Magyar Nemzet, 1989. augusztus (52. évfolyam, 178-204. szám)

1989-08-01 / 178. szám

‘Nyers Rezső nyilatkozottol a^jG^fondc^bor^ A baloldal és a centrum frakcióját képzelem el A közelmúltban Budapesten járt Erik Izraelewicz, a Le Monde gazdaságpolitikai rovatának munkatársa, aki interjút kért Nyers Rezsőtől, az MSZMP elnökétől. A beszélgetés igen rövidített változatát az MTI párizsi tudósítójának tolmácsolásában a múlt héten közöltük. Most ismertetjük a teljes szövegét. Le Monde ! A legutóbbi párizsi csúcsértekezleten a két nagy ipari ország úgy döntött, hogy növeli segítségét Magyarországnak és Lengyelországnak, és ehhez összehangolja tevékenységét. Voltaképpen mit várnak önök a Nyugattól? Nyers: Mindenekelőtt örülünk annak, hogy a „hetek” csoportjának másik hat vezetője követi Bush elnök kezdeményezését. Magyarországnak, a pénzügyi válságot elkerülendő elsőrendű érdeke a nyugatiak támogatási óhaja. Közép- és hosszú távon arra van szükségünk, hogy gyorsan helyreállítsuk gazdaságunk belső és külső egyensúlyát. Pillanatnyilag azonban országunknak csak arra van lehetősége, hogy ezt a kiegyensúlyozást fokozatosan érjük el. Ami a problémát okozza, az főképpen a külső adósságaink után fizetendő kamat. De ugyanúgy hosszú távú segítségre is szükségünk van. Például tőke és technológia formájában. , Reménykedve váruk a konkrét határozatokat. Le Monde: Magyarországnak tizenhét milliárd dollár külső adóssága van. Amikor Bush elnök július 12-én és 13-án Budapesten járt, mindössze annyit közölt, hogy huszonöt milliós dolláros alapot hoznak létre a magán, kis- és közepes vállalkozások beruházásaira. Ez nem okoz csalódást önöknek? Nyers: A magyar közvélemény nagy része kétségtelenül csalódott. Arra gondolva, hogy az Egyesült Államok gazdag ország és hatalmas pénzügyi kapacitással rendelkezik, sokan azt hitték nálunk, akárcsak Lengyelországban, hogy az amerikai elnök látogatása valóságos csodát teremtve az ország vezetése és jómagam is ennél többet nem vártunk. Egyetértek Bush elnökkel abban, amit nekünk mondott: kész támogatni bennünket, hogy mi magunkon segíthessünk. Nem számítunk adományokra. Ha mégis csakugyan csalódottak vagyunk, ez azért van, mert az amerikai elnök nem jelenthette be, hogy Magyarország ezentúl állandó jelleggel élvezi a legnagyobb kedvezmény elvét az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsoltaiban. Bush elnök ezt kedvezően ítéli meg, de még nem kapta meg hozzá a kongresszus beleegyezését. Úgy vélem, hogy ez csupán idő kérdése. Le Monde: A hetek döntése vajon lehetővé tend-e Magyarországnak, hogy javítsa kapcsolatait a Nemzetközi Valutaalappal? Nyers: Remélem. Ami gazdaságpolitikánk irányát ileti, a Nemzetközi Valualap nem vethet semmit a szemünkre. A kormány mindent megtesz, hogy kiegyenlítse külső adósságait. Természetesen vannak viták a kiegyensúlyozás üteméről, de véleményem szerint a Nemzetközi Valutaalap vezetőinek figyelmezniük kellene a „hetek" nyilatkozataira, amelyeket a párizsi csúcsról adtak ki. Azt hiszem, hogy a magyar politikai folyamatokat nem szabad csupán egy könyvelő szemszögéből megítélni. Le Monde: A Nyugat a támogatását a politikai demokratizálás és a gazdasági liberalizálás feltételéhez kötötte. Vajon nem véli-e úgy, mint itt egyesek gondolják, hogy ez beavatkozást jelent az önök országának a belügyeibe? Nyers: Egyáltalán nem. Én Inkább azt mondanám, hogy végre mi magunk avatkozunk be a saját belügyeinkbe. A politikai