Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1989-12-01 / 283. szám
Péntek, 1989. december 1. Egy ember, aki ellenáll A nagyvállalati diktatúra megingott A magányos farkas Üldöztetésre ítéltetik — ez törvény. Hacsak nem talál társakra. Akkor még az is előfordulhat, hogy üldözöttből falkavezérré válik. — Horváth Ede, a Rába vezérigazgatója a szakszervezetis titkárrá választásom után odajött hozzám, s közölte: ő nem rám szavazott, így aztán nem is gratulál új tisztemhez, jóllehet együtt kellene működnünk. Aztán a saját stílusában még hozzátette: ő a gyengéket segíti, az erőseket eltiporja. " Az egyik megállapításból nem következik a másik, az viszont kitetszik belőle, hogy önt, Kós Zoltánt a Rába vezérigazgatója nemkívánatos személlyé nyilvánította saját köreiben. Ez teljesen egyértelmű, no meg az is, hogy a vezérköré csoportosulók azonnal idomultak ehhez a nézethez. Föltették a kérdést, hogy milyen alapon vállaltam el ezt a funkciót, hisz nincs szakszervezeti gyakorlatom, soha efféle munkát nem végeztem. Éppen ezért mondtam minden kétkedőnek. Végre itt az ideje, hogy a szakszervezeti érdekvédelem talpra álljon, s ne maradjon amolyan vállalati érdeket elvtelenül kiszolgáló, semmitmondó szervezet. Csaknem harminc éve dolgozom a Rábában, többnyire gazdasági vezetői beosztásban, pénzügyi diplomával. Rengeteget tudok a cégről. Ismeretek nélkül a dolgozói érdekvédelem csak felelőtlen játék. Az a szakszervezeti funkcionárius, aki nem lát bele a vállalatvezetés kártyáiba, s hagyja magát elkábítani látszateredményekkel — mert borzasztóan könnyű ámilyeneket produkálni —, az sehol a világon nem lehet a munkások valódi szószólója. Szövetségben munkások, mérnökök — Lehet, hogy ön éppen a jólinformáltsága miatt vált Horváth Ede szemében ellenséggé, és együttműködésre képtelen partnerré: túl sokat tud a vagongyár belső pénzügyi, gazdasági helyzetéről. Ezt minden ép gondolkodású ember fölmérte. Volt, aki örült, hogy végre akadt egy ember, aki nemet mer mondani az évtizedekig sérthetetlennek bizonyult vezérigazgatónak. Aki őt megsértette, vagy nem adott neki igazat, azt valóban eltiporta. Most olyan pozícióban vagyok, ahol nem árthat igazán. Természetesen a szakszervezeti titkárrá választásom után felajánlottak magas gazdasági tisztséget, ígértek prémiumot, meg kiemelt fizetést. Ha elfogadom, azonnal kinyírtak volna. De nem azért nem hagytam magam. Egyszerűen elkezdtem hinni a feladatban, ami a mostaani politikai helyzetben és a mai nyilvánosság mellett talán nem ábránd. — Mi hajtja: a Horváth Edeféle diktatúraellenesség, vagy valóban a munkásérdekek képviselete?— Az egyik összefügg a másikkal. Mivel évtizedek óta tudom, hogy mi folyik a gyárban, nyilván bennem munkál, hogy láttam és látom, milyen következményei vannak a több évtizede tartó egyszemélyi vezetésnek. De nehogy azt higgye, hogy ezt csak én veszem észre. Látja ezt az itt dogozó munkás is. Elképesztően világos számára, hogy mint szürkül az egykor fényes, rábás nimbusz. Ma az itt dolgozók jelentős hányada bizonytalan, lesz-e munkája jövőre is, mert a munkaellátottság egyre rapszódikusabb. Hol haza kell küldeni a szakmunkásokat, hol meg szinte kötelező a