Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)

1989-10-13 / 241. szám

Péntek, 1989. október 13. A MigyiT üzlRt megkérdezte: Miért nem fizették ki a hadifoglyok dollár utal­ványait? Az 1989. szeptember 22-i kor­mányülés után tartott sajtótájé­koztatón a kormányszóvivő a vi­lágháborús események kapcsán kártalanítandók között felsorol­ta azokat a személyeket is, akik amerikai hadifogságba estek, és ott végzett munkájukért bizonyos szerény dollárösszegre szóló utal­ványt kaptak. Ezeket az utalvá­nyokat a Magyar Nemzeti Bank­nál letétbe helyezték, ám e leté­teket mind a mai napig nem fi­zették ki. Hogy miért nem, arra a kormányszóvivő nem adott ma­gyarázatot. A választ keresve el­jutottunk a Pénzintézeti Központ­hoz, amely 1982-ben vette át a Magyar Nemzeti Banktól az em­lített hadifogoly-utalványokat to­vábbi megőrzésre. Kérdéseinkre Bíró Mihály ve­zérigazgató és Pécsi Sándorné főosztályvezető válaszolt. — Hogyan kerültek a dollár­utalványok annak idején a Ma­gyar Nemzeti Bankhoz? — Egy 1946. évi miniszterelnö­ki rendelet értelmében minden külföldi követelést megtestesítő értékpapírt letétbe kellett he­lyezni a Magyar Nemzeti Bank­nál — közli Pócsi Sándorné. — Hány hadifogoly-utalványt helyeztek letétbe, és ezek össze­sen mekkora összegre szólnak? — Mintegy 7000 utalványt őr­zünk. Az utalványok értéke 20 és 200 dollár között szóródik, na­gyon kevés szól 200 dollárnál többre. Az utalványok összesített értéke kereken 800 ezer dollár. — Miért nem­ fizették ki eze­ket mind a mai napig a kedvez­ményezetteknek? Lehetséges, hogy sohasem hívták le az ellenérté­küket az Amerikai Egyesült Ál­lamokból? — Minthogy mi csak 1982-ben vettük át az értékpapírokat a Ma­gyar Nemzeti Banktól, az utóbbi kérdésre nem tudok válaszolni. Azt viszont tudom, hogy ennek, a pénznek a felhasználásáról az 1947. február 10-i párizsi béke­­szerződés tartalmaz rendelkezése­ket.­­Megnéztük a békeszerződést, és annak 29. cikkében többek kö­zött azt olvastuk, hogy a szövet­séges hatalmak az általuk tá­masztott és a szerződésben meg­erősített anyagi igények határáig felhasználhatták magyar állam­polgárok, azaz természetes sze­mélyek külföldi pénzköveteléseit is. Márpedig e szerződés értelmé­ben Magyarországnak 300 millió dolláros jóvátételt kellett fizetnie a győztes nyugati hatalmaknak, a Szovjetuniónak, Csehszlovákiá­nak és Jugoszláviának járó jóvá­tételen felül. Csakhogy ugyanen­nek a cikknek a 3. pontjában ez áll: ,A magyar kormány kötele­zi magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja.”) — Nem tartalmaz viszont a szerződés semmilyen kitételt ar­ra nézve, milyen mértékű legyen ez a kártalanítás és milyen ha­táridőig kell végrehajtani — mondja erre Bíró Mihály vezér­­igazgató. — Erről a kormánynak kell döntenie, és egyszersmind meg kell határoznia, honnan ve­gyük a kártalanítás fedezetét. — Magyarán szólva, a Pénzin­tézeti Központ ebben az ügyben csak végrehajtó lehet. — Így van. És mi a lehető leg­gyorsabban eleget is teszünk en­nek a kötelezettségünknek, mi­helyt a kormány meghozza dön­tését. — ígéri a Pénzintézeti Köz­pont vezérigazgatója. — Bár nagy a valószínűsége, hogy sok kedvez­ményezettet már nem találunk meg akkori lakcímén, és sok ha­gyatéki eljárást is le kell majd bonyolítani, ami némileg lassítja majd a munkánkat. (érsek) Magyar Nemzet ­ Klinikai eset Állatorvosi ló a szemészeten A színháztörténet számos olyan eseményt megörökít mi­kor egyik­­másik híres