Magyar Nemzet, 1992. november (55. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

SZOMBAT, 1992. november 14. Kultúra Nyugaton kiadott magyar újságokban olva­som a felhívást: előfizetőket gyűjtenek a Ráko­­si-korszak börtöneiben szerveződött „füvesker­ti” költők egyik legtehetségesebbjének, Béri Gézának a kötetére. Az itthoni lapokban nem olvasok hasonló felhívást, önismétlésekbe s po­litikai szócséplésekbe bocsátkozó irodalmi fó­rumainkon meg se igen-jelenik e név: Béri Gé­za. Egyetlen folyóirat kivétel. A háromhavonta megjelenő Stádium - mint 1989 óta mindig - most is harcol a méltatlanul feledett költő elis­mertetéséért. Az életmű-válogatást is a Stádium Kiadó szerkeszti s szervezi, ugyanúgy, mint az esztendeje megjelent másik feledett füveskerti könyvét, Gérecz Attiláét. Béri Géza irodalmi föltámasztása azonban - úgy tűnik - még az '56 mártírjaként elesett Gérecz Attiláénál is ne­hezebb. Hogy miért, arra a Stádium főszerkesz­tője, a költő­(s egykor rab) társ. Kárpáti Kamis tudja tán az egyedüli választ.. .A börtönben a bajtárs elleni bűntett minősült a legsúlyosabb­nak... Béri valódi baj­társai a költők (közöttük állami díjakkal, kitüntetésekkel pompásan sasszézó rettenthetetlen, sőt ellenzékien bát­rak), írók, na és akiket első helyen kellett volna említenem: kritikusok, irodalomtudósok a való­di tettesek, a bajtársi bűntett elkövetői. Dehogy azért, mert teljes mellszélességgel nem álltak ki Béri mellett gazdájukkal, a rendszerrel szem­ben. Hanem azért, mert soraik közt nem adták meg Bérinek azt a talpalatnyi menedéket, azt a szélárnyat adó ereszaljat... ahol Béri is átvé­szelhette volna a leggonoszabb éveket." Egy trepnin kettő, sőt több Kárpáti Kamillát a borongós, rosszkedvű, de olykor-olykor mégis reménykedésekre fel­jogosító őszön Bérivel való ismeretségének eredeténél kezdjük a beszélgetést:"­­ Mind a ketten „börtöntöltelékek” voltunk. Én már javában ültem - ’49-ben tartóztattak le -, amikor ’53-ban, a heti borotválkozás alkal­mával új borbélyinas ugrott mellém. (A borot­­válás úgy történt, hogy kiültettek bennünket hosszú sorban a zárkák elé, jött egy borbély inas, gyorsan bepamacsolta az embert, majd odalé­pett a főborbély, külsejére és lelkiállapotára nézve is szörnyű gorilla, bár meglehet, megsér­tődnek a gorillák, ha hozzájuk hasonlítom, aki, egy rántás balról, egy rántás jobbról, elintézte a heti borotválkozást.) Vékony, szép, nagyon fia­tal, de már őszbe csavarodó fejű ember volt az új borbélyinas, minden mozdulatán látszott, újonc a váci börtönben, ő volt Béri Géza. El­kezdett súgni a fülembe, S azonnal tudtam, eb­ből baj lesz. A borbélyinas ugyanis egyetlen szót se válthatott a rabbal, azt csak a főborbély tehette meg. Róla viszont szinte mindenki tudta, hogy besúgó. Nos, a fiú bemutatkozott: Béri Géza vagyok, költő. Erre én is válaszoltam: Kár­páti Kamisnak hívnak, és én is költő vagyok. Er­re fölháborodott: Az lehetetlen! Egy trepnin két költő nem fér meg! Ezzel azután be is fejeződött a beszélgetésünk, mert Mocsári, a magánzárka­­ház rettegett ura azonnal észrevette a mi sustor­gásunkat. Félbemaradt a borotválás, mindenkit bezavartak a zárkába, a gorilla