Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-22 / 145. szám

Exkluzív: GÖNCZ ÁRPÁD, ANTALL JÓZSEF, SZABAD GYÖRGY A FIGGETLEM­RÓL (6—7. old) Magyar Nemzet Ára: 9,50 forint ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR SZOMBAT, 1991. június 22., LIV. évfolyam, 145. szám A megbékélés szellemében írta: Pethő Tibor Ötven évvel ezelőtt rohanták meg a hitleri Németország csapatai a Szovjetuniót, és négy nappal később Magyarország is hadat üzent a világ legnagyobb országának. Most, június 19-én pedig az utolsó szovjet katona elhagyta hazánk területét. A XX. század véres, pusztító története két névvel elválaszt­hatatlanul összekapcsolódik: Joszif Visszarionovics Sztálin és Adolf Hitler. Európa, sőt az egész világ, azt is mondhatnék, az egész emberiség választásra kényszerült, s­­ha nem akart ál­lást foglalni, akkor könyörtele­nül rákényszerítették az adott erőviszonyokból következő döntést. A század tragédiája, hogy valójában csak két rossz között lehetett választani, az ördög és a sátán, Lucifer és Me­­fisztó között. Európai ember csak az alvilág sötét erőivel köthetett ideig-óráig egyezsé­get, de még ez sem óvhatta meg a végső kárhozattól, hiszen olyan időszak is volt, amikor nem úgy merült fel a kérdés, hogy Sztálinnal vagy Hitlerrel, hanem hogy Sztálinnal és Hit­lerrel. Ekkor tört­­ki a második világháború. Törvényszerűen, logikusan. Ugyanis mindketten háborút akartak, szabadon en­gedni az Apokalipszis lovasait. Vajon ők ketten dönthettek volna másképpen is? Emberi számítás szerint nem, mert sa­játos csapdahelyzetben voltak. S­aját országuk történetének­­ foglyai gyanánt, meghatá­rozott pályán kellett mozog­niuk. Sztálin útját kijelölte az októberi forradalom, Hitlerét Versailles. Az ötvenéves évfor­duló alkalmából Rudolf Augs­­tein fejtette ki a Spiegelben, hogy egy nagyon lényeges do­logban különböztek egymástól: Sztálin tanult a korábbi hibák­ból, Hitler nem. A Wehrmacht tábornokai hiába figyelmeztet­ték az első világháború végze­tes tévedéseire. Nevezetesen: nem szabad kétfrontos háború­ba keveredni, nem szabad ha­dat üzenni az USA-nak, a há­ború nem lehet hosszú, és az Anglia ellen folytatott korlát­lan búvárhajóharcot azonnal és a lehető legtöbb tengeralattjá­róval­­kell megkezdeni. A „Füh­rer” kísértetiesen elkövette ugyanezeket a hibákat, megte­tézve a fajgyűlölet minden szörnyű bűnével. Sztálin a né­met támadás után rádöbbent, hogy a Tuhacsevszkij-per, a ve­zérkar lefejezése, valamint hogy nem hitt Hitler támadó szándékában, és nem fogadta el Zsukov preventív offenzíva tervét 1941 májusában —mind­ez súlyos hiba volt. Ettől kezd­ve a hadvezérekre bízta a ter­vek kidolgozását és végrehajtá­sát. A magyar hadüzenet közvet­len körülményeiről lehet további dokumentumokat fel­kutatni. Mindez nem változtat azon, hogy a háborúból nem maradhattunk ki. Most, ötven év után az utolsó szovjet katona is elhagyta országunkat. A vi­lághelyzet változása és Moszk­va döntése következtében. Nemcsak betartották az egyez­­ményt, de előre hozták a kivo­nulás időpontját. A magyar– szovjet viszony újrafogalmazá­sánál ezt az alapvető tényt so­ha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Országunk tehát visszanyer­te függetlenségét, teljes szuve­renitását, önálló cselekvési sza­badságát. Ezért a célért a ma­gyarság legjobbjai küzdöttek 1526 óta, részleges sikerrel a Rákóczi-szabadságharc, 1848— 1849, majd a kiegyezést követő dualisztikus rendszer idején. A harc tovább folyt az utóbbi fél évszázadban a német, később a szovjet elnyomással, parancs­­uralommal szemben. Az 1956- os népfelkelés és szabadságharc a világ csodálatát váltotta ki, egyben olyan erjedési folyama­tot indított el a szovjet uralmi szférában, amely az utóbbi évek földrengésszerű politikai változásaihoz vezetett. Nem