Magyar Nemzet, 1990. november (53. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-01 / 256. szám

Báláss nem A miskolci büntetőjogász professzor karrierjének abszo­lút csúcspontja minden bizony­nyal az az október 24-i délután volt, amikor az Alkotmánybí­róság a halálbüntetést alkot­mánysértőnek nyilvánította és megsemmisítette az erre vonat­kozó törvényi passzusokat. Dr. Horváth Tibor jogtörténeti léptékű sikerét a Halálbünte­tést Ellenzők Ligájának elnöke­ként érte el. A szervezet ez év január 17-én, alkotmányjogi panaszt emelt a halálbüntetés­sel szemben, azt állítva: az el­lentétes alaptörvényünkkel. Tegnap e kivételes büntetést nem, a döntés hatályba lépésé­vel ténylegesen kiiktatódott jogunkból és a bitófa bevonult a bűnügyi múzeumba, a letűnt idők relikviái közé. Kétszáz esztendővel II. József halála után a gonosztevőknek már a dunai hajók életfogytig tartó vontatásától sem kell félniük, mint a „kalapos király” korá­ban. (Az abszolutista uralkodó 1785-ben részlegesen eltörölte a halálbüntetést, de öt évvel ké­sőbb, halála után azt visszaál­lították.) Immár felesleges azon tű­nődni, hogy a halálbüntetés kö­rüli zavaros jogállapot, amely még 1988 nyarán a szalaszendi gyermekgyilkos kegyelmi ügyé­vel kezdődött, az Alkotmány­­bíróság „jóvoltából” miért hú­zódott további kilenc hónapig. Vitathatatlan ugyanis: egy ilyen nagy jelentőségű döntés előkészítése időbe telik. A te­kintélyes grémium három­­ne­ves szakértőt kért fel arra, hogy állást foglaljon a halál­­büntetés alkotmánysértő jelle­gét illetően. Távolról sem áll szándékomban, hogy az Alkot­mánybíróságot bármiféle pre­koncepcióval gyanúsítsam, de mindenesetre több mint elgon­dolkodtató, hogy a szakértők között egy sem akadt, aki leg­alább megkísérelt volna ellen­érveket felsorakoztatni a ha­lálbüntetés időleges fenntartá­sa és a jogból való kiiktatás fenti módszere ellen. Ez annál különösebb, mert az egyik szakértő, dr. Földvári József, három évvel ezelőtt még merő­ben más véleményen volt. A jeles pécsi büntetőjogász Kri­­minálpolitika című munkájá­ban a következőket írta: „...vallom, hogy a törvény­hozó nem mondhat le ennek a radikális büntetési nemnek az alkalmazásáról, legalábbis je­lenleg. A halálbüntetés eltörlé­sére csak a mainál kedvezőbb bűnözési helyzetben lehetne gondolni. Egy ilyen lépés ma csak bátorítást jelentene a bű­nöző elemek számára, és nyug­talaníthatná a becsületes em­bereket.” A professzori „pálfor­­dulás” valódi okai előttem is­meretlenek, de az bizonyos, hogy nem a kedvezőbbre for­dult bűnügyi helyzetben kere­sendők. Azóta ugyanis az ismert­té vált bűncselekmények száma mintegy hetven százalékkal emelkedett, és 1991-re a leg­derűlátóbb prognózis is továb­bi ötven-hatvan százalékos nö­vekedést jelez. Dr. Korinek László szakvéle­ményében teljesen világossá tette, hogy miért nem lehetett ebben a kérdésben népszava­zást tartani. A becslések szerint — ha megkérdeznék — a la­kosság körülbelül kilenctizede elutasítaná az abolíciót. A szak­értő figyelemre méltó optimiz­musról tett tanúbizonyságot, amikor azt fejtegette: a lakos­ság — hasonlóan az NSZK pol­gáraihoz — idővel „leszoktat­ható” halálbüntetésről. A halálbüntetés léte, vagy nem léte politikai kérdés, — hallhattuk. Az Európa Tanács­hoz történő csatlakozásunk fényében ez szerintem leg­alább annyira vélt gazdasági kérdés, még akkor is, ha jog­rendszerünk ezzel a „retusálás­­sal” egész biztosan nem lesz egy csapásra patyolattiszta és minden tekintetben szalonké­pes. Más kérdés, hogy az euró­pai államok egyike­ sem fenye­gette meg Magyarországot, rögvest számon kéri gazdasá­gi, társadalmi, politikai, jogi és egyéb lemaradásainkat. A huszonhármaknak, egy ideig megfelelt volna az a gyakorlat