elhúzta a csíkot. Nem rehabilitálták - Szabadlábon mikor látta viszont Béri Gézát? - ’57 januárjában, Budán, a Dísz téren talál­koztunk mi, volt „börtöntöltelékek”, mert még mindig reménykedtünk, hogy majd fölfigyel ránk a világ, és valami kis javulás következik be az életünkben. Ez, mint tudjuk, hiú remény volt. Hanem mi történt? Béri, aki szintén részt vett a forradalomban, a Széna téri ellenállási csoport­ban, majd a budai Várban küzdött fegyveresen, amikor már minden elveszett, eldobta a fegyve­rét, és hazament az édesanyjához. Bérit az édes­­anyja egyedül nevelte, iskoláztatta, mert az édes­apát korán elvesztette a család. Mindketten - anya és fia - úri tartással próbálták megélni azt a mély nyomort a pesterzsébeti proletárkörnyezet­­ben, ami osztályrészül jutott nekik. Már ez a ke­serves gyermek- és ifjúkor is eléggé savassá tet­te Gézát. Ami pedig később következett... - Kik voltak a mesterei költői készülődései­ben még a börtönévek előtt Béri Gézának? - A Nyugat harmadik nemzedékétől tanult költészetet. Például a fiatal Devecseri Gábortól. Géza akkurátusan sajátította el a mesterséget, és a klasszikus eszméket próbálta fogcsikorgat­va megvalósítani még akkor is, amikor a Hun­gária körúti vegyiművekben lapátolt. Szívlapá­­tolt. A legjobb szénlapát szív alakú. Azzal dolgozott évtizednél is hosszabb ideig Béri Gé­za a szoliddá vált Kádár-korszakban. Közben pedig be-beadogatta a versesköteteit, voltak, akik mellé is álltak, például Csanádi Imre a Magvetőtől, de végül mindig azt mondták neki: nyet. Még csak névleges rehabilitációt se ka­pott, mint én, ami azt a jelentette, hogy meg­szünteti az ember priuszát. Béri Géza mindvé­gig listán szereplő, üldözött ember volt. -Ifjúkori barátai, támogatói miért nem áll­tak melléje? Mondjuk, Devecseri Gábor? - Föl se kereste őket Devecseriben csalódott, amikor az bezupált az ávóba, s a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben megjelentette verseit: Terjed a fény. Közben ráadásul Gézának a magánélete is igen rosszul alakult. Egyik házassága szerencsét­lenebb volt, mint a másik. A felgyülemlő keserű­ség elől az italba menekült. Nem csoda. A Kádár­korszakban az irodalom egyetlen szervezett ellen­állása ez volt: együtt iddogálni, együtt felejteni. Belemenekülni ilyen-olyan mámorokba, így be­fogadta az irodalmi élet Béri Gézát, és olykor­olykor meg is jelentették egy-egy versét az ÉS- ben, a miskolci Napjainkban. De kötete nem je­lenhetett meg. Nagy vesztesége a magyar iroda­lomnak, hogy az­ utolsó három évtizedéből telje­sen kimaradt Béri Géza. Azért mondok három évtizedet, mert 1979 karácsonyán öngyilkos lett. A mama négyezer forintja -A karácsonyesti, szomorú befejezésre em­lékezve szeretné '92 karácsonyára megjelentet­ni Béri Géza kötetét? - Talán azért is. De azért is, hogy ne legyen ez az ezerötszáz példányban kiadott könyv olyan visszhangtalan, mint amilyen Gérecz Attila könyve volt. Sajnos a kritikusok megpróbálnak kitérni a feladat elől: méltatni az elhallgatott vagy elhallgattatott költőket. Gérecz Attiláról egy-két cikk megjelent ugyan, de komolyabb ta­nulmány, irodalomtörténeti értékelés? - szó sincs róla! Miért