il­domos az önidézés, de talán most megbocsátható. Akkor, 1956. október 31-én, a szovjet kivonulás bejelentésekor ezt ír­tam a Magyar Nemzetben: „A magyar nép felkelése egy hét leforgása alatt új lapot írt a vi­lágtörténelemben, olyan ered­ményeket hozott, amelyeknek jelentősége messze túlterjed a kis ország határain.” Ki gon­dolta akkor, az öröm és lelke­sül­tség óráiban, hogy a szovjet csapatok még harmincöt évig nem hagyják el hazánk terüle­tét? A független állami léttel együtt jár a megnövekedett fe­lelősség. Jóllehet, a nemzetek közössége a kölcsönös függőség rendszerében él, mégis, a dön­téseket, az ország működtetésé­nek gondjait most már nem há­ríthatjuk másokra, nem hivat­kozhatunk fölöttünk álló erők­re, távoli utasításokra. Szabad­ságharcainkban bátran és áldo­zatkészen küzdöttünk a saját országunkért. Sajnos, tagadha­tatlanul ősi tanulság az is, hogy a közös ellenség eltűntével rög­vest új ellenségeket keresünk immár belül, egymás között. Meg kell tanulnunk élni a merőben új és más törté­nelmi helyzet lehetőségeivel. Trianon után nem tudtunk sza­badulni a nagyhatalmi gondos­kodás maradványaitól, hiszen a Monarchia állampolgára ebben nőtt fel. Félő, hogy most a ki­sebbrendűségi érzés, a döntések megfontoltságának hiánya, sa­ját teljesítményeink lebecsülése bénítja meg cselekvőképessé­günket. Új kezdet, új­­feladatok, a ré­gi geopolitikai keretek között. Parancsoló külpolitikai és gaz­dasági követelmény a széles kö­rű, jó kapcsolat a Szovjetunió­val, tagköztársaságaival és töb­bi szomszédunkkal. Csak a megbékélés szelleme vezetheti és alakíthatja nemzetközi vi­szonylatainkat a jövőben. Bush egyensúlyoz Gorbacsov és Jelcin között A a ii­ Európának is szól Berlin fővárossá emelése A külpolitikai helyzet_______ „SENKI SEM TEREMTHET ÁLLAMSZÖVETSÉGET LÁNCOKKAL” — jelentette ki fehér házi fogadtatásán Borisz Jelcin, válaszolva Bush elnök szavaira. A nemrég megválasztott oroszországi­ elnök hozzá­fűzte: „Vannak itthon erők, amelyek vissza akarnak térni a stagnálás időszakához, de felelősségem tudatában mondhatom, erre nem kerül sor. Oroszország, amely a Szovjetunió­­nemzeti össztermékének­­hetven százalékát adja, visszavonhatatlanul elkötelezte magát a demokrácia mellett, és nem engedi visszaforgatni a történelem kerekét.” A szívé­lyes fogadtatást kommentálva, Brent Scowcroft nemzetbiztonsági ta­nácsadó kifejtette, amennyiben Gorbacsov és Jelcin együttműködik, megnőnek az esélyek arra, hogy a Szovjetunió hasznos lépéseket tegyen a reform irányába.­­Egyúttal megerősítette, hogy Jelcin,­­látogatása sem változtat Washington együttműködésén Gorbacsoval, s az általa­­ve­zetett központi kormánnyal. Az orosz elnök száz percet töltött George Bushnál, ami Scowcroft szerint jó alkalmat adott a személyes ismer­kedésre — állapítja meg az MTI washingtoni tudósítója. A tanács­adó tájékoztatásként elmondta, különböző gazdasági tervek kerültek napirendre: amerikai segítség a gabonaszállításhoz és -raktározáshoz, mivel a termés harminc-negyven százaléka veszendőbe megy, me­nedzserképzés, valamint támogatás hadiipari üzemeknek, a polgári termelésre való átálláshoz. Felvetődöm egy, a kelet-európai beruhá­zási alapokhoz hasonló intézmény felállítása is, amely a magángazda­ság fejlesztését segítené. A tanácsadó mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tagköztársaságokkal csak olyan kereteik között működhetnek együtt, amilyeneket a szovjet szövetségi szerződés­­megenged, így vá­lasz nélkül hagyta a kérdést, hogy Jelcin az oroszországi föderáció szuverenitásáról, washingtoni­ képviselet fölállításáról beszélt. TÚLARADÓ REAGÁLÁSOKAT VÁLTOTT KI politikusokból és a sajtóból, hogy csütörtökön,­­késő éjjel a Bundestag megszavazta: Né­­metország­­fővárosa Berlin legyen. Eberhard Diepgen