenitásból eredő hatalomgyakorlásban korlátlan jogot a nép és az általa választott országgyűlés kapjon. A nép szerepének azonban nem csupán az új alaptörvényben kell biztosítékot adni, hanem mielőbb módot kell találni arra, hogy a társadalmi viták során a választópolgárok is minél szélesebb körben véleményt nyilváníthassanak az alaptörvényről. Eleddig ugyanis ez még csupán szűk körben történt meg, mert amikor az alkotmányozás az állampolgárt állítja a középpontba, akkor mielőbb meg kell ismerni a választópolgár véleményét is, nehogy bárki is úgy érezze: azalkotmányozás folyamatában vele anélkül történnek dolgok, hogy részese lehetett volna élete formálásának. ZÁRSZAVÁBAN dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta: ezen az ülésszakon nem előzetes döntéseket vártak a honatyáktól, hanem azt, hogy az alkotmányszabályozás koncepciójáról, annak elvéről és logikájáról mondjanak véleményt, s ennek a feladatának a T. Ház ezen az ülésszakon eleget tett. A második nap Az új alkotmány szabályozási koncepciójának megvitatásával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön reggel 9 órakor. Az ülésszak második napján elsőként Németh Miklós, a kormány elnöke kért szót. NÉMETH MIKLÓS: A pártállam zsákutcába jutott — Az új alkotmány szabályozási elveinek országgyűlési vitája — úgy gondolom, nem túlzás, ha azt mondom — igazán történelmi esemény. Ez a vita az alkotmányozás kezdete és egyben jelentős állomása. A vitában részt vesznek a „hagyományos" társadalmi szervezetek, az egyházak, az alternatív szervezetek és más politikai szerveződések is. Ez továbbra is szükséges,, mert az alkotmány olyan súlyú okmány, hogy ahhoz minden véleményképes társadalmi erő egyetértését meg kell szereznünk — szögezte le elöljáróban a miniszterelnök. A parlamenti vitában már sok koncepcionális összefüggés és szabályozási részletkérdés is felmerült. Úgy vélem, ez is azt bizonyítja, hogy az előterjesztett koncepció rendelkezik azzal az orientáló erővel, amelynek alapján megkezdhető az új alkotmány első szövegváltozatának kidolgozása. A visszarendeződés veszélye . Társadalmunk állapotváltozásának ütemét és irányát jól mutatja, hogy amíg 1988. tavaszán többen, addig ma már szinte senki nem vitatja, hogy nem a régi alkotmány módosítása, hanem új alkotmány kidolgozása szükséges. Mint ahogy azt sem vitatja senki, hogy az alkotmányozás az egész magyar nép ügye, azt egyetlen szervezet vagy csoport sem sajátíthatja ki. Új alaptörvényünknek a nép nem társszerzője, hanem autonóm alkotója kell legyen. Napjainkban már nem szorul bizonyításra az a tény, hogy az 1948—49-ben kialakult társadalmi-gazdasági-politikai rend — amelynek jogi leképezése volt az 1949-es alkotmány —, már nem alkalmas kerete a modern ipari világhoz történő felzárkózásnak. — A szocializmus modellváltása tehát elkerülhetetlen. Fogalmazzunk egyértelműen: a bürokratikus, túlcentralizált, államszocialista társadalomépítés, a pártállam modellje zsákutcába jutott; fejlődésképtelennek, a modernizáció fékezőjének bizonyult. Nyilvánvaló, hogy ennek korrekciója önmagában kevés, csak törékeny, történelmileg múlandó eredményei lehetnek, és a visszarendeződés Damoklész kardja állandóan ott lebeg a reformerők feje felett. De a modell kudarcából nem a kapitalizmus restaurációjának szükségessége következik, hanem az, hogy új politikai korszakot kell nyitni. Vissza kell térnünk a szocializmus eredeti alapértékeihez, a fejlődő, megújulásra kész és képes kreatív személyiséghez és a valóságosan működő önkormányzó szervezetekhez, s meg kell valósítanunk a hatalomgyakorlás társadalmi ellenőrzését! — Egyre több szocialista országra jellemző már a felismerés: eddigi gyakorlatunkban a demokrácia igencsak, erőtlenül működött. Csaknem általános vélemény, hogy a valódi demokrácia az emberarcú és emberközpontú szocializmus nélkülözhetetlen eleme. És egyre kevesebben vitatják, hogy a szocialista országokban a demokrácia kifejlődéséhez kiterjedt jogalkotási munka, a demokrácia jogi garanciáinak kialakítása szükséges. Amit viszont mi, magyarok, szinte egyöntetűen nélkülözhetetlennek tartunk, az a demokrácia, a pluralizmus, vagyis a különböző érdekek intézményes politikai kifejeződése. — Én nem tartom lényegesnek, ha úgy tetszik vízválasztónak, hogy van-e jelző a demokrácia előtt. Általában vett demokratikus modell ugyanis nem létezik. Vannak viszont az egyetemes emberi fejlődés örökségét képező demokratikus alapelvek, amelyeket adott társadalmi rendszerben, adott kulturális és történelmi hagyományok közegében sajátosan érvényesítenek. Ez a mi demokráciánkban is igaz kell legyen. A lényeg az, hogy a demokratikus elvek szervesen összekapcsolják a szocialista eszméktől vezérelt hatalmat és a társadalmat, és hogy a demokratikus elvek alapján nyugvó politikai rendszer egyben működőképes