Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
Exkluzív: GÖNCZ ÁRPÁD, ANTALL JÓZSEF, SZABAD GYÖRGY A FIGGETLEMRÓL (6—7. old) Magyar Nemzet Ára: 9,50 forint ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR SZOMBAT, 1991. június 22., LIV. évfolyam, 145. szám A megbékélés szellemében írta: Pethő Tibor Ötven évvel ezelőtt rohanták meg a hitleri Németország csapatai a Szovjetuniót, és négy nappal később Magyarország is hadat üzent a világ legnagyobb országának. Most, június 19-én pedig az utolsó szovjet katona elhagyta hazánk területét. A XX. század véres, pusztító története két névvel elválaszthatatlanul összekapcsolódik: Joszif Visszarionovics Sztálin és Adolf Hitler. Európa, sőt az egész világ, azt is mondhatnék, az egész emberiség választásra kényszerült, sha nem akart állást foglalni, akkor könyörtelenül rákényszerítették az adott erőviszonyokból következő döntést. A század tragédiája, hogy valójában csak két rossz között lehetett választani, az ördög és a sátán, Lucifer és Mefisztó között. Európai ember csak az alvilág sötét erőivel köthetett ideig-óráig egyezséget, de még ez sem óvhatta meg a végső kárhozattól, hiszen olyan időszak is volt, amikor nem úgy merült fel a kérdés, hogy Sztálinnal vagy Hitlerrel, hanem hogy Sztálinnal és Hitlerrel. Ekkor törtki a második világháború. Törvényszerűen, logikusan. Ugyanis mindketten háborút akartak, szabadon engedni az Apokalipszis lovasait. Vajon ők ketten dönthettek volna másképpen is? Emberi számítás szerint nem, mert sajátos csapdahelyzetben voltak. Saját országuk történetének foglyai gyanánt, meghatározott pályán kellett mozogniuk. Sztálin útját kijelölte az októberi forradalom, Hitlerét Versailles. Az ötvenéves évforduló alkalmából Rudolf Augstein fejtette ki a Spiegelben, hogy egy nagyon lényeges dologban különböztek egymástól: Sztálin tanult a korábbi hibákból, Hitler nem. A Wehrmacht tábornokai hiába figyelmeztették az első világháború végzetes tévedéseire. Nevezetesen: nem szabad kétfrontos háborúba keveredni, nem szabad hadat üzenni az USA-nak, a háború nem lehet hosszú, és az Anglia ellen folytatott korlátlan búvárhajóharcot azonnal és a lehető legtöbb tengeralattjáróvalkell megkezdeni. A „Führer” kísértetiesen elkövette ugyanezeket a hibákat, megtetézve a fajgyűlölet minden szörnyű bűnével. Sztálin a német támadás után rádöbbent, hogy a Tuhacsevszkij-per, a vezérkar lefejezése, valamint hogy nem hitt Hitler támadó szándékában, és nem fogadta el Zsukov preventív offenzíva tervét 1941 májusában —mindez súlyos hiba volt. Ettől kezdve a hadvezérekre bízta a tervek kidolgozását és végrehajtását. A magyar hadüzenet közvetlen körülményeiről lehet további dokumentumokat felkutatni. Mindez nem változtat azon, hogy a háborúból nem maradhattunk ki. Most, ötven év után az utolsó szovjet katona is elhagyta országunkat. A világhelyzet változása és Moszkva döntése következtében. Nemcsak betartották az egyezményt, de előre hozták a kivonulás időpontját. A magyar– szovjet viszony újrafogalmazásánál ezt az alapvető tényt soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Országunk tehát visszanyerte függetlenségét, teljes szuverenitását, önálló cselekvési szabadságát. Ezért a célért a magyarság legjobbjai küzdöttek 1526 óta, részleges sikerrel a Rákóczi-szabadságharc, 1848— 1849, majd a kiegyezést követő dualisztikus rendszer idején. A harc tovább folyt az utóbbi fél évszázadban a német, később a szovjet elnyomással, parancsuralommal szemben. Az 1956- os népfelkelés és szabadságharc a világ csodálatát váltotta ki, egyben olyan erjedési folyamatot indított el a szovjet uralmi szférában, amely az utóbbi évek földrengésszerű politikai változásaihoz vezetett. Nem