Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)

1989-10-02 / 231. szám

é­r A Kereszténydemokrata Néppárt küldöttgyűlése A választásokig konstruktív ellenzékben .. világnézeti alapon álló po­litikai párt vagyunk, de nem egy­házi vagy felekezeti párt. Az egy­házaknak nincs és soha nem is volt politikai pártja... Életünket a szociális és demokratikus esz­mék jegyében, a magunk sajátos hagyományaira és adottságaira építve, szabadon akarjuk beren­dezni. Eszményképünk a szabad­ság és egyenlőség elvű demokrá­cia, amely a népi önkormány­zatban valósul meg és a parla­mentáris demokratikus kor­mányformában csúcsosodik­­.” A fenti mondatot a keresztény­­demokraták programtervezeté­ből idéztük. A többi közt ez a dokumentum került a budapesti országos gyűlés elé, amelyet szombaton rendeztek a József Attila Gimnáziumban. Az Ünnepi beszédet dr. Ke­resztes Sándor, a szervezőbi­zottság elnöke, az egykori Ba­­rankovics-féle Demokrata Nép­párt országgyűlési képviselője tartotta. A párt célját egyrészt a demokratikus többpártrendszer megteremtésében jelölte meg, másrészt az európai népek kö­zösségébe való beilleszkedésben. A néppárt nem nosztalgiapárt, hanem olyan eszmék letétemé­nyese, amelyek révén a fenti cé­lok megvalósíthatók — hangoz* tatta. A szabad választásokig a kereszténydemokraták a konst­ruktív ellenzék szerepét vállal* ják­— a többi majd a voksoktól függ. Ezután sorra álltak föl a kül­földi vendégek, az újjáalakuló testvérpártot üdvözlendő. Ezután következett a viharos sajtótájékoztató. A BBC riporte­re azt tudakolta, miért csak szak­mai tanácsokkal segítik a keresz­ténydemokratákat,­­ miért nem ajánlanak pénzt is nekik a gazdag nyugati pártok? Wim van Wei­­­zen szerint most egy párt szárny­ra keléséhez nagyobb szükség van például szedő- és nyomdagépek­re, mint dollárra. Szinte meghő­költek a nyugati küldöttek attól a kérdéstől: miért nem zár a Ke­reszténydemokrata Unió és az Európa Parlament ajtót-ablakot a magyar testvérpárt előtt? Ta­lán nem bíznak abban, hogy a demokratizálódás végleges?... A pártok működése Magyaror­szágon még nem rendezett — hangzott a válasz —, a választá­sokat meg kell várni, az Euró­pa Parlament véglegesen csak akkor dönthet. Többször is felmerült az egy­házak szerepe. Kap-e segítséget a párt, s egyáltalán hajlandó-e együttműködni a negyven év so­rán súlyosan kompromittálódott egyházakkal? Keresztes doktor erre azt mondta: Nem, a nép­párt nem felekezeti párt, az egy­házaktól semm­­ilyen anyagi té­rítést nem kap, nem is fogad el. A kérdés második felére Go­ják János, a Magyar Kurír című ka­tolikus lap főszerkesztője felelt A kommunistákkal való együtt­működés elsősorban az intézmé­nyes egyházra, a hierarchiára igaz — mondta. — De az egyhá­zat nemcsak a püspökök alkot­ják, hanem az alsó papság és a hívek is. „Bizton állíthatom, hogy a papok zöme és a hívőkö­zösség nem kompromittálódott a diktatúra esztendejében. A küldöttgyűlés megválasztot­ta a párt tisztségviselőit és veze­tő szerveit. Az elnök dr. Keresz­tes Sándor, a főtitkár Ugrin Eme­se lett, B. B. A. Hárompárti kezdeményezés Véget ért a szakértői konferencia (MTI) Pénteken, késő este az MSZMP és az Ellenzéki Kerek­asztal pártjainak vezető tisztség­­viselőitől a magyar belpolitikai élet aktuális kérdéseire kértek választ azoknak a nyugat-euró­pai pártoknak a képviselői, akik a hárompárti kezdeményezés né­ven ismertté vált többoldalú kon­zultációs fórum soros tanácsko­zására érkeztek Budapestre. Az atomfegyver nélküli országok összefogását szorgalmazó három­­párti kezdeményezés kétnapos szakértői konferenciája — a kon­zultációt elindító szervezetek, az MSZMP, a Finn Szociáldemokra­­­ta Párt és az Olasz­ Szocialista Párt, valamint a meghívott ha­zai és külföldi pártok képvise­lői részvételével — pénteken kez­dődött az MSZMP Politikai Főis­koláján.