Magyar Nemzet, 1989. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1989-06-08 / 132. szám

Az Irodalmi Újság és az Új Látóhatár Lapunkban több cikk és híradás jelent meg az utóbbi időben az emigráció irodalmi és politikai kiadványairól, köztük az Irodalmi Újság és a „négy évtizedes” Új Látóhatár hazai bemutatkozásáról. Születésük körülményeit jól ismerem. Az előbbinek szerkesztőbizottsági tagja voltam Londonban (Faludy György felelős szerkesztő, Aczél Tamás, Enczi Endre, Kovács Imre, Pálóczi- Horváth György, Vámos Imre — ez állt az impresszumon) 1958. október 1-jéig a grémium feloszlatásáig. A bizottságnak lényeges szerepe persze nem volt, korábban Cs. Szabó László, Horváth Béla és Szabó Zoltán neve is rá-, illetve lekerült. Gyakorlatilag Faludy szerkesztette 1982-ig, amíg a kenyéradó gazda, a Congress for Cultural Freedom nevű hidegháborús szervezet el nem távolította őt, mint Stephen Spendert az angol Encounter című folyóirattól. („Mert nem feküdt le az amerikaiaknak olyan dolgokban, ahol nem lehet lefeküdni”, kommentálta a felelős szerkesztő.) Ekkor vitték át Párizsba az Irodalmi Újságot az említett „cég” központjába, s bízták a szerkesztést Aczél Tamásra és Méray Tiborra. Maradt végül Méray. De nem részletezem: az Irodalmi Újság (és a külföldi magyar írószövetség) hidegháborúsfelszereplését dokumentumokkal alátámasztva megírtuk a Látóhatár 1981. januári számában, s ezt máig sem cáfolta meg senki. A Magyar Írók Szövetsége külföldön ellenben föloszlott, s az Irodalmi Újság „átszervezése" is kezdetét vette. Szerény erőnkkel ennyiben sikerült hozzájárulni az akkoriban — Keleten és Nyugaton egyaránt — „olvadásinak nevezett világáramlathoz. Még csak annyit: Kéthly Annának — a „188 órá”-ban nyilatkozó Nagy Ernő állításával ellentétben — semmi köze nem volt az Irodalmi Újsághoz és Mérayhoz. Kéthly és a „nemzetközi szakszervezet” a londoni Népszava fenntartásán fáradozott. Ami az Új Látóhatárt illeti, szavam se lenne, ha nem vonnák be személyemet, valamint a Borsos Sándor és általam alapított Látóhatárt a maguk ünneplésébe. Teszik ezt olyan népies ködösítéssel, hogy az ellentmondásokba maguk is belegabalyodnak. (Komámasszony, hol az olló?!) Tényszerűen és világosabban: a Kossuth Klubban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett ünnepléssel egyidejűleg a Püski Kiadó egy „válogatást" jelentetett meg Új Látóhatár címen a müncheni folyóirat „első negyven évé"-nek írásaiból. Már az évszám is hamis, megtéveszti az olvasót és az irodalmi közvéleményt. Kiderül ez mindjárt a bevezető tanulmányból Szered Pál (van-e, ki e nevet ismeri?) egyebek közt megállapítja (12. oldal) : .Mivel a Látóhatár Vámos Imre nevén volt bejegyezve, ezért a szerkesztőség három tagja, elkerülendő a további vitákat, Új Látóhatár névvel , jelentette meg folyóiratát. Ez 1958 nyarán történt. Akárhogy számítjuk, 31, azaz harmincegy esztendeje. Hogyan lett ebből 40, azaz negyven?! Mindjárt elmagyarázom. A három Új Látóhatár-os szerkesztő (Bikich Gábor, Borbándi és Molnár) kiválását folyóiratunk munkatársainak túlnyomó többsége sajnálattal bár, de tudomásul vette, s mindent elkövettek a Látóhatár fenntartása érdekében. Véleményüket legtömörebben talán Fenyő Miksa, a Nyugat