hallgat az irodalomkritika? Ta­lán azért, mert be kellene vallani, hogy a füves­kerti költők közül Gérecz, Béri, Tóth Bálint va­lamiképpen édestestvérei a nyugatosoknak, már ami a formai erényeknek a szem előtt tartását illeti. A kritika tehát hallgat vagy mondvacsinált érvekre hivatkozik. Ahelyett, hogy kimondaná: mulasztottunk. Annyifelé kellett figyelni, he­lyezkedni, hogy közben nem vettük észre a ma­gyar irodalom jelenvaló s fontos jelenségeit. - A könyvkiadás - kiváltképpen, ha olyan igényes külsőt kap egy kötet, mint amilyen Gé­recz Attila könyve is volt, és amilyen, úgy hi­szem, Béri Gézának is dukál - egyre nehezebb vállalkozás. Győzik-e pénzzel, nyomdával a Béri-kötet kiadási fordulóit? - Nehezebb a helyzetünk kétségtelenül, mint a Gérecz-kötettel. Annál ugyanis igen sok segít­séget kaptunk a költő Svájcban élő fivérétől, így azután állami támogatásra nem is volt szükség. Géza könyvével azonban más a helyzet. Igaz, éppen most kaptunk kétszázezer forintnyi állami támogatást, s Géza nyolcvan év fölötti édesany­ja is gyűjt a fia kötetére. Házról házra jár, úgy keres támogatókat. Sok helyen egyszerűen nem állnak szóba vele. Négyezer forintot mégis össze tudott gyűjteni, s ha életkorát, egészségi állapo­tát és nyomorszintjét tekintetbe vesszük, el­mondhatjuk, ez az összeg sokkal több, mint bár­milyen más támogatás. Semmiképpen sem sze­retnénk lemondani most se arról, hogy szép kül­seje legyen a könyvnek. A Gérecz-kötet megje­lenése után csúnya támadást kaptunk, miért kel­lett szép külsőt adni neki. Erre csak azt mondha­tom: amikor a kommunizmus Magyarországon harmincadik életévét betöltötte, aranyfedelű könyvsorozatot indított el a Szépirodalmi s a Magvető közös kiadásában, így jelentették meg a valódi nagyokat meg akiket magukhoz édes­gettek. Ha az a rendszer a maga kedvenceit és ki­szemeltjeit aranyfedeles díszkiadásban jelentette meg, akkor nekünk kötelességünk, hogy amikor negyvenévi késéssel kiadjuk a magyar irodalom elhallgatottjait, szép külsejű s maradandó köny­vekben adjuk közre őket. Lőcsei Gabriella A szívlapát meg a költő Mikor jelenik meg Béri Géza irodalmi hagyatéka? minket pedig leküldtek a parancsnokságra. Mi­vel látták, ki kezdeményezte a beszélgetést, Gé­zára támadtak rá. Pofázott! Géza, aki a gúnyoló­dás magasiskoláját járta ki már addigra, rend­kívül udvariasan, de éppen ezért rendkívül bosszantóan azt felelte: Az emiver beszélgetni szokott. - tehát nem is tagadja? - csattant föl a parancsnok. -Nem tagadom. Én beszélni szok­tam. Ez az őszinte válasz annyira meglepő volt abban a légkörben, ahol egy Lehota nevű börtönparancsnok azt az utasítást adta, hogy mindennap egy rab hulláját akarja látni, s az őrök meg is próbálták teljesíteni ezt, hogy azt mondták Bérinek, a börtönszabályzat értelmé­ben két nap fogda jár neki. Béri meg akart szó­lalni, mire így folytatták, akkor négy nap fogda. És hozzáfűzték: - Tudja mit? Ennek a másiknak - azaz nekem - a büntetését is magára rovom ki. Mire Béri megjegyezte: - Én ugyan beszél­tem, de válaszolni eddig csak a főtörzsőrmester úr válaszolt. Megvédett engem, és a hat napot kegyetlen körülmények között töltötte le. . - Filmre