* Eredményes munkát végzett az atomfegyver nélküli országok ösz­­szefogását szorgalmazó három­párti kezdeményezés budapesti szakértői konferenciája — ezt hangsúlyozták szombaton a kez­­deményező szervezeteik, , az MSZMP, a Finn Szociáldemokra­ta Párt és az Olasz Szocialista Párt vezető tisztségviselői a ta­lálkozó befejeztével tartott sajtó­tájékoztatójukon, amelyen jelen voltak a tanácskozásra meghívott magyar ellenzéki pártok s a finn, olasz, NSZK-beli és lengyel poli­tikai szervezetek képviselői is. Elmondták, hogy az értekezle­ten a delegátusok az európai or­szágok szorosabb gazdasági és po­litikai­­együttműködéséről, a ha­gyományos fegyverzet csökkenté­séről, az ilyen kérdéssel foglal­kozó bécsi leszerelési találkozóról, az atomfegyverek továbbterjesz­tésének megakadályozásáról foly­tattak véleménycserét. S bejelen­tették, hogy a Finn Szociálde­mokrata Párt meghívására 1990 tavaszán megrendezik a háromol­dalú kezdeményezés negyedik konferenciáját, amelyre a szerve­zők meghívták a budapesti érte­kezleten is képviselt pártokat és szervezeteket. Provokáció, zaklatás, fenyegetés Tőkés László levele a nagyváradi Református Püspöki Hivatalnak A múlt hét folyamán felhívta lelkészi hivatalunkat egy Stan­­cuta nevű mérnök, aki a nem­rég, tragikus körülmények között elhunyt Újvárossy Ernő testvé­rünk munkatársaként mutatko­zott be, és arra kért, hogy szíves­kedjem fogadni őt az elhunyttal kapcsolatban, nem jelölve meg jövetelének tulajdonképpeni cél­ját. Készségesen beleegyeztem látogatásába. Tegnap, szeptember 25-én, reg­gel újból telefonált valaki Újvá­rossy úr vállalatától, és meg­egyeztünk, hogy déli 12 órakor el­jönnek hivatalunkba. Tizenkét óra körül megjelent hivatalunk­ban­­két ismeretlen személy. Az egyik Újvárossy Ernő igazgatójá­nak mondotta magát, a másik pe­dig Varga néven mutatkozott be. Előzékeny tiszteletük és barátsá­gos magatartásuk addig tartott, amíg bevezettem és hellyel kínál­tam őket. Ettől a pillanattól kezdve viselkedésük gyökeresen megváltozott, minősíthetetlen sza­vakkal és hangnemben vádas­kodni és szidalmazni kezdtek amiatt, hogy — úgymond —­ „ha­zugságokat terjesztek a nyugati sajtóban, közelebbről a France Presse-ben Újvárossy Ernő halá­­­­lával kapcsolatban, és rágalma­zom vállalatukat". Párbeszédről, vagy tisztázásról szó sem lehe­tett. Megszakítás nélkül gyaláz­­tak, nyomást igyekeztek gyako­rolni rám, hogy — úgymond — „vonjam vissza hazugságaimat", mert ellenkező esetben a válla­lat pert indít ellenem. Szóáradatukat egy ideig türe­lemmel hallgatva, később mégis­csak sikerült néhány pillanatig szóhoz jutnom. Higgadtan vissza­utasítottam rágalmaikat, s leszö­geztem, hogy vállalatukat még csak szóba se hoztam, semmi kö­zöm hozzájuk, viszont teljes mér­tékben fenntartom és vállalom a nagyváradi püspökséghez e ha­láleset tárgyában írott két leve­lemet. Látnivalóan nem érdekelte őket, amit mondok, hanem egyre csak a magukét hajtogatták, és hangvételük mind fenyegetőbbé vált. • Sértegették egyházunkat, mondván, hogy a mi templo­munkban csupán hazugságokat hallanak a hívek. Azt állították, hogy vállalatuk dolgozói fel van­nak háborodva — úgynevezett — „hazugságaimon". A Varga ne­vezetű idegen — úgymond — „a magyar dolgozók felháborodását" is tolmácsolta, és „becsületes magyarságával” hivalkodott elle­nemben. Még a magyar televízió Panoráma adását is előhozta, s az igazgatóval együtt elítéltek te­vékenységemért. Mikor