Magyar Nemzet, 1990. augusztus (53. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-01 / 179. szám
i Maffiavel is Aligha mennék el szállodaportásnak. Különösen nem egy olyan kietlen vidékre, mint Siófok, s pláne nem egy csendes, már-már lakályos hotelbe. Mert jön a vendég — amíg jön —, és azt mondja: „A 118-ast legyen szíves.” Én szakszerűen megfordulok, ekkor egy durranás, némi lőporfüst, és a szabóm máris törheti a fejét, kitől fogja bekasszírozni azt a 12 ezer forintot. De a főnöknek sem jobb, mert időnként leég a berendezés, pedig szóltak már, kéne valaki, aki nagyon tudna vigyázni a boltra ... Go-go görl se lennék mindenáron, mert ha Józsi menedzselne, akkor a Béláéktól félnék, ha viszont nem a Béláéktól félnék, akkor a Józsiéktól. Bonyolult, pedig így van. Siófokon rendőr se lennék az első szóra, mert ha egyben nem vagyok betörő is, kevés a sanszom, önbizalmam nulla, s rendszerint az önindító is hiányzik a Ladából. Ránézek arra a napbarnított, aranyaktól terhes, flegmán rágógumizó porschésra és vagy rögtön bevágok neki egyet — ez ma még teljesen ellentmond a jogállamiságnak —, vagy azonnal beadom a teleszerelési kérelmemet. Minek érdemes egyáltalán Siófokra menni, nem tudom. Esetleg vendégnek. Bár hovatovább csak akkor, ha eltartanak azok, akik naponta egymilliót is megkeresnek, állítólag rajtam. Akkor én vagy nagyon hülye vagyok, vagy azok egy másik bolygóról jöttek. Pedig erről szó sincs. Mint feltétel nélküli magyar állampolgár, elhűlve hallom, hogy Siófok a magyar maffia kegyhelye, a rettegés városa. A vendéglős totális inkognitóban, torzított hangon nyilatkozik a rádiónak, mert immár nem babra megy a játék. Pontosan mire megy, milyen játéktársakkal, milyen pályákon, azt nehéz kibogozni, mert akik tudják, azok agyonrecsegtetett hangon feltételezhető rémmeséket mondanak, mások éppen önindítót keresnek a hatmillió kilométert lefutott Ladába, beszélni pedig azért nem beszélnek, mert nem minden „fülesült” hites könyvvizsgáló. Nekem egyedül a szörnyülködés marad, már annyiban ez az adekvát reakció, vagy az, hogy messze elkerülöm e körzetet. De, mint tudjuk, a maffia olyan, akár egy állandóan dagadó polip, folyton nyújtogatja a csápjait, ez az ország pedig elég kicsi, valahol biztos összefutunk. És nem kétséges, ki köszön előre. Annak idején hitetlenkedve néztük, amint Giulio szerves része lesz az éppen készülő autósztrádának, miután megfojtották Salvatorét és mielőtt beler ontanák Carlónak, illetve bombát helyeznének Catenaggio felügyelő kocsijába. Pedig az olasz maffiafilmek szokásrendjét illetően aligha lehettek kétségeink. A nagy leszámolások (belezés, betonozás, bombázás) csupán sorrendiségükben különböztek egymástól. Kifelé jövet reflexszerűen balra, majd jobbra néztünk, s kellett vagy két-három perc, amíg teljesen megnyugodtunk, nem követ senki. Biztonságtudatunkat — tekintve, hogy a pangás diadalmas korszakát éltük — többnyire a rikkancsok déltáji rikoltozása bizsergette: „Lopott kecskétől származik az iskolatej!... Szerelemféltésből levágta barátnője fülét!... Szárítókötéllel fojtotta meg anyósát!... Szemernyi kétségünk nem volt, velünk ez sohase, az élet perifériája, egyszerűen csak a lapot kell eladni. Jól öltözött, kisimult ábrázatú rendőrtisztek adagolták a nyugtatót, itt aztán rend van, a szocialista embertípus erre különösen sokat ad, s az idelátogató turisták rokonszenvük egyik fokaként, épp a közbiztonságot emlegetik. Hogy időnként valakit leütnek, kirabolnak (lásd: rikkancsok), az is épp biztonsághitünket erősíti, hiszen a tettesek viszonylag hamar kézrekerülnek. (Akik felismerik, szóljanak. Nyolcvan százalékban felismerik, jelentik.) Magyarország