Magyar Nemzet, 1989. április (52. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-01 / 77. szám

I Magyar phzet g t - ■ ■ '­­ .­­ HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA · / A­L­APÍTOTTA| P E 'I' Η Ő SÁNDOR · * -------- Em­ber arcú Megújuló vita tárgya a kér­lelhetetlen pontosságra törekvő hadtörténészek körében, hogy dátumszerűen pontosan április 1-én szabadult-e föl hazánk, vagy esetleg ennek az időpont­nak a megállapítása is valami­yen önkényes döntés követ­­k­ezménye. Nem lebecsülve e történész-filológusi munkát, mégis inkább általánosabb szintre kellene emelni a kér­dést: megfelel-e a politikában kialakított kép erről a napról,­­ ország, a társadalom egykori l­­lethelyzeteinek? Úgy gondo­­l­om, hogy nem, s azt hiszem, ■aogy — akár 1956 ügyében a legutóbbi időkig — igen nagy a távolság az elmúlt évtizedek fennkölten ünnepélyes, sok­­éi sok kiüresedett frázist elpuf­­­­ogtató fölszabadulásképzete, »­ s a köztudat hétköznapi, ápr­i­lis 4-i víziója között. Ünnep­­* intésként talán nem hat, ha ■** jeles nap méltatása helyett : említett nagy távolság okait . .’tatjuk. . Az egyikre kiváló írópubli­cistánk, Mezei András *muta- t­ott rá, még a főváros fölsza­­b­­adulásának évfordulóján. Rá­­jig­óinterjújában arról beszélt,­­­ogy az utókor szónoklatai libára elsikkadtak afölött, ú­gy a felszabadulást mindenk E másként élte meg, másként frontkatona, a szökevény, a­z­unkaszolgálatos, a lágerbe arcolt, a pincébe rejtőző, éhe­­z­ő polgár.... s a sort hosszan folytathatnók. Hazánk lakosai, a vesztesek oldalán álló ország fiaiként teljesen eltérő élmény- anyagot mondhattak maguké­nak a magyar békekorszak k­­ezdetén. Éppen ezért történhetett í­gy a legújabb kor hajnalán a magyar társadalom egy rés­z­e — amint Bibó István mé­­ly­en emberi, tehát igaz tanul­mánya 1947-ben rámutatott —, a demokrácia mellett őszintén kardoskodók is félszegül és né­lkül érezték magukat a „fel­szabadulás” szó hallatán, más része viszont az áprilisi fordu­latot besorolta a szokásos po­­litikai váltások sorába, amely „ hatalmasokat börtönbe és börtönviselteket hatalomhoz juttat” — egészen az új válto­zásig. Igaz tisztességgel Bibó azt bizonyítja, hogy április 4-e nem tűri meg ezt a fajta kate­gorizálást, mert, eredményei megrédemlik, hogy fölszaba­dulásként emlékezzünk e nap­ról, sőt azt is, hogy tovább fej­lesszük, építsük e vívmányo­kat. Miben látta Bibó 1947-ben az ünnep megerősítésének fel­adatát? „Megtalálni a szabad­ság rendjét, jogait és biztonsá­gát, a szabadságét, mely nem alázatos és nem tekintélytisz­­t’­­.ő, hanem zajos, mozgalmas ét követelő...” S itt érhető tetten a felszabadulási váltás köztudati elsilányulásának má­sik, nagyon hangsúlyos oka; ez a szabadság szinte csak pil­lanatokig létezett, egy-két esz­tendeig, amíg az MKP fokoza­tosan ki nem sajátította a ha­talmat, és néhány napig tíz esztendővel utóbb, amíg az ak­kori szocialista világ szinte teljes jóváhagyásával meg nem hozták Moszkvában a történe­lem igazi serpenyőjére talán éppen mostanában kerülő dön­tést. A demokrácia és a sza­badság ígéretének beváltásával a fölszabadulás tartósan adós maradt. Annak magyarázatául, mién nőtt akkorára a távolság a koc­solat és a hivatalos politi­ka felszabadulásképe között, újabb okot is idesorolnék. Erről — nyilván az idő közel­sége miatt — Bibó nem be­szélt, aztán pedig hosszú évti­zedek következtek, amikor szinte elképzelhetetlen lett volna ennek akárcsak fölemle­getése is. Nem olyan régen megtette ezt könyvében Hege­dűs András, akinek mondan­dóit a kortársak olykor vitat­ják, de akitől nem tagadható el, hogy kíméletlenül