színésznek darabot irt a kor valamelyik divatos drá­maírója. Távolról sem következ­tethető azonban ebből az ismert mondás általános igazsága, hogy tudniillik „színház az egész vi­lág". Mégis, a szocializmus fe­lejthetetlen évei alatt, tapasztal­hattuk, kiterjesztették „az élet úgymond minden területére" a színházakban többnyire bevált sz­tatikus túszt, így kaphatott például testre szabott, vadonatúj klinikát az ar­ra érdemes Radnót Magda pro­fesszor asszony. Függetlenül at­tól, hogy néhány buszmegállóval odébb már működött egy „alig” másfél száz esztendős, kontinens­­szerte hírnevet szerzett szemkli­nika a Mária utcában. S mert valamilyen módon illett megkü­lönböztetni a két intézetet egy­mástól, hát az újszülött biggyeszt­hette neve elé a laikusban bi­zonyos elsőbbséget sejtető római egyest, s az 1908 és 1935 között már 15 ezer sikeres szürkehá­­lyogműtétet végzett, sokáig egy­ke klinika pedig a római kettest. Mígnem — írtuk éppen három évvel ezelőtt a Magyar Nemzet­ben — „a hatvanas évek elején az egyetem akkori rektora jelez­te az akkori minisztériumnak (nem sokkal azután, hogy a Tö­mő utcában megépült a­ másik szemklinika), hogy elég egy kli­nika is. Hivatkozott az ország gazdasági helyzetére, a drága technikára, amely megnehezíti egyidejűleg két, azonos rendelte­tésű egyetemi intézmény fejlesz­tését". Gazdasági helyzet (fokozódó!) persze azóta is van, ám változat­lanul nem fuzionált a két klini­ka a Tömő utcában. Mivelhogy ez is jelentős költségekkel járna. Arról nem beszélve, hogy a Szo­ciális és Egészségügyi Miniszté­rium, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem illeté­kesei által egyaránt már-már má­niákusan szorgalmazott összeköl­­tözést (ha mégis sor kerülne rá) a betegek ellátása sínylené meg. Szokás hivatkozni mégis Bécsre, ahol az orvosi egyetemnek szin­tén két szemklinikája van, ame­lyeket azonban­­hamarosan ösz­­szevonnak. Nem ismerem az előzményeket, de biztosra ve­szem, hogy az azonosság gyöke­reit nem a monarchiában kell keresni, következésképpen alap­vetően más történetről van szó. No meg a körülmények is mások, főleg az egészségügy támogatott­ságának mértéke és a két orvos­tudományi egyetem épületeinek állagát tekintve. A legszennyesebb a legtisztábbal? Így nem csoda, hogy a króni­kusan alultámogatott magyar egészségügy vezetői (nyilvánvaló tehetetlenségükben) egyre mar­kánsabban hangoztatják az ille­tékességük alá tartozó egyetemek önállóságát. Dr. Zelles Tivadar professzor erről az Orvosegyetem című lapban így nyilatkozott: „Az egyetem Irányító szerepe saját dolgai rendezésében nagyon cse­kély. Ebből következik problé­máink zöme. Amíg nincs hosszú periódusra pénzbeli garancia, fennáll annak a veszélye, hogy olyan fejlesztésekbe fog bele, amelyek nem teszik optimálissá egy-egy szakma területén az el­látást." Elnézést a szándékos képzava­rért, de ha van a humánellátás­­ban állatorvosi ló, az egész biztos a II. Szemklinika Mária utcai rezidenciáján található. Itt ugyanis gyakorlatilag minden előfordult az elmúlt hat évben, ami a szegény magyar egészség­üggyel megeshet, s ki tudja, mennyi idő telik el még a gyó­gyulásig. A klinika igazgatója, dr. Imre György professzor mégis töretle­nül optimista. Mint mondta, tu­domásul veszik, hogy az állam a Tömő utcai intézetet fejleszti, központi pénz csak az ott hasz­nálatos korszerű műszerek be­szerzésére jut. Igyekeznek hát más forrásokat fakasztani. Elvál­lalták például a nálunk