Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)
1989-10-13 / 241. szám
Péntek, 1989. október 13. A MigyiT üzlRt megkérdezte: Miért nem fizették ki a hadifoglyok dollár utalványait? Az 1989. szeptember 22-i kormányülés után tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő a világháborús események kapcsán kártalanítandók között felsorolta azokat a személyeket is, akik amerikai hadifogságba estek, és ott végzett munkájukért bizonyos szerény dollárösszegre szóló utalványt kaptak. Ezeket az utalványokat a Magyar Nemzeti Banknál letétbe helyezték, ám e letéteket mind a mai napig nem fizették ki. Hogy miért nem, arra a kormányszóvivő nem adott magyarázatot. A választ keresve eljutottunk a Pénzintézeti Központhoz, amely 1982-ben vette át a Magyar Nemzeti Banktól az említett hadifogoly-utalványokat további megőrzésre. Kérdéseinkre Bíró Mihály vezérigazgató és Pécsi Sándorné főosztályvezető válaszolt. — Hogyan kerültek a dollárutalványok annak idején a Magyar Nemzeti Bankhoz? — Egy 1946. évi miniszterelnöki rendelet értelmében minden külföldi követelést megtestesítő értékpapírt letétbe kellett helyezni a Magyar Nemzeti Banknál — közli Pócsi Sándorné. — Hány hadifogoly-utalványt helyeztek letétbe, és ezek összesen mekkora összegre szólnak? — Mintegy 7000 utalványt őrzünk. Az utalványok értéke 20 és 200 dollár között szóródik, nagyon kevés szól 200 dollárnál többre. Az utalványok összesített értéke kereken 800 ezer dollár. — Miért nem fizették ki ezeket mind a mai napig a kedvezményezetteknek? Lehetséges, hogy sohasem hívták le az ellenértéküket az Amerikai Egyesült Államokból? — Minthogy mi csak 1982-ben vettük át az értékpapírokat a Magyar Nemzeti Banktól, az utóbbi kérdésre nem tudok válaszolni. Azt viszont tudom, hogy ennek, a pénznek a felhasználásáról az 1947. február 10-i párizsi békeszerződés tartalmaz rendelkezéseket.Megnéztük a békeszerződést, és annak 29. cikkében többek között azt olvastuk, hogy a szövetséges hatalmak az általuk támasztott és a szerződésben megerősített anyagi igények határáig felhasználhatták magyar állampolgárok, azaz természetes személyek külföldi pénzköveteléseit is. Márpedig e szerződés értelmében Magyarországnak 300 millió dolláros jóvátételt kellett fizetnie a győztes nyugati hatalmaknak, a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának járó jóvátételen felül. Csakhogy ugyanennek a cikknek a 3. pontjában ez áll: ,A magyar kormány kötelezi magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja.”) — Nem tartalmaz viszont a szerződés semmilyen kitételt arra nézve, milyen mértékű legyen ez a kártalanítás és milyen határidőig kell végrehajtani — mondja erre Bíró Mihály vezérigazgató. — Erről a kormánynak kell döntenie, és egyszersmind meg kell határoznia, honnan vegyük a kártalanítás fedezetét. — Magyarán szólva, a Pénzintézeti Központ ebben az ügyben csak végrehajtó lehet. — Így van. És mi a lehető leggyorsabban eleget is teszünk ennek a kötelezettségünknek, mihelyt a kormány meghozza döntését. — ígéri a Pénzintézeti Központ vezérigazgatója. — Bár nagy a valószínűsége, hogy sok kedvezményezettet már nem találunk meg akkori lakcímén, és sok hagyatéki eljárást is le kell majd bonyolítani, ami némileg lassítja majd a munkánkat. (érsek) Magyar Nemzet Klinikai eset Állatorvosi ló a szemészeten A színháztörténet számos olyan eseményt megörökít mikor