polgármester bevallotta, nagy­­kő esett le a szívéről, s válaszul azoknak, akik aggo­dalmaskodnak, hogy „porosz vízfej” alakul ki,­­leszögezte, Berlin nem akar a centralizmus városa lenni. A Bundes­tag-vitában egyébként Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke­­kivételével, a német állam összes prominens­­képviselője Berlin mellett tette le a voksát, érveiket az 1949-es fogadalomhoz kötve. Akkor, miután Frankfurttal szemben, kis különbséggel Bonnt jelölték meg ideiglenes fővárosként, a Szövetségi Köztársaság alapító atyái határozatba foglalták, mihelyt az ország új­­raegyesül. Berlin ismét főváros, parlamenti és kormányzati székhely lesz. A Berliner Morgen Post szintén­­lelkes tudósításába azonban némi malícia is vegyült, amikor címében úgy fogalmazott: „Történelmi nap városunknak — 320:337 arányú vereség Bonn-nak.” A tudósításhoz kapcsolódó kommentárjában a Springer-cég második legnagyobb lapja megállapítja: a Bundestagban nem történt szószegés, a képviselők a politikailag egyedüli helyes döntést hozták,­­tekintettel az­­új tartomá­nyokban élő emberekre, és az új, nagyobbá vált Európára­, amely a jövőben nem korlátozódik többé Nyugat-Európára. Márpedig Berlin ennek az új, szabad Európának a szívében fekszik. A Berliner Zeitung pedig még hozzáteszi, hogy „Berlin győzelme beteljesíti az egységet”, ilyen hatalmas fővárossal végtére le nem maradhat a­­mai szegény­ház állapotában... A magyar utazó tehát azzal a boldog tudattal fizethet Németor­szágban július elsejétől mintegy negyedével többet a benzinért, hogy a „szolidaritási adóval” meg­növelt ár többletét nem csupán a volt NDK fennállására kérik tőle, hanem a német kormányszékek átköltözésének mintegy százmil­­liárd márkájához is hozzájárulhat. Ne essen a költségek kicsinyes fölhánytorgatóinak vétségébe, mint azok a kalmár szellemű né­metek, akik nem értik meg a nem­zeti nagyság és­­méltóság megkö­vetelte áldozatok szükségességét. A jövőt amúgy is egy (keletnémet) szociáldemokrata vezető szavai sejtették: tűrhetetlen állapot, fej­tegette a Bundestagban, hogy minden nyugaton van, Frankfurt a bankélet központja, a Ruhr­­vidék az iparé, Stuttgart környé­ke a magas technológiáé, a fővá­ros tehát a minimum, aminek­­ke­letre kell mennie. S ami várható: ez csupán az első lépés. Az északi­tengeri kikötőket ugyan nem em­lítette Wolfgang Thierse, de a dol­got már intézik... (Józea) Az érneknek átadató Berlin a német székesfőváros (Telefonjelentésünk) BONN — Tizenegy órányi ma­ratoni vita után­­hajszálnyi több­séggel úgy határozott a német Bundestag, hogy a kormány és a törvényhozás képviselőháza Ber­linbe fog költözni. A pénteken he­lyesbített eredmény nyomán a név szerinti szavazáson 336-an szavaztak Berlin és 321 -en Bonn mellett. A költözés négy év múlva kezdődik — hiszen egyelőre alap­vető feltételek hiányoznak a haj­dani birodalmi fővárosban —, s mintegy tíz-tizenöt év múlva tel­jesedik be. A tartományok kama­rája, a Bundesrat Bonnban ma­rad, ha önmaga nem dönt más­ként, s az eddigi fővárosnak egy­előre meghatározatlan igazgatási funkciót kell kapnia. Az érzelmek diadalmaskodtak tehát, az emóció legyőzte a rációt. A szótartás, a német politika sza­vahihetősége volt a legfőbb érv a birodalmi székváros mellett, hi­szen negyven évig mindenki arról beszélt, hogy mihelyst helyreáll az egység, azon nyomban a­­főváros is visszakap mindent — addig a szubvenciók tízmilliárdjaival kel­lett beérnie. A keletnémetekbe is lelket kellene öntenie e szimboli­kus lépésnek, jóllehet félő, hogy most megint az történik, ami ed­dig, Berlin kapja azt is, amire az új tartományokban is nagy szük­ség volna. Egy ilyen nagy ország. Száz perc amerikai—orosz csúcs (Tudósítónktól) WASHINGTON — Két és ne­gyed órát töltött­­Borisz Jelcin a Fehér Házban, ebből