Magyar Nemzet, 1989. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1989-06-01 / 126. szám

~ Madar­ented­ & Csendesen folyik a vita a Parlamentben Ma dönt a T. Ház a termelőszövetkezeti és a földtörvény módosításáról A javaslat szerint feloldják az ingatlanszerzési korlátozást — Véleménykülönbségek a közös tulajdonba adott földek sorsáról — Az erdő és vadgazdálkodás fölött nem nyitottak részletes vitát — Miniszteri válasszal folytatódik az ülésszak — Új vezetőséget választ az Interparlamentáris Unió magyar tagozata PARLAMENTI ÖSSZEFOGLALÓ HÁROM TÖR­VÉNYM­ÓDOSÍ­­­TÁS megvitatásával­­kezdte har­madik munkanapját a parlament ülésszaka. Már Szűrös Mátyás be­jelentéséből értesülhettünk róla, hogy a kedden előfordult végte­lennek tűnő szünetre — amelyet magunk is kifogásoltunk — ez­úttal semmiképp sem kerülhet sor: ha egy óra alatt nem­ sike­rül elkészíteni az illetékes bizott­ság jelentését, akkor befejezik a szünetet. Az együttes tárgyalást pedig az indokolta, hogy a tör­vényjavaslatok több ponton egy­máshoz kapcsolódtak. A vita, amely Hütter Csaba mi­niszter előterjesztését követte, annyira szerteágazó és éles volt, hogy szinte lehetetlen tömören összefoglalni. Az előadó magát Móricz Zsigmondot citálta, aki az idézet szerint a jövő gazdálkodási rendszerének nevezte a szövetke­zeteket — de a képviselők jelen­tős része ezt másként látta. Valamennyi észrevétel féltőn beszélt a földről, a faluról, a pa­rasztokról, a vidékről — jóllehet, a megoldást már korántsem látták ilyen egységesen. Szabó István országos listán megválasztott kép­viselő például kiemelte: arra kell ügyelnünk, hogy a nehéz munká­val, esetenként a saját belső in­díttatásunkkal is viaskodva alap­vetően a nagyüzemekre épülő me­zőgazdaságunk teljesítménye ne törjön meg. A TOT elnöke erőtel­jesen hangsúlyozta: nem mehe­tünk vissza a Rákosi-rendszer jo­gon kívüli eszközökkel való föld­­foglalásának rendezéséig. Módosító javaslatokat, szám szerint tizenkettőt terjesztett elő dr. Tallóssy Frigyes, aki jogászi megalapozottsággal tett helyre néhány, a demagógia ködébe bur­kolózó megállapítást is. Lehet ugyanis szemérmeskedésből meg­váltásról beszélni, de végső so­ron ez nem más, mint a parasz­toknak a tulajdontól való meg­fosztása. A parlamenti eseménye­ken túlmutató tanulságok ezek: ideje lenne már — és nemcsak a képviselői, vagy éppen államigaz­gatási vezetői retorikában — a dolgokat nevükön nevezni. Miért fordul elő, hogy a parasztot hibáz­tatják, ha drága az élelmiszer; miért emlegetik még mindig a téeszszervezés kapcsán az önkén­tességet; miért hivatkoznak nap­nál világosabb ügyek eltussolása érdekében bizonyos iratok elve­­szettségére — és így tovább. Pon­tosításra szorult a Móricz-idézet is: aligha akarta nemzetünk egyik íróóriása elvenni a parasztoktól a földet... SOK KÉPVISELŐ fogadhatta meg a több ízben elhangzott óhajt: jó lenne tiszta lelkiisme­rettel elhagyni az üléstermet, jó lenne­ úgy állást foglalni, úgy sza­vazni, hogy utána ne k­ényszerül­­jön senki választóinak szemrehá­nyásait elviselni. Ez vezetett oda, hogy az idő múlásával mind éle­sebb megfogalmazásban került szóba a vidék temérdek gondja. A Hajdú-Biharból érkezett kép­viselő szinte vég nélkül sorolta: a vidéki háziasszony olykor drá­gábban vesz zöldséget, mint a fővárosi, drágább a víz, a Villány, a közlekedés, a közművek, tar­tós fogyasztási cikkekért messze kell utazni. Ha lakni akarnak, építenek, ha járdát akarnak, megépítik, ráadásul sok helyen „fegyelmezetten" még mindig fizetik a tehót. Szűrös Mátyás elnökletével szerdán folytatta munkáját az Országgyűlés kedden