Magyar Nemzet, 1990. június (53. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-01 / 127. szám

Ára: (150 forintMaffiar Nemzet ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR Mk Péntek 15­90. június 1. kill. évfolyam 127. szám t­­nneprontásCsúcsnyitány a Fehér Házban Bush és Gorbacsov szombaton érkezhet a döntés órájához A szovjet kormányfő könnyű zúzódásokat szenvedett a Moszkva környéki autóbalesetnél A külpolitikai helyzet VÍZVÁLASZTÓ lehet Gorbacsov szovjet és Bush amerikai elnök csütörtökön délután megkezdődött csúcstalálkozója — ezt az egyik szovjet tanácsadó hangoztatta a megbeszélések előestéjén Washington­ban. A nemzetközi sajtó értékelése a megbeszéléssorozat sikerét il­letően ugyancsak vegyes. A világ hírügynökségei nagy terjedelemben elemezték a szovjet államfő kanadai sajtótájékoztatóján elhangzotta­kat. Gorbacsov a „régen hallott" kemény szavakat használta, amelyek­ből a szakértők azt érezték ki, hogy könnyen a múltjá lehet ezen a csúcstalálkozón a hidegháborút lezáró korszak szelleme, s többen bal­jós jeleket véltek felfedezni a szovjet elnök határozott véleményében. Gorbacsov kijelentette: „Csalódnak, akik azt hiszik, a Szovjetuniót annyira leköti a peresztrojka, hogy a zavarosban halászhatnak. A megegyezésre szinte egyáltalán nincs esély a német egyesítés és a Baltikum függetlenségi törekvéseit illetően — ezt már Baker kül­ügyminiszter fejtette ki, mintegy elhesegetve a túlzott várakozásokat. Több szovjet szakértő — az elnökhöz hasonlóan — azt hangoztatta, hogy a Nyugat még végiggondolni sem hajlandó a moszkvai állás­pontot. Gorbacsov egyenesen azzal vádolta a nyugati partnereket, hogy „diktálni kívánnak” a Kremlnek, márpedig ez elfogadhatatlan. Fehér házi illetékesek a csúcs előtti pilanatokban is jónak tartották megerő­síteni: Washington változatlanul ragaszkodik az egyesült Németország NATO-tagságához. Arbatov, ismért szovjet Kreml tanácsadó ,"kulcs­­fontosságúnak" minősítette ezt a témakört, és sürgette a Nyugat ru­galmasságát. LAPÉRTESÜLÉSEK SZERINT elképzelhető,­­hogy Bush elnök ép­pen ezért valamiféle biztosítékokat kíván javasolni a Szovjetuniónak a német NATO-tagság ellentételezéseként. Más források azonban ezt cáfolták. A német kérdés egyébként a szombati, kötetlen megbeszélé­sen kerül majd terítékre a Camp David-i elnöki üdülőben. A megfi­gyelők szerint talán ezen a tanácskozáson lehetséges, hogy a két elnök mégis talál valamilyen megoldást az álláspontok közti szakadék áthi­dalására. A vitás témák szinte elhomályosítják azokat az eredménye­ket, amelyeket aláírásukkal erősít meg Bush és Gorbacsov. A még tisztázatlan kérdések ellenére is várhatóan megszületik a közös köz­lemény a hadászati fegyverzetek korlátozásának módjairól, a fő prob­lémákban elért haladásról. Jegyzőkönyv rögzíti a kísérleti atomrob­bantások korlátozását, a vegyi fegyverkészletek nagymértékű csök­kentését. Emellett több kétoldalú megállapodás is várható a csúcsta­lálkozón. Bizonytalan még, hogy vajon aláírják-e a kereskedelmi egyezmény szövegtervezetét, amely szakértők szerint „Amerika aján­déka" lenne Gorbacsov peresztrojkájának. GORBACSOV SZOVJETUNIÓBELI NEHÉZSÉGEI továbbra is élén­ken foglalkoztatják a