is legyen. Hogy ez hogyan működhet egyáltalán, vagy a lehető legjobban, azt nem lehet általános érvénnyel meghatározni. De valamilyen formában meg kell próbálni. Most a társadalom politikai erőcsoportjainak többsége — múltbeli tapasztalatai, a jelen törekvései és jövőképe alapján — a többpártrendszerben látja a demokrácia garanciáját. Teremtsük hát meg ennek feltételeit, de felelősen és elhivatottan! És ne legyünk se különösen büszkék, se szégyenlősek amiatt, hogy saját utunkat járjuk. Erőnket most nem kell magyarázkodásra vagy védekezésre fordítani, mert nem vitatja már senki, hogy mindenkinek joga van a saját út megválasztásához. Koncentráljuk tehát energiánkat arra, hogy ezt az utat kiépítsük és járhatóvá tegyük. És hatástalanítsuk, ne pedig felrobbantsuk az út menti, múltból itt maradt „időzített bombákat"! A reformcentrum akarata — Mert vannak ilyenek, mert voltak bűnök és e bűnöknek áldozatai. Őket mi most megkésve — de a történelmi lehetőséggel azonnal élve —, rehabilitálni fogjuk. A tények feltárása, öszszeillesztése és minősítése történészi alaposságot, igazságos mérlegelést, tárgyilagosságot, távolságtartást, érzelemtől és indulattól mentes megközelítést és értékelést igényel. Ez rendkívül időigényes feladat. Elégtételt akarunk szolgáltatni, és nem azt keresni, kin lehet elégtételt venni. Rehabilitálásra és nem bűnüldözésre vállalkoztunk. Még meglevő sebeket akarunk gyógyítani, s nem begyógyultakat feltépni ! Ha nemzeti összefogást és közmegegyezést akarunk, nem tehetünk mást. — Sokan kérdezik: tényleg az új alkotmány megalkotása, valóban a jogi garanciák megteremtése most a legfőbb feladat e hazában, mikor a gazdaság beteg, az életszínvonal csökken, a nép egészségi állapota romlik, az oktatás, a művelődés, a kultúra pedig leértékelődik?! Ennek ellenére az én válaszom határozott igen! Mert tapasztalhattuk: jogi garanciák nélkül nincs demokrácia, demokrácia nélkül nincs alkotmányosság, s alkotmányos jogrend nélkül nincs biztos alapja a gazdasági fejlődésnek. S ha a gazdaság nem fejlődik, nincs alapja, forrása a társadalom anyagi, szellemi, kulturális és erkölcsi felemelkedésének. — Hazánkat Európához akarjuk felemelni. Tudjuk: nagy a szintkülönbség, és ez csak fokozatosan történhet. A sikeres átmenethez minden lépésnél szilárd támaszt kell találnunk, nehogy visszazuhanjunk. A haladás ütemét úgy kell meghatároznunk, hogy követni tudjanak bennünket, azok, akikért előrehaladni egyáltalán érdemes. Mert támaszunk csak követőinkben van, szélsőségeket csak kevesen követnek! Erő csak a centrumban van, s a centrumot a reform köré kell megszervezni! A kormány ezt akarja, s ez az, amit én reformcentrumnak nevezek. — A magyar szocializmus új modelljének sorsa, az ahhoz vezető konszolidált átmenet esélye — mint ezeréves történelmünk minden jelentős lépése — a nemzetközi feltételek alakulásától is függ. — A „peremfeltételek" kedvezőek. A szocialista országokban a reformpozíciók erősödnek, érlelődik a modellváltás szükségességének felismerése és a váltás előkészítése. A mi alkotmányunk ebbe a folyamatba illeszkedik. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európa is üdvözli ezt a lépést, amit fontos építőkőnek tekint a közös európai ház megalapozásában. Nem is alaptalanul, hiszen az új alkotmány nemcsak a szocialista alkotmányfejlődés szakaszhatára, nemcsak az ezeréves államiság kifejeződése, nemcsak a magyar progresszió alkotmányjogi elgondolásainak vállalása, hanem olyan vállalkozás, amely újból az európai fejlődés élvonalába lendíthet bennünket! — De csak akkor, ha nem riadunk meg a szükségképpen felmerülő éles konfliktusoktól, és türelmes, együttműködésre kész magatartással keressük azok megoldását! Ez a reformokat megvalósító átmenet záloga. — Ne feledkezzünk el róla: az ezeréves magyar történelemben mindig csak akkor volt eredményes a gazdaság- és társadalomépítés, amikor a reformok útját jártuk, amikor a reformokat erős, a társadalom támogatását élvező kormányzat vezérelte. Társadalmi jólétet — A sodródó hatalom mindig széthúzáshoz, széteséshez, anarchiához vezetett. De nem volt eredményes az önkényuralmi berendezkedés sem! A magyar reformidőszakok sikerének titka abban rejlett, hogy a folyamatot központilag vezérlő erős kormányzat együttműködött a reformfolyamatokat hordozó társadalmi rétegekkel. A jelenlegi helyzetben a modellváltás bázisa már nem lehet egy vagy két osztály, illetve társadalmi réteg! — A célul tűzött modell, az ahhoz vezető átmenet társadalmi bázisa nem lehet ugyanaz, mint amire eddig támaszkodhattunk. Tulajdonreformot hajtunk végre és vállalkozásösztönző politikát követünk. Ebből az következik, hogy az új bázis a vállalkozásra kész és képes emberek, szervezetek összessége; mindazok, akik egy ilyen rendben esélyt látnak az érvényesülésre és a bizton-