ildomos az önidézés, de talán most megbocsátható. Akkor, 1956. október 31-én, a szovjet kivonulás bejelentésekor ezt írtam a Magyar Nemzetben: „A magyar nép felkelése egy hét leforgása alatt új lapot írt a világtörténelemben, olyan eredményeket hozott, amelyeknek jelentősége messze túlterjed a kis ország határain.” Ki gondolta akkor, az öröm és lelkesültség óráiban, hogy a szovjet csapatok még harmincöt évig nem hagyják el hazánk területét? A független állami léttel együtt jár a megnövekedett felelősség. Jóllehet, a nemzetek közössége a kölcsönös függőség rendszerében él, mégis, a döntéseket, az ország működtetésének gondjait most már nem háríthatjuk másokra, nem hivatkozhatunk fölöttünk álló erőkre, távoli utasításokra. Szabadságharcainkban bátran és áldozatkészen küzdöttünk a saját országunkért. Sajnos, tagadhatatlanul ősi tanulság az is, hogy a közös ellenség eltűntével rögvest új ellenségeket keresünk immár belül, egymás között. Meg kell tanulnunk élni a merőben új és más történelmi helyzet lehetőségeivel. Trianon után nem tudtunk szabadulni a nagyhatalmi gondoskodás maradványaitól, hiszen a Monarchia állampolgára ebben nőtt fel. Félő, hogy most a kisebbrendűségi érzés, a döntések megfontoltságának hiánya, saját teljesítményeink lebecsülése bénítja meg cselekvőképességünket. Új kezdet, újfeladatok, a régi geopolitikai keretek között. Parancsoló külpolitikai és gazdasági követelmény a széles körű, jó kapcsolat a Szovjetunióval, tagköztársaságaival és többi szomszédunkkal. Csak a megbékélés szelleme vezetheti és alakíthatja nemzetközi viszonylatainkat a jövőben. Bush egyensúlyoz Gorbacsov és Jelcin között A a ii Európának is szól Berlin fővárossá emelése A külpolitikai helyzet_______ „SENKI SEM TEREMTHET ÁLLAMSZÖVETSÉGET LÁNCOKKAL” — jelentette ki fehér házi fogadtatásán Borisz Jelcin, válaszolva Bush elnök szavaira. A nemrég megválasztott oroszországi elnök hozzáfűzte: „Vannak itthon erők, amelyek vissza akarnak térni a stagnálás időszakához, de felelősségem tudatában mondhatom, erre nem kerül sor. Oroszország, amely a Szovjetuniónemzeti össztermékénekhetven százalékát adja, visszavonhatatlanul elkötelezte magát a demokrácia mellett, és nem engedi visszaforgatni a történelem kerekét.” A szívélyes fogadtatást kommentálva, Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó kifejtette, amennyiben Gorbacsov és Jelcin együttműködik, megnőnek az esélyek arra, hogy a Szovjetunió hasznos lépéseket tegyen a reform irányába.Egyúttal megerősítette, hogy Jelcin,látogatása sem változtat Washington együttműködésén Gorbacsoval, s az általavezetett központi kormánnyal. Az orosz elnök száz percet töltött George Bushnál, ami Scowcroft szerint jó alkalmat adott a személyes ismerkedésre — állapítja meg az MTI washingtoni tudósítója. A tanácsadó tájékoztatásként elmondta, különböző gazdasági tervek kerültek napirendre: amerikai segítség a gabonaszállításhoz és -raktározáshoz, mivel a termés harminc-negyven százaléka veszendőbe megy, menedzserképzés, valamint támogatás hadiipari üzemeknek, a polgári termelésre való átálláshoz. Felvetődöm egy, a kelet-európai beruházási alapokhoz hasonló intézmény felállítása is, amely a magángazdaság fejlesztését segítené. A tanácsadó mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tagköztársaságokkal csak olyan kereteik között működhetnek együtt, amilyeneket a szovjet szövetségi szerződésmegenged, így válasz nélkül hagyta a kérdést, hogy Jelcin az oroszországi föderáció szuverenitásáról, washingtoni képviselet fölállításáról beszélt. TÚLARADÓ REAGÁLÁSOKAT VÁLTOTT KI politikusokból és a sajtóból, hogy csütörtökön,késő éjjel a Bundestag megszavazta: Németországfővárosa Berlin legyen. Eberhard