is, amelyet hazánk már 1988- ban elkezdett. Ekkor léptünk a de facto abolicionista, tehát az olyan államok sorába, ahol a halálbüntetés a törvény betűje szerint ugyan létezik, de nem alkalmazzák. Egy néhány éves moratórium — Angliához ha­sonlóan —, talán hasznos lett volna, már csak azért is, mert először jövőre szabadulnak azok, akiket 1971-ben életfogy­tig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Az ő további életútjuk, ha nem is perdöntő, de min­denesetre figyelemre méltó adalék lehetett volna a vissza­esés és az utógondozás esélyeit illetően. Mindezek ellenére valószínű: igaza lehetett Albert Camus­­nek, aki a guillotine ellen írt könyvében szellemesen megje­gyezte: a halálbüntetés és a kriminalitás között csak egyet­len kapcsolat van, s ez a tör­vény. E kivételes büntetést nem visszatartó hatásában nyil­ván az Európa Tanács azon or­szágában is kételkednek, ahol nemcsak szükségállapot ide­jén végeznek ki embereket. Tö­rökország, Görögország és né­hány más európai állam a kö­zeljövőben nyilván de jure is eltörli a halálbüntetést, de ak­kor, ha ezt belső viszonyaik megengedik. A halálbüntetéssel kapcsola­tos alkotmányjogi procedúrá­ban felszólaló dr. Györgyi Kál­mán az abolicionizmus követ­kezetes hívének számát. Refe­rátumában bizonyos mértékig mégis szembefordult a terem­ben uralkodó hangulattal, s jó­zan, bátor érvek alapján fejtet­te ki szakmai aggályait a ha­lálbüntetés alkotmányellenes­ségével kapcsolatban. A leg­főbb ügyész emlékeztetett ar­ra, hogy a sokszor citált 1966- os ENSZ Egyezségokmányban kimondták ugyan az élethez való veleszületett jog alapelvét és azt, hogy senkit sem lehet életétől önkényesen megfoszta­ni, de a dokumentum a későb­biekben meghatározta az állam által alkalmazott halálbüntetés korlátait is. A kegyetlen, em­bertelen büntetés tilalmával kapcsolatban dr. Györgyi Kál­mán kiemelte: ez a kitétel nem a halálbüntetést tilalmazza, ha­nem azt zárja ki, hogy a halál­raítélt a bírói ítélet és a kivég­zés között egy évekig elhúzódó kegyelmi eljárás miatt ember­telen lelki kínokat álljon ki. Az abolicionistáknak immár nem kell attól tartaniuk, ami Szemere Bertalan javaslatával 1843-ban megtörtént. Akkor ugyanis a halálbüntetés eltörlé­sét a felső tábla „megvétózta”. Mindez nem jelenti azt, hogy a parlament munka nélkül ma­rad, mert a honatyákra vár a halálbüntetés helyébe lépő élet­fogytig tartó szabadságvesztés esetleges újraszabályozása, s annak az egy éve tátongó jog­hézagnak a betömése is, amely végre választ ad arra a kérdés­re: mikor évül el az életfogy­tig tartó szabadságvesztés vég­rehajthatósága? Balla Péter yar Nemzet ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR !»»·. november 1. Lili. Mely·· 256. szám Riasztó kép a szovjet gazdaságról A huszonnégyek aggódnak Kelet-Európa energiagondjai miatt Az Öböl-térség országai elutasítják Gorbacsov javaslatát az „arab megoldásra** A külpolitikai helyzet IRAK BEFEJEZTE AZ ELŐKÉSZÜLETEKET egy nagyobb össze­csapásra és rendkívüli éberséggel figyeli a robbanására utaló jele­ket. Az elmúlt napok eseményei azt mutatták, hogy Bush elnök tü­relme igencsak fogytán van az öböl­válság ügyében. Cheney védelmi miniszter ugyancsak arra célzott, hogy talán még százezer amerikai katonát küldenek a térségbe, s egy meg nem nevezett amerikai kor­mánytisztviselő szerint is „csaknem elkerülhetetlen” a háború ki­robbanása az Öböl mentén. A legújabb nyilatkozatok azonban arra utalnak, hogy immár Washington csökkenteni szeretné a korábbi ke­­ményhangú beszédek keltette feszültséget. Erre vall a Fe­hér Ház szó­vivőjének kijelentése, miszerint az Egyesült Államok továbbra is bízik az Irak elleni szankciók eredményességében, és nem­ látja okát, hogy katonai