túlóra. Látják az emberek az eladatlan kamionokat a gyárudvaron, tudnak a motorok értékesítési gondjairól, s jóllehet mindig azt hallják, hogy minden a legnagyobb rendben, hétköznapi tapasztalataik egészen mást mutatnak. — A munkásokkal való rendszeres beszélgetéseim során egyértelművé vált: ezek a dolgozók értékelik, hogy míg az egyik oldalon óriási mértékű pazarlás folyik a gyáron belül — s erre számtalan példát is tudnak álni —, addig a másik oldalon azt kell tudomásul venniük, hogy a cég a fizetéseik emelését kizárólag létszámleépítéssel tartja megoldhatónak. Ennek okán aztán kialakult itt az elmúlt években egy rendkívül kemény vezetőellenesség, melynek csúcsán egyetlen ember, a vezérigazgató áll. — Megérezte önben a vállalati munkásság a szövetséges társat? — Nézze, erre én nem tudok biztos választ adni. Az tény, hogy hónapok óta járom az üzemeket, és nem a magamutogatás végett, hanem azért, hogy tudjam: mit akar a munkás, mit a művezető, mit a mérnök. Azt valóban érzem, hogy bizonyos szimpátia kialakulóban van irántam, de nem tudom, hogy ez a törekvéseimnek szól, vagy annak a ténynek, hogy Horváth Ede, ellenlábasát vélik felfedezni bennem. Az erős vezért megerősítik . Végül is ön késztette Horváth Edét és támogatóit a szakszervezetből való kilépésre. Ez éppen elég lehetett a vezetőellenes légkörben az ön iránti szimpátia kialakulásához... — Miután a mosonmagyaróvári gyár megfogalmazta,a Rábától való elszakadásáról szóló nyilatkozatát, a vezérigazgató a vállalati tanács ülésén engem gyalázatosan elmarasztalt, hogy tudniillik a gyár ellensége vagyok, mert bujtogattam a mosoniakat. Nem bujtogattam őket, csak láttattam velük, hogy a Vörös Csillag gyár sorsára jutnak, ha nem lépnek. A tanácsülés után néhány óra múl tán megjelent nálam a vezérigazgató, hogy közölje: kilép a szakszervezetből. Őt aztán követték a leghűbb igazgatók, akik szerintem nem az én szakszervezeti titkárságomat vagy a szervezet gyengeségét kifogásolták, csak egyszerűen megszokták: mindig a vezér által elvártak szerint kell cselekedniük... Ezért egyébként mindig is hálás volt a Rába első embere, hacsak valamelyikük nem okvetellenkedett. Mert , ha igen, akkor azonnal leváltották, vagy megvonták a prémiumát, a szőnyeg szélére állították, elképesztően megalázták. Rólam már kiderült, hogy nem hajlok, így hát teljes a szembenállás. Horváth Ede ugyanis abban a szellemben él és gondolkodik, hogy a szakszervezetnek a vállalati, és nem a dolgozói érdeket kell képviselnie. Hihette ezt persze, évtizedeken keresztül, mert megtalálta ehhez a megfelelő személyeiket és hátteret. Föltételezem, hogy a történtek után az ön népszerűsége a gyáron belül nemhogy csökkent volna, inkább csak nőtt. Ez minden bizonnyal nyílt szembenállásra késztette a Rába vezetőit. — Teljes a konfrontáció. Az azonban" tény, hogy egyre több" gyári dolgozó érzi a megszólalás szükségét. Nyílt leveleket küldenek a Tér-Kép című laphoz, ahol e sokszor kemény vádakat tartalmazó írások változtatás nélkül meg is jelennek. Ezekből a jelekből úgy érzem, a rábás munkás és mérnök eljutott arra a pontra, hogy kételyeit félretéve, évtizedek óta lappangó okos, őszinte, a vállalat jövőjét féltő