Magyar Nemzet, 1989. április (52. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-01 / 77. szám
I Magyar phzet g t - ■ ■ ' . HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA · / ALAPÍTOTTA| P E 'I' Η Ő SÁNDOR · * -------- Ember arcú Megújuló vita tárgya a kérlelhetetlen pontosságra törekvő hadtörténészek körében, hogy dátumszerűen pontosan április 1-én szabadult-e föl hazánk, vagy esetleg ennek az időpontnak a megállapítása is valamiyen önkényes döntés következménye. Nem lebecsülve e történész-filológusi munkát, mégis inkább általánosabb szintre kellene emelni a kérdést: megfelel-e a politikában kialakított kép erről a napról, ország, a társadalom egykori llethelyzeteinek? Úgy gondolom, hogy nem, s azt hiszem, ■aogy — akár 1956 ügyében a legutóbbi időkig — igen nagy a távolság az elmúlt évtizedek fennkölten ünnepélyes, sokéi sok kiüresedett frázist elpufogtató fölszabadulásképzete, » s a köztudat hétköznapi, április 4-i víziója között. Ünnep* intésként talán nem hat, ha ■** jeles nap méltatása helyett : említett nagy távolság okait . .’tatjuk. . Az egyikre kiváló írópublicistánk, Mezei András *muta- tott rá, még a főváros fölszabadulásának évfordulóján. Rájigóinterjújában arról beszélt,ogy az utókor szónoklatai libára elsikkadtak afölött, úgy a felszabadulást mindenk E másként élte meg, másként frontkatona, a szökevény, azunkaszolgálatos, a lágerbe arcolt, a pincébe rejtőző, éhező polgár.... s a sort hosszan folytathatnók. Hazánk lakosai, a vesztesek oldalán álló ország fiaiként teljesen eltérő élmény- anyagot mondhattak magukénak a magyar békekorszak kezdetén. Éppen ezért történhetett így a legújabb kor hajnalán a magyar társadalom egy része — amint Bibó István mélyen emberi, tehát igaz tanulmánya 1947-ben rámutatott —, a demokrácia mellett őszintén kardoskodók is félszegül és nélkül érezték magukat a „felszabadulás” szó hallatán, más része viszont az áprilisi fordulatot besorolta a szokásos politikai váltások sorába, amely „ hatalmasokat börtönbe és börtönviselteket hatalomhoz juttat” — egészen az új változásig. Igaz tisztességgel Bibó azt bizonyítja, hogy április 4-e nem tűri meg ezt a fajta kategorizálást, mert, eredményei megrédemlik, hogy fölszabadulásként emlékezzünk e napról, sőt azt is, hogy tovább fejlesszük, építsük e vívmányokat. Miben látta Bibó 1947-ben az ünnep megerősítésének feladatát? „Megtalálni a szabadság rendjét, jogait és biztonságát, a szabadságét, mely nem alázatos és nem tekintélytiszt’.ő, hanem zajos, mozgalmas ét követelő...” S itt érhető tetten a felszabadulási váltás köztudati elsilányulásának másik, nagyon hangsúlyos oka; ez a szabadság szinte csak pillanatokig létezett, egy-két esztendeig, amíg az MKP fokozatosan ki nem sajátította a hatalmat, és néhány napig tíz esztendővel utóbb, amíg az akkori szocialista világ szinte teljes jóváhagyásával meg nem hozták Moszkvában a történelem igazi serpenyőjére talán éppen mostanában kerülő döntést. A demokrácia és a szabadság ígéretének beváltásával a fölszabadulás tartósan adós maradt. Annak magyarázatául, mién nőtt akkorára a távolság a kocsolat és a hivatalos politika felszabadulásképe között, újabb okot is idesorolnék. Erről — nyilván az idő közelsége miatt — Bibó nem beszélt, aztán pedig hosszú évtizedek következtek, amikor szinte elképzelhetetlen lett volna ennek akárcsak fölemlegetése is. Nem olyan régen megtette ezt könyvében Hegedűs András, akinek mondandóit a kortársak olykor vitatják, de akitől nem tagadható el, hogy kíméletlenül őszinte önmagával és az