Magyar Nemzet, 1990. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-01 / 230. szám

eség fáj··· Vajon mit jelenthetett ez az ülés zene a mai tizenéveseknek? Élvezték? Vagy nem is hallották, csupán a szokásos koncertkábulatba esve viselkedtek úgy, ahogyan az a mai koncertetikett szerint illendő? Miért mentek el ezek a gyerekek megnézni az őszülő férfiakat? Az egykori lázadóknak, a magyar rockzene alapító-renitenseinek ma konszolidált életük és akkora gyerekük van, mint nemegy a népstadionbeli ősi pólók közül. Egy elkeseredett zenepedagógussal beszélgettünk, és a Kodály országában fellelhető ének- és zeneoktatás lehetetlen helyzetéről, siralmas állapotairól panaszkodott. Szóba került a beat-, a rockzene is. Mármint hogy ez az ifjúság, mely a legfogékonyabb a zenére — s tegyük hozzá, sokszor szülei és szomszédai keserűségére, e fogékonyságról hangos tanúbizonyságot is tesz —, megfelelő zenei ismeretek, ízlés híján valójában azt sem tudja megítélni, melyik a jó, s melyik a silány beatzene. Pedig ennek jegyében telik az életük, ezt hallják csecsemőkoruktól kezdve. A bölcsődében a leányok a mászóka tetején ülve azt pöszögték, hogy szeretlek is, meg nem is. Még véletlenül sem azt, hogy boci, boci tarka. Ma már egy valamire való gyerek darabban sem sikeres vállalkozás elénekelni, hogy Elindultam szép hazámból... Meglehet a szokatlan hangzás az óvodásokat füttyre ingerelné. Inkább szelídített rockszámok járják, mert ez a jelen, ez a korszerű, s ezzel már együtt kell élnünk. A magyar iskolarendszer azonban minden külső nyomás és figyelmeztetés ellenére sem vesz tudomást arról, hogy a gyermekek otthon nem Debussyt bömböltetnek a magnójukon, s nem Maria Callas felvételeit hallgatják, hanem Madonnát, hogy a többi, általam már nem is követhető nagy kedvencekről ne beszéljek, így azután érthető, ha nem is helyes, hogy a diák az énekórát nem tekinti érdekes tantárgynak, inkább amolyan pihentető unalomnak két kemény óra között. Nem tudom, a nemzeti tanterv készítői már bevették-e a magyar gyerekek számára kötelező ismeretek sorába a magyar és a külhoni rock történetét, s készül-e már egy ehhez való tankönyv? Elérkezett az ideje annak is, hogy a néhány elvétve fellelhető magyar rocktörténeti áttekintés után végre megszülessen e zene itthoni alapos és tudományos feldolgozása. A magyar rock története nemcsak zenetörténet. Megértéséhez szükség van politikai, társadalmi ismeretekre, egyszóval a mai fiatalok számára megfelelő történelmi tudásra. Számukra már a hatvanas-hetvenes évek eseményei csak elbeszélésekből idézhetők fel, s a most néhány éves generációnak pedig már azt is nagyon nehéz lesz elmagyarázni, hogy mitől volt rossz a szocializmus. Pedig nekik is meg kell tudniuk, hogy nehogy ismét utópiába szédüljenek. A történelem tanúsága szerint ugyanis ez az egyenlősdi, a „majd mindenkinek jó lesz" gondolata vissza-visszatér. E nagyszabású, négy évtizedes kísérlet kudarca jó erősen emlékezetébe vésődik az utánunk jövőknek. Emlékszem, mikor nyolcvanéves bácsikám az Egy nehéz nap éjszakája című filmet nézve felerősítette a hallókészülékét és elismerően csettintett. Milyen kellemes zene, mondta ő, a klasszikus muzsika szeretetében és ismeretében megőszült egykori matematikatanár, s ezzel bizonyságot tett ismét arról az örök igazságról, hogy egyszer minden csoda véget ér. A bácsi az ő sokat tapasztalt fülével már felismerte a zajban a harmóniát, az ugrándozás mögött a valódi értéket. Ki merné ma már vadnak, keménynek nevezni a Beatles-zenét? Ki hallaná ma már csiklandósnak a Miért hagytuk, hogy így legyen szövegét, vagy vérlázítónak a Csak még fájt? Ezek