száz per­cig George Bush-sal, s utána tudatta, hogy Amerikának a szovjet kormánnyal és a köztár­saságokkal egyaránt „kell” kap­csolatban állnia. „Nagy örömünkre szolgál, hogy jó szerencsénk lehetővé teszi az együttmunkálkodást két ilyen mély benyomást keltő emberrel, mint Gorbacsov elnök és Jelcin elnök” — jelentette­­ki a Fehér Ház rózsakertjében George Bush, miután húszperces ovális irodai megbeszélés (és nyilván mondan­dójuk kölcsönös egyeztetése) után vendégével a tudósítók elé állt, megszakítva a végül másfél órá­nál hosszabbra sikeredett (erede­tileg egyórásra tervezett)­ megbe­szélést. Az amerkai elnök papír­ról, tehát gondos diplomatikus­­sággal beszélt, s azzal is bizonyí­totta az esti tévéhíradókban már „Bush egyensúlyozásának” minő­sített „jó szerencséjét”, hogy pon­tosan annyiszor (ötször) említette a jelenlevő, mint a Kremlből nyil­ván árgusan figyelő államférfine­vét ... Jelcin távozóban a­­Fehér Ház­ból a sajtónak egyaránt hangoz­tatta, hogy itt és most „orosz­­amerikai párbeszéd” vette kezde­tét, és hogy „történik ez Gorba­csov beleegyezésével”. Ez utóbbi tényezőt még inkább fontosnak tartotta hangoztatni Brent Scow­­croft nemzetbiztonsági tanácsadó a látogatást követő sajtóértekez­letén, ahol elmondta, hogy Bush „kifejezte készségünket együttmű­ködni” a köztársaságokkal azokon a területeken, amelyeket az unió­szerződés megnyit, de teszi majd ezt Washington „a (moszkvai) központ tudomásulvételével”.­­Más kérdés, hogy a tévéhíradóknak külön-külön és látható elégedett­séggel nyilatkozó orosz elnök nem bízta csupán a Fehér Házra a ■— mindenki által történelminek — minősített „csúcs” elhelyezését a világpolitikai vitrinben: Ameri­kának együtt is „kell” működnie mind a központtal, mind a köztár­saságokkal. Az amerikai hírközlés nem is állta meg, hogy enyhén évődő hangon tálalja a kétségkívül kissé szokatlan rózsakerti jelenetet: a vendéget és „történelmi”, itteni mércével „földcsuszamlásszerű" választási győzelmet méltó elnök igyekvését összekapcsolni ezt a távollevő (és a „saját” csúcsára várakozó) államférfi magasztalá­­sával. Bush a mellette álló Jel­cinről közölte, hogy „ő tudja, mi­lyen nagyon tisztelem Gorbacsov elnököt, miként őt is”. Bevonva vendégét a jelenleg együttműködő politikai vetélytárs ekként kölcsö­nössé tett dicséretébe, az amerikai elnök úgy fogadta tehát a koráb­ban mellőzött Jelcint, és méltatta annak „bátorító elkötelezettségét a demokratikus értékek és sza­badpiaci elvek iránt”, úgy ígérte neki a „vele való együttműkö­dést”, hogy rögvest hozzátehette: „kormánya a lehető legszorosabb hivatalos viszonyra törekszik Gorbacsov elnök szovjet kormá­nyával” (ez a megfogalmazás egy­úttal alighanem további üzenet is volt a moszkvai „Pavlov-akció" szervezőinek). Válaszában Jelcin is nyomaték­­kal együtt köszönte­­meg az „Oroszországnak, Gorbacsov el­nöknek és nekem” szőlő „meleg szavakat”. S megígérte, hogy Gor­­bacsovval „közösen” óhajtja fej­leszteni mindazt a „nagy ered­ményt”, amit Moszkva és Wa­shington eddig elért. (Távozóban szólva a tudósítókhoz, Jelcin igye­kezett csökkenteni a szovjet kato­nai vezetés „START-csalásával” kapcsolatban a szenátorok köré­ben elhangzott megjegyzést: „Ko­rábban voltak ilyen híresztelések, remélem, ilyesmi „nem ismétlő­dik többé." Dan Quayle a Bush-nál folyta­tott százperces eszmecsere után még átkísérte a maga (a szomszé­dos épületben levő) irodájába Bo­risz Jelcint, s további félórát tár­gyalt vele (megmutatva az erkély­ről a Fehér Házat is). S pénteken (Folytatás a tá­diaton) Közvetlen buszjárat a Móricz Zs. körtérről 30 percenként Nyitvatartás: hétköznap 11-20 óráig szombatvasárnap 11-19 óráig tutto tutto tutto] O­laszország legszebb bútorai és lakástextíliái Tel: 166-5802 Budapest XI ken Hunyadi' 1 út IJZJ/

Next