teljes bizonyossággal meggyőződtem provokatív szán­dékaikról, civilizált módon fel­szólítottam őket, hogy hagyják el hivatalunkat. Kelletlenül, ráérő­sen távoztak, egyre emeltebb hangon szidalmazva engem, s még azt sem átallották, hogy a közben, egy haláleset ügyében az irodán megjelent ismeretlenek előtt kipellengérezzenek. Ezt kö­vetően még erélyesebben ki­tes­sékeltem őket. Kötelességemnek és célszerű­nek tartom ismertetni ez újabb esetet is egyházi főhatóságaim­mal, ezúton is visszautasítva a püspök úr által előidézett, tart­hatatl­an temesvári helyzet követ­kezményeként személyemet és gyülekezetünk egyes tagjait ért zaklatásokat és fenyegetéseket. Ismételten követelem ezek be­szüntetését, a temesvári helyzet törvényes megoldását és a köz­egyház védelmét súlyos fenyege­tettségünkben. A kialakult álla­potokért elsősorban a püspök urat terheli a felelősség. Temesvár, 1989. szeptember 26. Tőkés László Magyar Nemzet Kisgazdák a földtulajdonról (MTI) A Kisgazdapárt mindig mentes volt a szélsőségektől, ma is harcol a szélsőjobb és a szélső­­bal nézetek ellen, amelyeknek nincs helyük a demokráciában — jelentette ki Boross Imre, a Független Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Párt főügyésze a Csongrádi Ifjúsági Házban va­sárnap megtartott gyűlésen. A mintegy 150 főnyi hallgató­ság előtt a szónok kifejtette: pártja nem volt híve a tsz-ek erőszakos megalakításának, épp­így ellenzi az adminisztratív fel­oszlatást is. Sokkal célraveze­tőbbnek tartják a tulajdonfor­mák szabad versenyét, amelyben meggyőződésük szerint a magán­­tulajdon hozhat eredményt, ,Földet vissza akarunk­” — hir­dette a transzparens; ezen a kis­gazdák azt éritik, hogy bármikor felosztható legyen a közös föld­­tulajdon. A gazdálkodásban olyan típusú termelőket képzelnek el, akiket támogatólag vesznek kö­rül a hitelt, gépet és egyéb szol­gáltatást nyújtó szövetkezetek. A háromoldalú egyeztető tár­gyalások eredményeiről szólva azt hangoztatta, hogy pártja a cél érdekében alapvetően komp­romisszumokra hajlamos. A köz­­társasági elnök személyét illetően úgy fogalmazott a főügyész, hogy Pozsgay Imrét semmiképpen sem támogatják, szükség esetén választási bojkottra szólítják fel a tagságot. Fejezetek a népfront történetéből I. Megfoganunk és Togliatti gondolatai A Hazafias Népfront Országos Tanácsa néhány hónappal ez­előtt bizottságot küldött ki a moz­galom történetének feldolgozásá­ra, megírására. A rendelkezé­sünkre álló idő azonban jósze­rivel csupán a munkálatok előké­szítését, egyes tanulmányok meg­írását és ezek valamiféle első ösz­­szegzését tette lehetővé. Ezért elöljáróban mindjárt azt kérjük a kongresszustól, hogy a szerzők körének kiszélesítését, s a várható új, a történeti források hozzáfér­hetőségét kitágító levéltári tör­vény előnyeit kihasználva folytat­hassuk kutató, elemző és feltáró munkánkat. Csak ilyen módon születhet meg a magyar népfront­mozgalom több mint ötven esz­tendejét átfogó, sokoldalú mono­grafikus igényű, összefoglaló munka. Ugyanakkor a saját múlt éppen ellentmondásossága miatt értéke­ket is rejteget egy mozgalom, sőt, ezen túlmenően egy nép, egy nem-ns­zet számára. Különösen, ha túl­éli múltbeli viszontagságait. Ha múltjának tanulságaiból okulva rácáfol a herder­­jóslatra. Ha akarjuk, ha nem, a múlt-jelen­­lövő hármas, egymástól elválaszt­hatatlan egységében élünk. Éle­tünk e könyörtelen realitásai kö­zepette nézünk vissza múltunkra, elhatárolódva a vissza-visszaeső hibáktól, bűnöktől, ugyanakkor erőt, optimizmust, tenni akarást merítve mindabból, amit élő, ele­ven történelmet formáló erővé alakíthatunk a jövőben. S miután