akcióról spekuláljon. Katonai és politikai elemzők óvják Bush elnököt attól, hogy belevesse magát a háborúba. Utalnak rá, hogy az elnöknek időben figyelmeztetnie kellene az amerikai közvéleményt a küszöbönálló háborúról, s egy támadás most minden bizonnyal til­takozást váltana ki mind az Egyesült Államokban, mind pedig a mérsékeltebb arab államokban. Szakértők úgy vélik,­­hogy az ENSZ- szankciók hatásához időre van szükség, és kételyeiknek adnak han­got a szárazföldi csapatok hatalmas létszámú felvonulása láttán. Szerintük ugyanis egy amerikai támadást mindenképpen a légierőnek kellene megnyitnia. EGYÉRTELMŰEN a BÉKÉS MEGOLDÁSRA helyezik a hangsúlyt Moszkvában. Primakov, a szovjet elnök különmegbízottja, legújabb közel-keleti körútjáról hazatérve kijelentette: az öbölbeli háború ka­tasztrófához vezetne, ezért a Szovjetunió az iraki csapatok kivonu­lását katonai erő alkalmazása nélkül szeretné elérni. A szovjet dip­lomáciai próbálkozások azonban a jelek szerint zsákutcába jutottak. Ezt támasztja alá, hogy Gorbacsov hét végi párizsi ötletére reagálva arab tisztségviselők sorra­­hozakodnak elő a rendezéshez fűzött el­lentmondó előfeltételeikkel. Keményen bírálta a szovjet elnök javas­latát a kairói Al-Ahram is. Az egyiptomi napilap vezércikke szerint az a kétértelmű javaslat Szaddám érdekeit szolgálja és elnyújtja Kuvait megszállását. Ezzel összhangban az öböl menti államok saj­tója is aggodalmának ad hangot, s kétségbevonja egy arab csúcsér­tekezlet időszerűségét. Megállapítják, Gorbacsov ezzel az indítvánnyal „vissza akarja dobni a labdát az arab térfélre, meg akarván hosz­­szabbítani a válságot”. KOMOR KÉPET FEST Kelet-Európa gazdasági kilátásairól az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa a világgazdaság helyzetéről szóló legújabb jelentésében. Borúlátó megállapításait azzal indokolja, hogy az öböl­válság komoly kihatással van térségünk fejlődésére. Az előttünk álló feladatokról szólva a helyzetértékelés megállapítja, hogy a külkereskedelmi fizetések terén fennálló korlátozások hosszú időn át tartó takarékosságot­­követelnek meg Kelet-Európában. A volt szo­cialista országokban kevés olyan gazdaságtervező szakember van, aki kész lenne felismerni a regionális együttműködésben rejlő előnyöket. Ehelyett a kelet-európaiak többsége abban reménykedik, hogy a nyu­gati segítség nemcsak a hanyatló­­kereskedelmi tevékenységből fakadó veszteséget fogja kiegyensúlyozni, hanem országaik és a Szovjetunió közötti nagy arányú fizetési deficitet is. A 24-ek is egyetértenek azzal az értékeléssel, hogy a közép-kelet-európai országok fizetési pozíciói jelentősen romlani fognak. Ezért a közösség tovább dolgozik egy olyan tartalékalap létrehozásán, amely most például az Öböl-válság kom­penzálására szolgáló összegeket biztosíthatná , ha létezne. Abban mindenki egyetért, hogy Kelet-Európának sürgős segítségre van szük­sége, kérdés csupán, ki és milyen mértékben nyúljon a zsebébe. Az ez ügyben fellelhető nézeteltérésekre utal, hogy a költségvetési hiány sújtotta Egyesült Államok arra ösztökéli Németországot, vegye vál­lára a kelet-európai gazdaságok talpra állítására váró pénzügyi ter­hek oroszlánrészét. (S. G.) ­új téma az energia A G—24 keresi a módját, miként segíthetné a „reformországokat** Brüsszelből jelenti az MTI. Az energia az új téma a közép-kelet­­európai térség gazdasági-politi­kai reformjait, demokratikus fej­lődését támogató 24 fejlett tőkés­­ország (a G—24, vagy a 24-ek cso­portja) támogató akciójában, tű­nik ki a most véget ért tanácsko­zás záróközleményéből. A megbeszélés a Románia meg­ítéléséről folytatott vita miatt húzódott el. A 24-ek végül bizta­tónak nevezték a július 4-e (leg­utóbbi ülésük óta) Romániában