nem Olaszország. A szervezett alvilágnak itt nincs élettere, az ilyen feltételezés már egyébként is a rendszer iránti bizalmatlanság megnyilvánulása. Amikor aztán úgyszólván intézményessé vált a rendszer iránti bizalmatlanság, döbbenten tapasztaltuk, hogy közben a maffia is intézményesült. Manapság mintha gyűröttebb rendőrtisztek mutatkoznának, s szinte szociológiai pontossággal, lényeglátással vázolják, mi játszódott le itt az elmúlt tíz évben. Az orruk, az orrunk előtt. Uraim, nosza! — mondaná ilyenkor a bűntől még rikkancshírek formájában is irtózó, amúgy demokrata érzelmű polgár. Hiszen egyetlen nyilatkozatban annyi a terhelő vallomás, hogy még a tejfölös lángostól is elmegy a kedve, mert nem tudja, gasztronómiai túlkapása (15 Ftdb) éppen melyik gangét erősíti. Nemaddig, a rüböki felém ekkor mutatóutját a gyűrött rendőrtiszt. Jogállamiság! — mondja. — Se megfigyelés, se lehallgatás, se technika és a körülmények és egyáltalán az, hogy rendőr... Nincs szomorúbb egy esdeklő rendőrnél. Különösen, ha okkal esdekel. Minden jogállamiság, demokrácia mellett is, attól tartok, sokszor okkal. Mert aligha lesz jogállamiság egy szétesett bűnüldözési szervezet csupán morális és paragrafus szerinti felvigyázásával, miközben azon kesergünk, hogy a maffia mindinkább behálózza a gazdasági életet, szinte a felismerhetetlenségig összemos tisztességest és becstelent, szó sincs piacról, csupán a monopóliumok osztódásáról. Jó érzékkel megszüntették a gazdasági rendészetet, pedig, ha , valamikor, akkor most igazán elkelnének a főkönyvek és más trükkök mágusai. A huzamosan sikertelen rendőrség egyben veszélyes is. Mert valamit bizonyítani akar. Rendre lefotózzák majd a 60 kilométeres sebességkorlátozó táblánál a 75-tel száguldozó trabantosokat (a 180-nal mélyrepülő BMW-ket, Mazdákat a hazai traffipaxok talán be sem tudják mérni), „megkaparnak” néhány piti ügyeskedőt, miközben naponta az arcukba vigyorognak a nagyhalak: kapj el, hekuskám, ha tudsz... A tehetetlenség dühe biztosan mást fog megtalálni. Ezt hívják túlkapásnak. Fel kéne építeni a rendőrséget. Azt, amelyik megfogja a betörőt, kinyomozza a gyilkost, letöri a gengszterizmust, azt amelyikhez — ilyen a zsarusors — sohasem tapad illúzió, de már beéri egy szemernyi rokonszenvel is. A társadalom közérzetjavító intézkedéseket sürget. Az alvilág az amnesztiával már megkapta. Néhány, az NSZK-ból kapott szuper rendőrkocsi, attól tartok, kevés lesz a rendhez. A rendhez, írom, ahhoz a rendhez, amelynek felemlegetése csak a félrehajlók és félremagyarázók, a múlhatatlan üldözési mániában szenvedők számára jelenti a korábbi diktatúrát. A normális embernek azt, hogy este háborítatlanul hazasétálhasson vagy éppen gondtalanul megigyon egy pohár sört. Amelyről nem a mosólág jut először az eszébe... Szényi Gábor Munkatársunk idején filmjve A regionális együttműködés erősítése Velencében Velence, július 31. Csúcstalálkozóra érkeztek meg kedden Velencében az „Ötök” vezetői. A Duna—Adria közösséghez tartozó államok miniszterelnökei szerdai tárgyalásaikon az új regionális együttműködés előkészítő szakaszát lezárva, immár gyakorlati kérdésekről is döntenek. Hazánkat a találkozón Antall József kormányfő és Jeszenszky Géza külügyminiszter képviseli. Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország vezetői az előkészítő tárgyalások eredményeként szerdán rögzítik a térségbeli együttműködés politikai elveit, s hároméves munkaprogramot fogadnak el a gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről. A szálak szorosabbra fűzésének ötlete még a berlini fal leomlása előtt született, s az együttműködés újszerűsége — NATO, VSZ-tagállamok semleges és el nem kötelezett ország vesz részt benne — indokolta a viszonylag hosszabb előkészítő munkát. Várhatóan Velencében a konkrétumokra éhes tudósítók is többről számolhatnak be, mint a tiszteletre méltó elvek hangoztatásáról. Az elavult tömblogikán túllépő, a mesterséges megosztottsággal szakító, s a történelmi hagyományokhoz visszatérő térségbeli együttműködési törekvés egyben példázza, hogy a megúju MEGYEI KÖNYVTÁX #1 fIÉKÍSÉLiK Együtt a velencei Pentagonale Csúcsszintre érkezett az „ötök” útkeresése Szovjet hírforrás szerint még az idén újabb Bush—Gorbacsov-találkozó várható A külpolitikai helyzet A DUNA—ADRIA TÉRSÉG ÖT ÁLLAMÁT magába foglaló csúcstalálkozó, amelyen szerdán az érintett országok együttműködésének a mikéntjét vitatják meg, elöljáróban is nagy figyelmet keltett Európában. A nyugatiak mindenekelőtt abból a szempontból elemzik a tanácskozást, hogy miként sikerült hidat verni a „keletről érkezetteknek". Az osztrák hírügynökség azonban úgy tudja, Vranitzky kancellár javaslatot terjeszt majd elő egy európai atomerőmű-mentes övezet létrehozására és ígéreteket szeretne hallani Chalfa csehszlovák kormányfőtől az ott megépült atomerőművek biztonságáról. Ausztria emellett az EK jelenlegi elnöki tisztét betöltő Olaszország támogatását kéri a Közös Piachoz történő osztrák csatlakozás segítéséhez. Csehszlovákia mindenekelőtt a piacgazdaságra való áttérés és a környezetvédelmi gondok szempontjából tulajdonít nagy jelentőséget a találkozónak, s jelentések szerint a napirendi pontok között különleges helyet foglal el a bős—nagymarosi vízi erőmű kérdése is. A velencei csúcson értesülések szerint, szó lesz a nemzeti kisebbségek helyzetéről is. Vezető brit lapok szintén érdeklődéssel találgatják az „ötök" jövőbeni szerepét. A The Daily Telegraph úgy fogalmazott: „Még nem látható, vajon a csoport fontos tényezővé fejlődik-e. Vannak közös érdekeik, ámde a politikai egyeztetés nehéznek bizonyulhat." A lap kiemeli: Olaszország, Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria és Jugoszlávia vezetői tartalmat kívánnak adni egy olyan kelet-nyugati csoportosulásnak, amely Róma reménye szerint hozzájárul az új európai rend megteremtéséhez. A Financial Times szerint a regionális közeledés Olaszország szerint nem ütközik az Európai Közösség közös külpolitikájának a kialakításával, ellenkezőleg, inkább segíti azt, annak révén, hogy közelebb hozza a volt kommunista országokat a Közös Piachoz, és az annak tagságára pályázó Ausztriához. A The Times értékelése szerint a velencei tanácskozás legtüskésebb témája az emberi jogi kérdés. A The Guardian szintén azt emeli ki, hogy a „nemzetikisebbségekhelyzetéről eddig is sok vita volt, és ez tükrözi azt az aggodalmat, hogy a csoport három, volt kommunista országában potenciálisan robbanékonynak bizonyulhat a meginduló etnikai széttöredezés". A lap véleménye, hogy kényes vonatkozás a német újraegyesítés és az ötök egyes tagjainak ezzel kapcsolatos félelme is. „BÉKÉLTETŐ MISSZIÓT” hajtott végre a brit diplomácia irányítója, Dougles Hurd, véli a The Times című londoni lap, amikor Genscher nyugatnémet külügyminiszter kétnapos, nem hivatalos látogatásán jóvá akarta tenni Nicholas Ridley volt kereskedelmi és ipari miniszter sértő kijelentéseit. Bár hivatalosan cáfolták, hogy a megbeszélésen szóba került volna a lemondott kormánytag álláspontja, a megfigyelők ezt aligha tartják hihetőnek. Mint megjegyzik, a békéltetés jobb megvilágításba helyezte a brit—német viszonyt, ám az európai pénzpolitikával kapcsolatos nézetkülönbségek ugyanolyan mélyek maradtak, mint voltak. A The Times értesülése szerint, Margaret Thatcher