világsajtót. Egyesek szerint a főtitkár-elnök ép­pen e gyengeségével csikarhat most ki engedményeket az amerikaiak­tól, akik láthatóan szeretnék elérni partnerük hatalmon maradását. A The New York Times cikkében azonban azt is felvetette: „Nem kel­­lene-e a Fehér Háznak a belpolitikailag kudarcot vallott elnök helyett a szovjet demokratikus ellenzékre összpontosítani a figyelmét?" A lap megállapítja: Gorbacsov nem hajlandó feladni a kommunista párt törvényeken felül álló, ellenőrző szerepét. A népszavazás a tervezett gazdasági reformokról szinte bizonyosan nem adna­­bizalmat a jelen­legi vezetésnek — vélte a cikkíró, aki Gorbacsovot képtelennek tartja olyan ideológiai kompromisszum megkötésére, amely „koalíciós kor­mány" hatalomra jutását eredményezné Moszkvában. Rosenthal, a lap szemleírója, egy másik cikkben arról értekezik, hogy a Gorbacsov mellett elkötelezett Amerika elzárhatja az utat a szovjet elnök de­mokratikus ellenfelei, az új szovjet forradalom jogos örökösei elől. MOSZKVAI ELEMZŐK is arról cikkeznek, hogy Jelcin oroszországi elnökké választását követően Gorbacsov már nem ugyanabba az or­szágba tér vissza. A szovjet vezető Kanadában nem is titkolta Jelcin győzelme felett érzett aggodalmát, úgy vélte, ez megoszthatja az Orosz Föderáció parlamentjét. Más vélemények szerint éppen a radikális oroszországi változások tekinthetők a szovjet felbomlás igazi kezdeté­nek. Először történt meg, hogy nem a pártelit valamelyik tagját vá­lasztották meg egy kulcsfontosságú posztra — mondotta Korotics, az Ogonyok főszerkesztője. A nyugati lapvélemények szente egybehang­zóan úgy ítélik, hogy a csúcstalálkozó előtt kellemetlenül érintette Gorbacsovot Jelcin sikere, s a szovjet elnöknek ez süllős presztízs­veszteséget jelent. A szovjet elnök belpolitikai nehézségeinek súlyát némiképp jelzi,­­hogy Moszkvában elterjedt: Gorbacsov esetleg meg­szakítja emiatt amerikai látogatását. Perfiljev szóvivő azonban hatá­rozottan cáfolta a híreszteléseket. (P. T. R.) Sikeres könyvhétnek nézünk elébe, legalábbis minden adva van a siker reményéhez. Van­nak ígéretes könyvek é­s itt aláhúzandó, hogy vannak, hi­szen például a múlt esztendő­ben, a szokásos sajtótájékozta­tó napján még­­harminckét olyan kiadványról szóltak a szervezők, amely nem került ki a nyomdából, az idén már csak tizenhárom késve elkészülő kötetről tettek említést. Más és nem mellékes kér­dés, vajon mikor lesz olyan könyvhét, amikor minden meg­hirdetett kiadvány ugyanazon a napon kerülhet ki a könyv­heti sátorba, az ország minden részében. (És zárójelben,­ ám ugyancsak nem mellékesen­ kér­dem : vajon mikor lesz olyan könyvhét, amikor minden ki­adó és minden terjesztő betart­ja az előzetes megegyezést, s a könyvheti műveket valóban csak a könyvhét nyitó napjá­tól árulják?) Mindezek­ az előző esztendők anomáliáihoz képest azonban említésre sem méltó szépség­hibák. E könyvhét, hosszú esz­tendők óta először, a magyar könyv valódi ünnepe lehet, öt napra megkülönböztetett figye­lem övezheti majd a kortárs irodalmat. Bár különleges új­donságok a szervezésben nem várhatók, mégsem hagyható említés nélkül a politika látvá­nyos kivonulása a kultúra e terrénumából (is) — noha en­nek látszólag