egyikmásik híres színésznek darabot irt a kor valamelyik divatos drámaírója. Távolról sem következtethető azonban ebből az ismert mondás általános igazsága, hogy tudniillik „színház az egész világ". Mégis, a szocializmus felejthetetlen évei alatt, tapasztalhattuk, kiterjesztették „az élet úgymond minden területére" a színházakban többnyire bevált sztatikus túszt, így kaphatott például testre szabott, vadonatúj klinikát az arra érdemes Radnót Magda professzor asszony. Függetlenül attól, hogy néhány buszmegállóval odébb már működött egy „alig” másfél száz esztendős, kontinensszerte hírnevet szerzett szemklinika a Mária utcában. S mert valamilyen módon illett megkülönböztetni a két intézetet egymástól, hát az újszülött biggyeszthette neve elé a laikusban bizonyos elsőbbséget sejtető római egyest, s az 1908 és 1935 között már 15 ezer sikeres szürkehályogműtétet végzett, sokáig egyke klinika pedig a római kettest. Mígnem — írtuk éppen három évvel ezelőtt a Magyar Nemzetben — „a hatvanas évek elején az egyetem akkori rektora jelezte az akkori minisztériumnak (nem sokkal azután, hogy a Tömő utcában megépült a másik szemklinika), hogy elég egy klinika is. Hivatkozott az ország gazdasági helyzetére, a drága technikára, amely megnehezíti egyidejűleg két, azonos rendeltetésű egyetemi intézmény fejlesztését". Gazdasági helyzet (fokozódó!) persze azóta is van, ám változatlanul nem fuzionált a két klinika a Tömő utcában. Mivelhogy ez is jelentős költségekkel járna. Arról nem beszélve, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem illetékesei által egyaránt már-már mániákusan szorgalmazott összeköltözést (ha mégis sor kerülne rá) a betegek ellátása sínylené meg. Szokás hivatkozni mégis Bécsre, ahol az orvosi egyetemnek szintén két szemklinikája van, amelyeket azonbanhamarosan öszszevonnak. Nem ismerem az előzményeket, de biztosra veszem, hogy az azonosság gyökereit nem a monarchiában kell keresni, következésképpen alapvetően más történetről van szó. No meg a körülmények is mások, főleg az egészségügy támogatottságának mértéke és a két orvostudományi egyetem épületeinek állagát tekintve. A legszennyesebb a legtisztábbal? Így nem csoda, hogy a krónikusan alultámogatott magyar egészségügy vezetői (nyilvánvaló tehetetlenségükben) egyre markánsabban hangoztatják az illetékességük alá tartozó egyetemek önállóságát. Dr. Zelles Tivadar professzor erről az Orvosegyetem című lapban így nyilatkozott: „Az egyetem Irányító szerepe saját dolgai rendezésében nagyon csekély. Ebből következik problémáink zöme. Amíg nincs hosszú periódusra pénzbeli garancia, fennáll annak a veszélye, hogy olyan fejlesztésekbe fog bele, amelyek nem teszik optimálissá egy-egy szakma területén az ellátást." Elnézést a szándékos képzavarért, de ha van a humánellátásban állatorvosi ló, az egész biztos a II. Szemklinika Mária utcai rezidenciáján található. Itt ugyanis gyakorlatilag minden előfordult az elmúlt hat évben, ami a szegény magyar egészségüggyel megeshet, s ki tudja, mennyi idő telik el még a gyógyulásig. A klinika igazgatója, dr. Imre György professzor mégis töretlenül optimista. Mint mondta, tudomásul veszik, hogy az állam a Tömő utcai intézetet fejleszti, központi pénz csak az ott használatos korszerű műszerek beszerzésére jut. Igyekeznek hát más forrásokat fakasztani. Elvállalták például a nálunk tanuló NSZK-beli orvostanhallgatók