gondolatait, esetenként sérelmeit előadja. Vihar előtti a csend, amiben már igen éles hangok hallatszanak. — Ezt talán maga a vezérigazgató is megérezte, hisz gyorsan összehívta a vállalati tanácsot: erősítse meg őt első számú vezetői tisztében. Mit gondol, miért volt szükség erre a teátrális jelenetre? — Éppen azért, hogy ellenségeinek bizonyítsa, őt még akarja ez a vállalat. Csak az a baj, ez a vállalati tanács nem a Rába jövőjén gondolkodó emberekből áll, így aztán döntésük a vállalatikollektíva előtt nem mérvadó, őrzek egy levelet. Az egyik dolgozó akkor juttatta el hozzám, amikor megtudta: Horváth Edét ismét megerősítették posztján, jóllehet, mindenki arra vár, hogy végre nyugdíjba vonuljon. Keserves ez az írás, de az'említetten' kívül is tele van józan gondolatokkal. — A körülményekből világos, hogy önnek szép számmal vannak támogatói. Hova akar eljutni? — Az első és legfontosabb cél — gazdasági értelemben — a vállalat falra állítása, a munkaellátottság garantálása, és a megfelelő bérezési rendszer megteremtése. A szakszervezetnek ehhez nincsenek meg a jogosítványai. Ezt tudják a munkások is. De tudják azt is, hogy a pazarlások megszüntetésével már növelhető lenne az eredmény, hogy a termelés hatékonysága tisztességes termelésszervezéssel jócskán fokozható, hogy a műszaki gondolkodás megújítható. S ez mind-mind a takarékosabb, ésszerűbb gazdálkodást segítené. Ma semmi jel nem mutat arra, hogy a vállalat vezetése ezeknek a gondoknak a megoldásán törné a fejét. Csak marad a tehetetlen, széttárt kéz, hogy semmire nincs pénz, se bérfejlesztésre, se a munkakörülmények javítására, se a gépek karbantartására, se a termelés észszerűsítésére. Egyesteri megoldás kínálkozik: a cselekvésre képtelen vezetői gárdát fel kell szólítani, adja át helyét a vállalat jövőjét átlátó, progresszív erőiknek. Ha a hatalmi elit elmenne... ►— Létezik ilyen erő a Rábában? — Igen, létezik, s nem egy-két hónapja, hanem évek óta. A hallgatásra, örökös fejbólintásra ■kényszerített munkás, közgazdász és mérnök csak a jelre vár. S hányan vannak olyanok, akiknek mennie kellett ebből a gyárból! Tudok róla, hogy közülük hányan térnének ide vissza, ha a jelenlegi hatalmi elit felálltra a helyéről. -i- Van önben félelem? — Azzal tisztában vagyok, hogy Rába jelenlegi gazdasági vezetése ma még képes megbénítani minden önálló törekvést, mert félti a pozícióit. Számomra az igazi védelem a tagság erejében, akaratában leledzik. Bízom benne, hogy a rábás munkás és mérnök nagyon hamar tudatára ébred, hogy szavazatának súlya van. Ezt az erőt évtizedek óta nem érezhette. Ma lehetősége van a cselekvésre. Mónus Ágnes A Migyu Nemzet megkérdezte: Milyen célt szolgál az Alapítvány ...... a Szabad Szakszervezetekért? Nemrég látott napvilágot — egyelőre csak a TDDSZ belső tájékoztató lapjában — az Alapítvány a Szabad Szakszervezetekért. Ennek céljáról kérdeztük az alapítvány kuratóriumának elnökét, Forgács Pált. — Hogyan született a gondolat? — A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetétől. Az a felismerés hozta létre, hogy esélyegyenlőségről, enyhén szólva, nem beszélhetünk a nulláról induló új szakszervezetek, illetve az állam által