őszinte önmagával és az általa egy­kor képviselt politikával szem­ben. Ilyen erejű elemzéssel be­szél arról, hogy a fölszabadu­lásnak is voltak árnyoldalai, nem utolsósorban közvetett válaszként azokra az atrocitá­sokra, amelyeket a világhábo­rús hadműveletek idején ma­gyar katonák követtek el orosz földön: „... akik ideértek, már három éve masíroztak a felperzselt orosz földeken. S még csak nem is a bosszú dol­gozott bennük, hanem a min­dennapos halál árnyékában kontrollját vesztett nemi ösz­tön. · Nyugodtan beszélhettünk volna róla, s csak a hallgatás változtatta nemzeti problémá­vá” — írta Hegedűs. Mint annyi mást is. Hiszen, ha a kilengéseket, rablásokat, a fogolyszedést a civil lakosság köréből idejekorán higgadtan és nyilvánosan elítélik, tisz­tábban maradt volna meg a köztudatban április jelentősé­ge, s lehetőséget ígérő ereje egy új, a korábbinál igazabb magyar társadalom megterem­tésére. Nem így történt, s en­nek megintcsak kárát látta a fölszabadulási köztudat. S vé­gül — véleményem szerint — a negyedik ok, amely szinte a jelen pillanataihoz kötődik: a már más vonatkozásban emlí­tett 1956 november eleji moszkvai döntés. Április 4-e és egy valódi nemzeti kiegyezés szempontjából is meghatározó fontosságú az októberi népfel-­­­kelés és a szovjet beavatkozás történelmileg hiteles, mérték­tartó és igaz megítélése. Enél­­kül aligha lesz béke a lelkek­ben, következésképpen belső energiák sem szabadulnak föl a megosztottságoktól feszített magyar társadalom előtt álló, merőben újszerű, de azért na­gyon is hagyományos feladatok elvégzésére. A jelek — meglehet — arra vallanak, hogy a gorbacsovi Szovjetuniónál ideálisabb part­nert nem remélhet a budapesti vezetőség arra, hogy ez az át­értékelés megtörténjék. Az egy héttel ezelőtti magyar—szovjet csúcstalálkozóhoz kapcsolódva a világsajtó kiemeli: Gor­bacsov 1956-ra és 1968-ra is gondolt, amidőn arról beszélt, hogy egy-egy szocialista ország belső ügyeinek a megoldása­kor nem lehet külső erőket igénybe venni. Valószínűen nem tévednek azok, akik a sa­ját környezetéhez is alkalmaz­kodni kényszerülő főtitkári ál­lásfoglalásban máris az elhatá­rolódás jeleit látják a Hrus­csov és Brezsnyev nevéhez fű­ződő beavatkozásoktól. És e te­kintetben nyilván a személyi kultuszt és Sztálin­­ nimbuszát rom­boló Hruscsov megítélése a problematikusabb. Ezerkilencszázötvenhat köl­csönös újraértékelésén keresz­tül vihet­­ az út, a felszabadu­lás közmegegyezéses, valódi megünnepléséig, sőt a magyar —szovjet kapcsolatrendszer igazi fontosságának a fölisme­réséig. Bibó is, Szekfű Gyula is tudta, hogy a magyar poli­tika alapvető követelménye hosszú évtizedekre szólóan, és ez ma sincs másként, a „bizal­mi állapot a Szovjetunióval.” Hazánk és egy világhatalom kapcsolatában ritka — megle­het, történelmi esélyű — pilla­nat, amikor e viszony az egyen­jogúság felé tartva a reform­gondolatot erősíti, a valódi belső demokrácia és szabadság felé nyithat utat a belpolitiká­ban, és még európai fölzárkó­zásunkat is gyorsíthatja. Hi­­szen a tárolók most itt is, ott is egy irányba, az emberarcú társadalom irányába mutatnak. E pillanatot megragadni és­­ kiaknázni a politika múlhatat­­lan feladata. Martin József | Havannába várják Gorbacsovot Szovjet mérsékletet remél a Fehér Ház Közép-Amerikában­ Az iráni diplomáciai vezető váratlan látogatása a Kremlben A külpolitikai helyzet LATIN-AMERIKÁBAN nagy várakozás előzi meg Mihail Gorba­­■ csov vasárnap kezdődő kubai látogatását és megbeszéléseit Fidel Castróval. Az MTI Buenos Aires-i tudósítójának megítélése szerint az érdeklődés homlokterében az