tanuló NSZK-beli orvostanhallgatók ok­tatását, s az így befolyt tandíjak­ból (58 ezer márkáért) vásároltak egy operáló mikroszkópot. Egyez­ségre léptek az Országos Tervhi­vatallal, hogy kétévenként végig­szűrik a tiszta látásra ugyancsak rászoruló dolgozókat. A megszol­gált hétmillió forintért kompu­terrel ellátott, A és B képes utra­­hangkészüléket vehettek. Kap­csolatba léptek továbbá a Máltai Lovagrenddel, s kaptak egy ugyancsak komputerrel ellátott, legmodernebb látótérvizsgáló ké­szüléket. Vagyis, boldogulnának, ha hagynák őket, s megszűnne az az áldatlan állapot, amely 1983-ban kezdődött. Akkor vették el a II. Szemklinika felét, ahová beköl­tözött az Urológiai Klinika, amelynek épületét felújították. Terv szerint a munkálatok há­rom évig tartottak volna, de por­szem kerülhetett a gépezetbe, s ezért csak remélni lehet, hogy hat év elteltével, még az idén az albérlők végre elköltöznek. Va­lamikor úgy volt, új főbérlő lesz a Mária utcai épületben, ideköl­tözik a fogászati kar, amely már régen rászolgált arra, hogy embe­ri körülmények közé kerüljön. Az átalakítás azonban óriási ráfor­dítást igényelne. És persze azt is, hogy megelőzően a két szemkli­nika egyesüljön, ami megint csak próbára tenné az egészségügyet. Ezért, a „terv” úgy módosult, hogy amíg a két klinika (bővített ambulanciával, csökkentett ágy­­számmal, egy igazgatóval) nem egyesül a Tömő utcában, addig az a klinika nyer átmeneti el­szállásolást a Mária utcában, amelyet éppen halaszthatatlanul felújítanak. Aztán változott a koncepció. Pontosabban január óta egyfoly­tában változik. Először úgy volt, hogy a bőrklinika kerül közvet­len szomszédságba a szemklini­kával. Ahogy a professzor fogal­mazott: „a legszennyesebb orvosi szakma került volna egy fedél alá a legtisztábbal". Szerencsére ezt sikerült elhárítani. Úgy tűnt, az említettnél már csak jobb megoldás szentesülhet. Mindenki költözik Jelenleg az van, hogy a har­madik emeletre költözne az egye­tem gazdasági hivatalának pénz­ügyi csoportja, ahol ez idő sze­rint a szemészeti gyermekosztály van, amely viszont lekerülne a földszintre, az urológiai prof. megüresedett rezidenciájára. Ez az elképzelés általános és osztat­lan felháborodást váltott ki a kli­nika valamennyi dolgozójából, s ha lenne az intézetnek saját be­tegvédő egyesülete, annak tagjai alighanem már holnap a minisz­térium, majd a Parlament elé vo­nulnának. Az lenne ugyanis a módi, hogy a frissen operált, al­tatott gyerekeket a 111. emeleti műtőből a földszintre kel­lene lehozni, ahol egész nap óriá­si a sürgés-forgás. Folytatva a pillanatnyi koncep­ció részletezését, a második eme­leten a kórtermekből (00 ágy) ok­tatási helyiségeket alakítanának ki. Ezzel egyidejűleg a kórtermek áttelepülnének az első emeletre, ahol természetesen vizsgálókat kellene létrehozni, s ezáltal to­vább nőne a szűkösség. Némi gyógyír, hogy megkapják az uro­lógusok korszerű műtőtraktusát. De ez sem ment simán, hiszen eredetileg úgy volt: le kell zárni, így biztosítva a műtők állagmeg­óvását. Holott az állagot éppen ellenkezőleg, használat közben le­het a legjobban megóvni. Végül: a földszinten, az uroló­giai ambulancia helyére szánják az illetékesek a gyermekfogászati klinikát, ami Imre professzor sze­rint is jó megoldás lenne. Sajnos, azonban semmi sincs eldöntve. „Az fáj a legjobban — került a jegyzetfüzetembe —, hogy nem alakul ki tartós koncepció, s ezért állandó bizonytalanságban élünk. Már azt sem