évtizedek óta milliárdokkal szubvencionált szakszervezetek között. Márpedig új, független szakszervezetek sorra alkulnak, vagy alakulnának az utóbbi időben. Ám az induláshoz, szervezőmunkához a legelemibb infrastruktúrájuk sincs; írógépre, bélyegre, a tagkönyvek kinyomására sincs pénzük, az állam pedig a működésükhöz nem nyújt segítséget. A tagdíjaikból élnek, de egy-egy konkrét célra, pályázatuk alapján segítséget kaptak infrastruktúrájukhoz a Soros-alapítványtól, akárcsak más demokratikus szervezetek, egyesületek. — Kik csatlakozhatnak a független szakszervezetekért létesített új alapítványhoz? — Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat. A hozzájárulások felhasználásáról kuratórium dönt. — Milyen célokra lehet kérni az alapítvány kasszájából? — A felhasználás lehetséges formái: tanfolyamok, kiadványok, konferenciák költségei; támogatás nemzetközi kapcsolatok kiépítéséhez. Az alapítvány nyújtott támogatást a független szakszervezetek november eleji budapesti együttműködési konferenciájához és hozzájárul a nagy érdeklődés mellett működő Független Szakszervezetek Akadémiája előadásainak vidéki megrendezéséhez. — Milyen új szakszervezetnek segítettek? — A most alakult Vasutasok Szabad Szakszervezete is kapott támogatást az alapítványtól. Segítséget nyújtunk a liga keretében működő Jószolgálati és Jogvédő Bizottság (becenevén: JOJOBA) működéséhez is. — Természetben is hozzá lehet járulni az alapítványhoz? — Máris érkeztek irodagépek, a nyilvántartást segítő számítógépek,és elfogadunk olyan támogatást is, mint például üdülési, sportolási lehetőség ... — Hogyan lehet az alapítvány támogatásáért pályázn? — A TDDSZ postacímére (IS38 Bp., 114. Pf. 526) beküldött pályázatokkal. Bővebb információkért a szakszervezet információs szolgálata kereshető meg az 1-428-438-as telefonszámon. A számlát a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. vezeti, a számlaszám: 203-12161; a fenti postacímről hamarosan lehet csekkszámlát kérni, de a pénz addig is föladható. Az adományokról az alapítvány kuratóriuma hivatalos elismerő levelet küld. «-» Magyar Nemzet s Petrenkózd II. Merci-motor a Volgában Petrenkó János ózdi „nagyvállalkozóval” beszélgetünk a Durvahengermű megvásárlásáról, az ennek kapcsán felvetődőkérdésekről. — A 640 dolgozó mindegyikét átveszi? — Lennének olyanok, akiket elengednénk. — Függetlenül az életkoruktól? — Igen. De azért vannak értelmes emberek is, használhatók, őket megpróbáljuk meggyőzni, hogy maradjanak a cégnél. — Ezeket anyagilag is érdekeltté teszik? — Mindenkit érdekeltté teszünk. — Mennyit keresnek itt átlagban az emberek? — Nem túl magas a kereset. — Maga mit ígér nekik? — Januártól 20 százalék béremelést kapnak egységesen. Előlegezett bizalom ahhoz, hogy utána fegyelmet tudjunk tartani, meglegyen az érdekeltségi viszony. Pénz nélkül nem lehet fegyelmet tartani, mert ha az ember nem tudja eltartani a családját, akkor nem érdekli a fegyelem. — Az emberek, akik itt dolgoznak a Durvahengerműben, alkalmasak rá, hogy világszínvonalú termékeket gyártsanak? — Alkalmasak. Feltétlenül. A Peko talajforgatási ekevasat az itteni hengersoron fogjuk gyártani. Ez másfélszer annyit tud majd, mint az amerikai IH-rendszer. — Mikor indul be az a fajta termelés, amit ön akar? — Január 1-jén működni fog. Befolyási övezet — Milyen embernek számít most Petrenkó János? Helyi hatalmasság lett magából? — Nem, én az vagyok, aki voltam. — De hát gondolom, a befolyása jóval nagyobb, mint volt valamikor. Azért mégis hatszázvalamennyi ember kenyere függ magától.