a népfrontmozgalom legújabb ko­ri történetünk szerves részévé vált, időnként nemzeti létünk fennmaradásában, megőrzésében is számottevő szerepet játszott, nemcsak bevalljuk, hanem vállal­juk ennek a mozgalomnak a múltját. Nemzetközi tényezők Ezeknek a gondolatoknak a je­gyében a józan, higgadt, nemzeti önismeretből kiindulva készítet­tük el az alábbi, egyelőre vázla­tos összegezésünket a népfront­mozgalomról s egyben közelmúl­tunk lényeges fejezeteiről. A népfronteszme gondolatvilá­gának jelentkezése nemzetközileg a húszas—harmincas évtizedek fordulójára tehető, kovácsolásá­ról pedig az 1930-as évek közepé­től beszélhetünk. Ebben az idő­szakban már megmutatkoztak a fasizmus, és más, a tekintélyura­lom több vonását is magukon vi­selő új típusú diktatúrák súlyos társadalmi és politikai jegyei. A progresszió erői erre külön­bözőképpen reagáltak. Ennek megfelelően többféle antifasiszta stratégia és szövetségi elgondolás született, amelyek közül csak az egyik — bár a legelterjedtebbé vált — volt a Kommunista Inter­­nacionálé 1934—35-ös belső vitái­­­­ban formálódó (főleg a francia, az osztrák, a spanyol, a jugoszláv és az olasz pártokban kibontakozó), majd az 1935. július—augusztusi VII. kongresszuson útjára bocsá­tott népfrontpolitika. A kong­resszuson a nagy tekintélyű Geor­­gi Dimitrov — 1934 tavaszától, a KI főtitkára — saját, a lipcsei per­ben szerzett tapasztalatai mellett főleg az említett pártok tevékeny­ségének a tanulságait összegezte. A szociáldemokrata mozgalom jelentős része — különösen, ahol közvetlenül nem fenyegetett a fasizmus felülkerekedése — a pol­gári demokrácia védelmét tartot­ta legfőbb feladatának. Ennek ter­mészetesen elsősorban antifasisz­ta tartalma volt, de határozott el­határolódást jelzett a kommunis­táktól és a forradalmi baloldal más csoportjaitól is. A Komintern népfrontpolitiká­­jának egyik fő sajátsága egyfelől az volt, hogy a fasizmus elleni fellépést összekötötte a polgári demokrácia védelmével, és ebben a munkásságnak jelentős szere­pet szánt. Másfelől távlati célként fenntartotta ugyan a proletárfor­radalom és a proletárdiktatúra megvalósítását, ám eltávolította ezt közvetlen stratégiai tervéből és széles társadalmi bázisra épí­tett. Már a kongresszuson, majd az utána következő hónapokban a népfronteszme további, a törté­nelmi körülmények diktálta elvi jelentőségű kiszélesítését jelentet­te az antifasiszta, háborúellenes összefogás gondolata, amelyet Di­mitrov, különösen pedig Palmiro Togliatti dolgozott ki. A Komin­tern nemcsak lehetségesnek, de szükségesnek is tartotta a fasisz­ta hatalmak részéről fenyegetett országok kommunistái részére saját kormányaik támogatását. A progresszív nemzeti mozzanat ki­emelése a kommunista stratégia előremutató, igaz, csak rövid tá­von ható elemének bizonyult. A háborúellenes front eszméjé­nek másik fontos elemét a demok­ratikus rendszerű államok össze­fogása jelentette a fasiszta hódí­tás elleni harcban. Ez a gondo­lat magába rejtette a második vi­lágháború különböző társadalmi rendszerű államait tömörítő Hit­­ler-ellenes nagyhatalmi koalíció koncepcióját. A Komintern népfrontpolitiká­­ját ugyanakkor kezdettől súlyos ellentmondások terhelték. A nép­front átütő erejű eszmék­ például éppen azokban az években, ami­kor a világközvélemény a legfo­gékonyabbá vált a befogadásuk­ra, részben megfosztotta hitelük­től az a körülmény, hogy a Kom­intern kritikátlanul azonosult a Szovjetunióval, ahol pedig épp­ az 1930-as évek második felében a társadalom minden területére ki­terjedt a sztálini deformáció és mind nagyobb méreteket öltött az esztelen terror. Ráadásul a Kom­intern