a muzsikák ma már részei a klasszikus zenetörténetnek. Bármily merészségnek hangzik is, Illésék éppúgy a magyar zene klasszikusai, mint Erkel Ferenc. S nincsenek egyedül. Akadnak még jócskán magyar beatzenekarok és énekesek, akik felvehetők a sorba. Hogy kik azok? Ezt a kérdést lesz hivatott megválaszolni az az alapos, átfogó elemzés, amely helyreállítja a zenetudomány és esztétika ismérvei szerinti értékeket, feldolgozza az életműveket — hiszen jócskán akad már az is —, felépíti a fejlődés ívét s tisztázza, ki mit ért. Hogy a magyar rocktörténet ilyen mostohagyereke volt eddig a hazai zenetudományban, zenetörténetben, az éppen hogy jól megmagyarázható. Miközben ugyanis az állam jól keresett a könnyűzenét sújtó giccsadón, nem mulasztotta el soha, hogy biztosítsa róla: nem veszi komolyan. Besorolja a szórakoztatóiparba, amely a szocialista kultúrpolitika értékrendje szerint mindig is az alantas emberi ösztönök levezetésére szolgált, s az alantas emberi ösztönök valamikori leküzdésével együtt fog távozni a színről. Nem élvezhetett tehát a szórakoztatás egyéb ágával együtt semmiféle megkülönböztető figyelmet, nem volt méltó arra, hogy komoly emberek komolyan foglalkozzanak vele. Akárhogy is tiltakozunk ellenne, ez a szemlélet mégiscsak mély nyomokat hagyott bennünk. Ez még sokáig fájni fog... A kultúra felkent hirdetői mástól sem rettegnek manapság, mint az országot elárasztó kultúrszennytől, amelybe műfajokat és nem minőséget sorolnak be. így lesz ismét üldözendő a krimi, a szex, az akciófilm, a hard-rock, s közben talán alig van újság, amelynek eszébe jutnia, hogy senki által nem olvasott gyűjteményes levelezésekről szóló háromhasábos méltatás helyett valami olyanban próbáljon meg értékrendet adni, amit az emberek valóban olvasnak. Mikor találkozhattunk utoljára napilapban — köztudomású, ez fogy a legnagyobb példányszámban — például krimikritikával? Pedig az embereket meg lehetne menteni egy csomó ócska könyv elolvasásától, csak az kellene, hogy idejében értesüljenek arról, nem érdemes a kezükbe venni. Ne költsék a pénzüket fölöslegesen rossz minőségre. Vegyék meg helyette azt, amit érdemes, ha már krimire, akciófilmre, szexújságra vágynak. A tájékozatlan ember természetszerűleg alámerül a rázúduló nagy áradatban. Az írástudók egyik felelőssége mindig is az útmutatás volt. A helyes irány jelzése. A hirtelen ránkszakadt nagy szabadságban és szabadosságban még nagyobb és fontosabb ez az útmutatás, mint eddig volt. Segítségével tudnak a tévelygők hamarabb kitalálni a sűrűből. Most minden józan tett arra irányul, hogy kitisztuljon a kép, a minőség az élet minden területén maga mögé utasítsa a minősíthetetlent. Ne kelljen harminc évnek eltelnie ahhoz. Hogy az Illés-zenéről nyilvánvalóvá váljon, mit jelent, mit ér... Honthy Kinga Sevardnadze amerikai tévényilatkozata Moszkva kész részt venni Irak elleni ENSZ-hadműveletben Magyarnak lenni sorsvállalás kérdése — mondta Göncz Árpád Ungváron A külpolitikai helyzet EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG, hogy olyan világrendet alakítsunk ,ki, amelyben nemcsak béke és biztonság van, hanem, amelyben megvédjük az emberiség legnagyobb kincsét, a gyermekeket — hangoztatta az ENSZ főtitkára, a gyermekeknek szentelt New York-i csúcstalálkozó megnyitásán. A hetvennél több állam- és kormányfő részvételével vasárnap megrendezett egynapos tanácskozás felhívást és akcióprogramot fogadott el, amelynek célja, hogy felhívja a világ figyelmét a riasztó tényre: gyermekek tízmilliói csak azért halnak meg, mert hiányoznak az iparosodott országokban természetes alapoltások, gyógyszerek, s az anyák nem