megkezdő­dött ülésszaka. Az Országgyűlés elnöke bejelentette, hogy először a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekről szóló 1967. évi III. tör­vény módosításáról szóló, a föld­ről szóló 1987. évi I. törvény mó­dosításáról szóló, valamint az er­dőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény mó­dosításáról szóló törvényjavaslat RÉSZLETES VITA végül csak a mezőgazdasági szövetkezetek­ről és a földről szóló tör­vénymódosításokról folyt, az erdőkről és a vadgazdálko­dásról szóló törvényjavas­lat részletes vitáját a képvi­selők nagy többséggel elutasítot­ták. Így aztán jó néhány módosí­tó javaslatot kellett az ülés be­zárása után „egybegyúrni" a mezőgazdasági, valamint a jogi, igazgatási és igazságügyi bizott­ságnak, hogy ma már új anyagot terjeszthessen elő, a mezőgazda­­sági miniszter­­tőt tárgyalja a parlament. Mivel az előterjesztésekhez számos kép­viselői módosító javaslat érke­zett, a vitában elhangzott további indítványokkal együtt, ezeket külön-külön is megvitatja majd a plenáris ülés szünetében a szak­bizottság. Az eddigi gyakorlattól eltérően azonban — az idővel va­ló jobb gazdálkodás érdekében — egy óránál hosszabb szünetet nem tartanak. Amennyiben a bizott­sági jelentés elkészítése ennél több időt vesz igénybe, a szüne­tet befejezve, a plenáris ülést folytatják, s míg a bizottság állás­pontját nem ismerhetik meg a képviselők, interpellációkat tár­gyalnak. Szűrös Mátyás ezt követően be­jelentette, hogy a vendégpáholy­ban foglal helyet Sztankó Tódo­rov, a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöke és az általa vezetett küldöttség. Ebből az alkalomból külön köszöntötte a bolgár vendégeket a továbbiakban elmondta, hogy a három törvényjavaslatot, a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint az igazságügy-miniszter együttesen terjesztette elő. Mind­három törvényjavaslat összefügg a már elfogadott átalakulási tör­vénnyel, de számos más módosító rendelkezést is tartalmaz. A tör­vényjavaslatok több pontos egy­máshoz is kapcsolódnak. Ezért az előterjesztőkkel egyetértésben ja­vasolta, hogy az Országgyűlés együttesen tárgyalja a törvényja­vaslatokat A javaslatot az Or­szággyűlés egyhangúlag elfogad­ta. A három törvényjavaslathoz kapcsolódóan Hütter Csaba me­zőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter tartott expozét, hogy ez az út még járatlan, ma­gában hordozza a tapasztalatok hiányával járó kockázat veszélyét is. Még jelentősebb, hogy a szö­vetkezetek jelenlegi vagyonát nemzedékek hozták össze, gyara­pították, működtették. A vagyon megalapozói és gyarapítói közül sokan már nem élnek. S jöttek, jönnek utánuk az újabb nemze­dékek, akiket tulajdonosként ugyancsak érdekeltté kell tenni. A törvénytervezetben javasolt változások hatását szemléltetve, számokkal is illusztrálta a tagi érdekeltség , fontosságát. Mint mondta: az egy aktív és nyugdíjas tagra jutó tiszta szövetkezeti va­gyon átlagosan meghaladja a 260 ezer forintot Ennek 50 százalékos felosztása esetén egy tagra átla­gosan több mint 130 ezer forint­nyi vagyonrész jut. Az osztatlanság és a tulajdon­­viszonyok kapcsán beszélni sze­retnék a kötelező földbevitel, a földjáradék és a földmegváltás kérdéseiről. Ez a kérdéskör lé­nyegében több évtizede sajátosan rendezett, igazodott az alacsony mezőgazdasági árakhoz, most azonban a változtatás igénye több helyütt markáns megfogalmazást kap. E valós probléma megoldá­sának tisztázásához önmagában magasabb jogszabályi előírás sem elegendő. Tény, hogy a gyakorlati megol­dásra hivatott döntéshozók — a termelőszövetkezetek közgyűlései — a gazdasági korlátok miatt dilemmák előtt állnak. A társa­dalmi igazságosság jegyében — elismerve az igények jogosságát — elő lehetne írni például a föld­járadék kötelező emelését, a be­vitt földek kiadását vagy akár azt is, hogy a megváltási ár mér­tékét a kisajátítási kártalanítás szerint határozzák meg.