moszkvai székhelyű világ­pártként működött, és nehezítette a kommunista pártok autonóm nemzeti politikáját, csökkentette kezdeményező erejüket. Homály­ban maradt a demokrácia és a nemzeti felelősségvállalás sorsá­nak alakulása is a háború utáni időszakban. Mindazonáltal a népfront kez­­­­deti időszaka dogmákat oszlató, alkotó időszaka volt a munkás­­mozgalom történetének. Tapasz­talatai óriási erejű progresszív hagyományt örökítettek meg. A fejlődésnek ez a progresszív vo­nulata a szovjet külpolitika 1939— 1941 közötti súlyos kitérője, és az ebből levont, elhibázott konzek­venciák révén törést szenvedett. 1941 után azonban a népfront­mozgalmak új élettel teltek meg és utat nyitottak a háború alatti ellenállás kiszélesítéséhez. Megte­remtették az új kormánykoalíciók politikai bázisát is.­ Rátérve immár a magyar nép­­frontmozgalom kezdeteire, elöljá­róban mindjárt megállapíthatjuk: eredménnyel hasznosította a nyu­gati országok népfrontjainak jó hagyományait, továbbá — ha megkésve is — a Komintern 1935. évi VII. kongresszusának előre­mutató határozatait. Ám lényeges vonásait tekintve, nem követte a moszkvai centrum sok vonatko­zásban hibás, az egyes országok nemzeti és társadalmi sajátossá­gait figyelmen kívül hagyó, uni­formizáló elméleti és politikai fel­fogását s cselekvési elgondolásait. Kapcsolata is laza maradt vele, az áttételek láncolatán gyakran meg­változtak, új tartalmat és formát nyertek az eredeti szándékok és instrukciók. A hazai népfrontmoz­galomban ezért — amint erre röviden majd utalunk — na­gyobb, gyakran meghatározó sze­repet kaptak a polgári, paraszti, értelmiségi irányzatok, s kezdet­től szerves egységbe fonódtak a progresszív társadalmi és nemze­ti célkitűzések. Vagyis a magyar népfrontmozgalom a hazai sajá­tosságoknak megfelelően bonta­kozott ki, s természetesen a kül­ső és belső körülmények által is befolyásolva, de mégis a maga által választott úton haladt, ezért alig-alig hordta magával a Kom­­internre főleg az 1930-as évek vé­gén jelentkező, már jelzett teher­tételeket. A népfrontpolitika bázisa szé­lesítésének az 1930-as évektől össztársadalmi politikai értelem­ben is megnövekedtek a lehető­ségei. Az 1929—33. évi gazdasági válság során ugyanis felgyorsult Bethlen egységes pártjának bom­lása, s ezzel nemcsak a konszoli­dáció ért véget, hanem az ellen­forradalmi rendszer tartóoszlopai is megrendültek. Előtérbe kerül­tek a szociális kérdések, ami le­hetőséget teremtett az új demok­ratikus politikai irányzatok kiala­kulására is. Az új felnövekvő, ge­neráció egy része, amelyik leg­feljebb gyermekfejjel élte át az 1918—19-es forradalmakat és az ellenforradalom hatalomra kerü­­l­­ését, már a társadalmi megújulás új forrásvizeit kereste. A gyú­­anyag a magyar társadalom szá­mos területén halmozódott, amit a szakszervezeti baloldal felerő­södése, az Országos Ifjúsági Bi­zottság megélénkülő tevékenysé­ge, a valóságfeltáró szociográfiai irodalom fellendülése, a szegedi fiatalok mozgalma, a különféle demokratikus és szocialista művé­szeti irányzatok megjelenése, és a parasztság demokratikus útke­resése példáz. Szükségessé vált a visszanyúlás az 1848—49-es forra­dalom és szabadságharc szellemé­hez. 1848 márciusa így a függet­len demokratikus Magyarország­ért megteremtésének, a fasizmus elhárításának, a nemzeti összefo­gásnak a szellemi erőforrásává vált. A mozgalom 1937-ben vezetett először konkrét eredményre. A baloldali erők egy csoportjának — a kommunisták, népi írók, ifjúsági szervezetek — összefogásából szü­letett meg a Márciusi Front. Résztvevői olyan Magyarország létrehozásán fáradoztak, amely­ben „az alulról