Diepgen polgármester bevallotta, nagykő esett le a szívéről, s válaszul azoknak, akik aggodalmaskodnak, hogy „porosz vízfej” alakul ki,leszögezte, Berlin nem akar a centralizmus városa lenni. A Bundestag-vitában egyébként Rita Süssmuth, a Bundestag elnökekivételével, a német állam összes prominensképviselője Berlin mellett tette le a voksát, érveiket az 1949-es fogadalomhoz kötve. Akkor, miután Frankfurttal szemben, kis különbséggel Bonnt jelölték meg ideiglenes fővárosként, a Szövetségi Köztársaság alapító atyái határozatba foglalták, mihelyt az ország újraegyesül. Berlin ismét főváros, parlamenti és kormányzati székhely lesz. A Berliner Morgen Post szinténlelkes tudósításába azonban némi malícia is vegyült, amikor címében úgy fogalmazott: „Történelmi nap városunknak — 320:337 arányú vereség Bonn-nak.” A tudósításhoz kapcsolódó kommentárjában a Springer-cég második legnagyobb lapja megállapítja: a Bundestagban nem történt szószegés, a képviselők a politikailag egyedüli helyes döntést hozták,tekintettel azúj tartományokban élő emberekre, és az új, nagyobbá vált Európára, amely a jövőben nem korlátozódik többé Nyugat-Európára. Márpedig Berlin ennek az új, szabad Európának a szívében fekszik. A Berliner Zeitung pedig még hozzáteszi, hogy „Berlin győzelme beteljesíti az egységet”, ilyen hatalmas fővárossal végtére le nem maradhat amai szegényház állapotában... A magyar utazó tehát azzal a boldog tudattal fizethet Németországban július elsejétől mintegy negyedével többet a benzinért, hogy a „szolidaritási adóval” megnövelt ár többletét nem csupán a volt NDK fennállására kérik tőle, hanem a német kormányszékek átköltözésének mintegy százmilliárd márkájához is hozzájárulhat. Ne essen a költségek kicsinyes fölhánytorgatóinak vétségébe, mint azok a kalmár szellemű németek, akik nem értik meg a nemzeti nagyság ésméltóság megkövetelte áldozatok szükségességét. A jövőt amúgy is egy (keletnémet) szociáldemokrata vezető szavai sejtették: tűrhetetlen állapot, fejtegette a Bundestagban, hogy minden nyugaton van, Frankfurt a bankélet központja, a Ruhrvidék az iparé, Stuttgart környéke a magas technológiáé, a főváros tehát a minimum, aminekkeletre kell mennie. S ami várható: ez csupán az első lépés. Az északitengeri kikötőket ugyan nem említette Wolfgang Thierse, de a dolgot már intézik... (Józea) Az érneknek átadató Berlin a német székesfőváros (Telefonjelentésünk) BONN — Tizenegy órányi maratoni vita utánhajszálnyi többséggel úgy határozott a német Bundestag, hogy a kormány és a törvényhozás képviselőháza Berlinbe fog költözni. A pénteken helyesbített eredmény nyomán a név szerinti szavazáson 336-an szavaztak Berlin és 321 -en Bonn mellett. A költözés négy év múlva kezdődik — hiszen egyelőre alapvető feltételek hiányoznak a hajdani birodalmi fővárosban —, s mintegy tíz-tizenöt év múlva teljesedik be. A tartományok kamarája, a Bundesrat Bonnban marad, ha önmaga nem dönt másként, s az eddigi fővárosnak egyelőre meghatározatlan igazgatási funkciót kell kapnia. Az érzelmek diadalmaskodtak tehát, az emóció legyőzte a rációt. A szótartás, a német politika szavahihetősége volt a legfőbb érv a birodalmi székváros mellett, hiszen negyven évig mindenki arról beszélt, hogy mihelyst helyreáll az egység, azon nyomban afőváros is visszakap mindent — addig a szubvenciók tízmilliárdjaival kellett beérnie. A keletnémetekbe is lelket kellene öntenie e szimbolikus lépésnek, jóllehet félő, hogy most megint az történik, ami eddig, Berlin kapja azt is, amire az új tartományokban is nagy szükség volna. Egy ilyen nagy ország. Száz perc amerikai—orosz csúcs (Tudósítónktól) WASHINGTON — Két és negyed órát töltöttBorisz Jelcin a Fehér Házban, ebből