­­ Ám az­ a véleményünk, hogy a központi szabályozással csak korlátoznánk a szövetkezeti ön­­kormányzatot. Azok jogait ven­nénk el, akik a döntések követ­kezményeit viselik. Íróasztal mel­lől nem lehet kiszámítani, hogy a kötelező előírások hatását mi­ként élnék meg egyes termelőszö­vetkezetek, hol találkoznak és hol ellenkeznek a tulajdonossá váló tagság érdekeivel — mon­dotta Hütter Csaba. A továbbiakban arról beszélt, hogy az önkormányzatok ilyen széles körű és érdemi döntési jog­gal történő felruházása mellett, a törvény az egyén, illetve a kö­zösség érdekeit védő, két irányba ható biztosítékot tartalmaz. Az egyik az, hogy az említett kérdé­sek szabályozásakor a jelenlegi­nél kedvezőtlenebb helyzetbe senki nem hozható. Ezt a törek­vést szolgálja például a földjá­radék kötelező minimumának a fenntartása, ami jelenleg arany­koronánként 8 kilogramm búza árának felel meg. A másik köte­lező előírás, hogy ezek az intézke­dések csak a jelenlegi tagokra ér­vényesek, azok, akiknek a tag­sági viszonya korábban szűnt meg, és velük vagy örököseikkel az akkor hatályos előírások sze­ri­nt a termelőszövetkezet elszá­molt, kártalanításra a törvényja­vaslat alapján nem tarthatnak igényt. Érthető, hogy ez keserű igazság, és sebezhető pontja is a törvénymódosítási javaslatnak — jegyezte meg a miniszter. Mégis arra kérte a vitában részt vevő képviselőket, hogy javaslataik megtételekor vegyék figyelembe: a tsz-ek működőképességének fennmaradása az aktív korú és a nyugdíjas tagság elemi érdeke, a falu jövőjének kulcsfontosságú kérdése. Oldva a kötöttségeket A miniszter ezután áttért a földről, illetve az erdőről és a vadgazdálkodásról szóló törvé­nyek módosításának indoklására. A történelmi visszapillantás után részletesebben szólt a tulajdonvi­szonyok kérdéséről. Elmondotta: a mezőgazdaság átszervezésének 1958-ban indult új szakasza lé­nyegében 1961-re befejeződött. Két-három év alatt alakultak ki a mezőgazdasági szövetkezetek nagyüzemi földterületei. A tagok földjeiknek továbbra is tulajdo­nosai maradtak, ám egyéni föld­­használatukat a közös földhasz­nálat váltotta fel. A szövetkezeti tag elhalálozása után, földjeik mind nagyobb részén lettek tulaj­donosok a szövetkezeten kívüli örökösök. Ilyen előzmények után, 1967-ben módosították az első földtörvényt, amely a szövetkeze­tek használatában levő, de nem szövetkezeti tagok által örökölt földek megváltás útján fokozato­san a tsz-ek tulajdonába kerültek. Ez a törvény a szövetkezeti tu­lajdon mellett a személyi tulaj­dont is létrehozta, így mai szem­mel nézve is előremutatónak bi­zonyult. A reformfolyamatok az 1987- ben elfogadott földtörvény újabb jelentős módosítását sürgetik, mert a felesleges kötöttségek a különböző földek megszerezhető­ségét és művelését, azok gazdasá­gos hasznosítását immár akadá­lyozzák. — Az erdőkre vonatkozó elő­írások még kötöttebbek — mon­dotta a miniszter. — Erdőtulaj­don szerzését az állami szervek részére is csak abban az esetben engedi meg, ha az erdő a felada­taik ellátásához nélkülözhetetlen. Erdők létesítése magánszemélyek számára gyakorlatilag kizárt. Ezért arra teszünk javaslatot, hogy az állami és szövetkezeti tu­lajdonban levő földek, ingatlanok elidegenítése — akár magánsze­mély részére is — teljesen szabad legyen. Egyúttal javasoljuk­ a