egyik alapítója fejezte ki: ,A Látóhatárra is áll, hogy megjelenésének nem volna indokoltsága, ha nem tudná nélkülözni bármely munkatársa közreműködését...” (Idézet 1958. augusztus 13-án kelt leveléből.) . Majdnem hasonló tartalmú levelet kaptam Jászi Oszkártól 1954- ben, amikor időlegesen Szabó Zoltán vált ki a (névleges) szerkesztőbizottságból. Vagy amikor Cs. Szabó László „hallgatott el” majdnem egy évig. Még egyírású szellemi közösségben is elkerülhetetlen az elvi vagy személyi ellentét Gondoljunk a legszembeötlőbb példára, a Nyugat történetére, ahol párbajig fajultak a belső csetepaték. A folyóirat mégis fennmaradt Babits haláláig (1941), illetve az engedélyezés bevonásáig. (Ezzel korántsem akarom aLátóhatárt a Nyugat mércéjével mérni, bár Fenyő vagy Jászi Oszkár ezt tette, külföldi viszonylatban.) A Látóhatár tehát továbbra is megjelent — olykor megkésve vagy kihagyással — egészen a két szerkesztő (Horváth Béla és én) hazatéréséig (1962), ha lehet, még színvonalasabb tartalommal. Jubileumi, ünnepi számunkat, folyóiratunk fennállásának tizedik évfolyama alkalmából, mindenképpen annak mondhatom. A 128 oldalas számot immár 2000 példányban adtuk ki, benne külön psélvnyomó papíron 28 legfontosabb munkatársunk arcképével. Érdemes ide írnom sorrend szerint a neveket: Fenyő Miksa, Cs. Szabó László, Jászi Oszkár, Borsody István Polányi Mihály, Koestler Arthur, Herényi Károly, Veress Sándor, Zilahy Lajos, Lesznai Anna, Mikes György, Faludy György, Ignotus Pál, Hatvany Bertalan, Korek Valéria, Határ Győző, Barankovics István, Tűz Tamás, Kárász Artúr, Auer Pál, Reményi József, Tábori Pál, Pálóczi-Horváth György, Aczél Tamás , Just Béla, Major József, Horváth Béla, Vámos Imre. E tablóból kimaradt — már nem emlékszem, milyen okból — Nagy Ferenc volt miniszterelnök és Fejtő Ferenc fényképe. Rajtuk kívül Kovács Imre távolmaradását sajnálom, akit politikailag tiszteltem és emberileg kedveltem, és talán-talán Borbándit, akihez évekig szoros barátság fűzött, s bizonyos érdemeit, mint főmunkatársét, sohasem tagadtam. Térjünk azonban vissza a lapalapításhoz, amikor az évszámlálás elkezdődött. Szeredi Pál azt írja a Püskikiadványban (8. oldal, hogy :„A folyóirat előkészítését, életre hívását Borsos Sándor, Vámos Imre, Molnár József, Borbándi Gyula, Pap István és Gál Mihály a legnagyobb titoktartás mellett végezte... A folyóiratot Borsos Sándor mint felelős szerkesztő és kiadó, Vámos Imre mint szerkesztő jegyezte.” (A hely és időpont: Zürich, 1950 ősze.) Az igazság az, hogy a nevezettek — és még néhány barátunk — tervezgettek ugyan lapalapítást, de a Látóhatár megalapításáról sem az időközben Amerikába áttelepült Kovács Imre, sem a Zürichben dolgozó Molnár, nem tudott, illetve csak utólag értesült Vonatkozik ez — emlékezetem szerint — Borbándira is, akit más svájci kantonba irányítottak. Borsoshoz és hozzám ő állt akkor legközelebb, ezért kértem fel cikkírásra mindjárt a második évfolyam első számába. Tanúsíthatja ezt a Kanadában élő Pap István, vagy a Zürich mellől évente hazalátogató Gál Mihály. Ám tegyük fel, hogy — negyven év távolából — valamennyiünk emlékezete csal. De akkor miként lehetséges, hogy a „beavatottak” közül éppen Borbándi és az állandóan