Magyar Nemzet, 1990. november (53. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-01 / 256. szám
Báláss nem A miskolci büntetőjogász professzor karrierjének abszolút csúcspontja minden bizonynyal az az október 24-i délután volt, amikor az Alkotmánybíróság a halálbüntetést alkotmánysértőnek nyilvánította és megsemmisítette az erre vonatkozó törvényi passzusokat. Dr. Horváth Tibor jogtörténeti léptékű sikerét a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának elnökeként érte el. A szervezet ez év január 17-én, alkotmányjogi panaszt emelt a halálbüntetéssel szemben, azt állítva: az ellentétes alaptörvényünkkel. Tegnap e kivételes büntetést nem, a döntés hatályba lépésével ténylegesen kiiktatódott jogunkból és a bitófa bevonult a bűnügyi múzeumba, a letűnt idők relikviái közé. Kétszáz esztendővel II. József halála után a gonosztevőknek már a dunai hajók életfogytig tartó vontatásától sem kell félniük, mint a „kalapos király” korában. (Az abszolutista uralkodó 1785-ben részlegesen eltörölte a halálbüntetést, de öt évvel később, halála után azt visszaállították.) Immár felesleges azon tűnődni, hogy a halálbüntetés körüli zavaros jogállapot, amely még 1988 nyarán a szalaszendi gyermekgyilkos kegyelmi ügyével kezdődött, az Alkotmánybíróság „jóvoltából” miért húzódott további kilenc hónapig. Vitathatatlan ugyanis: egy ilyen nagy jelentőségű döntés előkészítése időbe telik. A tekintélyes grémium háromneves szakértőt kért fel arra, hogy állást foglaljon a halálbüntetés alkotmánysértő jellegét illetően. Távolról sem áll szándékomban, hogy az Alkotmánybíróságot bármiféle prekoncepcióval gyanúsítsam, de mindenesetre több mint elgondolkodtató, hogy a szakértők között egy sem akadt, aki legalább megkísérelt volna ellenérveket felsorakoztatni a halálbüntetés időleges fenntartása és a jogból való kiiktatás fenti módszere ellen. Ez annál különösebb, mert az egyik szakértő, dr. Földvári József, három évvel ezelőtt még merőben más véleményen volt. A jeles pécsi büntetőjogász Kriminálpolitika című munkájában a következőket írta: „...vallom, hogy a törvényhozó nem mondhat le ennek a radikális büntetési nemnek az alkalmazásáról, legalábbis jelenleg. A halálbüntetés eltörlésére csak a mainál kedvezőbb bűnözési helyzetben lehetne gondolni. Egy ilyen lépés ma csak bátorítást jelentene a bűnöző elemek számára, és nyugtalaníthatná a becsületes embereket.” A professzori „pálfordulás” valódi okai előttem ismeretlenek, de az bizonyos, hogy nem a kedvezőbbre fordult bűnügyi helyzetben keresendők. Azóta ugyanis az ismertté vált bűncselekmények száma mintegy hetven százalékkal emelkedett, és 1991-re a legderűlátóbb prognózis is további ötven-hatvan százalékos növekedést jelez. Dr. Korinek László szakvéleményében teljesen világossá tette, hogy miért nem lehetett ebben a kérdésben népszavazást tartani. A becslések szerint — ha megkérdeznék — a lakosság körülbelül kilenctizede elutasítaná az abolíciót. A szakértő figyelemre méltó optimizmusról tett tanúbizonyságot, amikor azt fejtegette: a lakosság — hasonlóan az NSZK polgáraihoz — idővel „leszoktatható” halálbüntetésről. A halálbüntetés léte, vagy nem léte politikai kérdés, — hallhattuk. Az Európa Tanácshoz történő csatlakozásunk fényében ez szerintem legalább annyira vélt gazdasági kérdés, még akkor is, ha jogrendszerünk ezzel a „retusálással” egész biztosan nem lesz egy csapásra patyolattiszta és minden tekintetben szalonképes. Más kérdés, hogy az európai államok egyike sem fenyegette meg Magyarországot, rögvest számon kéri gazdasági, társadalmi, politikai, jogi és egyéb lemaradásainkat. A huszonhármaknak, egy ideig megfelelt volna az a gyakorlat