► Röviden: Polko kereskedőházat szeretnénk létrehozni, amit a közeljövőben el is kezdünk építeni. Ezen keresztül akarjuk működtetni a rendszerünket Mivel a mi devizakitermelésünk nagyon nagy, ezért, ha jól akarjuk működtetni, egy részéért árut hozunk be, ami csak Ózdon lesz kapható, így az ózdi dolgozók is hozzájuthatnak olyan árucikkekhez,amelyeket eddig nem is láttak. — Például? — Például autószalont nyitunk. A Mercedes—BMW gyárral szóbeli megállapodástkötöttem, hogy lemezkarambolos kocsikat fogunk behozni és javítani. Ezeket majd az ózdi embereknek fogjuk árulni. Vagy lesz egy áruház, a műszaki cikktől kezdve a hentesüzletig, minden helyet kap benne. — Magyarán itt a helybélieknek tisztességes életfeltételeket akar teremteni? — Mindenféleképpen ezt szeretnénk elérni. Ezt feltétlenül végre akarom hajtani. — És az itteniek tudják, hogy ezt akarja? — A tanácselnök-helyettes tudja. — És ő mit szólt ehhez? — Kijelölték a helyet, ahol megépül ez a létesítmény. Ehhez a kérdéshez nagyon pozitívan állnak hozzá. — Az ipari tevékenységéhez kell-e valamilyen ipari minisztériumi, kereskedelmi minisztériumi felhatalmazás, engedély? Egyáltalán az átláthatatlan magyar bürokrácia mennyire köti meg a kezét? — Az én kezemet nem tudja megkötni, mert nekem hat találmányom van, és a jog azt írja elő, hogy a találmánnyal rendelkező szakmákra nem kell külön engedély. — A valutabevétel teljes egészében a maguké lesz? — Van egy olyan, jogszabály, amely, kimondja: a találmányból befolyt jövedelem 100 százaléka a feltalálónál marad. — Ez a valutára is vonatkozik? — Igen. — Tulajdonképpen azok a gaz-dasági átalakulási folyamatok, amelyek az országban az utóbbi egy évben megkezdődtek, ezek mennyire segítették önöket? — A legnagyobb gondunk az, hogy a pénzügyi kormányzat nem rugalmas. De nekünk, vállalkozóknak, pozitív lépést jelent ez a jelenlegi felszabadult légkör. Másképp nem juthattunk volna,el idáig! Nem adatott volna meg, hogy egy magánember megvegyen egy gyárat — Mi az, ami az ön pozícióit javítaná? — Nem az enyémet kellene javítani, hanem mindenkiét. — Mit várna mindenki érdeké’ben? — Egyszerű, vegyenek elő egy világújságot, olvassák el. Ezt nem kell kitalálni, ez ki van már találva, akár Nagy-Britanniát veszik, akár a svédeket, akárkit. Van egy maximális adóztatási elvonás, mondjuk 35 százalék, és aki kevesebbet termel, ez kevesebbet fizet, aki nagyon sokat termel, az nagyon sokat fizet az államnak, de tudják, hogy mire számíthatnak. Magyarországon most senki nem tudja, hogy mire lehet számítani. Gyakorlatilag a törvények dzsungelében ma minden vállalkozót akkor fektetnek két vállra, amikor akarják. Gyáros elvtárs — Maga nem fél attól, hogy két vállra fektetik? — Nem, mert, mint mondtam, a hobbimat csinálom. — De a hobbi elvesztése sokkal fájdalmasabb! — Én nem tudom