demokratizálás és a piacgazdaság kialakítása nemzeti érdekünk. Teljesen egyetértek Bush elnökkel, amidőn aláhúzza, hogy az Egyesült Államok érdekelt az emberi jogok tiszteletben tartásában, de semleges, ha a mi belső ügyeinkről van szó. Az amerikai kormányzat nem foglal állást sem a magyar kormány mellett, sem az ellenzék mellett, mi magunk viszont teles mértékben elfogadjuk az ENSZ emberi jogok nyilatkozatát. Le Monde: Az az érdeklődés, amelyet a Nyugat önök iránt tanúsít, összeegyeztethető-e azzal, hogy önök jó viszonyban legyenek a többi kelet-európai országgal, nevezetesen a Szovjetunióval? Nyerst A Szovjetunióval teljes mértékben, szerencsére. Ennek a legobb bizonyítéka az a levél, amelyet Gorbacsov küldött Párizsba a „hetekhez", miközben a csúcs Lengyelországról és Magyarországról tanácskozott. Az azonban igaz, hogy egyes szocialista országokban a magyar politika kérdéseket vet fel, miközben mi arra törekszünk, hogy integrálódjunk a világgazdaságba, Románia mind jobban elszakad tőle és azt szeretné, hogy mi is úgy cselekednénk, akárcsak ők. Én megmondtam Ceausescu elnöknek, Magyarországtól ne várja, hogy ezen az úton követni fogja. Az NDK-val és Csehszlovákiával más a helyzet. Ez a két ország nem kívánja tőlünk, hogy másoljuk őket, de gondjaik vannak a mi politikánkkal. Mi viszont azt reméljük, hogy folytathatjuk integrálódásunkat a világgazdaságba, miközben velük is együttműködünk. Egyébként nagyon elégedettek volnánk, ha a Német Szövetségi Köztársasággal ugyanolyan intenzív kapcsolatokat alakíthatnánk ki, mint amilyenek az NDK-nak vannak Bonnal. Le Monde: Egyes ellenzéki pártok azt ajánlják, hogy Magyarország lépjen ki a KGST-ból és kérje felvételét a Közös Piacba. Hogyan vélekedik erről? Nyers: Ezeknek a javaslatoknak a szerzői felelőtlenek. Miért hagynánk ott a KGST-t éppen akkor, amikor mindenki a tagországok piacaira igyekszik, és főként a szovjet piacra? Ami pedig a Közös Piac-tagságot illeti, köztudott, hogy Ausztria jelentkezett, és öt évet kell várnia, amíg a feltételeknek eleget tesz. Magyarország esetében ez legalább tíz esztendő volna. Nos, majd meglátjuk. Le Monde: A szovjetek azt javasolják, hogy a kereskedelmet ezentúl dollárban számolják és a világpiaci árak alapján. Magyarországnak ez nagyon sokba kerülne. Erről mit gondol? Nyers: Magyarország elvben kedvezően fogadja, hogy a kereskedelem a világpiaci árakon számítódjék és konvertibilis devizában — nyugati pénzben —, mert jelenleg nincs szocialista konvertibilis valuta. A nehézségek az átmeneti szakaszból fakadnak. Le Monde: On ISSS-ban a gazdasági reform atyja volt, aztán 1S77-ben háttérbe szorult. Nincs-e olyan kockázat, hogy ez megismétlődik? Nyers: Nem vagyok biztos semmiben. Ugyanakkor nem hiszek többé abban a történelmi rendben, amelyben pedig sokáig hittem. Mindamellett teljesen lehetetlennek tartom a visszatérést a sztálinizmushoz. Még a kádári korszakban, 1972 és 1987 között sem a sztálini módszerekhez térh etek vissza, csupán a reformok álltak le. Ma a reformjaink szorosan kötődnek a nemzetközi változásokhoz. Ahhoz, hogy ez kérdésessé váljék, különleges körülményekre lenne szükség, viszszalépésre a szovjet—amerikai viszonyban, visszalépésre a Szovjetunió és Európa viszonyában. Természetesen vannak veszélyek, de számunkra a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha mozdulatlanok maradnánk. Le Monde: A kormány és a párt Magyarországon piacgazdaságot kíván kialakítani. Önök