ellentmond, hogy a könyvhetet ezúttal a legfőbb állami méltóság, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke nyitja meg. „Enyhítő körül­ménynek” számít, hogy Göncz Árpád még, mint az írószövet­ség elnöke vállalta el a fel­kérést. A hatvanegyedik ünnepi könyvhét várható sikere elle­nére minden recseg-ropog a könyvszakmában (is). Miközben soha ennyi fontos, érdekes mű nem látott napvilágot, miköz­ben a könyvpiacon — majd­nem azt mondom — európai választék jelent meg, miközben látni, tapasztalni, hogy az írók egy része politizálás helyett immár végre ismét a dolgát teszi (mert teheti), ír, miközben az irodalom próbálkozik, mi­­közben új és új formák, új és új kft.-k, terjesztői hálózatok alakulnak, miközben irodalmi lapok születnek és elhalnak, ahogy az természetes is, mi­közben egy-egy irodalmi mű is­mét szellemi izgalmat vált ki a szellemi életben, aközben ... Mi is történik aközben? Aközben az irodalom, az ér­ték megint veszélybe került. Nem először és nyilván nem is utoljára. Kár a vészharangot kongatni, talán elég a vész­csengő is. Nem tudom, hol is kellene kezdeni a veszélyek sorolását. Talán ott, hogy az írott szó mostanság újra deval­válódik — a felszabadult ma­gyar sajtó és a felszabadult magyar könyvkiadás r ontja, zúdítja az olvasókra a betűt, a meg nem fontolt gondolatokat. Lényeges és lényegtelen keve­redik össze — kibogozhatatla­nul. Fontos kérdésekről látnak napvilágot csapnivalóan rossz kiadványok, egykor írónak ne­vezett mesteremberek loholnak a közönségigénynek nevezett igénytelenség kiszolgálására. Mi történt hát, hogy eladha­tatlanok a könyvek? Miért, hogy nemrég még „biztos si­kernek” ígérkező kötetek pél­dányszámát kell az utolsó pil­lanatban a negyedével, a felé­vel csökkenteni? Nem tudom, igaz-e, de most úgy látszik: a piac telítődött. Az évtizedes nagy mulasztások pótlásai, a „kvázikönyvek” — azokat ne­vezem kvázikönyveknek, ame­lyek olyanok, mintha könyvek volnának, de tartalmukat, szer­kesztésüket, pontosabban szerkesztetlenségüket tekintve könyvnek egyáltalán nem te­kinthetők —, valamint az iro­dalom menetrendszerű termé­seinek összessége agyonnyom­ta, agyonnyomja az olvasót. A kimutatások szerint Magyaror­szágon ma négyszáz könyvki­adással (is) foglalkozó cég­ pró­bál megélni a könyvpiacon, öt­letek százaival, ezreivel pró­bálkoznak az ügyesek és az ügyeskedők. A szagos könyv, a szétvágható könyv, az „eddig tiltott könyv”, a nem könyv alakú könyv, az üres könyv (értsd: betűt sem tartalmazó könyv), a megfizethetetlenül drága, az olvasásra használha­tatlan könyv, a zenélő könyv — nos ezek már csak a minden­áron való másság erőltetett öt­letei. S ez nem baj. Pontosabban nem lenne baj, ha ezek az általam kvázi­könyveknek nevezett szezonális dolgok nem ugyanazon a pol­con lennének, mint a KÖNY­VEK, ha a kvázikönyvek nem szorítanák ki a könyvesboltok előteréből az igazi könyveket. Ennél nagyobb baj, hogy a könyvszakma intézményei, ha úgy tetszik háttéripara ke­rült ... mibe is? Végveszélybe? Csődbe? Válságba? Devalvá­lódtak a fogalmak, hisz any­­nyiszor használtuk már őket a mostanihoz valamiképpen ha­sonló helyzetekben. Jelzők he­lyett talán kezdjük a végén, az utolsó állomásnál, a kereske­delemnél. Annál