oktatását, s az így befolyt tandíjakból (58 ezer márkáért) vásároltak egy operáló mikroszkópot. Egyezségre léptek az Országos Tervhivatallal, hogy kétévenként végigszűrik a tiszta látásra ugyancsak rászoruló dolgozókat. A megszolgált hétmillió forintért komputerrel ellátott, A és B képes utrahangkészüléket vehettek. Kapcsolatba léptek továbbá a Máltai Lovagrenddel, s kaptak egy ugyancsak komputerrel ellátott, legmodernebb látótérvizsgáló készüléket. Vagyis, boldogulnának, ha hagynák őket, s megszűnne az az áldatlan állapot, amely 1983-ban kezdődött. Akkor vették el a II. Szemklinika felét, ahová beköltözött az Urológiai Klinika, amelynek épületét felújították. Terv szerint a munkálatok három évig tartottak volna, de porszem kerülhetett a gépezetbe, s ezért csak remélni lehet, hogy hat év elteltével, még az idén az albérlők végre elköltöznek. Valamikor úgy volt, új főbérlő lesz a Mária utcai épületben, ideköltözik a fogászati kar, amely már régen rászolgált arra, hogy emberi körülmények közé kerüljön. Az átalakítás azonban óriási ráfordítást igényelne. És persze azt is, hogy megelőzően a két szemklinika egyesüljön, ami megint csak próbára tenné az egészségügyet. Ezért, a „terv” úgy módosult, hogy amíg a két klinika (bővített ambulanciával, csökkentett ágyszámmal, egy igazgatóval) nem egyesül a Tömő utcában, addig az a klinika nyer átmeneti elszállásolást a Mária utcában, amelyet éppen halaszthatatlanul felújítanak. Aztán változott a koncepció. Pontosabban január óta egyfolytában változik. Először úgy volt, hogy a bőrklinika kerül közvetlen szomszédságba a szemklinikával. Ahogy a professzor fogalmazott: „a legszennyesebb orvosi szakma került volna egy fedél alá a legtisztábbal". Szerencsére ezt sikerült elhárítani. Úgy tűnt, az említettnél már csak jobb megoldás szentesülhet. Mindenki költözik Jelenleg az van, hogy a harmadik emeletre költözne az egyetem gazdasági hivatalának pénzügyi csoportja, ahol ez idő szerint a szemészeti gyermekosztály van, amely viszont lekerülne a földszintre, az urológiai prof. megüresedett rezidenciájára. Ez az elképzelés általános és osztatlan felháborodást váltott ki a klinika valamennyi dolgozójából, s ha lenne az intézetnek saját betegvédő egyesülete, annak tagjai alighanem már holnap a minisztérium, majd a Parlament elé vonulnának. Az lenne ugyanis a módi, hogy a frissen operált, altatott gyerekeket a 111. emeleti műtőből a földszintre kellene lehozni, ahol egész nap óriási a sürgés-forgás. Folytatva a pillanatnyi koncepció részletezését, a második emeleten a kórtermekből (00 ágy) oktatási helyiségeket alakítanának ki. Ezzel egyidejűleg a kórtermek áttelepülnének az első emeletre, ahol természetesen vizsgálókat kellene létrehozni, s ezáltal tovább nőne a szűkösség. Némi gyógyír, hogy megkapják az urológusok korszerű műtőtraktusát. De ez sem ment simán, hiszen eredetileg úgy volt: le kell zárni, így biztosítva a műtők állagmegóvását. Holott az állagot éppen ellenkezőleg, használat közben lehet a legjobban megóvni. Végül: a földszinten, az urológiai ambulancia helyére szánják az illetékesek a gyermekfogászati klinikát, ami Imre professzor szerint is jó megoldás lenne. Sajnos, azonban semmi sincs eldöntve. „Az fáj a legjobban — került a jegyzetfüzetembe —, hogy nem alakul ki tartós koncepció, s ezért állandó bizonytalanságban élünk. Már azt sem bánnánk, ha végérvényesen