rendelkeznek elemi egészségügyi ismeretekkel sem. Az UNICEF becslései szerint összehangolt nemzetközi cselekvéssel ebben az évtizedben ötvenmillió gyermek életét lehetne megmenteni, mindössze annyi pénzért, amennyit a Föld országai egyetlen napon fegyverkezésre elköltenek. A gyermekek ügyében még hiányzó nemzetközi összefogás Irak ellen — legalábbis a fejlett ipari államok körében — megszilárdulni látszik. A Szovjetunió álláspontjának következetességéről az NBC-nek adott nyilatkozatában most az Egyesült Államokban vendégeskedő Eduard Sevardnadze tett tanúbizonyságot. Ebben a szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy országa részt fog venni az ENSZ esetleges Irak elleni katonai akciójában. Amerikai részről azonnal üdvözölték Sevardnadze közlését, hozzáfűzve, hogy ez lenne az első eset, amikor Moszkva közreműködne a világszervezet valamely hadműveletében. Közben mind több jel utal arra, hogy a közeli jövőben Irak által támogatott terrorcselekmények várhatók. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója már pénteken olyan értesülésekre hivatkozott, amelyek szerint Szaddám Huszein különböző terrorcsoportok vezetőivel tárgyal megtorló akciók végrehajtásáról. Egy kairói újság máris azt jelentette, hogy az egyiptomi biztonsági erők a fővárosban nyolc, Alexandriában pedig három palesztint és két iraki állampolgárt vettek őrizetbe, akik öböl menti arab államok vezetői ellen készítettek volna elő merényleteket. Az egyiptomi titkosszolgálat a Der Spiegel szerint figyelmeztette is az EK államait. Baker amerikai külügyminiszter egyébként úgy értékelte külföldi kollégáival az ENSZ-közgyűlés ülésszakán folytatott megbeszéléseit, hogy a korábbinál többen helyeselnének szükség esetén katonai lépéseket is Irak ellen. A The New York Times vezető külpolitikai kommentátora megjegyzi: Moszkvának jó okai vannak arra, hogy a válság harc nélküli megoldásét kívánja. Ezzel magyarázza Flora Lewis, hogy a Szovjetunió állítólag olyan Irakkal kapcsolatos hírszerzési értesüléseket ajánlott fel Washingtonnak, amelyek segíthetnek Huszein megdöntésében. Sevardnadze maga is azt hangsúlyozta Velajati iráni külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán, hogy a konfliktus megoldása után a külföldi erőket ki kell vonni a térségből. Teherán egyébiránt arabközi rendezést szorgalmaz, derült ki újólag a szíriai elnök látogatásakor, amiről Asszad rögvest levélben tájékoztatta az egyiptomi államfőt. MEGVÉDIK ÉS MEGMENTIK A SZOCIALIZMUST Kubában a szocialista tábor eltűnése után is — húzta alá Fidel Castro hét végi, havannai beszédében a forradalmi védelmi bizottságok létrehozásának harmincadik évfordulóján. A politikus szónoklatában a kubai forradalom autentikus jellegét domborítottaki, s népe nevében tudtul adta: „Soha nem ismertük a csüggedést..., a mi forradalmunkat mi csináltuk, a saját számlánkra... Megvédjük, megmentjük, akárhányszor is kell." A gazdasági szükséghelyzet ellenére a rendszer öszszeomlására való spekulálást az emigránsok és az amerikai kormányzat illúziójának minősítette. Kubában ezentúl három területre összpontosítják az erőket — jelezte Castro —, a többi fejlesztési tervet felfüggesztik. Az élelmiszerprogram, a biotechnika és az idegenforgalom élvez elsőbbséget, az egyéb ipari beruházások a kerékpárgyártás kivételével szünetelnek. Az öbölválságot érintve Fidel Castro úgy vélte, hogy egy háború világkatasztrófába torkollhat. Mint kifejtette, Kuba büszke arra, hogy egyedül maradva is az ENSZ BT legutóbbi, légi embargót elrendelő határozata ellen szavazott, mert az a háború felé tereli az eseményeiket. (V. L.) Tudósítónk