való jelenet ez, amelyből több mindent még én se értek, pedig sok családi s irodalmi értesülésem van a váci börtönről. Nem tudom például, mi az a trepni, s miért sok ott két költő, mikor egész költői társaság élt ak­koriban is, máskor is Vácott, a fegyházban? - A trepni a magánzárkasor előtt húzódó fo­lyosó neve, s ekkoriban még nemigen tudhattuk, ki kicsoda a börtönben. A füveskerti korszakunk csak később kezdődött, Nagy Imre első minisz­terelnöksége idején. Akkor a magánzárkaházból sokunkat átvittek az úgynevezett nagy házba. Ott már nem lehajtott fejjel, hátratett kézzel folyt a séta, hanem ötösével-hatosával csoportokba verődhettünk, sőt azt is megengedték, hogy lete­lepedjünk a fűbe. Így alakult meg a fü­veskerti költők társasága Tollas Tiborral, Tóth Bálinttal és a többiekkel. így tudtuk meg, hogy Béri csak­ugyan költő s fordító. És­ csípős nyelvű kritiku­sa mindennek és mindenkinek. Ő hozta el kö­zénk kedves cellatársát is, Gérecz Attilát. Bohumil Hrabal Vita Nuova Életrajzi trilógiájában a ha­zánkban is jól ismert cseh író, Bohumil Hrabal a feleségével mesélteti el íróvá válásának tanulságos történetét. A triló­gia első kötete, a Házimuzik után az Európa Könyvkiadó hamarosan a másodikat, a Vita Nuovát is megjelenteti. Ebből közöljük az alábbi rész­leteket. Az én uram örökké sietett vala­hová örökké valahol másutt volt örökké azt képzelte hogy ott másutt egyszerre Csak történik valami egy­szerre csak megjelenik neki egy mondat és alászáll rá és akkor ő megmenekül és ettől az egyetlen mondattól ő lesz az ász ő lesz a fe­dettpályás bajnok Az én uram ahogy sikerült házasságunk első évében megállapítottam az uram így is evett Sohasem étkezett úgy ahogy a töb­biek sohasem akkor ment aludni amikor a többiek a munkahelyén már délelőtt megebédelt vagy csak munka után evett sohasem reggeli­zett otthon és ha kénytelen volt ve­lem reggelizni csak kávét szürcsöl­getett és elszívott hozzá három ame­rikai cigarettát és mindig elsápadt és mindig rosszul lett Ezzel szemben az ágyba mindig zsíros kenyérrel bújt be és falánkan behabzsolta elő­fordult hogy éjfélkor felébredt és megkent magának egy kenyeret és csócsálta és nyelte és nagyokat ha­rapott abból a karéjból olyan telhe­­tetlenül amilyen mohón engem sze­retett és utána szuszogott és én fe­küdtem mellette és aludtam és érez­tem hogy a lepedő tele van morzsá­val de az én uram csettegett és mindkettőnk párnája merő zsír volt a szájától Meg aztán Liza és Slavíc­­ková asszony elárulta nekem hogy amikor én munkában vagyok az uram hazajön és megágyaz és befek­szik az ágyba és alszik mint a tej szépen levetkőzve és elégedetten a boldogságtól hogy nem vagyok ott­hon és ő ágyba bújhat néha. olyan álmosság fogja el délután hogy úgy ahogy hazajött az ágyba dől és édes­­deden alszik És Liza meg Slavícko­­vá asszony vigasztalta hogy régeb­ben az uram akár délben is lefeküdt hogy aztán este meg éjjel felverje az összes lakót azokkal a híres házimu­rikkal amelyeket a barátaival rende­zett És ahogy az uram szeretkezett ahogy az uram főzött ahogy az uram dolgozott a Spálená utcában és ahogy az uram kertészkedett hát ugyanúgy írt is Sietve és kapkodva