megvalósult fejlődést, de a záró­közlemény hangot ad abbéli vé­leményüknek is, hogy a változás mértéke még nem indokolja a G— 24 által nyújtott segély kiterjesz­tését erre az országra is. Románián kívül csak Albánia nem részesül a G—24 támogató akciójában. Franciaország ugyan híve lett volna, hogy Romániára már most terjesszék ki a Phare­­programot, Anglia és Hollandia képviselői azonban többekkel egyetemben fenntartásaikat han­goztatták. A 24-ek egyetértettek abban az értékelésben, hogy a közép­­kelet-európai országok fizetési pozíciói jelentősen romlani fog­nak jövőre , de abban is, hogy igényeiket elsősorban a nemzet­közi pénzügyi intézményeknek kell fedezniük. Hozzáfűzték azon­ban, hogy ez esetleg nem lesz elegendő, tekintettel a külső té­nyezők miatt bekövetkező vesz­teségekre. Ezért a 24-ek felkérték az ak­ciójukat összehangoló Európai Közösségek Bizottságát, hogy eset­ről vizsgálja meg a külső finan­szírozási igényeket 1991-ben és ha szükségessé válik, a nemzet­közi pénzügyi szervezetekkel együtt javasoljon megoldást a szükségessé váló támogatás mód­jára. Tájékozott források szerint ez azt jelenti, hogy a közösség tovább dolgozik majd egy olyan tartalékalap létrehozásán, amely most például az Öböl-válság kom­penzálására szolgáló összegeket biztosíthatná , ha létezne. Az energiaszektor Kelet-Euró­­pában strukturális változásokat és rövid távú beavatkozást egy­aránt igényel, állapították meg, és megbízták a közösség bizott­ságát, hogy a Nemzetközi Ener­giaügynökséggel együttműködve dolgozza ki a legsürgősebb ener­ getikai támogatási akciók listá­ját. A közlemény beszámol arról, hogy a közösség bizottsága tájé­koztatta a 24-eket a Szovjetunió egy szakértői küldöttségével Brüsszelben a hét végén folyta­tott megbeszélésekről. Erre a tá­jékoztatásra közösségi források szerint nem azért került sor, mintha a 24-ek a Szovjetuniónak nyújtandó támogatásról tárgyal­tak volna, hanem azért, mert a szovjet helyzet kihatással van a közép-kelet-európai fejlemé­nyekre is. A jelentés a kiszivár­gott r­észletek szerint aggasztó ké­pet fest a szovjet gazdaság hely­zetéről és a nemzeti jövedelem csökkenését jósolja. „Ködös­ kezdem­ényezés” Egyiptom nem látja értelmét az arab csúcs összehívásának Kairóból jelenti az MTI. Hosz­­ni Mubarak egyiptomi elnök nem látja értelmét arabközi értekez­let összehívásának az Öböl menti válság megvitatására, amint azt Mihail Gorbacsov szovjet elnök javasolta párizsi sajtóértekezle­tén. Az elnök szerdán Mengisztu Hailé Mariam etiópiai államfő­vel folytatott tárgyalásai befejez­tével újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy arab­ csúcsér­tekezletet összehívni addig, „amíg a helyzet nem tisztázódik, nem vezethet máshoz, mint a sértege­tések csúcskonferenciájához, amit pedig elutasítunk”. Mubarak megjegyezte, hogy nem ismeri Gorbacsov nyilatkozatának szö­vegét. De arra az esetre, ha arab csúcs kezdeményezéséről van szó, megkérdezte: vajon „a szov­jet közvetítő (Jevgenyij Prima­kov) ért-e el valami konkrétu­mot tárgyalásai során, amit egy arab csúcsértekezleten meg lehet vitatni?”. Emlékeztetett a leg­utóbbi, augusztus 10-i arab csúcs­ra, „amellyel semmi eredményre nem jutottunk”. Egyiptom — mondta az állam­fő — változatlanul a békés meg­oldás híve, „de a törvényesség alapján­­ bármilyen rendezés­nek Irak kuvaiti kivonulásán kell alapulnia". A szovjet elnök javaslatát tá­madja a félhivatalos kairói Al- Ahram szerdai vezércikke. A lap főszerkesztője által jegy­zett, első oldalon megjelent írás „ködös kezdeményezésnek”, má­sutt gúnyosan „varázsreceptnek” nevezi Gorbacsov elgondolását, amely szerint a válságot arab konferencián kellene rendezni. Ibrahim Nafi azt kérdezi a szov­jet államfőtől, gondolja-e, hogy