a kereskede­lemnél, amely immár a piaci vi­szonyoknak kitéve, előnyeit és buktatóit egyaránt élvezve, va­lamifajta támogatásban mind­máig részesül, ha másban nem, adókedvezményben. A kedvezmény egykor persze, „kultúrpolitikai kezdvezmény” volt. Az állami könyvterjesztők ezt a kedvezményt (az igazság kedvéért tegyük hozzá: mára erőteljesen megcsonkított ked­vezményt) eredendően azért kapták az állampárttól­ (pártál­lamtól? hatalomtól? éppen hogy kell ezt mondani?) hogy a támogatott (nos jó, esetleg a tűrt) művek eladását szorgal­mazzák, elősegítsék. Mára eb­ből, mint feladatból jószerivel semmi nem maradt. Ma min­den könyv egyenlő, s persze vannak még egyenlőbbek. Mindezenközben pedig a könyvkereskedelem egyéb hí­rei egyáltalán nem megnyugta­tóak — az egyik nagyvállalat­ról azt halljuk, hogy a csőd szélén áll, más hírek szerint viszont a reményteli átszerve­zés pillanatait éli. A jelen té­nye az, hogy mostanság nem fizet a kiadónak az időben le­szállított könyvekért. És ugyan­ezt hallani a másik két nagy terjesztő vállalatról is, a könyv­kereskedelemben felhalmozó­dott és eladhatatlannak minő­sített készletek miatt az előze­tes megrendeléseket a terjesz­tők rendre módosítják (termé­szetesen: lefelé), a kiadók pa­naszkodnak, s mert nincs moz­gatható tőkéjük, rá vannak szorulva a terjesztőkre. A rá­fizetésük egyre nő, a támoga­tás kevés, s ha még a példány­szám (is), amivel eredetileg kalkuláltak, csökken, lehetet­lenné válik egy-egy fontos (az irodalom, a művelődéstörténet számára fontos) kötet közre­adása. Viták, veszekedések, fe­nyegetőzések, zsarolások, dü­hödt levélváltások, tervmódo­sítások, szerződésbontások, kézirat-elhárítások követik sor­ra egymást. És mégis: most sikeres könyvhétnek nézünk elébe. Hogy a kilencvennyolc új mű (merthogy az idén másod- s harmadkiadások nemigen akadnak) végül is miképp rep­rezentálja a mai magyar irodal­mat, ennek eldöntése csupán a művek elolvasása után, az évi termés tükrében lehetséges. Addig is adjuk át magunkat az olvasásnak, felejtsük a min­denféle ünneprontó szavakat. Murányi Gábor Washingtoni tudósítónk telexjelentése Derűlátón kezdődtek meg a washingtoni tárgyalások Washington, május 31. A Fehér Ház kertjében csü­törtökön az államfőnek járó pompával fogadta George Bush Mihail Gorbacsovot, akivel az ovális irodában megkezdte a szovjet—amerikai csúcs első tárgyalásait. „E történelmi pillanatban együtt lendíthetjük tovább a folyamatot egy olyan új Európa felépítésére, amelyben minden nép biztonsága fokozódik, és egyetlen országot sem fenyegetnek" — jelentette ki a Fehér Ház kertjében Mihail Gorbacsovot üdvözlő beszédében George Bush, finoman utalva a szovjet—amerikai csúcs fő témá­jára , Moszkva megnyugtatására a német egység létrejöttekor. Az amerikai elnök két mondattal előbb a világ rohamos változását ecsetelve arra utalt, hogy Európa megosztottságának sebei gyógyu­­lóban, hiszen „az önrendelkezés és demokrácia hajnala” köszön­tött be, a földrész egységben és szabadon fejlesztheti együttmű­ködését „a konfrontáció korszaka után", s „Németországban, ahon­nan a világháború indult, egy nemzet békében és szabadságban indul az egység felé”. — Önnek nagy szerepe volt e