irodalmi babérokra pályázó Molnár írása nem jelent meg mindjárt az első számban?! És még csak főmunkatársként sem tüntettük fel őket?! A Látóhatár második évfolyamának valamennyi számát egy davosi tüdőszanatóriumban szerkesztettem, onnan küldtem a kész anyagot postán Párizsba Borsosnak, aki közben áttelepült és a kiadói tevékenységet végezte. Gyógyulásom után Párizs helyett Münchent választottam, eleget téve a Szabad Európa korábbi meghívásának (Borsos nem fogadta el), ahol biztosabbnak véltem a Látóhatár fenntartását Részben ez vezetett Borsos kiválásához. Szeredi Pál már elfelejtette, mit írt erről Borbándi Gyula— több tekintetben vitatható — könyvében, amely „A magyar emigráció életrajza 1945—1985” címen jelent meg 1985-ben „Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern)" kiadásában. Idézem: „Borsos... ragaszkodott a párizsi megjelenéshez, valamint a maga felelős szerkesztői és kiadói szerepéhez, holott a gyakorlatban Vámos szerkesztett...” (151. oldal). A negyedik évfolyamtól (1953) kezdve a Látóhatár immár Gutenberg karján, vagyis nyomtatásban jelent meg Münchenben, ezzel az impresszummal: „Felelős szerkesztő és kiadó: Vámos Imre; főmunkatárs: Borbándi Gyula. Amikor (képletesen) magunkra öltöttük a nyomtatott köntöst, szűksségesnek tartottam — minden korábbi vagy későbbi félreértést elkerülendő —, hogy közöljük tömören a Látóhatár történetét. Így kezdődött. ..A Látóhatár ezzel számával negyedik évfolyamába lép. A folyóiratot 1950 őszén alapította dr. Borsos Sándor és Vámos Imre.. Befejezése: „Most, a nyomtatott Látóhatár megjelenésével meghatottan gondolunk vissza a folyóirat kőnyomatos korára és azokra az írókra, politikusokra, akik részt vettek a a lap szellemének kialakításában. Névsoruk — a megjelenés sorrendjében — a következő: Borsos Sándor, Babos Imre, Zilahy Lajos, Vámos Imre, Pap István, Kovács Imre, Komáromi István, Árva József, Borbándi Gyula, Ekecs Géza, Szabó Zoltán, Nyéki Zoltán, Rosta László, Borsody István, Bán Antal, Farkas László, Borossay Imre, Kassai Csaba, Jászi Oszkár, Gallicus, Bolgár László, Dékány Károly, Máray Sándor, Reményi József Tamási P. Gábor, Aradi Tamás B. Q., Cs. Szabó László, Csepregi József, Kemény György, Czupy Bálint, Horváth Béla, Csokics János, C. A. Macartney, Csorba István, Molnár József.” Joggal felmerülhet ismét a kérdés: Borbándi és Molnár — vagy Szeredi Pál — miért csak most állítja azt, hogy minden másként történt?! Miért nem tiltakoztak már akkor?! Vagy imigyen szóltak volna, kedves Vámos Imre, ez mégsem gil, hiszen mi, is alapítók és szerkesztők vagyunk, légy oly szíves, tüntessük ezt fel a Látóhatár impresszumán, no meg a folyóirat történetében. Ilyesmi persze el sem hangzott. A skizofrén önámításból keletkezett hamisítványok hűen tükröződnek a Püski-válogatás nem egy szemelvényében. Csak a legkirívóbb példa: Borbándi és Molnár az Új Látóhatár munkatársaként említi Jászi Oszkárt (149. oldal), holott Jászi halálakor (1957. február 13.) az Új Látóhatár még nem is létezett. A lábjegyzet szerint: ,Az Új Látóhatár szerkesztőségének Jászi Oszkártól búcsúzó írása az 1957. évfolyam 1—2. számú összevont kötetében jelent meg.” A következő oldalon pedig az aláírás: „A Látóhatár szerkesztősége.” A