bánnánk, ha végérvényesen fél klinikánk len­ne, csak békesség legyen végre körülöttünk". Ami nyilvánvalóan a betegek szempontjából sem kö­zömbös, mert hiszen az áldatlan állapotok ellenére a II. Szemkli­nikán évente 2300 műtétet vé­geznek, s az ambuláns forgalom meghaladja az ötvenezret. „Mi­kor az épület sorsáról tárgyalnak, véletlenül sem hívnak meg. Utó­lag értesülök mindenről. Előfor­dul persze, hogy utólag figyelem­be veszik egyik-másik ellenveté­semet, ám az újabb döntésekre megint csak elfelejtenek meghív­ni." Imre professzor több ízben le­írta az elképzeléseit, s azokat minden illetékes fórumhoz eljut­tatta. A válasz rendre ugyanaz: nagy a szűkösség, úgyis össze­vonják őket. Ami előbb-utóbb csak bekövetkezik, s akkor pedig az egy szem szemklinikán (ha egyszer Bécsben is így járnak el) nyilvánvalóan kevesebb orvosnak jut megélhetés, s ennek egyenes következményeként számolni kell azzal a veszéllyel is, hogy a jövő­ben még kevesebben választják ezt a cseppet sem népszerű orvosi mesterséget. Pedig a szem a leg­fontosabb érzékszervünk, miután a külvilágból érkező ingerek 90 százaléka közvetítésével jut el az agyba. S ki merné azt állítani (amit egyébként a diszciplínák ön­kényesen kialakított sorrendje mifelénk elég markánsan szem­léltet), hogy a látás elvesztése ki­sebb tragédia, mintha valaki megrokkan. Csövesek jótevői Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a hányatott sorsú II. Szemklinika (ha csak nem vál­tozik megint a koncepció) újabb viharos időszak elé néz. Átépí­tés és hurcolkodás közepette kell majd azonos színvonalú ellátást nyújtania a feltehetően nem csök­kenő pacien­túrának. Miközben a klinikai tömb má­sik oldalán, a Baross utcában évek óta van egy elhagyott épü­let, amely nagyobb annál, mint amelyikben a szemészek húzzák egyre jobban össze magukat. Va­lamikor itt az egyik sebészeti kli­nika volt, amelyet kitelepítettek, hogy a traumatológia (amíg a bauxitbetonos épületük a Mező Imre úton megújul) ideiglenes el­szállásolást nyerjen. A trauma­­tológusok már régen megszépült otthonukba költöztek, ám a Ba­ross utca 23—25. szám alatti épü­let bejáratán azóta sincs cégér. Időközben szétfagytak a csövek, mert annak idején elfelejtették vízteleníteni őket, s rohamosan romlik az épület állaga. Pedig a kiköltözéskor még jól használ­ható épület volt. Most meg alkal­masint csövesek töltik falai közt éjszakáikat... Tervek özöne ké­szült 1983 óta az épület haszno­sítására, ám valamennyi vala­miért használhatatlannak bizo­nyult. Főhatóságok, még főbb hatóságok vitatkoznak ma is az orvosegyetem vezetőivel, de a megoldás csak késik. Az elmúlt év végén még úgy volt, hogy az egykori sebészeti klinika, majd traumatológia helyén transzplan­tációs központ létesül, ami hát nem éppen egyetemi illetékes­ség ... Az épület azóta is elhagyott, s amennyire tud, ellenáll a pusztu­lásnak. Félve kérdezem: mi len­ne, ha ide költöznének azok a klinikák, amelyeket éppen felújí­tanak, vagy amelyek működteté­se már-már fenntarthatatlan ? Annál is inkább, mert mint azt egy éve a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem hallgatóinak és dolgozóinak lapjában, az Orvos­­egyetemben olvasni lehetett, a KNEB-vizsgálatot követően, amely egy közérdekű bejelentés alapján az elhagyott klinikai épü­let kihasználtságát vizsgálta 1985-től. „Az egészségügy, s ezen belül egyetemünk helyzete olyan mélyponton van, hogy az ebből való kimozduláshoz a tárca pén­ze