Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-08 / 133. szám

m­ummai Magyar Nemzet Ára: 9,50 forint · ALAPÍTOTTA:PETHŐ SÁNDOR SZOMBAT, 1991. június 8., LIV. évfolyam, 133. szám P­rivát Magyarország Irta: Bognár NándorA fiatalabbaknak már csak történelem, de az ötven fe­lettiek kell hogy emlékezzenek rá: itt valamikor virágzó ma­gángazdaság volt. Nyomai, em­lékei még fellelhetők — elég, ha valaki szemlélődve végig­sétál a városi, főként belterü­leti utcákon, szemébe tűnhet a rengeteg befalazott kirakat, amelyekben pezsgő életű bol­tok voltak, majd üzletlakások, most raktár, esetleg iroda. A portálok felett még itt-ott ki­olvasható a „Kiss és fia, Nagy és társa" meg a többi hasonló felirat, jelezve egyúttal, hogy a háború befejezése óta csak használták, de nem gondoz­ták, többnyire még át se fes­tették az épületeket. Hogy hogyan, miért tűntek el a kis- és nagykereskedések, a tíz-húsz fős asztalos- és szabó­­műhelyek, nem érdemes most felidézni — számunkra ezúttal a lényeg: ismét lehetőség kí­nálkozik a „privát Magyaror­szág" létrehozására. A kérdés inkább az: mit is értünk-ért­­sünk privatizálás alatt, ponto­sabban, hogy milyen jellegű és mértékű privatizációt kíván a társadalom többsége? Kezdjük az alapfogalmakkal. Privatizáció az,­­ha egy va­gyontárgy, amely korábban nem magántulajdonban — az­az nem privát tulajdonban — volt, magántulajdonba kerül. Társadalmi méretekben priva­­tizáció lehet az is,­­ha a tár­sadalom összes vagyonának fokozatosan nagyobb hányada jut magánkézbe, és az ehhez vezető út a magánszektor foko­zatos erősödése az állami szek­tor egy helyben maradása vagy visszaesése mellett. És meg­fordítva: semmiképp nem te­kinthető privatizációnak, ha egy vállalati tanács által irá­nyított vállalatot egyszemélyes részvénytársasággá alakítanak át oly módon, hogy a részvé­nyek nyolcvan százaléka az ál­lam, illetve az őt képviselő vagyonügynökség tulajdonába kerül. Ha jól megnézzük, ez inkább államosítás, részvény­­társaság ruhájába öltöztetett állami tulajdon. (A szemléletes meghatározásokat dr. Szirmai Péternek A privatizáció para­­doxonai című tanulmányából idéztem. A szerző nemcsak ki­váló közgazdász, hanem vál­lalkozó, és a Vállalkozók Or­szágos Szövetségének társel­nöke is.­ N­em nehéz észrevenni, hogy a fogalmi meghatározások ahelyett, hogy csökkentenék a nyitott kérdéseket, újabbakat hoznak elő, ki juthasson, jus­son hozzá a tulajdonhoz, és milyen pénzből? Itt rejtőzik talán a legnagyobb ellent­mondás: úgy érzékelhető, hogy a már emlegetett társadalmi többség azoknak, akiknek pén­zük van rá, nem akarja oda­adni a (volt) állami tulajdont, akiknek meg esetleg szívesen odaadná, azoknak nincs rá pénzük. Mindez teljesen érthe­tő. Szirmai magyarázata: „Vevőként elsősorban azok a csoportok jöhetnének szóba, akik az elmúlt negyven évben lehetőséget kaptak arra, hogy vagyont halmozzanak fel, tő­két képezzenek, és ezzel most vevőként fellépjenek. E réte­gek ezt a vagyont a pártállam időszakában halmozták fel, s így a közmegítélés eleve gya­núsnak tekinti őket. Az elmúlt negyven évben —, de külö­nösen a „szocialista" fejlődés első harminc évében — vállal­kozásból vagyonra szert tenni csak nagyon kivételes esetben lehetett. Hasonlóan ritka volt az is, ha valaki a munkahelyi fizetéséből halmozott fel na­gyobb tőkét. Aki tehát ebben az időszakban tőkét akkumu­lált, az vagy kiemelkedő mű­vészeti tevékenységéért, vagy a pártállamban elfoglalt pozí­ciójáért kapta a kiemelkedő megbecsülést.” Íme, a jelen­legi „gazdagok” elleni közhan­gulat érthető, bár talán túl egyszerűsített magyarázata. E­gyfelől tehát indokolt, hogy a korábbi politikai hatal­mat, az előző rendszer politikai kiszolgálását senki se válthas­sa most gazdasági hatalomra. Másfelől azonban — és ezút­tal tiszta gazdasági érvekre alapozva — igen nehéz úgy piacról beszélni, ha az ott megjelenő