átmenetet szerveznének a kapitalizmushoz? Nyers. Nem. Mi demokratikus szocializmust akarunk, a piacgazdaságnak és a gazdaságpolitikának egy kombinációját a szocialista értékek alapján. Az ellenzékünk arra készül, hogy teljesen liberalizált piacgazdaságot alakítsunk ki. Új alkotmányunknak el kell ismernie mind a két irányzatot. Le Monde: Az állami vállalatok privatizálása, amely Magyarországon most végbemegy, nem teszi-e kérdésesé a kollektív tulajdon elvét? Nyers: A magántulajdonba adás szükséges és hasznos. A privatizálási folyamat nemfogja eltüntetni a köztulajdonon alapuló tőkét, sem a szövetkezeteket, inkább kiegészíti őket. Mi a magántőkét egy vegyes gazdaságban akarjuk érdekeltté tenni. Ebben azonban változatlanul a közösségi tulajdon lesz az uralkodó. Le Monde: A gazdaság jelenlegi liberalizációja a szegénység és a munkanélküliség kialakulásával jár, az egyenlőtlenségek növekedésével. Vajon ez nem teszi-e kérdésessé a szocialista értékeket? Nyers: De igen. A kormány gazdaságpolitikájának azt kell lehetővé tennie, hogy csökkentse a piac spontán és negatív hatásait. Úgy vélem, legalábbis az első szakaszban, elkerülhetetlen lesz, hogy a gazdasági reform egy új, igen gazdag réteg fölbukkanását teszi lehetővé. A kedvezőtlen helyzetben lévőknek a szociálpolitika hivatott biztosítani az egyenlőtlenség csökkentését. Hála a növekedés általánossá válásának, később javulni fog a szélesebb rétegek helyzete. Le Monde: Mikor lesznek az első általános és szabad választások? Ősszel, vagy inkább a Jövő tevaszszal? Nyers: Jelenleg vitatkozunk erről az ellenzéki pártokkal. Az én véleményem szerint a dátumnak nincs nagy jelentősége. Ha egyetértünk ebben, még az év vége előtt meg lehet szervezni a választásokat. Ha nem, csak jövőre lesznek esedékesek. De a dátumot nem kell nagyon sokáig húzni és akadályozni munkájában a jelenlegi parlamentet. Bármiként lesz is, ez a parlament fogja megvitatni az 1990-es költségvetést, a gazdasági reform irányelveit. Ami viszont az új alkotmányt illeti, annak a jóváhagyása a következő Országgyűlés feladata lesz, azé, amely a választások nyomán jön majd létre. Le Monde: Van-e különbség a Magyar Szocialista Munkáspárt és az ellenzéki pártok gazdasági programjai között? Nyers: Van ilyen különbség, de nem homlokegyenest ellentétesek. Ebből kizárom a két oldal szélsőségeseit: a jobboldalon azokét, akik teljesen megszüntetnék az állami tulajdont, a baloldalon pedig azokét, akik minden, magántulajdon fölszámolását kívánnák. A többi párttal, úgy vélem, egyetértésre lehet jutni. Le Monde: Beszélnek róla, hogy a választások után koalíciós kormány alakulna. Miképpen vélekedik erről? Nyers: Ez a választások eredményétől függ. Az új kormánynak nehéz gazdasági intézkedéseket kell hoznia, és ezek bizonyos nemzeti egyetértést igényelnek. Egy koalíció lehetséges és kívánatos. A Magyar Szocialista Munkáspárt nem kíván egyedül kormányozni. Ha viszont egy másik párt nyeri el a többséget, ugyancsak nem hiszem, hogy érdekében állna egyedül kormányozni. Én olyan koalíciót tudok elképzelni, amely a baloldal és a centrum között jön létre. Le Monde: A pártnak októberben kell tartania kongresszusát. Elkerülhető egy szakadás? Nyers: Ezt a veszélyt még nem hárítottuk el teljesen. De mind politikailag, mind szervezetileg már jelentős lépéseket tettünk meg. Ha a párt megszabadul szélsőségeseinek egy jó részétől, akkor egységes marad. A választ majd a kongresszus adja meg Magyar