fél klinikánk lenne, csak békesség legyen végre körülöttünk". Ami nyilvánvalóan a betegek szempontjából sem közömbös, mert hiszen az áldatlan állapotok ellenére a II. Szemklinikán évente 2300 műtétet végeznek, s az ambuláns forgalom meghaladja az ötvenezret. „Mikor az épület sorsáról tárgyalnak, véletlenül sem hívnak meg. Utólag értesülök mindenről. Előfordul persze, hogy utólag figyelembe veszik egyik-másik ellenvetésemet, ám az újabb döntésekre megint csak elfelejtenek meghívni." Imre professzor több ízben leírta az elképzeléseit, s azokat minden illetékes fórumhoz eljuttatta. A válasz rendre ugyanaz: nagy a szűkösség, úgyis összevonják őket. Ami előbb-utóbb csak bekövetkezik, s akkor pedig az egy szem szemklinikán (ha egyszer Bécsben is így járnak el) nyilvánvalóan kevesebb orvosnak jut megélhetés, s ennek egyenes következményeként számolni kell azzal a veszéllyel is, hogy a jövőben még kevesebben választják ezt a cseppet sem népszerű orvosi mesterséget. Pedig a szem a legfontosabb érzékszervünk, miután a külvilágból érkező ingerek 90 százaléka közvetítésével jut el az agyba. S ki merné azt állítani (amit egyébként a diszciplínák önkényesen kialakított sorrendje mifelénk elég markánsan szemléltet), hogy a látás elvesztése kisebb tragédia, mintha valaki megrokkan. Csövesek jótevői Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a hányatott sorsú II. Szemklinika (ha csak nem változik megint a koncepció) újabb viharos időszak elé néz. Átépítés és hurcolkodás közepette kell majd azonos színvonalú ellátást nyújtania a feltehetően nem csökkenő pacientúrának. Miközben a klinikai tömb másik oldalán, a Baross utcában évek óta van egy elhagyott épület, amely nagyobb annál, mint amelyikben a szemészek húzzák egyre jobban össze magukat. Valamikor itt az egyik sebészeti klinika volt, amelyet kitelepítettek, hogy a traumatológia (amíg a bauxitbetonos épületük a Mező Imre úton megújul) ideiglenes elszállásolást nyerjen. A traumatológusok már régen megszépült otthonukba költöztek, ám a Baross utca 23—25. szám alatti épület bejáratán azóta sincs cégér. Időközben szétfagytak a csövek, mert annak idején elfelejtették vízteleníteni őket, s rohamosan romlik az épület állaga. Pedig a kiköltözéskor még jól használható épület volt. Most meg alkalmasint csövesek töltik falai közt éjszakáikat... Tervek özöne készült 1983 óta az épület hasznosítására, ám valamennyi valamiért használhatatlannak bizonyult. Főhatóságok, még főbb hatóságok vitatkoznak ma is az orvosegyetem vezetőivel, de a megoldás csak késik. Az elmúlt év végén még úgy volt, hogy az egykori sebészeti klinika, majd traumatológia helyén transzplantációs központ létesül, ami hát nem éppen egyetemi illetékesség ... Az épület azóta is elhagyott, s amennyire tud, ellenáll a pusztulásnak. Félve kérdezem: mi lenne, ha ide költöznének azok a klinikák, amelyeket éppen felújítanak, vagy amelyek működtetése már-már fenntarthatatlan ? Annál is inkább, mert mint azt egy éve a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatóinak és dolgozóinak lapjában, az Orvosegyetemben olvasni lehetett, a KNEB-vizsgálatot követően, amely egy közérdekű bejelentés alapján az elhagyott klinikai épület kihasználtságát vizsgálta 1985-től. „Az egészségügy, s ezen belül egyetemünk helyzete olyan mélyponton van, hogy az ebből való kimozduláshoz a tárca pénze már régen kevés, a