is, amelyet hazánk már 1988- ban elkezdett. Ekkor léptünk a de facto abolicionista, tehát az olyan államok sorába, ahol a halálbüntetés a törvény betűje szerint ugyan létezik, de nem alkalmazzák. Egy néhány éves moratórium — Angliához hasonlóan —, talán hasznos lett volna, már csak azért is, mert először jövőre szabadulnak azok, akiket 1971-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Az ő további életútjuk, ha nem is perdöntő, de mindenesetre figyelemre méltó adalék lehetett volna a visszaesés és az utógondozás esélyeit illetően. Mindezek ellenére valószínű: igaza lehetett Albert Camusnek, aki a guillotine ellen írt könyvében szellemesen megjegyezte: a halálbüntetés és a kriminalitás között csak egyetlen kapcsolat van, s ez a törvény. E kivételes büntetést nem visszatartó hatásában nyilván az Európa Tanács azon országában is kételkednek, ahol nemcsak szükségállapot idején végeznek ki embereket. Törökország, Görögország és néhány más európai állam a közeljövőben nyilván de jure is eltörli a halálbüntetést, de akkor, ha ezt belső viszonyaik megengedik. A halálbüntetéssel kapcsolatos alkotmányjogi procedúrában felszólaló dr. Györgyi Kálmán az abolicionizmus következetes hívének számát. Referátumában bizonyos mértékig mégis szembefordult a teremben uralkodó hangulattal, s józan, bátor érvek alapján fejtette ki szakmai aggályait a halálbüntetés alkotmányellenességével kapcsolatban. A legfőbb ügyész emlékeztetett arra, hogy a sokszor citált 1966- os ENSZ Egyezségokmányban kimondták ugyan az élethez való veleszületett jog alapelvét és azt, hogy senkit sem lehet életétől önkényesen megfosztani, de a dokumentum a későbbiekben meghatározta az állam által alkalmazott halálbüntetés korlátait is. A kegyetlen, embertelen büntetés tilalmával kapcsolatban dr. Györgyi Kálmán kiemelte: ez a kitétel nem a halálbüntetést tilalmazza, hanem azt zárja ki, hogy a halálraítélt a bírói ítélet és a kivégzés között egy évekig elhúzódó kegyelmi eljárás miatt embertelen lelki kínokat álljon ki. Az abolicionistáknak immár nem kell attól tartaniuk, ami Szemere Bertalan javaslatával 1843-ban megtörtént. Akkor ugyanis a halálbüntetés eltörlését a felső tábla „megvétózta”. Mindez nem jelenti azt, hogy a parlament munka nélkül marad, mert a honatyákra vár a halálbüntetés helyébe lépő életfogytig tartó szabadságvesztés esetleges újraszabályozása, s annak az egy éve tátongó joghézagnak a betömése is, amely végre választ ad arra a kérdésre: mikor évül el az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajthatósága? Balla Péter yar Nemzet ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR !»»·. november 1. Lili. Mely·· 256. szám Riasztó kép a szovjet gazdaságról A huszonnégyek aggódnak Kelet-Európa energiagondjai miatt Az Öböl-térség országai elutasítják Gorbacsov javaslatát az „arab megoldásra** A külpolitikai helyzet IRAK BEFEJEZTE AZ ELŐKÉSZÜLETEKET egy nagyobb összecsapásra és rendkívüli éberséggel figyeli a robbanására utaló jeleket. Az elmúlt napok eseményei azt mutatták, hogy Bush elnök türelme igencsak fogytán van az öbölválság ügyében. Cheney védelmi miniszter ugyancsak arra célzott, hogy talán még százezer amerikai katonát küldenek a térségbe, s egy meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselő szerint is „csaknem elkerülhetetlen” a háború kirobbanása az Öböl mentén. A legújabb nyilatkozatok azonban arra utalnak, hogy immár Washington csökkenteni szeretné a korábbi keményhangú beszédek keltette feszültséget. Erre vall a Fehér Ház szóvivőjének kijelentése, miszerint az Egyesült Államok továbbra is bízik az Irak elleni szankciók eredményességében, és nem látja okát, hogy