már régen kevés, a kormány­zat egészének segítsége szüksé­ges." Kertész Péter Mibe fektesse pénzét a társadalombiztosítás? Gesztus vagy csapda az egyszeri nyugdíj-kiegészítés A kormány a parlament leg­utóbbi ülésén ismét bizonyságát adta szociális problémák iránti érzékenységének. A milliókat érintő gondokról a kormány nem csupán a statisztikákból értesül, hanem — mint Németh Miklós miniszterelnök fogalmazott — az emberek „hozzám küldött, bizal­mat tükröző, de nehéz sorsukról árulkodó leveleik ezreiből is ez árad”. S bár a kormány ez év­ben is több milliárd forintot adott eddig nyugdíj-kiegészítésként, to­vábbra is „tennünk kell, mert ez a helyzet méltatlan és valóban tarthatatlan", mondta a minisz­terelnök. Szerencsére a kormány­nak nem csupán vágyai vannak. A cselekvésre a fentieken kívül legalább két indok és lehetőség is van. Az egyik, hogy ezt ígér­ték az év elején. A másik, hogy az elmúlt év végén önállósított Társadalombiztosítási Alapok gazdálkodása „kedvezően ala­kult”. A többletbevételt pedig — így a miniszterelnök — nem sza­bad másra költenünk, csak a szo­ciális helyzet javítására, és né­mi biztonság megteremtésére. Kötelező kötvény Afeletti örömünket, hogy a kor­mány végre teljesíti is valamely ígéretet, s hogy tiszteletben tart­ja a társadalombiztosítás önálló­ságát, csupán két árnyék fedi be. Az egyik, hogy az ígéret nem ar­ra szólt, amiről most beszélnek, s az egyszeri segélyre éppen a többlet-bérkiáramlás, a kormány terveinek kudarca ad lehetőséget. S a tervezettnél nagyobb infláció jelenti a nyugdíj-kiegészítés egyik kényszerét is. A másik felhő, hogy e választások előtti jólét gesztus éppen a társadalombizto­sítás önállóságát, a hosszabb tá­vú szociális biztonságot csorbít­ja. Az 1989-es tervek készítésénél már lehetett látni, hogy a for­mailag önállóvá lett társadalom­­biztosítás ez évben szufficites lesz, azaz, bevételei meghaladják majd kiadásait. 10 milliárd fo­rint körülire tervezett többlet célszerű felhasználásáról a kor­mány kellő időben gondoskodott. Terveiben rögzítette, hogy az ön­álló Társadalombiztosítás 6 mil­liárd forint értékben úgynevezett lakásfedezeti kötvényeket vásá­rol majd. A tervezettnél azonban sokkal nagyobbak lettek a bérek ... En­nek lehet örülni is, mindeneset­re többlete azonban a kormány szándékainak kudarcát jelzi, hi­szen a vártnál jóval nagyobb bér­­kiáramlás keletkezett. A kormány azonban nem jött zavarba. Nehe­zen felejthető, szép jelenet volt, amikor Békesi László pénzügy­­miniszter az 1989-es költségvetés módosításának nyári országgyű­lési vitáján meggyőzte a költség­­vetési bizottságot arról, hogy a társadalombiztosításnak bizony­bizony törvényben kell előírni, hogy mi is a legjobb számára. Tehát az a legkedvezőbb számtuk­ra, ha a többletbevételüket la­kásalap-fedezeti kötvények vá­sárlására fordítják. Hiszen ezek piaci kamatozásúak, s a garan­tált állami kötvényeknél bizto­sabb üzlet nincs, fejtegette a mi­niszter. Arról nem szólt, hogy a társadalombiztosítás vezetőinek mely jellembeli, vagy szakmai hiányosságai miatt kell kötelező­vé tenni egy bomba üzletet... Talán arról nem sikerült a tár­sadalombiztosítás vezetőit meg­győzni, hogy mennyire előnyös­­ számukra az, hogy kötvényvásár- l lásaik után 6 évig nem törleszte-­­ nek, csak a kamatokat kapják? Látszólagos önállóság Ez év végére várhatóan 24 — de legalább 21-22 — milliárd forint többlete lesz a társadalom­­biztosításnak, amiből várhatóan 15 