a bonni külügyminiszter előtt nem rejtette véka alá ismert álláspontját, hanem megismételte, hogy az egységes európai valuta nem valósítható meg, és a brit parlament sohasem fogadná el azt. Londont egyébként továbbra is hatása alatt tartja a hétfői gyilkos bombamerénylet, amely megölte lan Gow konzervatív képviselőt. A bűncselekményt kedden, az Ír Köztársasági Hadsereg vállalta magára. A vezető brit újságok vezércikkekben sürgetik a kormányt, hogy ne hagyja eltéríteni magát a jelenlegi irányvonalától, amely politikai kibontakozást és a szemben álló csoportok tárgyalóasztalhoz ültetését célozza. Az MTI tudósítójának sajtószemléjéből kiviláglik, hogy a The Daily Telegraph úgy fogalmazott: „Az IRA elsődleges célja az, hogy olyan légkört teremtsen, amelyben lehetetlenné válik a bizalom fenntartása London, Belfast és Dublin között. Ian Gow meggyilkolása — miként a Carlton Club bombázása, vagy a brit katonák megölése Németországban — azt célozza, hogy megnehezítse, sőt, lehetetlenné tegye az észak-írországi vitában érintett felek párbeszédét. A brit kormány kötelessége, s ezt bizonyosan vállalja is, hogy kudarcra ítélje a gyilkos fanatikusok kisebbségének ezt a követelését." A The Guardian szintén vitába száll azokkal, akik drákói rendszabályokat követelnek Ian Gow halála után. „Ez azt jelentené — írja —, hogy a kormány és a parlament megadja magát a terrorizmusnak, vagyis pontosan azt adja az IRA-nak, amire az törekszik, propagandaelőnyt. (ZS. E.) ló Európában miként változhatnak, fejlődhetnek a kapcsolatok. Az együttműködési elvek elfogadása mellett a kormányfők üzenetet intéznek a helsinki folyamatban részt vevő államok vezetőihez, hiszen a velencei csúcs időpontjának kiválasztása is jelképes értékű: tizenöt esztendeje írták alá a záróokmányt a finn fővárosban. A gyakorlati tennivalókat öszszegzi majd a hároméves munkaterv. A Duna—Adria közösség egyik fő célja, hogy segítse a kelet-európai „új demokráciák" felzárkózását a földrész fejlettebb feléhez. Különösen sok a tennivaló a gazdasági fejlődést akadályozó lemaradások felszámolása érdekében. A tervek közt kiemelt helyen szerepel a Budapest— Ljubljana—Trieszt autópálya megépítése, s más, a közlekedés, a telekommunikáció fejlesztését célzó együttműködési elképzelés. Hazánk a kis- és középvállalatok kapcsolataival foglalkozó munkacsoportot vezeti, amely várhatóan a későbbiekben átalakul az átfogó gazdasági együttműködést összehangoló csoporttá. Persze, felmerül a kérdés, lesz-e pénz ezekre az új tervekre. A jelenlegi szakaszban minden javaslat mellett szerepelniük kell a pénzügyi feltételekről az elképzeléseknek, ezek az összegek származhatnak az adott országok költségvetéséből, kormányhitelekből, de nemzetközi intézmények támogatására is számíthatnak-A Duna—Adria közösség épp ilyen gyakorlati teendők megoldását tartja egyik fő feladatának, nem hoz létre intézkedéseket, rugalmas kapcsolatrendszert kíván kialakítani a résztvevők között. Politikai téren már jelentős sikert könyvelhetnek el az „ötök", hiszen a koppenhágai emberi jogi konferencián a nemzeti kisebbségek kérdéséről közösen előterjesztett javaslatukat elfogadták. A résztvevők közös érdeke az „új demokráciák” helyzetének megerősítése, s nem titok, hogy a fejlettebb Olaszország és Ausztria gazdasági érdeke is az „újak" felzárkóztatása. A magyar külpolitikai törekvésekkel is egybeesik az az új-testa térségbeli együttműködés, amely célja szerint nem elválasztja, hanem közelíti hazánkat Európához, lehetőség a kiegyensúlyozott kapcsolatok kialakítására. Az „ötök" motorjának számító Olaszország, amely jelenleg az Európai Közösség soros elnöki tisztét is