katonai akcióról spekuláljon. Katonai és politikai elemzők óvják Bush elnököt attól, hogy belevesse magát a háborúba. Utalnak rá, hogy az elnöknek időben figyelmeztetnie kellene az amerikai közvéleményt a küszöbönálló háborúról, s egy támadás most minden bizonnyal tiltakozást váltana ki mind az Egyesült Államokban, mind pedig a mérsékeltebb arab államokban. Szakértők úgy vélik,hogy az ENSZ- szankciók hatásához időre van szükség, és kételyeiknek adnak hangot a szárazföldi csapatok hatalmas létszámú felvonulása láttán. Szerintük ugyanis egy amerikai támadást mindenképpen a légierőnek kellene megnyitnia. EGYÉRTELMŰEN a BÉKÉS MEGOLDÁSRA helyezik a hangsúlyt Moszkvában. Primakov, a szovjet elnök különmegbízottja, legújabb közel-keleti körútjáról hazatérve kijelentette: az öbölbeli háború katasztrófához vezetne, ezért a Szovjetunió az iraki csapatok kivonulását katonai erő alkalmazása nélkül szeretné elérni. A szovjet diplomáciai próbálkozások azonban a jelek szerint zsákutcába jutottak. Ezt támasztja alá, hogy Gorbacsov hét végi párizsi ötletére reagálva arab tisztségviselők sorrahozakodnak elő a rendezéshez fűzött ellentmondó előfeltételeikkel. Keményen bírálta a szovjet elnök javaslatát a kairói Al-Ahram is. Az egyiptomi napilap vezércikke szerint az a kétértelmű javaslat Szaddám érdekeit szolgálja és elnyújtja Kuvait megszállását. Ezzel összhangban az öböl menti államok sajtója is aggodalmának ad hangot, s kétségbevonja egy arab csúcsértekezlet időszerűségét. Megállapítják, Gorbacsov ezzel az indítvánnyal „vissza akarja dobni a labdát az arab térfélre, meg akarván hoszszabbítani a válságot”. KOMOR KÉPET FEST Kelet-Európa gazdasági kilátásairól az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa a világgazdaság helyzetéről szóló legújabb jelentésében. Borúlátó megállapításait azzal indokolja, hogy az öbölválság komoly kihatással van térségünk fejlődésére. Az előttünk álló feladatokról szólva a helyzetértékelés megállapítja, hogy a külkereskedelmi fizetések terén fennálló korlátozások hosszú időn át tartó takarékosságotkövetelnek meg Kelet-Európában. A volt szocialista országokban kevés olyan gazdaságtervező szakember van, aki kész lenne felismerni a regionális együttműködésben rejlő előnyöket. Ehelyett a kelet-európaiak többsége abban reménykedik, hogy a nyugati segítség nemcsak a hanyatlókereskedelmi tevékenységből fakadó veszteséget fogja kiegyensúlyozni, hanem országaik és a Szovjetunió közötti nagy arányú fizetési deficitet is. A 24-ek is egyetértenek azzal az értékeléssel, hogy a közép-kelet-európai országok fizetési pozíciói jelentősen romlani fognak. Ezért a közösség tovább dolgozik egy olyan tartalékalap létrehozásán, amely most például az Öböl-válság kompenzálására szolgáló összegeket biztosíthatná , ha létezne. Abban mindenki egyetért, hogy Kelet-Európának sürgős segítségre van szüksége, kérdés csupán, ki és milyen mértékben nyúljon a zsebébe. Az ez ügyben fellelhető nézeteltérésekre utal, hogy a költségvetési hiány sújtotta Egyesült Államok arra ösztökéli Németországot, vegye vállára a kelet-európai gazdaságok talpra állítására váró pénzügyi terhek oroszlánrészét. (S. G.) új téma az energia A G—24 keresi a módját, miként segíthetné a „reformországokat** Brüsszelből jelenti az MTI. Az energia az új téma a közép-keleteurópai térség gazdasági-politikai reformjait, demokratikus fejlődését támogató 24 fejlett tőkésország (a G—24, vagy a 24-ek csoportja) támogató akciójában, tűnik ki a most véget ért tanácskozás záróközleményéből. A megbeszélés a Románia megítéléséről folytatott vita miatt húzódott el. A 24-ek végül biztatónak nevezték a július 4-e (legutóbbi ülésük