felelősség akárhogy nem groteszk hamisításokért a szerzőket ugyanúgy terheli, mint a Püski Kiadót. Küldöttnek jelölték az V/3. körzetben a Hazafias Népfront V. kerületi értekezletére. Nem részletezem a HNF-titkár beszámolóját az elvégzett munkáról, azt sem, mit kíván tenni a szervezet a jövőben. Ez utóbbit 17 pontba foglalták, amelyekkel nagyjából egyet lehet érteni, sőt, örvendenék, ha az V. kerületi HNF-nek csakugyan lenne ereje és módja a megvalósításukra. Egyetlen pontot vitattam csupán: „Magyar elnevezéseket az üzleteken, feliratokon, reklámokon”. Évek óta újra meg újra felmerülő, szerintem provinciális ügy ez. Tegyük fel, hogy Kis Péter kisiparos zsebkendőnyi butikját Beatlesnek nevezi. Ha ezért harcolnánk, hogy ezt keresztelje át (a popszakmánál maradva) Zorán-, Zalatnay- vagy Presserbutikra, mit és kinek használnánk vele? Ha már nevekről van szó, az utcanevek revíziója fontosabb feladata lenne, a kerületi tanácscsal közösen, a HNF-nek. Tegyük fel, sétálgatok aBelvárosban, csakhamar 9 éves, értelmes nagyobbik unokámmal. Kezdjük ott, ahol ez a HNF-tanácskozás lezajlott, a Március 15. téren. Ha Frici megkérdezi: ez miről van elnevezve, büszkeségtől dagadozó kebellel mesélhetek neki március idusáról úgy, hogy közben átsétálunk a Kossuth Lajos utcába, jobb kézről a Károlyi Mihály utcát, balfelől a Petőfi Sándor utcát meg a Semmelweis utcát érintjük, még mindig csupa nemzeti kiválóságról beszélhetek az unokámnak. Átmegyünk mondjuk a Városház utcán, a Bécsi utcán a Vörösmarty tér érintésével az Engels térre, változatlanul tiszta a képlet, ha Engels, lévén külföldi, picivel több magyarázatot igényel is, mint Petőfi. Keresztezzük ezután a József Attila utcát, ez pompás, de a Guszev utca sarkán már megállnunk és — gyereknek nem szabad hazudni! — el kell magyaráznom az unokámnak, hogy merő sztálinista történeti-írói kitaláció az egész, Guszev soha nem létezett. Rejtély, miért ragaszkodik a kerületi tanács egy örökös pironkodást kiváltó hazugsághoz, ahelyett, hogy emelt fővel nevet változtatna. Pici gond jelentkezik az Alpári Gyula utca nevénél is. Azt, hogy Sachsenhausen és náci koncentrációs tábor és mártír, simán el tudom magyarázni, de hogyan beszéljek a gyereknek a Kommunista Internacionáléról, amikor Borbándi különben nem először zavarodik bele saját ellentmondásaiba. A pécsi Jelenkor márciusi számában kilencoldalas cikke jelent meg „Vallomás egy terápiáról” címmel. Mindjárt a negyedik bekezdést e mondattal vezeti be: „Az Új Látóhatár negyven esztendeje az én életem negyven esztendeje is.” Két oldallal odébb viszont ezt írja: „Három évtizedes szerkesztői munkámban több volt az öröm, mint a bosszúság.” Hová sikkadt az a bizonyos tíz esztendő? Nem a magam, hanem az irodalomtörténeti hitelesség érdekében teszem mindezt szóvá, azok nevében is, akik — többségükben — nincsenek már az élők sorában. És akik, talán az egyetlen Márai kivételével, műveikben időközben mindenesetre hazataláltak. Az emigrációs irodalom — a hazai és nemzetközi változások eredményeként — gyakorlatilag megszűnt, ami nem jelenti azt, hogy a külföldön, Münchhenben, Párizsban vagy Amerikában megjelenő kiadványoknak ne lenne létjogosultságuk. De az több, mint furcsa, ha az