Nemzet Az MSZMP elnökségének rokonszenvindexe A Magyar Közvélemény-kutató Indezet IMS. november 29. és december 2. között, 1989. január 11—22. között, 1989. április 28. és május 3. között és 1989. június 8. és 13. között 380 budapesti lakos körében végzett közvélemény-kutatást. A megkérdezettek nem, kor és iskolai végzettség szerint reprezentálták a főváros felnőtt lakosságát. Az 1989. június 23—24-én megtartott MSZMP KB ülésén jelentős személyi és szervezeti változásokra került sor a párt felső vezetésében. Ennek során — hosszas vita után — a KB a párt élére egy négytagú elnökséget választott, melynek tagja Grósz Károly, Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre lett A Kádár János távozásával két hónapja megüresedett pártelnöki funkcióról is döntöttek az ülésén. A korábban csak formálisnak tekintett tisztséget ezentúl Nyers Rezső tölti be, aki ezzel a párt első számú emberelett. Grósz Károlyt a KB megerősítette pozíciójában, megváltozott, szűkebb hatáskörrel a párt főtitkára maradt. A Magyar Közvélemény-kutató Intézet már több hónapja rendszeresen végez közvéleménykutatást a lakosság körében a vezető politikusok iránt — ezen belül a fenti négy politikus iránt — megnyilvánuló rokonszenvről. Az alábbiakban három budapesti vizsgálat eredményeit hasonlítjuk össze, nyomon követve azt, időben változott-e a négy politikus népszerűsége, s ha igen, hogyan. Élen Pozsgay, utolsó: Grósz Az első felmérés 1988. novemberében, közvetlenül az új kormányfő beiktatása után készült. A leköszönő Grósz Károly helyére a parlament ekkor választotta meg miniszterelnöknek Németh Miklóst. Második felvételünkre két hónappal később, ez év januárjában, harmadik felvételünkre pedig ez év júniusában, az MSZMP KB ülése előtt egy héttel került sor. Az alábbi táblázat a négy politikus rokonszenvindexét tartalmazza a jelzett három időpontban: Az MSZMP elnökségi tagjainak rokonszenvpontszáma a budapestiek körében. (A kérdezettek egy 1—5-ig tartó skálán helyezhették el a politikusokat. A skála alsó pontja: az egyes érték jelentette, hogy az adott politikus nagyon ellenszenves, felső pontja: az ötös érték pedig, hogy nagyon rokonszenves. A táblázat ezen értékeket egy 1—100- ig terjedő skálán mutatja be.) Mindhárom felvétel közös vonása, hogy az élen Pozsgay Imre, az utolsó helyen pedig Grósz Károly áll. Németh Miklós és Nyers Rezső mindig a második és harmadik helyen szerepel, kivéve a harmadik, júniusi felvételt, amely azt mutatja, hogy Németh Miklós felzárkózott, és ha csak minimális különbséggel is, de élre állt. A táblázatról könnyen leolvasható, hogy Grósz Károly november és január között jelentősen vesztett népszerűségéből, és az elmúlt fél év során rokonszenvindexe fokozatosan tovább csökkent. Németh Miklósnál a legutóbbi felvételben látszik jelentős különbség. A többi politikushoz képest az ő rokonszenvindexe mutatja itt a legnagyobb eltérést, és a többi politikushoz képest csak ő mondhatja el magáról, hogy az elmúlt fél év alatt népszerűsége növekedett. Érdemes megemlíteni, hogy míg novemberben a budapestiek 20 százalékának, addig ’89 nyarán csak 1 százalékának volt ismeretlen Németh Miklós személye. Nyers Rezső megítélése az első két felvételben nem változott, az elmúlt nőnapokban azonban rokonszenvindexe kismértékben csökkent A táblázatról az is leolvasható, hogy az elmúlt hónapok során az egyes politikusokról alkotott vélemények egyre erősebben polarizálódnak. Novemberi felvételünkhöz