milliárd forintot kötvényvá­sárlásra kényszerülnek fordítani. Miközben ahhoz, hogy a társada­lombiztosítás önállóvá válhasson, minimálisan 600 milliárd forint­ra volna szükség ahhoz például, hogy a nyugdíjak értékállóságát saját vagyonából biztosítani tud­ja. A kötvényvásárlási kényszer­rel a kormány látszólagossá te­szi a társadalombiztosítás önál­lóságát, s nem csak erre az évre. Magát az önállósodási folyamatot korlátozza — rövid távú, deficit­leplező manőverrel. A baj persze nem jár egyedül. Ny­ugat-Európában és az USA- ban a tőkepiac roppant fontos szereplői éppen a különböző tár­sadalombiztosítási­ és nyugdíj­alapok. Magyarországon a társa­dalombiztosítás többletének elvo­násával éppen ,ezt a fejlődési le­hetőséget rombolják szét Azaz, az oly elengedhetetlen privatizá­ciónak egyik útját zárják le, így a privatizáció egyetlen működő csatornájává a mai menedzser réteg dotált tulajdonossá tétele válik. Ahelyett, hogy az önállóvá lett, önkormányzati alapon mű­ködő társadalombiztosítás vagyo­nát gyarapítva a különböző ala­pok vásárolhatnának az állami vagyonból, befektethetnék tőké­jüket jövedelmező vállalkozások­ba, ingatlanokba. Felélt Jövő E lehetőségektől való megfosz­tás teszi végérvényesen demagóg­gá, legalábbis kétségessé a kor­mány év végi — több milliárd forintos végösszegű egyszeri tá­mogatását a kisnyugdíjasoknak. A kötvényvásárlás mellett ez az egyszeri, sokak számára tényle­gesen nagy könnyebbséget adó segély a saját jövőbeni lehetősé­geinek a fölélését jelenti. Mint az egyik neves szakértő, Bod Péter írja a Figyelő múlt heti számá­ban, az elmúlt évtizedek hason­ló lépéseiről, hogy azok diszfunk­­cionálissá tették, s lezüllesztették a társadalombiztosítást. A kor­mány mostani lépése sem minő­síthető másképp. De legalább se­gítséget jelent a választási kam­pányában. Langmir Ferenc Soros-pályázato­k Ösztöndíjak belföldön, külföldön tudományos munkák, nyelvtanfolyamok, népfőiskolák Az MTA—Soros alapítvány köz­readta Soros tájékoztató füzet ’89 címmel az alapítvány bizottsága által meghirdetett összes pályá­zat részletes jegyzékét, a lehető­ségeket, feltételeket és a pályá­zatok benyújtásának módját. E füzet hozzáférhető a tudomány­­egyetemek külügyi csoportjainál — Budapesten, Debrecenben, Sze­geden és Pécsett —, valamint az MTA—Soros alapítvány titkársá­gán (1525 Budapest, Pf. 34.; tele­fon: 175-49-82.) Lehet pályázni szabadon vá­lasztott témakörökben: kulturális, tudományos, oktatási, közműve­lődési, társadalomfejlesztő, kö­zösségteremtő, nyitott szellemű kezdeményezésekkel forinttámo­gatásért, valamint valutáért be­szerezhető berendezésekre, eszkö­zökre forinttérítés ellenében (de kivételes esetekben a bizottság a forinttérítéstől eltekint). Belföldi ösztöndíjakra társadalomtudomá­nyi, irodalomtudományi és eszté­tikai, valamint zenei témákban lehet pályázni. Tudományos köz­lemények külföldi megjelenteté­sére is adható be pályázat, vala­mint külföldi tudományos ren­dezvényekre, konferenciára, dub­­rovniki kurzusokra, külföldi ta­­nulmányutakra (ez utóbbiak leg­feljebb három hónapra szólóan). Pályázat adható be demokratikus szervezetek támogatására, olyan csoportoknak, amelyek a helyi és az országos közélet demokratikus megújításában kívánnak részt venni — politikai pártok azonban nem pályázhatnak. Külföldi ösztöndíjakra lehet pá­lyázni Angliába az oxfordi, a yorki és a manchesteri egyetem­re; az Egyesült Államokba a Rutgers és az Indiana