a javasolt arab csúcsértekezlet „ké­pes lesz elérni azt, amit nemzet­közi nyomással, szigorú szank­ciókkal, a több nemzetiségű ka­tonai erők térségbeli jelenlétével nem sikerült megvalósítani”? Az Al-Ahram főszerkesztője szerint az arab megoldásnak immár ma­gától Szaddám Huszein iraki el­nöktől kell származnia. „A szov­jet javaslat... valójában nem más, mint felhívás a Szaddám Huszein által folytatott sakk­játszma alapállásához való visz­­szatérésre” — hangoztatja a szerző, leszögezve, hogy Egyip­tom eredetileg örömmel vette a szovjet erőfeszítéseket a véron­tás elkerülését lehetővé tevő bé­kés megoldásra. „Mi nem kérjük a Szovjetuniótól, hogy ismerje be kudarcát, csak annyit kívá­nunk, hogy kíméljen meg min­ket ködös nyilatkozatoktól és kez­deményezésektől, amelyek Szad­dám Huszeint szolgálják... és Kuvait további megszállását szentesítik." Párizsból jelenti az MTI. Fran­ciaország elképzelhetőnek tartja, hogy az arab államok közremű­ködésével keressenek békés meg­oldást az Öböl térségének válsá­gára, de e pillanatban nem látja jelét az ilyen megoldás lehetősé­gének. Ezt Roland Dumas kül­ügyminiszter állapította meg, a nemzetgyűlés szerda délutáni ülé­sén, egy interpellációra válaszol­va. A francia külügyminiszter alá­húzta: minden megoldásnak, így az „arab megoldásnak” is a Biz­tonsági Tanács határozataiból kell kiindulnia. Vagyis a rendezés előfeltétele, hogy Irak vonja ki csapatait Kuvaitból, állítsák hely­re Kuvait teljes szuverenitását, és bocsássák szabadon a jogtalanul fogva tartott összes külföldi túszt. Dumas mégis nyomatékosan han­goztatta, hogy Franciaország vál­tozatlanul a békés megoldásnak ad elsőbbséget. Párizs közben folytatja a közel­­keleti válsággócokkal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítéseit. Hú­szévi jordániai uralkodó a hét elején a francia fővárosban foly­tat tárgyalásokat többek között Francois Mitterrand elnökkel. Mitterrand szerdán rövid látoga­táson fogadta David Levi izraeli külügyminisztert, aki három nap­ja tartózkodik Párizsban. A Novaja Zemlja-i atomkísértet miatt a Legfelső Tanács elítélte a robbantás végrehajtóit Moszkvából jelenti az MTI. Határozatban marasztalta el szer­dán az illetékeseket az egy héttel ezelőtt a Novaja Zemlja-szigete­­ken végrehajtott föld alatti kísér­leti atomrobbantásért a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa. A szövet­ségi törvényhozás határozata egy­úttal a szovjet kül- és belpolitika egyik fő céljaként a nukleáris kí­sérletek teljes beszüntetését je­lölte meg. A keddi meghallgatás után a parlament rámutatott, hogy a kí­sérlet végrehajtásáért felelősök elmulasztották időben értesíteni a megfelelő hatalmi szerveket, az LT védelmi, állambiztonsági és környezetvédelmi bizottságát, il­lesztve a környezetvédelmi állami bizottságot. A törvényhozás sze­rint a robbantás megnehezíti a Szovjetunió környezetvédelmi együttműködését az észak-euró­pai országokkal. A Szovjetunió „kényszerből” cselekedett akkor, amikor október 24-én végrehajtotta a Novaja Zemlja-szigeteken idei első, s a tervek szerint ebben az évben egyetlen föld alatti nukleáris kí­sérletét — jelentette ki egy moszkvai sajtóértekezleten Vik­tor Karpov szovjet külügyminisz­ter-helyettes. A tájékoztatón, amelyen a kül­ügyi tárca mellett más illetékes minisztériumok és a katonák kép­viselői is részt vettek, elmondot­ták, hogy elsősorban műszaki okok indokolták a robbantást, és ezt a közelgő tél miatt már nem lehetett halogatni. — A töltet már csaknem egy éve hevert a 600 mé­ter mélységben húzódó vízszintes tárnában, s a további halasztás­nak beláthatatlan következmé­nyei lehettek volna — mondta Viktor Mihajlov, az atomenerge­tikai és atomipari miniszter he-

Next