képest — ahol a kérdezettek egy jelentős része a rokonszenv szempontjából nem tett különbséget a négy poltikus között —, a júniusi rokonszenvindexek azt mutatják, hogy a többség megpróbált differenciált választ adni. Ez azzal magyarázható, hogy az MSZMP-n belüli — már hosszabb ideje létező — nézetkülönbségek, ellentétek e félév alatt mind nyilvánvalóbbakká váltak. A különböző irányzatok, platformok markánsan elkülönülnek, az emberek könnyebben tudják azonosítani, melyik politikus milyen álláspontot képvisel, könnyebben tudják megtalálni azt a vezetőt, akinek programját magukénak érzik. Németh népszerű Az egyes társadalmi-demográfiai csoportokat vizsgálva szembetűnő, hogy mindegyik felvételben, mind a négy politikusnál Budapesten a szakképzetlen, segéd- és betanított munkások, az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők, a nők és az MSZMP tagjai tendenciaszerűen magasabb értékeket adnak, mint a szellemi foglalkozásúak, a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a férfiak és a pártonkívüliek. A politikusok sorrendje e csoportok többségében mindig megegyezik. E „szabály” alól kivételt képeznek az MSZMP tagjai, akik mindhárom felvételben Németh Miklóst tartották legrokonszenvesebbnek. Ha azt vizsgáljuk, hogy a négy politikus népszerűsége az egyes társadalmi-demográfiai csoportokban mennyiben és milyen előjellel változott, jelentős eltérések fedezhetők fel. Grósz Károly népszerűsége leglátványosabban a diplomások körében esett vissza. Novemberben a budapesti értelmiségiek rokonszenvindexe 56-ot, januárban viszont már csak 33-at mutatott. A főtitkár népszerűségéből legkevésbé a szakképzetlen és szakképzett munkások közt vesztett. Júniusban Grósz Károly alacsonyabb értékeket kapott, mint januárban, de rokonszenvindexének csökkenése kisebb volt, mint november és január között. A felsőfokú végzettségűek körében viszont valamelyest emelkedtek pontszámai (január: 33, június: 37), de ennek mértéke azt mutatja, hogy e csoportban tartósan alacsony a pártfőtitkár népszerűsége. A másik jelentős változást a Németh Miklós iránt megnyilvánuló rokonszenv emelkedése jelenti. Január óta a miniszterelnök főként a szellemi dolgozók körében lett népszerűbb. Januárban a nem diplomás és a diplomás szellemi dolgozók rokonszenvindexe 60-at, illetve 55-öt, júniusban viszont már 79-et, illetve 73-at mutatott. A kérdezetteknek lehetőségük volt két politikust, Németh Miklós miniszterelnököt és Grósz Károly pártfőtitkárt más szempontból is „leosztályozni”. Arra kértük őket, hogy egy ötfokú skála segítségével mondják meg, mennyire elégedettek, illetve elégedetlenek az ország irányításában legfontosabb pozíciót betöltő két politikussal. A rokonszenvindexek hosszabb távú vizsgálatával szemben, itt egy május eleji és egy júniusi felmérést hasonlítunk össze: „Mennyire elégedett* vagy elégedetlen ön az MSZMP főtitkárával, Grósz Károllyal? Mennyire elégedett vagy elégedetlen ön a miniszterelnökkel, Németh Miklóssal?