Egyetem­re; Belgiumba a Leuveni Kato­likus Egyetemre, illetve bármely nyugati ország egyetemére vagy tudományos intézményébe. (Kér­dőív és tájékoztató a tudomány­­egyetemek külügyi csoportjainál Budapesten, Szegeden, Debrecen­ben és Pécsett, valamint a Műve­lődési Minisztérium NKD© 1884. Budapest Pf. 1. címen igényelhe­tő.) öthetes angol nyelvtani á­llamra lehet pályázni az Egyesült Alantokba 1990 nyarán: az OKTV angol döntőjébe jutott középisko­lásoknak, illetve csak általános és középiskolai angoltanároknak. A bölcsészettudományi felsőokta­tás tartalmi és szervezeti megújí­tására szolgáló pályázatok határ­ideje október 31. A következő hat pályázatról a megadott címeken lehet informá­ciót kapni. Pályázhatnak a tudo­mányegyetemek nappali tagozatos hallgatói az alapítvány által meg­adott témakörökben írt dolgoza­taikkal külföldi tanulmányútra illetve pályadíjra (tájékoztatás az egyetemek tudományszervezői­nél). Építészek és képzőművészek pályázhatnak a Műcsarnok Ar­­chitektonikus gondolkodás ma cí­mű kiállítására (részletes tájékoz­tatás a Műcsarnok—Soros alapít­vány dokumentációs központjá­ban, 1406 Budapest, Pf. 35, vagy telefonon: 142-53-79; határidő: október 31.). Kisvállalkozóknak vállalkozásuk üzemeltetéséhez szükséges — valutáért beszerez­hető — termelési eszközökhöz nyújt támogatást az alapítvány a Nemzeti Bank középárfolyamon számított forinttérítés ellenében (információk a Consultrade Kft­­nél, 1389 Budapest, Pf. 150., vala­mint az alapítvány titkárságán; határidő: október 31.). Külföldi szaktanácsadók meg­hívására pályázhatnak ipari, ke­reskedelmi és szolgáltató vállala­tok (felvilágosítást ad a Magyar Gazdasági Kamarában Zselinszky Tibor; 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6—8.). A népfőiskolák támogatására szóló pályázat fel­tételeiről a TIT megyei szerveze­teinél, a TIT Népfőiskolai Taná­csánál (Budapest VIII., Bródy Sándor u. 16.) és az Országos Köz­­művelődési Központban (Buda­pest­­. Corvin tér 8.) lehet felvi­lágosítást kapni. Végül a Beth­len—Soros ösztöndíjra pályázhat­nak azok, akik a kisebbségben élők anyanyelvi művelődését, kultúrá­ját kívánják gazdagítani, meg­őrizni. E pályázatokat a Bethlen­­alapítvány címére lehet benyúj­tani: Budapest V., Tanács krt. 5„ „A” lépcsőház. Úőfalu ügyében a kormány állásfoglalását kérik a paksiak (MTI) Megoldás-e Paksnak, hogy esetleg a bezárandó pécsi uránbányában helyezhetik el a kis és közepes aktivitású hulla­dékot? — kérdezte Maróthy Lászlót, a Paksi Atomerőmű Vállalat nukleáris igazgatóját az MTI munkatársa. Az igazgató elmondta, hogy egy vizes uránbánya alkalmatlan az ilyen hulladékok biztonságos és megfelelően gazdaságos elhe­lyezésére. Az ófalui hulladékte­mető ügyét tehát nem vettük le a napirendről. Az Állami Közegészségügyi- Járványügyi Főfelügyelőség az egész ófalui hulladéktemető léte­sítésére beadott kérelmüket el­utasította, immár másodfokon. Nem környezetvédelmi szem­pontokra hivatkoztak, hanem az államigazgatási eljárás szabá­lyaira. Az államigazgatási tör­vény lehetőséget ad a szociális és egészségügyi miniszterhez be­nyújtandó felülvizsgálati kére­lemre, s kérhetik a Miniszterta­nács állásfoglalását is. E jogok­kal élnek is, mert szükségük van az ófalui létesítményre. A napok­ban kapták meg a Központi Föld­tani Hivatal véleményét is, ezek szerint — bizonyos feltételek tel­jesítése esetén — a terület alkal­mas hulladéktemető létesítésére, mondta Maróthy László.

Next