telexjelentése Bush elnök ingázása New York és Washington között Világcsúcs a gyerekekért az ENSZ-székházában Washington, szeptember 30. Az ENSZ közgyűlési termében hetvennél több állam- és kormányfő jött össze, az első világcsúcsra földünk gyerekeinek jobb sorsáért, ám a főszereplő amerikai elnöknek meg kellett szakítania — kétoldalú találkozókkal zsúfolt — New York-i programját, hogy ott lehessen a Fehér Házban a költségvetési megegyezés kihirdetésekor. George Bush híres arról, hogy szinte végigvágtatja a mások által komótosan bejárt golfpályát, ám amit ezen a hét végén kellett művelnie, az még nála is szokatlan: hasonlóan a New York és Washington közti (óránként induló) légi ingajáratokhoz, az amerikai elnök is kénytelen volt vasárnap ide-oda röpdösni az ENSZ- székhely és a főváros között. Az elsők közt szólalván fel az UNI-CEF csúcsértekezletén (és jócskán megrövidítve beszéde írott szövegét). Bush éppúgy rohant a repülőtérre, mint szombaton, amikor az első kétoldalú megbeszélését is percekkel New Yorkba érkezése után tartotta. Komor következtetés Ámde Washingtonban minden- nél nyomósabb megjelenési kötelezettsége volt: a hetek óta ádáz alkudást folytató kormánypárt és — ellenzéki többségű — törvényhozás szíkendje végre valahára a megegyezés közelébe került a költségvetési egyensúly megte Mai mellékletünk: MÚZSÁK Heil· 1990. október 1. III. évfora· 230. szám ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR · ϊ Magyar Nemzet remtéséhez szükséges kurtítások és adók kérdésében. Az utolsó kompromisszumok megkötéséhez és az amerikai társadalmat az új pénzügyi évben ötven (öt év alatt összesen ötszázmilliárd dollárral megterhelő) csomag „átkötéséhez", és persze meghirdetéséhez volt mellőzhetetlen szükség a kormány fejére. Vasárnap este aztán Bush folytathatta New York-i programját, amelyben Kaifától Havelig, Chamorrótól Thatcherig sorozatban tartja a fél-háromnegyed órás megbeszéléseket, s hétfőn előbb az ENSZ-közgyűlés általános vitájában vázolja az amerikai világképet, majd nem sokkal lapzártánk előtt megnyitja az európai külügyminiszterek kétnapos, a novemberi párizsi kontinentális csúcstalálkozót előkészítő értekezletét, s ekkortájt kerül sor eszmecseréjére a szovjet diplomácia vezetőjével. (Sevardnadze, csakúgy, mint valamennyi New Yorkon belül ingázó kollégája, szintén megállás nélkül tárgyal) S e „széttépett” amerikai elnöknek mindeközben a vasárnapi lapok címoldalain is meg kellett látnia azoknak a kormányon belüli elemzéseknek a következtetéseit, amelyek szerint mind kevésbé van egyéb lehetőség az Öbölválságban, mint a katonai akció. Szaddám Huszein semmi jelét sem mutatja a meghátrálásnak, s ezért a névtelenül megnyilatkozó tisztviselők egyre kevésbé hisznek a szankciók eredményességében. Olajat öntöttek e tűzre a pénteken az emírekkel a Fehér Házban járt kuvaiti magas rangúak, akik most azt hangoztatják — és Bush emberei még nem óhajtják megcáfolni —, hogy az elnök környezete immár kétli az embargó cérnavezetőségét. Nagy visszhangot váltottak ki Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó pénteki szavai „Kuvait szisztematikus lerombolásáról": a végén nem lesz mit felszabadítani — vonják le a komor következtetést sokan. Mind közelebb Ezért is tudakolták az NBC tévé vasárnapi vitaműsoraiban Eduard Sevardnadzétől, meddig lehet mindezt tűrni, s „mekkora a háború esélye?” A szovjet külügyminiszter „még mindig remélte” a békés megoldást, ám ENSZ- beszédéhez híven hangoztatta, hogy „nem lehet kizárni a katonai megoldást sem". A fő, Sevardnadze szerint, hogy az utóbbiról a Biztonsági Tanácsnak kell döntenie, s akkor Moszkva