elveszíteni. Nem élnek ezek ott olyan sokáig a minisztériumban. — Végül is ez a bizonytalan helyzet nem zavarja? — Nem. A találmányokat nemzetközi jogok védik. Attól kell félni, hogy az értelmes emberek el fognak menni az országból. Addig lehet szórakozni itt egy garnitúrával, amíg azt nem mondják, hogy elegük van. — De maga nem akar elmenni. — Én nem akarok. Azért akarok olyan viszonyokat teremteni, ahol mindenki jól érzi magát, és biztonságban van. Végeredményben a mostani pénzügyi intézkedések termelésvisszatartók. Olyat kell kitalálni, ami elősegíti a termelést. Akkor mindenki jól jár. — Hogy lett ön annak idején az MSZMP tagja? — 1962-ben léptem be, a családban nálunk ez tradíció volt. — Az édesapja is párttag volt? — Igen, 1956-ig, de ő akkor abbahagyta, mert ugyanazok az emberek akarták beszervezni a pártba, akik csinálták a kravajt a telepeken, és ezt ő nem tudta elviselni. — És ön miért lépett be? — Nem hittem azt, ami volt. Akkor még nem is tudtam felfogni, nem voltam elég érett ehhez. — Mostanra viszont már elég érett. Mi indokolja, hogy a megszűnt MSZMP-ből átlépett az MSZP-be? — Az, hogy támogatom azokat az embereket, akik a párton belül egy vér nélküli forradalmat csináltak, s végrehajtották, hogy kivegyék a hatalmat olyan emberek kezéből, akik a világon még soha nem dolgoztak, és abból éltek jól, hogy parancsoltak, és összehoztak egy diktatúrát... Nagy dolog, hogy ezeket le tudták építeni, így őket segíteni kell. Nagyon sajnálnám, ha megbuknának. Az MSZMP-nek az volt a vétke, hogy monolitikus párt volt. Ennek nem vagyok a híve, én a verseny híve vagyok. — Ha már politikáról esik szó és a versenyről, elképzelhető, hogy valamiféle anyagi támogatást fog adni ennek a pártnak? Jön a választási küzdelem, ehhez pénz kell. — Biztos, hogy adok. — Esetleg itt helyben támogatja majd valamelyik jelöltet? — Hogy ha sor kerül rá, akkor egyértelműen. — Mi az, ami mondjuk inkább az MSZP-hez köti, mint például a Magyar Demokrata Fórumhoz? — Mert én ennek az elődjének voltam a tagja. Én nagy ellenzéki voltam az MSZMP-n belül, s ennek voltam a párttitkára a kisiparosoknál is. Akkor azért vállaltam el ezt a tisztséget, nehogy egy korlátolt képességűembert tegyenek oda, mert az rengeteg kárt tudott volna okozni. Egy irigy párttitkár a világ legroszszabb embere. Gyerekekből cégvezetők — A Pekó „birodalom" menynyire családi vállalkozás? — Két fiam van a cégnél. Tizennyolc és huszonhárom évesek. Itt dolgoznak. — Mi a szakmájuk? — Szintén karosszéria-lakatosok. Bár kohóipari tanulóknak írattam be őket, de amikor hazahozták a tankönyveket, rájöttem, hogy a tananyag ellentétes a mi nézetünkkel. Ekkor gondoltam: tanuljanak olyan szakmát, amiben van logikai sorrend. És most olyan szakemberek, akik alkalmasak arra, hogy cégvezetők legyenek, mert azzá kell lenniük. — És ők mit szóltak ehhez? Beleegyeztek? — Én egy picit példaképük vagyok ... — De ők szívesen vállalkoznak erre? Van bennük ambíció? — Van! — A fiaiból cégvezetőket akar csinálni. Ez az ország negyven évig olyan volt, amilyen, maga egy nyolcgyerekes bányászcsaládból származik, nem úgy kezdte az életét, mint a Krupp fia. Szóval mennyire becsvágyó? — Nem becsvágyó