száz percig George Bush-sal, s utána tudatta, hogy Amerikának a szovjet kormánnyal és a köztársaságokkal egyaránt „kell” kapcsolatban állnia. „Nagy örömünkre szolgál, hogy jó szerencsénk lehetővé teszi az együttmunkálkodást két ilyen mély benyomást keltő emberrel, mint Gorbacsov elnök és Jelcin elnök” — jelentetteki a Fehér Ház rózsakertjében George Bush, miután húszperces ovális irodai megbeszélés (és nyilván mondandójuk kölcsönös egyeztetése) után vendégével a tudósítók elé állt, megszakítva a végül másfél óránál hosszabbra sikeredett (eredetileg egyórásra tervezett) megbeszélést. Az amerkai elnök papírról, tehát gondos diplomatikussággal beszélt, s azzal is bizonyította az esti tévéhíradókban már „Bush egyensúlyozásának” minősített „jó szerencséjét”, hogy pontosan annyiszor (ötször) említette a jelenlevő, mint a Kremlből nyilván árgusan figyelő államférfinevét ... Jelcin távozóban aFehér Házból a sajtónak egyaránt hangoztatta, hogy itt és most „oroszamerikai párbeszéd” vette kezdetét, és hogy „történik ez Gorbacsov beleegyezésével”. Ez utóbbi tényezőt még inkább fontosnak tartotta hangoztatni Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó a látogatást követő sajtóértekezletén, ahol elmondta, hogy Bush „kifejezte készségünket együttműködni” a köztársaságokkal azokon a területeken, amelyeket az uniószerződés megnyit, de teszi majd ezt Washington „a (moszkvai) központ tudomásulvételével”.Más kérdés, hogy a tévéhíradóknak külön-külön és látható elégedettséggel nyilatkozó orosz elnök nem bízta csupán a Fehér Házra a ■— mindenki által történelminek — minősített „csúcs” elhelyezését a világpolitikai vitrinben: Amerikának együtt is „kell” működnie mind a központtal, mind a köztársaságokkal. Az amerikai hírközlés nem is állta meg, hogy enyhén évődő hangon tálalja a kétségkívül kissé szokatlan rózsakerti jelenetet: a vendéget és „történelmi”, itteni mércével „földcsuszamlásszerű" választási győzelmet méltó elnök igyekvését összekapcsolni ezt a távollevő (és a „saját” csúcsára várakozó) államférfi magasztalásával. Bush a mellette álló Jelcinről közölte, hogy „ő tudja, milyen nagyon tisztelem Gorbacsov elnököt, miként őt is”. Bevonva vendégét a jelenleg együttműködő politikai vetélytárs ekként kölcsönössé tett dicséretébe, az amerikai elnök úgy fogadta tehát a korábban mellőzött Jelcint, és méltatta annak „bátorító elkötelezettségét a demokratikus értékek és szabadpiaci elvek iránt”, úgy ígérte neki a „vele való együttműködést”, hogy rögvest hozzátehette: „kormánya a lehető legszorosabb hivatalos viszonyra törekszik Gorbacsov elnök szovjet kormányával” (ez a megfogalmazás egyúttal alighanem további üzenet is volt a moszkvai „Pavlov-akció" szervezőinek). Válaszában Jelcin is nyomatékkal együtt köszöntemeg az „Oroszországnak, Gorbacsov elnöknek és nekem” szőlő „meleg szavakat”. S megígérte, hogy Gorbacsovval „közösen” óhajtja fejleszteni mindazt a „nagy eredményt”, amit Moszkva és Washington eddig elért. (Távozóban szólva a tudósítókhoz, Jelcin igyekezett csökkenteni a szovjet katonai vezetés „START-csalásával” kapcsolatban a szenátorok körében elhangzott megjegyzést: „Korábban voltak ilyen híresztelések, remélem, ilyesmi „nem ismétlődik többé." Dan Quayle a Bush-nál folytatott százperces eszmecsere után még átkísérte a maga (a szomszédos épületben levő) irodájába Borisz Jelcint, s további félórát tárgyalt vele (megmutatva az erkélyről a Fehér Házat is). S pénteken (Folytatás a tádiaton) Közvetlen buszjárat a Móricz Zs. körtérről 30 percenként Nyitvatartás: hétköznap 11-20 óráig szombatvasárnap 11-19 óráig tutto tutto tutto] Olaszország legszebb bútorai és lakástextíliái Tel: 166-5802 Budapest XI ken Hunyadi' 1 út IJZJ/