kormányzat egészének segítsége szükséges." Kertész Péter Mibe fektesse pénzét a társadalombiztosítás? Gesztus vagy csapda az egyszeri nyugdíj-kiegészítés A kormány a parlament legutóbbi ülésén ismét bizonyságát adta szociális problémák iránti érzékenységének. A milliókat érintő gondokról a kormány nem csupán a statisztikákból értesül, hanem — mint Németh Miklós miniszterelnök fogalmazott — az emberek „hozzám küldött, bizalmat tükröző, de nehéz sorsukról árulkodó leveleik ezreiből is ez árad”. S bár a kormány ez évben is több milliárd forintot adott eddig nyugdíj-kiegészítésként, továbbra is „tennünk kell, mert ez a helyzet méltatlan és valóban tarthatatlan", mondta a miniszterelnök. Szerencsére a kormánynak nem csupán vágyai vannak. A cselekvésre a fentieken kívül legalább két indok és lehetőség is van. Az egyik, hogy ezt ígérték az év elején. A másik, hogy az elmúlt év végén önállósított Társadalombiztosítási Alapok gazdálkodása „kedvezően alakult”. A többletbevételt pedig — így a miniszterelnök — nem szabad másra költenünk, csak a szociális helyzet javítására, és némi biztonság megteremtésére. Kötelező kötvény Afeletti örömünket, hogy a kormány végre teljesíti is valamely ígéretet, s hogy tiszteletben tartja a társadalombiztosítás önállóságát, csupán két árnyék fedi be. Az egyik, hogy az ígéret nem arra szólt, amiről most beszélnek, s az egyszeri segélyre éppen a többlet-bérkiáramlás, a kormány terveinek kudarca ad lehetőséget. S a tervezettnél nagyobb infláció jelenti a nyugdíj-kiegészítés egyik kényszerét is. A másik felhő, hogy e választások előtti jólét gesztus éppen a társadalombiztosítás önállóságát, a hosszabb távú szociális biztonságot csorbítja. Az 1989-es tervek készítésénél már lehetett látni, hogy a formailag önállóvá lett társadalombiztosítás ez évben szufficites lesz, azaz, bevételei meghaladják majd kiadásait. 10 milliárd forint körülire tervezett többlet célszerű felhasználásáról a kormány kellő időben gondoskodott. Terveiben rögzítette, hogy az önálló Társadalombiztosítás 6 milliárd forint értékben úgynevezett lakásfedezeti kötvényeket vásárol majd. A tervezettnél azonban sokkal nagyobbak lettek a bérek ... Ennek lehet örülni is, mindenesetre többlete azonban a kormány szándékainak kudarcát jelzi, hiszen a vártnál jóval nagyobb bérkiáramlás keletkezett. A kormány azonban nem jött zavarba. Nehezen felejthető, szép jelenet volt, amikor Békesi László pénzügyminiszter az 1989-es költségvetés módosításának nyári országgyűlési vitáján meggyőzte a költségvetési bizottságot arról, hogy a társadalombiztosításnak bizonybizony törvényben kell előírni, hogy mi is a legjobb számára. Tehát az a legkedvezőbb számtukra, ha a többletbevételüket lakásalap-fedezeti kötvények vásárlására fordítják. Hiszen ezek piaci kamatozásúak, s a garantált állami kötvényeknél biztosabb üzlet nincs, fejtegette a miniszter. Arról nem szólt, hogy a társadalombiztosítás vezetőinek mely jellembeli, vagy szakmai hiányosságai miatt kell kötelezővé tenni egy bomba üzletet... Talán arról nem sikerült a társadalombiztosítás vezetőit meggyőzni, hogy mennyire előnyös számukra az, hogy kötvényvásár- l lásaik után 6 évig nem törleszte- nek, csak a kamatokat kapják? Látszólagos önállóság Ez év végére várhatóan 24 — de legalább 21-22 — milliárd forint többlete lesz a társadalombiztosításnak, amiből várhatóan 15 milliárd forintot