áll, hogyan viszonyul a peresztrojka a harcias kubai vonalhoz, s így milyen politikai következményei lesz­nek a szovjet-kubai egyeztetésnek, elsősorban Közép-Amerikára és az egész déli kontinensre nézve. Brazil és argentin diplomáciai forrá­sok ellentmondást látnak Nicaragua demokratizálásának Gorbacsov által szorgalmazott folyamata, és Havanna „konfrontációsnak” minő­sített politikája között. Latin-amerikai megítélések szerint Moszkva és Washington viszonyának kedvező alakulása új lehetőséget kínál a közép-amerikai válság idegen beavatkozástól mentes rendezésére is. Nagy figyelemmel kíséri a szovjet-kubai csúcstalálkozót a latin­amerikai kommunista és forradalmi mozgalmak vezetése is. Dél-Ame­­rikában különösen fontosnak ítélik meg a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyát a Chilével és Paraguayban tapasztalható kibonta­kozáshoz. A KELET-EURÓPAI VÁLTOZÁSOKKAL és az azokhoz fűződő nyugatnémet békepolitikai érdekkel foglalkozott a Bundestag külügyi bizottságában Karsten Voigt, az SPD csoportjának vezetője, akinek a véleménye szerint a térségben új lendület váltja fel a hosszú éveken át tartó társadalompolitikai tespedtséget. Megállapítja: a szociálde-­­mokratáknak az az érdekük, hogy a Kelet-Európában feltörő ellent­mondások ne belső nyugtalanságra,, hanem békés reformváltozásokra vezessenek. A kérdés az, Nyugat-Európa hozzá tud-e járulni, és ha igen, miként ahhoz, hogy Kelet-Európában a változás közben meg­őrizzék a stabilitást. A politikus a kontinens nyugati felének ráhatási lehetőségeit korlátozottaknak ítéli, ám szerinte ilyen lehetőségek lé­teznek. Mindenesetre ellene kellene hatni a káros cselekményeknek, vagyis főként attól kellene tartózkodnia a Nyugatnak, hogy a változás­ folyamatában támogassa a helyzet szilárdságát megingató irányzato­kat, — vélte Voigt. Szerinte a Nyugatnak együttműködési ajánlatok­kal kellene hozzájárulnia a magyar—román ellentétekhez hasonló vi­szályok békés elsimításához is. Óvakodni kell ugyanakkor attól, hogy a nyugat-európaiak szítsák az egyébként is meglévő szovjetellenes han­gulatokat , ennek az ellenkezőjére van szükség, mert az esetleges szov­jetellenes megmozdulások áldatlan következményekkel járnának. Pél­dául hirtelen a befolyás teljes elvesztésének az eshetőségével szembe­sülnének azok a moszkvai politikusok, akik a szovjet érdekek újra­fogalmazásának keretében készek elfogadni a nagyobb kelet-európai társadalompolitikai pluralitást, és hajlandók a katonai jelenlét foko­zatos csökkentésére. Voigt szerint egy ilyen esetben e politikusok is­mét a katonai beavatkozás eszközéhez folyamodnának. NAGYSZABÁSÚ GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI SEGÍTSÉGET kell nyújtania a Nyugatnak a stabilitás fenntartásához, párhuzamosan a demokrácia és szabadságjogok kelet-európai kibontakozásával — hangoztatta Brüsszelben egy nemzetközi konferencián Zbigniew Brze­­zinski volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Washingtonnak átfogó, igé­nyes programmal kell a világ elé lépnie, hogyan akarja lezárni a hi­degháborút. Jelentős nyugati segítség nélkül a változás folyamata Ma­gyarországon, Lengyelországban és talán hamarosan Csehszlovákiában megtorpanásokhoz,­ kitörésekhez, elnyomó intézkedésekhez, még szov­jet beavatkozáshoz is vezethet, s ezért a Nyugatnak „félreérthetetle­nül le kell szögeznie, hogy senkinek nem állnak érdekében erőszakos változások Kelet-Európában” hangoztatta Brzezinski. A hidegháború viszont akkor érhet maradéktalanul véget, ha legalább is kijelölik a berlini fal lebontását az idejét, s ha egyes (bár nem valamennnyi) ke­let-európai