magánszemélyek telek-, lakás-, üdülő- és termőföldtulajdonának szerzésénél meglevő jelenlegi kor­látozások teljes megszüntetését azzal, hogy a jövőben magánsze­mélyek is korlátozás nélkül sze­rezhessenek ingatlant, a mező­­gazdasági kis- és magántermelés lehetőségeit, biztonságát szándé­kozunk elősegíteni. Ezzel helyen­ként a gazdasági szerkezetváltás következtében átmenetileg fel­szabaduló munkaerő bekapcso­lódhat a mezőgazdasági kisterme­lésbe. A spekulatív jellegű ingat­lanvásárlásokat a személyi jöve­delemadóval, tehát közgazdasági eszközökkel korlátozzuk. A második nap LUTTER CSABA : A föld csak gazdatudati­ emberrel együtt igazi érték A három törvény módosítását, korszerűsítését a társadalmi fej­lődés, a gazdasági megújulás kö­vetelményei tették szükségessé — mondta expozéja bevezetőjében a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, majd rámutatott: " A termelőszövetkezetekről, a földről és az erdőkről, valamint a vad­­gazdálkodásról szóló törvény szo­rosan összetartozik. Módosításuk­hoz abból indultak ki, hogy a föld csak a gazdatudatú, földmű­velő emberrel együtt lehet igazi érték. Az előterjesztést megelőző viták tapasztalatait hasznosítva, a javaslatainkban arra töreked­tünk, hogy a jog sajátos eszköz­rendszerével is elősegítsük a piac­hoz igazodó, a valós tulajdonosi viszonyokra épülő mezőgazdaság kialakítását. Megtorpanás, visszaesés A mezőgazdasági szövetkeze­tekről szóló, 1967. évi III. tör­vényt az elmúlt két évtized alatt többször módosították — mondta ezután, majd rövid történelmi át­tekintést adott erről. Utalt arra, hogy az 1980-as évek elejéig a szövetkezetek gazdasági fejlődése töretlen volt, erősödött a Vállalkozási szellem. Dinamiku­san nőtt az ipari tevékenység. Vi­szont 1983-tól napjainkig a ter­melőszövetkezetek fejlődésében több helyütt megtorpanás, jelen­tős visszaesés tapasztalható. Fi­gyelmeztető, hogy egyre veszélye­sebben növekszik az egyszerű új­ratermelésre sem képes üzemek száma. A szövetkezeti mozgalom fej­lődésének három évtizedes, sok társadalmi, politikai és gazdasági csatától kísért történelmi múltjá­nak összességében kedvező ta­pasztalatait úgy summázta a mi­niszter, hogy azok jól érzékelte­tik az önrendelkezésben, a vállal­kozás lehetőségében, a szövetke­zeti­ tagság élet- és munkakörül­ményeiben végbemenő változáso­kat. Hangsúlyozta ugyanakkor: az időközben bekövetkezett meg­torpanás megakadályozásához már korábban is több előremuta­tó reformra lett volna szükség. — A beterjesztett törvényja­vaslat — mondotta ezután — minden eddigi módosítástól eltérő sajátossága, hogy a tulajdonlás alapkérdésében a magyar gazda­sági reformhoz illeszkedő, re­formszellemű változásokat tar­talmaz. A törvénymódosítás valódi tar­talmat ad a tagság és a szövet­kezet vagyoni kapcsolatának, a jogokkal, a felelősséggel és a kockázattal együtt. Ugyanis ez a kapcsolat határozza meg a tag tu­lajdonosi minőségének tartalmát, és teszi lehetővé számára a tu­lajdon feletti rendelkezést. Ha ez igazából érvényesül, akkor az új típusú, vállalkozó szellemű, kez­deményező — és persze ennek előnyeit élvező — szövetkezeti tag eszménye valóság lehet. Az önkormányzati erősítésével A miniszter ezután a törvény­módosítás körülményeiről, részle­teiről szólt. Elmondta: a terve­zet kialakítását sok vita, egyezte­tő tárgyalás előzte meg. A va­gyoni kapcsolatok kialakításával összefüggésben vissza-visszaté­rően felmerült, hogy a szövetke­zeti vagyonnak 100 és nem az 50 százalékát kellene feloszthatóvá tenni. Az átmeneti és látszólagos korlátozás azonban két ok miatt tűnik szükségesnek. Az egyik.

Next