**A kérdezettek egy 1 9-ig tartó skólán helyezhették el a politikusokat. A skála alsó pontja: az egyes érték jelentette, hogy az adott politikussal nagyon elégedetlenek, felső pontját az ötös érték pedig, hogy nagyon elégedettek. A táblázat ezen értékeket egy 1—100-ig terjedő skálán mutatja be.) E táblázat adatai is bizonyítják, hogy Grósz Károly kedvezőtlenebb megítélését elsősorban a tavalyy év végi politikai szereplése, nyilatkozatai okozták, hiszen májusi és júniusi elégedettségi mutatóink jelentős csökkenést vagy emelkedést nem jeleznek. Két hónap alatt valamelyest elégedettebbek lettek a budapestiek, elsősorban a diplomások és a szakmunkásképzőt végzettek. Az előbbi csoportban a májusi 26-ról júniusban 34-re, az utóbbiban 29- ről 41-re emelkedtek az értékek. Figyelemre méltó, hogy egyedül az MSZMP tagjai mutatkoznak elégedetlenebbeknek a párt főtitkárával (május: 52, június: 46). Sok a beszéd Németh Miklós esetében ellenben a másfél hónap alatt jelentősen módosult a budapestiek véleménye. A miniszterelnök iránt megnyilvánuló elégedettség mindegyik vizsgált társadalmi-demográfiai csoportban nagyon nagy mértékben emelkedett. Kiugróan magas a növekedés a budapesti értelmiségiek körében, akik május elején még csak 35, júniusban pedig már 71 pontot adtak a kormányfőnek. A miniszterelnök kedvezőbb megítélésében valószínűleg szerepet játszanak a kormány elmúlt hónapokban hozott intézkedései és Németh Miklós parlamenti szereplése is. Az 1989. május 30. és június 2. között lezajlott országgyűlési ülésszak egyik kiemelkedő eseménye volt a miniszterelnök nagy hatású expozéja, melyben az ország jövője szempontjából legégetőbb problémákról, jelenségekről és megoldási módjukról beszélt. A képviselőház munkáját figyelemmel kísérők mintegy háromnegyed része hallotta, vagy olvasta Németh Miklós felszólalásait. A válaszokból kiderül, hogy a beszédeknek azokra a részeire emlékeznek inkább, amelyek az ország gazdasági, pénzügyi helyzetével, adósságaival, a költségvetési és a gazdasági csomagtervvel foglalkoznak. A budapestiek majdnem fele említette ezeket. Egyötöd részük emlékezett a bős-nagymarosi beruházás helyzetének ismertetésére. Ugyanenynyien voltak azok, akik a közelmúlt történelmének rövid értékelését említették, melyben Németh Miklós Nagy Imréről, Nagy Imre temetéséről, az 1956-os eseményekről, a koncepciós perek áldozatainak rehabilitálásáról és az ún. „Kádár-korszak”-ról beszélt. Legkevesebben — egytizednyien — olyan témákat soroltak fel, melyek a jelenkor politikai életéhez kötődik, mint pl. a kibontakozás, a demokratikus átalakítás szükségessége, s a kormánynak az a törekvése, hogy az alternatív szervezetekkel kapcsolatot teremtsen. A beszédek kapcsán sokan tetszésüknek adtak hangot. A legtöbben a miniszterelnök valamilyen személyes tulajdonságára figyeltek fel, többek között őszinteségét, tárgyilagosságát, határozottságát, felkészültségét és jó előadói készségét emelték ki. Sokan reformelkötelezettségét hangsúlyozták, azt, hogy megújulást akar, hogy „azon van, hogy a világ sorsa javuljon”. Amit többen nehezményeztek, az nem is a személye ellen, inkább az eddigi általános gyakorlat ellen irányult, hogy „túl sok a felesleges beszéd", „tettek kellenek", „már megint csak magyarázkodnak”. Kerek! Judit Polony Gábor ‡, 5 . a «9 cr » « y •Ο ζ B iá · 9 -8 N H u ·‹« -ο» — ‡‹ ~u ed UZ zE Zas 0.S 1988. november 62 70 se 75 1989. Január SS 66 66 79 1989. június SÍ 77 99 79 f-3? p,6 B X C6| >*3 est zs 1989. mAjus 99 6« 1989. Június 60 79 Református misszióközpont nyílt (MTI) Kocsis Elemér püspök, zsinati lelkész elnök hétfőn felszentelte a Magyarországi Református Egyház új társadalmi miszszióközpontjának épületét Rákospalotán, az Alagi tér 13. szám alatt. A magyar református egyház küldetéséből fakadó feladatának tekinti a társadalom problémáinak megoldásán fáradozó speciális missziói folytatását. Így az iszákosokat, a kallódó fiatalokat