országban kitűzik a szabad választásokat. Ez megkönnyí­tené, hogy Közép-Európából kivonják mind a szovjet, mind az ame­rikai csapatok jelentős részét. A Nyugatnak, Japánt is beleértve, át­fogó gazdasági és technológiai segélyprogramot kellene szerveznie, és a Keletet azzal is támogatni kellene, hogy — Latin-Amerikában ter­vezik — az adósságok egy részét elengedik, vagy kötvényekre váltják. (A 1.) fy A r AOQWlub Németh Miklós fogadta az uruguayi külügyminisztert Pénteken elutazott Budapest­iről az uruguayi külügyminisz­ter, akit a magyar kormányfő is fogadott. Az MTI jelenti: Luis Barrios Tassano uruguayi külügyminisz­ter , aki csütörtökön délután ér­kezett hivatalos látogatásra Bu­dapestre , pénteken a külügy­minisztériumban megbeszélést folytatott Várkonyi Péter magyar külügyminiszterrel. A felek meg­vitatták a kétoldalú kapcsolato­kat, és tájékoztatást adtak egy­másnak országuk belső helyzeté­ről. Nemzetközi kérdésekről szól­va Várkonyi Péter méltatta a kö­zép-amerikai rendezési folyamat­ban játszott uruguayi szerepet. A kétoldalú kapcsolatok minden té­ren jól fejlődnek — állapították meg a miniszterek. Luis Barrios Tassano uruguayi látogatásra hívta meg Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel elfogad­ta. Németh Miklós miniszterelnök az Országházban fogadta Luis Barrios Tassano uruguayi kül­ügyminisztert. A mindkét fél ál­tal hasznosnak ítélt megbeszélé­sen megállapították: a kétoldalú viszony fejlesztéséhez szilárd ala­pot nyújthat a gazdasági együtt­működés bővítése. Megvan a szán­dék és a lehetőség arra, hogy emeljük a kereskedelmi kapcso­latok szintjét, mégpedig oly mó­don, hogy viszonylagos kiegyen­súlyozottságra törekedjünk. A tíz­millió lakosú Magyarország je­lenleg évente mintegy tízmillió dollár értékű árut vásárol Uru­­guaytól, míg a hárommillió lakosú Uruguay csak egymillió dollár értékű magyar terméket importál. Világos tehát, hogy elsősorban a magyar kivitelt kell növelni. A külügyminiszter felhívta Németh Miklós figyelmét arra, hogy Uruguay szorosan kapcsolódik Argentínához, Brazíliához és a többi dél-amerikai országhoz. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy — esetleges közös vállalkozások ré­vén — a viszonylag kicsiny uruguayi piacnál nagyobb régió­ban váljanak értékesíthetővé a magyar árucikkek. A nap folyamán Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke hivatalában fogadta Luis Barrios Tassanót. W­ashingtoni tudósítónk telt­ve Bush levélben sürgette Gorbacsovot Managua támogatása beszüntetésére Washington, március 31. Az amerikai elnök levélben kérte föl Gorbacsovot, hogy a Szovjetunió ne támogassa Nica­­raguát, mérsékelje befolyását, s ekként mozdítsa elő a rendezést. Bush szerdán küldte el az üze­netet, amelyet a moszkvai ügy­vivő adott át Sevardnadzénak. Baker külügyminiszter pedig At­lantában azt fejtegette, hogy Moszkvának tanújelét kellene ad­nia az új gondolkodásának, s nem kellene terjesztenie „hibásnak bi­zonyult ideológiáját”. Az ABC csütörtök esti híradója arról számolt be, hogy Salvador­ban is megjelentek a szovjet fegy­verek, s ez aggasztja Washing­tont A szovjet államfő kubai lá­togatásának az előestéjén hang­zott el tehát a figyelmeztetés, amely része egyébként a Közép- Ameri­kával kapcsolatos demok­rata és republikánus megegyezés­nek is. A megállapodás szövege is úgy fogalmaz, Gorbacsov ha­vannai útja kitűnő alkalmat te­remt arra, hogy a Szovjetunió és Kuba leállítsa a segélyeket, ame­lyek „a fölforgatás és a destabi­­lizáció forrásai voltak Közép- Amerikában”. A televíziós jelentés érzékeltet­te azonban, hogy Moszkva nem szükségképpen