vagyok! Ambiciózus! Nagyon. — Mit akar elérni még az életben? Anyagi jólétet, erkölcsi elismerést, tudományos fokozatot? — Sikerélménynek persze lenni kell, az erre éhes ember nagyon sokat akar produkálni. Én pedig az vagyok. — Jó, akkor beszéljünk a kudarcokról. Milyen kudarcok érték eddig? — Rengeteg, erről több órán át tudnék beszélni, de én azokat mind elfelejtettem. — Azt is, amely nagy jelentőségű volt az életében? — A kudarcokat én mind pozitívan éltem meg. — Volt-e már „padlón”? — Sokszor, de végleg soha. Mert mikor a padlóra kerül az ember, akkor jönnek a legjobb ötletei. Hogyan lehet talpra állni! — A melósai mit szólnak ahhoz, hogy maga beszáll a fizikai munkába? — Semmit. Ebbe szoktak bele. — Respektálják ezt? Milyen hangnemet használnak magával szemben? — Hangnemet? Ez itt nem úgy van. Nálunk magázódunk. Senki nem tegeződik ennél a cégnél. A fiaim eleinte megkérdezték, hogy miért nem? Mondtam, ha majd ők lesznek cégvezetők, úgy csinálják, ahogy akarják. Szerintem magas kultúrájú embereknek kell tegezőviszonyban lenniük, hogy ne éljenek vissza ezzel. Nálunk gyakorlatilag 15 lépés távolság van az emberek között. De ugyanakkor — más oldalról — nagyon közel is vagyok a munkatársaimhoz. — Maga — mint tőkés vagy gyáros — mennyire fogja kizsákmányolni az embereit? — Énszerintem erről nem lesz szó. Önálló szakszervezetet hozunk létre, a vasasszakszervezeten belül. Én pont azt akarom, hogy az emberek ne engedjék magukat kizsákmányolni. Nem miattam. Tőlem nem kell félni, hanem attól, hogy a szakszervezet bevezesse nálunk is az egyenlősdit. — Egyáltalán hogy vetődött föl, hogy erős szakszervezetet hozzon létre. — Én ismerem az embereket, ismerem a magyar gazdaságot A világon mindenütt van szakszervezet. Hát akkor nálunk miért ne legyen? Csak jó szakszervezet kell. — A vasasszakszervezet önmagában alkalmas arra, hogy ennek egyik tagozata legyen az itteni? Vagy nem is akartak egy önállót létrehozni? — Jelen pillanatban nem akarunk külön lépni. Egy év próbaidő után, ha nem jól működik, akkor gondolkodunk majd ezen. — Milyen pozíciói lesznek az állami vállalatokkal szemben? Általában azt szokták mondani, hogy egy magánvállalkozás rugalmas, megfelelő program szerint működik, az állami vállalat pedig bürokratikus, nehezen mozog. — Nem hiszem, hogy keresztbe tehetnek, mert a függés kölcsönös. A keresztbetétel nagyon rossz módszer lenne. — Nemzetközi méretben mekkora vállalkozásnak számít az önöké? — Ez már a nagyobbak közé tartozik. — Végül is lehet, hogy hamarosan repülőgéppel fog közlekedni? — Nem foglalkozom ilyesmivel, jó nekünk az autó. — Milyen autót használ? — Volgám van. Ezt szoktam meg. — Ez eléggé ellenkezik azzal, hogy jó terméket akar gyártani... — Mercedes-motor van benne, nagyon megbízható... — Ez azért jellemző Magyarországra, hogy a Volgában Mercedes-motor van. Miért nincs Mercedese? — A cég még nem jutott oda, hogy ezt megvegye. — S hogy került a Volgába Mercedes-motor? — Kellett venni bele egy rendes motort, mert 10 ezer kilométer után már az eredeti nem működött. A kocsi tetszik nekem, ennek nem jönnek neki, nem állítja le a rendőr ... Boros István A Magyar Nemzet ■telefaxszáma: 122-36-68