általa egykor képviselt politikával szemben. Ilyen erejű elemzéssel beszél arról, hogy a fölszabadulásnak is voltak árnyoldalai, nem utolsósorban közvetett válaszként azokra az atrocitásokra, amelyeket a világháborús hadműveletek idején magyar katonák követtek el orosz földön: „... akik ideértek, már három éve masíroztak a felperzselt orosz földeken. S még csak nem is a bosszú dolgozott bennük, hanem a mindennapos halál árnyékában kontrollját vesztett nemi ösztön. · Nyugodtan beszélhettünk volna róla, s csak a hallgatás változtatta nemzeti problémává” — írta Hegedűs. Mint annyi mást is. Hiszen, ha a kilengéseket, rablásokat, a fogolyszedést a civil lakosság köréből idejekorán higgadtan és nyilvánosan elítélik, tisztábban maradt volna meg a köztudatban április jelentősége, s lehetőséget ígérő ereje egy új, a korábbinál igazabb magyar társadalom megteremtésére. Nem így történt, s ennek megintcsak kárát látta a fölszabadulási köztudat. S végül — véleményem szerint — a negyedik ok, amely szinte a jelen pillanataihoz kötődik: a már más vonatkozásban említett 1956 november eleji moszkvai döntés. Április 4-e és egy valódi nemzeti kiegyezés szempontjából is meghatározó fontosságú az októberi népfel-kelés és a szovjet beavatkozás történelmileg hiteles, mértéktartó és igaz megítélése. Enélkül aligha lesz béke a lelkekben, következésképpen belső energiák sem szabadulnak föl a megosztottságoktól feszített magyar társadalom előtt álló, merőben újszerű, de azért nagyon is hagyományos feladatok elvégzésére. A jelek — meglehet — arra vallanak, hogy a gorbacsovi Szovjetuniónál ideálisabb partnert nem remélhet a budapesti vezetőség arra, hogy ez az átértékelés megtörténjék. Az egy héttel ezelőtti magyar—szovjet csúcstalálkozóhoz kapcsolódva a világsajtó kiemeli: Gorbacsov 1956-ra és 1968-ra is gondolt, amidőn arról beszélt, hogy egy-egy szocialista ország belső ügyeinek a megoldásakor nem lehet külső erőket igénybe venni. Valószínűen nem tévednek azok, akik a saját környezetéhez is alkalmazkodni kényszerülő főtitkári állásfoglalásban máris az elhatárolódás jeleit látják a Hruscsov és Brezsnyev nevéhez fűződő beavatkozásoktól. És e tekintetben nyilván a személyi kultuszt és Sztálin nimbuszát romboló Hruscsov megítélése a problematikusabb. Ezerkilencszázötvenhat kölcsönös újraértékelésén keresztül vihet az út, a felszabadulás közmegegyezéses, valódi megünnepléséig, sőt a magyar —szovjet kapcsolatrendszer igazi fontosságának a fölismeréséig. Bibó is, Szekfű Gyula is tudta, hogy a magyar politika alapvető követelménye hosszú évtizedekre szólóan, és ez ma sincs másként, a „bizalmi állapot a Szovjetunióval.” Hazánk és egy világhatalom kapcsolatában ritka — meglehet, történelmi esélyű — pillanat, amikor e viszony az egyenjogúság felé tartva a reformgondolatot erősíti, a valódi belső demokrácia és szabadság felé nyithat utat a belpolitikában, és még európai fölzárkózásunkat is gyorsíthatja. Hiszen a tárolók most itt is, ott is egy irányba, az emberarcú társadalom irányába mutatnak. E pillanatot megragadni és kiaknázni a politika múlhatatlan feladata. Martin József | Havannába várják Gorbacsovot Szovjet mérsékletet remél a Fehér Ház Közép-Amerikában Az iráni diplomáciai vezető váratlan látogatása a Kremlben A külpolitikai helyzet LATIN-AMERIKÁBAN nagy várakozás előzi meg Mihail Gorba■ csov vasárnap kezdődő kubai látogatását és megbeszéléseit Fidel Castróval. Az MTI Buenos Aires-i tudósítójának megítélése szerint az érdeklődés homlokterében az áll, hogyan viszonyul a peresztrojka