árukból, esetünk­ben a tulajdonokból azok nem vásárolhatnak, akiknek pén­zük van rá. Az egyik oldal a reprivatizá­cióra hivatkozik, azaz az ősi­­ség jogán kíván mai tulajdon­hoz hozzájutni. A másik elmé­let — azon az alapon, hogy itt minden érték az elmúlt negyven év verejtékes mun­kája nyomán jött létre —, a mai állami vagyont a mai dol­gozóknak akarja juttatni. Egy­szerűsítve: ez a munkavállalói részvényprogram. Ha a végső megoldás­" nem is rajzolódik ki tisztán, a hozzá vezető út már látszik, és iga­zán nem tekinthető új talál­mánynak. Hitelnek hívják. Minden bizonnyal azoknak van igazuk, akik a megjelenő kü­lönféle, kedvező kamatozású hitelezési lehetőségekben lát­ják a privatizáció útján el­érendő gazdaságfejlesztés leg­főbb eszközét — ám azoknak is igazuk van, akik nem ész­lelik az egyes hitelezési lehető­ségek mögött a koncepciót, a valóban tenni akaró és produ­kálni képes tulajdonosjelöl­tek felé nyúló segédkezet. Az újságok dollár- és márkamil­liókról írnak, amelyek mind a magyar vállalkozókhoz fog­nak áramlani — a cukrászmes­ter pedig telefonál a szerkesz­tőségbe, hogy fogalma sincs, hogyan vehetne egy cukrász­dát, az ipartestületben pedig azt mondták, hogy Start-hitel­hez még nem érkezett nyom­tatvány, jöjjön máskor... M­indebből az is kitűnik, hogy a társadalmi többség szá­mára kívánt privát Magyar­­ország kialakulásához nemcsak pénzhitelre , a szavak hite­lére is szükség van. ­Az atlantnak a Szovjetunió mellett Új partneri viszonyt ajánl a NATO Kelet-Európának A külpolitikai helyzet A SZOVJET-­AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ megtartása annak függvénye, sikerül-e James Baker amerikai, és Alekszander Bessz­­mertnih szovjet külügyminiszternek megegyeznie genfi tanácskozásu­kon a START-szerződés még nyitott kérdéseiben. Minderről George Bush amerikai elnök tájékoztatta az újságírókat azt követően, hogy a­­kormányzat nemzetbiztonsági tanácsa kialakította álláspontját a ha­dászati támadó fegyverek csökkentéséről kötendő megállapodásról. Részletek említése nélkül az elnök annyit közölt, hogy lényegében technikai problémák hátráltatják az egyezmény tető alá hozását. Ugyanakkor amerikai lapjelentésekből kitűnt az is, hogy az amerikai kormányon belüli véleménykülönbségek szintén késleltetik a megálla­podást. Az amerikai fővárosban egyébként bizakodás előzte meg a külügymi­niszterek találkozóját. A washingtoni derűlátást erősítette, hogy Baker és­ Besszmert­ih egy héttel korábban megegyezett a hagyományos had­erő-csökkentési egyezmény szovjet végrehajtásának november óta vi­tatott kérdéseiben — mégpedig, az eredeti amerikai feltételek alapján. Az a tény, hogy a szovjet vezetés további nyugati támogatásra számít, valószínűvé teszi, hogy Moszkva ebben a kérdésben is kész a kompro­misszumra — vélekedtek amerikai politikai körökben. MINDEN KORÁBBINÁL SÖTÉTEBB KÉPET festett a szovjet gaz­daságról a The Independent című brit lap pénteki számában megje­lent cikkében Sztanyiszlav Katalin. A neves szovjet közgazdász kifej­tette, hogy a Ραυΐου-kormány eddigi intézkedései értelmetlenek vol­tak, az első hónapokban 12 százalékkal kevesebbet teljesítő szovjet gaz­daság, mint működő egység, nem létezik, a „kommunista perspektívá­id” piacgazdaságról szóló jelszavak naiv vagy rosszindulatú ostoba­ságok. Ugyanakkor reményre ad okot, hogy a szovjet vezetés, Mihail Gorbacsovval az élen, most már talán megérti, hogy a normális piac­­gazdaság és szabad vállalkozás nélkül az ország koldusbotra jut. Kata­lin szerint Gorbacsov most már tudatában van, hogy nem lehet piac­­gazdaságot teremteni a szocialista „jobbágyság" megszüntetése, a ma­gántulajdon szabadsága nélkül, és nincs nyílt társadalom a társada­lom különböző csoportjainak támogatása, az etnikumok bizalmán ala­puló koalíciós kormány nélkül. Most már csak arra van szükség, hogy Gorbacsov, a szovjet