változások­ban, s ezért tisztelgek ön előtt — fordult a díszemelvényen mellet­ te álló vendégéhez a meghívott előkelőségek nagy tapsa közepet­te George Bush. Gorbacsov pedig azzal fejezte be a maga beszédét, hogy „előrelépést" vár a csúcson, hiszen nekik kettőjüknek „nagy a felelőssége, hogy jól sáfárkodja­nak a világbizalom tőkéjével". A két elnök hangnemének érzékel­hető optimizmusa kedvező csúcs­­nyitány lett. Ik­rrr A szovjet elnököt és feleségét a Fehér Házba hozó kocsikaraván magyar idő szerint négykor gör­dült be a déli oldalon levő kert­be, ahol díszőrség, zászlók és mi­niszterek, s persze a Bush-házas­pár várták (érdekes módon a Ba­kerrel már egyfolytában tárgya­ló és az ovális irodai elnöki esz­mecsere alatt a Roosevelt-terem­­ben tanácskozó Sevardnadze is már itt volt). Máltán megegyez­tünk a gyorsításban, itt „még to­vább" léphetünk — mondta az amerikai elnök, aki azonban ké­sőbb közölte, hogy nem annyira az aláírandó megállapodásokkal kell majd mérni a csúcs sikerét, hanem azzal, mennyire tudják a megosztottságot és bizalmatlan­ságot teljesen felszámoló együtt­működés alapjait lerakni. Hiszen „együtt kell működnünk" — tu­datta Bush, biztató — és vendégé­nek „köszönhető" — jelet látva a verőfényes napban is (a washing­toni esős napok után). Utalva a két nagyhatalom regionális béke­teremtésének Angolában már be­vált lehetőségére, a „szolid alapo­kat" Bush éppenséggel Andrej Szaharov szavaival kívánta jelle­mezni: a­ gazdasági és politikai stabilitást és fejlődést a politikai és polgári jogok biztosítása szol­gálja, hiszen „csak szabad népek lehetnek biztonságban". Ezért is akarjuk, hogy a peresztrojka si­kerrel járjon, bár „szilárdan hisz­­szük, hogy nincs visszatérés a választott útról" — mondta Bush, nem titkolva, hogy akad még né­zeteltérés is, mint például a balti ügyek megítélésében, ám ő remé­li azok párbeszéd révén történő megoldását. Gorbacsov megfogalmazásai ál­talánosabbak voltak. Elsősorban a fegyvercsökkentési megállapodá­sokat hangsúlyozta, utalva a leg­utóbbi washingtoni látogatásán, 1987-ben Ronald Reagannel aláírt középtávú rakétaegyezségre, mint „vízválasztóra", s az „első közös lépésre a biztonságosabb világ fe­lé”. — Azóta nagy utat tettünk meg, számos szál szövődött né­peink között, a világ is „felismer­­hetetlenül” megváltozott a koráb­bihoz képest. Immár beléphetünk a béke korszakába, ahol eltűnnek a hidegháború előítéletei és vá­lasztóvonalai — mondta a szovjet államfő, aki csupán közvetett mó­don szólt a német kulcstémáról, felidézve a világháborús, antifa­siszta szovjet—amerikai együtt­működést, remélte, hogy a század tragédiái „többé nem ismétlőd­nek meg”. A mi feladatunk meg­felelni e reményeknek — mondta Bush felé fordulva a vendég, aki­től éppen e kérdésben várnának többet az őt otthoni gondjai elle­nére kitüntető figyelemmel foga­dó házigazdái. Omzema pár ? A lapzárta előtti szóvivői tájé­koztatás szerint Bush és Gorba­csov csupán a tolmácsok jelen­létében folytatott négyszemközti eszmecserét, több mint két óra hosszat. A kérdések széles körét tárgyalták meg, mindenekelőtt a kelet-nyugati viszony változá­saira összpontosítva. A Fitzwater szerint a légkör baráti és „feldo­bott" volt. Eközben