óta) Romániában megvalósult fejlődést, de a záróközlemény hangot ad abbéli véleményüknek is, hogy a változás mértéke még nem indokolja a G— 24 által nyújtott segély kiterjesztését erre az országra is. Románián kívül csak Albánia nem részesül a G—24 támogató akciójában. Franciaország ugyan híve lett volna, hogy Romániára már most terjesszék ki a Phareprogramot, Anglia és Hollandia képviselői azonban többekkel egyetemben fenntartásaikat hangoztatták. A 24-ek egyetértettek abban az értékelésben, hogy a középkelet-európai országok fizetési pozíciói jelentősen romlani fognak jövőre , de abban is, hogy igényeiket elsősorban a nemzetközi pénzügyi intézményeknek kell fedezniük. Hozzáfűzték azonban, hogy ez esetleg nem lesz elegendő, tekintettel a külső tényezők miatt bekövetkező veszteségekre. Ezért a 24-ek felkérték az akciójukat összehangoló Európai Közösségek Bizottságát, hogy esetről vizsgálja meg a külső finanszírozási igényeket 1991-ben és ha szükségessé válik, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel együtt javasoljon megoldást a szükségessé váló támogatás módjára. Tájékozott források szerint ez azt jelenti, hogy a közösség tovább dolgozik majd egy olyan tartalékalap létrehozásán, amely most például az Öböl-válság kompenzálására szolgáló összegeket biztosíthatná , ha létezne. Az energiaszektor Kelet-Európában strukturális változásokat és rövid távú beavatkozást egyaránt igényel, állapították meg, és megbízták a közösség bizottságát, hogy a Nemzetközi Energiaügynökséggel együttműködve dolgozza ki a legsürgősebb ener getikai támogatási akciók listáját. A közlemény beszámol arról, hogy a közösség bizottsága tájékoztatta a 24-eket a Szovjetunió egy szakértői küldöttségével Brüsszelben a hét végén folytatott megbeszélésekről. Erre a tájékoztatásra közösségi források szerint nem azért került sor, mintha a 24-ek a Szovjetuniónak nyújtandó támogatásról tárgyaltak volna, hanem azért, mert a szovjet helyzet kihatással van a közép-kelet-európai fejleményekre is. A jelentés a kiszivárgott részletek szerint aggasztó képet fest a szovjet gazdaság helyzetéről és a nemzeti jövedelem csökkenését jósolja. „Ködös kezdeményezés” Egyiptom nem látja értelmét az arab csúcs összehívásának Kairóból jelenti az MTI. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nem látja értelmét arabközi értekezlet összehívásának az Öböl menti válság megvitatására, amint azt Mihail Gorbacsov szovjet elnök javasolta párizsi sajtóértekezletén. Az elnök szerdán Mengisztu Hailé Mariam etiópiai államfővel folytatott tárgyalásai befejeztével újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy arab csúcsértekezletet összehívni addig, „amíg a helyzet nem tisztázódik, nem vezethet máshoz, mint a sértegetések csúcskonferenciájához, amit pedig elutasítunk”. Mubarak megjegyezte, hogy nem ismeri Gorbacsov nyilatkozatának szövegét. De arra az esetre, ha arab csúcs kezdeményezéséről van szó, megkérdezte: vajon „a szovjet közvetítő (Jevgenyij Primakov) ért-e el valami konkrétumot tárgyalásai során, amit egy arab csúcsértekezleten meg lehet vitatni?”. Emlékeztetett a legutóbbi, augusztus 10-i arab csúcsra, „amellyel semmi eredményre nem jutottunk”. Egyiptom — mondta az államfő — változatlanul a békés megoldás híve, „de a törvényesség alapján bármilyen rendezésnek Irak kuvaiti kivonulásán kell alapulnia". A szovjet elnök javaslatát támadja a félhivatalos kairói Al- Ahram szerdai vezércikke. A lap főszerkesztője által jegyzett, első oldalon megjelent írás „ködös kezdeményezésnek”, másutt gúnyosan „varázsreceptnek” nevezi Gorbacsov elgondolását, amely szerint a válságot arab konferencián kellene rendezni. Ibrahim