ilyen messziről jött kiadók és szerkesztők idehaza mintha önnön tehetségükben nem bízva úgy iparkodnának az irodalmi közvéleményben tekintélyt szerezni maguknak, hogy egy patinás folyóirat nevével visszaélnek. Vámos Imre annak szövevényes tevékenységével és pontos értékelésével magam sem vagyok tisztában. Egy kicsit arrébb: a Belváros talán leghosszabb utcája Münnich Ferenc nevét viseli és ez már alapvető gond. A József Attila utcától a Kossuth Lajos térig visz, egyik végállomása az a Batthyány-örökmécses, amelyet az ellenzék egy ideje Nagy Imre kegyeleti helyének is tekint. És éppen emellett legyen utcája annak a Münnich Ferencnek, aki bátran harcolt ugyan a spanyol polgárháborúban és akit Rákosi nem kedvelt, de akinek neve leginkább mégis az 1958 utáni konszolidáció véres megtorló részéhez, Nagy Imréék elárulásához (lásd: Menedékjog című dokumentumfilia és könyv) fűződik. Tudnivaló, dr. Münnich leginkább azért kapott halála után ekkora utcát Pesten, hogy a kérdéses legitimációjú 1958 utáni rendszer ezzel is erőteljesebben legitimálja magát. Barabás Tamás Sértegető eladó A közelmúltban vásáraiul mentem a nagycsarnokba. Miután végeztem a hentesnél, felmentem az emeleten lévő Juliska butikba, ahol azonnal találtam egy szoknyát, amely megtetszett. Megkérdeztem az árát. Az eladó közölte, hogy 1600,itt kívánc le ágból még azt is megkérdeztem, hogy a szoknya kézzel van rakva? Az eladó, aki eközben egy külföldi turistával foglalkozott, rám mordult, hogy ne tartsam őt fel. Meglehetősen erélyes volt. Válaszoltam, hogy nem akarom feltartani, de kiváncsi lettem volna a szoknyára. Erre közölte velem, hogy takarodjak, vagy rendőrt hív, mert csebes vagyok a barátnőmmel együtt. Mondtam , megvárom a rendőrt! Akkor megfogott engem és még egy hölgyet, akit a barátnőmnek vélt — egy ismeretlen német turista volt — ésüvöltözések közepette kilódított az ajtón. A hölgyet az utolsó pillanatban elkapták, így nem ettünk le a lépcsőn. Szerény német tudásommal elmondtam a hölgynek, hogy egyáltalán miről van szó. Ő érthetően sürgősen elment. Én lementem a piacfelügyelőségre, sírva. Feljött velem két felügyelő, a mikor megkérdezték az „urat", azt állította, hogy én a barátnőmmel összejátszva, egy svéd turistának a táskáját nyitogattam. Ekkor a német turista hölgy után rohantam az egyik felügyelővel. Szerencsére még a buszparkolóban utolértük, a tolmácsuk által elmondtam a történteket. Megadta a nevét és a címét, ha netán szükség lenne rá. Mindezek után a piac-főfelügyelő közölte velem, hogy ez már becsületsértés, és nem az ő hatásköre. A vásárlók könyvébe végül nem került be az eset, pedig kedvem lett volna beírni. A fentiekhez többet nem fűzök hos szantó Zsuzsanna Budapest Unokák és utcanevek Magyar Nemzet Csütörtök, 1989. június 8. Vita egy szóról? A nyelvészkedés — úgy látszik — olyan, mint a foci vagy a gyereknevelés: mindenki jobban ért hozzá, mint a másik. Mihelyt valaki leír valamit, rögtön akad, aki jobban tudja. Ilyen a „holocaust-ügy" is és Dávid Gábor kioktató hangon fortyogó kis glosszája a Magyar Nemzet április 29-i számában. Írója nem tudja, hogy az angolban is lehetnek görög eredetű szavak, és hogy bárhonnan származzék is egy szó, az meghonosodhat egy másik