a két kül­ügyminiszter a kiadandó közös közleményt fogalmazta, míg a fegyverkorlátozásról tárgyaló szakértők tovább dolgoztak és jó esély van arra, hogy pénteken sor kerülhet a hadászati szerző­dés „főbb elemeinek" közzététe­lére is. Ezen kívül Bush és Gorbacsov számos egyezményt fog aláírni, illetve a két elnök munkatársai rögzítik a megállapodásokat A hadászati elvek rögzítésén kívül Bush és Gorbacsov nyilat­kozatot fog kiadni az európai haderőcsökkentés kérdéséről is. ugyancsak nyilatkozatokat tesz­nek közzé környezeti nukleáris és egyéb témákban, a gazdasági és technológiai kooperációt is be­leértve Magyar idő szerint csü­törtök lapzártakor kezdődött a két elnök és tanácsadói részvéte­lével az újabb, immár plenáris ülés, amely immár az európai té­mákra összpontosított. Érkezés Mihail Gorbacsovot a washing­toni protokollnak megfelelően James Baker külügyminiszter kö­szöntötte a főváros melletti And­rews légitámaszponton, ahová a szovjet elnököt és feleségét Ka­nadából hozó IL—62-es gép érke­zett. Válaszában a szovjet elnök jókívánságait küldte az ameri­­­kaiaknak, és a csúcs fontosságát hangsúlyozta. Hiszen „végre lesz időnk az elnökkel kötetlenül is beszélgetni" — jelezte Gorbacsov is, hogy talán a szombati Camp David-i eszmecsere lendíthet a legtöbbet azon, amit csütörtök reggeli tévéinterjújában Scow­­croft nemzetbiztonsági tanácsadó „Európa politikai térképének át­rajzolásaként” minősített. Baker kihegyezett fogadóbeszé­de voltaképpen válasz volt arra, amit Gorbacsov még Ottawában mondott, s ami szerda estére élénk találgatásokhoz vezetett amerikai kormánykörökben, s az ő morfon­­dírozásuk alapján pendítette meg az éjszakai különműsorban a CBS fehér házi tudósítója, hogy netán „összecsapás" is elképzelhető a német kérdésben. Hiszen Gorba­­csov szerdán, már Mulroney iro­dájából távozván is megjegyzé­seket tett a nyugati álláspont — Németország NATO-tagsága__ „régi lemezére", amely helyett­­ már szeretne „új dallamokat" és „jobb zenét" hallani. Scowcroft alighanem ezért is szólt csütörtök reggel megértően a „szovjetek érzékenységéről" a német ügyben, s „megaláztatá­suk" elkerülésének fontosságáról. Ámde az ABC-ben nyilatkozó Ba­kerhez hasonlóan ő is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem­csak a Nyugat egységes a német NATO-tagság kérdésében, hanem „a lengyelek, magyarok és cseh­szlovákok is ezt tartják a legjobb megoldásnak". A nemzetbizton­sági tanácsadó szerint a július eleji NATO-csúcsnak kell majd „hozzáigazítania” a szervezet stra­tégiáját a változó Európához, míg a külügyminiszter azt hangoztat­ta, hogy az atlanti szövetségnek eddig, is létezett „politikai oldalát” kell még inkább előtérbe tolni. Viszont Baker a csúcs reggelén egyértelművé tette: Németország „teljes" NATO-tagsága nem le­het alku tárgya, megoldást csupán ennek moszkvai kezelhetőségére kell keresni: „ebben a kérdésben a Szovjetunió bizonyos mértékig egyedül maradt”, mármint állás­pontjával. Ugyanakkor a külügy­miniszter elképzelhetőnek vélte, hogy az európai biztonsági folya­mat intézményesüljön és „kap­jon bizonyos, kisebb biztonsági (vagyis katonai — a szerk.) voná­sokat". Az NBC-nek nyilatkozó Sununu fehér házi stábfőnök

Next