csak örökkön püfölte azokkal a gö­­csörtös ujjaival a Perkep márkájú írógépet amelyet Németországban gyártottak ezért aztán nem voltak rajta ékezetek meg hácsekek és amely egészen parányi volt olyan volt az a kis gép mint Vladimír gra­fikái amelyeket már volt alkalmam látni ezek a grafikák nemhogy szé­pek voltak de bájosak akárcsak . Ezzel szemben az uram ha valahol felfedeztem a teleírt lapjait mert dugdosta őket előlem hát ilyen ször­nyűséget életemben nem láttam mert az uram olyan gyorsan gépelt hogy mindig megelőzte a gondola­tait és így minden sorban akkora hi­bák voltak hogy az egésznek nem volt értelme és az uram úgy csépelte azt a gépet hogy a lapok ki voltak lyuggatva mint a menetjegy és végig­­dübörögte az oldalt és mindig úgy sietett mint szeretkezésnél és ami­kor kirántotta a gépből a papírt le­szakított belőle egy darabot annyira nem győzte kivárni, hogy tovább ír­hasson És én azt hittem hogy az uram­ így ír egész délután miközben én a Párizs szállodában vagyok És Slavícková asszony aki fölöttünk la­kott meg Liza aki hallotta gépelni azt az én eljövendő nagy írómat azt az eljövendő ászt szintén csodálko­zott hová siet az uram írás közben hová rohan Előfordult hogy amikor az uram írt ez a két asszony letette munkáját és hallgatta ezt az ádáz gé­pelést mert tudta hogy a falon meg a nyitott ablakon át legalább hallhatja hogy dolgozik egy író És hallották is hogy az uram hangosan szentsé­ges és rikoltozik és bátorítja magát és saját magának kiabálja hogy Mindent bele hogy úgy kurjongat az uram mintha fogatot hajtana és ká­romkodik mint a sörgyári kocsis Hogy aztán fél óra múlva csurom­vizesre izzadva és kancsóval a kezé­ben kilépjen az ajtón és elmenjen sörért Az én uram mindig izzadt volt és fáradt és simogatta vizes homlo­kát és a tenyerébe gyűlt izzadságot az udvarunk kövezetére rázta Csak a fészer tetején írt nyugodtan az uram amikor szép idő volt és sütött a nap amikor fölmászott az írógéppel a fé­szer lejtős tetejére és vitte azt a két lefűrészelt lábú székét is az a masi­na tényleg olyan kicsi volt hogy el­fért a szék ülőkéjén és úgy pihent ott mint egy asztalon és ahogy Slavíc­ková asszony meg Liza aki az ablak­ból egyenesen az én eljövendő írómra látott ahogy a két asszony egybehangzóan állította nem volt kellemesebb ember az uramnál ami­kor napos időben akár délután is fel­mászott arra a tetőre és ott írt egé­szen napnyugtáig mert ilyenkor az uram csak azért írt hogy írás közben napozhasson ugyanis az volt a rög­eszméje hogy akkor tartják daliás férfinak ha le van sülve így aztán amikor szabadnapos volt már dél­előtt tíztől araszolt a székével oda ahol a legjobban tűzött a nap ahogy haladt az útján úgy vitte az uram a papírjait és nem zavarta hogy én ott ülök mellette és horgolok vagy ol­vasok semmi sem zavarta amikor napon lehetett és írhatott ilyenkor napsütésben az uram nem érzékelte hogy ott vagyok tökéletesen elme­rült az írásban és amikor sütött a nap és az uram írt hát olyankor úgy érez­tem hogy az uram mégiscsak ír majd egyszer valamit ebben a rohanásban ebben a kapkodásban mert valahol másutt volt de egyben mellettem is itt az udvaron ahogy az anyukája