elnök legyőzze Gor­bacsovot, a kommunista párti vezetőt — írja Sztanyiszlav Katalin. SZILÁRD ÉS TARTÓS POZÍCIÓKAT kíván magának biztosítani a Szovjetunió Közép- és Kelet-Európában, és szükség esetén kész „ke­ménységet” mutatni érdekei védelmében. Egyebek között ezt tartal­mazza az SZKP KB nemzetközi osztálya által kidolgozott tanulmány, amelyből a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölt részleteket. A ta­nulmány megállapítja, hogy Moszkvának mindeddig nem volt pontos stratégiai koncepciója az egykori szövetségesi terület kezelésére. „Az elmúlt két évben a Szovjetunió nemzetközi prioritásainak rendszeré­ben ez a térség jogosulatlanul háttérbe szorult, és mindez — tekintet­tel a Nyugat aktív előrenyomulására — a szovjet érdekek károsodását eredményezte." A német lap által ismertetett helyzetfelmérés kifeje­zetten elutasítja az „uralmi próbálkozásokat”, és a kelet-európai or­szágok ügyeibe való beavatkozást, mindamellett ki akarja használni a „befolyásolás legitim eszközeit”. Ezek közé sorolja a tanulmány az energiahordozók szállítását, ami „nagyon fontos eszköz” a Szovjetunió stratégiájában. Moszkva megítélése szerint az egykori szövetségesek területeiről nem szabad katonai fenyegetésnek érnie Moszkvát, és nyo­matékosan ellenhatást kell­­kifejteni, amennyiben az egykori VSZ-tag­­államok csatlakozni akarnának a NATO-hoz. (P. L.) egy hivatalos tárgyaláson nem tennének — mondta a magyar új­ságíróknak adott tájékoztatójá­ban Göncz, kiemelvén, hogy a konferencia intenzív, emocionális mélységű elemzésekre ad lehető­séget. A cseh és szlovák politiku­sokkal szót ejtettek történelmi kapcsolataink összes előnyös és hátrányos oldaláról, áttekintették a közép-európai térség jövőjének összefüggéseit. A szlovák kor­mányfővel röviden érintették Bős—Nagymarost; a nehéz prob­lémát — s ebben egyetértettek — a műszaki és gazdasági ismérvek alapján kell elemezni, s amint Faragó András, az elnöki sajtóiro­da vezetője megjegyezte, a szlo­vák fél megígérte, nem tesz egy­oldalú lépést. Elnökünk azt is el­mondta, a cseh, a szlovák és a lengyel politikusokkal folytatott tárgyalásain egyetértettek abban, hogy a térséget érintő politikai ügyekben több egyeztetésre, az in­tézkedések eredményesebb össze­hangolására van szükség. Göncz úgy értékelte, hogy Dan Quayle amerikai alelnök péntek délelőtti rövid beszédében több olyan kér­désre válaszolt, amit ő maga is, részben Havel elnök is kifejtett a csütörtök esti megnyitón. Néhány órás bártfai villámlá­togatása keretében az amerikai alelnök a Szent Egyed-templom­­ban a cseh és a magyar államfő előtt arról beszélt, hogy ameny­­nyire lehet, az Egyesült Államok megnyitja piacait a keleti termé­kek előtt, és reméli, hogy az Euró­pai Közösség ugyanezt teszi. A kérdést mindenesetre „központi fontosságúnak" tekinti Washing­ton, és a londoni hetes csúcson is megvitatják azt — mondta az al­elnök, kifejtvén, hogy „a piac fon­tosabb, mint a segély". Egyebek­ben kiemelte, mennyire lényeges­nek ítéli, hogy a működő demok­ráciákban jól dolgozzanak a füg­getlen intézmények — így a bíró­ság —, s biztosította a kelet­európaiakat arról, hogy „barátok és partnerek vagyunk”, egyúttal türelemre intette a demokrácia gyümölcseit türelmetlenül váró országokat. Dan Quayle egy kicsit megvá­ratta a magyar és a cseh elnököt, bizonnyal a borús idő miatt vala­melyest késett helikoptere. Láto­gatása emlékére két jávorfát ülte­tett Bártfa gyönyörű főterén, majd kora délután közép-európai körútjának újabb állomására, Szófiába indult. Hogy a jávorfa milyen mély gyökeret ereszt, vagy másként szólva, a Nyugat mennyire érti és érzi a kelet-európai átalakulások lényegét, azt a jövő dönti el. Csü­törtök esti beszédében Havel el­nök elmondta, hogy a Kelet meg­köszöni a bizalmat Nyugatnak, és tény az is, hogy ezek az országok tagjai lettek a különböző nemzet­közi