betölti, hazánknak kiemelkedően fontos partner, s Velencében Antall József Andreotti kormányfővel a kétoldalú kapcsolatokat is áttekinti, s szó lesz a magyar miniszterelnök későbbi római útjáról is. Úton a velencei Marco Polo repülőtér felé, Jeszenszky Géza külügyminiszter röviden nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek. Diplomáciánk vezetője hangsúlyozta, hogy az ötoldalú vagy pentagonális együttműködésnek korántsem az európai folyamatoktól való elkülönülés a célja, hanem épp egyfajta korszerű módja a közeledés új formájának. Jeszenszky úgy vélte, hogy Európában logikus folyamat a regionális kapcsolatok erősödése, ebben találkoznak az egész földrész és a térségek érdekei egyaránt A tartományok, kisebb egységek önállósága a jövőben növekedni fog, s az ötoldalú együttműködés előzménye is ezt példázza. Már korábban létrejött az Alpok—Adria kezdeményezés a határokon túllépve, a megyék, térségek közti szorosabb kapcsolatok kiépítésére. A külügyminiszter azt is elmondotta, elsősorban a közlekedési, korszerűsítési tervekben az autópályák és vasútvonalak fejlesztésében vár kézzelfogható megegyezéseket, de a rendelkezésre álló rövid idő ellenére jelentősek lehetnek a kétoldalú megbeszélések is. A hivatalosan szerdán San Giorgio szigetén megnyíló csúcstalálkozó előtt a külügyminiszterek már kedd este asztalhoz ültek egy rövid egyeztetésre. Ezt követően a küldöttségek közös fogadáson találkoztak a középeurópai kulturális fórum vendégeivel, akik között magyar részről többek között Nemeskürty István, Darvas Iván és Tokodé Ilona is jelen volt. (A kulturális fórumról tudósításunk a negyedik oldalon.) Pósa Tibor Kétnapos megbeszélés Irkutszkban Sevardnadze és Baker napirendjén szerepel az újabb csúcs előkészítése Feltehetően még az idén sor kerül az újabb szovjet—amerikai csúcsértekezletre — tűnt ki Jurij Gremitszkih szovjet külügyi szóvivő keddi kijelentéseiből. Mint az MTI jelenti, Gremitszkih hivatalos formában ugyan nem jelentette be sajtóértekezletén a hírt, de egy kérdésre válaszolva nem cáfolta meg egy szovjet külügyi tisztviselő keddi nyilatkozatát, amely szerint még ebben az évben megtartják Gorbacsov és Bush újabb találkozóját. Alekszej Obuhov szovjet külügyminiszter-helyettes interjújáról van szó, amely szerint Eduard Sevardnadze és James Baker szerdán kezdődő irkusztki találkozójának egyik fő napirendi pontja — a szovjet és az amerikai elnök megállapodása alapján — az év végén megtartandó csúcsértekezlet előkészítése lesz. Gremitszkih kijelentette, hogy nem tudja megcáfolni Obuhovot. Tájékoztatása szerint a külügyminiszteri találkozó másik fontos témaköre a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentésére vonatkozó megállapodás lesz. A külügyi szóvivő utalt rá, hogy a nemzetközi kérdések közül a két külügyminiszter kiemelten kezeli a novemberi párizsi európai csúcsértekezlettel, és az európai hagyományos fegyverzet csökkentését célzó, s a párizsi találkozón aláírandó megállapodás előkészítésével kapcsolatos kérdéseket. Gremitszkih elmondta: a kétnapos megbeszéléssorozatot követően Sevardpadze és Baker közös sajtóértekezletet tart Irkutszkban. A szovjet külügyminiszter egyébként kedden délután érkezett meg a szibériai városba, amerikai kollégája pedig Mongóliából a késő esti órákban. A DPA jelenti: Nem erősítette meg a Fehér Ház, hogy még az idén megtartják Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök találkozóját. Alexie Glenn, helyettes fehér házi szóvivő ugyanakkor kedden Washingtonban elképzelhetőnek nevezte, hogy a két nagyhatalom vezetőinek megbeszéléseire a harmincötök novemberben esedékes párizsi találkozóján sor kerülhet.