felépített politi­kai nemzet tudja képviselni", „ön­magát kormányozva” „a széles néprétegek érdekeit”. Követelték az összes Duna-völgyi államok né­pi erőinek összefogását és együtt­működését. A Márciusi Front a magyar progresszió értékes hajtá­sa, rövid másfél éves működése pedig politikai és eszmei előké­szítője, kovásza lett a később ki­teljesedő népfrontmozgalomnak. A Magyar Front szerepet vál­lalt a Horthy-féle kiugrás előké­szítésében, majd annak kudarca után lényegében az összes Hitler­­ellenes erőket tömörítő Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának létrehozásában. Az antifasiszta népfrontos erők közel egy évtizedes küzdelme ala­pot és jogfolytonosságot biztosí­tott ahhoz, hogy 1944 őszén a fel­szabadított területeken létrejött Magyar Nemzeti Függetlenségi­­ Front programja s a nemzeti megújulásnak, a népi demokrati­kus átalakulásnak kiindulópontja lett. A háborús évek során bebi­zonyosodott, hogy tartós, nép­front jellegű politikai szövetség csak akkor, s olyan módon hozha­tó létre, ha a benne részt vevők sajátos érdekeit tekintetbe veszik, de a nemzet egészét érintő kér­désben nem tesznek engedményt egyetlen résztvevő óhajának, kö­vetelésének sem. (Folytatjuk) Sajátos hazai úton !! A fasizmus elleni összefogás A II. világháború kitörése után, Magyarország hadba lépésének idejére a baloldali erők olyan programot dolgoztak ki, amely az összes Hitler-ellenes erő — bele­értve a hagyományos uralkodó osztályok egy részét is — össze­fogását, a független, szabad, de­mokratikus Magyarország célki­tűzését foglalta magában. Az 1941- es antifasiszta megmozdulások, a Népszava karácsonyi száma, majd a Magyar Történelmi Emlékbi­zottság megalakulása ennek ered­ményeit rögzítette. Az emlékbi­zottság még nem jelentette ugyan az összefogás szervezeti keretét, de képes volt a háború során leg­nagyobb antifasiszta megmozdu­lás szervezésére, az 1942. március 15-i Petőfi-szobornál rendezett tüntetésre. A mozgalom azonban, mielőtt politikailag és szervezetileg is megerősödhetett volna, a kormány egyrészt terrorral, másrészt egye­sek megnyerésével megosztotta, il­letve felszámolta az egyre ígére­tesebb antifasiszta összefogást. A háborúban beállott fordulat következtében a fasizmus elleni harc mellett, esetenként helyet­te, előtérbe került az ország há­ború utáni átalakulásának kérdé­se. Az első világháborút követő forradalmak megismétlődésétől való félelem, amit a Szovjetunió felmérhetetlen áldozatok árán ki­vívott, növekvő nemzetközi szere­pe és földrajzi közelsége tovább erősített, jelentős szerephez ju­tott egy, a kommunisták, illetve a velük szimpatizálók elszigetelő­déséből fakadó liberális Magyar­­ország megteremtésének célkitű­zése. A baloldal változatlanul a fa­sizmus elleni aktív harcot szor­galmazta, szerves egységben a há­ború utáni mélyreható demokra­tikus átalakulás programjával. Ez a kettősség nyilvánult meg az an­tifasiszta világkoalíció egyes tag­jai szerepének megítélésében, a rendszer átmentésén fáradozó kormányhoz való viszonyban, az 1943-ban létrejött politikai szer­vezkedésekben és tanácskozáso­kon — többek között a kisgazda, szociáldemokrata pártszövetség­ben, a szárszói találkozón stb. Így az antifasiszta erők megosz­tottsága, gyengesége miatt a moz­galom nehezen talált utat a há­borúval szemben álló, de a cselek­vésre készületlen tömegekhez. Megváltozott a helyzet az ország német megszállása után. 1944 má­jusában — kommunista kezdemé­nyezésre — létrejött a Magyar Front —, az illegalitásba kénysze­­rített demokratikus pártok és né­hány polgári csoport politikai szö­vetsége. Zászlajára a háborúból való