nyelvben, ez esetben az angolban, így a holocaust természetesen angol szó, amelyet írásban és beszédben egyaránt megértenek azok, akik angolul tudnak. (A szóban forgó könyvet is angolból fordították.) Ezzel szemben a holokauszt még nem magyar szó (ilyen, formában még a magyarban használt, idegen szavak szótárában sem szerepel, hanem csak latinos végződéssel.) Egyébként a vitatott szó éppen annyira angol, mint amilyen magyar például a televízió vagy a piac, vagy a diszkó (és még sok tízezer), amelyeknek más és más az etimológiájuk és mégsem mondják róluk, hogy göröglatin, olasz vagy török szavak. Dávid Gábor nem vette észre kis cikkem lényegét, vagyis azt, hogy én a szó fonetikájáról és szemantikai értékéről beszéltem és nem etimológiájáról. Ezt a különbséget mindenképpen tekintetbe kell vennie annak, aki ilyen témához nyúl. Felhívnám Dávid Gábor figyelmét például arra, hogy az etimológiai vonatkozásokat Makra Zsigmond (Magyar Nemzet április 25-i szám) már higgadtan és kulturáltan megvilágította. Dr. Dienes Gedeon ÉPÍTKEZŐK TANÁCSADÓJA Fejlesztések a A múlt évben 50 588 lakás épült fel az országban, amelyből 43 357 magánerőből valósult meg. A Beton és Vasbetonipari Művek számostermékét használták fel építtetők saját otthonuk megteremtéséhez. KiMilyen eredményeket ért el a cég a múlt évben és milyen újabb kezdeményezésekkel tud segítséget nyújtani a BVM a magánépíttetőknek — ezzel a kérdéssel kerestük fel Brezovcsik Ferenc kereskedelmi igazgatót. — A BVM termékeinek több mint 40 százalékát a lakosság vásárolja meg. A legfontosabb termékek : előfeszített födémgerenda, áthidaló és béléstest. A múlt évben a vállalat gyárai és telephelyei a szombaton és vasárnap végzett többletmunkával jelentősen növelték a termelést. Feszített födémgerendából például majdnem 9 millió folyómétert gyártottak. A gyárak jelenleg teljes kapacitással dolgoznak és a kereskedelem igényeit folyamatosan kielégítik. — A gazdag termékválasztékból elsőként az EP jelű gerendát említem meg, amelyhez a BVM a francia PPB Sárét cég licencét használta fel. Az előfeszített gerendák könnyűek, kézzel, daru nélkül beemelhetők. Beton, vázkerámia vagy jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező DURISOL Biobeton béléselemek is alkalmazhatók. Az EP födémgerendát elsősorban a főváros körzetében értékesítjük. A félbetonnal készített födémek repedésmentesek. A félbetonhoz szükséges hálóvasalást és egyéb kiegészítő elemeket szintén a BVM állítja elő. A félbetonhoz transzportbetont is szolgáltatnak. Az EP jelű födémrendszerrel kapcsolatban a kereskedelmi főosztályunk (Budapest, XI. Budafoki út 209.) díjmentes tanácsadással áll az építtetők rendelkezésére. — A SZIKMÁR körüreges feszített födémpadlót 80 és 120 centiméter széles méretben gyártjuk 2,40 m-től 8,60 m-ig 60 cm-es méretlépcsőben. Ez a padló a falaikra helyezve azonnal járható, sík födémet ad. Helyszínre szállítását és beemelését is megrendelhetik építtetők Szolnokon ezeket a födémpallókat vakolatot nem igénylő változatban állítjuk elő, és nyomban tapétázhatók. — Emeletmagas gyűjtőkémények iránt is megnövekedett az vasbetoniparban érdeklődés az utóbbi időben. Mintegy 20 millió forint értékben forgalmaztuk tavaly ezt a termékünket. — Milyen