a harcias kubai vonalhoz, s így milyen politikai következményei lesznek a szovjet-kubai egyeztetésnek, elsősorban Közép-Amerikára és az egész déli kontinensre nézve. Brazil és argentin diplomáciai források ellentmondást látnak Nicaragua demokratizálásának Gorbacsov által szorgalmazott folyamata, és Havanna „konfrontációsnak” minősített politikája között. Latin-amerikai megítélések szerint Moszkva és Washington viszonyának kedvező alakulása új lehetőséget kínál a közép-amerikai válság idegen beavatkozástól mentes rendezésére is. Nagy figyelemmel kíséri a szovjet-kubai csúcstalálkozót a latinamerikai kommunista és forradalmi mozgalmak vezetése is. Dél-Amerikában különösen fontosnak ítélik meg a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyát a Chilével és Paraguayban tapasztalható kibontakozáshoz. A KELET-EURÓPAI VÁLTOZÁSOKKAL és az azokhoz fűződő nyugatnémet békepolitikai érdekkel foglalkozott a Bundestag külügyi bizottságában Karsten Voigt, az SPD csoportjának vezetője, akinek a véleménye szerint a térségben új lendület váltja fel a hosszú éveken át tartó társadalompolitikai tespedtséget. Megállapítja: a szociálde-mokratáknak az az érdekük, hogy a Kelet-Európában feltörő ellentmondások ne belső nyugtalanságra,, hanem békés reformváltozásokra vezessenek. A kérdés az, Nyugat-Európa hozzá tud-e járulni, és ha igen, miként ahhoz, hogy Kelet-Európában a változás közben megőrizzék a stabilitást. A politikus a kontinens nyugati felének ráhatási lehetőségeit korlátozottaknak ítéli, ám szerinte ilyen lehetőségek léteznek. Mindenesetre ellene kellene hatni a káros cselekményeknek, vagyis főként attól kellene tartózkodnia a Nyugatnak, hogy a változás folyamatában támogassa a helyzet szilárdságát megingató irányzatokat, — vélte Voigt. Szerinte a Nyugatnak együttműködési ajánlatokkal kellene hozzájárulnia a magyar—román ellentétekhez hasonló viszályok békés elsimításához is. Óvakodni kell ugyanakkor attól, hogy a nyugat-európaiak szítsák az egyébként is meglévő szovjetellenes hangulatokat , ennek az ellenkezőjére van szükség, mert az esetleges szovjetellenes megmozdulások áldatlan következményekkel járnának. Például hirtelen a befolyás teljes elvesztésének az eshetőségével szembesülnének azok a moszkvai politikusok, akik a szovjet érdekek újrafogalmazásának keretében készek elfogadni a nagyobb kelet-európai társadalompolitikai pluralitást, és hajlandók a katonai jelenlét fokozatos csökkentésére. Voigt szerint egy ilyen esetben e politikusok ismét a katonai beavatkozás eszközéhez folyamodnának. NAGYSZABÁSÚ GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI SEGÍTSÉGET kell nyújtania a Nyugatnak a stabilitás fenntartásához, párhuzamosan a demokrácia és szabadságjogok kelet-európai kibontakozásával — hangoztatta Brüsszelben egy nemzetközi konferencián Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Washingtonnak átfogó, igényes programmal kell a világ elé lépnie, hogyan akarja lezárni a hidegháborút. Jelentős nyugati segítség nélkül a változás folyamata Magyarországon, Lengyelországban és talán hamarosan Csehszlovákiában megtorpanásokhoz, kitörésekhez, elnyomó intézkedésekhez, még szovjet beavatkozáshoz is vezethet, s ezért a Nyugatnak „félreérthetetlenül le kell szögeznie, hogy senkinek nem állnak érdekében erőszakos változások Kelet-Európában” hangoztatta Brzezinski. A hidegháború viszont akkor érhet maradéktalanul véget, ha legalább is kijelölik a berlini fal lebontását az idejét, s ha egyes (bár nem valamennnyi) kelet-európai országban