Nafi azt kérdezi a szovjet államfőtől, gondolja-e, hogy a javasolt arab csúcsértekezlet „képes lesz elérni azt, amit nemzetközi nyomással, szigorú szankciókkal, a több nemzetiségű katonai erők térségbeli jelenlétével nem sikerült megvalósítani”? Az Al-Ahram főszerkesztője szerint az arab megoldásnak immár magától Szaddám Huszein iraki elnöktől kell származnia. „A szovjet javaslat... valójában nem más, mint felhívás a Szaddám Huszein által folytatott sakkjátszma alapállásához való viszszatérésre” — hangoztatja a szerző, leszögezve, hogy Egyiptom eredetileg örömmel vette a szovjet erőfeszítéseket a vérontás elkerülését lehetővé tevő békés megoldásra. „Mi nem kérjük a Szovjetuniótól, hogy ismerje be kudarcát, csak annyit kívánunk, hogy kíméljen meg minket ködös nyilatkozatoktól és kezdeményezésektől, amelyek Szaddám Huszeint szolgálják... és Kuvait további megszállását szentesítik." Párizsból jelenti az MTI. Franciaország elképzelhetőnek tartja, hogy az arab államok közreműködésével keressenek békés megoldást az Öböl térségének válságára, de e pillanatban nem látja jelét az ilyen megoldás lehetőségének. Ezt Roland Dumas külügyminiszter állapította meg, a nemzetgyűlés szerda délutáni ülésén, egy interpellációra válaszolva. A francia külügyminiszter aláhúzta: minden megoldásnak, így az „arab megoldásnak” is a Biztonsági Tanács határozataiból kell kiindulnia. Vagyis a rendezés előfeltétele, hogy Irak vonja ki csapatait Kuvaitból, állítsák helyre Kuvait teljes szuverenitását, és bocsássák szabadon a jogtalanul fogva tartott összes külföldi túszt. Dumas mégis nyomatékosan hangoztatta, hogy Franciaország változatlanul a békés megoldásnak ad elsőbbséget. Párizs közben folytatja a közelkeleti válsággócokkal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítéseit. Húszévi jordániai uralkodó a hét elején a francia fővárosban folytat tárgyalásokat többek között Francois Mitterrand elnökkel. Mitterrand szerdán rövid látogatáson fogadta David Levi izraeli külügyminisztert, aki három napja tartózkodik Párizsban. A Novaja Zemlja-i atomkísértet miatt a Legfelső Tanács elítélte a robbantás végrehajtóit Moszkvából jelenti az MTI. Határozatban marasztalta el szerdán az illetékeseket az egy héttel ezelőtt a Novaja Zemlja-szigeteken végrehajtott föld alatti kísérleti atomrobbantásért a Szovjetunió Legfelső Tanácsa. A szövetségi törvényhozás határozata egyúttal a szovjet kül- és belpolitika egyik fő céljaként a nukleáris kísérletek teljes beszüntetését jelölte meg. A keddi meghallgatás után a parlament rámutatott, hogy a kísérlet végrehajtásáért felelősök elmulasztották időben értesíteni a megfelelő hatalmi szerveket, az LT védelmi, állambiztonsági és környezetvédelmi bizottságát, illesztve a környezetvédelmi állami bizottságot. A törvényhozás szerint a robbantás megnehezíti a Szovjetunió környezetvédelmi együttműködését az észak-európai országokkal. A Szovjetunió „kényszerből” cselekedett akkor, amikor október 24-én végrehajtotta a Novaja Zemlja-szigeteken idei első, s a tervek szerint ebben az évben egyetlen föld alatti nukleáris kísérletét — jelentette ki egy moszkvai sajtóértekezleten Viktor Karpov szovjet külügyminiszter-helyettes. A tájékoztatón, amelyen a külügyi tárca mellett más illetékes minisztériumok és a katonák képviselői is részt vettek, elmondották, hogy elsősorban műszaki okok indokolták a robbantást, és ezt a közelgő tél miatt már nem lehetett halogatni. — A töltet már csaknem egy éve hevert a 600 méter mélységben húzódó vízszintes tárnában, s a további halasztásnak beláthatatlan következményei lehettek volna — mondta Viktor Mihajlov, az atomenergetikai és atomipari miniszter he-