mesélte hogy gyerekkorától mindig valahol másutt volt és amikor sütött a nap és az uram írt én tudtam hogy az a másutt kizárólag és csakis ez a szilaj írás lehet amely vallási téboly­hoz hasonlított vagy napimádók szi­esztájához és ráadásul az uram csak napfényben tudott úgy írni hogy nem nézte amit már leírt csak azért írt hogy a tűző napfényben írhasson És amikor a nap bebújt a felhők mö­gé az uram felébredt és bevitte a la­kásba a Perkeo márkájú masinát és eltakarította amit megírt és fogta a korsót és elment megint valahová máshová egyszer a Liskáékhoz más­szor a Pivovarba elsétált azzal a kor­sóval egészen Doudáékig vagy a Merkúrba és néha Vanistához vagy a Stará Postába de mindig valahová máshová csak azért mert elment a nap és vele az íráshoz való hangula­ta És az uram ahogy ott írt a nap­fényben én mindig arra gondoltam hogy az uram úgy ír mintha zongo­rázna de mindig pedállal És én soha­sem mertem megnézni mit ír féltem bepillantani az írásába ő meg egy­szer sem ajánlotta fel a lapjait így aztán megtanultam hogy soha ne akarjam megnézni ezeket az írott improvizációkat pedállal Csak egyet láttam tehát tudtam is hogy amikor befejezett valamit abban a napfény­ben amikor kikopogott mindent ami benne volt utána volt bátorsága rám nézni hosszan nézett engem és ilyenkor én is a szemébe tudtam nézni és boldog voltam, hogy a fele­sége lettem... Körtvélyessy Klára fordítása Béri Géza Hiába próbált szabadulni Hiába próbált szabadulni, a kövek, falak megkötötték, hiába próbált szabadulni, megbéklyózta a vas-sötét ég, hiába próbált szabadulni, megmarkolták a kezét, vállát, hiába próbált szabadulni, rákényszerítették a hálát, hiába próbált szabadulni, rabbá nemzette apja-anyja, hiába próbált szabadulni, rab lesz gyereke, rab lesz fattya, hiába próbált szabadulni, istene rabként feszült fára, hiába próbált szabadulni, három nap?­sok az egy csodára, hiába próbált szabadulni, a szívét erei körbefonták, hiába próbált szabadulni, hazája maradt ez az ország, hiába próbált szabadulni, hiába - rabságát szerette - nem is akar már szabadulni, a béklyó címer lesz felette. NAPLÓ TOKIÓBAN RENDEZIK a magyar-ja­pán kulturális vegyes bizottság ülését. Az 1973. évi jegyzékváltás óta most kerül sor majd első ízben a két ország között kormányközi kulturális konzultá­cióra. A szerdán elkezdődött magyar kulturális fesztiválra időzítették a ve­gyes bizottsági ülést, amelyen többek között a Magyarországnak nyújtandó japán kulturális segítség növelésének lehetőségét vitatják meg a delegációk. Az ülést a jövő héten kedden tartják. ÚJABB KRÚDY-MŰ JELENT MEG fran­cia nyelven: az Albin Michel Kiadó most adta közre a századelő nagy magyar írójának Asszonyságok díja című, 1919-ben írt művét. A kötetet Virág Ibolya és J. P. Thibaudat fordí­totta franciára. A kiadónál ez már a második Krúdy-kötet. Az Albin Michel Kiadóvállalat jelentette meg a közel­múltban Márai Sándor több művét is francia nyelven. SZIVÁRVÁNY HAVASÁN címmel Fara­­ó Laura népdalestje ma este hét óra­­or lesz a Szent Imre plébániatemp­­lomban (Budapest XI., Villányi út 25.) és november 15-én, este hét órakor a Gorkij fasori református templomban (Budapest, Városligeti fasor). BACH ÖSSZES FUVOLASZONÁTÁJA csendül fel november 17-én, a Pesti Vigadóban. Közreműködik Matuz Ist­ván fuvolán és Benkő Zoltán zongo­rán. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ALAPÍTVÁNYT hoz létre november 19-én a gödöllői Városi Múzeum. Az alapítvány célja, hogy szakmai fórumot és anyagi bá­­zist teremtsen a dualizmus korának kutatásához, Erzsébet királyné emlé­kének ápolásához és a gödöllői kirá­lyi kastélyban tervezett múzeum létre­hozásához. Az alapítvány tagjai le­hetnek azok a magán- és jogi szemé­lyek, akik ezen szándékukat a gödöl­lői múzeumnak jelzik, és pénzbeli tá­mogatással, munka felajánlásával vagy műtárgyakkal elősegítik az ala­pítvány céljainak megvalósítását. Az alapító tagok sorába jelentkezni lehet a Városi Múzeum címén: 2100 Gö­döllő, Szabadság tér 5., telefon 06- 28-10163. BOLGÁR TEXTILESEK, magyar festők és román szobrászok nonfiguratív műveiből nyílt meg kiállítás Művészek Kelet-Európából címmel a Párizs mel­letti Saint Cloud-ban. A december 6- ig nyitva tartó tárlaton hazánkat a bu­dapesti Virág Éva és a Franciaor­szágban élő Weinberger Róbert kép­viseli. ERZSÉBET-NAPOKAT RENDEZ Pest­­szenterzsébet-Soroksár önkormány­zata, a Csili Művelődési Központ, va­lamint 15 más intézmény közreműkö­désével november 14. és 22. között. November 14-én reggel fél tízkor ut­cai felvonulással, mazsorettek és fú­vószenekarok műsorával kezdődik az ünnep. A kilenc nap alatt gyermek­matiné, zenés műsorok, bábegyütte­sek előadásai, kiállítások, különböző sportvetélkedők és versenyek várják az érdeklődőket. Megrendezik a vál­lalkozók szakmai napját, a helyi ön­­kormányzat Számadás félidőben cím­mel lakossági fórumon számol be ed­digi tevékenységéről. November 21- én Erzsébet-bállal és Erzsébet szépé­nek megválasztásával folytatódik a rendezvénysorozat, majd 22-én a estszenterzsébeti búcsú és a főplé­­ánia-templomban tartandó ünnepi szentmise zárja az Erzsébet-napokat. JÁKÓ VERA halálának ötödik évfor­dulóján magyarnóta-emlékműsort ren­deznek a Fővárosi Művelődési Ház­ban (Budapest XI., Fehérvári út 47.) november 17-én, délután négy és es­te hét órai kezdettel. Az Ábrahám Dezső által szerkesztett műsorban fel­lép Zentai Anna, Koós János, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, Tala­­bér Erzsébet, Pintér Györgyi, Takács Béla, Tornai Kiss László, Bokor János és Karcagi Nagy Zoltán.. Verset mond Csernák János színművész. Vi­­­deofelvételről láthatjuk, hallhatjuk Já­­kó Verát, Solti Károlyt, Szalay Lászlót és Puskás Sándort. Zenei kíséretet a Magyar Nemzeti Cigányzenekar ad, Berki László és ifj. Sánta Ferenc veze­tésével. A rendezők külön kedvez­ményt biztosítanak a nyugdíjasok számára, akik 50 Ft-ért tekinthetik meg a rendezvényt. Jegyek elővétel­ben válthatók az alapítvány irodájá­ban, Budapest XII., Ráth György u. 2. szemben a Déli pályaudvarral­. Tele­­on 156-9329. A SZABADMŰVELŐDÉSI SZÖVETSÉG ÉS A LAKITELEK ALAPÍTVÁNY novem­ber 21-én, délelőtt tíz órától a Gellért Szállóban országos szabadművelő­dési konferenciát tart. A rendezvé­nyen részt vesz Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Miniszté­rium államtitkára.

Next