kitűzik a szabad választásokat. Ez megkönnyítené, hogy Közép-Európából kivonják mind a szovjet, mind az amerikai csapatok jelentős részét. A Nyugatnak, Japánt is beleértve, átfogó gazdasági és technológiai segélyprogramot kellene szerveznie, és a Keletet azzal is támogatni kellene, hogy — Latin-Amerikában tervezik — az adósságok egy részét elengedik, vagy kötvényekre váltják. (A 1.) fy A r AOQWlub Németh Miklós fogadta az uruguayi külügyminisztert Pénteken elutazott Budapestiről az uruguayi külügyminiszter, akit a magyar kormányfő is fogadott. Az MTI jelenti: Luis Barrios Tassano uruguayi külügyminiszter , aki csütörtökön délután érkezett hivatalos látogatásra Budapestre , pénteken a külügyminisztériumban megbeszélést folytatott Várkonyi Péter magyar külügyminiszterrel. A felek megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, és tájékoztatást adtak egymásnak országuk belső helyzetéről. Nemzetközi kérdésekről szólva Várkonyi Péter méltatta a közép-amerikai rendezési folyamatban játszott uruguayi szerepet. A kétoldalú kapcsolatok minden téren jól fejlődnek — állapították meg a miniszterek. Luis Barrios Tassano uruguayi látogatásra hívta meg Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Németh Miklós miniszterelnök az Országházban fogadta Luis Barrios Tassano uruguayi külügyminisztert. A mindkét fél által hasznosnak ítélt megbeszélésen megállapították: a kétoldalú viszony fejlesztéséhez szilárd alapot nyújthat a gazdasági együttműködés bővítése. Megvan a szándék és a lehetőség arra, hogy emeljük a kereskedelmi kapcsolatok szintjét, mégpedig oly módon, hogy viszonylagos kiegyensúlyozottságra törekedjünk. A tízmillió lakosú Magyarország jelenleg évente mintegy tízmillió dollár értékű árut vásárol Uruguaytól, míg a hárommillió lakosú Uruguay csak egymillió dollár értékű magyar terméket importál. Világos tehát, hogy elsősorban a magyar kivitelt kell növelni. A külügyminiszter felhívta Németh Miklós figyelmét arra, hogy Uruguay szorosan kapcsolódik Argentínához, Brazíliához és a többi dél-amerikai országhoz. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy — esetleges közös vállalkozások révén — a viszonylag kicsiny uruguayi piacnál nagyobb régióban váljanak értékesíthetővé a magyar árucikkek. A nap folyamán Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke hivatalában fogadta Luis Barrios Tassanót. Washingtoni tudósítónk teltve Bush levélben sürgette Gorbacsovot Managua támogatása beszüntetésére Washington, március 31. Az amerikai elnök levélben kérte föl Gorbacsovot, hogy a Szovjetunió ne támogassa Nicaraguát, mérsékelje befolyását, s ekként mozdítsa elő a rendezést. Bush szerdán küldte el az üzenetet, amelyet a moszkvai ügyvivő adott át Sevardnadzénak. Baker külügyminiszter pedig Atlantában azt fejtegette, hogy Moszkvának tanújelét kellene adnia az új gondolkodásának, s nem kellene terjesztenie „hibásnak bizonyult ideológiáját”. Az ABC csütörtök esti híradója arról számolt be, hogy Salvadorban is megjelentek a szovjet fegyverek, s ez aggasztja Washingtont A szovjet államfő kubai látogatásának az előestéjén hangzott el tehát a figyelmeztetés, amely része egyébként a Közép- Amerikával kapcsolatos demokrata és republikánus megegyezésnek is. A megállapodás szövege is úgy fogalmaz, Gorbacsov havannai útja kitűnő alkalmat teremt arra, hogy a Szovjetunió és Kuba leállítsa a segélyeket, amelyek „a fölforgatás és a destabilizáció forrásai voltak Közép- Amerikában”. A televíziós jelentés érzékeltette azonban, hogy Moszkva nem szükségképpen