tud nyomást gya­korolni Hatvannára. Mindazonál­tal az amerikai adatok szerint a Szovjetunió évi egymilliárd dol­lárral támogatja Nicaraguát, s ennek az összegnek a felét a ka­tonai jellegű vásárlásokra fordít­hatja Managua. Baker külügymi­niszter a kongresszusban jelezte a minap, hogy a szovjet feltétel az amerikai jelenlét mérséklésére nem mozdíthatja elő a kibonta­kozást sem a térségben, sem a nagyhatalmi kapcsolatokban. Az amerikai kormányzat a szovjet magatartástól teszi függővé, hogy enyhíti-e a kereskedelmi korláto­zásokat, felülvizsgálja-e a Cocom­­előírásokat, tudván, hogy a pe­resztrojka sikeréhez ezek az in­tézkedések nagymértékben hoz­zájárulhatnak — hangsúlyozta az ABC külügyminisztériumi tudósí­tója. (k. m.) Moszkvai tudósítónk telexe­s választások jelezték a peresztrojka elfogadását A főtitkár értékelése a sajtó képviselői előtt A pártnak a­­peresztrojkában, a demokratizálódásban jelent­kező politikai irányvonala, mondjuk meg őszintén bonyo­lult, ellentmondásos helyzetben kapott támogatást — fejtette ki Mihail Gorbacsov szerdán, a tö­megtájékoztatás képviselői előtt. Beszédét pénteken közölték a szovjet napilapok. A szerkesztett szövegből nem derül ki, hogy ez­úttal is olyan élénk párbeszéd folyt-e a találkozó résztvevői kö­zött, mint a korábbi hasonló al­kalmakkor, mivel csak a főtitkári felszólalás kapott helyet az új­ságokban. A szovjet párt és állami veze­tő szerint ebben a döntő szakasz­ban a párt irányvonala, a pe­resztrojka politikája hatalmas támogatást kapott. „És ha kriti­záltak is párt és állami szerveket, egyes vezetőket, úgy ez alkalom­mal azért, mert a peresztrojka lassan megy." Az emberek elfo­gadták az átépítés politikáját, és ez a választások legfontosabb eredménye — emelte ki Gorba­csov, aki azt is érzékeltette, hogy a szavazásoknak kihatásai lehet­nek a káderpolitikára is. A többpártrendszer elvetése Ugyanakkor, a főtitkár azt is kiolvasta a szavazatokból, hogy a szocialista demokráciában nagy lehetőségek rejtőznek a vélemé­nyek, érdekek kifejezésére, ezért a megkezdett úton kell tovább­haladni, nem keresni más irányo­kat. „Nem foglalkozni azokkal a politikai spekulációkkal, ame­lyekkel egyesek dobálóznak a saj­tóban, absztrakt szerkezetek min­denféleségével — többek között a többpártrendszerrel. A demokrá­ciát nem a pártok mennyisége ha­tározza meg, hanem hogy mi­lyen szerepet játszik a nép a tár­sadalomban” — utasította vissza, az utóbbi hónapokban elhangzott egyes kijelentéseinél határozot­tabban a többpártrendszert. A felszólalásban helyet kaptak a társadalmi rend, a közbiztonság megvédésének feladatai is. Gorbacsov beszédének első ré­szében a márciusi plénum agrár­­politikai döntéseivel foglalkozott, ezt követően tért rá a választá­sok értékelésére. Megemlítette, hogy a végső következtetésekkel azért is várni kell, miivel a népi küldöttek tizenkét százalékát még nem sikerült megválasztani. Ezért is a politikai menetrendben kor­rekciókat kell végrehajtani, át­ütemezni a népi küldöttek kong­resszusának összehívását.­­A tervek szerint áprilisban került volna rá sor, a pótválasztásokat azonban május 14-re tűzték ki. A rákövetkező napon kezdődik a főtitkár négynaposra tervezett kí­nai látogatása, június elején pe­dig az elképzelések szerint nyu­gat-európai meghívásoknak tesz eleget. Pillanatnyilag a kettő kö­zötti időszak tűnik a legelképzel­­hetőbbnek a kongresszus össze­hívására.) A főtitkár úgy értékelte, hogy a választások nagyon fontos ha­tárt jelentenek az ország társa­dalmi életében, előbbre viszik a peresztrojkát, a demokratikus fo­lyamatot. Különösen azért tartót-

Next