is kész részt venni a hadműveletben, ha a BT általa reaktivizálni javasolt katonai stábja ezt javallaná. Mind közelebb kerül a szovjet és amerikai felfogás az ENSZ-nek az új világrendben szánt szerepét illetően — hangsúlyozta Sevardnadze (aki különben elárulta kérdezőinek, hogy ő nem tart a rebesgetett hazai puccstól). Meddig vár Bush? A The Washington Postban közölt nagy cikkében Henry Kissinger viszont attól tart, hogy a Bush-kormány elhamarkodottan „beengedi” Damaszkuszt és Moszkvát a szaúdi frontra. S hogyan mennek majd ki onnan a szíriaiak? — érdeklődik gyanakodva az ex-külpolitikacsináló, míg a kétszáz éves orosz Közel- Keletre vágyódásra utalva fanyarul megjegyzi, olyan ez, mint „italt kínálni a gyógyult alkoholistának ..Kissinger hangoztatja, hogy Bush eddig kiválóan kezelte a válságot, ám „a külpolitikában a végjátékokat jegyzik, nem a játszmánybányákat”. Sokáig e holtponton nem lehet maradni, a világgazdaság máris megsínylette, az arab szövetségesek belső helyzete is megrendülhet (Bush hátországával együtt), s egyébként is: a Szaddámnak „tekintélymentő” megoldás „éppen az ellenkezője annak, amire szükségünk van". Ugyanis bármi kompromisszumot tüstént „átértékelnének” a térségben és másutt, s ha kialakulna akár a látszata is Amerika kudarcának, az megingatná a nemzetközi stabilitást, a Közel-Keleten pedig a radikalizmus és fundamentalizmus hullámához vezetne. Vagyis Kissinger szerint Bushnak mihamarabb döntenie kell, „meddig óhajt várni a szankciók hatására?" Bagdadból jelenti a Reuter. Szaddám Huszein párbeszédet szorgalmazott vasárnap az Öbölben kialakult válság megoldására, de három feltételhez kötötte a tárgyalások megkezdését. Az egyik feltétel: az Öböl válságának ügyét össze kell kapcsolni a közel-keleti kérdés átfogó rendezésével. A másik: ki kell vonni az idegen csapatokat az öböl térségéből. A harmadik: véget kell vetni az Irak ellen elrendelt blokádnak. Húszévi a világ összes muzulmánjához intézett szózatot Mohamed próféta születésének évfordulója alkalmából. Az iraki elnök üdvözölte Francois Mitterrand francia államfő múlt heti kezdeményezését. Szavai szerint néhány ponton kifogásolhatóak ugyan a francia elnök indítványai, de tartalmaznak előremutató elemeket is. Avar János* Nagy jelentőségű szovjet lépések: konzuli kapcsolat Izraellel, diplomáciai viszony Dél-Koreával New Yorkból jelenti a TASZSZ. A Szovjetunió konzuli kapcsolatokat létesít Izraellel, és diplomáciai viszonyra lép Dél-Koreával. E nagy jelentőségű lépésekről szóló megállapodásokat Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Cshö Ho Dzsung dél-koreai, illetve David Levi izraeli külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után jelentették be vasárnap az ENSZ székházában.A mintegy másfél órás szovjet-izraeli külügyminiszteri találkozó után Sevardnadze és Levi együtt jelentette be a konzuli kapcsolatok létesítését, s azt, hogy Moszkvában izraeli, Tel- Avivban szovjet főkonzulátus nyílik. A két külügyminiszter megállapodott abban is, hogy a jövőben rendszeresen tartanak konzultációkat a két ország között különböző szinteken, így a külügyminiszterek is. Sevardnadze és Cshö Ho Dzsung megbeszélése után ismertették azt a közös nyilatkozatot, amely szerint a Szovjetunió és a Koreai Köztársaság 1990. szeptember 30-i hatállyal nagyköveti szinten diplomáciai viszonyt létesít. A felek kinyilvánították, hogy megállapodásuk nem érinti harmadik országokhoz fűződő viszonyukat. Izrael és a Szovjetunió között 23 évi szünet után a jövő hónapban ismét helyreáll a közvetlen légi közlekedés — jelentették be szombaton az izraeli közlekedési minisztériumban.