tud nyomást gyakorolni Hatvannára. Mindazonáltal az amerikai adatok szerint a Szovjetunió évi egymilliárd dollárral támogatja Nicaraguát, s ennek az összegnek a felét a katonai jellegű vásárlásokra fordíthatja Managua. Baker külügyminiszter a kongresszusban jelezte a minap, hogy a szovjet feltétel az amerikai jelenlét mérséklésére nem mozdíthatja elő a kibontakozást sem a térségben, sem a nagyhatalmi kapcsolatokban. Az amerikai kormányzat a szovjet magatartástól teszi függővé, hogy enyhíti-e a kereskedelmi korlátozásokat, felülvizsgálja-e a Cocomelőírásokat, tudván, hogy a peresztrojka sikeréhez ezek az intézkedések nagymértékben hozzájárulhatnak — hangsúlyozta az ABC külügyminisztériumi tudósítója. (k. m.) Moszkvai tudósítónk telexes választások jelezték a peresztrojka elfogadását A főtitkár értékelése a sajtó képviselői előtt A pártnak aperesztrojkában, a demokratizálódásban jelentkező politikai irányvonala, mondjuk meg őszintén bonyolult, ellentmondásos helyzetben kapott támogatást — fejtette ki Mihail Gorbacsov szerdán, a tömegtájékoztatás képviselői előtt. Beszédét pénteken közölték a szovjet napilapok. A szerkesztett szövegből nem derül ki, hogy ezúttal is olyan élénk párbeszéd folyt-e a találkozó résztvevői között, mint a korábbi hasonló alkalmakkor, mivel csak a főtitkári felszólalás kapott helyet az újságokban. A szovjet párt és állami vezető szerint ebben a döntő szakaszban a párt irányvonala, a peresztrojka politikája hatalmas támogatást kapott. „És ha kritizáltak is párt és állami szerveket, egyes vezetőket, úgy ez alkalommal azért, mert a peresztrojka lassan megy." Az emberek elfogadták az átépítés politikáját, és ez a választások legfontosabb eredménye — emelte ki Gorbacsov, aki azt is érzékeltette, hogy a szavazásoknak kihatásai lehetnek a káderpolitikára is. A többpártrendszer elvetése Ugyanakkor, a főtitkár azt is kiolvasta a szavazatokból, hogy a szocialista demokráciában nagy lehetőségek rejtőznek a vélemények, érdekek kifejezésére, ezért a megkezdett úton kell továbbhaladni, nem keresni más irányokat. „Nem foglalkozni azokkal a politikai spekulációkkal, amelyekkel egyesek dobálóznak a sajtóban, absztrakt szerkezetek mindenféleségével — többek között a többpártrendszerrel. A demokráciát nem a pártok mennyisége határozza meg, hanem hogy milyen szerepet játszik a nép a társadalomban” — utasította vissza, az utóbbi hónapokban elhangzott egyes kijelentéseinél határozottabban a többpártrendszert. A felszólalásban helyet kaptak a társadalmi rend, a közbiztonság megvédésének feladatai is. Gorbacsov beszédének első részében a márciusi plénum agrárpolitikai döntéseivel foglalkozott, ezt követően tért rá a választások értékelésére. Megemlítette, hogy a végső következtetésekkel azért is várni kell, miivel a népi küldöttek tizenkét százalékát még nem sikerült megválasztani. Ezért is a politikai menetrendben korrekciókat kell végrehajtani, átütemezni a népi küldöttek kongresszusának összehívását.A tervek szerint áprilisban került volna rá sor, a pótválasztásokat azonban május 14-re tűzték ki. A rákövetkező napon kezdődik a főtitkár négynaposra tervezett kínai látogatása, június elején pedig az elképzelések szerint nyugat-európai meghívásoknak tesz eleget. Pillanatnyilag a kettő közötti időszak tűnik a legelképzelhetőbbnek a kongresszus összehívására.) A főtitkár úgy értékelte, hogy a választások nagyon fontos határt jelentenek az ország társadalmi életében, előbbre viszik a peresztrojkát, a demokratikus folyamatot. Különösen azért tartót-