egyéb új termékeket eredményezett a műszaki fejlesztésük? — Csoportházak építésére alkalmas például a Dunaújvárosban kifejlesztett, korszerűsített Paneles szerkezet, 8,80 méter fesztávig. A SPAN-DECK födémelemekkel a fesztáv 7,20 m-re növelhető. Dunaújvárosban 72 csoportosan telepített lakás épült ezzel a technológiával. Garázs térelemeket az országban öt helyen állítunk elő: Budapesten, Alsózsolcán, Dunaújvárosban, Hirden és Szolnokon. Befoglaló méretei: 557X 319X229 cm. A bordás falakon az építtető igényei szerint helyez- hető el ajtó, illetve ablak. Ezért könnyű ácsszerkezetű nyeregtetővel — mintegy 15 négyzetmétere hasznos területű zártkerti szerszámkamrának is felhasználható. Diószeghy Miklós, a BVM Fejlesztő Tervező Iroda vezetője veszi át a szót: — Az IEP jelű födémrendszer alkalmazásának kiterjesztését tervezzük ferdesíkú födémként harántfalas tetőszéknek, DURISOL béléstestekkel, BETONYP lemezekkel és tetőcserepet tartó BETONYP lécekkel, így a jelenlegi — faanyagban nem túl gazdag — időszakban tulajdonképpen egy teljesen famentes tetőszerkezet jön létre. — Az idén kezdtük meg az úgynevezett ÜBK és BIOTHERM elnevezésű, hőszigetelő tulajdonságú falazóanyagok sorozatgyártását. Új típusú, hőszigetelt, könynyű, és ezért daru nélkül beemelhető kiváltó betonelemek fejlesztéséhez is hozzákezdtünk. Üreges beton zsalukő elemek tökéletesítésén is dolgozunk. Az elemek 15 és 30 cm vastag, vasalt vagy vasalatlan alapok és pincefalakkialakítására alkalmasak. Az elemek oldalfalai meghatározott helyeken kitörhetők, így hőszigetelő anyagokkal kombinálva külső teherhordó talaik építésére is felhasználhatók. Az alkalmazás többrétűségét mutatja, hogy térelhatároló falaik, kerítések is készíthetők belőle. A gyártás beindítását 1989-ben tervezi a BVM. Timon Kálmán Többet A Magyar Nemzet 1989. április 13-i számában „össznépi energia mérleg" címmel jelent meg jegyzet — Diumus — tollából. Ebben hiányolja a fűtéssel, hőszigetelésselkapcsolatos széles körű ismeretterjesztő kiadványokat. » Szíves tájékoztatásukra közlöm, hogy az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet az Országos Energiagazdálkodási Hatóság irányítása alatt több év óta fejt ki az energiagazdálkodással és megtakarítással kapcsolatos propaganda tevékenységet. Ennek keretében az ipari és közületi energiagazdálkodást elősegítő ismertetőkön és propaganda kiadványokon túlmenően súlyt helyeztünk arra, hogy a lakossági és háztartási fogyasztók energiafelhasználásának csökkentésében segítséget nyújtsunk. A rádióban, a televízióban végzett ilyen irányú tevékenység egyik legjelentősebb eredményének könyveljük el a „WALAEL"-figurát, mellyel az iskolások körében igyekeztünk az energiagazdálkodási szemlélet megalapozásában segíteni. Ezen kívül a lakosság érdeklődését és célkitűzéseit elősegítő számtalan kiadvánnyal kíséreltük meg többek között éppen a fűtéssel és hőszigeteléssel kapcsolatos gazdálkodási lehetőségeket ismertetni, melyek tájékoztatást adtak a lakosság számára azokról a módozatokról, amelyekkel fűtési energiafelhasználásukat és így kiadásukat is csökkenthetik, ésszel... A kiadványokkal kapcsolatban megjegyzem, hogy a „24 jótanács” című brosúrával az energiatakarékosság