intézményeknek, szerveze­teknek. Havel kifejezte reményét, hogy a cseh-szlovák—lengyel— magyar demokratizálódás hasonló szellemű fejlődésre ösztönzi a Szovjetuniót. Nem mondta ki, de érzékeltette, hogy a Nyugattól a demokratizálódó kis közép-euró­pai országok az eddiginél többet várnak, hiszen „úgy érezzük, hogy részei vagyunk a nyugati kultúrá­nak”. A péntek délelőtti vita egyik prágai résztvevője is kimondta, remélhető, hogy a Nyugat nem azt a gazdaságot — a szovjetet — ju­talmazza nagy összegű segélyek­kel, amely jóval kevesebbet lé­pett a piac felé, mint a közép­európaiak. „Szép szavakkal bőségesen el vagyunk látva" — mondta idézett tájékoztatóján Göncz elnök, aki beszédében köntörfalazás nélkül kimondta, hogy immár itt az ide­je — különös tekintettel az 1992- től egységesülő Közös Piacra — az ígéretek valóra váltásának, persze „egy év alatt sem a ma­gyar társadalom, sem a magyar kormány nem tudott csodát mű­velni”. De a gazdaságnak ered­ményeket kell fölmutatnia — nemcsak nálunk, hanem az egész térségben —, hogy a fiatal demok­ráciák kivédjék a rájuk leselkedő veszélyeket, intézményrendszerü­ket megerősítsék. Hogy pontosan milyen formájú legyen a nyugati segítség — erről kezdődött meg a vita pénteken délelőtt, s leg­alább egy feltűnő jellemzője volt: magyar, cseh-szlovák és lengyel részről igen jól felkészült, kitűnő elemzők ecsetelték a helyzetet, ám ugyanez távolról sem mondható el a nyugati félről. Lehet, hogy ez már önmagában jelzi, a Kelet megsegítése sokkal fontosabb a Keletnek, mint a Nyugatnak? Csakhogy némely bártfai beszéd­ből és felszólalásból jól kivehető, hogy a kelet-európai türelemnek is lehetnek határai. Amint egy lengyel elemző fogalmazott, ha a közép-európai országoknak túl so­káig kell várakozniuk Európa hi­deg előszobájában, akkor a de­mokrácia gyümölcse bizony nehe­zen érik meg. Martin József Hárt­fai telefon jelent­ésünk A kelet-európai türelem is véges Göncz eszmecseréi. Quayle villám­látogatása Bártfa, június 1. Térségünk jövőjét, történelmi kapcsolataink összes pozitív és negatív vonását vitatta meg északi szomszédunk politikai vezetőivel Göncz Árpád köztár­sasági elnök. Futólag szót ejtet­tek a bős—nagymarosi erőmű­ről, s egyetértettek abban, hogy a kérdést „nem érzelmi, és nem is nemzeti szempontok” alapján kell vizsgálni. A magyar állam­fő pénteken délután a kelet­szlovákiai Bártfáról hazautazott Budapestre. A New York-i székhelyű Ke­let-nyugati Stratégiai Tanulmá­nyok Intézetének tizedik kong­resszusa lehetőséget nyújtott a magyar elnöknek arra, hogy talál­kozzék és protokolláris kötöttsé­gektől mentes, oldott légkörben eszmét cseréljen Havel elnökkel, Carnogursky szlovák kormányfő­vel, Miklosko parlamenti elnök­kel. Olyasmit is kimondtak, amit Varsó átengedi a szovjet csapatokat Varsóból jelenti a Reuter. A lengyel kormány hivatalosan kö­zölte, hogy semmi akadálya a Né­metországban állomásozó 300 ezer szovjet katona Lengyelországon keresztül történő tömeges hazaté­résének. A varsói külügyminisztérium által közzétett nyilatkozat válto­zást tükröz a korábbi lengyel ál­lásponthoz képest, amely szerint a németországi csapatok átutazása latot teljesítő mintegy 50 ezer fős szovjet katonai személyzet kivo­nási határidejében. Lengyelország eddig csak kisebb szovjet egysé­gek átutazását engedélyezte Né­metország felől. A csütörtöki nyilatkozat célja a hivatalos indoklás szerint az volt, hogy elejét vegye a „tranzitkér­dés körüli valótlan híresztelések­nek”. A német és a szovjet sajtó szerint Varsó jelentős anyagi hoz­zájárulást követel a hazatérő szovjet csapatok átengedéséért. T .Közvetlen buszjárat a Móricz Zs. körtérről 30 percenként Nyitvatartás: hétköznap 11-20 óráig szom­bat,vasár­nap 11-19 óráig tuttoMobili tuttoMobili tuttoMobili Olaszország legszebb bútorai és lakástextíliái Tel: 166-5802 Budapest XI ker. Hunyadi J. út 162.

Next