mentő missziót, a vakok és siketek, illetve a mozgáskorlátozottak körében kifejtett lelkipásztor miszsziót, az úgynevezett cigánymiszsziót, a telefonos lelki gondozást, a harmadik világ leprásait támogató külmisszióit, valamint a rövidesen beindítandó úgynevezett börtönmisszióit, az elítéltek lelki gondozására. E szolgálati ágak közül az iszákosmentő és a lepramisszió máris megkezdte működését. A többi fokozatosan foglalja el helyét az új épületben. A ház kétharmad részében a rákosszentmihályi református gyülekezetből átköltöző erdélyi menekültügyi szolgálat kap helyet. Az új egyházi központ kialakításához nagy összegű adománynyal járult hozzá a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának menekültügyet szolgáló segélyalapja, valamint a Református Világszövetség. Az avatóünnepségen részt vett Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter. BELSŐ ÁBRÁND Szomorú tüntetés színhelye volt vasárnap délben Belsőbáránd, ez a Székesfehérvártól alig tíz kilométerre fekvő parányi község. Nem a falu lakói vonultak fel, hanem három-négy tucat ifjú képzőművész, aki hat esztendeje művésztelepet alakított ái a bárándi kastélyban , s akiket most, finoman szólva, kiebrudalt a tanács. A rövid és csöndes felvonuláson látott transzparensek közül nekem az tetszett legjobban, amelyen — némi szójátékkal —, csak ennyi állt: „Elszállt egy belső ábránd". Mi történt? A romos kastélyt a Morvay László festőművész, pécsi főiskolai tanár vezette Gaál Imre Stúdió bérelte a helyi tanácstól, azzal a feltétellel, hogy a művészpalánták az épület állagát megóvják. Ez sikerült, az évek során több mint félmillió forintot és soksok munkát fordítottak a düledezőkastély és az óriási park rendbentartására. Megszerették ezt a rejtelmes zugot, Morvay már azt tervezte,hogy a jövő évtől mesterkurzusokat szervez a különféle művészeti ágak jeles képviselőinek. Éppen az idén nyárra sikerült összegyűjtenie különböző szponzoroktól néhány milliót, amiből megvásárolhatták és felújíthatták volna az egykori grófi kúriát. De mire az abai tanácson letette volna a pénzt, kiderült, hogy a rezidenciát — a három és fél hektáros parkkal —, potom 800 ezer forintért megvásárolta báró von Bárándy úr, aki fogadót, golfpályát, lovardát kíván nyitni egykori birtokán. A falusiak természetein olcsóbban juthatnak hozzá a sporteszközökhöz — kecsegtette a helybélieket. „Elképzelem Józsi bácsit, amint szombat délután egy kese kancára pattan, vagy a könnyűfémműbe ingázó fiatalokat, akik a nyolcórás műszak és a pluszmunka után golfütő után kapkodnak... Elszállt egy ábránd Bárándon, hogy művésztelepet lehetne varázsolni a romoskastélyból. Az utolsó nap kiállítás nyílt az ifjak műveiből, néhány falusi el is merészkedett abemutatóra, s megrökönyödve látta, hogy itt tényleg munka folyt. Nem is akármilyen! „Megint eladtuk magunkat öt dollárért egy amerikainak" — sóhajtotta egy festősuhanc a Stúdió '89 jelenlévő riporterének. De a hatóság, úgy tetszik, tart a művészektől. Az abai tanácselnök — ahová a kisközség tartozik — és a helyi rendőr szombaton este végigjárta a portákat és mindenkit figyelmeztetett: ha a menet megindul, tartózkodjanak a házban, ne elegyedjenek szóba a tüntetőkkel. Úgyhogy a vasárnapi demonstráció egy kihalt faluban zajlott. Ha von Bárándy kéri, lehet, hogy egy könnyű csekkért teljesen kiütik kedvéért a falut. Ne zavarogjon a népség, ha a valutás turisták pihenni vágynak... (int) Kedd, 1989. augusztus 1.