lehetőségeire kívántuk felhívni a lakosság figyelmét .Ezt több tízezres példányban szórólapként a Budapesti Nemzetközi Vásárokon az Energiafelügyelet standján osztottuk és ugyanitt állt rendelkezésre a további négy kiadvány is, mely a lakások és családi házak hőszigeteléével és fűtésével foglalkozott. A kiadványok utolsó, mintegy 100 000 példányát ez év elején terítettük szét, megküldve az Elektromos Művek kirendeltségeinek, áruházaknak és TÜZÉP-telepeknek, a tanácsok építési osztályának és a Területi Ipari Bizottságoknak. Hasonló formában, díjmentesen osztottuk szét az ÉVM „Többet ésszel, mint energiával” c. korábbi kiadványának megmaradt példányait A legutolsó ilyen, jellegű kiadvány a „Háztartások takarékon" című, a Magyar Média kiadásában megjelent és a hírlapterjesztés útján forgalmazott ismertető, melynek 50 000 példánya már elfogyott A jövőben is készek vagyunk ezen propaganda és felvilágosító tevékenység további, folytatására, amennyiben az ehhez szükséges anyagi fedezet rendelkezésre áll és az érdeklődés megvan. Wiegand Győző igazgató Tűz ütött ki a szegedi nagykereskedelmi raktárházban Szerda reggel 8 óra előtt néhány perccel tűz ütött ki Szegeden, a Fonósgyári úti nagykereskedelmi raktárházban, ahol öt szegedi vállalat tárolján ott. A tűzoltók Szegedről, Vásárhelyről és Algyőről azonnal a helyszínre siettek nagy erőkkel és két óra alatt megfékezték a lángokat. A Hungária Biztosító helyi illetékese szerint a legnagyobb kárt a Déltex Kereskedelmi Vállalat szenvedte. Ugyanis az épület felső részében — amelyet ez a cég bérelt — csaptak fel a lángok, s innen továbbterjedve az árukészlet egyötöde semmisült meg. A Déltex csaknem 160 millió forintot érő portékát tartott ott. Nagy kárt okozott az oltás, mert a raktárban tárolt ruhaneműk megrongálódtak. Súlyosbította a helyzetet, hogy egy vízvezeték is eltörött és a víz elárasztotta a helyiségeket. Ugyancsak jelentős kár érte a Dél-Röviköt Kereskedelmi Vállalatot is, készletét elsősorban a tűzzel járó szennyezés tette tönkre. A tűz ellenére a munkában nincs fennakadás, a raktárt bérlő Füstért és Amfóra Vállalat már szerda délben megkezdte az áruszállítást az ország különböző részeibe, a másik három kereskedelmi vállalat ma, csütörtöktől küldi szét portékáit. A tűz keletkezésének okát a rendőrség és a tűzoltóság együtt vizsgálja, a szakértők eddigi megállapítása szerint az árukészletet ért kár 120 millió forint, az épületé pedig 60 millió forint. A Déltex és a Dél-Röviköz biztosítását a Hungária Biztosító helyi igazgatósága kezeli. Az 1976-ban épült közös raktárház csúcskockázatát vállalatonként tízmillió forintban állapították meg. A Hungária a kárrendezést megkezdte. (halász) — AUTÓ EXTRA címmel új lap jelent meg az Axel Springer — Budapest Kft. kiadásában. A legkorszerűbb autótípusokat is bemutató hatvannégy oldalas, színes lap havonta 100 ezer példányban kerül az olvasókhoz. Mint az első szám főszerkesztői beköszöntőjében olvashatjuk : „Olyan autós folyóiratot tart a kezében az olvasó, amely ebben a műfajban nem tekinthető mindennapinak. Negyedik testvérként született abban a sorban, amelyet a hamburgi Axel Springer kiadó hatalmas sikert elért lapjának, az Autó Bild gyermekeinek lehet tekinteni.»*