kötvényvásárlásra kényszerülnek fordítani. Miközben ahhoz, hogy a társadalombiztosítás önállóvá válhasson, minimálisan 600 milliárd forintra volna szükség ahhoz például, hogy a nyugdíjak értékállóságát saját vagyonából biztosítani tudja. A kötvényvásárlási kényszerrel a kormány látszólagossá teszi a társadalombiztosítás önállóságát, s nem csak erre az évre. Magát az önállósodási folyamatot korlátozza — rövid távú, deficitleplező manőverrel. A baj persze nem jár egyedül. Nyugat-Európában és az USA- ban a tőkepiac roppant fontos szereplői éppen a különböző társadalombiztosítási és nyugdíjalapok. Magyarországon a társadalombiztosítás többletének elvonásával éppen ,ezt a fejlődési lehetőséget rombolják szét Azaz, az oly elengedhetetlen privatizációnak egyik útját zárják le, így a privatizáció egyetlen működő csatornájává a mai menedzser réteg dotált tulajdonossá tétele válik. Ahelyett, hogy az önállóvá lett, önkormányzati alapon működő társadalombiztosítás vagyonát gyarapítva a különböző alapok vásárolhatnának az állami vagyonból, befektethetnék tőkéjüket jövedelmező vállalkozásokba, ingatlanokba. Felélt Jövő E lehetőségektől való megfosztás teszi végérvényesen demagóggá, legalábbis kétségessé a kormány év végi — több milliárd forintos végösszegű egyszeri támogatását a kisnyugdíjasoknak. A kötvényvásárlás mellett ez az egyszeri, sokak számára ténylegesen nagy könnyebbséget adó segély a saját jövőbeni lehetőségeinek a fölélését jelenti. Mint az egyik neves szakértő, Bod Péter írja a Figyelő múlt heti számában, az elmúlt évtizedek hasonló lépéseiről, hogy azok diszfunkcionálissá tették, s lezüllesztették a társadalombiztosítást. A kormány mostani lépése sem minősíthető másképp. De legalább segítséget jelent a választási kampányában. Langmir Ferenc Soros-pályázatok Ösztöndíjak belföldön, külföldön tudományos munkák, nyelvtanfolyamok, népfőiskolák Az MTA—Soros alapítvány közreadta Soros tájékoztató füzet ’89 címmel az alapítvány bizottsága által meghirdetett összes pályázat részletes jegyzékét, a lehetőségeket, feltételeket és a pályázatok benyújtásának módját. E füzet hozzáférhető a tudományegyetemek külügyi csoportjainál — Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsett —, valamint az MTA—Soros alapítvány titkárságán (1525 Budapest, Pf. 34.; telefon: 175-49-82.) Lehet pályázni szabadon választott témakörökben: kulturális, tudományos, oktatási, közművelődési, társadalomfejlesztő, közösségteremtő, nyitott szellemű kezdeményezésekkel forinttámogatásért, valamint valutáért beszerezhető berendezésekre, eszközökre forinttérítés ellenében (de kivételes esetekben a bizottság a forinttérítéstől eltekint). Belföldi ösztöndíjakra társadalomtudományi, irodalomtudományi és esztétikai, valamint zenei témákban lehet pályázni. Tudományos közlemények külföldi megjelentetésére is adható be pályázat, valamint külföldi tudományos rendezvényekre, konferenciára, dubrovniki kurzusokra, külföldi tanulmányutakra (ez utóbbiak legfeljebb három hónapra szólóan). Pályázat adható be demokratikus szervezetek támogatására, olyan csoportoknak, amelyek a helyi és az országos közélet demokratikus megújításában kívánnak részt venni — politikai pártok azonban nem pályázhatnak. Külföldi ösztöndíjakra lehet pályázni Angliába az oxfordi, a yorki és a manchesteri egyetemre; az Egyesült Államokba a Rutgers és az Indiana Egyetemre; Belgiumba