kiválást, az ország demokra­tikus átalakítását írta. Az ellen­állás első ízben a Magyar Front révén talált kapcsolatot a hadse­reghez és a kiugrást latolgató hor­thysta csoportokhoz. * Az összegzést készítette Fö­löskei Ferenc és Vass Henrik; munkájukhoz felhasználták Har­sányi Iván, Pintér István, Izsák Lajos, Zelenka Magda, Kiss Dezső, Vass Henrik, Szeredi Pál, Bogár László, Horváth László tanulmá­nyait. (Készfü­t a Hazafias Népfront IX. kongresszusára, 1989. október 14—15.) Hétfő, 1989. október 2. r 21-es parcella Október 23-ra rendbehozzák Az elmúlt harminc esztendőben vajmi kevés figyelem, tisztelet jutott az 1956. októberében - no­­vem­beré­ben az utcai harcok so­rán elesettek, vagy véletlenül lelőtt járókelők emlékének, sőt már-már kegyeletisértő volt sír­jaikat teljes mértékben az enyé­szet pusztítására kárhoztatni. A nemzeti sírkertnek tekintett, s ennek megfelelően hatalmas parkká alakított Kerepesi temető legelhanyagoltabb részeivé, szé­gyenfoltjává vált a 21-es parcel­la: a kidőlt sírköveket benőtte a gaz, s a múló évek során mindent elborított a vadon burjánzó gyomnövényzet, még néhány mé­terre a munkásmozgalmi panteon mögött, ahol nap mint nap ker­tészek szorgoskodnak fáradhatat­lanul. A hatalmas árnyat vető gesztenyefa derekára kézzel írt felirat került: „Az 1956-os forra­dalom és szabadságharc hősi ha­lottai nyugszanak itt.” Odébb, egy másik fatörzsre nemzetiszínű szalagot kötöttek. Ezek voltak ta­lán a feleszmélő utókor gondos­kodásának első jelei. De most gyökeresen megváltozik a hely­zet. Október 23-ára, állampolgári kezdeményezésre, méltó módon rendbe hozzák a 21-es parcellát erről tartottak sajtótájékozta­tót szombaton délelőtt a helyszí­nen. Tavasszal kegyeleti bizottsá­got alakított a Magyar Demokra­ta Fórum és a POFOSZ, s ezt kö­vetően szombat délelőttjeiket er­re áldozva tagjaik társadalmi munkában láttak neki a 30 éves elhanyagoltság fokozatos meg­szüntetéséhez. Hamarosan segít­séget kerestek és találtak a teme­tő vezetőjének személyében, aki szerszámokat bocsátott az önkén­tes sírkertszépítók rendelkezésé­re, a fővárosi tanács pedig anya­gilag támogatta, hogy a hősi ha­llottak nyugvóhelye méltó legyen 56-hoz, s eltűnjön az óriási kont­raszt a barikád egyik és másik ol­dalán elesettek végső nyughelye­inek állapota, látványa között. Ugyanis nem lehet politikai kér­dés: mindenkinek jár a kegyelet, ■a halottakat egyformán tiszte­letben kell részesíteni. A társa­dalmi munkásokat az a cél vezér­li, hogy ez a parcella is olyan nemzeti emlékhely legyen, mint a 301-es a rákoskeresztúri Új köztemetőben, ahol a fáradalmat követő megtorlás áldozatai alusz­­szák örök álmaimat a föld alatt. A VII. kerületi MDF képvise­letében Maróti László arról szólt: a közelgő évforduló tiszteletére mindenképpen méltó állapotba szeretnék nézni a sírokat, s a ké­sőbbiekben obeliszket is szándé­koznak állítani ide. Ennek alap­kövét — ünnepélyes keretek kö­zött — október 22-én délután négy órakor teszik le. Az emlék­mű megvalósulása érdekében­­alapítványt hoznak létre, amely­re az adakozók egységes, tízfo­­rintos befizetését várják. A para­cella két szélére díszsövényt ül­tetnek, két sarkába kopjafát he­lyeznek el. Nagy gondot fordíta­nak a meglevő sírkövek megtisz­títására, helyrehozására; hantot formálnak a lesüllyedt sírokon, s táblával jelölik meg valamen­nyit. A fővárosi tanács osztály­vezet­­ője, Schneider Péter be­jelen­tet­­te: vb-határozat nyomán — a rendelkezésükre álló eszközöket­­átcsoportosítva — félmillió fo­rintot­ áldoznak a 21-es parcella rendezésére, hogy ezzel is hozzá­járuljanak a nemzeti megbéké­léshez. (kurcz)

Next