a Leuveni Katolikus Egyetemre, illetve bármely nyugati ország egyetemére vagy tudományos intézményébe. (Kérdőív és tájékoztató a tudományegyetemek külügyi csoportjainál Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsett, valamint a Művelődési Minisztérium NKD© 1884. Budapest Pf. 1. címen igényelhető.) öthetes angol nyelvtani államra lehet pályázni az Egyesült Alantokba 1990 nyarán: az OKTV angol döntőjébe jutott középiskolásoknak, illetve csak általános és középiskolai angoltanároknak. A bölcsészettudományi felsőoktatás tartalmi és szervezeti megújítására szolgáló pályázatok határideje október 31. A következő hat pályázatról a megadott címeken lehet információt kapni. Pályázhatnak a tudományegyetemek nappali tagozatos hallgatói az alapítvány által megadott témakörökben írt dolgozataikkal külföldi tanulmányútra illetve pályadíjra (tájékoztatás az egyetemek tudományszervezőinél). Építészek és képzőművészek pályázhatnak a Műcsarnok Architektonikus gondolkodás ma című kiállítására (részletes tájékoztatás a Műcsarnok—Soros alapítvány dokumentációs központjában, 1406 Budapest, Pf. 35, vagy telefonon: 142-53-79; határidő: október 31.). Kisvállalkozóknak vállalkozásuk üzemeltetéséhez szükséges — valutáért beszerezhető — termelési eszközökhöz nyújt támogatást az alapítvány a Nemzeti Bank középárfolyamon számított forinttérítés ellenében (információk a Consultrade Kftnél, 1389 Budapest, Pf. 150., valamint az alapítvány titkárságán; határidő: október 31.). Külföldi szaktanácsadók meghívására pályázhatnak ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok (felvilágosítást ad a Magyar Gazdasági Kamarában Zselinszky Tibor; 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6—8.). A népfőiskolák támogatására szóló pályázat feltételeiről a TIT megyei szervezeteinél, a TIT Népfőiskolai Tanácsánál (Budapest VIII., Bródy Sándor u. 16.) és az Országos Közművelődési Központban (Budapest. Corvin tér 8.) lehet felvilágosítást kapni. Végül a Bethlen—Soros ösztöndíjra pályázhatnak azok, akik a kisebbségben élők anyanyelvi művelődését, kultúráját kívánják gazdagítani, megőrizni. E pályázatokat a Bethlenalapítvány címére lehet benyújtani: Budapest V., Tanács krt. 5„ „A” lépcsőház. Úőfalu ügyében a kormány állásfoglalását kérik a paksiak (MTI) Megoldás-e Paksnak, hogy esetleg a bezárandó pécsi uránbányában helyezhetik el a kis és közepes aktivitású hulladékot? — kérdezte Maróthy Lászlót, a Paksi Atomerőmű Vállalat nukleáris igazgatóját az MTI munkatársa. Az igazgató elmondta, hogy egy vizes uránbánya alkalmatlan az ilyen hulladékok biztonságos és megfelelően gazdaságos elhelyezésére. Az ófalui hulladéktemető ügyét tehát nem vettük le a napirendről. Az Állami Közegészségügyi- Járványügyi Főfelügyelőség az egész ófalui hulladéktemető létesítésére beadott kérelmüket elutasította, immár másodfokon. Nem környezetvédelmi szempontokra hivatkoztak, hanem az államigazgatási eljárás szabályaira. Az államigazgatási törvény lehetőséget ad a szociális és egészségügyi miniszterhez benyújtandó felülvizsgálati kérelemre, s kérhetik a Minisztertanács állásfoglalását is. E jogokkal élnek is, mert szükségük van az ófalui létesítményre. A napokban kapták meg a Központi Földtani Hivatal véleményét is, ezek szerint — bizonyos feltételek teljesítése esetén — a terület alkalmas hulladéktemető létesítésére, mondta Maróthy László.